Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-11 / 291. szám

Bátaszék Díszkút az iskola előtt Várospolitikai fórum Szekszárdon DECEMBER U SZOMBAT Névnap: Árpád. A Nap kél 7.22 — nyugszik 15.53 órakor. A Hold kél 2.56 — nyugszik 14.05 órakor. Helven évvel ezelőtt, 1912. december 11-én született Nagib Mahfuz egyiptomi regényíró, a modern arab irodalom egyik legnagyobb alakja. # A TAMÁSI KOP-KA Áfész a helybeli Dóm étteremben nyugdíjastalálkozót szevezett. A részt vevő 160 nyugdíjas részére szórakoztató műsort biztosítot­tak, a vendéglátás mellett. * A NAGYSZOKOLYI műve­lődési házban az öregek nem­zetközi éve alkalmából ünnep­ség volt. A 110 idős embert az óvodás és iskolás gyermekek műsorral fogadták, majd a ta­nácselnök mondott köszöntőt. A jé hangulatú ünnepség közös ebéddel, beszélgetéssel ért vé­get. (Gulyás Istvánné.) ,\» ÚJABB lakásépítő szövet­kezetét alapított a Szekszárdi Állami Gazdaság 23 dolgozója, akiket a gazdaság a közelmúlt­ban jelölt ki szövetkezeti lakás­ra, és egymiilió-hétszázhetven- ezer forint vállalati támogatás­sal segíti lakásvásárlásukat.- Ezzel együtt a gazdaság lakás- vásárlásra ebben az évben (de­cember 1-ig) több mint három­millió forint kölcsönt adott dol­gozóinak. A AZ INTÉZMÉNYI demok­rácia helyzetéről és továbbfej­lesztésének lehetőségeiről tár- ayalt tegnapi ülésén a pedogó- gusszakszervezet szekszárdi já­rási bizolmiitestülete. ♦ FERTŐSZÖGI BÉLÁNÉT, a megyei tanács művészeti főelő­adóját a Magyar Televízió el­nöke a „Csepü, lapu, gongyo- la" című gyermekvetéíkedőben végzett munkájáért nívódíjban részesítette. A kitüntetett a nívó­díjat a Televízió székházában vette át. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Limousine Hyc. (Bp.) 13 222 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 82 Trabant Limousine (Bp.) 11 920 Trabant Limousine (Győr) 10 736 Trabant Combi (Bp.) 4 828 Trabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Lim. (Bp.) 7 468 Wartburg Limousine (Győr) 4 279 Wartburg de Luxe (Bp.) 9 148 Wartburg de Luxe (Győr) 5 373 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 2 054 Wartburg Limousine, tolótetős (Bp.) l 350 Wartburg Tourist (Bp.) 4 172 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Skoda 105 (Bp.) 6 310 Skoda 105 (Győr) 5 547 Skoda 120 L (Bp.) 11 070 Skoda 120 L (Győr) 8 258 Lada 1200 (Bp.) 19 128 Lada 1200 (Győr) 5 695 Lada 1300 S (Bp.) 8 368 Lada 1300 S (Győr) 2 041 Lada 1500 (Bp.) 8 277 Lada 1500 (Győr) 2 116 Lada 1600 (Bp.) 3 413 Lada Combi (Bp.) 4 386 Moszkvics (Bo.) 11 477 Polcki Fiat 126 P (Bo.) 13 901 Polski Fiat 126 P (Győr) 4 432 Polski Fiat 1500 (Bp.) 10 919 Dacia (Bo.) 10 882 7nstava (Bd 1 1 165 Skoda 120 GLS (Bp.) 304 A Kossuth rádió 9 órakor jelentke­ző tanácsadó műsora ezúttal elsősor­ban a nyugdíjasoknak szól. Tájékoz­tatást ad a nyugdíjba menőket és a nyugdíjban levőket érintő új rendel­kezésekről, valamint a szellemi sza­badfoglalkozásúak nyugdíjjogosultsá­gáról. A tévé 2-es programján 18 órakor kezdődik az Orbán Dezső és barátai című műsor. ,,Tisztelet a szülőföld­nek" címmel december 17-én kiállítás nyílik a budapesti Műcsarnokban, kül­földön élő, magukat magyarnak valló művészek munkáiból. Közöttük a leg­idősebb a most 98 esztendős Orbán Dezső, a Nyolcak festőcsoport egyik alapító tagja, aki 1939. óta Ausztrá­liában él. Tanítványai és barátai kö­rében mutatja be az ausztrál televí­zió két évvel ezelőtt készült filmje. Benedek Miklós Akar velem jót­szani? című műsorai 20 óra 5 perctől sugározza a tévé 1-es programja. + A NYUGDIJASKLUB leg­közelebbi, — szerdai össze­jövetelén — Csányi László író tart előadást Illyés Gyuláról, ennek kapcsán az író és mun­kássága Tolna megyei vonatko­zásairól. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a Bu­dapesten megtartott 50. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 4, I8, 22, 39, 58 Felhős idő Várható időjárás ma estig: gyakran lesz erősen felhős az ég. A délnyugati, nyugati szél megerősödik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. A bátaszéki általános is­kola új épülete előtt a na­pokban állították fel Sza- bady Veronika szobrászmű­vész korallkútját. A művész­nő kiállítása nagy sikert aratott Pakson és Szekszár­don is. Alkotásai közül hár­mat vásárolt meg a megyei tanács, egyik a bátaszéki iskola elé került. A tanács költségvetési üzemének szakemberei állí­tották fel a kutat és készí­tették el a működéséhez szükséges keringetőrend­szert. Természetesen a té­len már nem működik, ta­vasszal „helyezik üzembe". A tanács nagytermében, amely egyben házasságkö­tő terem, néhány éve lát­ható Végvári János patiná­ja, a helyiség ezzel szem­közti falára terveznek a ké­sőbbiekben egy festményt. A szabdtéri szobrok sorát is bővíteni szeretnék. Az új la­kótelepen társadalmi mun­kában készülő pihenőpark­ba is kívánkozik legalább egy szobor vagy térplasz­tika. Az elmúlt időszakban nagy érdeklődés kisérte Szekszárdon, a megyei művelődési központ­ban a Külpolitikai esték soroza­tot. Ennek bővítéseként most várospolitikai fórumsorozatot rendeznek több témakörben. Az első összejövetel december 15- én, este 6 órakor lesz a műve­lődési központ kistermében, ahol a lakásügyi jogszabályok módosításáról ad tájékoztatást dr. Ferincz János, a szekszárdi Városi Tanács V. B. titkára. Jövő év első félévében a vá­rosfejlesztésről. gyermekeink „munkahelyéről" — az óvodáról és iskoláról -, a fiatalok szóra­kozási lehetőségeiről lehet kér­dezni a témában illetékes szak­embereket. Az eqyes témákkal kapcsolatos kérdéseket és a to­vábbi javaslatokat írásban is be lehet küldeni a megyei mű­velődési központba. Rendőrségi fogadóórák A Tolna megyei Rendőr-főka- pitánysáq vezetője 1982. de­cember 15-én 13-tól 14 óráig, a Bonyhádi Városi Rendőrkapi­tányság vezetője 13-án, 15-től 16-ig, a Dombóvári Városi Rendőrkapitányság vezetője 20- án, 9-től 10-ig, a Paksi Városi és Járási Rendőrkapitányság ve­zetői e 23-án, 9-től 11-iq, a Ta­mási Járási Rendőrkapitányság vezetője 13-án, 8-tól 9-ig, a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányság vezetője 17- én, 9-től 10-ig tart fogadóórát. \ OL VAST AM A zöld krotáliáról Bevallom, hogy eddig fogalmam sem volt, hogy mi is az a krotál'ia. Sőt, több ismerősöm is tanácstalanul nézett, amikor feltettem a kérdést, hogy ugyan mi is az. Persze, volt, aki némi álmélkodás után közölte, hogy a mezőgaz­dasággal kapcsolatos akármi, egy másik pedig határozot­tan állította, hogy az irágyalajta. Megnéztem az Idegen szavak szótárát is.. ., semmi. Nem részletezem tovább. Szakembertől tudtam meg, hog,- a krotália a tenyészállatok, szarvasmarhák fülében levő „fülbevaló", azaz műanyag vagy fémlapocska, azonossági számmal ellátva. Állitom, hogy megérte utánajárni. Ugyanis a Baranya megyei boródpusztai teljesitményvizsgáló állomásról megszö­kött egy tenyészbika. Olvasom, hogy az állat megvadult, ezért megközelítése életveszélyes. Viszont van különös ismer­tetőjele, mégpedig krotáliája, amely zöld színű, száma pe­dig 445/1. Tehát, aki tenyészbikával fut össze a napokban, győződjön meg krotáliája szinéről, sőt nem árt, ha ellen­őrzi a belenyomott számot is. Anélkül, hogy a bikát megközelítené!- vhm ­Dombóvár Ünnepségek Kodály Zoltán emlékére Kodá,, Zoltán születésének századik évfordulója alkalmá­ból ma délután három órakor avatják Kodály szobrát, Nagy Géza szobrászművész alkotását. Az avatóünnepségre a városi tanács előtt (az Alkotmány té­ren) kerül sor. Ugyancsak ezen a napon este 6 órakor a műve­lődési központ színháztermében ünnepi hangverseny lesz, ame­lyen Kodály-műveket adnak elő a Kapos kórus, a komlói Ko­dály Zoltán gyermekkórus, va­lamint a dombóvári zeneiskola tanárai. Az évforduló jegyében ren­dezték meg Vámos László: Ko­dály Zoltán című fotókiállítá­sát a művelődési házban, vala­mint a Kodály és Dombóvár című helytörténeti kiállítást, amelyeket december 20-ig néz­hetnek meg az érdeklődők. December 12-én fél 6-kor if­júsági hangversenyen lépnek fel szintén a művelődési otthonban a Kapos kórus, a dombóvári ének-zenei általános iskola gyermekkórusa és a dombóvári állami zeneiskola tanárai. Rekord meleg Egész Európában szokatlanul enyhe az időjárás, a kontinens nagyvárosaiból sorra futnak be a melegrekordról szóló jelenté­sek is. Ebből a sorból Buda­pest sem maradt ki, csütörtö­kön például 13,6 fokot mértek a fővárosban, ilyen meleg de­cember 9-én még nem volt, leg­alábbis a meteorológiai méré­sek 100 éve alatt. Párizsban 12 fokot, Athénben 16-ot, Rómá­ban 17-et, Belgrádban 18 fo- kot_mutatott a hőmérő. A síszezonnak nemcsak ná­lunk a magasabb hegyekben, hanem a környező síparadicso­mokban, az Alpokban, a Tát­rában, a Kárpátokban már he­tekkel ezelőtt meg kellett vol­na kezdődnie.­Kertbarátok évzáró összejövetele A szekszárdi kertbarátkor december 13-án, este 6 órakor tartja évzáró rendezvényét a megyei művelődési központ kis­termében. A beszámolót, az éves munka értékelését és a ta­gok jutalmazását a kertbarát­kor életéről készült diabemutató követi, majd fél nyolckor az őcsényi népi együttes ad mű­sort. Ugyancsak ekkor tekint­hető meg a kertbarátok orszá­gos kiállításán bemutatott anyag. A hagyományoknak megfelelően az év utolsó ren­dezvényén házi borverseny is lesz. A résztvevők december 13- án délig vihetik a versenyre két-két hét deciliteres üvegben a versenyre szánt nedűt a mű­velődési központba. A címké­zett üvegeken fel kell tüntetni a nevet, a bor fajtáját és évjá­ratát. Rendelet a lakástakarékossági betétszerződésről Az Országos Takarékpénztár 1983. január 1-től új szolgál­tatást vezet be, amellyel meg­könnyíti a lakásra takarékos­kodók számára a szükséges ösz- szeg előteremtését. Azoknak, akik vállalják, hogy hosszabb időn keresztül nagyobb össze­get helyeznek el betétkönyvben, az OTP az eddigieknél nagyobb kölcsönt nyújt. A feltételeket az OTP-nél és a takarékszövetke­zeteknél január 1-től megköt­hető „lakástakarékossági betét- szerződés" rögzíti. A szerződés feltételei szerint a takarékosko­dónak legalább három eszten­dőn keresztül, évenként legkeve­sebb 6 ezer forintot kell betét­számlán elhelyezni havi azonos részletekben, vagy egy összeg­ben. A betétből részösszeget ki­venni nem lehet, de a vállalt takarékossági időtartam eltelte után a szerződés meghosszab­bítható. A betét évi 5 százalékot kamatozik, ha azonban az el­helyezés időpontjától számított egy éven belül felveszik a pénzt, nem jár kamat. Aki legalább 5 éven keresztül takarékoskodik, kamaton felül évi 1 százalék, 10 évi takarékosság után pedig 2 százalék prémiumra jogosult. A kamat és a prémium a betét­tulajdonost akkor is megilleti, ha a pénzt végül is nem lakás­építésre vagy -vásárlásra for­dítja. Abban az esetben, ha a be­tétben. elhelyezett összeget a takarékoskodó olyan lakásépí­tésre, -vásárlásra és egyéb épí­tési munkára használja fel, amelyet az OTP kezdeményez, hosszú lejáratú kölcsönt is nyújthat, jogosult - betétje fel­vételétől számított három éven belül - a legmagasabb össze­gű kedvezményes állami, illet­ve bankkölcsön felvételére is. Ennek összege azonban nem haladhatja meg az összegyűj­tött pénz kamattal és prémium­mal növelt összegének 50 szá­zalékát. Aki a betétszerződés feltételei szerint öt éven át ta­karékoskodik, a kedvezményes hitelek újabb tíz, aki 10 éven át takarékoskodott ezeknek újabb 20 százalékát kérheti külön 'köl­csönként. A külön kölcsön felté­telei a lakásépítéshez és -vá­sárláshoz, illetőleg az egyéb építési munkákhoz nyújtott ked­vezményes állami kölcsön felté­teleivel azonosak, s a saját rész összegébe számítanak. Ha a szerződést a takaré- konkodó a betét elhelyezésétől számított 3 éven belül felmond­ja, vagy az abban vállalt kö­telezettségeket nem teljesíti, el­veszti jogát a legmagasabb mértékű kedvezményes állami kölcsönre és bankkölcsön­re. Ha azonban beteg­ség vagy más nyomós ok mi­att a szerződésben vállalt be­fizetést időlegesen nem tudja teljesíteni, szüneteltetheti a ta­karékoskodást, ennek idejével azonban a szerződés időtarta­ma meghosszabodik. A rendelet azokra az esetek­re is érvényes, ha dolgozója ja­vára a munkáltató köt betétel­helyezőként szerződést. (MTI) “népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS - Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: SZÉLI ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. Bátaszék új művészeti alkotása

Next

/
Thumbnails
Contents