Tolna Megyei Népújság, 1983. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-08 / 6. szám
IO TmÉPÜJSÁG 1983. január 8. — IRODALOM Illyés Gyula népmeséi „A magyar parasztság sorsa küzdelmekkel, megaláztatások- kál volt terhes, élete nehéz és kemény élet volt.” Illyés Gyula Amikor karácsonykor újra megnéztetm az Emberek a havason című filmet, amit még meseolvasó gyerekként láttam először, Illyés Gyula fent idézett szavai jutottak eszembe. Igaz, a film hősei nem pairasztak, de a1 megállapítás rájuk is igaz, akár róluk is írhatta volna bárki. Én annyira igaznak éreztem, hogy — a pásztorok és favágók nehéz, kiszolgáltatott, kemény életét látva — szinte a népmeséi hősök küzdelme, bátorsága, naiv tisztasága idéződött föl bennem, és bizonyos nosztalgiával vettem tudomásul, hogy ez az erkölcsi tisztaság az elidegenedő világban egyre inkább csak a népmeséi hősök sajátja. E kissé nosztalgikus kitérő után térjünk vissza a mottó írójához, hiszen vele (illetve népmeséivel) kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot elmondani. Illyés Gyula születésének 80. évfordulóján sokan tisztelegtek az író és életműve előtt. írók, költők köszöntötték új írásaikkal, a folyóiratok szerkesztői különszámokait jelenítettek meg •tiszteletére. Megyénk is jól sikerült irodalmi esttel adózott szülöttének, melynek megnyitó beszédét e lap hasábjain is olvashattuk. Hasznosnak és eredményesnek mutatkozott a Béri Balogh Ádám Múzeum kiállítása is, mely Illyésnek a megyéhez kapcsolódó írásaihoz, kötődéséihez nyújtott hasznos és értékes szemléltető anyagot a látogatóknak. Az írásoknak, rendezvényeknek nem volt célja az alkotói teljében lévő író eddig megtett útjának összegezése, inkább a már említett tisztelgés jegyében fogantak, apróbb-nagyobb képeket felvillantva az író életéből, munkáiból. Ezen kis írás is csupán az írások, rendezvények sugallatára, az említett film hatására született meg. Ezek idéztek fel bennem néhány gondolatot Illyés Gyula népmeséiről. Köztudott, hogy az író ebben a kevesebbet emlegetett műfajban is klasszikusat alkotott1. Az általános iskola alsó tagozatában egyik közkézen forgó, kedvelt kötete a Hetvenhét magyar népmese című gyűjteménye. Először 1953-ban jelent meg (Katona Imre válogatta, az illusztrációkat Szántó Piroska készítette), azóta több kiadást is megért. „Ezeknek a meséknek kivétel nélküli1 az a tartalmuk, hogy minden helyzetben, minden körülmények között érdemes az igazságért harcolni. Mert ebben a harcban az embert a közönséges halandóknál hatalmasabb lények is segítik. Mert ez a győzelem a világ értelme és vigasza. Mert maga a világ is szinte ezzel a reménnyel indult. Maga az emberi fajta kapta ezt még valamikor bölcsődalul. ” A gyűjtemény meséinek több mint fele már más, korábbi kiadásokban is szerepelt, amit egyes kritikusok a válogató rovására írnak. Az írói, gyűjtői hűség (hitelesség) kérdése is felmerült a mesék irodalmi nyelvre való áttételével kapcsolatban. Illyés az 1964-es kiadás utószavában a következőket írja: „Ezeket a meséket mindenkor legjobban a gyermekek élvezték, de nem a gyermekek költötték. így nem egy fordulatukban harag, a kegyetlenség, a bosszú, a kemény szó- használat olyan elemei kerültek beléjük, melyeket a felnőtt természetesnek érez, de amelytől a gyerek megriadhat. A tapasztalat vezetett rá, hogy ezeket tompítsam a lényeg megtagadása nélkül." A tompítással kapcsolatban is megoszlottak (napjainkban is megoszlanak) a vélemények. A valósághoz legközelebb állónak Ortutay Gyula állásfoglalását érzem, mivel ő az átdolgozások pozitívumait és negatívumait egyaránt bizonyítja: „Illyés Gyula mostani kötetében is az a legfőbb erény, hogy bátran rövidít, változtat ott, ahol az eredeti szöveg terjengőssége, helyenkénti lompossága ezt megköveteli, s ugyanakkor igyekszik megőrizni az eredeti szöveg minden szépségét, a népnyelv fordulatait, színeit, páratlan gazdagságát, kifejező erejét.*., bár a kihagyások révén a mese néhány szép mozzanata is elmaradt, szükségtelenül . .•. a szinte jelentéktetlen- nek tűnő rövidítés a népi előadásmód sajátosságát, kedvességét törölte el." A mesék legtöbbje viszont azt igazolja, hogy Illyés féltő gonddal vigyázott népünk mesekincsére, tiszteletben tartotta a nép névtelen mesemondóit. 1954-ben jelent meg A cso- dafurulyás juhász című kötete, mely három magyar népmese verses feldolgozását, három verses népmesefordítást és egy befejező költeményt tartalmaz. Ezekben a verses népmesékben Illyés Gyula nagy műveinek indulata, szenvedélye feszül, humor csillog, a népnyúzák meg- leckéztetése, az igazságszolgáltatás öröme, a jókedv uralkodik. A verses népmesék világa a szegények, az elnyomottak világa (ezekben érzek igen sok hasonlóságot az említett filmmel), a népmesék vágya, törekvése a költő vágya, törekvése is. A csodafurulyáis juhászban pedig lehetetlen nem észrevenni a költőt. A két kötetben említett jellegzetességek biztosítanak sajátos ízt és hangulatot a Hét meg hét népmese és a Deszkavári királyfi című gyűjtemények meséinek is. E mesék legtöbbje más válogatásokban is megtalálható. Végezetül szólaljon meg újra a legilletékesebb, maga az író: „Népmesekinicsünk állagának legfontosabb karátmérője mégis az, hogy véletlenül sincs olyan mesénk, amelyből hiányoznék az erkölcsi ítélet: a jó megju- talmazása, a bűnös megbűn- hődése. Legszörnyűbb végre a hamisság jut; ezt minden pőre végén nemcsak elégetik, hanem biztonság kedvéért még a hamuját is szélnek szórják, ezeknek a különös törvényeknek és vigasztaló szokásoknak úgy- ahogy mégis hírét vettük. Ismerjük, hát megszívlelhetjük őket. Sőt, befogadhatjuk őket nem- „ csak a szívünkbe, hanem okkal- móddal akár írott joggyűjteményeinkbe is.” NAGY ANDOR Vigyázzatok, emberek! Hincz Gyula grafikája * * KUTI HORVÁTH GYÖRGY: Őszi idill Szeretem mert szeretem levél-toprongyát az ősznek mikor a szél a lomb között jár és az ágak levetkőznek Lehull a múlt s belül a fák sejtjei átrendeződnek s mire tavasz jő gyanútlanul új rügyek dárdái győznek . . . JÁKÓI ATTILA: A Négysoros Ez a rigópár tollba mondja és nékem skandál verset este elindul szívem hajnalonta hogy a poént is megkeresse SZARKA JÓZSEF: Alomba hívó Oldd le magad a napról, fű fodra vár a mélyben, szédülj ki önmagadból, legyél enyém egészen. Levéltenyéren alvó lárvák bő csillogása, harmat-gling-glang, meg sípszó ringásunk összezárja. Úgy leszünk itt mi ketten, csodává rajzolódva, mint titkos láz a ködben, hőtermesszé rakódva. Úgy festődünk mi egybe a tárlat-könnyű tájon, hogy nem leng színesebbre, már semmiféle álom. A magyar múlt mosolya A kalendáriumok paródiáiból A régi kalendáriumok népszerű fejezetei voltak a különféle jó tanácsok, amelyek ételrecepteket vagy éppen orvosságrecepteket, akkori szóhasználattal „recipéket" tartalmaztak. Ezeket gúnyolja ki az alábbi „receptparódia". A paródia szatirikus műformája csak a 19. század végén, a 20. század elején válik igazán népszerűvé és sajátságos magyar formává — Karinthy Frigyes és közvetlen elődei, a századvégi vicclapok szerzői révén, de nem volt ismeretlen á régi korokban sem. íme egy 18. század végi példa a paródiára. Sz. K. EGY VALÓDI RECEPT A SZÍV- ÉS GYOMORFÁJÁSRÓL MINDEN SZERELEM MIATT HOLTRA BETEGEDETT LEÁNYOKNAK Megrpóbáltatott bolhacsípett Servilián, egy 42 esztendős szakácsnén. Készíttetett minden szerelem miatt nyughatatlan szobaleányoknak, szakácsnéknak, szolgálóknak s más leányasszonyoknak hasznokra 1786-ban. ELŐRE VALÓ MAGYARÁZAT Feljebb megjegyzett szakácsnő (vagy főző szolgáló) igen felette szerelmes vala, ügyannyira, hogy a szerelem miatt csaknem megőrült; annyival is inkább, mivelhogy a szerelmese (egy pacalfőző) nem elégedett meg véle, hanem azonban másfelé is csak eljárt a fabaltával, s ugyan emiatt való bódulásából már semmi reménysége nem lévén a segítésen, háromszor akarta magát a konyhában a pintes korsóból holtra inni. Azonban történt, hogy egy próbált doktort vezettek egykor hozzája, aki az ilyen szerelem miatt bódult leányasszonyokon való segítéshez igen értett; megtapogatja pulzusát, és minden környülállását a bódulásnak kitudakozza, s megértvén, hogy csak a felettébb való szerelem minden nyavalyájának az oka, ezen következendő receptet írta nékie, és minekutána ezennel élt, elébbeni esze megjött, és egy vargával mostanában lett meg a kézfogás, s már kétszer ki is hirdetett. RECEPT Először kell venni a legtisztább szerelembéli gondolkozásból 6 latot Szemmel való kacsongatásból 40 fontot Legtüzesebb szerelemből 1 és 1/2 mérőt Komplement fűből 9 szekérrel Keresztcsókból 8 latot Állvakargatásból 16 mázsát Szívsóhajtásból 4 mázsát Kézzel szorongató gyökérből 40 darabot Szívszorongatásból Amennyi egy malomkereMásra való tekintetből származott reszketésből ket elhajt 20 fontot Gond- és fejtörésből 30 mérőt Orcasimogató fűből 40 marokkal Ajakszorongató fűből Amit szájába egyszer béLassú sóhajtásból foghat 4 akót El-se-felejtkezz rólam (azaz: Ne-felejts virágból) 3 latot Orcacsipkedésből Amit három ujja közé foghat ember. Mindezeket szerelem sebes füzénél meg kell szárasztani, s azután egy üvegmozsárban egy vastörővei apróra törvén, öszve kell elegyíteni, azután két részre osztván, egyik részéből por gyanánt minden estve 20 késheggyel bé kell venni. A másik részét pedig egy ritka szitán általeresztvén, egy nagy széles szájú üvegbe kell tenni, s 9 pint könnyüt (mégpedig amely a szívbéli keserves sóhajtások között csörgött ki a szemből) reája töltvén, melegre kell tenni, s mindaddig keverni, míg valamely ír lesz belőle. Ezt gyenge ruhára kenvén, a szívre kell tenni, 15 óráig rajta tartván, valójában a szerelmet mintegy nyugosztalván, lecsillapítja mind éjjel, mind nappal. Ha elhiszik, ha nem, a harminckét évemmel olykor már- már öregnek éreztem magam. Például, amikor a szomszédom nagylánya még rendre csókolo- mot köszönt nekem. — Szervusz — bólintottam ilyenkor rezignálton, mert arra gondoltaim, hogy íme, itt van ez a tizenhat éves fruska a maga cipőka nála I felhúzható farmerében, antik nőszobrok idomait sejtető pólótrikójábam, s a világ legtermészetesebb hangján azt mondja nekem, hogy csókoltam. Mi ez, ha nem az öregedés biztos jele? Am, ez az időszak szerencsére viszonylag hamar elmúlt, ugyan, is a kislány egy idő óta sehogyan sem köszön nekem. Ez — fájdalom — nem azt jelenti, hogy én lettem fiatalabb, hanem annak a jele, hogy ő érzli magát — szerintem teljes joggal — felnőtt nőnek, aki méltán tartja méltatlannak, hogy eqv nálánál nem is olyan sokkal 'idősebb (életkorom mindössze kétszerese az övének!) férfinak előre, és csókolomat köszönjön. Bevallom, örültem ennek a fordulatnak, s már csupán az volt a kérdés, hogyan köszönjek én élőre szomszédom hovatovább eladó lányának? E gondom azonban nemsokára megoldódott ama nagy jelentőségű rekonstrukciós fejlesztés révén, amely üzemünkben akkoriban folyt. A fejlesztéssel egy időben érettségizett lányok egész csapatát vették fel az üzembe. A osivitelő leánysereg jött, látott és győzött. Én a büféablaknál találkoztam először egyikükkel. Karcsú, magas, kisportolt alakú lány volt. Gondoltam, itt az ideje, hogy megismerkedjünk. — Kezét csókolom — köszön, főttem illendően. A szép lány rám nézett, unottan végigmért, és azt mondta: — Szia. Meghökkenve fordultam hátra, hogy vajon kinek köszönt ez a lány, de nem állt a hátam mögött senki. így hát meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy nekem szólt ez a szia. Bevallom, nem volt nehéz. A szívem sarkát melegség járta át. De még eléggé bizonytalan voltam. * Másnap egy kis szőke hozta a felvételi lapját aláíratni. — Sajnos, nem írhatom alá — tártam szét a karom. — Előbb még az aktatologató főosztályon kell magát nyilvántartásba vétetni. — Most mit cikizel? — nézett rám szemrehányóan a szőke. — Rajzold oda a neved és kész! Megdobbant a szívem. Ez már nem lehet véletlen, Lopva végigtekintettem daliás alakomon, és egyetlen határozott mozdulattal odakanyarítottam a nevem a rubrikába. Ettől kezdve naponta értek hasonló örömteli meglepetések. A lányok kertelés nélkül értésemre adták, hogy cseppet sem ■hatja meg őket éveimnek az övékénél némileg nagyobb halmaza. így történhetett meg, hogy egy szép napon nekiduraltam magam, és óvatosan, ám jól érthető sziával köszöntöttem szomszédom serdülő leányát. Ö egy szemvililanásnyli ideig csodálkozva nézett rám, de azután rögtön férfiszívet megdobogtató mosoly fénylett fel szép szeme sarkában. — Szia — mondta melegen, és olyan érdeklődést véltem felfedezni a tekintetében, mint még soha. Most ott tartok, hogy az öltönyömet eladtam a bizományinak, kopott farmert és pólótrikót hordok, szépen serken a szakállam. Már azt is kiszámítottam hogy ötven év múlva én még csak nyolcvankét éves leszek, a szomszédom lánya viszont már hatvanhat, miiszerint jelentéktelenné zsugorodik a közöttünk itt-ott még meglévő korkülönbség. Egyre fokozódó tempóban fiatalodom! SITKÉI BÉLA i
