Tolna Megyei Népújság, 1983. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-12 / 9. szám
ArtÉPÜJSÁG fi Hidak sorsa A műszaki szóhasználatban a hidakat műtárgyaknak nevezik. Köznapi értelemben is műtárgyak, m űaíkotá sok; eg ye d i sé - gük, karcsú ívelésük, méltóságuk művészi alkotássá teszik a mérnöki munka e remekeit. A hidak általában sokáig készüknek és hosszú életűek, emberöltőkön át részei a tájnak, ékességei a városoknak. Hát még a budapesti hidak! Mindegyik más: úgy hozzánk nőttek, hogy szinte személyiségük van — sokuknak személyneve is. Történetük és. sorsuk van, miint az embereknek. Szeretjük őket, simogatjuk a tekintetünkké!, ment ltudjuk, a Duna-parti három településből nélkülük soha nem tehetett volna világváros. Ki tudja, melyik volt az első híd a két folyópart között? Vélik, már a rómaiak is építettek hidat. Az Árpád-híd mostani kiszélesítése és felújítása során hidászok és régészek közösen keresték az egykori cölöpöket. A középkoriak feljegyezték, hagy Zsigmond király uralkodása alatt cölöphíd létesítését tervezték. Tudjuk, az első hajó hidat török vezér, Szokolu Musz- tafa készíttette: hetven ladikra helyezitek a pallókat;, s két megrakott szekér is áthaladhatott rajta. Később is voltak ha- jóhídjoink, elaninyira, hogy Királyi Hajóhíd Hivatal is működött. 1832. februárjában új hajó- hidat avatták Pest és Buda között, s lám, mennyiiire régi hagyományaink vannak: napokig jártak a látványosságban gyönyörködni a város lükéi. Idézzük az egykori krónikást: „A szorgalom vas kezei három nap alatt összefűzték annak (ti.: a hídnak — a szerk.) 43 ingatag hajéit, ’s a’ két városi sétálok örömmel köszöntik rajta egymást, vígan dübörögnek új gerendáin a' könnyű hinták ... E' híd szemezésénél mindazonáltal lég örvendezi etőbb tünemény az volt, hogy a' hajak tatjai magyar felírással díszeskedtek (egyik felől „szabad királyi Pest városa" — másíik felől pedig „szabad kiráilyi Buda vámosa ) és így nemzeti lánczczal szövetkeztetiik, forosztják az idén, legelőször egy egésszé a‘ két testvér anyavárost.’’ A reformkorban vagyunk, a magyar nyelvű felirat megjelenése már az önállósodási törekvések jelképe. Talán itt érhető először tetten az az állítás, hogy a hidak na k sorsuk van: tizenhét év után, 1849-ben a honvédseregék élői visszavonuló osztrák hadaik felégették ezt a hajó- hidaít. De akkor már állt az első állandó híd, a Lánchíd, Széchenyi nagy álma, kezdeményezése és a reformok híveinek első nagy győzelme. Az „1936-iki XXXVI-ik törvényczikk”, amely a Lánchíd építését elrendelte, kimondotta azt is, hogy kilencven évig a hídon való átmeneteinél „mindenki kivétel nélkül a fizetésre köteles”. Addig ugyanis a nemesek mindenféle vám alól mentesek voltak, ez a rendelkezés tehát1 a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség eszméjének első valóra váltása. Három év múlva kezdődött meg a munka, s újabb hármat kellett várni, mire any- nyira előrehaladt, hogy 1842. augusztus 24-én sor kerülhetett a díszes alapkőletétel! ünnepségre. Akkor használták a világ talán legdrágább vakolókanalát az előkelőségek: művészi ötvösmunka volt, elefánt- csont nyéllel, az értékét 2000 (akkori) forintra becsülték. 1848-ban a hidat már használhatták, augusztus 26-án helyére került az utolsó láncszem is. A befejező munkálatok még hátravoltak, de a hadihelyzet minduntalan megakadályozta, hogy elkészüljön, Hol az osztrákok akarták feíroöbantani (ezt a híd építésének vezetője, Clark Adám akadályozta meg), hol a honvédelmi bizottmánynak volt szüksége a felhalmozott anyagokra. A vár ostroma során ágyúgolyó találta el az egyik láncszemet, később a már felszerelt útpályát elbontották, hogy az osztrák seregnek meg- nenezítsék az átkelést. Végül Széchenyi Lánchídját 1849, november 20-án, Hayinau jelenlétében avatták fel s adták át a forgalomnak. (Széchenyi István soha nem haladhatott át rajta.) Több mint húsz év telt el, mire újabb híd építését határozták el, amely a már egyesített főváros első hídja lett. A Margitszigetnél, a Duna két összefutó ágára merőleges, tört vonalú híd 1876-ban készült el. A századfordulón szigeti lejáróval egészítették ki. A Margit-híd építésével kapcsolatban is nagy viták folytak, nem mindenki látta be szükségességét, de az élet a bővülő városban bízókat Igazolta. A növekvő közlekedés újabb hidakat követelt: a déli összekötő vasúti híd 1876-ban, az északi (Újpest és Óbuda között) a millennium évére készen állt, akárcsak a Fővám téri, a Szabadság-híd. S megkezdték egy újabb lánchíd előkészítését is, az Erzsébet-hidat, amely 1926-ig Európa leghosz- szabb nyílású függőhídja volt (teljes hossza 374, szélessége 18 méter volt, az átívelés fesztávot sága pedig 290 méter volit.T Hosszú szünet után készült el a Nagykörút másik végén a Pertőfi-híd (1937-ben), s az évtized utolján kezdődött meg az Árpád-híd építése. Ezt már osak a háború után tudták befejezni, sőt, teljességében csak két év múlva; 1984- ben fog kibontakozni előttünk. 1950-ben ugyanis, mikor először átgurították rajta a hidászok hagyományos söröshordóját, csak 13 méter széles volt az eredetileg 30 méteresre tervezett szerkezet. Közbeszólt a háború... Ám a hídsors abban is különbözik az emberitől, hogyha kell, feltámad, -újjáépül. 1944 őszén 8300 híd volt az országban, 1945 tavaszára 1400-zal kevesebb. Elpusztultak a legnagyobbak, a 'legszebbek - köztük valamennyi budapesti. Először a Margit- híd gerincét szakították szét 1944. november 4-én, rajta villamosokkal, autókkal. (Máig sem tudni pontosan, hány emberrel szakadt a hullámsírba. Karácsonykor az északi, Szilveszter napján a déli vasúti- híd bukott a Dunába. Január 14-én a Szabadság-bidat, a pesti oldal felsrabadításának napján a még megmaradtokat végezték ki. A felszabadulás után szinte megbénult a város. Siratta ha- lattai't, elszörnyedve látta a romákat. Élni kellett, s élni csak úgy lehetett, ha a hidakat is újjáélesztik. Majd száz éve, amikor félégették az utolsó hajáhidat, senki sem gondolta, hogy még egyszer szükség lesz ilyen szerkezetre. A szovjet utászok azonnal nekiláttak egy cölöphíd építésének, ám azt a még zajló Dunán összegyűjtött jégtáblákkal a németeknek sikerült megsemmisíteni. Az akkor legépebb Ferenc József- (Szabadság)- hidat egészítették ki hajókra szerelt 140 méteres áthidalással. Ezt követte a „Manci”, egy, a Margit-hídnál a Szigeten átfutó cölöpözött hadihíd. Mindegyik persze ideiglenes, néha fél napokra is szétszedték a hajóút szabaddá tétele végett. Télen el is vitte a jég. 1946. január 18-án egy új, állilandó hídon, a hősies munkával épített Kossuth-hídon indult meg a forgalom. Ez volt az első a Dunán Regensburg- tól a Fekete-tengerig. S ezzel máir új fejezet kezdődött a pesti hidak sorsában. TUMEOBCKflJI npseaa Testvérlapunkban, a Tam- bovszíkaja Pravdában jelent meg a hír: a micsurinszki kutatóintézetben hosszú évek óta kísérleteznek új szőlőfajták előállításával. Sok új fajtájuk van már termesztésben a Szovjetunióban. Az egyik legjobban bevált a Tambovi fehér. Mintegy száz tagja van a szovjet háborús veteránok tambovi szekciójának. A volt partizánok, akik nemcsak a háborúban bizonyították: életüket is készek adni a hazáért, ma is sokat tesznek azért, hogy jobb legyen az élet. A tambovi Polimermas rendszeresen rendez nyitott kapuk napját. Ilyenkor különböző iskolákból mennék tanúlók az üzembe, hogy megismerkedjenek az ott dolgozók életével, munkájával Jól szolgálják ezek a találkozások a gyermekek pályaválasztását. * Nagy feladatokat kell megoldaniuk Tambov megye dól- gozóinak 1983-ban is. Jól mutatja ezt két szám is: 4,1 százalékkal növelni kell az elmúlt évihez képest a munka termelékenységét és 6,3 százalékkal több terméket kell előállítani Taimbov megye üzemeiben idén, mint amennyit tavaly termeltek. Ahhoz, hogy ezeket az eredményeket biztosítani tudják, 100 üzemet új gépekkel szerelnek fel. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP, A modem építészet immár évtizedek óta üvegből és fémből alkot. A legutóbbi évekig az alumíniumból készült nyílászáró szerkezetekkel, külső és belső burkolóelemekkel kapcsolatban az volt a követelmény, hogy kiképzési formájukkal illeszkedjenek az adott épület egészének esztétikai hatásához, sőt, hogy meghatározzák ezt a hatást. A korábban alkalmazott üreges alumínium elemek nem biztosították az épületek jó hőszigetelését. Ma, amikor mindenütt takarékoskodni kell az energiával, követelmény a jó hőszigetelés. A Fémmunkás Vállalat székesfehérvári gyárában 1981-től dolgoznak a hőszigetelés megoldásán. Ma már sikerült megáldani a problémát: az alumínium elembe műanyag réteget helyeztek, s az így nyert új termékük a mérsékelt és hideg éghajlati viszonyok között a hőszigetelésben állja a versenyt a hagyományos faszerkezetes építészeti megoldással. A székesfehérvári gyár ezt az új terméket a múlt év második félétől már nagyüzemben gyártja, ebből szállították például a nyíregyházi kórház épületének fémszerkezeteit. Az utóbbi időben a megrendelők egyre magasabbra állítják az esztétikai mércét is, mégpedig a fémszerkezetek színezésével kapcsolatban. Idén már a megrendelők negyven százaléka színezett fémfeílü- lettel kéri a terméket. A gyár eddiig a lényegesen kisebb volumenű színezéshez nyolcvan százalékban dollárelszámolású importalapanyagot használt fel. Most, az import megtakarítására, a Fémipari Kutató Intézettel együttműködve, olyan eloxáló technológiát dolgoztak ki, amely hazai vagy rubel- élszámölású alapanyaggal képes az alumíniumfelület minden igényt kielégítő színezésére. A belső műanyag réteggel ellátott, tökéletesen hőszigetelő új termékkel és az újonnan kidolgozott technikájú színezéssel a székesfehérvári gyár jelentősen növeli piaci lehetőségeit. 1983-ban a korábbiakhoz képest az exportmegrendelések többszörösére számít. Az idén a Szovjetunióban három városban is elkészítik egy-egy épület fémszerkezetét. Afganisztáni, algériai és líbiai megrendelésük is van már dollárért. PETŐFI PÉPE Báos-Kiskun megyében a keceli virág- és zöldségkertészek köre figyelt fel elsőként a győri íakaltosmester, Bíró Ernő és fia találmányára, a Carbo- robotra. A folyamatos széntüzelésű, automatikus vezérlésű, meleg vizes kazánt alig egy hónappal ezelőtt helyezték üzembe, másfél héttel később pedig már a nagyiközönségnek is bemutatták. Gyorsan híre ment kiváló tulajdonságainak, üveg- és fóHaháza'k fűtésére használják. Gyenge minőségű barnadaraszenet égetnek benne. A feketeszenet, a kokszot, a brikettet nem is szereti. Az új kazánnal a fűtés egyharmadába kerül, mint a korábbi olajfűtés. A Carborobot nagy előnye, hogy a viszonylag rossz minőségű, 14 százalékos páratarta'l- mű dairaszenet is igen jó (85 százalékos) hatásfokkal égeti el. Ily módon szinte alig keletkezik salak. Ugyanakkor a környezetet sem szennyezi, mert jóformán füstje sincs, olyan tökéletes az égés. Az idő a feltalálókat igazolta. Kezdetben még mosolyogtak is rajtuk, három évvel ezelőtt azonban az Országos Találmányi Hivatal is kiadta a szabadalmat, amely ma már húsz országban élvez védettséget. A kazánnak természetesen a gyakorlatban is bizonyítania kellett. A bizonyítás kitűnően sikerült. Óriási a kereslet. Az országban jelenleg csak háromszáz ilyen kazán működik, de több ezer is elfogyott volna belőle, ha lenne olyan üzem, amely sorozatban gyártja. Felhasználási köre igen széles, alkalmazható mezőgazdasági, élelmiszeripari, valamint iroda- és lakóépületek, üzemi csarnokok, kulturális és kereskedelmi létesítmények fűtésére. Ugyanis különböző nagyságú kazánok készíthetők a 35 ezertől a 300 ezer kilokalóriás tel - jesítményűekig. A Carborobotba évente csak egyszer kell begyújtani. Működtetését automatikus berendezés végzi: Napjaink nagy kérdése, hogyan tudnánk minél több olajat megtakarítani. S lám, itt van egy igénytelen gyomrú, rossz minőségű szenet is jól megemésztő kazán, amelyből, ha százszor annyi is lenne az országban, az is kevés lenne. Megmozdult már valami. Komárom megyében a kocsi VÁMOS GYÖRGY Ez a 66-os méretű (I) cipő nem valamelyik különösen nagy lábon élő milliomos számára készült, hanem a frankfurti cipőmúzeum egyik büszkesége... 1983. január 12. Aranykalász Tsz, Győrben egy termélőszövetkezet, Tatabányán a KOMÉP Vállalat foglalkozik azzal a gondolattal, hogy gyártatni kezdi a Carborobotot. SOMOGYI^ ■iituiiuui.ni.i«:mmiiiiiiiii.inHM»—■ Beváltak a mérői kazánok, megkétszerezik a termelésüket. A Kaposmérői Épitőipari Szövetkezet vasipari részlege áprilisban kezdte el a kétfajta, főként lakások fűtésére alkalmas, vegyes tüzelésű kazánok gvártását. Azóta az UN-3-as és az UN-4-es kazánokból összesen 1250 darabot készítettek a budapesti Vasért, a kaposvári és a nyíregyházi Szöv- ker és a pécsi Szuperett Áruház részére 16 millió forint értékben. Ezek a kazánok hamar kedveltté váltak, mert szénnel, fával, mezőgazdasági hulladékanyaggal egyaránt fűthe- tők. A jövő évi kapacitást teljes egészében lekötötték. A tervek szerint (idén mintegy 2500 kazánt gyártanak. Mint a szövetkezet vezetői elmondták: a jelenlegi kapacitás tízszeresére is kötnének velük szerződést. Évente 30 ezer kazánra is lenne vevő. Ajánlatot kaptaka Titántál is kétezer kazánra, a gvőni, a tatabányai kereskedelmi vállalatok is vásárolnának. A jövő év második felében új kazánnal is jelentkeznek: az UN—6-os típussal. Ez kétféle változatban készül majd: vegyes és gáz tüzelésűben. Míg a korábbiak 15-32 ezer, illetve 15—42 ezer IcHakaláriásak, ez 60 ezer kiilákalóriás lesz, s kisebb intézményék, iskolák, óvodák, bölcsődék fűtésére is alkalmazhatják. Kísérletképpen jövőre 150-et gyártanak belőle. Dunántúlt napló Ötvenkétmillió forint értékű pinceprogramot valósítanak meg Pécsett 1983-ban. 1982ben 32 pécsi pincében végezték valamilyen beavatkozást — 11 helyen megerősítést, a többin megszüntetést -, az idei tervben már csak 12 pince szerepel, ebből nyolc a megerősítésre váró. Rohamosan fogynak a beavatkozásra váró pincék. Pécs 1975 óta kap rendszeresen támogatást a pincéi „ellen”. A kezdeti években száz körül volt az éves programban szereplő pincék száma. A megerősített pincéket hasznosították, illetve hasznosítják, ötvenöt olyan pince van Pécsett, amely különböző célokat szolgál. Tetemes összeggel felújítottak egy régi borospincét, amit a pécsi felsőoktatási intézmények ifjúsági klubjának szánnak, de felvetődött már az is, hogy itt egy nagyobb vendéglátóegységet lehetne kialakítani. Olyasmire gondolnak, mint a prágai Tamáspince. A Jókai utca alatti pincében futópályát terveztek, de kiderült, hogy erre nem alkalmas. Most azon gondolkodnak: magánvállalkozásban tekepályát alakítanak itt ki. Egy másik pincére két jelentkező is van: a Dél-dunántúli Tervező Vállalat klubot szeretne itt berendezni, a Villány—Mecsekal- jai Borgazdasági Kombinát pezsgőbárt kíván itt nyitni. A kisebb pincék hasznosítása kevesébb gonddal jár. A Pécsi Állami Gazdaság kom- posztüzemének létrejöttével lehetővé vált, hogy kistermelők is vállalkozzanak gomba- termesztésre. Eddig mintegy húsz pincét át is adtak ilyen célra.