Tolna Megyei Népújság, 1982. december (32. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-18 / 297. szám

1982. december 18. ëiÜÉPÜJSÀG Múltunkból I- Nehéz volt megszervez­ni a találkozásunkat... Szak- felügyelői programja ennyire sűrű? — Nem pa naszkod hatom munkanélküliségre, de aki a beosztásomat ismeri, szeren­csésebb helyzetben van, mert tudja mikor, meddig, hol ta­lálhat meg. Hétfő és dsütörtök — havonta kétszer, szerda egy­szer — a kiszállási napom és a megyében huszonhat iskolát kell látogatnom. Egyébként itt vagyok található a bonyhádi I. számú Általános Iskolában 1978 óta. Német nyelvet és tör­ténelmet tanítok. Hetvennyolc­ban végeztem a pécsi tanár­képzőn, s itt gyakorlatoztam tanárjelöltként is. Szerencsés­nek érzem magam, hogy ide pályázhattam, harmadik német­szakosnak.- És mióta szakfelügyeli a német nyelvoktatást? — Az elmúlt év őszétől. így nem tudom, hogy én vagyok-e a legilletékesebb erre a mos­tani beszélgetésre. Vannak ná­lam sokkal nagyobb tapaszta­lattal rendelkező kollégák, akik talán többet tudnának mon­dani... — Kétségtelen. Csakhogy I szakfelügyelőként már teljes I képet alkothatott egy ohyon I területről, ami körül évek óta I viták kavarognak. , — Arra gondol, hogy a nyelvoktatásba — esetünkben a német nemzetiségi nyelvok­tatásba — fektetett erőfeszíté. sek nagyságát nem közelíti meg a nyelvtanítás eredményes­sége? — Pontosan erre. — Seqít valamit, ha mi er­ről beszélgetünk? I- ló céllal lehetünk nagy- rálátok. Higgyük, hogy egy picikét legalább igen. Ak­kor is, ha már ismert oko­kat leszünk kénytelenek né­ven nevezni. — Benne vagyok, de lássa be, hogy a helyzetem kissé ké­nyes, hiszen éppen csak be­töltöttem a 27. életévemet, mindössze négy éve tanítok. És... I- . . . nem kis szorongás­sal vállalta el a szakfelügye­lői megbízatást. . . — így van, és bár ismerem már a területemet — a német nyelvoktatás személyi, tárgyi feltételeit, képet alkothattam arról, hogy a huszonhat iskolá­ban mi várható él a nemzeti­ségi nyelvoktatástól —, semmi­vel se lett könnyebb a dolgom. I- Illúzió is volt ilyenre számítania. Azt hiszem, mi­nél mélyebbre ás megbíza­tásának teljesítése közben, annál nehezebb lesz. — Furcsa biztatás, ha ezt annak szánja. I — Bizony annak, de ... aki vet, megérdemli, hogy arasson. — Nem értem, miért szemelt ki erre a beszélgetésre, hiszen csak a pályatársaim ismernek. I — Téved. Nyár óta többen is, én pedig éppen azóta ■ készülök fölkeresni. — Nyár óta? Akkor voltam a gyerekeinkkel Karl-Marx- Stadt megyében. Tudja, elég régi testvérmegyei kapcsola­taink vannak. — Tudom. De én arra a bemutató foglalkozásra gon­dolok, amit az iskola német nyelvi szakrajával csinált a városi könyvtárban. Nagyon glancos volt ez a bemutat­kozás. — Most illene megsértőd­nöm, mert sejtem mit ért ezen. Megnyugtatom, a szak raj pró­bák nélkül szerepelt ott. Azon­kívül, hogy a raj tagjait, akik V.-től Vili. osztályos gyerekek voltak, megtanítottuk a könyv­tárhasználatra, több nerrf tör­tént. Így részükről az, amit hal­lottak valódi rögtönzés volt.- Ezt már felderítettem régen és így még jobban tetszett a sziporkázó teljesít­mény. Ezért is került a fü­lembe bogár. Nem értem, mi baj lehet a nyelvoktatás­sal, ha ilyen pompás, len­dületes bemutatkozásra ké­pesek a gyerekek. — Hát persze... Magát meg­tévesztette kissé ez a foglalko­zás, aminek a szereplői sajnos nem az átlagot képviselték. Ideális lenne, ha felső tagoza­tosként minden németül tanuló gyerek képes lenne arra a tel­jesítményre, amire az iskolánk szakrajának a tagjai. De ez pillanatnyilag utópia. Kivétele­sen tehetséges, szorgalmas gyerekek dolgoznak úttörőkként a nemzetiségi és levelező szak­jaiban. Ez számunkra mozgaW mi munka, nekünk tanároknak tehetséggondozás is. I- Nem nehezíti a szak­rajosok együtthaladását eb­ben a formációban az, hogy nem azonos korúak a gye­rekek? — De igen, és ezért változ­tatni is szeretnénk a német nyelvű szakraj tagjainak kor- összetételén, hogy nagyjából azonos tudással, szókinccsel rendelkezők dolgozzanak együtt. Nemrég egy tantestületi érte­kezleten is beszéltünk erről a változtatásról, mint szükséges­ről.- Itt álljunk meg. Nyelv­tanárokkal folytatott beszél­getéseim során eddig majd mindenki az alapok elsajá­títtatásának disszonanciái miatt panaszkodott. — Okkal. Folytatásként a követelmények sem differen­ciáltak, pedig az alapok, ami­vet a gyerekek indulnak az el­ső osztályban, tényleg nem azonos, értékűek. Vegyük csak az én szakfelügyeleti területe­met. Tizenhét óvodában folyik német nyelvoktatás, majd hu­szonhat általános iskolában folytatódik ennek, mint fakul­tatív tantárgynak az okta­tása. Nálunk, Tolna megyében nemzetiségi nyelvoktatás cí­mén... De a legtöbb helyen idegen nyelvoktatásról beszél­hetünk, mert az óvodák se egy­forma ú.travalót adnak, a nem­zetiségi családok se szolgálnak azzal a tudást megedző hát­térrel — tisztelet a kivételnek —, amire szükség lenne. I — Ezt a hiányt — vélemé­nyem szerint — nem varrhat­juk csak az oktatásügy nya­kába. — Nem is szándékom, mert igazságtalan lenne. Az időse­ken kívül kevesen beszélik a nyelvet a német származásúak. Ezért a nemzetiségi nyelvokta­tás pozíciója, kiindulási pont­ja csaknem azonos legtöbb he­lyen az idegen nyelvoktatás pozíciójával.- Stop. Közbe akarom vetni, hogy igaza is van, meg nem is. Az jó, ha csa­ládi körben mód van a tu­dás elmélyítésére beszéddel, tovább lépve olvasással. De... — De van példa arra, hogy valaki családi háttér nélkül sa­játít el, mondhatni anyanyelvi szinten egy-egy nyelvet... I- Igen. Erre gondolok. Még pontosabban arra, amit már többen is pedzegettek, hogy alighanem láncreak­I dóról van szó és a nyelv- oktatás alig valami eredmé­nyességének az okai — töb­bek között — a nyelvtanár- képzésnél kezdődnek. — Úgy érzem, beszélgeté­sünk egyre provokatívabb lesz, de jól van, mert bízunk abban, hogy jó céllal. Nekem még elég frissek a tanárképzős ta­pasztalataim. B —És százszázalékosan I jók? — Nem mondhatnám. Két dolgot tartok nagyon proble­matikusnak, azaz változtatásra érdemesnek. Az egyik az, hogy a pécsi tanárképző nem egé­szen az, amire kijei ölték, nem­zetiségi nyelv'tanárképző. Ma­holnap több lesz az, aki ide­gen nyelvként tanulja itt a német nyelvet, mint az, aki képességeit a nemzetiségi nyelvoktatás területén tervezi hasznosítani. Ez az egyik gond, tetézve azzal a már szakfelügye­lőként szerzett tapasztalattal, hogy az óvodai német nyelv- oktatástól kezdve az általános iskolai nyelvoktatásig bezáróan még mindig kevés a képesített szakember. A másik, hogy a le­endő nyelvtanárok kénytelenek tanulmányaik során hatalmas tömegű olyan anyag elsajátítá­sára is, aminek későbbi hasz­na nincs, vagy alig vain. Ugyan­akkor kevés a lehetőség a tár­salgási nyelv gyakorlására. A tanárjelöltek úgy istenigazából akkor tudják kipróbálni nyelv­tudásukat, ha kijutnak az NDK- beli nyelvgyakorlatra és ott hosszabb időt, fél évet töltenek el. Én például Lipcsében vol­tam hat hónapig.- Gondolom, e vonatko­zásban előnyt élveznek a német származásúak, mint maga is. Bonyhádi születé­sű? — Nem. A szüleim mecsek- nádasdiak, ott élnek. Édesapám nyugdíjas bányász, édesanyám még dolgozik egy faipari szö­vetkezetben. Bonyhádivá az tett, hogy itt tanítok és nem régóta ugyan, de itt is lakom a húgommal, aki az építőipari szövetkezetnél adminisztrátor. I- Otthon, a családban beszélik a nyelvet? — Nem nagyon. Míg élt, a nagymamával tudtam beszél­getni, kívüle pedig főleg idő­sebb falumbeli emberekkel. Az­tán itt van a nemzetiségi klub Bonyhádon. Ez tálcán kínálja a nyelvhasználat lehetőségét, így az anyanyelv elfelejtése kizárt Különben az iskolámban tanító német szakosok mind a négyen nemzetiségi származásúak va­gyunk. Ez nagyon szerencsés dolog. I — A huszonhat iskolában — amit szakfelügyel — becs­lésem szerint tanítanak vagy félszázan. Hogy állunk az ő képesítettségükkel? — Majdnem pontos a becs­lés szerinti szám. ötvennégyen tanítják a német nyelvet és a nyelvet tanító pedagógusoknak közel negyede képesítetlen, az­az nem német Szakos. — Ezek szerint nemcsak az I a gond, hogy maximalista a I nemzetiségi nyelvoktatás kö- I vetelményrendszere, mely . szilárd családi, óvodai ala- I pok fçltételezésére épül. — Persze, hogy nemcsak. Egy-egy német nyelvet tanuló csoportban, osztályban szeren­csés esetben van 1—2—3 gye­rek, aki hoz magával hazulról is valamicske nyelvtudást. Eh­hez még hozzá jön, hogy nem minden iskolában építhető be az órarendbe a német nyelv- tanítás. Van intézmény, amely­ben a német nyelv tanítása a nulladik órában, van amely­ben a hatodik, hetedik órában történik. Arra is van példa, hogy délutón jönnek német- órára a gyerekek, mert a szak­tanárhiány miaitt német tanítás­ra vállalkozó nyugdíjas peda­gógus csak így vállalja az ok­tatást. I- Megmondaná, mi oko­zott személy szerint magá­nak legtöbb gondot? — Részben utaltam már ar­ra, hogy a tanárképzés nem elég gyakorlati. Amit még fel­róhatnék, az az, hogy némely vonatkozásban realitásainktól is távol áll. Nem készíti fel a ta­nárjelölteket eléggé arra, ami­vel pályakezdésük első napjai­ban már szembetalálják magu­kat. Arra nevezetesen, hogyha eredményt akarnak felmutatni, akkor előbb a hamisan föltéte­lezett alapokat kell valóságos­sá tenniök. Példát is mondok. Az általános iskola első osztá­lyában a németet tanulók az első órán túljutnak a bemutat­kozáson. Illetve ezt tanulják. Ez még megy. Második órán már, túl az ismétlésen az óvo­dában tanult mondókák, dalok következnének a tanmenet sze­rint, s ezeket óráról órára elő kellene venni, hogy a gyere­keket kissé feloldjuk. De ha az óvodában nem tanult egyetlen dalit, mondókát, játékot sem a gyerek — mert nem német óvodába járt — , akkor el kéll lopni az időt. a pótlásira. Foly­tassam? Nem folytatom.- Nem romlik az ötnapos munkahét bevezetésével a német nyelvoktatás helyze­te? — Ahol órarendbe építettem folyik a tanítás, ott nem. Min­den egyéb megoldás esetén félő, hogy amikor a gyerekek terhelésén akarnak majd a szülők valamicskét csökkenteni, akkor a német nyelv tanulását próbálják abbahagyatni. — Nem túl sok szívderítő dologról esett közöttünk szó. Hallottam, hogy a felső ta­gozatos új német tanköny­vek kollekciója sem teljes, de evezzünk békésebb vi­zekre. Mit szól a német nemzetiségi bemutató szín­pad létrejöttéhez? — örülök neki, különösen a gyerekeknek szánt műsorok miatt. Nagy segítséget jelent­het a gyermektagozat munká­ja a német nyelvoktatásban, különösen akkor, ha valóban megkaphatjuk az egyes elő­adások hanganyagát. A Bré­mai muzsikusok bemutatóját nagyon élvezték a gyerekek, mert ez a Grimm-mese elég is­mert. Azok is értették az elő­adást, akik koruknál fogva alig valamicskét tudnak. Sokat vá­rok a nemzetiségi színpad mü7- ködésétől, noha, véleményem szerint a felnőtteknek szánt műsorokra nehéz lesz állandó közönséget biztosítani. Ugyanis a nemzetiségi lakosság nálunk anyanyelvként nem az irodalmi német nyelvet beszéli. I — De nem tartja azért re­ménytelennek a vállalko­zást? — Egyáltalán nem. Sőt! örü­lök aztán annak is, hogy kö­zöm van tanárként és szakfel­ügyelőként a német nyelvokta­táshoz. Annak úgyszintén, hogy fejlődő a nemzetiségi könyvtár- ellátás, s hogy a klubok, ha­gyományőrző együttesek jól dolgoznak. Ha két-három év múlva ülünk le beszélgetni, biz­tosan több jóról ejthetünk majd szót. ■ — Igyekszem szaván fogni! 1 LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Cz. S. Köztudott, hogy a sáska fa>- ilánk állat. Megjelenése egy- egy vidéken gyakran az éhínsé­get jelentette. A magyar törté­nelemben is volt néhány sáska­járás, amelyről elrettentőén ír­nak az egykori krónikások. , A TISZTA ÉGEN A NAP ELSOTÉTEDETT Idézzük a megyei törvény­széknek 1748. október 15-én Szekszárdon tartott ülésének feliiratát, amelyet a helytartó­tanácshoz küldött. „Minéku'tánna az érintett sás. kák múlt évi szeptember hó ele­jén Slavóníán keresztül szom­széd Baranya vármegyébe ér­keztek volna, ezen hó vége felé megyénk tegvagyonosb helysé­gébe is eljutottak, s ezeket annyira, s oly sűrű mennyiség­ben ellepték, hogy a külömben tiszta égen a nap elsötétedett általuk, s minthogy a költés ideje közeledett, állomásaikat minduntalan változtatva az egész őszön keresztül litt marad­tak. Végre tojásaikat a föld alá letévén miinekutánna az őszi vetéseket tartózkodásukhoz ké­pest felemésztették volna a re­ájuk következett kemény hideg­ben megfagytak...” Ezt követően a jelentés rész­letesen leírja, miiként kelnek kli a tojásokból az apró állatok, miként fejődnek és pusztítanak, amíg nincs szárnyuk. „Augusztus hó végép a há- tulsó szárnyaik is megnővén, s mint ál lit batik, egy nap 8—9 mérföldre mevén a fölsőbb vi­dékieken telepedtek le, ezek után azonban újabbak érkeztek, s megyénk szélein llévő Földvár és Simonfornya m. városokban, valamint Bölcske helységében nagy mennyiségben láttattak, tojásaikat ismételten letévén. Valamint különvált seregek nyo­mai találtatnak, úgy különválva tartózkodnak is, a maguk tálká­ját el nem hagyják, és másoké­ba nem keverednek, sőt midőn indulni készülnek 3—4 nappal előbb 'ide s tova és köröskörül szokottnál magasabban röpdöiz- vén egybe sereglenek, s mind­addig a szél után az idő vál­tozásához képest, s veszteglést útjukat, míg terhességüknél fog­engedve magoknak folytatják útjukat, míg terhességüknél fog­va nehézkesekké válván helyben maradni kényszerülnek.” Ezt követően leírják a pusztí­tás mértékét. Idézzük: „Első megindulásoktól fogva visszatértokig, vagy kimúlásokig mindenféle Toldi veteményt, fa­levelet, kerti magokat, s növé­nyeket pusztítanak, s felemész­tenek; azt is sajnoson tapasz- tailiniunk kelletik, hogy amíg meg sem ért, s meg se keményedéit gabona szem belsejét egészen kieszik, s azokat üresen hagy­ják; hogyha pedig a gabona szemeket érve találják a kalá­szokat, a rendek szerént szár­ban megtörik, s lefektetve meg­eszik." T A levéltári forrásokból tudjuk, hogy a sáskák ellen rendszerint összefogott az. egész falu, sőt, nem egyszer több falu együtte­sen, egy időben kezdett a sás­ka pusztításához. A törvényszé­ki irat is foglalkozik a lakosság sáskairtásával. Idézzük: „A mi pedig a sáskák elűzé­sének és kiirtásának eszközeit ilíletli, miután a vármegye levél­tárában ez érdemben régiebb időkben tett Intézkedések nyo­mára nem akadhatni, külömb- féle módok használtattak, mé­gis, azon férgek sokaságánál fogva igen csekély sikerrel. Né­melyek tudni illik, más eszközök hiányában — a hallladó sáska sereg ellenében ásott árokba azokat öszvegyűjtötték, mások a meglepett földeket sok szoli­mával behintvén, s ezt meg- gyújtváin, azokat elégették, töb­ben a kalászokon s növényeken függőket kosárba, vagy rostába öszvefogdosták, s azután azo­kat mélyebb árokba öntvén öszvetörték, és agyonütötték; a szárnyal bírók pedig mind ad­dig, míg terhesség okozta nehéz­ségük miatt megállapodni nem kéntélenek, harangoizás, dobo. íás, sípolás, s más lármás-esz­közökkel éliijeszthetők s elhajt­hatok; jóllehet az elősorolt mó­dok által majdnem az egész nyáron át a házi foglalatosság, nafc káros elmulasztatásával sok^ millió sáska kiirtatott, mégis mondhatlan száma az emberi erőt meghaladván, azok által e kaszállókban, legelőkön, kertek­ben és vetésekben okozott ká­rok eltávolíthatók nem voltak.” A jelentés szomorúan állapí­totta meg, hogy a sáskajárás után ami még megmaradt a kertekben és a szántóföldeken, azt meg a cserebogár tette tönkre, amely ebben az évben ugyancsak a szokottnál na­gyobb arányban jelent meq. A jelentés szerzői arról 'is említést tettek, hogy sokan, kik egykor jómódúak voltak, teljesen tönk­rementek, elszegényedtek. ÚJONCHELYETTESI SZERZŐDÉS A törvények lehetővé tették egykor, hogy a katonaköteles újonc maga helyett mást 'küld— jön katonának. Az otthon mara­dó ilyen esetben természetesen ellenszolgáltatással tartozott. Meghatározott összegről szer­ződést kötöttek. A kialkudott összeg egy részét a bevonulás­kor, a többit pedig vagy a szol­gálat egy bizonyos idejének le­töltése után, vagy a leszerelés­kor fizette meg az otthon mara­dó. A Tolna megyei Levéltárban őrzött iratok között is lehet ta­lálni ilyen szerződést. Idézzük az egyiket: „Ujjoncz helyettesi szerződés. Alól írottak bizonyítjuk, hogy Szokoly helységbeli lakos Do­bos József magahelyett honvéd, nek beállította és beavattatta D.földvárott Peller János paksi lakost és születésű 525 F (öt­száz huszonöt forintért) váltó pénzben; mely összegből jelen­leg a fogadó lefizetett 200 F (kétszáz forintot); a fent ma­radó 325 F (háromszáz huszonöt forintot) pedig a f. 1849-dik esztendei Mindenszentnapján tartozik Dobos József szokoli la­kos lefizetni az ujjonc megbí­zásából' az ő neje, Gerzsán Her­mina, avvagy Kis Károly volt kömlődi Jegyző Ur kezébe. Melynek hitelére nézve jelen szerződésünket kiadjuk. Költ D.földvárott Január (?) 2-án, 1849." Ügy tűnik, Dobos még a ha­táridő lejárta előtt fizetett egy kisebb összeget PeUernek, még­pedig 25 forintot. Ugyanis a szerződésre ráírták: „Ezen köte- lezvénre füzetem Huszonöt fo­rintot váltót.” De az nem állapítható meg, hogy amikor ténylegesen fizetni kellett, valóban 'létette a pénzt Dobos József. Ugyanis csupán 1861. június 9-i keléttel olvas­ható a nyugtatvány, mely sze­rint „Alúlírt megesmérem, hogy Én ezen követelésemmel egé­szen ki vagyok elégittel.” Dobos mindenképpen a tisz- tességesebbjei közül való. Gyakran megesett, hogy az 1848—1849-es szabadságharc veresége után a fogadó nem fizetett semmit, ugyanis az oszt­rákok nem kötelezték az adóst a fizetésre. RENDELET A NYERÉSZKEDŐK ELLEN Mindig voltak szerencsevadá. szók. A tárgysorsjáték, a pénz nyerés' lehetősége mindig von­zotta az embereket. Azokat lis, akik húzhattak sorsjegyet, s azokat is akik ilyen sorsjátékot szerveztek. Az utóbbiak busás haszonra tettek szert, gyakran szabálytalanság, visszaélés ré­vén. Ezért az állami szervek idő. közönként szabályozták a sors­játékokat. Számos esetben sú­lyos büntetést helyeztek kilátás­ba visszaélés esetére. A Tolna megyei Levéltárban több évszá­zados szabályzatot őriznek, amelynek 9. cikkelye kímondjat „A bé-gyült büntetésbétt- Summákból, edj harmadrész a Bé-mondónak (azaz feljelentő­nek), más edj harmadrész a Szegények Házára fordíttatik; edj harmadrésze pedig a Lot- téria-Kints-tárba be-tétetik. Ha pedig a Bé-mondón kívüli, Le­tartóztató is találtatnék, a Bé- mondóra néz egy harmadrész Ő és a Le-tartóztató között őszülik feli." K BALOG JANOS Wagner Anrta szakfelügyelővel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents