Tolna Megyei Népújság, 1983. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-26 / 48. szám
IOIníÉPÜJSÁG 1983. február 26. Hansgeorg Stengel: A kérdések kérdése-Tő rt-énetüiruk 'kiiis-vá-roisik'áijáiba n Ihá-rolm arvols pralkitliz'áll: a fogorvos, a fülonvos -meg a 'körzeti orvos; akik közül a legutóbbi- mák az égvilágon semmi köze sincs mondám dónkhoz, Imivel ómnak rendje s módja szeriint épp az li-mémt myiitotta ki rendelője ajtaját, s szólt ki irajta: — 'Kérem a következőt... Wem így a fogorvos. S inem így a fülonvos sem. lA fogorvosnak fáj a füle, félbe is szakítja a ‘rendelést, kifüggeszt egy kartanilapof az ajtajára („Rögtön jövök!"), s elmegy a fülorvosihoz. IA fül orvosnőik fáj a foga, félbeszakítja' a 'rendelést, kifüggeszt egy Ika-to-n-a lapot az ajtajára i(„iRögtön jövök!”), s elmegy a fogorvosihoz. A fogorvos a fülonvosí, a fülorvos a fogorvosi vá'rőbain ücsörög, elvégre fogorvosunknak a füle, fülorvosumknaik o -fogd fáj. Nalm-ánmost. A fogorvosi .váróiban fészkelőd™ kezdenek a betegek, körtük a fülorvos is. S a fülonvosi váróéban szintúgy fészkelőd™ kezdenek o betegek, köztük a fogorvos is. Kőtárai ih-iá'baval-ó várakozás utóm a fogorvosi váróban egyszer csak ihálborogni kezd valaki : — 'Micsoda d'iszmóság megint! 'Hagyják órákon ót itt ülni az errtbert! Mintha ídőmllliomos ienrve! Nékem fáj a fogom, ez elemi emberi jogom 'kérem, s tessék, itt a sorszámom, imár régen kinn 'kellene lennem!... — A többi ihélyeslően bólogat, (ki-ki saját fájós fogára gondolván közben), mígnem egy idős asszony végre megszólal: — Épp a fülorvostól jövök szegény beteg fülemmel, ott is ugyanígy ülnék az emberek, ugyanígy méngélődnék, a roló lehúzva, senki sem juthat be ... Bolond egy história, mondhatom. A fülorvosnál — véletlenül épp ez idő tájt — pontosan ugyanaz játszódik le. Hja, ha csak egyetlen páciens ismerné a fogorvost vagy a fül- orvost! Minden má-slk-épp sülhetne el, mivel a két idős lasz- -stony (mármint a fogfájás meg a fülfájós) a váróba lépve már jó órával előbb felsáhajthatott volna — imigyen: — Hiszen itt ül a doktor úri Hát ezért! Csakhogy minél inkább leszedik róluk a keresztvizet, annál kisebbre húzza össze magát zavarában a fü'larvos és a fogorvos. 'Egészen addig, míg ki nem pattan az isteni 'szikra a fejükből '(nemhiába koptatták annyi éven át a padokat az egyetemen!). Mindketten ki- lapózna-k a várából, persze láb- ujjhegyen, s él viharzónák áldásos működésük színtere felé. S itt történetiünk olyan fordulóponthoz érhetne (magam .is hallottam ilyesmiről), 'hogy a két orvos egészen pitymbflatig sorozatban el száguldozik egymás mellett. Csakhogy kinek használnak ezzél? A fülfájós fogorvosnak? A fogfájós fülorvosnak? A várakozó 'betegeknek ? fog- és fülorvosu-nk tehát nem rohangál oda. s vissza a Végtelenségig egymás mellett, ha- szem szemibtalál-kozik, méghozzá hajszálpontosan a félúton (ki mérhetően). így van ez rendjén (elvégre egyszer tán a valóság is produkálhat ily esetet!). S ékkor mór nekünk is csupán egyetlen, noha döntő kérdésünk lelhet: Melyik fogja hazakísérni a másikat - elsőként?! Fordította: Makai Tóth Mária. Feledékeny főnök — Hívatott, osztályvezető elvtárs .. . ? — szólalt meg. némi várakozás utóin Hertelendi, a fiatall tervező, miután óvatosain behúzta maga mögött az ajtót. —Á, maga az? — pillantott föl a.z előtte fekvő aktából. — üljön, le, aizonnal végzék ezzel az ügyirattal, és örömhírt fogok közölni magával1. A fiatalember leült, megtö- röl'te a szemüvegét, majd háromszor odébbtolta maga alotít a széket, elszívott három cigarettát, aztán idegesen felállít — Ha zavarom, Elfoglalt elv- társ, inkább egy későbbi időpontban jönnék . .. — Szó sincs" róla, kollégám! Már készen is vani, aláírom, és mondom a nagy újságot így ni. Arról van szó, hogy a tegnapi osztályé rtekez létén maga a fiatalok anyagi megbecsülésének hiányosságaira hívta fel a vezetés figyelmét, iqy volt? — I ... igen, de én azt nem úay gondoltam . .. Tetszik tudni, én olyan hirtelen ttenmésize- tű vagyok, amit érzek, rögtön k.i is mondom. — 'Ne magyarázkodjon,! Meqvirsgáltaim a dolgot, bár tudja, hogy állandóan futkosnom 'kell egyik értekezletről a másikra. Előfordul, hogy egyszerre két értekezletein- is fél kell szólalnom,, merít szép, mély- fékvésű baritonom van, de ezt az ügyet mégsem bizhattam akárkire. Magam vizsgáltam kli, hiszen a saját beosztottjaim helyzetéről van szó ... Igaza van, ifjú barátom, a- fiatalok amyág'i ösztönzése korántsem kielégítő az osztályon, A -magáé meg különösen nem. Egyszóval' ... úgy döntöttem, hogy adóik magának százötven forint fizetésemelést. — Hálásain köszönöm, Elfoglalt elvtársi Erre- igazán... még csak gondolni se mertem. Pont -nekem? — Igen, magának. De ne hálálkodjon, én nem tudom elviselni,, ha -hálállkódinak az emberek... Kaptam kétezer forintot a bérfejlesztési alapból, ebből rendezem a legjobb, legtehetségesebb dolgozóim fi1, zetését Tudja, milyen elfoglalt ember vagyok, egyik értekezlet a másik után, de azért azt is észreveszem, ha valaki jól dolgozik. Maga a legtehetségesebb tervező, kap tőlem százötven forint fizetésemelést. — Mégegyszer nagyon köszönöm ... — Mondtam, hogy ne hálál, kodjon, most egyébként sincs Időm ... Majd a következő osztályértekezleten megköszöni. A főosztályon most állítják össze a tanácskozási tanácstervet. Holnap keressen fel, hogy feljegyezhessem a nevét a listára! Viszontlátásra, fiatal barátom, viszontlátásra! Hertelendi Elek három napig hiába kereste Elfoglalt Elemért, állandóan tanácskozott. Amikor a negyedik napon ke- qyesen a szine elé bocsátotta Jucika, a rettegve tisztelt titkárnő, az osztályvezető érdektelenül hallgatta a mondóká- ját. — Én ígértem magának hétfőn, hogy adok százötven forint béremelést? De hiszen hétfő óta megszakítás nélkül a Tanácskozási Tanácsterv összeállítási Bizottságban üléseztem! — Igen, de ez még előtte volt... — Mondja, maga itt dolgozik az osztályon? Mintha már láttam volna valahol... — Hertelendi E-lé-k vagyok, öt éve dolgozom az osztályon. Azt tetszett mondani, hogy személyesen 'tetszett felülvizsgálni az általam felvetett problémákat, és igaznak tetszett találni. Meg azt is tetszett mondani, hogy én vagyok a legtehetségesebb tervező. — Hmm ... — vakarta meg tar fejebúbját az osztályvezető. — Megesküszik rá, hogy én ilyen hülyeségeket mondtam? — Ha kívánja, akár meg is esküdhetek ... de a fiatalok anyagi megbecsülése nem hülyeség. — Azt állítja, hogy nem elég demokratikusan történik a bérkeret elosztása?! — Ezt még nem mondtam, de így igaz. A héten is kilépett három nagyon tehetséges fiú. Azt mondták . . . — Nem érdekel, mit mondtak! Most maga is k'i akar lépni? — Nem, én nem ... — Nohát, akkor meg miért adjak pont magának fizetésemelést?! T. ÁGOSTON LÁSZLÓ SZOKOLAY ZOLTÁN VERSEI: Kávézó lány az állomáson Lám csak, mégsem buktál mozdony alá, te törékeny, most szabadulsz meg végleg fényes jelmezeidtől, alvó sínek mentén sétál föl-le a rendőr, csészék szélén koccannak szép kiskanalacskák, szürkül az arcod, várja lekésett csatlakozását, zárva a pénztár, nyitva a táskád, nyitva a tested. Lám csak, mégsem buktál mozdony alá, kavaroghat lelked a züllött isten szájöblében unottan, íme a hűség, fönn hunyorognak az égen az élők, fönn szökdécsel a másodpercmutató a nagyórán, hallod, kedves, most koccannak kőhöz a csészék, most koppon majd vétlen talpfán tenkoponyád is. Találkozás Kormos Istvánnak Megyek hozzád. Az égszínkékben egyre mélyebbre süpped léptem. Távol lehetsz. A kondenzcsikok keresztülhúznak minden titkot. Senkit sem vársz. Fekszel fehéren, csak arcod pírja jelzi szívverésem. Tiltott körök. Forgásuk hó csititja. Rám ismersz majd, Világvég Pontonhidja? Medgyessy Ferenc emlékére Szabó Iván domborműve Milyet parancsol? — Jó reg-gélt! — -Jó reggelt! — Ma mintha ‘kissé sápad- ta'bb-ain m-ézne ikli. .. — Sápa-dta'bbain ? Nevetnem keli. Mondja csak -m-eg ősz-i-n- -tén, hogy úgy -nézek ki, imin-t egy 'kicsavart dit-ram. — -Na., -n© túlozzon I — Én túlzóik? IHá-t -nézzen 'rám, émber! 'Ez a szín már -nem li-s sárga, hanem szürke. Hozzám képest a n©mespen-ész olyan, imiin't a jonatán alma. — De Utót -mii 'baja volt? — Volt? Most is va-n ba-rátom. IKétöldatK mel l'h á rtyagyu'l l-adá s, a-zon túlmenően ‘kiderítlheteden szivzörejek, álltalános legyen- igü'lés, -és a többit ímem is Saroltom. — lÉs fnaga ezz-él járkál? — Miért, feküdjek a 'koporsóiba? — Ember! Ne -legyen imo-rbid! — Kacag nőm kell! É-n -morbi-d? 'Uraim! Engem tanulmányoznak az egyetemen. Szinte nincs olyan betegség, a-miit -é-n él ne kaptam volna. Vörheny, -skarlát, Ika-nyairá, sza-mórköhögés .. . — 'De hát ezek gyerekbetegségek . .. — Na és? É-n is -akkor kezdtem. És o-nn-an jutottaim el idáig. A Vizenyős mel'llhártyáig ... -Tudja, az orvosak imár rég felmondtak rólam. A imúltkodbon a körzeti orvos úgy nézett rám, imi-nt Haimíét a.z -apja szelleméire Bébiimgáriben. — És milyen tűn etekkel jár ez a vizenyős me-líhá-rtya? Tudja, mekem is szúr 'itt hátiul, baloldalt ... — Csak ott? Akkor -nem lehet nagy 'baj. Nékem -szúr jobbnál liis, 'báliról is, oldalról is, keresztül is. Néha úgy érzem magiam, imirvtha a sza-murá-jok ikéspánbajt vívnának bennem. De már fel -sem tű-mik. Megszék-tam. — Megszokta? Az iszonyú főj - dalimé'kot? — N-aná. Ha éveken át treníroz az -ember. Hozzálm képest egy fakír olyan, -m-in-t a harci -mén, ih'a m eglhal'lja a trombita- szó-t. iNia, ide nem i-s tartom föl, 'sietnem kell. Tudja, ki akarnak vinni az orvosi vilógikiál’litá'sra, és imost intézem a vízumokat. Persze, ha -megérem . . . Mert 'most mtajd -szét-nobblain a fejem . .; Apropó, inín-os vato-mi tablettája? — De von. Nézze csak! Melyiket pa-raa csalija? — Azt a sárgát. Illetve ... Talán -inkább azt a pirosait. — Köszönöm. Vi-szlát! — örülök, hogy -ilyen jól elbeszélgettünk ... KAPOSI LEVENTE Eduard Ugulava: Bikaviadal — Sokáig gondolkoztam, hogy mit csináljunk a lakótelep szélén lévő lepusztult játszótérrel. Nagyszerű ötletem támadt... Bikaviadalt kell rendezni! — Bikaviada-alt? — Bikaviadalt. Tegnap láttam a televízióban egy bikaviadalt. Spanyolországból közvetítették. Stadionban tartották; Bika, torreádor, vörös kendő... A torreádor azzal vadította a bikát. — Maguknak színes televíziójuk van? — Nem, de a riporter megesküdött, hogy vörös. Mi van a parkunkban? Egy-két hinta, néhány csenevész bokor. Ha ültetünk is növényeket, és ki sem tapossák, akkor is évtizedekbe kerül, mire kinéz valahogy. A játékokat meg egyből tönkreteszik. Egyetlen kivezető út nyílik — a bikaviadal. Az egész város rólunk fog beszélni. Az első kertészeti vállalat, amelyik nyereséggel zár... — Nem rossz, és konkrétabban hogy képzeli? — Nos, veszünk egy bikát. Vadat, félelmetesét, feketét. Torreádornak meg felveszünk valakit a filharmóniától, új osztályt szervezünk... — Állj, és a balesetvédelmi szempontok! Mi lesz, ha a bika fellöki a torreádort. Kit fognak lecsukni?... Ez így nem megy! — Akkor válasszuk el egymástól dróthálóval a bikát meg a torreádort, vagy a bikát zárjuk ketrecbe, és kívülről bökdösse a torreádor. — És ha leszúrja a bikát? Hogy biztosítsuk a bikaellátást, hogy tudjuk előre kiszámítani, mennyi fogy, hogy csináljuk meg vakvilágba a költségvetést. Nem, a bikát nem lehet leszúrni, csiklandozni kell, attól is megvadul. És nem karddal, mert az kárt tehet benne, hanem... dákóval. A biliárdasztalt levisszük a pincébe. — Azt nem nézi senki, hogy a torreádor dókával csiklandozza a ketrecbe zárt bikát, a látogatottság zéró lesz, a nyereség is. — Nyereség lesz. Olcsóbb jegyeket adunk ki. Kisebb befektetéssel dolgozunk, úgy menni fog. Nem kell a drága bika, szerzünk egy vadkant. De honnét! így is tiszta ráfizetés! — Szerezzünk egy bakkecskét, annak is van szarva, és az is döf! így már kifizetődő lesz. — Miért bakkecskét, inkább egy nőstényt, azt meg is lehet fejni, és elél a füvön, még etetni sem kell. Torreádort sem a filharmóniától szerződtetünk, hanem majd maga ingerli a kecskét! — Őszintén szólva kicsit furcsán néz ki a dolog. Állatkínzás ez, meg nevetséges is. — Nevetséges, nevetséges, ugyan... Mi, nevetséges!... Ez az, öltözzön bohócnak, és egyből a helyére kerül minden! Cirkusz lesz a játszótéren. — Én már kinőttem abból a korból. De tudja mit, adjuk ki a kecskét sétalovaglósra. Reggeltől estig dolgoztatjuk. Nem kell bohócruha, drótháló, dákó: ott ülök öltönyben és szedem a pénzt. — Ebbe beledöglik a kecske! — Bele bizony, és akkor nem lesz bikaviadal. De hagyjuk ezt az ostobaságot, nyissunk kerthelyiséget, tartsunk beatkoncerte- ket. Felveszünk húsz rendezőt... Bratka László fordítása 1ELK ZOLTÁN: A fű alatt A légben lenge vé alak, úgy vélnéd, vándor vadludak — de nézd : szárnyuk mily ingatag és nézd: olykor megállónak s nem is rikoltnak, nem libák: a sűrű, alvadt csenden át csak pelyhes felhők szállónak — majd ők is csenddé mállónak. Mert ág se moccan, szél se jár, mozdulatlan piheg a táj. De a tenyérnyi fű alatt népekkel dús országutak: munkába indul, harcbaszáll hangya, cincér, szarvasbogár. S még mélyebben, a föld húsát ezer csatorna sebzi át: rejtett utcák, terek között vakondokok és hörcsögök s fürge mezei egerek — mit tudsz róluk, mondd, ismered e bújó s örök életet, amely harcol, szorong, remeg ott, ahol már szemednek: a túl s hol a szemednek már: alul? S amit te már paránynak látsz, tudhatod milyen óriás, ha egy hangya útjába áll, a páncélos szarvasbogár? S ti füvek, lombok, levelek, ha érthetném a nyelvetek, a zizegést, a lombsúgást, a lengő nádat és a sást — bókol az erdő, vagy perel, ha ezer levél kerepel? Gőzölg az alkony. Merülök. Megszólal fennen egy tücsök. Cérnányi hangja, mint patak futkos még a lombok alatt. De egyre, egyre szélesebb s hogy már kútmélyű este lett: csattog s szétömlik, mint azár — tücsökzenévé vált a táj! Öt zengik rétek, fák, hegyek, holdként ö száll a föld felett, hold-szemmel nézi: mily parány, ki én vagyok most, a magány... s úgy tűnik immár, fű alatt fekszem... fölöttem pók szalad. (1937)
