Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-06 / 261. szám
1982. november 6. Múltunkból ©NÉPÚJSÁG Pónya Józseffel, a Paksi Atomerőmű Vállalat vezérigazgatójával- Furcsállották sokan, hogy 1976-ban Pakson vállalatot alapítottak, olyat, amelynek még nincs mit dolgoznia, hiszen az atomerőmű még csak falaiban létezett. Különös, de meg kell kérdeznem: szükséges volt ilyen korán létrehozni a vállalatot? — Lehet, hogy úgy látszott: feleslegesen hoztak létre egy vállalatot Magyarországon. De, ez így nem igaz. Hatodik éve készülünk az atomerőmű üzemelésére, s most megái lapítlhatjuk : feltétlenül szükség volt erre az időre. Az elméleti felkészülés ellenére, a szakmai gyakorlatban rengeteg olyan terület volt, amit nem ismertünk. Elméletileg ismerte mindenki — aki ezen a területen dolgozott — az atomerőmű fizikáját, a berendezéseket, menet közben mégis meglepe- tést okozott. Meglepetést mint mérnöknek és szervező embernek is. v I — Beszéljünk akkor a szakmai kérdésekről? — Először is a berendezések minősége, anyagszerkezete okozott gondot. Azután a szerelések követelményei. Csak egy példát ragadjunk ki: a hegesztéseket. A legjobb szakembereket - hegesztőket, hegesztőmérnököket — is a „falhoz állított”. Egyszerűen arról van szó: nem volt Magyarországon olyan he- gesztőgárda, amely képes lenne az itteni követelmények szerint dolgozni. Í — Nem kellemetlen elismerni ezt? — Ez akkor kellemetlen volt. Ma^ amikor már felkészült szerelő és kivitelező gárda van itt Pakson, már nem. Egy dolgot elfelejtünk: 'minden szakmát meg kell tanulni. Az atomenergetika pedig új szakterület. Ezt szerte a világon, mindenütt kemény munkával tanulták meg. Mi, magyarok sem vagyunk ez alól kivételek. Tudomásul kell vennünk: a magyar iparos világában soha sem volt még ekkora fejlődés ilyen rövid idő alatt. — Azt mondják, hogy egy építményt kilencven százalékban könnyű felépíteni - habár mint tudjuk ez a kilencven százalék eddig elég keserves volt —, de az utolsó tiz százalék, ami-' kor életre kell kelteni, az nagyon nehéz. Most az utolsó pár százaléknál vagyunk, sőt, mondhatjuk, hogy kézközeiben van az atomerőmű indításának , napja. Milyen újabb szakmai gondok jelentkeztek? — Láttuk a berendezéseket raktárban, aztán akkor vettük észre, hogy milyen óriási tömeg ez,az egész, amikor mint mondotta, életet kellett teremteni. Mert egy ilyen berendezés élő szerkezet. Mint már említettem, a Paksi Atomerőmű Vállalat beszerelés előtt mindent átvizsgált, nincs olyan részegység, amelyet ne ismernénk az utolsó csavarig. Ennek ellenére az irányítás- technikai munkával nehezen boldogulunk. Egy atomerőmű csak akkor kész, amikor az az óriási mennyiségű berendezés együttesen dolgozik. Nemcsak a részegységek, hanem minden. Most ezen dolgozunk. És keményen dolgozunk!- Egy kicsit még menjünk vissza a múltba. Milyen szervezeti gondok voltak, mit jelent a szervezőnek atomerőművet létrehozni?- A kiindulási pont: ilyen óriási tömegű sugárforrás még nem volt az országban. Tehát ebből következik, hogy nem volt megfelelő törvény és szabályzati rendszer. Laboratóriumi és kutatói szinten ismertük az atomreaktort, ehhez igazodtak a biztonsági és üzemelési szabályzatok. íDe egy aotmerőmü más! Ezért külön törvényt kellett hozni. Ez is bizonyítja, hogy az atomenergetika új a magyar iparszerkezetben. Tehát az egyértelmű volt, hogy a PAV üzemelteti, karbantartja és a környezetével kapcsolatos feladatokat ellátja, de ezenkívül semmi más nem volt annak idején kimondva. Az, hogy végül mi többet vállalunk, mint a fejlettebb országokban az erőműveket irányító vállalatok, az ma már egyértelmű. Mert nincsenek az országban kiépülve azok a hatóságok, szervezetek, amelyeknek el kellene látni egy csomó dolgot. Az NDK-ban például erre a célra külön egészségügyi szervezet van. Külön fizikus gárda, akik nem az erő-' műhöz tartoznak, hanem a kutatóintézetekhez. Más országokban pedig már kialakult a hátország, karbantartó vállalatok vannak és még sorolhatnám a példákat. I — Egy kicsit önképzőkör jellege van az egésznek.- így igaz. Tanulva tanítottunk. De, ezt nem is lehet másképp. Minden dolgozónk elméleti kiképzésen vett részt itthon — olyan tankönyvekből tanultak, amelyeket mi írtunk. De, a szakmai gyakorlatot már külföldön, a KGST-országokban szerezték meg. Én azt tartom, hogy legjobban saját berendezésen lehet megtanulni, megismerni a szakmát. És ma már az első blokknál rendelkezünk olyan szakmérnökökkel, akik szovjet segítséggel üzembe tudták, tudják helyezni az atomerőművet. Idáig azonban hosszú volt az út. Olyan új szakmákat hozott — reaktoroperátor, reaktorszerelő, radiokémikus, dozimetrikus, re- aktorfizikus — a paksi erőmű, ami még nem volt az országban ipari méretekben. Még egy do- log'feltétlenüI említést érdemel: ebben a munkában minden magyar tudományos intézet részt vett. — Az előbb mondta, hogy irányítani csak akkor lehet megtanulni igazán, ha saját berendezésen tanulnak be az emberek. Ezért vállalta át a PAV — az eddigi beruházási gyakorlattal ellentétben — az üzepnbe helyezést? — Több oka van ennek. Nekünk is szükséges volt, hogy előbb vegyük át a beruházás folytatását, mint az általában szokás. Az üzembe helyezés során dolgozóink megismerték az erőmű minden porcikáját. Másodszor azt is ki kell mondani: egyetlen egy vállalat sem volt arra felkészülve, hogy az üzembe helyezést vállalja. Erről azonban nem szívesen beszélek, mert megsértődnek mások. — Szerintem ez nem szégyen. Mivel egyetlen vállalatnak sem volt arra öt éve, hogy felkészüljön, tehát a PAV lépéselőnyben van velük szemben. — Egyetértek, de ez a módszer már nem folytatható a második blokknál. Ott a kivitelezőknek már kész és kipróbált egységeket kell átadniok. Tudniillik, ma már ők is felkészülten dolgoznak,‘hiszen az első blokknál szereztek gyakorlatot. Ez azért is így van, mert a második blokk üzembe helyezésénél már a mi embereink az egyes üzemelésével lesznek lekötve. Ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy műszakban irányítják az erőművet, hanem rengeteg többletet is. Szinte minden embernek a munkakörénél fogva lesz külön feladata is. — Eljutottunk egy lényeges problémáig. Itt Pakson jelentős beosztásban nagyon fiatal emberek dolgoznak. S mint mondja, a munkájuk mellett tankönyveket Írnak, előadásokat tartanak. Vajon a harmincévesek korosztálya alkalmas erre? — Meggyőződésem; csak ők képesek erre. Főleg amit ma csinálnak. Szinte itt élnek az erőműben. Ilyen terhelést a mi korosztályunk nem lenne képes elviselni. Azt is elismerem, hogy — pedig fiatal koromban nagy teherbírású ember voltam — nem bírnám velük az iramot kint az erőműben. Azt mondjuk, hogy a fiatalok végzik a munka zömét. Annyit azért közbe kell vetni: ma már a kezünkben van az egyes blokk, tehát ismerjük, de azért ezután jön a puding evése .. . Vizsqázunk. S mi vagyunk a vizsgáztatók is. Eddig olyan szövevényben voltunk, ahol nem lehetett látni a dolgokat. Most derül ki, hogy az egyes ember mennyire romlott el az építkezés folyamán, vagy menynyire képes megfelelni a követelményeknek. Annyit tudunk, hogy egy építkezésen mindig, fegyelmezetlenebbek az emberek, mint egy telepített üzemben. Ma már csak a PAV szakemberei dolgoznak az egyes blokkon. De most állunk a tükör elé, s hogy az mit mutat, majd ezután derül ki. — Nem leszünk nagyon népszerűek, mert tulajdonképpen. azt mondta ki az előbb, hogy egy bizonyos kor után már az emberek nem alkalmasak atomerőmű irányítására... — Nem népszerűség kérdése ez. Én is a 'középkorosztályhoz tartozom, s egy percig sem okoz gondot, hogy a fiatalok itt vannak és övéké a főszerep. Ez a „csikócsapat” alkalmas erre s ezzel le is lehet zárni az ügyet. — Ez életkori sajátosság? — Igen. Nem rendelkeznek rossz beidegződéssel, sokkal jobban tudnak szervezni, mint az öregek. Ismételten csak azt tudom mondani: szellemiekben csak ő'k képesek arra, hagy egy új iparágat honosítsanak meg az országban. — Engem régóta foglalkoztat az erőmű emberi oldala. Eddig nem került szóba a felelősség, pedig szinte össze sem lehet hasonlítani más üzemekkel. Egy ügyeletes mérnök milliókat „dobhat ki az ablakon", s akkor még nem is beszéltünk a biztonságról. Vajon ezt a terhelést el tudják-e viselni a fiatalok? — Egyetértek a kérdés első felével. Mi itthagyunk embereket napi 16 órára, délután és éjszaka az ügyeletes mérnök irányítja az erőművet. Nincs módja, sőt lehetősége sem, hogy elvárja a főnökeitől: döntsenek helyette. Tehát lesznek olyan pillanatok, amikor teljesen egyedül van, döntenie kell lényeges — milliókat érő — dolgokban. A kérdés másik részére pedig azt tudom mondani: nem szabad beidegződni annak, hogy milliós hibát követhet el. Olyan emberekkel kell dolgoznunk, akik „felszabadultak” a felelősség alól. Ne féljen! Dolgozhat úgy ez az erőmű, hogy egymilliárd kilowattóra áramot termel pluszban vagy mínuszban egy év alatt... Ez az irányító személyzeten is múlik. Aki fél dönteni, az biztosan kevesebbet termel, mint az, akii felszabadult, aki tisztában van a feladatával. Csak egyetlen megkötés van — de ezt tökéletesen be kell tartani —, a biztonság. Tudom, hogy nagy a felelősség, főleg az első évben lesz a legnagyobb, hiszen az erőmű szükségességét csak a termelés fogja igazán bizonyítani. — Térjünk át egy kényesebb kérdéscsoportra. Kívülről úgy látszik, hogy a Paksi Atomerőmű Vállalat „állam lesz az államban"... Itt vannak Tolna megyében, de mégsem. Szinte az az érzése az embernek, hogy tudják: évente több mint tizmilliárd forintnyi áramot termelnek, s ez azt is jelenti, hogy egyedül annyit tudnak, mint a megye egész ipara. Ez pedig valamiféle „kívülállást" eredményez... — Sajátos helyzetben vagyunk. Paksnak bizonyos fokig reprezentálnia kell. A világ figyel ránk. Kapcsolatot tartunk a testvéri szocialista országok atom- energetikai szakembereivel, de a többi szakmabelivel is. Ez már maga óriási lekötöttség. Másodszor: a megyei szervek felelnek a munkánkért, de az országos szervek — hatóságok, minisztériumok - irányítanak bennünket. Ebből 'adódik, Ihogy minél „közelebb” vari egy szervezet, hivatal Pakshoz, annál inkább nem érti az atomerőmű gondját, baját. Rengeteg konfliktus adódik ebből. Azt nyugodtan leírhatjuk, hogy itt különleges biztonsági követelmények vannak. Ezért nem tudunk teljesen nyitottak lenni. I — Ezt értem, de szerintem azt azért jogosan elvárhatjuk, hogy részt vegyenek a megye életében. — Feltétlenül szeretnénk honosodni Tolna megyébe. Nagyon sajnálom, hogy a mi szakembereink még nem ismerik a Szekszárdi Húskombinátot, egyáltalán az egész megyét. De, higgye el nekünk, ez nem azt jelenti, hogy nem akarjuk. Szívesen elmennék például itt Pakson a halászokhoz, s a borozgatás mellett barátságokat kötnék. De ez ma meg lehetetlen. Egyszerűen nincs idő. Csak a magam példáját tudom mondani: két éve már, hogy egyetlen baráti meghívásnak sem tudtam eleget tenni. S ugyanígy vannak a PAV dolgozói is. Fiatalok, s általában naponta 14-16 órát dolgoznak. A minimális szabad 'idő kell a családnak. Valami már elkezdődött: vannak szőlősgazda-barátok, de ez még nem általános. Nem a környezetnek kell hozzánk idomulni, hanem nekünk ahhoz. Egyszerűen fulladozunk a feladattól, s ebből az odúból ki kell bennünket rántani. Olyian rendezvényeket kell tartanunk — lehet az sport- vagy kulturális-, hogy az itt dolgozók „megyeinek" tartsák magukat. Mindenképpen honosodni akarunk, de egy kis türelmet kérünk. Az biztos, hogy nekünk kell lépni, és ha túl leszünk az üzembe helyezésen, akkor ezt feltétlenül be kell pótolnunk. I — Azt hiszem, ez közös ügyünk! HAZAFI JÓZSEF Az 1849-es esztendő két osztrák megszállást hozott Tolna megyének. Voltak hazaárulók, akik segítettek a honvédsereg leverésében, elárulták táborozási helyüket, segítettek a progresszív erők félreáilításában, az osztrák mintára kialakított közigazgatás megszervezésében, a menekülő honvédek üldözésében. Voltak, akik kényszer nélkül készek voftak hódoló nyilatkozatot küldeni a fiatal:, pökhendi Ferenc József császárnak. De szép számmal voltak, akik dacoltak a megszállókkal, s hitet tettek hazaszeretetükről. Nem rejtették véka alá véleményüket, és tették, amit tenni lehetett, amire meggyőződésükből, erejükből, lehetőségeikből tellett. 1849. február 9-én az első osztrák megszállás első napjaiban összehívták o' megyegyűlést, hogy Nugent császári fő- hadszerm^ster felszólítására hódoló nyilatkozatot fogalmazzanak meg. Ezen a gyűlésen felszólalt a dunaföldvári kerületi szolgabíró, Derecske! Lajos. Éles szavakkal ítélte el a behódolást. Az esetről a Közlöny 1849. február 24-i száma adott hírt. Idézzük a tudósítás egyik részletét. „A febri 9-én Szekszárdon tartott bizottmányi ülést el'őle- ges tanácskozmány előzte meg, melyben Nugent említett levele olvastatott föl; az e tanácskoz- mányban megjelent bizottmányi tagok többnyire némán szerepeltek, egyedüj Derecskéi Lajos Dunaföldvár kerületbeli szolgabíró mondotta ki határozottan, mint hazájához hű magyar, miszerint Nugent levelét egyszerűen félre kelt tenni, s ha csekély erővel jő a megyébe az ellenség, azt kiverni; árulónak, s nem igaz hazafinak mondván azt, ki az ellenségnek magát gyáván feladja. Ezután főispán Sztankovánszky Imre felszólítása következtében felolvastatott a Ferenc Józsefhez fölterjeszteni tervezett fölirat, melynek rövid tartalma ez: „esküdjék meg Ferenc József az 1848-ik törvényekre, s az ország által koronáztassa meg magát, ekkor el- ismerendi királyának Tolna megye.” Ezen felírásra észrevételt a tanácskozásban senki sem telit. A tanácskozmány bevégezté- vel főispáni elnöklet mellett bizottmányi ülés tartatott, hol a bizottmányi tagokon kívül közel harmadfél ezer felöl álló nép jelent meg; fölolvastatván Nugent levele, a megjelent nép a teremben s a megyeháza udvarán kitörő indulattal annak el nem fogadósát hangoztató, s minden szájból „éljen Kossuth" hangzott. Végre lecsendesedve a nép egyes helyek képviselői emeltek szót, s mindnyájan, akképp nyilatkoztak: miszerint az ellenségnek semmi nemű rendeletéit él nem fogadják. Az előleges tanács- kozmányban felolvasott felirat elfogadtatott s az Ferenc Józsefnek eredetiben, Nugentnek pedig másolatban megküldetett. Ezek történte után főispán úr hivataláról lemondván, a gyűlés eloszlott." A MEGSZÁLLÓK MENEKÜLTEK A DUNAFÖLDVÁRIAK ELŐL Dunaföldvár népe sem nézte tétlenül az ellenség megjelenését. A már hivatkozott Közlönyből van tudomásunk azokról a tettekről, amelyekkel megkeserítették az osztrákok napjait. A március 21 -i számban olvashattuk, hogy két gőzhajóval érkező több száz német és horvát katona meghátrált egyetlen huszártól és néhány, Soltról érkezett katona is megtette a magáét, Idézzük a Közlöny tudósítását. „Marc. 4-én a solti partokon délután ki akart szállni két gőzössel néhány száz horvát és német; ezek azonban Vajda Gábor százados erélyes fellépése következtében, egyetlen huszártól, kit mint Vajda kísérőjét az ellenfél megpillantott, a gőzösre rakodva Dunaföldvár alá futott, innen 5-én Pestre ment, fenyegetőzve nagyobb erővel jövéssel, s száraz felőli megtámadással. A solti járásból jó erő jővén a Darton össze, ebből egy 40 főből álló fegyveres csapat márc. 7-én átvonult Dunaföldvárra, holmi be* vásárlások, s holmi jó hírek terjesztése végett. A történet úgy akaró, hogy egy bunyevác pap és 5 horvát katona éooen ott voltak, ezeket élfogni, a feketesárga zászlót letépni egy pillanat műve volt. A nép örült, a nemzeti zászlót láthatván, mely e csapattal volt; örömét leírni nem lehet, fellelkesült... A városnak inkább gyáva, mint rossz lelkű bírája a Pakson még állomásozó ellenség parancsnokát a történtekről értesítvén, ez 150 lovassal, 500 gyalogossal, 3 ágyúval estveli 10 órára Földvárra vonul, a piacon tüzet rakat, 3 nemzetőrt, kiket fegyveresen megláttak, agyonlövet, altisztjüket halálra sebesítve, a nép e látványon felzúdul, a harangot félreveri, a csordát a városból kinyomja, melly is kifelé vonultában rabolni kezdvén, a nép dühét még inkább magára ingerlé, s a nép csupán vasvillákkal', kevés lőfegyverrel —1 mert nagyobb részét az álladalomnak már átadta — vele szembeszáll, mintegy 15-öt leöl, több fegyvereket elvesz, a megfuttatott ellenség a városon kívül megállván befelé kezd ágyúzni, de a 14 lövés közül, melyek közt egy gránát és kartács is volt, egy sem tett kárt, egy nő gyermekével megöletett, két polgár csekély sebet kapott...” A FUTÁR CSAK PAKSIG JUTOTT A paksiak 1849. február 14-én elfogtak egy ellenséges futárt, aki Eszékről egyenesen Budára tartott, hogy hírül vigye Eszék feladását. Az elfogott futárt Szekszórdra vitték. Sorsáról mit sem tud a krónika. Március 10-én Baranya megye első alispánja íróasztalhoz ült s megírta levelét kollégájának, a Tolna megyei alispánnak. Kérte, nézzen jobban utána, mert a Pécsről indult posta esetenként nem jut el Pestre, Budára. Elakad a posta valahol Tolna megyében. Azt is megírta, hogy a bonyhádiak a postánál a megszálló hatóság által megkívánt császári jelek még eddig nincsenek fel- és kitűzve. RÖPCÉDULÁK A CÁRKÖZBEN Azért sem lelkesedett a haza- áruló Augusz Antal alispán, hogy a Sárköz községeiben, Decsen, Pilisen, Nyéken, Öcsény- ben és Szekszárdon is osztrákellenes röplapokat terjesztettek. A röplap a dicsőséges tavaszi hadjárat eredményeit ismertette. A röplapot Szabadkán adták ki, s egy teknővájó cigány hozta a megyébe. DÖRY GÁBOR AZ OSZTRÁK HATALOM MEGSZILÁRDÍTÁSÁÉRT Dőry Gábor teljhatalmú kormánybiztosként működött az első osztrák megszállás idején. 1849. február 20-án hét pontból álló rendeletet adott ki. Valá- mennyi pont a megszállók érdekeit szolgálta. Az első pontban elrendelte, hogy őfelsége Ferenc József iránti hódolat jeléül minden városban és községben ki kell tűzni a sárga-fekete zászlót. Intézkedett arról is, hogy minden királyi hivatplnál a sárgafekete szín hasznáItassék, a sóház és a postahivatal pedig a kétfejű sassal díszíttessék. (Mellette ott lehet a magyar címer is ...). Fel kell függeszteni minden tisztviselőt, akik a megszálló rendszer ellen nyilatkozni mernek, iázítanak, elégedetlenséget szítanak. Meg kell szigorítani a rendőri munkát. Aki ellenszegül a rendőrségnek, azt katonasággal kell lefogatni — a katonák kirendelésének költségeit az ellenszegülő viselni köteles. Az ötödik pont kimondottan a honvédek, a bujdosók ellen irányul. Kimondja, hogy útlevél nélkülieket be kell fogatni, s haza kell toloncoltatni. Azok, akik lázítottak a császár ellen, illetlenül 'nyilatkoznának a császári seregekről, álhíreket terjesztenek, a császári seregek vereségeiről közöl 'híreket, be kell fogatni és a katonai bíróság elé kell állítani. A hatodik pontban arról rendelkezett, hogy „a pártütés főnökeinek” (azaz az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc vezetőiről van szó — a szerk.) arcképeit azonnal el kell távolítani. Az utolsó pontban fáradhatatlan munkát követel a közigazgatási apparátustól. Dőry Gábor tetteiről a Tolna megyei Levéltárban őrzött iratok tudósítanak. Híven szolgálta az osztrák udvart, s ebben hű támogatóra talált a hazaáruló Augusz Antalban, az alispánban. K. BALOG JÁNOS
