Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-08 / 288. szám
A rtÉPÜJSÀG 1982. december 8. A fantázia tábornagya Jancsó, a filmkészítő Találkozásunk estéjén a tél közeledtét jelző eső pásztázta a várost. Budát megülte a nyirkos köd. A várbeli utcák elnéptelenedtek. Jancsó Miklóssal a Várszínházhoz közeli Korona cukrászdában randevúztunk. Mint mindig, ezúttal is pontos volt. Betegen, lázasan érkezett az egész napi forgatásról. Zsebében pirulák, hangja rekedt. A cukrászda félreeső asztalához húzódva figyelte a vendégeket, akik ezen az estén Jancsóra kíváncsian zarándokoltak fel a Várba. Ő ugyanis a főszereplője a Korona Pódium „Az objektívról szubjektiven" című estjének. Jöttek fiatalok és idősebbek, farmerban és nyakkendősen, sötét öltönyben. Megtelt a cukrászda „nézőtere”. Jancsó érdekli az embereket. Jancsóról beszélnek, munkáiról vitáznak. Jancsót ismerik szerte a világban. Ennek bizonyítéka mostani megbízása is. Egy olasz cég tíz nemzetközi hírű rendezőt kért fel, hoqv készítsen a kontinens tíz különböző kultúrcent- rumként ismert városáról filmet, így például az Oscar-díjas Alain Resnais Párizsról, Andrej Tarkovszkij Leningrádról, Carlo Lizzani Velencéről, Berlanga Barcelonáról forgat filmet. Budapestet Jancsó Miklós mutatja be, nemcsak a kamera mögül mint rendező, hanem „személyesen” is, mivel ő a film narrátora. — Mi az, amiről minket, magyarokat legjobban ismer a világ? A zenénk és a zeneművészeink. Liszt, Bartók, Kodály neve sehol a kontinensen nem cseng ideqenül. Hát akkor mutassuk meg fővárosunkat zenével. Magyar zeneművekre felépített montázs ez a film — mondja Jancsó Miklós. — Felcsendül a többi között a Himnusz, a Rákóczi-induló, a megzenésített Nemzeti dal, az Allegro barbaro és Seres Rezső világhírű dala, a „Szomorú vasárnap". A filmen látható lesz a Nemzeti Múzeum, a Halász- bástya, a Zeneakémia, a Vigadó és számos budapesti utca, tér, műemlék. A film egyébként az ötlettel jelentkező olasz cég és a Magyar Televízió közös produkciója. — Egy másik televíziós filmje eddigi legnagyobb lélegzetű munkája, első filmsorozata már elkészült. Bemutatásra vár Gyurkó László Faustus boldog- ságos pokoljárása című regényéből forgatott -nyolcszor eay- órás filmje. — Gyurkó regénye hazánk elmúlt harmincöt évének történetéről szól. S mint már sokszor elmondtam, engem érdekel, izgat ez a néhány, életünkben, történelmünkben jelentős évtized. Érdekel, mert magam is végigéltem. Van erről mondanivalóm. Ezért csináltam az Allegro borbarát és a Magyar rapszódiát is. Úgy érzem, ha mi nem írunk, nem beszélünk, nem csinálunk filmet erről a korszakról, a nálunk fiatalabb generáció már aligha tudja hűen feldolgozni. Pedig emlékezni kell ozokra az évekre! — A Faustus doktor. .. sikerkönyv. Napok alatt felkerült a hiánycikkek listájára, és a nagy érdeklődésre való tekintettel az idei téli könyvvásárra jelenteti meg a Magvető újabb kiadásJancsó Miklós ban. Aki már olvasta a könyvet, valószínűleg hűen szeretné a történetet viszontlátni, ezzel nagyobb felelősség hárul a filmet készítőre? — Mindig felelősség filmet vagy televíziós műsort csinálni. Gyurkó a barátom, szeretném, ha a regénye a képernyőn is sikert aratna. A televíziós munkát élvezem. Mint filmrendezőnek nem adatik meg, hogy azonnal úgy lássak egy-egy jelenetet, ahogyan az majd a néző elé kerül. A televíziós stúdióban előttem van a monitor, a felvett jelenet számtalanszor visszajátszható. Nagy segítség ez a rendezőnek és a színészeknek is. Legutóbbi játékfilmem, a Boccaccio Magyarországon forgatásánál már filmgyár stúdiójába is bevittem a képmagnót. Az elmúlt néhány évben sok mindent csinált, ami Jancsó pályáján újat jelentett. A már említett első televíziós sorozata mellett például a Bárszínházat az Astoria Szállóban. Először rendezett szabadtéren a Gyulai Várszínházban. Színpadra állította Verdi Otellóját a firenzei operaházban. Legutóbb pedig a Budapest Sportcsarnokban rendezte a húszéves születésnapját ünneplő Omega együttes koncert-show műsorát.- Mindig izgat olyasmi, amit még nem csináltam. — Most van még ilyen?- A cirkusz. Szívesen megpróbálnám. Igazi cirkusz légtornászokkal, zsonglőrökkel, akrobatákkal, bohócokkal. Talán lesz erre lehetőségem.- Egyik külföldi kritikusa a fantázia tábornagyának nevezte. Találónak tartja? — Sok mindennek neveztek már, a legkülönfélébb jelzőket aggatták rám. Szeretném, ha egyszer így nevezne valaki: filmkészítő. Nem művész. Egyszerűen filmcsináló vagyok, akinek munkája a filmkészítés. Hiszen a film nem egy ember alkotása. Sokak ötlete, odaadása, munkája hozza létre. — Bár az utóbbi években mintha átpártolt volna a színházhoz. Hiszen a Várszínházban rendezte a Hasfelmetsző Jacket, az Astoriában a Mata Ha- rit, Miskolcon a Csárdóskirály- nőt, a Vigadóban a Drakulát. Szeretem a színházat. Estéről estére változik, minden percben alakul. Ezért szeretem újból és újból végignézni az előadásokat. — Filmjeit is újra nézi? — Nem. Ha egy film a mozi vásznára kerül, azon többé nem lehet változtatni. — Hogyan indult filmes pályafutása? — Híradósként, majd feljutottam a ■fövidfilmekig, és nagyon nehezen első játékfilmemig. 1958-ban csinálhattam meg A harangok Rómába mentek címmel első filmemet. — Melyik produkcióval ismerte el a szakma? — A Szegénylegényekkel. — Tizenhét játékfilmet forgatott. Melyiket tartja a legsikeresebbnek? — Nem az én dolgom eldönteni, melyik volt a legjobb. Nem is vállalkoznék erre. — Gyakran támadták a kritikák. Tán egyetlen filmrendezőnktől sem írtak annyi jót és annyi rosszat, mint Jancsó Miklósról. Forgatás közben — Mindenkinek joga van leírni, amit gondol. Elolvasom. Elfelejtem. Senkire nem haragszom. Ha lehetőségem van, dolgozom, s a munkámhoz igyekszem olyan embereket megnyerni, akik hisznek bennem, talán szeretnek is. Barátok között szeretek dolgozni, azért ragaszkodom annyira munkatársaimhoz és egyes színészekhez. — És Hernádi Gyulához ... — Azt szoktam mondani, a mi kapcsolatunk olyan, mint egy kipróbált házasság. Mi együtt gondolkodunk, egyfelé nézünk, egyet látunk, hiszünk, egy nyelven beszélünk. — Milyen munkára készül az új esztendőben? — Foglalkozom egy játékfilmmel, amelyet magyar-francia koprodukcióban forgatnánk. SEBES ERZSÉBET Szovjet lapokból SZOVJETUNIÓ Sajátos kulturális körképet kínál a folyóiratnak ez a száma. A Tevjantó, Csukcsföld elnöke című irodalmi riport regényes elemekkel tarkítva mutatja be egy férfi életét, aki a tundra iskolázatlan lakójából kis népe fiatal államának egyik legmagasabb méltóságába került. Nemzetközi szempontból is becses, az iszlám kultúrával kapcsolatos tárgyak révbe jutásának históriáját villantja fel a Visszaszolgáltatott ereklyék című cikk. A „múzeumi robbanás” örvendetes jelenségének okait elemzi a világ egyik legjelentősebb műgyűjteményének, a több mint félmillió képzőművészeti alkotást őrző moszkvai Puskin Múzeumnak a példáján a lap. Ritka eseményről tudósít a „Fiatal művészek fesztiválja” című beszámoló. Grúzia fővárosában, Tbilisziben tizenhárom köztársaság 21 - jórészt hírneves — együttese mutatta be fiatal művészek által rendezett műsorát. Jurij Kaslev, a szovjet UNESCO-bizottság titkára korábbi cikkeinek folytatásaként az UNESCO Mexikóvárosban megtartott világkonferenciájáról számol be, ahol 129 ország küldöttei foglalkoztak a kultúra és a béke összefüggésének időszerű kérdéseivel. LÁNYOK,ASSZONYOK, A folyóirat decemberi száma képes beszámolót közöl az európai békemozgalom jelentős eseményéről, a Békemenet '82- ről, s ebben a résztvevőket is megszólaltatja. A hagyományok, ünnepek, népszokások rovatban a személyi igazolvány átnyújtá- si, és az állampolgárrá avatási ünnepséggel ismerkedhetnek meg az olvasók. A mennyország kulcsa című képes anyag Szvetlána Szavic- kajának, a világ második női űrhajósának életútját ismerteti. Anatolij Popov, a szovjet mezőgazdasági dolgozók szak- szervezetének elnöke a mai falusi asszonyok helyzetéről, gondjairól, eredményeiről beszél. A Te meg én című rovat ezúttal a Kaunasban működő, Lit- vánia-szerte népszerű női klub életébe és munkájába enged bepillantást. N. Grasin arról szól, hogyan őrzi és gazdagítja tovább a Szolani Kézműipari Egyesülés az évszázados hagyományokkal rendelkező grúz népművészetet. Pitti Katalin, a tehetséges magyar énetkesnő nagy sikerrel vendégszerepeit a moszkvai Nagyszínházban. Ottani fogadtatásáról, szovjet partnerei véleményéről szól A. Ilukina cikke. A hagyományos, kézimunkaleírásokat, ételrecepteket és rejtvényeket tartalmazó mellékleten kívül a lap decemberi száma meglepetéssel kedveskedik a kicsiknek is: a nekik szóló színes melléklet öt szovjet nép egy-egy meséjét tartalmazza. SZOVJET IRODALOM A Szovjet Irodalom decemberi száma válogatást ad a hetvenes évek szovjet lírájából. Ezzel a könyvkiadásunkban annyira hiányzó antológiákat pótolja. A decemberi számból az olvasók átfogóan megismerkedhetnek az utóbbi évtized néhány olyan költőjének pályájával is, akik a '80-as évek szovjet költészetét reprezentálják. Most is jelentkezik a népszerű, az olvasók által kedvelt rovat, a Két nyelven. Ez az összeállítás úgy nyújt válogatást az orosz-szovjet költészet legszebb magyar műfordításaiból, hogy egyúttal e költészet fejlődését is végigkíséri. Bizonyos, hogy azok az olvasók, akik a Szovjetunió népeinek költészetével is meg szeretnének ismerkedni — nem nélkülözhetik a Szovjet Irodalom decemberi számát. szputnyik A szovjet államszövetség 60. évfordulója alkalmából a szovjet köztársaságok gazdasági együttműködésének kérdéseit taglalja az „Egy nagy család - szegények és gazdagok nélkül” című tanulmány. Az ember korrigálja a természetet — így határozhatnánk meg röviden Ljubov Szobolevsz- kaja „Az évszázad terve" című riportját. Ám a természet nem nagyon kedveli, ha korrigálják. Erről tanúskodik az is, hogy a történelem számos esetet jegyzett fel, amikor az emberi beavatkozás kedvezőtlenül hatott a természeti folyamatokra. A Riga melletti Salaspilsben gigantikus szobrok emlékeztetnek az egykori német fasiszta haláltáborra; a volgográdi emlékműegyüttest a sztálingrádi csata hőseinek emlékére emelték... A felsorolást még sokáig folytathatnánk, ám inkább az olvasó figyelmébe ajánljuk a „Kinek emelnek emlékművet a Szovjetunióban? című írást. A tudományos rovat ezúttal is gazdag választékot kínál. Szergej Dobkin, a fizikai-matematikai tudományok kandidátusa a szerzője annak a sci- finek is beillő, izgalmas írásnak, amely az „Értelmes robotok, avagy: a huszadik század realitása" címet viseli. Szovjet tudósok szerint - emlékeztet a szerző - már 1985-re mindenütt tért hódít a fejlett érzékszervekkel rendelkező robotok második nemzedéke, míg 1990-re megjelenik a mesterséges intellektus elemeivel is rendelkező robotok harmadik nemzedéke is. A magyar olvasók gyakran találkozhatnak a loch-nessi szörnyről szóló írásokkal, melyek időnként magánál a szörnynél is látványosabban bukkannak fel a sajtó hasábjain. Ám Jaroslav Golovanov „A tengeri kígyók rejtélye" című cikkében tudományosan közelíti meg a kérdést, és nemcsak a még ez ideig senki által nem látott szörnyről számol be, hanem a mintegy 65 millió évvel ezelőtt kihalt hatalmas ősgyíkokról és vélt utódairól is. A világon közel háromszáz- millió balkezes ember él. Mitől függ a jobb- vagy a balkezesség? Sok érdekes kérdést feszeget ezzel kapcsolatban Alek- szandr Vejn professzor, az orvostudományok doktora „Balkezesek a jobbkezesek világában" című cikkében. A kulturális rovatban az eszt- rád új csillagairól találunk írást, továbbá a Szovjetunió Állami Néptánc Együtteséről. Ez utóbbit Igor Mojszejev negyvenöt esztendővel ezelőtt alapította, s a legendás hírű társulat már „végigtáncolta" szinte az egész világot. A folyóirat irodalmi rovata Olga Larionova „A tengernél, a világ peremén" című fantasztikus elbeszélését és Mihail Zadornov „Egy csodagyerek levele" című humoros írását kínálja, a gyerekeknek pedig „Az abrosz, a birka meg a furkós- bot" című mesét. A karácsonyfa története Az első karácsonyfát német földön állították, valószínűleg Strassbourg környékén, feltehetően 1600 körül. Hogy egészen pontosan mikor, azt még ma sem lehet tudni teljes bizonyossággal. A kutatók úgy vélik, hogy 1600 előtti században még nem terjedt el ez a szokás, bármennyire is mást sugall az az 1535-ből származó festmény, amely Luther Mártont ábrázolja családjával - egy karácsonyfa előtt. És ugyanilyen túlzásnak tartják, hogy Victor von Scheffel X. században játszódó regényében, az „Ekkehard”-ban feldíszített karácsonyfáról ír mentségére szolgál, hogy e régmúlt időket felidéző műve 1855- ben született. A legendák szerint annak idején az ógermánok a tél közepe táján fénylő, égő díszeket aggattak a fákra - így próbálván elűzni a hosszú éjszakát. Két Strassbourg környéki író, Sebastian Brant és Johann Geiler (von Kaiserberg) 1494-ben, illetve 1508-ban már arról számol be, hogy a szobákat fenyőágakkal díszítették. (Egészen a XX. század fordulójáig szokás volt egyes német vidékeken feldíszített fenyőágakat akasztani a keresztgerendára, oda, ahol manapság az ádventkoszorú helye van.) A karácsony előtti fenyőfa-árusításról az első feljegyzés 1539-ből, Strassbourg- ból maradt ránk. Az első konkrét feljegyzések 1640 körüli időkből arról árulkodnak, hogy ekkortájt az egyház már élesen támadta azokat, akik „babákkal, cukorkával díszített karácsonyfát állítanak". 1708-ban Liselotte von der Pfalz, orleansi hercegnő, aki XIV. Lajos sógórnőjeként később a francia udvarnál élt, „fénylő karácsonyfát" említ egy művében - igaz, ekkor ez nem fenyőfa volt. Minden kritika, az új szokás elleni hadakozás dacára a XVIII—XIX. században gyorsan terjedt Németországban a karácsonyfa-állítás divatja. Ötvözött az új jelenség olyan, szinte valamennyi népi kultúrában fellelhető hagyományokat, mint az „életfa" fogalmát. Egyes vidékeken „Krisztus fájának", máshol a „keresztények fájának” nevezték, később megmaradt a „karácsonyfa" elnevezés. Németországi terjedése viszonylag pontosan nyomon követhető: 1767-ben Lipcsében, 1780-ban Berlinben, 1825-ben Münchenben köszöntötték először a karácsonyt feldíszített fa alatt. A Rajna-vidékre protestáns bevándorlók a XVIII. és XIX. század fordulóján hozták az új szokást. (Bécs 1821-től hódolt az új divatnak, Magyarországon 1825-ben báró Podmaniczky Frigyes írt először arról, hogy egy osztrák nőrokona karácsonyfát állított). A hagyományok szinte beépültek a mai életbe: az NSZK- ban mintegy 20 millió karácsonyfát állítanak, mégpedig a legtöbben a megszokott módon - „élő" fát. A műanyagból készült, évről évre elővehető fák egyelőre, úgy tűnik, nem veszik el a fenyőfaárusok kenyerét. összecsukni, mint valami ernyőt? Hát nem” - mondják a legtöbben, s felidézik gyermekkoruk karácsonyait, amelyhez a tűlevelek, a fenyőillat is hozzátartozott. Az ugyancsak elválaszthatatlannak tartott gyertyaillatról már többen mondanak le: riasztó tapasztalatok, évente szaporodó lakástüzek miatt ma már a családoknak mintegy a fele inkább elektromos égőket gyújt.
