Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-06 / 261. szám
1982. november 6. Képújság 7 Jó közérzet, fokozódó aktivitás „Éljük a nemzetiségi politikát” Nemrég első ízben foglalkozott a Tolna megyei Tanács a megyében élő nemzetiségek — magyarországi németek és délszlávok — helyzetének áttekintésével önálló napirendként. Az ülésről készített jegyzőkönyv aligha tér el a hasonló eseményekről készítettektől: tényeket rögzít és a beszámoló vitájában szót kérők visszajelezését. A helyzet mégis az, hogy akárkivel! beszélgettem eddig erről a tanácsülésről, azt kellett tapasztalnom, hogy múltával is szívhangok szólnak róla. Jó volt jelen lenni és jó most visszaidézni a megyei tanácsnak azt a munkanapját, melyen mindenekelőtt az fogalmazódott meg, hogy az élmúlt negyedszázad során politikai, állami és társadalmi tevékenységünk eredményeképpen fokozatosan erősödött nemzetiségi lakosságunk jó álllampol- gári közérzete, tovább erősödött az együttműködés a magyar és nemzetiségi lakosság között. Ogy, hogy közben a nemzetiségi lakosság nemzetiségi tudata, nemzetiségi létének megőrzésére irányuló igénye és szándéka lis erősödött. Nagy dolog ez? Kétségkívül az, kivált ha emlékezünk és emlékeztetünk a nemzetiségi lét vállalásának 1945-öt megelőző, majd az azt követő nehézségeire. A Dunán és a Sión nem kevés víznek kellett lefolynia, nekünk meg előre haladni a fejlődés útján ahhoz, hogy a többnyelvű egy haza polgárai élni tudják alkotmányos egyenjogúságukat. Amint azt a tanácsülés egyik fölszólalója megfogalmazta, „nemzetiségi lakosságunk élje a párt nemzetiségi politikáját”. Mert most ezt teszi, s egyre tudatosabban. ismeretes, hogy Tolna megyében német és délszláv nemzetiségiek élnek. Utóbbiak lélekszámú alig közelíti a százat, előbbieké viszont megközelíti becslések szerint a 20 ezret. Mint ez elhangzott: hazai németségünknek körülbelül húsz százaléka él Tolna megyében, főként Bony- hádon és környékén, Gyönkön és társközségeiben, továbbá Tamási társközségében, Póriban. De szórványosan más településeinken is élnek németek. Sokan közülük nem beszélik már a nyelvet, de az anyanyelvet nem beszélők körében is élénkülő az igény a nemzetiségi kultúra;, a hagyományok ápolása iránt. Főleg falvainkban erős a nemzetiségi kultúrához valló kötődés igénye, így az itt élők értékmegőrző szerepe is sokkal jelentősebb, mint a városlakóké. Nagyjából egy-másfél évtizede még nem volt olyan általános nemzetiségi (lakosságunk körében az a fölismerés, hogy aktívan kell közreműködniük saját anyanyelvűk, kultúrájuk fenntartásában. Ma a fokozódó aktivitást bizonyítja az őket érintő társadailmi és kulturális rendezvények igen nagy, számú ilátogatottsága, eleven részvételük a társadalmi tevékenységben, népfrontmozgalomban, szocialista brigádokban, a legkülönfélébb párt-, állami társadalmi, gazdasági vezetői beosztásokban. Megbecsült, szűkebb és tágabb környezetükben hangadó, tekintélyes emberekként. Egyébként, nemzetiségi lakosságunk életszínvonala, élet- körülményei megfelelnek a megyei átlagnak, anyagi helyzetük az átlagos tendenciáknak megfelelően alakul. S ez aligha lehetne másként. És hogyan állunk az anya- nyelvhasználat alkotmányunkban rögzített jogának gyakorlásával? Az idősebbek baráti, családi köreiben eleven a nyelvhasználat. Ám a középkorúak otthon már csak a magyar nyelvet használják, ezért az unokák ritkán beszélik, noha megértik a nagyszülők nyelvét. De az utóbbi években fokozódóik az igény a német nyelv társadalmi hasznosítása, az irodalmi szintű német nyelvtanulás és a nyelv használata iránt. Ennek figyelembevételével készült el a megyei tanácson a nemzetiségi oktatás középtávú fejlesztési terve, mély tovább számol a lakosság áramlásával, de a szükséges anyagi, személyi feltételek biztosításának föladatával is.‘ Társadalmi ösztöndíjakkal, a pedagógustovábbképzés útján törekszünk a nyelvszakos pedagógusok letelepítésére, a nemzetiségi oktatási intézmények szakos ellátására. Ma megyénk 16 óvodájában több, mint 800 gyerek tanül németül, harminc óvodai csoportban. Általános iskoláink közül 25 iskola 232 csoportjában több, mint 3 ezer gyerek tanul német nyelvet. A nemzetiségi nyelvcsoportok száma oktatási intézményeinkben az elmúlt tíz év alatt több, mint a duplájára, a nyelvet tanuló gyerekek száma csaknem háromszorosára növekedett. Ezenkívül: megyénk valamennyi gimnáziumában — és néhány szakközépiskolájában is — folyik német nyelvoktatás. Gyönkön és Bonyhádon óvodától a gimnáziumig biztosított a nyelvtanulás lehetősége. A nemzetiségek körében végzett közművelődési tevékenységet is gyümölcsözőnek minősíthette 1982 őszén a Tolna megyei Tanács. Egy évtized alatt 400-ról 12 379-re emelkedett a nemzetiségi báziskönyvtár könyveinek száma, melynek 80 százaléka 33 községben, 18 iskolánkban és ez év elejétől 16 óvodánkban található. A kölcsönzött kötetek száma 1981- ben 5460-ra emelkedett csak a félnőtt olvasók körében. A medinai szerb könyvtár a mohácsi bá/iskönyvtárhoz tartozik. Olvasottsága nem túl magas. Biztató eredmények születtek a nemzetségi néprajzi hagyományok gyűjtésében, elhelyezésében. Folyamatban van a bonyhádi tájmúzeum tervezése. Megyei tanácsi támogatással Gyönkön megoldás előtt áll a Lackner-féle gyűjtemény elhelyezése. Jó közérzetet bizonyít az is, ihogy az elmúlt években öt olyan hagyományőrző német együttes kezdte el működését 400 taggal, mely azóta nevet szerzett magának. A három hagyományőrző kórus közel 100 főivel dolgozik nemcsak folyamatosan, hanem sikeresen is. IHőgyészen, Bonyhádon, Medinán nemzetiségi klubok működnek. Rendszeresen föllépnek nemzetiségi művészeti csoportjaink a 'helyi, járási, városi, vagy éppen megyén kívüli társadalmi, politikai és kulturális rendezvényeken. A mórágyi népi együttes ez év nyarán az NSZK-ban vendégszerepeit, sikeresen demonstrálva a magyarországi német nemzetiségi kultúra magas szintű ápolását. Az eredmények tehát jelentőnek. Nemzetiségi lakosságunk korábbi zárkózottsága csaknem föloldódott. Igényli a táguló 'lehetőségeket anyanyelvének, kulturális hagyományainak ápolására. Erősödik körében a nemzetiségi lét elismerésére és sdíátos érdekeik képviseletére való törekvés. Aktív gazdasági és társadalmi építés közepette ment végbe ez a fejlődési folyamat, és nem is mehetett volna másként. Jó állampolgári közérzet volt a hajtóereje Tolna megyében is a nemzetiségi aktivitás kibo ntalkozá só na k.-liFotó : Cz. S. Tizedik nyár Bayreuthban 3ZUIÍSIÍS11 ahol feladat az énekhang olyan szintű megszólaltatása, amely különböző földrészek színpadain is méltón képviseli a magyar kultúrát. Az efféle közösségi munkában, a ikóruséneklésben való szereplés az Állami Népi Együttesnél kezdődött Békás János esetében. Egy tehetség kutató felmérés juttatta az együttes énekkarába. A közös éneklés ellen akkor még szinte tiltakozó molnárle- gény előtt megnyílt egy pálya, kitárult a világ. A dalok együttes megszólaltatásában később olyan örömöt lelt ő is és felesége is, hogy nem akartak a kórusból kiszaA Pesti Műsort lapozva, az Erkel Színház programjait ajánló színlapok egyikén feltűnik Békás János neve. A Sárközben, Decsen megforduló idegen, aki eljut Békás Jánosáéhoz, a népművészet mesteréhez is, tudja, hogy az ő fiáról van szó. A nyolcvankét éves Békás néni minden alkalommal — mikor életéről kérdik — fő helyen említi János fiát, aki molnárlegényként kezdte életútját, és most a Magyar Állami Operaház magánénekese, kórusának felügyelője s az idén nyáron ünnepelte tizedik évfordulóját annak, hogy vendégénekesként visszatérően közreműködik feleségével együtt a bayreuthi Wagner-játékokon. Ez az évforduló jó alkalom, hogy közelebbről is megismerkedjünk Békás Jánossal, meg azzal az úttal, ami Decstől Bay- reuthig vezetett. — Nem akarok a nagyon elfoglalt művész pózában tetszelegni, de amióta az Operaház rekonstrokciói folynak, nehezebb a munkánk, szorosabb a próbarend, meg nem is olyan pályán futok én, amiről írni kellene — kezdte a telefonbeszélgetésünket, mikor időpontot kértem a találkozásra. Egyetlen szombati nap látszott szabadnak, amit Békás János a hétvégi kertjében szürettel akart tölteni. Ez volt az utolsó kibúvó, hogy elkerülje a beszélgetést. Percre sem vette komolyan a szüretelésben való segítő szándékunkat, ezért találkozónk helyében is, idejében is megegyeztünk. A „földim"-nek kijáró örömmel, basszus hangon, molnáros kézszorítással köszöntött bennünket, majd elindultunk a diós- di hétvégi „birtokra". Egy öreg pince fölé emelt, barnára pácolt, betantalapzatú faház és a hozzá tartozó kis gyümölcsöskert jelenti az énekesházaspár Pest közeli nyugalmát, kikapcsolódását. A szőlősorok közül érkezett fogadásunkra a ház asszonya, Békás Janka, aki szintén az Operaház kórusának tagja. A „mindannyian jól vagyunk” kölcsönös megállapítás után a szőlőszedés, darálás, préselés mulatsága következett. Mulatsága, mert annak érezték Békásék azt, hogy közösen szüretelünk. Az októberi napsütés azonban olyan ajándék volt, hogy kár lett volna a termés rovására eludvariaskodni a dolgot. Megtalálta hát ki-ki a munkáját, közben ismerkedtünk egymás hétköznapjaival. Általában az elejéről illik kezdeni az emlékezéseket, különben is divatos a régi idők „szépségét”, a „bezzeg akkort” hangsúlyozni. Most azonban nem a megszépítő messzeség, a nosztalgiaízű hangulat támadt fel, hanem két ember — férj és feleség — közös munkájának, az énekesi pályának a tegnapja. A „van”: fáradtságot, de tehetséget is igénylő öröméről esett szó. A Békás házaspár életében mindig ez a „van” játszott szerepet. A „van” pedig nem egyéb, mint olyan közösség munkájában részt venni, Békás János kadni. Nem vállalták a talán nagyobb betűs neveket adó szólóénekesi pályát, így elkerülték a „csillaghullás” veszélyét is. A diósdi hétvégi házuk bejáratán egy plakát díszük: Richard Wagner, Festspiel Bayreuth felirattal és fölötte Wagner arcvonásainak grafikája. Amíg a présből csorog a diósdi domboldal leve, Bayreuth kerül szóba. A textil- és porcelániparáról híres bajorországi város arról is nevezetes, hogy életének utolsó szakaszában itt működött Richard Wagner, az operairodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Műveinek előadására épült 1872—1876-ban a Festspielhaus, s ott azóta évről évre megrendezik a bayreuthi ünnepi játékokat, a legkiválóbb művészek közreműködésével. — Mint minden közösség, az Állami Népi Együttes is átesik a nemzedékváltásokon - kezdte Békás János. Ez természetes folyamat. Amikor ott énekeltünk, és a mi nemzedékünk adta át a stafétát, akkor jelentkeztem az Operaházba meghallgatásra. Zakariás imáját énekeltem a Nabuccóból. Felvettek. Pár év múlva a feleségem is jött, akit a népi együttesnél ismertem meg. Amikor az Operához szerződtünk, azt hittük, vége a soksok élményt adó külföldi szerepléseknek, amit a népi együttestől kaptunk. Egyszer Bayreuthból az ünnepi játékok énekkarába tagokat kerestek. Engem is meghallgattak. Mozart: A varázsfuvola című operájából Sa- rastro áriáját énekeltem. Meglepődtem, amikor megérkezett Bayreuthból a felkérő levél a kórusban való éneklésre. Operaházunk támogatta ezt a kérést, így az idén már a tizedik nyarat töltöttük Bayreuthban — mesélte Békás János. Erre a jubileumi emlékezésre emeltük gyorsan a diósdi „hegy" levével telt poharat. — Minden év nyarán Bayre- uthba utazunk, öthetes próbák után kezdődnek a játékok. A nemzetközi kórus tagjai között öt-hat magyar is szerepel. Köztük vagyunk mi is feleségemmel - folytatja Békás János a nyarak történetét. A város ilyenkor világvárosi jelemezt ölt. Wagner- műveket csak itt lehet akkor világszínvonalon hallani. Nekünk, kórustagoknak is megújuló élmény minden év. Az előadások más országokétól eltérően itt már délután négy órakor elkezdődnek, de az egyórás szünetek miatt végül addig tart, mint a későbbi kezdésűek. A szünet arra jó, hogy akkor a közönség szerepelhet. Ök mutatják be egymásnak „jelmezeiket", a drágábbnál drágább ruhakölteményeket. A szomszédos vendéglőkben pedig elegáns kiszolgálás folyik. Számomra azonban az a fontos, hogy megismerhettem azt a világot, amelyben élt és alkotott Wagner. Erről nyomban bizonyságot is tett Békás János, mikor Wagner kalandos sorsának néhány pillanatát említette. így került szóba Liszt Ferenc. Békás János beszélgetéséből kitűnik, hogy nem csupán a Wagneropenák — A bolygó hollandi, Tainnlhauéer, Lohengrin, A nibe- Jung gyűrűje, A nürnbergi mes- Iterdblnokok, vagy a Parsifal — Ikórus'szólamait ismeri, de felkészült a történelmi háttétből is, ami a születésük pillanatában volt. így megtudtuk, hogy 1864-ben Lajos király meghívására telepedett le Wagner Münchenben, ahol Bülow karnagy vezetésével mintaszerűen szólaltaik meg operái. Végül 1872-lben megvalósult Wagner álma. Bayreuthban lerakták a Wagner-színíház alapkövét. Az „ünnepi csarnokban" csak Wagner műveit játsszák, rendkívül gondos, művészi előadás^ ban. Az elmúlt tíz év emlékeit őrzik a diósdi falházban található bayreuthi porcelántányérok is. Ezeket az ünnepi játékok szervezői adják az ott közreműködőknek. Érdekességük, hogy minden alkalommal más-imás grafikussal terveztetik ezeket az emléktányérokat. Az elsőt Békás János karikatúrája díszíti. Kézügyesség és énekhang. 'Mindkettőt talán édesanyjától örökölte. A beszélgetésiből természetesen ő sem hiányzik, hiszen ahogy Békás néni Decsen a „gyerekeimet” emlegeti, viszonzásul őt is megidézik Budapesten, Bayreuthban, vagy éppen Diósdon. Békás János és Békás Janka operaénekesek. Napjaik a színházban telnek, ott élnek igazán. Nem a reflektorok élvakító fényében, kicsit a háttérben, ám nélkülözhetetlenül. „Mindig jelen lenni” — ez töltötte be eddigi pályájukat, ez lesz a 'holnapjuk is. DECSI KISS JÁNOS Szinpadra érett az utánpótlás is. (Felvételeink a „Reicht Brüderleich die Hand” területi döntőjén készültek.) És szólnak az öreg gombos harmonikák...
