Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-18 / 297. szám

1982. december 18.

NÉPÚJSÁG 7

Fafaragók Dunaföldváron

„Pásztorszinten” nem érdemes

Emlékezetem szerint jócskán túl voltunk a nyár derekán, amikor, Dunaföldváron járva, Göt- zinger Károllyal, a művelődési ház igazgatójával beszélgettünk. Először kissé gondterheltnek tűnt, hiszen közeledvén a szeptemberi „nagyüzem", még jó néhány szakkörük, klubjuk otthontalan volt. A művelődési ház felújítása bizony jó néhány forintot „követelt", hogy olyan állapotba kerüljön, hogy benne rendezhessék a foglalkozásokat, különféle összejöveteleket kulturált körülmények között. A menetrend összeállításakor vagy az idővel, vagy a térrel, azaz a termek foglaltságával kerültek „összetűzésbe". (Egyébként a minap örömmel láttuk, hogy a bővítés és korszerűsítés megkezdődött.)

A ház igazgatója akkor váltott borúsról derűsre, amikor a konkrét szakköri foglalkozások kerültek szóba. Sorolta az eredményeket, a csoportlétszámokat, büszkén beszélt a rendszerességről, majd arról, hogy a „Csepeli Pista, a fafaragó, általános iskolásokat avat be a faragás tudományába."

Majd lelkesen folytatva a következőket mondta :

— Szerencsénk, hogy vannak áldozatkész munkatársaink, szakkörvezetőink. Ilyen a Pista is. Fölajánlotta, hogy otthon, csöppet sem tágas lakásában, illetve műhelyében foglalkozik a gyerekekkel ... és adja mindehhez a saját szerszámait, nem beszélve a fűtésről és világításról. Érdemes ellátogatni egy foglalkozásukra. Állítom, nagy élményben lesz részük.

Megfogadtuk Götzinger Károly tanácsát és a minap fölkerestük Csepeli Istvánt és a faragó fiúkat. Igaz, hogy az idővel mi is „zűrben” voltunk, hiszen ez a találkozás korábban is létrejöhetett volna. Csakhogy bennünket objektív akadályok késleltettek. Mégpedig olyanok, amelyek a Csepeli családnak nagy örömöt jelentettek. Ugyanis az ősszel másik házat

vásároltak a Kossuth téren. Nem kacsalábon forgót, nem is újat, de tágasat. Az is igaz, hogy az épület még jó néhány évig zsebeli a család forintjait, de mégsem parányi, mint a régi, vagy ahogyan Csepeli Istvánná mondta : „Amikor megjöttek a gyerekek a szakkörre, tele volt velük a ház. Ott csak félrehúzódni lehetett."

És ennek ellenére is vállalták!- Szükségét éreztem, hogy átadjam a tapasztalatot. Nekünk negyveneseknek ez is kötelességeink közé tartozik. Az az igazság, hogy korábban megpróbálkoztam a felnőttekkel. Belefulladtunk ... A gyereCsontból és fából készült fűszertartó

kék hálásabbak... és ügyesek is. És nem kedvetleníti el őket egy-egy sikertelen próbálkozás

— mondja, majd elmosolyodik:

— Viszont elmondom azt is, hogy három évvel ezelőtt negyven gyerek jelentkezett a szakkörbe. A következő foglalkozáson alig voltak húszán. Most tízen vannak. De ők valamennyien szorgalmasak, szívesen dolgoznak a késsel és nemcsak tisztelik, érzik is a fát... Mutasd a mosófádat, Béla! — inti magához a hetedik osztályos Niki Bélát, aki jogos büszkeséggel nyújtja felénk valóságos kis remekművét. Persze, elismerés illeti az ugyancsak' hetedikes Marko- vics Viktor, és a nyolcadikos Piros Ferenc geometrikus formákkal díszített munkáját is. A szakkör a tavalyi megyei versenyen harmadik helyezést ért el a szépen díszített mosófákkal. Aztán a fiúk fölváltva mondják el, hogyan sikerülhetett olyan jól mindannyioknak a harmonikus mintázat:- Először elmentünk múzeumba, régi használati tárgyd- kat nézegettünk. Aztán Pista bácsi sok-sok könyvet mutatott a látottak mellé. Ezekből és a saját elgondolásunk alapján pontosan megrajzoltuk a tervet, s csak azután kezdtünk faragni.- Körülbelül három hónapot dolgoztunk a mosófákon... A kiállítás után mindet visszakaptuk.

Azóta mindegyikük munkája" otthon, valamelyik szoba falát dekorálja. És remélik, hogy hamarosan gyarapszik otthoni gyűjteményük, hiszen egyikük csigatészta-készítőt, másikuk díszdobozt szeretne legközelebb faragni.

S ha már a gyűjteményről van szó, néhány szóval ecsetelni kell Csepöli Istvánék „házi múzeumát", amely területileg tulajdonképpen az egész, még belakotton lakást jelenti. Gonddal és nagy szakértelemmel készült a konyhaszekrény, az aprólékos munkát és sok Időt igénylő étkezőgarnitúra, a kisbútorok: a téka, a polcok, a gyerekek apró székei. Ezek Csepeliéknél mindmind használati tárgyakká

A műhelyben

avanzsáltak, kivéve a négy évszakot idéző, fából és csontból készült míves fűszertartót, amelybe vétek lenne sót, vagy borsot tartani. De szólhatnánk a szobrokról, a gyufatartóról, a cigarettakínálóról . . .

Az újpesti asztalosdinasztia „utolsó tagja" (így nevezi magát o dunaföldvári fafaragó) örökölve édesanyja kézügyessé, gé't, szobrásznak készült. Már az óvodában a répát faragta. Viszont a család szűkös anyagi lehetőségei mielőbbi kenyérkeresésre kényszerítették. így lett műbútorasztalos. De a művészettel nem szakított. Képzőművész szakkörbe járt, próbálkozott a márvánnyal és más anyagokkal, míg eljutott a meleg fáig és a csontig. Most, fa-és csontfaragó kisiparosként megszálott- ja a népi motívumok fölelevení- tésének, továbbéltetésének.

— Amit csinálok, csöppet sem kényszer, mert érzem, hogy olyan mélységeket fedezek fel naponta, amelyek a boldogságot jelentik — mondja, majd így folytatja: — Persze, amíg idáig eljutottam, rengeteget kel. tett tanulnom. Számtalan könyvvel barátkoztam meg — mutat a polcra. — És ami legfontosabb, hogy bármit csinál is az ember, azt nagyon komolyan kell tennie. Ha a hivatásomról beszélek, akkor úgy fogalmazok, hogy azt pásztorszinten ma máir nem érdemes és nem is szabad csinálni.

— A közönség ízlése egybevág művészi elveivel?

— Kérem, hogy a művészi szót tegye idézőjelbe! Hiszen ez is egy szakma, amit meg lehet tanulni. Ugyanúgy, ahogyan a vas esztergálását, vagy bármi mást. Azt érzem, hogyha valaki tudja, érzi és szereti szakmáját, akkor az művészit képes alkotni. Visszatérve a kérdésre, a közönségemmel egy hullámhosszon vagyok. És szerencsés is vagyok, mert elveimmel nem akadékoskodtak soha. Hogy példával illusztráljam a dolgot: szerintem egy szép formához feltétlenül kell a díszítés. Olyan díszítés, amely kimeríthetetlen gazdagságú népi kultúránkból származik.

— Annak ellenére, hogy küCsepeli István

lönböző kiállításokon, fafaragó- táborokbam rendre nyeri a rangos díjakat, hogy ön vezeti a megyei fafaragók stúdióját, „rendjele" még nincsen. Ha művészi címet adományoznának önnek?

— Boldog lennék. De hitvallásom nem változna.

Amiint beszélgetünk, bejön a szobába a két Csepeli gyerek. Ránézek a tízesztendős Istvánra, s önkéntelenül felteszem a kérdést, hogy vajon nem benne rejtőzik az asztalosdinasztia folytatása? Apa és anya egyszerre mond nemet, a fiú pedig elénk tesz egy automobilt, amiit maga barkácsolt — roppant szellemesen.- A gyerekeket szakmára, hivatásra sohasem szabad erőltetni — szögezi le Csepeli István. — Viszont azokkal a gyerekekkel, akiket magam köré gyűjtöttem, kemény vagyok. Mert látok bennük tehetséget... Lépésről lépésre hatodunk. Először beszélgettünk, utána mindenki megcsinálta a saját kését, illetv annak nyelét. Azután elmentünk az erdőbe, ismerkedtünk a fákkal és juhászkampónak valót kerestünk. No és jót bicikliztünk. Már akkor kezdtünk kollektíva lenni... Régi újpesti emlékeim jutottak eszembe. A ház amelyben úgy éltünk, mint egy nagy család. Együtt mentünk kirándulni, mert együtt akartunk tölteni néhány órát.

V. HORVATH MÁRIA Fotó: Czakó Sándor

Grafológus is segít

Szimpatikus-e a Szimpátia?

Székesfehérvárra menet többek között ez is eszembe jutott: tény, hogy az emberiség az időszámításunk előtti és szerinti évezredek során a szervezett házasságközvetités híján is megvolt valamiképpen, s ki-ki megtalálta igy vagy úgy a párját. Azonban elhessegettem magamtól e kötekedő gondolatot, hiszen rohanva gyorsuló világunkban kétségtelenül igen sok a magányos ember, tehát csakis üdvözölni lehet az olyan gazdasági munka- közösségek létrejöttét, mint amilyen Székesfehérváron a Szimpátia elnevezésű. Hozzátéve gyorsan: már amennyire igazán szimpatikus, azaz kellően betölti-e vállalt hivatását.

Lapunkban többször olvashattunk az apróhirdetések között a Szimpátia Gazdasági Munkaközösségről, amely arra biztatott, hogy „Forduljon hozzánk bizalommal, kérje tájékoztatónkat”, s megadott egy postafiókszámot. A GM „irodája" Székesfehérvár Lenin lakótelepének egyik toronyházában, a 7. emeleten van, Balogh Gábornak, a munkaközösség közös képviselőjének kétszobás lakásában. Mindezt kis tábla is jelzi, viszont meglepve olvastam Balogh Gábor névkártyáján a főfoglalkozását: anyaggazdálkodó. Testvére, aki szintén a GM tagja, felsőfokú műszaki végzettségű.- Mi adta az ötletet a Szimpátia megalakításához, a képzettségüket elegendőnek tartják vállalkozásukhoz? — kérdeztem a látogatás kezdetén, egy kora esti órában, mivel a GM kizárólag munkaidő után dolgozik.

— Az ötlet közös — mondta Balogh Ernő, majd így folytatta: — Jómagam régóta foglalkozom pszichológiával, tanulmányoztam az erre vonatkozó külföldi irodalmat, s munkaközösségünk tagjai között orvos, pedagógus is van, sőt grafológus segítségét is igénybe vesz- szük.

— Grafológusét?!

— Igen - mondták. - Az érdeklődőknek díjtalanul kérdőívet küldünk, amelyre ráírják a leendő partnerükre vonatkozó kívánságaikat, s amellett saját adataikat, tulajdonságaikat. Nos, e kérdőív kitöltéséhez jó önismeret szükséges, de ilyennel rendelkezni roppant nehéz. Ezért az ügyfelek jobb megismerése érdekében van segítségünkre grafológus.

— A kérdőív tehát díjtalan...

— S az ezzel együtt küldött tájékoztatónk is. Ebben részletesen ismertetjük tevékenységünket, amelynek az a célja,

hogy ügyfeleink közreműködésével megkeressük a számukra legmegfelelőbb társat. A kitöltött kérdőív hozzánk érkezése és 500 forint befizetése után másfél évig nyilvántartjuk a jelentkezők adatait, amiket kódolunk, s számítógépbe táplálunk. Természetesen nemcsak gépi módszerrel választjuk ki az összeillőnek tűnő férfiakat és nőket, hanem egyéni, személyes elbírálás szerint is. Ilyenkor a partnereket értesítjük, találkozásukat elősegítjük, vagy külön kérésre meg is szervezzük.

— S ha mégsem az úgynevezett „igazit" sikerült megtalálni?

— Újabb próbálkozás következik, ezért az említett másfél év.

— Mikor alakult a Szimpátia?

— Júliuis 1-től van „jogosítványunk". Sok-sok hirdetésünk eredménye az eddigi mintegy háromezer érdeklődő levél.

— Nem érzik kínosnak az emberek, ha olyan levelet kapnak, amelynek feladómegjelö- lése árulkodik a tartalomról?

— A feladó megnevezése nélküli magánlevelek révén tartjuk ügyfeleinkkel a kapcsolatot, vagy személyesen. Az egyébként is kötelező titoktartásunk csak erkölcsileg vagy jogilag kifogásolható magatartás esetén szűnik meg.

— Házasságban élő személy, tehát férj vagy feleség lehet-e új házastársat kereső ügyfelük?

— Igen, akad ilyen eset is — hiszen válóper előtt is lehet magányos valaki —, de zömmel a szó legteljesebb értelmében egyedülálló emberek fordulnak hozzánk.

— önkéntelenül adódik a kérdés: nők vagy férfiak, s általában milyen korosztályúak vannak többségben?

— Talán sokaknak meglepő, de megbízóink között több a férfi, mint a nő, s főként 20— 30 év közöttiek, illetve 55 éven felüliek. A nőknél a 30—40 éve. selk vannak túlsúlyban, illetve szintén az 55. évet betöltötték.

— Bélyegzőjükön ez olvasható: Szimpátia Házasságközve'títő, Társkereső és Szabadidő Program Szervező Gazdasági Munkaközösség. E tevékenységi körök közül melyik dominál?

— A legtöbb ügyfelünk házastársat vagy élettársat akar találni, mások például levelező-, hobbi- vagy utazási partnert keresnek. Jelentkeznek társaságra vágyó házaspárok is.

— Mi jellemzi a társkeresőket? Elvárásaikban szerények, netán túlságosan is igényesek, s például imit tairtanak fontosabbnak: az óhajtott partner emberi tuldjdonságát vagy anyagi helyzetét?

— Előfordul — s ez baj —, hogy valaki sokkal többet akar kapni, minit nyújtani, de az an yag la s só g má so dia go s s s ág a, oz emberi értékek utáni vágy a jellemző; Érdemes megemlíteni, hogy az életkor növekedésével egyre nő a lakóhelyhez való ragaszkodás, tehát ezek az illetők azt szeretnék, hogy partnerük költözzön hozzájuk.

Ilyen például egy gátőr kétmillió forinttal, aki aztán tényleg nem háztartási alkalmazottat keres leendő felesége személyében..!. Vagy a 80 éves bácsi, aki retteq az egyedülléttől.

— S az úgynevezett alkalmi társat keresők?

— Kértek már tőlünk férfiak csinos nőpartnert kizárólag karácsonyra, illetve szilveszterre, de válaszunk ez esetben az, hogy csakis komolypbb, tartalmasabb kapcsolatteremtéssel foglalkozunk.

— Honnan jelentkezik a legtöbb ügyfél?

— A megyei topokban tettük közzé hirdetéseinket, s így országos a tevékenységi körünk. Igen sokan írtak már például Somogybái és Tolnából, a városok és községek aránya pedig a jelentkezők szempontjából 40, illetve 60 százalék.

— Milyen eredménnyel járt eddigi munkájuk?

— Tényleges eredménynek csak a közreműködésünkkel létrejött tartós, legalább egyéves kapcsolatot tekintjük, tehát az étékelés még korai. Mindenesetre szekszárdi bort is kaptunk már tevékenységünk eddigi sikerének elismeréseként.

— Milyen eséllyel fizetik be a házastársat, élettársat keresők az önöik munkadíját?

— Az e témával foglalkozó tudományos irodalom szerint 60—70 százalékos az esély arra, hogy legalább az ötödik bemutatott partnerjelöltben megtalálják a magányosak az igazán keresettet. Persze, szerencsés esetben már az első találkozás tartás együttlétet eredményezhet, viszont ellenkező esetben az szükséges, hogy ügyfeleink írják meg: miért nem felelt meg nekik a másik.

— Csoportos ismerkedési lehetőség megteremtésével nem próbálkoztak?

— Tervezzük Szimpátia-klub létrehozását Székesfehérváron, s — mivel tudomásunk szerint a szomszédos Tolna megyében nincs a miénkhez hasonló munkaközösség — azon törjük a fejünket, hogy jó lenne, már a koira tavasszal Szekszárdon is egy hasonló klubot szervezni.

*

Sok mindent elmondott még Balogh Gábor és Balogh Ernő. Többek között azt, hogy munkaközösségükben szintén akadtak magányossággal küszködő tagok; hogy számosán csupán beszélgetőpartnert keresnek; hoay nehezíti dolgukat: felsőfokú végzettségű nő nemigen fogad el alacsonyabb végzettséggel rendelkező férfit, holott „oz iskolázottság önmagában nem jelent különleges intelligenciát". S ami kissé bántja őket, az az, ha valaki miindösz- sze egyetlen hónap alatt meg alkarja találni segítségükkel azt az „igazit", akire eddig netán 10-20-25, vagy még több év alatt sem bukkant rá.

Mindezek után: valóban

szimpatikus-e a Szimpátia? A választ azt tudja igazán, aki ismeri a magány, az egyedüllét, a társtalanság érzését, s aki most reményt talált magának. A gazdasági munkaközösség ennél teljesebb értékét, hasznosságát azonban végül is a közreműködésükkel létrejött tartás kapcsolótok igazolhatják majd.

VITASZEK ZOLTÁN