Tolna Megyei Népújság, 1983. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
1983. január 15. Képújság 5 Reggeli munkakezdés Édesapám 1939. március elején azzal jött haza a gyárból: Na; fiam, holnap reggel inasnak fogsz menni! Egyébként örülhetsz, mert te leszel húsz év áfa az első tímárinas. Másnap mentem a gyárba. Hát biz'a, kellett néhány év, amikor azt mondhattam, hogy én már tímár vagyak. Az öreg szakik de sokszor rámszóltak: „Miit leselkedsz itt a hátam mögött." Titkolták a szakmáit. Talán azért is akartunk mi jó szakmunkások lenni, mert úgy kellett ellopni a tudást. Rossz időben születtem. A háborúban azéitt szerencsés voltam, hastífuszt kaptam, így aztán a harcokban nem vetítem részt. De erről nem szeretek beszélni. Féltem attól, hogy a háborúról kérdeznek. Az egy szörnyűség. 1946-ban jöttem haza o fogságból. Megnősültem. A nászajándékunk egy zománcozott vizesvödör volt. Vállaltam én mindent. Feles szőlőt, földművelést, a gyárban helyreállítást. Négy óra munkáért kaptunk egy lovas kocsi törmeléket. Abból építettem a házat. 1949-ben már saját lakásomban laktam. Az ötvenes évekről nem tudok sokat mondani: a régi még megvolt, az új még nem létezett. . . Voltak itt nagyon jó szakemberek. Sesztrák Ferenc tímár, akiinek a szakmaii könyvét még ma íis használják. A Küzdi Elek, az egy tekintély vollt a szememben, olyan lexikális tudású emberrel még nem találkoztam. A Küzdi Elek fia, Küzdi Kálmán, az „öcsikém”, még mindig itt dolgozik, legkedvesebb munkatársaim -közé tartozik. A Hánya meg — Csapó Jánosné — ma igazgatóhelyettes. Sokat változott ez a szakma. Régen húsz éviig is divat volt valami. Ma meg: aimi tegnap jó volt, holnap lehet, hogy semmit sem ér. Mindig új bőröket dobunk piacra, aztán itt a kísérleti műhelyben -még mindig akad munkánk. Szaladunk a divat után . . . A gyárban az összes aiágyártó üzemben dolgoztam, de legjobban a kísérleti műhelyben éreztem -magam. Itt van lehetőség találkozni a legújabb vegyi anyagokkal, festékekkel, zsírokkal, eljárásokkal és elvekkel. Itt már laboratóriumi pontossággal -kell bizonyítani, mi jó, vagy miiért rossz a rossz. A termékeinket a zsűri bírálja el. A jó receptú- rákat továbbadjuk az üzemnek gyártásra. Ide, ebbe a műhelybe havonta jönnek külföldiek, sokan máir személyes ismerősnek számítanak, kölcsönösen megismerjük, -tiszteljük egymást... Ennyi volt az én életem. Tímó-rdinasztiából származom. De Simontornyán nem meglepe. tés ez. Apám 46 évet dolgozott a gyárban, én most. a tizenötezer-hétszáze gyediiik napon, nyugdíjba megyek. Biztos lesznek olyanok, akik emlékeznek rám. A régi barátok, miint az én kollégám, La-mpert Oszkár, akivel évek óta együtt dolgozom a kísérleti műhelyben, vagy Varga Lajos, a sógorom, az „öcsikém'', Küzdi Kálmán, és gondolom, a fiatalok is, akiket nagyon szeretek. Ezt a napot jól ellógtuk, de gondolom, hogy ezért már nem kapok fegyelmit, mert nekem sohasem volt fegyelmim. Megbecsültek itt a gyárban, azt mondják: jó tímáir voltam ... Hát most lejárt az időm, holnap már nem -jövök ... Fotó: GOTTVALD KÁROLY Bepárásodott a szemüveg Jókedvűen „Ocsikémmel", Küzdi Kálmánnal Munkapóz Lejárt a műszak Cserzett kezek Azért van adminisztráció is Utolsó röpgyűlés a fiúkkal
