Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-02 / 51. szám

1983. március 2. KÉPÚJSÁG 5 ' A műszaki értelmiség társadalmunkban Az elmúlt évtized (azér­------------------------ telimii ség lét­száimónialk (nagyfokú nevelkedé­sét enedinroényezte. iNaipjaiinlk- ibam Ihözámlklbatn kiözei 500 ezer az egyetemi, főliis'kol'ali végzett­ség űelk száimüi, íébbő'l 150 ezer a iműiszbkii értbeUlmliség. Jogo­son vetődik fel la kérdés, hogy sbk vagy Ikievós a iménnöik ma IMagyairamszágon? lAmrt.'kor ösz- szevetjiülk fejfietlt lilpbrli orszá­gokkal ezelket az 'aráinyolkat, akkor azt liánjaik, Ihiogy a tíz­ezer aktív íkeresőre ljultó (műsza­kiak száma tdkliinitetében ha­sonló az eredmény. Viszont évente tötbb mii'Wiá'nd forint vé­szük el azért, miért sok érteimi- iségli nem szlalklkiépzietts'égén'ek megfelelő imumlklalkofben idolgo- zliik. E példáiból arra ikönnatikez- teithetnénlk, hogy ,mlémölk-„túl- tenmelés” van. A íkiéndést Ibonyo- lítja, Ihogy napijainkban a mű- ■szalkíi vezetőik (ligüzglaltak, űzem- vezetőlk) (egylhiatmaida .nem ,nen- delkezlilk felsőfokú végzettség­gel!. E példa a'l'aipján azt álla­píthatná ímeg a felületes szem­lélő, hogy Ihliány Van imérnö- kiöklben. Bonyolult összefüggésről van szó. Egyik oldalon jelentkezik 'néhány szakterületen imiémök- foiesteg, má'sllk oHdaíllon 'mér- nökihiiány, Ügy vélem, a szakok és a iműszialkli egyétemii lés fő- liskolíaii korok létszómkrirányai mliindenképpen lm ód osulá sra szorulnak, de összességébe n nem jeleníti ez a túlképzést. A joibb szakarán ytoik iklialökítása azért is égetően fontos, mert ma egy mérnök kiképzése egy­millió forintba kerül. A nagy gond a tudás nem megfelelő hasznosítása, s az, hogy a műszállá értelmiség inem ellhlainyagollható százralékb mű- szalkUlllag ingerszegény környe­zetben él. 1957 óta fokozatosam tebi- zonyoisodott, hogy a belső ftar- Italélkolk feUtáirásáinkjk (jóval na­gyobb 'lehetőséglei vam;nak, 'miint amint egyes vállalatok fel­tételezték.' iFonitos feladat, Ihogy a műszaki és adminisztra­tív appd-rätus miuinkálj'áiban lé­vő ipárhuzaimasságo'kat fel tud­juk számolni. Ugyancsak na­gyobb követelményeket kell ál- ilítainii a szakemberék elé, s egyeseket mentesíteni kell a nem muinlkakönüklhöz tartozó feladatok elvégzése alól. A különböző Vizsgálatok azt mutatják, hogy a sZaklképzett- .séginek ímegfelélő munkával eltöltött 'idő a teljes munkaidő 60 százaléka. A megkérdezett mérnökök úgy vélték, Ihogy a mu nkafdéjlük eg y negyedéiben teohnlilkiusli vagy aminél alacso­nyabb szakképzettségiét igénylő lmunkat végeznek. A szakképzettséggel' járó munkák zömét a mérnököknél a folyó termeléssel való foglblko- zás alkotja, viszont nagyon ala­csony a műszaki fejlesztésre fordított idő (Budapesten 33,5 százalék, vidéken 30 százalék.) 'Egy felmérés kúposán arra a kérdésre, hogy felettesei kellő ímegbedsüléslban részesítik-e — többsége a zt válla szólta: „'nagy­részt", majd ezt követte a „ke­vésbé” megjelölés. A válasz­adóknak csak egyötöde érezte úgy,, 'hogy felettesei 'kellő meg­becsülésben részesítik. Az elhangzott be­------------------------------- szél­g etós'bein szinte általános véle­ményként hangzlott el, ihogy a gyártmányfejlesztés átfutási ideje nem hosszabb, mint bár­mely tőkés vezető cégnél, de hátrányt jelent, hogy a sorozat- gyártás bevezetéséig 3-4 év te­lik el, s néha több is, amely sokszor a gyártmányok elavu­lásához vezet. Amikor a műszaki értelmiség társadalmi-politikai helyét és szerepét vizsgáljuk, nem kerül­heti el figyelmünket az a tény, hogy a műszaki értelmiség cso­portjának - de egyetlen osz­tálynak vagy rétegnek a hely­zete — sem független a társa­dalomban végbement változá­soktól. Bebizonyosodott, hogy amikor egy gazdaságban az extenzív források kimerülőben vannak, akkor csak a tudomány haté­kony bekapcsolásával lehet elő­mozdítani a fejlődést, amely a műszaki értelmiség cselekvő együttműködése nélkül nem va­lósítható meg. Ennek érdekében fontos a létszámarányok jobb kialakítása, s az, hogy a vál­lalatok mérnöki munkakörre csak mérnököt vegyenek fel, s ne hiányozzon gazdasági éle­tünkből az úgynevezett kiszol­gáló személyzetnek, a techniku­soknak a képzése sem. A műszaki értelmiség igény­li, hogy főként a műszaki poli­tikánkat érintő kérdésekben még az előkészítés időszakában véleményt mondhasson, javas­latokat tehessen. A kellő elő­készítés nélkül hozott sokszor indokolatlan döntések felesle­gesen keltenek feszültségeket éppen azokban, akiknek jó közérzetétől is függ a terme­lés irányítása, a hatékonyság növelése. A társadalmi viták­ban, tapasztalatok szerint, sok értékes gondolat, javaslat kerül a felszínre. Nem lehet túlbe­csülni az előzetes véleményké­rés pozitív szerepét a döntések fogadtatásában és végrehajtá­sában. A gondok között jelentkezik az a tény, hogy a műszaki pá­lyák elvesztették az ifjúság kö­rében korábbi vonzerejüket. A munkások, mezőgazdasági dol­gozók tehetséges gyermekei kö­zül egyre kevesebben szeret­nék elvégezni a műszaki egye­temeket. Gondot kell fordítanunk az innovatív mérnökképzésre, az oktatás színvonalának javításá­val, új jegyzetekkel, tanköny­vekkel, a gyakorlati képzés emelésével, mert csak akkor tudjuk realizálni innovációs el­képzeléseinket. KÜlÖnÖS figyelmet kell for­-----------------ditani a műszaki p ályák vonzóvá tételére, a mű­szaki értelmiség gondjainak, problémáinak megoldására, az alkotókészség kibontakozására — ezen belül a fiatalok egzisz­tenciális kérdéseire, a műszaki értelmiség társadalmi helyzeté­nek átértékelésére, a differen­ciált anyagi elismerésre, amely­ben nagy szerepe van a veze­tők bátor kezdeményezésének. Nem a létszámnövekedéstől kell félnünk, hanem arra kell ügyel­ni, hogy a mérnökök tudásának hasznosítása is növekedjen, s csökkenjen a műszakilag inger- szegény környezet. DR. NÉMETH JÓZSEF Hulladékra várva... Hol vannak azok az idők, amikor még a falusi utcákon hallani lehetett az éneket: „Csontot, rongyot, ruhadarabot Az ördög tudja hogyan, de akkor megéltek emberek abból is, hogy lovas kocsival végigjárták a falut és összegyűjtötték 0 hulladékot, a vasat, a rongyot. Ma a hulladék a falu szélén, erdőkben elrejtve pihen. Olcsóbb odavinni, mint a legközelebbi MÉH-telepre. Hiába hajkurásszák a hatóságok a kiszuperált tűzhelyek tu­lajdonosait, akik ócskaságuktól úgy szabadultak, hogy elrej­tették valamelyik bokorban. Az erdők környéke a települések­nél szemétdombbá változott. A hulladék nem hasznos nyers­anyaggá, hanem szemétté alakul. Vannak, főleg idősebb emberek, akik otthon gyűjtik a hul­ladékot és reménykednek. Sőt, nemcsak reménykednek, hanem ajánlott levelet sem restellnek Írni a MÉH-nek. Gyájó József, regölyi nyugdíjas is ezt tette. Az ajánlott levél feladóvevényét — amelynek hátulján ez ol­vasható: „Még választ sem kaptam rá" - szerkesztőségünknek is elküldte egy levéllel együtt: „Olvastam az újságban a hulladékgyűjtésről. Amiről írtak, én azt már 1981-ben jelentettem Dombóvárnak. Ugyancsak ajánlott levélben jelentettem Simontornyának is, hogy itt van nálam körülbelül harminc mázsa vas- és körülbelül két mázsa alumínium-hulladék, hűtők és más egyebek. Én tudom, hogy milyen nagy szükség van a vas és fém összegyűjtésére. Kérem önöket, szíveskedjenek levelem továbbítani valamelyik MÉH- telepnek, hogy jöjjenek ki érte és vigyék el, mert nekem nincs mivel beszállítani. Én rokkant nyugdíjas vagyok. Nekem is jól jönne egy kis nyugdíjpótlék a vas- és fémhulladékból, az ál­lam is jól járna, mert újból be tudnák olvasztani ezeket. Saj­nos úgy néz ki a dolog, hogy magános emberhez nem akar­nak kijönni a hulladékért. Ismételten kérem, szíveskedjenek valamelyik MÉH-telepnek továbbítani a levelem, hogy minél előbb szállítsák el ezt a vas- és alumínium-hulladékot. Minden nap itthon vagyunk. Nem kell darus kocsi sem, mert ezek kisebb darabok, kézzel is fel­rakhatják . .." A levelet ezúttal nyomtatásban továbbítjuk a Tolna megyé­ben működő valamennyi MÉH-telepnek. Talán akad egy köz­tük, amelyiknek megéri kimenni a hulladékért. Harminc mázsa vashulladék egy helyen — valamikor nagy bolt lett volna. A hulladékgyűjtő robogott volna érte lovas ko­csival. És dúdolta volna a dalt: „Csontot, rongyot, ruhadara­bot! Hadd vehessek a babámnak piros szalagot." Ma már ta­lán a dalt sem ismerik. Senki nem kántálja a falusi utcákon. Miért is kántálná, amikor a MÉH-telepen várhatja a hulladék- szállító állami kocsikat, a kézikocsival érkező úttörőket, a tra­gacson hulladékot szállító idős embereket. A MÉH-telepen a hulladékot lemérik, átveszik, osztályba sorolják és az itt dol­gozók a hónap végén nemcsak piros szalagot vehetnek a ba­bájuknak. Postaforgalmi lejlesztések A tavalyihoz hasonlóan az idén is körülbelül 500 millió forint jut a hagyományos pos­taforgalmi szolgáltatások fej­lesztésére: postahivatalok épí­tésére, hírlappavilonok létesí­tésére, gépek beszerzésére. A hálózatfejlesztési program keretében 120 új postahivatalt építenek ebben az évben — fő­ként az új lakónegyedekben — és 50 elavult, korszerűtlen hi­vatalt újítanak fel. A jó ütemű építkezések nyomán kulturál­tabb, esztétikusabb körülmé­nyek között fogadhatják az ügyfeleket, s egyúttal javítják a postai dolgozók munkafeltéte­leit is. Negyven új hírlappavi­lont állítanak fel, s két hírlap­üzletet építenek. Az idén to­vább nő azoknak a nem postai árusítóhelyeknek a száma, ahol újságot, folyóiratot lehet vásá­rolni. A postai munka könnyítésé­re „ügyes” gépeket szereznek be. Mivel egyre nehezebb im­portgépekhez hozzájutni, ez évtől hazai gyártású hírlap- és levélkötegelő, levélbélyegző és fémpénzszámláló kisgépek is segítik a postásokat. Apróbb-nagyobb változások a postai szolgáltatásokban az idén is várhatók. Tavaly még csak kísérlet volt, most a fővá­ros egész területén és a me­gyeszékhelyeken is bevezetik a levelek ismételt kézbesítését: vagyis a postások másodszor is házhoz viszik a levélküldeményt, ha a címzett ezt telefonon igényli. Az is új, hogy ez évtől kezdve nem szükséges a válla­latoknak fiókot bérelniük, a posta vállalja ugyanis érkező küldeményeik kiszállítását és náluk veszi fel helyben a pos­tára adandó leveleiket. Ez az úgynevezett telephelyi kézbe­sítés. Tóth Éva gépkezelő is új terméket gyárt Vincze Jánosné gépén üvegfogó műanyag profillécek készülnek PALKOVACS JENŐ Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Import helyett - export Dombóvári vegyészmérnökök sikere vegyészek ajtaján. Egyre na­gyobb érdeke már mindenki­nek, nagyüzemnek, kisüzemnek, fröccsöntő kisiparosnak, hogy színtartó dombóvári mesterke­veréket használjanak — külföl­di helyett. Ez az új adalék fo­lyamatosan ömlik az üzem gé­peiből. És folyamatos a labora­tóriumi munka is. Nagy értékű színvizsgáló gépet vásároltak — ez is hazai gyártmány —, hogy a gyártási folyamat során bármikor tudják ellenőrizni, hogy a piros színnek a 21-es változata megfelel-e például a követelményeknek... > Amint a műanyag kapta lefutott — a PEMÜ vette át még egy újabb termékcsalád gyártását dolgozták ki. Ennek is van importpótló jelentősége, de főleg a hazai ipar használ­ja: ajtók, ablakok szegélylécét, csatlakozó elemeket, különbö­ző profilokat kezdtek gyártani, gondos kísérletek alapján és után. Elsősorban az ÉPFA fe­rencvárosi gyára a megrende­lője a habosított pvc-profilok- nak. Ezeket ablakok, ajtók szi­getelésénél használják, az üve­get tartják e profilok, jó hang­szigetelők és hőszigetelők. Ez a falburkoló és szigetelő­profil-gyártás természetesen is­mét együttgondolkodásra kész­tette a mérnököket, a legjobb szakmunkásokat. Szerszámot kellett gyártani az extruderek- hez. Ahány profil, annyi szer­szám. Először vásároltak prés­szerszámot, de olcsóbb, tartó- sabb, ha saját üzemükben ké­szítik el - ezenkívül hamarabb meg is kaphatják a présüze­mek, ami a gyors alkalmazko­dást teszi lehetővé, mert a ren­delők elég gyakran változtat­ják programjukat s amikor új termékért jelentkeznek, azonnal hozzáfognak a szerszám elké­szítéséhez. Az UNIÓ-ban a termékszer­kezet változáshoz, illetve az im­portanyag pótlásához kaptak segítséget, nemcsak a saját fej­lesztési alapot használták fel. Az OKISZ adott a szövetkeze­tek közös alapjából, és bank­hitelt is felvettek. A termelés folyamatosságát a rendszeres jó anyagellátás, a nyugodt pénzügyi helyzet, és a szakem­berek határtalan lelkesedése is biztosítja. Idén 525 tonna mesterkeve­réket gyártanak. Tavaly 438 tonnányit küldtek, természete­sen a kívánt színekben és pon­tos határidőre, megrendelőik­nek. A főmérnök látogatásunk vé­gén megmutatta a mesterkeve- rék-kollekciójukat. Gyönyörű színekben csillog-villog a gom­bostűfejnél nem sokkal na­gyobb pvc-anyag, amelyből mindössze egy százalék szük­séges a kábel, vagy műanyag színének a kívántra való meg­változtatásához. Dombóvári látogatásunk után kaptuk telexen a hírt, hogy egy hamburgi műanyagfeldolgozó üzem vezetője is jelezte érke­zését, vásárlási szándékát. Tóth Attila, a dombóvári UNIÓ Ipari Szövetkezet főmér­nöke meglehetősen bizakodó a műanyagüzemmel kapcsolat­ban. Sok oka van erre, hiszen több mint tíz éve alapították meg a műanyag-vegyipari rész­leget, s azóta egyre jobban prosperálnak, hírük országos, a szakkiállításokon pedig díjakat, elismeréseket kapnak. A másik ok az örömre, ame­lyet munkatársai sikerének is tudhat, hogy kidolgozták, s fo­lyamatosan gyártják a mester­keveréket. Ez az anyag mű­anyag granulátum. Azt a célt szolgálja, hogy a „seszínű” műanyag granulátumhoz ke­verjék, s a mesterkeverék a kí­vántra változtatja át az anyag színét. Ez a mesterkeverék vált­ja ki a nyugati országokból ed­dig beszerzett színezőanyagot. Természetesen ez a fejlesztő munka nem volt olcsó és nem gond nélküli - 25 millió forint­ba került. Törték a fejüket, mi­ként lehet a gyártást kidolgoz­ni, tehát a színtartósságot ál­landósítani a mesterkeverék­ben. Ugyanakkor a gyártási fo­lyamatot is megszervezni, nem ígért könnyű munkát. Éppen termékváltáson törték a fejüket, mert a műanyag ci­pő gyártásához használatos „kaptafa” kezdett kifutni, s ezt akarták egy új termékkel fel­váltani. Tizenkét mérnök dolgozik az UNIÓ műanyagüzemében. Ve­gyészek legtöbben, de van kö­zöttük gépészeti szakember is. így a gyármányfejlesztést há­zon belül, összefogva, együtt­gondolkodva, cselekedve sike­rült megoldani igen rövid idő alatt. Tavaly még csak bemu­tatták a BNV-n, de a bemuta­tóval egy időben már gyár­tották is az új terméket. Mert az anyagra nagyon nagy szük­ség van. A Magyar Kábelművek a leg­nagyobb vásárlójuk. Képzelhet­jük, hány színű mesterkeveré­ket kért ez a nagyüzem, hiszen ott gyártják a hazai felhaszná­lásra kerülő kábelek mintegy nyolcvan százalékát. A kábel­nek pedig színtartónak kell lennie. Hiszen évek, évtizedek múltán is fel kell ismerni a ja­vításban részt vevő embernek, hogy a műszerhez, kapcsolóhoz, géphez, egyáltalán a kábelkö­tegben futó drótok milyen szí­nűek, mert így tudják egyik vé­gén és a másikon is az azonos rendeltetésű kábelrészeket a helyükre forrasztani vagy csa­varozni. Sokan láttuk már, amint a postások kis sátraik alatt, a kábelbunkerban száz­színű vezeték köteget használ­nak — javítanak, s ott különö­sen fontos — másutt is —, hogy egy-egy érpár milyen színű, tartja-e eredeti színét, amely egyben jelzi, hogy hova kell kötni-forrasztani ... A második jelentős esemény e mesterkeverékkel kapcsolat­ban, amely polivinilklorid anyag­ból van, hogy egy svájci cég­gel is tárgyalnak. Már csak­nem bizonyos, hogy a tavaly elküldött próbaanyagot a sváj­ciak jónak tartják, mert ott a levél a vegyészek fiókjában, s ígérte a svájci kereskedő-fel­használó, hogy a tavaszi BNV-n találkoznak, s megkötik az üz­letet a külkereskedelmi cégen — Chemolimpex - keresztül ... A hazai felhasználók is egy­re gyakrabban kopognak a mesterkeverékért a dombóvári Fábián Lászlóné technikus a pvc-mesterkeverék színét ellenőr­zi a nagy értékű műszerrel.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents