Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-29 / 304. szám
2 Képújság 1982. december 29. PANORÁMA „Rakétatelepítést, mindenképpen” Washington és Nyugat-Európa sajátos „munkamegosztása” A Reagan-kormány továbbra is mereven elutasítja az euro- rakéták csökkentésére vonatkozó legújabb szovjet javaslatokat — ez tűnt ki Alan Romberg külügyi szóvivő hétfőn elhangzott nyilatkozatából. * Anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, Romberg azt is elmondta, hogy a washingtoni külügyminisztérium bizonyos felvilágosításokat szeretne kapni Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára december 21-én elhangzott javaslatainak egyes pontjairól. Arthur Hartman moszkvai nagykövet a napokban Gromiko szovjet külügyminiszterrel folytatott másfélórás eszmecseréjén egyebek között éppen az úi szovjet leszerelési javaslatról volt szó, közölte. Sajátos „munkamegosztás” alakult ki a NATO-tagállamok Tokió, Pietsch Lajos, az MTI tudósítója jelenti : Az éleződő kereskedelmi viták csillapításának reményében január 2-án egyhetes nyugat-európai körútra indul Abe Sintaro japán külügyminiszter. Kedden Tokióban bejelentették, hogy a szigetországi diplomácia új vezetője Londonban, Párizsban, Rómában, Brüsszelben és Bonnban folytat tárgyalásokat. Partnerei az érintett országok külügyminiszterei lesznek, de valamennyi fővárosban fogadják az állam-, illetve kormányfők is. A japán fővárosban rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak a látogatássorozatnak. politikusai között: az amerikai képviselők mindent megtesznek Genfben, hogy zsákutcába juttassák a szovjet—amerikai tárgyalásokat, s ezalatt a nyugateurópai kormányok erőltetett ütemben készítik elő az új amerikai nukleáris rakéták telepítését. E NATO-stratégia lényege — idézi kedden a Pravda az egyik dán lap elemzését —, hogv elérie az amerikai rakéták többségének telepítését a kontinensen, mielőtt a szovjet-amerikai tárgyalásokon esetleg kedvező eredmények születnének. A NATO 1979. decemberi határozata értelmében a manőverező robotreoülőgépek és Pershing—2 rakéták telepítését a jövő év decemberében kell meqkezdeni. A kibontakozott háborúellenes mozgalmak hatására a nyugat-európai korAbe a Nakaszone-kormány első magas rangú képviselője, aki a nyugat-európai vezetőkkel tárgyal. Nem véletlen a körút időzítése, hiszen még a japán miniszterelnök washingtoni látogatása előtt kerül rá sor. Mint ismeretes, Japánnak mind az Egyesült Államokkal, mind európai szövetségeseivel meggyűlt a baja növekvő kereskedelmi többlete miatt. A nyugat-európai országok már a GATT-nál is panaszt emeltek Tokióval szemben és Washingtonban is erősödnek a sziget- ország „megbüntetését” követelő hangok. Ilyen körülmények között a japán kormány arra törekszik, mányok azzal igyekeznek megnyugtatni országaik közvéleményét, hogy a telepítésre csak abban az esetben kerül sor, ha a genfi tárgyalások nem vezetnek eredményre. A valóságban azonban Washington óriási nyomást gyakorol Angliára, hogy a robotrepülőgépek egy részét már a kísérleti program befejeződése előtt átszállíthassa a szigetországba. An- qol sajtójelentések szerint — írja a Pravda — a Thatcher- kormány bele is egyezett a qéoek átadásának előrehozatalába. Az eredeti tervek megváltozását mutatja az is, hogy a nyugatnémet sajtó jelentései szerint az NSZK-ban a tervekben szereplő 96 robotrepülőgép és 108 Pershing—2 helyett a Pentagon jóval több fegyverét akarja telepíteni - írja a' Pravda. hogy a kereskedelmi problémák elsimításával „elősegítse a Nyugat egységének helyre- állítását". Ennek érdekében a közelmúltban újabb piacmegnyitó intézkedéseket határozott el. Ezek több mint hetven, elsősorban mezőgazdasági termék esetében jövő év április elsejétől a vámok, illetve a vámjellegű korlátozások csökkentését, valamint az importkvóták növelését irányozzák elő. Ugyanakkor Tokió azt vallja: ennél többet nem tehet, s nem vállalhatja magára a súlyos nyugat-európai gazdasági bajok orvoslásával járó terheket, VARSÓ Varsóban kedden megkezdte kétnaposra tervezett ülését a lengyel törvényhozás. A napirenden elsősorban gazdasági kérdések, mindenekelőtt a válságból való kijutást célul tűző, 1985-ig szóló, 3 éves terv szerepel. A szejm megvitatja a jövő évi állami kölségvetést és pénzügyi tervet, a hitelpolitikai elképzeléseket, és meghatározza azoknak az áruknak a listáját is, amelyeknek árát jövőre is központilag szabják meg. MOSZKVA Anatolij Berezovoj és Valen- tyin Lebegyev, a két világirekor- der űrhajós kedden Bajkonur- ból visszatért a Moszkva melletti Csillagvárosba. A két űrhajóst családtagjaik és kollégáik köszöntötték, majd a hagyományoknak megfelelően koszorút helyeztek ef Jurij Gagarin emlékművénél. A rövid ünnepség után zajlott le az űrhajózási állami bizottság ülése, amelyen a> két űrhajós beszámolt munkájáról, kutatási ered. menyeiről, A bizottság igen nagyra értékelte munkájukat. BEJRUT Kedd délelőtt Bejrútiról délre, a khaldei „Lebanon Beach" szállóban megkezdődtek a közvetlen izraeli-libanoni „tárgyalások az izraeli megszálló csapatok kivonásáról, a két ország jövőbeni kapcsolaairól. Nyomban* nézeteltérés támadt amiatt, hogy Libanon elsőként a külföldi csapatok kivonásáról kíván tárgyalni, míg Izrael a kapcsolóitok normalizálását helyezi előtérbe. PÁRIZS A párizsiak itedden délelőtt vettek búcsút Louis., Aragóniái. A nagy francia kommunista költő és író hamvait az FKP székházában ravatalozták fel és a délelőtti órákban sok ezer ember rótta le kegyeletét a francia és a világirodalom kiemelkedő alkotójának koporsója előtt. A japán külügyminiszter nyugat-európai körútja A második legnagyobb Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaság Ukrajna az Oroszországi Föderáció után a Szovjetunió második legnagyobb köztársasága: 603 ezer 700 négyzetkilométer területen fekszik, déli határa a Fekete-tenger híres üdülőövezetéhez kapcsolódik. A kelet-európai síkság jelentős részét, termékeny délnyugati földjeit foglalja el. Az 50 millió 200 ezer lakosú köztársaság fővárosa Kijev, az egész keleti szláv államiság egyik legősibb központja. A kijevi Oroszország, amely a IX-X. században érte el virágkorát, az orosz, az ukrán és-a belorusz nép egységes állama volt. A történelmi és kulturális szálakon kívül ma Ukrajnát Belorussziával és Oroszországgal, valamint a többi szovjet köztársasággal gazdasági kapcsolatok kötik össze. Itt összpontosulnak a modern ipar legfontosabb ágai, amelyek kedvező hatásúak az ipar fejlődésére. Ilyenek: a repülőgép- és autógyártás, az elektronika, az olajfeldolgozó ágazatok és az atomenergetika. A harkovi turbinagyárban készülnek az atomerűművek milliónyi teljesítményű turbinái. Ukrajna hatalmas iparvidékén, a Donyec-medencében kőszenet, Krivoj-Rognál pedig vasércet bányásznak. A Barátság kőolajvezeték Magyarországra ukrán területeken jut el. Termékeny földekkel ajándékozta meg Ukrajnát a természet. A tizenegyedik ötéves tervben 12-14 százalékkal kívánják növelni a mezőgazdaság évi átlagos termelését: a gabonatermelést 52 millió, a cukorrépát 58 millió, a napraforgó termelését 2,9 millió tonnára. A köztársaságban eddig több mint 2 millió hektár termőterületen javították meg a talajt, 1985-ig pedig további félmillió hektáron fejezik be a meliorációs munkákat. Jelentős sikerekről számolhatnak be az ukrajnai növényne- mesítők is. Hat növénykísérleti központban olyan új fajtákat és hibrideket nemesítettek ki, amelyek a változékony éjhajlati viszonyok között is magas termésátlagot hoznak. Az Ukrajnában folyó növénynemesítési munkák nagyságrendjére jellemző, hogy az elmúlt öt év alatt a tudósok 625 növényfajt és hibridet adtak át fajtaminősítésre - közöttük 174 elterjesztése már folyik. A tizenegyedik ötéves tervben az ukrán nép életszínvonala tovább emelkedik. Csupán például a fővárosban a két utóbbi ötéves terv alatt évente 25 ezer lakás épült. APN-KS Az Ukrán SZSZK címere .s. A gyapot birodalma Üzbég Szocialista Szov/et Köztársaság Üzbegisztán és Tien-San csúcsai elválaszthatatlanok. A hegy hótakarójáról bővizű folyók erednek, lefutnak a völgyekbe és zöldbe öltöztetik a kerteket, a türkiz kupolás ősi Szamar- kandot és az 1966-os pusztító földrengés után újjáépült fővárost, Taskentet. A forró sivatag és a sztyeppék között 449 ezer négyzetkilométeren elterülő gazdag, dinamikusan fejlődő Üzbegisztán lélekszámát tekintve második helyen áll a közép-ázsiai köztársaságok sorában 16 millió 400 ezres lakosságának több mint 62 százaléka üzbég, de élnek itt oroszok, tatárok, tadzsi- kok és kazahok is. Területéhez tartozik a Kara-Kalpak Autonóm Köztársaság. Üzbegisztán észak-nyugati részét a Kizil-Kum sivatag foglalja el, amelynek homoktengerét napjainkban az ember mindinkább megszelídíti. Legnagyobb folyói az Amu-Darja, a Szir- Darja és Zeravsan. Idegenforgalmi szempontból leglátogatottabb városai a keleti építészeti emlékeiről híres Szamar- kand és Buhara. A Szovjetunió „fehér aranyának”, a gyapotnak a kétharmadát Üzbegisztánban termelik. Messze földön híres az üzbég karakül juh. Fejlett az ipar, repülőgépeit, mezőgazdasági gépeit és rádióelektronikai berendezéseit a világ számos országába szállítják. A köztársaság hatalmas energetikai raktár: gázkitermelése az utóbbi 20 évben több mint 80-szorosára nőtt, és elérte az évi 40 milliárd köbmétert. Üzbegisztánban fejlett a tudomány: a földrengések előrejelzésétől a vízturbinák tervezéséig számos bonyulolt probléma megoldásán dolgoznak. Az üzbég geofizikusok találmányait nemcsak a Szovjetunióban, hanem az USA-ban, Japánban és más földrengésveszélyes övezetekben is hasznosítják. Az utóbbi időben ismét fellendült a hagyományos kézműipar, a szőnyegszövés, a kerámia és ékszerkészítés. A köztársaság nem véletlenül volt és marad a turisták Mekkája, akiket az építészeti emlékek mellett az üzbégek vendégszeretete is vonz. A fővárosnak, Taskentnek közvetlen repülő-összeköttetése van Moszkvával, valamint a Szovjetunió több európai és szibériai nagyvárosával. Üzbegisztánban több mint 150 rendszeres légijárat közlekedik. APN-KS Római szópárbaj Kedd esti kommentárunk. Nincs új a Tiberis partján: alig néhány nappal az új kormány megalakulása után hajszálrepedések mutatkoztak az ötpárti koalíción. S az sem tartozik a ritka kivételek közé, hogy hetekkel''a kabinet eskütétele után a kormányzó pártok között éles vita körvonalai bontakoznak ki, hiszen Fanfani kabinetje is csak annak köszönheti létét, hogy a pártok többsége inkább vállalta a kényszerű együttműködést, semmint az idő előtti választások kockázatát. A mostani vita — ez már némiképpen rendhagyó eset Rómában — a karácsonyi ünnepek alatt és után robbant ki, olyan időpontban, amely korábban évtizedek óta a politikai fegyvernyugvás jegyében telt. De Mita, a kereszténydemokraták főtitkára egy interjúban hevesen kirohant a szocialisták ellen, mondván: a baloldal egyrészt semmiféle alternatívát nem kínált az ország gazdasági bajainak orvoslására, másrészt azt vetette Craxiék szemére, hogy „a kereszténydemokraták és a kommunisták között lavírozik”. A szópárbaj a szocialisták lapjában, az Avanti !-ban folytatódott. Hasábjain keményen visszautasították a kereszténydemokraták álláspontját, olyan hangnemben, mintha a két part nem egyazon 'koalíció tagja lenne . . . Sokan ebből arra következtetnek, hogy Fanfani miniszterelnök számára a tavasz rendkívül komoly erőpróbát hozhat. Bár a kereszténydemokraták nyíltan hangoztatták, hogy a jelenlegi koalíciónak 1984-ig hivatalban kell maradnia, s el kell utasítani minden próbálkozást, amely előrehozott választásokra spekulál, előfordulhat, hogy a szocialisták kikényszerítik a törvényhozás idő előtti föloszlatását. A legélesebb vita a kormány pénzügyi és gazdasági politikája körül bontakozott ki. Kedden három szakminiszter erről tárgyalt külön-külön a szakszervezetek, illetve a Confindustria, vagyis a munkáltatók szövetsége képviselőivel. A tét: az alkalmazottak áldozatvállalásának mértéke. A gyáriparosok szerint még nagyobb terheket kell a bérből és fizetésből élőkre hárítani, elsősorban újabb adók révén. A szakszervezetek ragaszkodnak a pénzromlás mértékét részben követő mozgóbérskálához. Az álláspontok oly tá- voliak, hogy római megfigyelők nem jósolnak eredményes kompromisszumot. Ha előrejelzésük beválik, újabb heves sztrájkhullám teheti próbára az amúgy is ingatag olasz gazdasági életet. Fanfani koalíciójának jelképes karácsonyfája tehát a vártnál is kopaszabbra sikeredett. Az új esztendő komor hangulatban, megpróbáltatásokkal kopogtat Itáliában. GYAPAY DÉNES Crespo Jelölése Eanes portugál köztársasági elnök konzultációkat folytat a pártok vezetőivel a kormány- válság megoldásáról. A december közepén lemondott Pinto Balsemao legesélyesebb utódának Victor Pereire Crespót (képünk), a szociáldemokraták parlamenti csoportjának vezetőjét tartják. A 49 éves Crespo a bukott kormányban júniusig oktatási miniszter volt. (Telefotó.) A Moro-per kérdőjelei Mérleg a vádemelés után Ki ölte meg Aldo Morót? Kinek állott érdekében az élrablása? Miért nem szabadították ki, akiknek erre módjuk lett volna? Úgy tűnik, az igazságot még mindig nem tudjuk meg, pedig Moro gyilkosainak 1982. április 14. óta húzódó pere már csaknem véget ért: Niccolo Amato főügyész karácsony előtt, háromnapos vádbeszéd után, 34 vádlottra életfogytiglani fegyházat — az Olaszországban adható legmagasabb büntetést — kért. A többi vádlottra, azokra a terroristákra, akik valamilyen módon közreműködtek Aldo Moro fogva tartásában és legfőképpen meggyilkolásában, összességében 1352 év börtön- büntetést javasolt. A Foro Italico Sportcsarnok alkalmi tárgyalótermében, ahol hat vasketrecben időről időre megjelent a 63 egykori „Vörös brigád”-tag, vagy inkább egyikmásik csoportjuk, január 4-ig szünet lesz. Ekkor a védelmen a sor, egy hónap múlva pedig következhet az ítélet. A merénylet az olaszországi terrorizmus eddig legsúlyosabbnak minősített időszaka, az 1977 február és 1980 október közötti szakasz kétségkívül legdrámaibb erőszakos cselekedete volt. 1978. március 16-án délelőtt Róma belvárosában fegyveres terroristák egy csoportja körülfogta a kereszténydemokrata párt elnökének autóját. Négy testőrét meaölték, nem sokkal a merénylet után az ötödik kísérő is belehalt sérülésébe. Aldo Morót, az egykori miniszter- elnököt, Olaszország egyik legismertebb politikusát elhurcolták. A per során kiderült: Moro tartott a merénylettől, és ezért páncélozott autót is kért, de nem kapta meg. Kinek a hibájából, nem tisztázódott. A közvélemény azt is várta, hogy a 63 vádlott vallomásából kiderül: kik voltak a gyilkosok, akiknek áldozatára végül egy Renault csomagtartójában bukkantak. Kik fogalmazták a Moro fogvatartása alatt kiadott kilenc közleményt, mi állott a hátterében az elrablott politikus segélykérő leveleinek és miért futott zátonyra minden, egyébként is rosszul szervezett kiszabadítási kísérlet? A per vontatott menete során ha valami egyértelművé vált, az az „emlékezetkihagyás" volt: a rendőrség egykori parancsnokának „nem tudom”, „nem emlékszem" válaszai, a volt belügyminiszter magyarázkodása lapbeszámolók szerint is sokkal inkább hasonlított monoton litániára, mint valamelyest is értékelhető vallomásra. A tárgyalás eddigi eredménye a főügyész szerint annyi, hogy sikerült többé-kevésbé pontos képet kapni a „Vörös brigádok” felépítéséről. Az is bizonysággá vált: a „Vörös brigádok” olasz talajon szerveződtek. „Semmi bizonyíték nincs a nemzetközi összeesküvésre" — jelentette ki a főügyész, aki azt a következtetést is levonta, hogyha a terroristák csapást tudtak mérni „az állam szívére”, azért elsősorban az állam volt a felelős. A Moro család ügyvédje így fogalmazott: a per minden lényeges kérdése válasz nélkül maradt.