Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-09 / 263. szám

1982. november 9. "népújság 3 Életszínvonal és gazdaságpolitika Napjaink egyik legfontosabb gazdasági és politikai célkitű­zése az elért életszínvonal meg­őrzése. Gazdasági helyzetünk elemzésekor mindenképpen szá­molni kell az adott gazdasági körülményekkel, s azzal a gaz­daságpolitikáival, amelynek kö­zéppontjában a külső egyen­súly helyreállításával kapcsola­tos törekvésék állnak. Másfelől azonban — remélve, hogy ez a kormányzati program nem vál­hat hosszabb távú gazdaságfej­lesztési stratégiává — vizsgálat tárgyává kell tenni az életszín- vonail-stagnálás máris előrelát­ható következményeit. Erre vállalkozott a népgazda­sági tervezés fejlesztésével fog­lalkozó - a közelmúltban lezaj­lott - szakmai konferencia egyik nagy feltűnést keltett előadása. (Kovács Ilona: „Életszínvonalpo­litika a gazdaságpolitika szol­gálatában két ötéves tervidő­szakban”.) Az előadó első lényeges meg­állapítása, hogy a reálkerese­tek növekedésének esetleges túlzott visszafogása automati­kusan visszafogja a 'munkaihelyi teljesítményéket. Ugyanakkor egyre többen kényszerülnek ar­ra, hogy különböző úton-módon jövedelem-kieaészítés után néz­zenek. (Ebből a szempontból csak is pozitív hatású lehet, hogy a kisvállalkozások társa- dalmilaq szervezett keretek kö­zött működhetnek.) Nyitott kérdés viszont, hogy miként lehetséges stagnáló reál­bérszínvonal mellett differen­ciált anyagi ösztönzést megvaló­sítani. A nominálbérek emelésé­vel ugyanis csak akkor lehetsé­ges az anyagi ösztönzés, ha egyesektől még akkor is elve­szünk valamicskét, ha ők a ko­rábbiakhoz képest többet telje­sítenek. Ez voltaképpen megfe­lelne annak a kormányzati ál­láspontnak, misrerint a reálke­resetek szintentortásához is több és jobb teljesítményre van szükség. Am a reálkeresetek, il­letve a jövedelmek hosszabb tá­Granuláló A Magyar Tudományos Aka­démia Műszaki Kémiai Kutató Intézete veszprémi félüzemi laboratóriumának munkatár­sai sok éves kutatás eredmé­nyeként olyan granulátumké- szitő berendezést fejlesztet­tek ki, melyet az élelmiszer- iparban, a mezőgazdaságban alkalmazhatnak. A berende­zés a porszerü anyagokat (kakái, tej, műtrágya stb.) szemcsézett formára alakítja át. von való stagnálása — párosul­va az áruellátás esetleges rom­lásával — eleve kizárja a kere­setek ösztönző hatásának javu­lását. Külön probléma a munkából származó jövedelmek - jövede­lemszerkezeten belüli - csökke­nő tendenciája. Ez az arány je­lenleg 66,4 százalék (az 1979- es 68,5 százalékkal szemben). A természetbeni társadalmi jutta­tások aránya 1979 óta változat­lanul 13 százalék, a pénzbeni juttatások aránya - nagyobb­részt a nyugdíjkiadások növe­kedése miatt - 17,8 százalékról 18,9 százalékra emelkedett. A természetbeni társadalmi jövedelmek növekedésének mérséklése még feltűnőbbé tet­te azt a korábban sem elha­nyagolható differenciálódást, ami például a falusi és a vá­rosi lakosság egészségügyi, kul­turális és oktatási ellátását, vagy a nyugdíjasoknak például a munkásságihoz viszonyított helyzetét jellemzi. Mindez egyre súlyosabb gond, annak ellenére, hogy például a jelenlegi ötéves terv megkülönböztetett figyelemmel kezeli az egészségügyet; az inf­rastruktúra általános fejlesztése azonban háttérbe szorul. Ez persze megint csak a gazdasá­gi 'kényszerhelyzetre visszavezet­hető állapot, ettől függetlenül egyre sürgősebbek azok a vizs­gálódások, amelyek az elmara­dó iafrastruktúráliis fejlesztések és beruházások, valamint a hosszabb távú gazdasági növe­kedés közötti összefüggésrend­szert elemzik. Móir csak azért is, mert bizonyított tény a fejlett infrastruktúra egyensúlyformáló szerepe, hatása. S ha mindemellett még arra az alapvető közgazdasági ösz- szefüggésre is figyelünk, hogy a jövedelem és a fogyasztás dön-iő tényezője a nemzeti jö­vedelem növekedésének, akkor ugyancsak nem ártana elemző vizsgálatokat végezni a szűkebb értelemben vett fogyasztás ala­kulásával kapcsolatban is. Az élelmiszerek részaránya — az összes fogyasztáson belül — már nem relatíve lassúbb nö­vekedést, hanem abszolút visz- szaesést mutat 1979 és 1981 között. Az élvezeti cikkek rész­aránya hasonlóképpen. Válto­zatlanul csökkenő tendenciájú a ruházkodással kapcsolatos kiadások aránya, de némileg más a helyzet a tartós fogyasz­tási cikkek esetében: az 1980. évi mintegy 0,6 százalékos csök­kenéstől eltekintve e cikkek fo­gyasztási részaránya növekvő ugyan, de 1981-ben, 1978-hoz képest alacsonyabb hányadú. Egyértelmű részarány-növeke­dés csak a fűtésnél, a háztar­tási energiánál és a szolgálta­tásoknál figyelhető meg. Nem igaz tehát, hogy a lakosság nem mutat különösebb hajlandósá­got kiadási — következéskép­pen : fogyasztási-szerkezetének módosítására. S e ponton vissza kell ka­nyarodni az infrastuktúrához. Feltételezhető, hogy az embe­rek könnyebben békülnek meg a termék fogyasztás viszonylag lassúbb növekedésével, vagy éppen stagnálásával, ha az i nf ra stru ktú rá ba n ható rozotta n érethető javulást tapasztalnak. Nemcsak az egészségügyben, az oktatásban és a közművelő­désben, hanem az infrastruktúra anyagi ágazataiban is: például; hírközlés (telefon!), lakásépítés, közlekedés, stb... „Közgazdaságilag el kell fo­gadnunk - mondta Kovács Ilo­na, a népgazdasági tervezés fej­lesztésével foglalkozó konferen­cián -, hogy a nemzeti jöve­delem belső felhasználásának visszafogásával egyidejűleg a lakossági fogyasztást is vissza kell fogni. De ez csakis akkor hozhat eredményt, ha közben a gazdaság működési feltételei radikális imádon javulnak, meg­teremtve ezzel a gazdaság, az életszínvonal későbbiekben vár­ható növekedésének biztosíté­kait". VÉRTES CSABA berendezés Veszprémből Hagynak. Fülem hallatára válaszolta a minap valaki arra a teljesen szokványos kérdésre: ,,Hogy vagy?" ezt: „Ahogy hagynak!" A kérdező nem döbbent meg, hanem mosoly és rezdülés nél­kül tovább folytatta: „És mondd! Csakugyan hagynak?" A folytatást nem vártam meg, vég­tére is az ember az utcán ne álljon meg hall­gatózni, miként élcelődnek mások. Ez az apró­ság mégse ment ki a fejemből, noha maga a kérdés közhely és a válasz se volt más, leg­feljebb csak szokatlanabb fogalmazású. Job­ban utána gondolva, az obiigát „Hogy vágy?"- ra még sosem kaptam azt a feleletet, hogy „Napsugarasanl", „PazarulI", netán „Feno­menálisan!". Bizonyítva ezzel azt, hogy magát a kérdést senki se veszi komolyan. Ezt a realis­ta angolszászok alighanem már rég eldönt­hették magukban, hiszen úgy hírlik, hogy ná­luk a hogylét iránti érdeklődésre ugyanazzal, a kérdés ismétlésével szokás válaszolni. Próbáljunk most másként, kiindulva abból a teljesen reális óhajunkból, hogy szeretnénk jól érezni magunkat. Hagynak? A családunk (többnyire) igen. A szomszéd, aki hónapok óta nem csináltatta meg a csengőjét és botfüllel tűri, hogy meglehetősen nagy vendégforgalma a bizánci érckaput döngető Botond módjára jelezze jöttét, már kevésbé. A bolti sorállásnál elém tolakodók, akik rendszerint akkor mérge­sítenek fel, amikor már úgyis fáradt vagyok, egyáltalán nem hagynak... De ne személyes­kedjünk, beszéljünk mindannyiunk nevében. Általában az élet legkülönbözőbb területein tudunk egymásnak aprócska kellemetlensége­ket okozni. Nem kell feltétlenül egy főnök pac- kázásaira, netán viszonylag pályakezdő ifjak pompás arányérzékkel kialakított lógásaira gondolni. Eszünkbe juthatnak modorbeli apró­ságok éppúgy, mint önmagukat hatóságnak képzelő hivatalok levelei, éjszaka az utcán ha­zavonulók harsány és álmot kiverő randalirozá- sa, netán az országúti jelzőtáblánál tovább ro­bogó autóbusz, illetve természetesen elsősor­ban annak vezetője. Tehát tulajdonképpen ap­róságok. Csakhogy az ember évei szaporodtával egy­re inkább rájön, hogy nagy dolgok viszonylag ritkán esnek meg vele, az élete (életünk) apró­ságokból tevődik össze. Ide értve természete­sen a sokszor pejorativen emlegetett „apró­munkát" is, melynek elsajátítása nélkül senki nem képes nagyobbra. Az apróságok is alakít­ják a társadalmi közérzetet, egy kisebb, vagy nagyobb közösség hangulatát. Lett légyen az család, bérház, nagyközség, vagy kisváros. Nem hiszem, hogy tartósan átveszem a be­vezetőben említett neo-közhelyet. De, ha még­is, úgy a szokásos „Hogy vagy?" alapkérdés­re valami ilyenféle lesz a válaszom: — Ahogyan hozzá segítenek! O. I. Ha hús, akkor sertés... A több hízósertésért Kukoricában és erdőben mm CCM-es silótároló Pakson, az állami gazdaságban (Archívfelvétel) A korszerű táplálkozásról fo­lyó vitának — úgy látszik — nem akar vége szakadni: még min­dig mi eszünk legtöbbet, s min­den harmadik ember kövérebb a kelleténél. Ezt látszik igazol­ni a statisztika is: az egy főre jutó húsfogyasztás Magyaror­szágon 142 kilogramm, s en­nek zöme sertéshús. A hazai szükségletet, vala­mint az exportigényeket a me­zőgazdasági üzemek állattartó telepein állítják elő. Ezek a te­lepek annyira változatosak, hogy nincs az az „AGROBER", amely a seréstelep-típusokat számon tudná tartani. A nád­fedelű óloktól a több ezres, mesterségesen fűtött, hűtött, szellőztetett és megvilágított „falanszteren" át megtalálható a nádtetejűt utánzó istálló is. Sőt, mind gyakrabban hallani arról, hogy az erdőben, erdő­sávban tartják az állatokat. A nagyüzemi sertéstartás legol­csóbb módjának ma az egysze­rű felépítésű, középetetőutas, kétoldalt trágyaeltávolítóval, s kifutóval ellátott istállókat tart­ják: az állatok etetése főleg ha gépekre is futotta, egyszerű, s gyos, és biztosított mozgásuk is. A keletkezett hígtrágyát állan­dóan kijuttatják a talajra, DETK-trágya szóróva I. A legtöbb hízó Pakson, az állami gazdaság­ban az elmúlt hónapban készült el a hardi telepen az évi 10 ezer hízósertést kibocsátó MÉM —AGROBER kísérleti sertéstelep. Ezzel a paksi gazdaság lett az az üzem, amely a legtöbb ser­tést tartja a megyében, s a Szekszárdi Húsipari Vállalat sertésszükségletének is 8-10 százaléka innen 'kerül ki. A gaz­daságban összesen 2700 koca van, ami évi 50 ezer vágó­sertést jelent. Itt is, akárcsak másutt, gond az energia-, valamint a takar­mányköltségek emelkedése, a hígtrágyaelhelyezés. A telep kí­sérleti telep, ami azt jelenti, hogy többféle technológiát pró­bálnak ki, s közülük a legol­csóbbat alkalmazzák majd. Az ellető, a hízó, a tenyészépüle- tek akácfából készültek, még­hozzá a gazdaság saját üzemé­ben, ami jelentősen csökkentet­te a költségéket. Ez a tartás kö­zelít a természetes tartási mód­hoz; nem zártak, hanem nyi­tottak az épületek, és csak az elletőben s a malacnevelőben fütenek. Igyekszenek csökkenteni a ta­karmányozási költségeket is: CCM-rendszerben, nedvesen tárolják a kukoricát. Minthogy egy teljesen új telepről van szó, a kukorica tárolásának ezt a módját egyszerű volt megvaló­sítani — nem kellett egy már meglévő, szárított abrakra épülő rendszert felborítani. A sertések alá itt almoznak - kivéve a malöcutónevelőt —, s ezzel jelentős mennyiségű, a növénytermesztésben nélkülöz­hetetlen szervestrágyához jut­nak. A hizlaldát immár egy éve folyamatosan telepítik be, a hí- zóalapanyagot a gazdaságon belül állították elő. Ez év szep­temberéig 3000 sertést már ér­tékesítettek, s 6000 sertést fog­tok hízóba. Megvalósítás előtt A dunaföldvári Virágzó Ter­melőszövetkezet sertéságazatá­nak jövedelmezőségét növeli, hogy gazdasági társaság kere­tében húsfeldolgozó üzemet is fenntartanak. A szövetkezetben egyébként a közelmúltban re­konstrukciót hajtottak végre, felújították a sertéstelepet, épí­tettek egy kétszáz férőhelyes kocaszállást és egy 520 férőhe­lyes hizlaldát. A sertéságazat jelenleq 180-as kocalétszámmal dolgozik, s évi mintegy 3000 hí­zósertés kibocsátására képes. A gazdaságban közgazdasá­gi elemzést végeztek: összeha­sonlították a szarvasmarha-, il­letve a sertéságazatban az 1000 forint állóeszközre jutó nettó ár­bevételt, az összes eszközérték­re vetített nyereséget, a 100 fo­rint kifizetett munkabérre jutó nyereséget, s nézték az eszkö­zök forgási sebességét. A szá­mítások alapján úgy döntöttek, hogy a központi majorban ta­nulmányozzák egy szakosított jellegű sertéstelep kialakításá­nak lehetőségét. A javaslat készítése során szem előtt tartották, hogy az átállást az eddigi .meglévő ter­melés lehető legkisebb zavará­sával oldják meg, hogy az át­alakítások minél kevesebb épí­tési munkával járjanak, kevés legyen a hígtrágya, s az építés­hez olcsó bontott téglát, akác­fát használjanak fel. A már meglévő szociális épület ele­gendő és megfelelő fesz, s ki­elégítő a víz- és elektromos­ellátó hálózat is. A telepen új épületre nem lesz szükség, az átalakítással körülbelül 600 kocás sertéstele­pet alakítanak ki, s évente mintegy 10 ezer hízót adnak el. A 600 koca tartásához 840 kocaférőhely kialakítását terve­zik. A meglévő négy régi koca- szálláson már van 230 férőhely, tehát további 600-620 férőhe­lyet kell kialakítani. Erre a cél­ra a volt 600 férőhelyes hizlalda alakítható át, 240 férőhellyel, s a téhénistállót is átalakítják. A hizlaldánál csak a padozatot, a kutricákat az ajtókat kell meg­javítani, s nagyobbítani a vá­lyúiéiul etet. A tervben a legapróbb rész­letekig kidolgozták a kantartás, a fiaztatás, a maíacnevelés és a hizlalás technológiáját is. Hí­zóba éves szinten 10 600 sertés kerül, s 145 nap alatt készül el. Almozott tartás lesz, gépi alom- és trágyaszállítással, az etetés önetetökből, gépi töltéssel tör­ténik, önitatókat helyeznek el, s a szellőzést gravitációs úton tetőnyílásófckal, valamint az ol­dalfalon sávablakokkal oldják meg. íme egy jó példa arra, hogy a jelenleg gazdaságos ágazatot hogyan lehet viszonylag olcsón és gyorsan bővíteni, fejleszteni. Rendszerek A sertéságazatban is — akár­csak a növénytermesztés vagy az állattartás más ágazataiban — számos, különböző szolgálta­tást kínáló rendszer működik, megyénkben a KAHYB, a HUN- GAHYB és az ISV. Az ISV Tol­na megye nagyüzemii sertéshús- termelésének kétharmadát in­tegrálja, az 58 sertéstartó nagy­üzem közül 36 ISV-rendszerben termeli a húst, s jelentősen hoz­zájárul az évi 550 ezer sertést feldolgozó húskombinát alap­anyag-ellátásához. Az ISV műszaki gárdája négy éve végzi a meglévő sertés­tartó épületek korszerűsítését, új telepek építésének tervezé­sét, Illetve a beruházási alap­okmányok elkészítését. Segítsé­get nyújt az engedélyek meg­szerzéséhez, a hitelkérelmek el­intézéséhez. Itt, a szekszárdi fő­osztályon alakítottak ki egy új trágyakezelési eljárást, amely lényegesen olcsóbb az eddigi trágyakezelési rendszereknél. A rendszer a partnergazdaságait a lehető legjobb genetikai hát­térrel rendelkező tenyészanyag- gal látja el. Rendelkezésre áll­nak a különböző zootechnikai segédeszközök és módszerek, amelyekkel az átlátok genetikai képességeit mérik. A licencvásárlással előállított tápsor igen jónak bizonyult, ezt jelzi a Kiváló Áruk Fórumán el­nyert minősítés is. Tavaly 155 ezer sertést hizlaltak ilymódon, idén pedig több mint 200 ezret. Minthogy a technológiai beren­dezések folyamatosan elhasz­nálódnak, szervizszolgáltatást hoztak létre az elmúlt évben. Azokban az üzemekben, ame­lyek az ISV-vel erre szerződést kötöttek, félévenként, előre üte­mezett időben elvégzik a nagy­javításokat. A háztájiban Évek hosszú során át sokan tették szóvá: üresek a falusi há­zak jobb sorsra érdemes istál­lói, s legfeljebb a saját szük­ségletére tart hízót a gazda. Azt viszont már senki sem szá­molta, hogy megéri-e vagy sem sertést hizlalni. Néhány évvel ezelőtt nem volt nyereséges a háztáji sertéstartása, a mai ár­viszonyok mellett és a nagyüze­mek integrációjának következ­tében mostanában megéri ser­téssel foglalkozni. Jó néhány üzem, így a zom- bai Egyesült Erővel, és a ka- posszekcsői Kossuth téesz bér­leti, illetve sertéstartási szerző­dést köt azzal, aki állattartásra válla Ikozik. A bérleti szerződés értelmé­ben a tulajdonos bérbe adja a gazdasági épületét, raktárhe­lyiségét, udvarrészét, s ezért a szövetkezet havonta meghatáro­zott összeget fizet. A fertőzés megelőzése miatt a tulajdonos saját sertést nem tarthat. A szövetkezet állatgondozói mun­kakörben foglalkoztatja a ta­got, alkalmazottat vagy bedol­gozó családtagot, s a sertés- ágazat munkaszervezeti egysé­gébe osztja be. A munkája: az udvarán lévő ólakban elhelye­zett hízósertéseiket gondozni, etetni és felügyeletükről gon­doskodni. Még a napi 6 órai munkaidőt is meghatározzák: reggel 6-tól 9-ig, illetve délután 4-től 7-ig dolgoznak az állatok körül. A munka díjazása teljesít­ménybérben történik, mégpedig a súlygyarapodás, illetve az egy ki I ograimm sú lygya rapodá shoz felhasznált táip mennyisége sze­rint. A különbség jelentős: 4 kg táp etetésével 1 forint, 3,5 kg etetésekor viszont 2 forint 50 fil­lér jár 1 'kilogramm súlygyara­podás után. A háztáji agronómus köteles­sége a munkát, és az állományt 10—12 naponként ellenőrizni, ha szükséges tanácsot adni, s állatorvost hívni a beteg álla­tokhoz. A 105-118 kilogram­mosra fölhizlalt állatokat a szö­vetkezet szállítja el. * A sertéságazat jelenleg a „helyén" van, az elmúlt évben az állomány gyarapodott. Az ágazat árbevételi aránya - az állattenyésztésén belül — 35 százalék. Javult az ágazat ter­melékenysége. Ma már von olyan üzem, ahol az egy telepi dolgozóra jutó termelési érték meghaladja az egymillió forin­tot. DVM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents