Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-02 / 51. szám

6 NÉPÚJSÁG 1983. március 2. Teke NB I Biztos dombóvári győzelem Dombóvári Spartacus-Pápai Vasas 7:1 (5270:5059). Az első párok találkozójából Mándli és Horváth révén a Spartacus együttese 121 fás előnyt szer­zett. A folytatásban kiegyenlí­tett küzdelmet láttunk, a ven­dég Vasas csapata megpróbált erősíteni, de a dombóváriak jól tartották pozíciójukat. A harmadik játékrészben fokoza­tosan tovább növelte előnyét a dombóvári csapat, és magabiz­tos győzelme egy pillanatig sem volt kétséges, összességében a mindvégig meggyőzőbben dobó hazai gárda ilyen arányban is rászolgált győzelmére. A hazai­ak pontszerzői: Mándli, Kollár, Horváth, Illés, Tarsoly. Eredmények: Horváth—Makai 902:931, Mándli—Horváth I. 937:787, Péter (Igali)—Vasvári 768:803, lllés-Papp 883:842, Kollár—Horváth II. 903:823, Tar- soly-Váradi 877:873. Sportműsor Március 6-án kezdődő terü­leti labdarúqó-bajnokság előtti főpróbát ma délután tartják a Dráva-csoport csapatai. A négy Tolna megyei együttes közül három pályára lép. A Kisdoro- gi MEDOSZ Szekszárdon, az NB ll-es Dózsa ellen játszik előkészületi mérkőzést 14.30- kor. A Bonyhádi MSC 12.30-as kezdéssel a Mázaszászvári Bá­nyászt fogadja. A Paksi SE csa­pata Dunaújvárosba látogat, ahol az Építők ellen játszik 15 órakor, a Dombóvári VMSE a február 28-i HDNK helyosztó­val „letudta” a bajnoki főpró­bát. Tömegsport A szekszárdi városi asztali­tenisz-bajnokság állása: Nők: 1. Gyógyszertár 16, 2. Költség- vetés 14, 3. TABI 14, 4. KSH- SZÜV 7, 5. Vízmű 7, 6. ÁHV 2, 7. BHG 0 ponttal. Férfi I. osztály: 1. TÁÉV 24, 2. Söripar I. 19, 3. ÁHV I. 19, 4. MEZŐGÉP 16, 5. AGROBER 16, 6. BHG II. 12, 7. Tervezők 13, 8. KISZÖV 10, 9. MMG 7, 10. TÁBI 3, 11. Óra-Ékszer 1 ponttal. II. osztály: 1. ÁFÉSZ 23, 2. BHG I. 21, 3. TOTÉV Mélyép. 20, 4. ÁHV II. 20, 5. Söripar II. 16, 6. BHG III. 11, 7. Növény- védelem 11, 8. BVK 11, 9. KIOSZ 11, 10. DÉDÁSZ KISZ 11, 11. Városi KISZ 7, 12. Moziüzem 3 ponttal. Birkózás Lebonyolították birkózásban a területi ifjúsági bajnokságot kötött- és szabadfogásban, a DVMSE birkózói mindkét verse­nyen részt vettek és az alábbi eredményeket érték el: Kötöttfogás (Zalaegerszegen): 48 kg: 1. Visnyei Attila. 56 kg: ... 3. Nemes Miklós. 75 kg: 1. Illés János. 81 kg: ... 2. Pin­tér Gábor. 87 kg: ... 2. Berta Zsolt. Szabadfogás (Kaposváron): 48 kg: 1. Visnyei Attila. 75 kg: ... 2. Illés János. 87 kg: ... 2. Berta Zsolt. Az országos vidékbajnoksá­gon a területi első—harmadik helyezett vehet részt májusban Egerben. Kézilabda MásDdik helyezés Jánoshalmán A Hőgyész nyerte a Téli Kupát Labdarúgás < Országos serdülő- és ifibajnokság IFJÚSÁGIAK: SERDÜLŐK: A gólkirályi címet a hőgyészi Kerekes Imre szerezte meg. A Dombóvár elleni mérkőzésen 13 gólt dobott. Jánoshalmán szombat—vasár­nap ötödik alkalommal rendez­te meg kézilabda teremkupáját a Jánoshalmi SE. A Szekszárdi Spartacus NB ll-es női együt­tese mellett a Szentesi Kontak- ta, a Székesfehérvári KÖFÉM SC, a Váci FORTE, a Kiskun- majsa, valamint a házigazda Jánoshalmi Spartacus alkotta a mezőnyt. A kétnapos, körmér­kőzéses rendszerű torna jól szolgálta az együttesek felké­szülését a bajnokság közelgő tavaszi rajtjára. A szekszárdi együttes jól helytállt, a máso­dik helyen végzett. Sz. Spartacus—Szentesi Kon- takta 19-13 (8-4). Csak az első félidő közepéig bizonyult egyen­rangú ellenfélnek a Szentes. A Spartacus sokmozgásos, gólerős játékkal mutatkozott be. G: Hosnyánszkiné 10, Jauchné 3, Lovász 3, Fritz, Beke, Tekauer, Katzenberger. Sz. Spartacus-Jánoshalma 17-17 (8-9). A házigazdák el­len sportszerű, mindvégig küz­delmes találkozón biztos győ­zelmet szalasztott el a szek­szárdi gárda. G: Hosnyánszki­né 7, Tekauer 4, Jauchné, Kat- zenberger 2—2, Fritz, Lovász. Székesfehérvári KÖFÉM- Sz. Spartacus 20-16 (11-8). Rendkí­vül szoros, változatos mérkőzé­sen szenvedett vereséget a Spartacus a későbbi kupagyőz­testől. G: Hosnyánszkiné, Te­kauer 5—5, Fritz 3, Katzenber­ger 2, Lovász. Sz. Spartacus-Váci FORTE 26-24 (11-11). Ezen a találko­zón rendkívül sok hibával ját­szott a szövetkezeti gárda, és csak a véghajrában biztosította be győzelmét. G: Hosnyánszki­né, Jauchné 7-7, Katzenberger, Beke 4-4, Tekauer, Lovász 2—2. Sz. Spartacus-Kiskunmajsa 21-18 (13-8). A sok .hibával és kihagyott ziccerekkel tarkított mérkőzésen rászolgált győzel­mére a Spartacus. G: Hos­nyánszkiné 9, Jauchné, Lovász 3—3, Katzenberger, Tekauer 2— 2, Beke, Szabó. További eredmények: János- halma-Kiskunmajsa 17-16, KŐ­FÉM—Vác 27-17, .Vác—Kiskun- majsa 30-20, KŐFÉM-Szentes 21-18, Jánoshalma—Vác 26-25, Kiskunmaisa—Szentes 25-20, KÖFÉM—Kiskunmajsa 17-7, Já- noshalma-Szentes 12-10, Szen­tes—Vác 25-24, KŐFÉM—János­halma 25-10. A JSE-kupa vég­eredménye: 1. KÖFÉM 10, 2. Szekszárd 7, 3. Jánoshalma 7, 4. Vác 2, 5. Szentes 2, 6. Kis­kunmajsa 2 ponttal. A torna legeredményesebb játékosának Juhász Mária (Jánoshalma), a legtechnikásabb játékosnak Pálmai Éva (KÖFÉM), míg a legjobb kapusnak Pomozi Gyu- láné (Vác) bizonyult. BEFEJEZŐDÖTT A TÉLI KUPA Szekszárdon a Zrínyi utcai tornacsarnokban vasárnap be­fejeződött a megyei lézilabda- szövetség által rendezett Téli Kupa mérkőzéssorozat. Ezúttal már csak a férficsapatok sze­repeltek. A Hőgyészi HSC első csapata veretlenül, pontveszte­ség nélkül nyerte el a serleget. Az utolsó játéknapon a TÁÉV SK pontszámban beérte a Nagy- mányokot, miután a szekszár­diak gólkülönbsége jobb, így végeredményben a második he­lyen végeztek. Az utolsó fordu­ló részletes eredményei: Hőgyész l-Dombóvár 30-19 (14-9). V: Mátrai, Schalli. Tet­szetős támadójátékkal és jó védekezéssel biztosan nyert a HSC. G: Kerekes 13, Nándor L. 5, Németh 4, Topa 3, János 2, Kurcz, Nándor I., Gábor, illet­ve Nichter 5, Pataki, Deli 4-4, Balogh 3, Kovács, Túri, Eigen- bróth. TÁÉV SK-Hőgyész II 27-19 (14-10). V: Schalli, Mátrai. A TÁÉV végig vezetve, a második félidőben előnyét növelve biz­tosan szerezte meg a két pon­tot. G: Gillich, Sebestyén 7—7, Budai 6, Nagy 4, Szűcs 2, Fá­bián, illetve Galambos 9, Lá­zár, Tisza 4—4, Szabó, Ruip. Dombóvár-Szedres 26-22 (10-11). V: Mátrai, Schalli. Szü­net után fordította maga javá­ra a mérkőzést a kesztyűgyári együttes. G: Balogh 8, Deli, Nichter 5—5, Túri 4, Gáspár, Pataki 2-2, illetve Pusztai 8, Szokodi 5, Zöld, Berek 3—3, Bogdán 2, Beszterczán. Hőgyész l-TÁÉV SK 24-20 (14-9). V: Savanyú, Fábos. Sportszerű, jó iramú találkozón biztosította be kupagyőzelmét a hőgyészi gárda. G: Kerekes 14, János, Topa 4—4, Gábor 2, illetve Gillich 7, Nagy 6, Budai, Sebestyén, Bagosi 2-2, Szűcs. Hőgyész ll-Szedres 32-26 (14-13). V: Fábos, Savanyú. Egy félidőn át egyenlő ellenfélnek bizonyult a Szedres, a hőgyé­szi ifistákkal szemben. G: Lázár 9, Galambos 8, Barabás, Tisza 5-5, Ruip 2, Gábor, Szabó, Cá-. ri, illetve Szokodi 9, Zöld 7, Beda 4, Bogdán 3, Pusztai 2, Beszterczán. A bajnokság végeredménye: 1. Hőgyész I. 6 6 --------- 173-117 12 2 . TÁÉV SK 6 4—2 131-121 8 3. Nagymányok 6 4 — 2 143-134 8 4. Hőgyész II. 6 3 — 3 137-144 6 5. Dombóvár 6 1 1 4 140-158 3 6. Fadd 6 114 123-148 3 7. Szedres 6 1'— 5 135-160 2 A Téli Kupa legeredménye­sebb gólszerzői: 69 gólos: Ke­rekes (Hőgyész I). 58: Teimel J. (Nagymányok). 44: Teimel L. (Nagymányok). 35: Galambos (Hőgyész II). 34: Péterbencze (Szedres). 33: Szokodi (Szed­res). 32: Tisza (Hőgyész II). 29: Mayer (Dombóvár). Szekszárdi Dózsa—Pécsi MSC 2-2 (0-2). Szelkszáírd: Holler — Varga, Dénes, Bencze, Nüigy, Stumpf, Kiss, Molnár, (Juhász), Magyar, Kilyém, Hargitai. Edző: Schaffer István. A isok helyzetet kihagyó szákszárdiidk a1 máso­dik félidőiben csak hatalmas iram diiktálásával tudták ledol­gozni hátrányukat. G: Bencze, Stumpf. Dombóvári VMSE—Paksi SE 2-1 (1-0). DVMSE: Csípőik — Zádari, ács, Helrneczf, Fairkas, Nagy, Varga, Szűcs, Csanádi, (Horváth), Komlóczi, Vörös, (Marosi). Edző: Egyed Lehel. PSE: Fritz II. — Szalai, Brezovisz- kii, Laiczá I., Kern, Blatt II., Trapp (Illés), Fülöp, Fritz I.:, RáCz, Szaikter. Edző: Lehocz-kii Tibor. Küzdelmes találkozón nyert a hazai együttes. G. Csanádi, Nagy, illetve Szakter. Kisdorog—Pécsi BTC 3-1 (2-1). Kisdorog: Jergler — Ka­dosa, Spiel II., Simon, Papp, Újvári, Spiel l„ Fábián, Kubis, Kiss, Nagy. Edző: Kerekes Ágos­ton. Kemény küzd elemben a taktikailag érettebb csapat győ­zött. G: Kiss, Nagy, Spiel I. Bajai SK—Bonyhádi MSC 9-4 (4-0). BMSC: Dénes (Ge.ncz- Iteir) — A'ltvater, Ka jár. i, Lovász, Schlotthauer, Szabó, Nagy, Kalj- tár, Sellényi (Fáth), Vajdai, Bíró. Edző: Wagner József. Teljesen alárendelt szerepet játszott a BMSC ifi csapatai. Az elmúlt évi sikeres szerep­lés után — döntőt játszott a csapát — rossz raljtot vett a területi bajnok ságiban, szereplő DVMSE, miután íhazaii pályám kikapott ai listavezető Siklóstól, A dombóvári fiúk ezt követően két nagy bravúrt hajtottak vég­re: idegenben két győzelem, megszerezitek az NB l-es PMSC „skalpját", de Kaposvárott is győztek o régi rivális Kaposvári Rákóczi elitem1. Már tolláin, min­denki a csoportelsőségre gon­dolt, amikor hazdi környezetben vereség következett Sellyétől, majd az utolsó mérkőzésen Pé­csett „ megsemmisítő” vereség, a PBTC-től. így nem maradit' más Szekszárdi Dózsa—Pécsi MSC 1-1 (1-0). Szekszárd: Száraz — Nagyfaiusi, Kvainduk, Tóth, Far­kas, Sebestyén., Kvainduk II., Oszter, Vargo, Sípos, Novak. Edző: Boros István. A listave­zető ellen mezőnyben fölényben játszottak a Dózsátok. G: Osz­ter. Bajai SK—Bonyhádi MSC 5-0 (0-0). BMSC: Gscheidt (Dorn) ■— Riit'limger '(Tölgyesi), Keresz­tes, Tamási, Móczi, Boros (Ba- ráfh), Babai, Fekete, Nagy, Far­kas, Gogh. Edző: Wáginer Jó­zsef. A jobb és felkészültebb csapat győzött. Paksi SE—Dombóvári VMSE 4-1 (2-1). PSE: Haaz — Wtell- ler (Viktor), Mukli, Blatt III., Ko­vács, Szaffenauer, (Péger), Hor­váth, Damlzs, Farsang, Laezai II., Szaikter III., (íMeixner). Edző: Váfczi László. DVMSE: Végh — Tóth, Takács,, Mártani Pólyák, Koszticzai, Keresztes, Dudás, Veizimgier, Pászti, Ripszki, (VerczH). Edző: Varga László. Jó hajrával, biztosította1 győzel­mét o PSE. G: Meixmer, DanSzs, Lalcza II., Farsang, illetve Pászti. Pécsi BTC—Kisdorog 11-2 (3-1). Kisdorog: Néhmainm — Jónás, Nagy, Kerekes, Kresz, Török, Póth, Domokos, Fábián, Benning I., Kosztén. Edző: Kere­kes Ágoston.. A nagy fizikai fö­lényben lévő pécsiek fölényesen nyerteik. G: Domokos, Koszter. hátra, a' 9—10. htelyért megmér­kőzni. Miután a másik csoportban az 5. helyen Boly végzett, össze­csapott a. két együttes, A bóilyi- alk salákos pálya, hiányában Mohácson, .rendezték a találko­zót, ahol o dombóváriak Ifjú­ságii. játékosokkal teletűzdelve minimális, egygóla-s vereséget szenvedtek. A visszavágóira Dombóvárott került sor, ahol Nikházy 11-esbőll lőtt góljával a hazaiak, kliegyenlítették egy- gólos hátrányukat, de a vendé­geik Zátíori öngóljával' kiegyen­lítettek, így összesítésiben 2-1 aráhybbn bizonyultak jobbnak. A DVMSE ezzel a tizedik helyen végzett. HDNK Tizedik helyen a DVMSE Hírek Telke NB III: Dombóvári Spar­tacus II—Szalkcsi Tsz SE 5:3 (2371:2212). Pontszerzők: Árva! J. 442, Vörös I 413, Elekes 408, illetve Széles 395, Rawkasz 386, Benedek 377 fával. * A Dombóvári VMSE termé- szetjárá szakosztályai március 5-én, szombaton hóvirág túrát szervez a Kaposvár melletti ná- dasdi erdőbe. Találkozás szom­baton .reggél. 8 órákor Dombó­vár-alsó állomáson. * A megyei labdarúgó szövet­ség játékvezető bizottsáig el­nöksége március 3-án, csütör­tököm 16 órakor Szekszárdon, a .sporthivatal tanácstermében, el­nökségi ülést tart.. Napirend: a megyei I. osztállyá játékvezetői és ellenőri keret összeállítása, illetve módosítása. Előadó: Szin- ger Ferenc. A téli játékvezetői és ellenőri továbbképzésről Vin- dlics Józsiéi ad értékelést. A Magyar Természetbarát Szövetség március 7—10 között továbbképző tanfolyamot ren­dez a.z OTSH Római parti vízi- télepén a túramoltoros csopor­tok vezetői részére. Teremfoci Sárköz Kupa, Decs Decsen a tornateremben ren­dezte a Kisipari Szövetkezetek Szövetsége a Sárköz Kupa el­nevezésű teremlabdarúgó-tor. nát. A nők mezőnyében két csapat indult. A Tolna megyei Szolgáltató Ipari Szövetkezet csapata 5-0 arányban legyőzte a decsii Népi Iparművészeti Szö­vetkezet csapatát és így ők nyerték a kupát. A férfiak mezőnyében öt csa­pat szerepelt. Kupagyőztes a Lakáskarbantartó Szövetkezet paksi telepének csapata lett, a második a tol mai GÉM, míg a harmadik a házigazda decsiek együttese lett. Utánuk a Szek­szárdi Szabó Szövetkezet követ* A férfiak izgalmas, heves csata kát vívtak Munkában Reilné, a női mező ny legjobb kapusa kezeit, majd a sort a tolnai Ge­menc Ipari Szövetkezeit csapata zárta. A legjobb kapus díját a nők­nél a decsi Reil Istvánná nyer­te él, a férfiaknál Lampek György, a GÉM „portása". Ugyancsak e csapatból került ki a legjobb góllövő, Kövesd« Péter személyében. A nőknél ezt a címet Máté Júlia érde­melte ki. Ő a szolgáltatók csa­patának erőssége volt. E csa­pat tagja, Szúnyogh Nándorné vehette át a legjobb mezőny- játékosnak járó díjat, míg a férfiaknál ez Balázs György de­csi háziiparos jutalma lett.

Next

/
Thumbnails
Contents