Tolna Megyei Népújság, 1983. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-08 / 6. szám
1983. január 8. "KÉPÚJSÁG 9 Hiedelmek és babonák az opál körül Gyógyíts, varázserejíí csodakő A nemes opál titokzatos drágakő. Keletkezését mindmáig nem tisztázták egyértelműen, s lelőhelyeit századokon át féltékenyen titkolták a kíváncsiskodók elől a kereskedők. Nem csoda, mert óz opál ritka kincsnek számított, tulajdonosa szerencsésnek és gazdagnak érezhette magát. Különösen az ősi Keleten tartották nagy becsben, de az időszámításunk előtti III. században a szivárvány színeiben pompázó drágakő már a római császárok koronáit is ékesítette, mint azt a történetírók megemlítik. Plinius jegyezte fel, hogy Nonius szenátor a szqmkivetésből válthatta volna ki magát, ha megválik gyűrűbe foglalt, mogyoró nagyságú opáljától, ám ő a hontalanságot választotta. Tette azonban abban a korban nagyon is érthető volt, hiszen az opál a római ember számára féltve őrzött családi ereklyének számított, amit minden körülmények között becsben illett tartani. Az érdeklődés a későbbi korokban sem csökkent az opál iránt. A középkorban számos babona és hiedelem alakult ki körülötte. A német poéták szerencsekőnek hitték, a nők úgy vélték, megóvja hajuk szőkeségét. Legendák születtek láthatatlanná tévő varázserejéről, s rendkívüli gyógyító hatásáról. Sokan mérgek ellenszeréül használták, mások szerint élesítette a látást, erősítette a szívet és oszlatta a bút, a gondot. Minél nagyobb varázserőt tulajdonítottak neki, annál nehezebb volt hozzájutni. A kincsvadászok bárhol is keresték Európában, nem találtak rá. Az egyetlen opálbánya, a vörösvágási lelőhely akkor még rejtve maradt előttük, értékes kincséről csak nagyon kevesen tudtak. Vörösvágást - amely már a rómaiak alatt is kincses helyként volt ismert — a középkorban a Keczer család birtokolta, de ők még nem tudták: mi a. legértékesebb ásvány barlangjaik rejtekében. Csak jóval később, 1740-50 körül bukkantak rá - kovakő keresése közben - a vörösvágási opálra. A monda szerint villám mutatta meg a helyet. 1771-ig öt forint lefizetése ellenében bárki szabadon kutathatott opál után ezen a helyen. Aztán ezt az összeget 300 forintra emelték, 1817-ben pedig 1000 forintot kért a kincstár a bérletért. Végül a szabad bányászást be is tiltották. A bányát csak a XIX. század első felétől kezelték szakemberek. Fejérváry Gábor vállalkozott először a korszerű bányaművelésre, 1830-ban 15 évre kibérelve a bányát. Ekkor mérték fel a lelőhely nagyságát és tanították meg bányamunkára a jelentkezőket. A fellendült bányaüzem tulajdonjoga 1845-től a Goldschmidt cégre, majd 1890-től az Egger családra szállt. A bányát 1896-ban állami kezelésbe vétték. Ettől kezdve egészen 1920-ig évente átlagosan száz bányász vájta a kemény trachit kőzeteket, hogy „opálfészkekre" bukkanjanak. Nagyobb darab nemes opál 8- 10 évente akadt. A legtöbb opált az Apollónia-, a Ludovika-, a Károly-, az Alsó Paulina- és a Felső Ká- roly-tárnában találták. Az Apol- lónia-tárnából 1846-ban és 1853-ban tyúktojás nagyságú nemes opált hoztak a felszínre. Ezeket a londoni világkiállításon mutatták be, s egy angol ékszerész szerezte meg őket. 1-861-ben a József-tárnából is felszínre került három igen szép opál. Az egyik legnagyobb leletet az 595 gramm súlyú, 2,2 centiméter hosszú és 6,6 centiméter széles, háromszög alakú opált II. József korában találták, s a bécsi császári és királyi udvari ásványgyűjtemény darabja lett. A vörösvágási, vagy ahogyan később nevezték, a dubniki nemes opál Világszerte ismertté vált. Hasonlóan gazdag lelőhely csak Ausztráliában található, de az ottani nemes opál korántsem olyan jó minőségű, mint a dubniki. A dubniki - napjainkra már kiapadt — apálbányák történetét Stefan Butkovic, a Kassai Műszaki Múzeum egykori igazgatója írta meg. Könyve 1970- ben jelent meg. Juraj Kovac, a Szlovák Barlangászati Szövetség tagja régi térképek és a jelenlegi helyzet alapján viszont egy pontos bányatérképet készített el^ Ebből kiderül, hogy a Libanka-bánya mintegy 20 kilométeres szakaszon ma is járható. Egyik munkatársával időközben összegyűjtötte a különböző tárnákban megmaradt régi bányaművelési eszközöket, amelyek ma a Banská Stiavni- cai Szlovák Bányamúzeumban láthatók. Talaj nélküli növénytermesztés Vulkán kutatók Kamcsatkán Kamcsatka-félsziget Észak- kelet-Ázsiában terül el 270 ezer négyzetkilométeren. A Szovjetunió távol-keleti közigazgatási körzeteihez tartozik. Kamcsatkát földrajzi értelemben a működésben lévő vulkánok, hőforrások jellemzik. Kamcsatkán két párhuzamos hegyvonulat húzódik végig, amelyek palákból és gránitból állnak és az ezeket átjáró vulkanikus kőzetekből. A szovjet Távol-Kelet keleti határánál találkozik a legnagyobb kontinens, Eurázsia a legnagyobb óceánnal, a Csendes-óceánnal. Ennek a találkozásnak a jelképe, hogy a földkerekség egyik legmagasabb vulkánja, a Klju- csevszki-csúcs 4750 méter magas, ennek szomszédságában pedig a Csendes-óceán Kűrili- Kamcsatkai szakadéka 10 542 méter mély. A magasságkülönbség tehát több mint 15 kilométer. Kamcsatkán óceáni éghajlata miatt sok a csapadék. Előfordul, hogy 300 milliméternél több csapadék hullik le egy nap alatt. Kamcsatka-fél szigetet alacsony szoros köti össze a földrésszel. Magán a félszigeten a vulkánok egész sora vonul végig, amelyek azután a víz alatti vulkánláncban folytatódnak. Ezeknek a víz alatti vulkánoknak egy része alkotja a Nagy- Kurili-szigeteket. Egyébként vulkáni eredetűek a Kamcsatkától keletre fekvő Komondor-szigetek is. Vulkáni kutatásokra Kamcsatka, a Szovjetunió legalkalmasabb vidéke. A szovjet vulkánkutatók közlekedését rendszerint helikopterek könnyítik meg. (APN) Rajz a gyémánton A gyémántot, a világ legkeményebb ásványát a legrégibb korok óta legendák veszik körül. Tulajdonságairól sok tudományos elmélet is kialakult. Közülük az egyik egyértelműen bebizonyított: gyémántot vágni és csiszolni csak gyémánttá;!1 felehet. Ilgaz erre alkalmas a lézersugár is, de a gyémánt végső csiszolását mindig mechanikus megmunkálással végzik az ékiszerkészítők. Különösen nehéz a gyémánt gravírozása. Az egész világon csak néhány gravírozott követ ismernek. Ennek a gyűjteménynek most egy újabb tagja is van: egy olyan gyémánt, amelynek felületén Picasso egyik rajza látható. Ez a gyémántkő jakut tudósok sokévi munkájának eredménye. Kísérletezéseikben abból a közismert tényből indultak ki, hogy a gyémánt atomjai 1000 Celsius-fokos hőmérsékleten fel tudnak oldódni vasban, kobaltban és nikkelben. Csakhogy amikor a fém találkozol a gyémánttal, telítődött szénnel, és ekkor félbeszakadt a reak ció. A jakut tudósok ezt ai reakciót a világon először hidrogén-közegben 'indították meg. Kiderült ugyanis, hogy a hidrogén felveszi a szenet a fémből, és így nincs akadálya annak, hogy a reakció folyamatosan végbemenjen. így tehát megoldották a gyémánt termo- technlikai megmunkálását. A rajzot pedig úgy udták felvinni a gyémántkőre és tartósítani azon, hogy felületét nikkelré- teggel vonták be és arra dolgozták rá fotográfiai eljárássaíl a rajzot, ami után a kövön a nikkelvonolakból álló rajz maradt meg. Ezután a követ 15 percig 1000 Celsius-fokos hőmérsékleten tartották, ami élég volt ahhoz, hogy a nikkelvona- lakbáJ álló rajz a gyémánthoz ,,kössön”. Egyik lengyel kísérleti növényházban a növények gyökérzete egy ásványi sók oldatát tartalmazó vízmedencébe ér. A növények nyakrészét ásványi vagy szerves anyagokból álló közeggel veszik körül, amelyet a medence fölött felfüggesztett sűrű hálón terítenek szét. Az így termesztett növények egészségesebbek, mint a .hagyományos módon termesztettek, termésük érésének ideje mintegy tizennégy nappal csökken, a terméshozam pedig 15-20 százalékkal magasabb. jósolnak egy másik módszernek, állványon rögzítik, gyökerük a az aeropónikának is. Ennél a levegőben lóg, s azt megfelelő palántákat nem homokba vagy időközönként tápoldattal per- kavicsok közé helyezik, hanem metezik. Az a hagyományos elképzelés, hogy a növényeknek szükségük van a talajra, nem más, mint megszokás. Valójában a talaj távolról sem ideális közege a növényeknek. Igaz ugyan, hogy jól leköti a tápanyagokat, de gyakran éppen az a baj, hogy túlságosan is. Többnyire nehezen oldódó vegyületekben tartalmazza mindazt, amire a növényeknek szükségük van. A gyökerek nem mindig tudnak áthatolni a tömör felső talajrétegen, s így sokszor el sem jutnak azokba a mélységekbe, ahol az ásványi és szerves anyagok összetétele a legkedvezőbb. A növényzet — ha kedvező fejlődését biztosítani akarjuk - a különböző fejlődési szakaszokban más és más táplálékot igényel, akárcsak az emer. De vajon miként biztosít- atjuk a változó ellátási körülményeket a talajban? A hidropónika, a talaj nélküli növénytermesztés segítségével valósítható ez meg, amely több országban már ^úl van a kísérleti stádiumon. A leggyakoribb eljárás, hogy szemcsés, homokos talajba kerülnek a növények, amelyet időről időre táp- sóoldattal itatnak át. Az oldat hártyát képez a növények gyökerein, a felesleges mennyiség pedig a homokréteg alatt elhelyezett tartályban gyűlik össze, és természetesen ismét felhasználható. A homokszemcsék vagy a kavicsok között az átitatás után ismét levegő tölti ki az üregeket, így a növények a megfelelő tápanyagok mellett elegendő oxigénhez is hozzájutnak. A cseppfolyós és gáz: nemű közeg szokványos váltása kedvez a növények fejlődésének, növényházi körülmények között meg is valósítható, de a földeken még nem. Nagy jövőt Románia Múzeum a A Bukaresti Nemzeti Színház Múzeumát negyven évvel ezelőtt alapították meg az akkori igazgató, Liviu Rebreanu kezdeményezésére. A ma nyolcvan- éves színész, George Franga irányításával olyan emlékhelyet rendeztek be, amely hitelesen mutatja be a román színház- művészet fejlődését a kezdetektől napjainkig. A múzeum az új Nemzeti Színház épületében tekinthető színházban meg. Süllyesztett helyiségei közvetlenül a tágas nézőtér alatt helyezkednek el. Láthatók itt ősrégi, görög eredetű színészmaszkok, agyagszobrocskák, amelyek a Feketetenger melléki görög városok feltárásakor kerültek elő, de megtekinthetők a mai Románia területén élt más ókori népek színházi emlékei is. A román színjátszás múltját idézik a másfél évszázaddal ezelőtt keletkezett drómafordítások kéziratai, a több mint százéves színiplakátok, s a század eleji színikritikák. A múzeum nagyra becsült emlékei közé tartoznak Ion Luca Caragiale (1852-1912) drámáinak - A zűrzavaros éjszaka (1883), Az elveszett levél (1884) — eredeti plakátjai. Jelmezek, kellékek, fotográfiák, s népszerű színészek személyes tárgyai emlékeztetnek a századforduló bukaresti színházi életére. Természetesen a mai modern román színház közelmúltbeli emlékeit is láthatja a közönség a tárlókban. A kiállításon mintegy 35 ezer tárgyat tekinthetnek meg az érdeklődők. Egy, a helikopterből kiszállt szovjet vulkánkutató csoiort felvonulása a terepen Újabb lombikbébit várnak A csehszlovák orvostudomány történetében kétségkívül új korszakolt nyitott az az újszülött, aki 1982. november 11-én sírt fel a brnói szülészeti klinikán. Rögtön az újságok első oldalára került a fényképe. Igaz, nem akármilyen újszülöttről! van szó. A — mindmáig titokban tartott nevű — kisfiú Csehszlovákia első lombikbébije, vagy ha úgy tetszik, a nyolcadik ilyen ember a világon. Ha a nevét nem is tudjuk, azt igen, hogy nagyon jól viselkedik. Mindössze egy nappal korábban jött, mint az orvosok várták Milán Dvorak professzor vezetésével a brnói egyetem orvoscsoportja kilenc évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni az anya szervezetén kívüli megtermékenyítés lehetőségével. A kísérletek 1978-itól, a világ első lom- bi'kbébijének születése után gyorsultak fel. A cseh orvosok angol kollégáik sikeres metódusa alapján indultak el, de később az eredeti „licencet” jelentősen módosították. Lényegében arról van szó, hogy a megtermékenyített petesejtet az angol módszernél jóval hamarabb helyezik vissza az bnya- méhbe, amely a legösszkomfortosabb lombiknál is 'nagyobb biztonságot nyújt az embriónak. Bármennyire egyszerűnek hat a dolog, a születés után a brnói orvosok nem győzték hangsúA brnói lombikbébi ötnapos korában lyozni, hogy egyelőre megjósolhatatlan távoli jövő az, amikor a lombikbébi a szülészetek rutinpáciensévé válik. Nemcsak a művelet bonyolultsága miatt, hanem azért mert az esetek túlnyomó többségében a meddőség nem gyógyítható, nem korrigálható ezzel a módszerrel. A csehszlovák orvosok számítása szerint a lombikbébi világmho. zatalára — elméletileg — alkalmas nők esetében is legfeljebb tízszázalékos a tényleges szülés esélye, Kétségtelen persze, hogy akiknek egyébként nem lehet gyerekük, ez a tíz százallék az egyetlen — hatalmas — esély. Ennek társadalmi fontosságát és elismerését jelzi, hogy a 'lombikbébi a csehszlovák egészségügy állami kiemelt kutatási programjai közé tartozik. A brnói lombik-kisfiú valószínűleg nem sokáig lesz az egyedüli Csehszlovákiában, hiszen a születését követő sajtóértekezleten bejelentették: már várják a második világraj ottlét. Udvarhelyi Szabolcs
