Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-16 / 63. szám
2 NÉPÚJSÁG 1983. március 16. Befejeződött a moszkvai ideológiai tanácskozás (Folytatás az 1. oldalról.) Megelégedéssel állapították meg, hogy a Prágában elfogadott politikai nyilatkozatban megfogalmazott békés kezdeményezések és elsősorban az a javaslat, hogy a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai kössenek szerződést arról, hogy kölcsönösen lemondanak a katonai erő alkalmazásáról és békés kapcsolatokat tartanak fenn, jelentős érdeklődésre, megéi- tésre és támogatásra találtak a nemzetközi munkás- és felszabadító mozgalomban, a haladó gondolkodású közvélemény legkülönbözőbb rétegeiben, a háborúellenes mozgalomban, s a világ sok országának kormánya részéről. A szocialista országok külpolitikai kezdeményezéseinek egészét úgy fogadják, mint reális alternatíváját annak a fegyverkezési politikának, amelyet az Amerikai Egyesült Államok és néhány szövetségese folytat abból a célból, hogy katonai erőfölényre tegyen szert, s amely a nemzetközi stabilitás megsértéséhez vezet. Ezek a kezdeményezések újból bebizonyítják, hogy a szocialista országok felelősséggel közelednek a béke megőrzésének kérdéséhez és készek a nukleáris háború elhárítása érdekében cselekedni. O A tanácskozás résztvevői megelégedéssel állapították meg, hogy széles körű nemzetközi visszhangot váltottak ki a szocialista államoknak az európai nukleáris leszerelésre vonatkozó javaslatai — az új közepes hatótávolságú nukleáris rakéták telepítésére kimondott moratóriumra tett javaslattól egészen addig az indítványukig, hogy a kontinens legyen mentes mindenfajta, közepes hatótávolságú és harcászati nukleáris fegyverzettől egyaránt. Az új amerikai rakéták Nyugat- Európába telepítésére vonatkozó NATO-tervek elleni harc kimenetele döntő jelentőségű nemcsak az Európában, hanem az egész földkerekségen végbemenő események menetének távlati szempontjából. E tervek végrehajtása, amelynek megkezdésére 1983-at jelölték ki, a legsúlyosabb veszélyt jelentené az európai népekre nézve, a bizalom csökkenéséhez és a nemzetközi helyzet romlásához vezetne. Ezért olyan rendkívül fontos fellépni az ellen, hogy Európában a nukleáris fegyverkezési hajsza újabb szakasza kezdődjék. A találkozón nyugtalansággal állapították meg, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban megélénkült a reakciós erők revansista irányzata és rámutattak arra, hogy a jelenlegi Európa területi-politikai realitásainak tiszteletben tartása elválaszthatatlan és elengedhetetlen tényezője az európai békének és biztonságnak. A tanácskozás résztvevői határozottan síkraszálltak azért, hogy biztosítsák az enyhülés folyamatosságát és erősödését. Felhívták a figyelmét annak a prágai politikai nyilatkozatban szereplő javaslatnak a jelentőségére, amely közvetlen tárgyalásokat ajánl a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai között arról, hogy nem növelik tovább és jelentősen csökkentik a katonai kiadásokat. Felhívták a figyelmet arra, hogy a szocialista országok változatlanul készek érdemben megvitatni minden más olyan konstruktív javaslatot, amely arra irányul, hogy az egyenlőség, az egyenlő biztonság és a kölcsönös előnyök elveit következetesen figyelembe véve megoldja a nemzetközi élet legfőbb problémáit. Hangsúlyozták, hogy a szocialista országok kommunista és munkáspártjai a béke és a leszerelés kérdéseiben a legszélesebb körű párbeszédre és együttműködésre törekszenek minden olyan politikai és társadalmi erővel, párttal és szervezettel, amely ha különböző ideológia, meggyőződés és nézetek híve is, de kész harcot folytatni e célok eléréséért. © A tanácskozás résztvevői megállapítóttálk, hogy a nemzetközi helyzet allaíkufása igazolja a Vlainsó'i Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének nyilatkozatában szereplő azon megállapításoknak a jelentőségét, hogy politikai eszközökkel kell megoldóim a már meglévő és elhárítani az újabb háborús konfliktusokat Ázsiában, Afrikában és Latin - Aem nilkába n; véglegesen fel 'kell számolni a gyarmatosítás és a füjűlldözés vailiamennyü miairiadlvámyáit; véget ■kell vetni a neokolíomlilallsitb politikáinak, más népek elnyomásának és kizsákmányolásának. Elősegíteni a nemzetközi légkör javulását az Indiai-óceán béke- övezetté változtatása; az igazságos szSfáirtd és átfogó rendezés megvalásítálsb a Közel-Keleten, ahol a Libanonban végrehajtott, s az imperialista erők által ösztönzött izraeli agresz- szló eredményeként még feszültebbé vált a súlyos nemzetközi következimiényekkel fenyegető veszélyes hélyzet: az enyhülési folyamat és a bizalom megerősítése az Ázsia valamennyi országa közötti kapcsoltatokba n ; a Dé lke let-Ázsi áiban meglévő problémák politikai úton történő megoldása, s e térséginek a béke, a stabilitás és a jószlomszédli kapcsolatok övezetévé változtatásai, amelyet a három indokínai ottezág vezetőinek vien fiaméi tanácskozásán elfogadott, s a testvérpár- tok álltai támogatott kezdeményezések is szolgálnak; a konfliktusok politikai megoldása Közép-lAmeriikálban és a karibi medencében, ahol az Egyesült Államok imperialista körei és cinkosai továbbira is durva nyamást gyakoroltnak Kubára, veszélyeztetik az ország szabadságát és függetlenségét, szét akarják zúzni a midairlaiguiaS forradalmat és makacsul akadályozzák Salvador népét abban, hogy maga döntsön saját so rsáinóll; a konfliktusforrások felszámolása Afrika déli részén oly módon., hogy megszűnik az imiperiüliizmusiníak és a dél-lalfirilklal szövetségesének agressziója a írontál'lamok élten, s biztosítják Namibia függetlenségét, anélkül, hogy ezt kapcsolatba hoznák a kubai erők angbltai jelenlétével, mint ezt az afrikai államnak, s az el nem kötelezettek mozgalmaihoz tartozó országok többsége is követelte. iA testvénpártok képviselői 'hangsúlyozták, hogy növekszik az el nem kötelezett országok mozgalmának jelentősége a béke meg őrzésiében, és üdvözölték a delhi konferencia határozatait, amelyeknek célja az enyhülés megszilárdítása és kiterjesztése a Világ minden körzetére, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok igazságos és demokratikus alapokon történő átalakítása, ami megfelelne a világ Va lám ennyi népe érdekeinek. O A tanácskozáson megkülönböztetett figyelmet szentelnek azon gyakorlati kérdések Vizsgálatának, amelyek azzal 'kapcsolatosak, hogy aktívabbak legyenek a reakció aatüikarrvmuniüslta 'keresztes hadjárat kibontakoztatására tett erőfeszítéseivel szembeni lépések. Ez a kommunista-ellenes keresztes hadjárat az imperializmus mély válságának megnyilvánulása és lényegét tekintve agresszív fegyver a béke, a demokrácia és a társadalmi haladás növekvő erőivel szemben. Arra irányul, hagy beavatkozzanak más országok belüg yei- be, ellenségeskedést szítsanak az államok közötti, még jobban kiélezzék a nemzetközi feszültséget. A tanácskozás résztvevői részletesen megvitatták, hogyan lehet elmélyíteni a testvérpártok együttműködését a külpolitikai kérdésekről folytatott információs és propagandatevékenységben . MegáiMapí tóttá k, hogy fontos miég jobban megvilágítani a szocialista országok álláspontját a háború és a béke kérdéseiberv, ránVu- taittaik, hogy fontos a szocialista országok álláspontjának megvilágítása a práigal tanácskozás politilklali npilatkozatálban foglaltaik megMalósiításálVal kapcsolatban, s azoknak a javaslatoknak kapcsán, amelyeket a szocialista országok tettek a fegyverkezési hajsza megsz,ültetése érdekében, Valamint a leszerelés és elsősorban a nukleáris leszerelés területén megvalósítandó gyakorlati intézkedések tekintetében. A tana csikó záison megállapították, hogy szükség van a szocialista országok életéről szóló igaz és tartalmas információk terjesztésére, a hatékonyabb együttműködésre a társa dlalomtudo mányo k te rü létén, s azioknlak az erőfeszítéseknek aktívabbá tételére, amelyek céljö', hogy megmutassák a modern kaplitaliiZmuls valódi arculatát. O Marx Károly születésének 165. és haló Iáinak 100. évfordulójával kapcsolatban a tana csíkozás résztvevői tájékoztatták egymást a tudömányos szodiializmas megteremtője emlékének szentelt rendezvényekről, s a marxiiislta—1leninista elméletnek a jelenlegi körülmények közötti terjesztéséről és propagandájáról. A tanácskozáson egyhangúan megállapították, hogy a marxizmus—leniniizmus, a kommunistáik helyes és hjatékony poMMIkájá'nük, s az élet által felvetett új feladatok megoldásának megingathatatlan alapja volt és marad is. A tanácskozás tárgyszerű, elvtársi légköriben, a testvéri kommunista' és munkáspártok kapcsolataira jellemző internacionalista szolidaritás szellemében ment végibe.----------7-------------------------------------- ' ' •" *............................. ■ ' T engerjogi tanácskozás Várhatóan heves bírálatokban lesz része az Egyesült Államoknak a jamaikai fővárosban, Kingstonban tegnap kezdődött tengerjogi tanácskozáson, amiért a múlt csütörtökön Reagan elnök kétszáz mérföld távolságra terjesztette ki az Egyesült Államok parti felségvizeinek határát. A tengerfenékhatóság tevékenységét részleteiben előkészítő bizottság munkájában várhatóan csaknem 120 ország vesz részt. A bizottság olyan nemzetközi szervezet felállítását készíti elő, amely arra hivatott, hogy megfogalmazza azokat a szabályokat és eljárási formulákat, amelyek lehetővé teszik egy ilyen hatóság gyakorlati működését. Számos, iparilag fejlett tőkés ország, köztük elsősorban az Egyesült Államok — amint ez tavaly decemberben az ugyancsak jamaikai Monte- go Bayben tartott III. ENSZ tengerjogi konferencián is kiderült — nem hajlandók elfő- gadni a világ túlnyomó többségének megfelelő tengerjogi egyezményt. A közel kilencévi tanácskozás után Montego Bayben kidolgozott egyezménynek főleg azzal a cikkelyével szemben vannak fenntartásai, amely a tengerek mélyén rejtő ásványkincseket, nyersanyagokat, természeti forrásokat az emberiség közös örökségének nyilvánítja, s kitermelésüket kivonja az egyes országok törvénykezésének jogköre alól. Az USA-t főként Japán támogatja. Azon túl, hogy Washington nem hajlandó elfogadni , egy ilyen egyezményt, többi szövetségeseitől is elvárja ennek elutasítását. Ezt azonban csak részben sikerült elérnie, mert míg'az Egyesült Államok végül- is „nemzeti érdekekre” és az „úttörő beruházók" mondvacsinált előjogaira hivatkozva nem írta alá a Montego Bay-i egyezményt, addig több fejlett tőkés ország így Hollandia, Francia- ország, Ausztrália és Kanada, Dánia, Görögország az aláírás mellett döntött, mások pedig: az NSZK, Nagy-Britannia, Belgium, Olaszország várakozó álláspontra helyezkedett. Az amerikai monopóliumok jutottak legmesszebbre a tengeralatti bányászat technofó- jának kidolgozásában, s az ebből fakadó haszon legkisebb részéről sem hajlandók lemondani. Készséges partnerre találtak a Reagan-kormányban, amely az átfogó tengerjogi egyezményt elvetve, szűkebb körű, a monopóliumok mozgás- szabadságát nemzetközi rendelkezések által nem korlátorzott megállapodást akar elérni, illetve akar' elfogadtatni nyugat-európai és távol-keleti szövetségeseivel. / Ennek megfelelően a mostani elnöki határozat kizárólagos jogot biztosít Washington számára a tengerfenék kiaknázására, olajkutatásra és halászatra az Egyesült Államokhoz, „tengerentúli birtokaihoz” és a csendes-óceáni ayámsági területeihez tartozó vizeken, és ezzel összesen 10 millió négyzetkilométernyi területre tart igényt. A tavaly tető alá hozott egyezmény több mint háromszáz cikkelye átfogóan szabályozza az egyes államok felségvizein és a nemzetközi térségben történő közlekedését, meghatározza a gazdasági övezetek határait, a kontinentális talapzat kiterjedését, rendező elveket ír elő a nemzetközi vizeken történő halászatra vonatkozóan. A múlt héten bejelentett „kizárólagos gazdasági övezetre” szóló önkényes amerikai döntés nemzetközi visszhangja meglehetősen negatív volt. A szomszédos Kanada nyugtalanságának adott hangot, és az ottawai külügyminisztérium leszögezte: Reagan elnök bejelentése arra enged következtetni, hogy az „Enyesült Államok teljesen elveti a tengerjogi konvenciót”. A TASZSZ így reagált az elnöki döntésre: „Washingtonnak ez az álláspontja szöges ellentétben áll a konvenciót aláíró országok érdekeivel és méltán kelt nemzetközi felháborodást." A szovjet hírügynökség emlékeztetett rá, hogy a Reagan-korrjiány — annak idején - kategorikusan elutasította a tengerjogi konvenciót, egyszersmind azonban igényt tart arra, hogy a konvencióból fakadó összes jogokat és előnyöket a maga érdekében hasznosítsa". A majdani tengerfenék hatóságot előkészíteni hivatott king- stoni tanácskozás már’ csak azért is több rutinjellegű nemzetközi eszmecserénél, mert a világóceánok — az elmúlt évtizedekben — a tudományostechnikai haladás felgyorsulásával egyre jelentősebb szerepet kaptak gazdasági szempontból is. Szakemberek becslése szerint a nyolcvanas évek végére a világon bányászott kőolaj 40—50 százaléka tengeri lelőhelyekről származik majd, és nagy jövő előtt áll egyes fémek - a nikkel, a réz, a kobalt, és a mangán bányászata a tengerfenékről. A tengerjogi egyezmény rendelkezéseinek hatékony megvalósításában Magyarország is érdekelt. A 130 aláíró között ott volt hazánk képviselője, Holtai Imre külügyminiszter-helyettes is. POGONYI LAJOS Eredménytelen közvetítés Változatlan energiával, de továbbra' is ere d mé n y telezi ü I folynak a tárgyalások Washingtonban az Egyesült Államok, Izrael és Libanon között. Reagan elnök hétfőn délután Jichak Sa- mir izraeli külügyminisztert fogadta, és mint a miniszter a félórás megbeszélést követően kijelentette, „megértést tanúsított Izrael biztonsági érdekei iránt”. Ez más szavaikkal azt jelenti, hogy Reagan sem tudta vagy akarta rávenni az izraeliekéit a teljes csapatkivonásra. A George Sihultz közvetítésével folyó washingtoni tárgyalások fő ütközési pontja az, hogy amíg Libanon képesnek tartja magát területéneik ellenőrzésére a külföldi csapotok kivonása után, Izrael ragaszkodik ahhoz, hogy megfig yelő állá sóikat létesítsen 'libanoni területen, vagy miás formában bizosítsa a' katonai ellenőrzést ai szomszédos Iközet-ikele'tii ország felett. A Fehér Házban tett látogatás után Samir ismét a külügy- m inisztéri um'ba n tárgyalt. Az amszaaini koncentrációs táborban őrzött libanoni és palesztin foglyok ezrei drámai üzenetben kérték a bejrúti 'kormányt: emeljen szót érdekükben az Izraellel folytatott tárgyalásokon. Az üzenet felhívja a figyelmet arra, hogy a tábor izraeli őrei folyamatos fizikai és lelki terrornak vetik alá a foglyokat, alk'lk közül ezren különböző betegségekben szenvednek. A foglyok számát hat-hétezerre becsülik. A független mtaisszertsltálk mozgalmához eljuttatott felhívás megdöbbenést fejez ki afölött, hogy a libanoni hatóságok és a haladó pártok teljes közönnyel viseltetnek a koncentrációs táborokban lévők tragikus sorsa Iránt. Samir izraeli külügyminiszter (jobboldalt) kíséretével együtt távozik a State Departmentből. (Telefotó.) PANORÁMA BUDAPEST Kedden a Mtalmői 'Kereskedelmi Kamara küldöttségének részvételével kerékasztal-konferenciát tartottak Budapesten, a Magyar Kereskedelmi Kamarában. A mtalmői üzletemberek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok bővítéséről, ipari kooperációik létrehozásáról, szolgáltatások cseréjéről, harmadik piaci együttműködésről tárgyaltak magyar vállalati szakemberekkel. PÁRIZS A községtanácsi választások utóin francia politikai körökben feszült várakozással tekintenek a hét eseményei elé. Bizonyosra veszik ugyanis, hogy a közeli napokban sor kerül arira a k o rm árnyát alakításra, ame lyet Mitterrand elnök már régebben tervezett, de meg yal ásító sót a választások utáni időpontra halasztotta. Azt várják továbbá, hogy az elnök a kormányátalakítással egyidejűleg televíziós beszédet intéz a franciákhoz. Tisztújítás A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Tolna megyei szervezete tisztújító küldött- gyűlést tartott teginla'p Szekszáir- dom A legkülönbözőbb munkahelyeiken dolgozó, de hasonló érdeklődésű és törekvésű tagok küldötteinek tanácskozásán' részt vett dr. Gyugyi János, a megyei pártbizottság titkára, és Rib'lling Ferenc, a megyei tanács általános elnökhelyettese. A megyei szervezet vezetőségének beszámolóját dr. Kovács -János titkár Ismertette. A Szeik- szárdon tíz évvel ezelőtt ólaikéit szervezetnek 503 egyéni tagja van jelenleg. Négyszeresére nőtt a taglétszám az utóbbi éveik alatt. Három szakosztályban fejtik ]ji tevékenységüket az SzVT-tagok: 1. pénzügyi és ellenőrzési, 2. szervezési, 3. vezetési szakosztály. Munkájukat 20 jogi tagvállalat támogatja a megyében. A munkáiról konkrétan szólva a vezetőségi beszámoló ismertette ai küldötteikkel, hogy a pénzügyi és ellem őrző sí szakPEKING Kedden Pekingiben a külföldi kapcsolatok ápolására alakult társaság székházában megemlékezés volt az 1848-ias forradalom kitörésének 135. és Petőfi Sándor születésének 160. évfordulójánál. A megemlékezésen Gsu Ge-cse költő, a kínai Pen Club ailieloöike tartott előadást, majd a kínai meghívottaknak és a magyar kolónia tagijainak levetítették a Feltámadott a tenger című magyar játékfilmet. BONN 'Harns-Dietrich Genscher nyugatnémet 'kütogy miniszter, a Szabaddemokrata Párt elnöke, kedden közzétett nylfaltközafá- btan szorgalmazta a kelet és a nyugat közötti politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztését, mivel ez kedvezően befolyásolná a fegyverzet-eltenőrzésí tár- gyalá'sokiat is. Gensdher „különösen fontosnak" nevezte, hogy csúcstalálkozóra kerüljön sor Helmut Kahl és Juriij Andnöpov, Helmut Kóhll és Ericlh Hom'edker, valamint Ronald Reagan és Juriij Andropov között. az SzVT-nél osztály a közgazdasági szabályozó rendszerrel, az ügyvitel és ezen belül a számvitel szervezési kérdéseivel, továbbá a vállalati és felsőbb szintű ellenőrzés problémáival foglalkozott. Hozzájárult az új ismeretek, eljárások elterjesztéséhez és a sza kemiber-továblblképzéslhez. A vezetési szakosztály eredményes munkát végzett a vezetéstudomány korszerű elveinek megismertetésében a- gyakorló szakemberekkel. Sokféle rendezvényt bonyolított le az SzVT megyei szervezete az elmúlt öt évben: szfiirvezett előadásokat, konferenciákat, tapasztalatcseréket, kiállításokat, gyakorlati b em u tató k at, klu'bössze j övetele- ket, tanfolyamokat, filmvetítéseket. A beszámoló után, vita következett, majd vezetőségválasztás. Az SzVT megyei 'szervezetének elnöke Ismét Mátyás István, társelnökei Bus Ambrus és Márkus István;, titkára pedig,dr. Kovács János.