Tolna Megyei Népújság, 1983. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-16 / 13. szám

1983. január 16. mÉPÜJSÁG 3 Pálya(kőr)kép kezdőknek A tizennégyezer friss diplomás huszonnégy­ezer állás közül válogathatott a múlt eszten­dőben. Azaz 40 százalékkal több munkalehe­tőség kínálkozott, mint akár csak egy évvel korábban, örülhetnénk a biztató statisztika láttán. Hiszen, ha egy kimutatásban azt ol­vassuk, hogy valami a korábbi időszakhoz ké­pest szebben, jobban alakult, méghozzá szá­mottevő az emelkedés, első reflexünk az el­ismerés. Nem árt azonban a jótékony számok mögé nézni. Vegyünk egy köznapi esetet. Kovács János átveszi diplomáját Győrben, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola aulájában. Ezen­nel úgy tekinthetünk rá, mint nagy reményű út­építő üzemmérnökre. Mire számíthat kezében a díszes oklevéllel? Tudja jól, hogy az „idén" útépítőből többet képeztek, mint amennyire szüksége van az országnak. Megérti a nép­gazdaság nehéz helyzetét, azt, hogy amikor „gólyaként" beült a főiskola padjába, még másképp festett a honi útépítés jövője, ilyen­formán szakemberigénye is. Mindez azonban csöppet sem enyhíti a gondját, hiszen neki itt és most kell munkába állnia. Bánja már, hogy meggondolatlan volt, és nem kötött korábban tanulmányi szerződést, de a társai biztatták: minek kösse le magát, hiszen ott a pályázati rendszer, játsszva talál mégfelelő állást. Mielőtt sajnálni kezdenénk emberünket, te­gyük hozzá: percig sem kell munkanélküliség­től tartania. Hivják három megye vállalatai­hoz is. Csakhogy Kovács békési fiú, haza húzza a szive. Otthon pedig egyelőre nincs neki való munka. Ráadásul Kovácsot ,,megfertőz­ték" az úaynevezett zsíros állást kifogók tör­ténetei. Házon belüli maszekolásról, ilyen- olyan munkaközösségekről, melyek hasznát el nem vitatja, csak éppen kevés közük van az útépítéshez. Pályakezdőnk tehát komoly dilem­ma elé került. Hagyja ott a pályát, mielőtt egyáltalán elkezdte volna? Vagy gvökértelenül rákion fészket a szőkébb oátriáiától távol eső vidéken? Fsetlea adia alább, és sutba vágva a diplomát, álljon be fizikai munkára, közel az otthonhoz? Elárulhatjuk, Kovácsnak végül is szerencsé­je volt. Igaz, nem útépítőnek vették föl. ha­nem env vasútéoitő szakosnak meghirdetett állást kapott meg. Üzemmérnökként dolgoz­hat, ha nem is a szorosan vett szakterületén. Az is igaz. hogy a vállalatnál, ahová került, nemigen tudtak különbséget tenni a szakok között, mert ha ismerték volna, nem Kovácsra esik a választás. De bal nem történt, embe­rünk naavobb törés nélkül lépett ki a nagy­betűs életbe. Természetesen a tizennégyezer felsőfokon képzett ifjú javarészének sokkal simább az út­ja mint a példánkban említett Kovács Jánosé. Méais. mint az a bizonyos ..állatorvosi ló", a kitalált Kovács esete is tanulságokkal szolgál. A végzősök számát többszörösen meghalad­ja a kereslet a műszaki és gazdasági pályá­kon. Az elhelyezkedés szempontjából ez két- séakivül kedvező, ám az átlag — így, önma­gában nézve - hamis kéoet tükröz. Az igények tekintélyes hányada megalapozatlan. Aligha­nem elcsodálkoznánk, ha egyszer fölmérés készülne arról, hogy mennyi a meggondolat­lan, komolytalan szándékú állásajánlat egy évben. Azt, hogy a fölkínált munkalehetősé­gek nem a valóságos helyzetet mutatják, bi­zonyltja a közismert tény is, hogy a műszaki szakemberek jelentős része nem kap szak- képzettségének megfelelő feladatot. A meg­alapozatlan állásajánlatoknak van egy másik veszélye is. Áttekinthetetlenné teszik a reális szükségleteket, ami elsősorban azzal jár, hogy a vidéki — főként a nem nagyvárosi — mun­káltatók behozhatatlan hátrányba kerülnek. Igazolásul egyetlen adat: a műszaki pályá­kon két és félszer, a gazdasági szakokon négy­szer annyi fővárosi állást hirdettek meg, mint az ország összes (!) adott típusú oktatási in­tézményében 1982-ben végzettek száma. Mind­ez sajnos nem zária ki, hogy a pályakezdő fizikusok, matematikusok, geológusok, zöld­ségtermesztők elhelyezkedési gondok szorítá­sában élnek. És példánk sem légből kapott, hiszen ide sorolhatók a hídépítők, útépitők is. A leszültség végül is feloldódik, ám riasz­tóan sok esetben károsan. Az 1980. évi nép- számlálás adatai szerint az egyetemi, főisko­lai végzettségűek 19 százaléka a pályakezdés­kor a képzettségétől eltérő munkakörben dol­gozott. Ki ne tudná: a későbbiekben csak nö­vekszik ez az arány. A népszámlálás évében minden negyedik-ötödik diplomás aktiv kere­ső ebbe a kategóriába tartozott. Az sem kiszámíthatatlan, hogy a végzősök javarésze a képzés helyén, vagy annak köze­lében kíván letelepedni. Ezzel a szakember­szükséglet és az elhelyezkedési szándékok te­rületileg is eltérnek egymástól. A Hajdú me­gyei Építőipari Vállalatnál 125 üzemmérnök dolgozik. Közülük több mint hatvanon épitő- aépészek. Ugyanakkor több megyében, így Zalában. Komáromban lámpással keresik az építőgépészeket. Az idősebb, sokat megért szakemberek ok­kal csititják friss diplomás munkatársaikat, hiszen a múlthoz mérve valóban mérföldkő­nek számit, hogy legtöbbjük bőven választhat az álláslehetőségek közül. A mennyiségael, az átlagokkal nincs hiba. Most már a minőséget, az összetételt, a szakmai és területi megosz­lást kell szemügyre venni. Mindenekelőtt tisz­tázni az ágazatok, a szakmák helyzetének vár­ható alakulását, hiszen ettől függ szakember- igénvük is. És egyre több olyan diplomást ké­pezni, aki - szakterületén belül — több min­denhez ért. akinek érdeke az állandó, szerve­zett, maaas színvonalú továbbképzés, esetleg a második diploma megszerzése is. Példabeli emberünkről könnyen elképzelhe­tő, hogy kezdőként technikusi munkát végez. Efölötti kesergését is megérthetjük, hiszen nem azért tanult, nem erre szerződött. Csak egyet nem fogadhatunk el: az egymásra mutoga­tást Neki és a vállalatának közösen kell meg­találnia a megoldást, hogy mindenki a képes­ségeihez és a tudásához mért feladatot kap­jon, és ne maradjon le eavkori évfolyamtársai­tól a teilődésben. Ez mind az egyén, mind pe- dia a vállalat elemi érdeke, sőt, nemcsak az övék... GAZSÓ L. FERENC \ Gazdaságpolitikai céljaink megvalósításáért (Folytatás az 1. oldalról.) sékhez a laikusok aligha tud­nak érdemmel hozzászólni. Nem osztjuk ezt a nézetet, s egyet­len olyan törekvést sem, amely 'az állampolgárok szerepének csökkentését, háttérbe szorítását szorgalmazza. — A közeljövő fontos kérdé­sének tartjuk, vajon siketül-e opitimáiisab’bái tenni ipari szer­vezeti rendszerünket, növelni tudjuk-e a Jós- és középüzemek számát. Nagyobb figyelmet for­dítunk a nagyüzemek integráci­ós feladatairól. Meglehetősen el­maradott és sok esetben anak­ronisztikusnak bizonyul a bel-, és külkereskedelem szervezeti rendszere. A nagykereskedelem és a specializált külkereskedel­mi vállalatok munkája az idők során ügyintézés jellegűvé vált. Mind kevésbé képesek közvetí­teni a fogyasztó és a termelő között. Monopolhelyzetük ké­nyelmességre szoktata őket, s ez csak nekik hozott hasznotj Legalábbis eddig. A kormány már számos lépést tett a kor­szerűsítésért, de mii1 továbbiakra biztatjuk. Tovább lépésünk alfá­ja és ómegája, hogy szocialista elosztási elveinknek megfelelő­en növeljük a teljesítmény, még inkább az eredményesség sze­rinti érdekeltséget. — A népfront részt vett, s kész részt venni politikai prog­ramok, állami intézkedések ki­dolgozásában. Tervezzük, hogy a kormány vezetésével megbe­széljük, miképen tehetne kap­csolatunkat rendszeresebbé és intézményesebbé tenni. Szor­galmazni fogjuk azt is, hogy a munkabizottságaink vitáíi bő­vebb teret kapjanak o sajtóban^ mert a közvéleményt nemcsak a döntésről, hanem az odáig ve­zető útról, a felvázolt egyéb al­ternatíváról, az egymásnak üt­köző, ellentmondó álláspontok­ról is tájékoztatni kell. — Szólni kell arról is, hogyan működnek közre a feladatok végrehajtásában. Munkánk alapelve: tovább erősíteni1 a nemzeti egységet, a társadalmi egyetértést. A politikai eszkö­zök elsőbbsége nyilvánvaló, ám az egység, az egyetértés fenn­tartásában, megszilárdításában meghatározó a területeken vég­zett aprómunka is. Az aprómun­ka elnevezés valójában jelentős feladatokat takar. Például a mezőgazdasági kistermelés ösz­tönzését, hiszen a kistermelők érdekképviseletét változatlanul mozgalmunk látja el. Eddigi politikáink eredményeként érté­keljük, hogy a kistermelés szer­ves részévé válhatott a nép­gazdaságnak. Felkaroljuk, s tá­mogatni kívánjuk a mindinkább fellendülő kisipari, kiskereske- dőli' tevékenységet is. Munká­jukkal kétségkívül hozzájárul­nak a Jakosság jobb ellátásá­hoz, s ezért megbecsülés illeti őket. Átlagosnál magasabb jö­vedelmeiket pedig, amennyiben azt egyedül és kizárólag üzleti érzéküknek, erőfeszítéseiknek, ügyességüknek köszönhetik, el kell ismerni. Színrelépíükkel re­mélhetőleg éleződik majd a verseny, s a piacon a legfonto­sabb tényező a vásárló lesz. — A települések fejlesztésé­ben is nélkülözhetetlen a társa­dalom, az állampolgárok rész­vétele. Hatalmas erőforrásról van szó, amely koránt sincs tel­jesen kiaknázva. Előre azonban csak akkor léphetünk, ha a szer­vezett akciók a lakosság közvet­len érdekeit szolgálják. Éppen emiatt becsülendő az a buzga­lom is, amellyel a lakosok ra­gaszkodnak egy-egy városképi alakzathoz. A távoli műhelyek­ben végzett tervezés — legyen bármilyen szakszerű - —, a hi­vatalok racionális intézkedése mit sem ér, ha sértik eze'tet a nemes, tisztelendő érzelmeket. — Továbbra is fontosnak tart­juk, hogy részt vegyünk a má­sodnyersanyagok begyűjtésé­ben. Nemcsak településtisztasá­gi okokból — bár ez o szem­pont sem elhanyagolható —, hanem azért, mert az így kapott összeggel a helyi tanács önálló­an rendelkezik és orra a társa­dalompolitikai feladatra fordít, hatja, amelynek megoldását a legsürgősebbnek ítéli. Megíté­lésünk szerint ez a kezdemé­nyezés is hozzájárul a demokrá­cia fejlesztéséhez, vállalt cél­jaink megvalósításának előmoz­dításához. Mindennapos gya­korlatunkban így kapcsolódik össze az „aprómunka" politikai a'lopelveirfkkei — mondotta S. Hegedűs László. — Melyek ezek? — A nevelőszülőnek - ha már vállalta - kötelessége a gyer­mek gondozása, egészséges, művelt, erkölcsös emberré ne­velése. Ezeket egyébként az írá­sos megállapodás is rögzíti, amit az intézet és a nevelő­szülő is aláír. Ha tanköteles ko­rú gyermekről van szó, úgy be kell íratnia iskolába és biztosí­tani sikeres előmenetelét. A nevelőszülői felügyelőnek havonta kel! látogatni minden kihelyezett gyereket. Látnia kell reggel, este, hogy viszonyul a környezethez, hogy illeszkedik a családba, hogy vesz részt annak mindennapi életében, munká­jában. A pincehelyi Szabó Jó­zsefeknél legutóbb december elején volt Hanák Tiborné. A „felügyelő néni” — így szólítja Szabóné —, pontos feljegyzést készít minden látogatásról. A lakásba lépve Szabóné mentegetőzik, hogy még nem rakta el az ágyneműt. Az egyik unoka van náluk, aki tovább lustái kodott.- Mindig szerettük az apró gyereket — ‘mondja és amíg a 'kis Józsikát öltözteti sietve, ad­dig bennünket Ágnes szobájába tessékel. A szoba berendezése lakója életkoráról is árulkodik. Kis asz­tal mellett a padlón kazettás magnetofon a tartozékokkal, meg színes folyóiratok. A he- verőn hímzett párnák, Ágnes kézügyességét dicsérik. — Jöjjenek át, ott a másik szobában melegebb lesz, ott ilyenkor Is fűtünk, itt meg csak délután - kísér át bennünket Szabóné. Míg Ágnesről esik szó, az unokát rendezgeti, csitítja. — A két nagy fiam már meg­nősült, gyerekek is lettek, de el­költöztek tőlünk és a férjemmel nem örvendezhettünk nekik na­ponta. Nagyon elkeseredett. Azt mondta egy este, hozzál egy gyereket. Hallgattam, mert mór én gondoltam rá. Reggel meg­kérdeztem: „Komolyan gondol­tad?" „Komolyan!” — válaszol­ta. Ágnes Hőgyészről került Sza­bóékhoz ötéves korában, öt gyerek futott a folyosón, Szabó­né az első pillanatban, amikor Ágnest meglátta, nyomban őt választotta. Szabóné háztartásbeli, a fér­je a Volán rakodómunkása. Két fiút tisztességgel fölneveltek, Ágnest a szeretet különös ereje hozta közéjük. Az idősödő asz- szony gyermeki ragaszkodásra, az elhagyott gyermek anyai kö­zelségre vágyva talált szeren­csésen egymásra Szabóné és Ágnes esetében.- Nem hiányzik nekem semmi — mondja Ágnes, amikor az is­kolaigazgató hellyel kínálja iro­dájában és a nevelőszülői gon­doskodásról beszélgetünk. Ágnes a tamási Béri Balogh Adóm Gimnázium 3. osztályos tanulója. Megjelenése, ruháza­ta, hajviselete a tizenévesek di­vatjának megfelelő. Tekinteté­ből érződik, amit nevelőszülői felügyelője és tanárai is állíta­nak, hogy „amilyen melegséget ő tud adni, annak kétszeresét várja el". Az általános iskolá­ból jórendűként került a gim­náziumba, ahol fakultatív tárgyként a gyors- és gépírást tanulja. Őszinte, ragaszkodó, az igazságtalanság elkeseríti.- Nem hiányzik semmi... — mondja meggyőzően és elsiet az osztályába. Megyénkben kilencszóznyolc- vanhat 18 éven aluli állami gondozott van. Hanák Tiborné felügyelete alá két bölcsődés, hat óvodás, tizenhét általános Iskolás, három 'ipari tanuló, két középiskolás és két dolgozó gyerek tartozik, még nem töltöt­ték be a tizennyolcadik élet­évüket. Ágnes csupán egy kö­zülük. A gyerekeket a járás te­rületén szétszórva lehet csalá­doknál megtalálni. Aki lelkiis­meretesen keresi őket, az év minden szakában, a nap bár­mely órájában figyeli sorsuk alakulását, aki a ruhaneműk vá­sárlásának örömét is megoszt­ja velük, arra akkor is hálával gondolnak, ha már kikerülnek a felügyelő látóköréből. Igazolják ezt az esküvői meghívók, fény­képek vagy ünnepekre küldött üdvözlő képeslapok, amelyeket Hanák Tiborné megőriz. Ezek az apró papíremlékek igazolják azt is, hogy a három évtized felügyelői munkája nem volt hiábavaló és cáfolják J. H. Pestalozzi kétszáz évvel ezelőtt írt, és a bevezetőben idézett so­rait. Elhagyott, családtalanul fel­növő, állami gondozott gyer­mekek ma is vannak. Sorsukat vizsgálva, az előbb idézett so­rok cáfolására indultunk és el­kísértük a nevelőszülői felügye­lőt. A Tamási és Pincehely közötti negyedórányi úton ismerkedünk Hanák Tibornéval, a tamási Já­rási Hivatal nevelőszülői fel­ügyelőjével és munkájával.- Az első alkalom számom­ra megdöbbentő volt... — em­lékezik közel harminc év táv­latába Hanák Tiborné. - Az öt­venes években közös gyermek­védő otthona volt Tolna és Ba­ranya megyének, pécsi központ­tal. Ott kellett helyettesítenem. Akkor találkoztam először olyan esettel, hogy az állami gondo­zásba vett gyereket karhata­lom hozta be az intézetbe. Rendőrök kísértek be négy gye­reket, az idősebb talán öt, a legkisebb hároméves lehetett. Sosem fogom elfelejteni azt a gyereksírást, rúg kapó lózást. Úgy éreztem, nem tudom to­vább csinálni és más munkát kell választanom ... aztán még­is úgy döntöttem, hogy tennem kell ezekért a gyerekekért. Cso­dálom ma is, hogy miként vise­lik a sok apró tragédiát az ál­lami gondozásba vett gyere­kek. Mindezt a szülők hanyag­sága, nemtörődömsége miatt. Adódnak persze olyanok is, akik betegség, vagy magatehetetlen­ség miatt kényszerülnek inté­zetbe ... A nevelőszülői felügyelő részt vesz az intézeti gyermekek ne­velőszülőnél való elhelyezésé­ben, felügyeli, tanácsaival se­gíti a kihelyezett gyermek gon­dozását, nevelését, oktatásával kapcsolatos féladatok ellátását. Szükség esetén felszólítja a ne­velőszülőket, ha azok köteles­ségeiket elmulasztanák. Szabóné és unokája, Józsika Hanák Tiborné nevelőszülői felügyelő Ágnes DECSI KISS JÁNOS . és elkísértük a nevelőszülői felügyelőt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents