Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-27 / 279. szám

1982. november 27. / TOLNA \ 6 "KÉPÚJSÁG Múltunkból- Első találkozásunkkor meglehetősen zavarban voltam, nem is igen tud­, tam figyelni a beszélgeté­sünkre. Imponálóan gyor- l san és frappánsan intézte mindennapi ügyeit: két te­lefonon beszélt egyszerre - az egyiken oroszul - szer­zett egy üvegsarkú cipőt, ígért egy első osztályú ba- romfiszállitmányt, közben aláirt vagy tiz papirt, és megbeszélt valamit a szak­szervezetissel. Általában ilyen az élettempója? — Olvastam nemrég egy cik­ket arról a vezetőtípusról, aki nagyon elfoglalt, és éppen ezért nem jó vezető, mert nem szer­vezi meg jól az idejét. Amikor ilyen véleményt hallok, arra gondolok, hogy én vajon jól csinálok-e mindent? Mert való­ban az a jellemző a minden­napos munkámra, hogy rendkí­vül sok információ érkezik be hozzám, operatív intézkedések sorozatát kell hoznom egymás után, ugyanakkor olyan kérdé­sekkel is kell foglalkoznom, amely a gazdaság hosszabb tá­vú fejlesztésére vonatkozik. Bi­zony a kérdések forgatagában előfordul, hogy az ember nem mindig jól rangsorol. Ami szintén a nyüzsgő élettel kapcsolatos: vannak a mun­kámban üresjáratok, s érzem, több feladatot le kellene ad­nom. De ami a dolog másik ol­dalát illeti, ma a hőgyészi gaz­daságban dolgozni azt jelenti, hogy nap mint nap feszített munkatempóban dolgozunk, mert eredményeket akarunk el­érni. Vannak üzemek, amelye­ket favorizálnak, de én - re­mélem nem vagyok egyedül -, úgy érzem, hogy büszke lehet az, aki a Hőgyészi Állami Gaz­daságban dolgozik, mert ebben a gazdaságban az évek során nagyszerű eredmények szület­tek. Az országban elsőként itt alakúit agrokémiai centrum, in­dult mint kft., s társulássá fej­lődött. A juhágazatért érzett ag­godalom, a lehetőségek jobb kihasználása és a hatékonyabb hústermelés indokolta a juhtár- sulás létrehozását. Kidolgoztuk a nedveskukorica-tárolás tech­nológiáját, ennek is köszönhe­tő, hogy állandóan keresnek minket, pezseg, forrong körülöt­tünk az élet. Az ország 120-124 állami gazdasága között a 26.- ok voltunk tavaly a rangsorban.- Nekem is az a tapasz­talatom, hogy a legjobb ál­lami gazdaságokban, szö­vetkezetekben gyors a munka, az élettempó, érez­hető az akceleráció. Mégis sok helyütt görnyed a teher alatt egyik-másik ember, önnel kapcsolatban vi­szont az az érzésem, hogy olyan természetesen végzi a munkáját, mint ahogy le­vegőt vesz az ember. — Ahhoz, hogy az ember ezt a munkát csinálja nemcsak az élet megkívánta fordulatszámot kell felvenni, hanem szeretnie kell a földet, az állatokat, min­dent, ami az agrártermeléssel kapcsolatos. Ez a munka elkö­telezettséget kíván, azt, hogy ne a biztos anyagiak reményé­ben, és az egzisztenciáért vál­laljam a munkám, hanem azért, mert nagyon érdekel. Én úgy látom, hogy a mezőgazdaság az, ahol sohasem ismétlődnek meg a munkafolyamatok, a problémák mindennap másképp jelentkeznék, és a megoldásuk­ra nincs sablon. I — Váratlan helyzetekben feltalálja magát. — Ehhez az kell, hogy ne csak a föntről lefelé áramló in­formációkat ismerjem, hanem azokat is, amelyek a közvetlen munkavégzéssel kapcsolatosak. Amikor én sok témában egy adott időszak alatt merem vál­lalni a döntés kockázatát, azt azért tehetem meg, mert az igazgató nem azt kéri tőlem, hogy csak könyveléssel, pénz­ügyekkel, bérszámfejtéssel és üzemgazdasági elemzéssel fog­lalkozzam, hanem azt is, hogy rendszeresen menjek ki a ha­tárba, és nézzem meg, hogyan állnak a mezőgazdasági mun­kák. Keresnem kell a jelenleginél jobb megoldásokat, hisz ma már nem az ugrások, hanem az apró lépések korszakát éljük. Nagyon pontosan kell tudnom tájékozódni ahhoz, ho'-y a pén­zemet jól forgassam, hogy fo­rintok legyenek a fillérekből. I — Mennyire ért a mező- gazdasághoz a közgaz­dász?- Apám 1952-től tsz-ben dol­gozott, a nyugdíjazásáig tsz- elnök volt a Heves megyei Dor- mándon. A háztáji gazdaság­ban, akárcsak faluhelyen min­denki, mi is állatokat tartot­tunk, a kertben megtermeltük a konyhára valót. A mezőgazda­ság iránti elkötelezettség, úgy érzem, már otthon belém ivó­dott. Amikor az egyetem első éve után szakosodtunk és az agrárszakot választottam, töb­ben megmosolyogtak. Abban az időben senki sem akart elsza­kadni a várostól, különösen a fővárostól. A mezőgazdaság nem volt vonzó, kevesek szá­mára jelentette a megélhetést még 1968-ban is. I- Korábban hol dolgo­zott?- Először a bajai mezőgaz­dasági kombinátnál, onnan azért jöttünk el, mert nem oldó­dott meg a lakáskérdésünk - persze a revizori munka nem is túlságosan tetszett. A szekszárdi gazdaságban én is megfordul­tam, mint egy a szerencsét pró­báló fiatalok közül. Hőgyészre 1974-ben érkeztem. I- Milyen volt akkor a hőgyészi gazdaság? — Jól funkcionáló és szerve­zett, de változás alatt állt, hisz az új igazgató akkor próbálta a terveit megvalósítani. Ismer­tem már a gazdaságot - a fe­leségem. aki szintén agrár- közgazdász, Tolna megyei. A gyakorlati időt itt töltöttem a gazdaságban, itt is írtam a diplomamunkámat. De annak idején én nem kerültem szóba, noha a főkönyvelő nyugdíj előtt állt. Mikor az útkeresés a gaz­daságban megkezdődött, s a korábbi munkahelyeken mi sem azt kaptuk, amit vártunk, vala­hogy egymásra találtunk.- Nem ismerem különö­sebben a gazdaság igaz­gatóját, de az az érzé­sem, hogy önök ketten rop­pant passzolnak egymás­hoz. — Azt mondják: kiegészítjük egymást. Az igazgató lendüle­tes, ellentmondást nem tűrő ter­mészet, a kivitelezés stádiumá­ban a következetes végrehajtás híve. Ö optimista, én pesszimis­ta típus vagyok. Lehet, hogy ez nekem nem előnyös tulajdonsá­gom, de okkor, mikor bizonyos kérdésekben dönteni kell, a kettőnk véleményének eredője közel áll a valósághoz. Talán így szerencsés a mi találkozá­sunk. Az sem mindegy, hogy egymásban kölcsönösen megbí­zzunk, s olyan feladatokat is kapok, amit a gazdaság igaz­gatója idő hiányában nem tud elvégezni. Nagyobb dolgokban konzultálunk, közösen döntünk, s én legalábbis igénylem, hoqy kontrollálják a véleményemet. Munkaköri leírásom szerint az igazgató helyettese vagyok, a távollétében minden felmerülő kérdésben felelősen döntenem kell. A szakterületem a közgaz­dasági munka, ami a gazda­ság stratégiájának és minden­napi taktikájának alakítását je­lenti. Kötelességemnek érzem, hogy ne csak a közgazdasági problémák mögé bújva éljek és dolgozzak, — ön átlátja a gazda­ság egészét a legalsóbb szinttől a legmagasabba­kig, jól ismeri a gazdaság mutatóit, s elég keményen bele is szólhat a vállalat munkájába. A jövőre vo­natkozóan milyen trendet jelöltek meg? — A jövőben nem fogadható el, hogy gazdaságon belül a fejlett növénytermesztés mellett alacsony színvonalú legyen az állattenyésztés. Az állattartást is magasabb szintre kell hozni. S az ágazat nem aszerint jó, vagy rossz, hogy milyen állagú épületben vannak a jószágok, hanem, hogy hatékonyan ter­mel és gazdaságosan funkcio­nál-e. Az állattenyésztési főága­zaton belül is szeretnénk meg­szüntetni a kontrasztokat: ne legyen negyvenszázalékos nye­reségrátával dolgozó tehenészet és veszteséges juhászat egy üzemben. Nagyobb szerepet szánunk az állattenyésztésnek, mert bebizonyosodott - a ka­matlábak növekedése azt jelzi -, hogy az a gazdaság tud ha­tékonyabban dolgozni, amely­ben a bevételek és a kiadások legkedvezőbb egyensúlyát tud­ják kialakítani. Olyan áruter­melő szerkezetet kell létrehozni, amelyben az állattenyésztés vo­lumene meghatározóvá válik, hisz az állattartás folyamatosan hozza a pénzt.- A szabályozókkal kap­csolatban sokan úgy vélik, , hogy jó lenne, ha az ad­minisztratív szervek nem szólnának bele a terme­lésbe, a legfontosabb mé­rőszám a tény, a valóság legyen.- A mindennapi munkánkhoz az is hozzátartozik, hogy a sza­bályozókat maximálisan kihasz­náljuk, mert azok nemcsak le­hetőséget adnak, de kötelessé­get is jelentenek. Ha a tejpré- miummül 30 százalékot lehet hozni, akkor a 30 százalékot kell hozni. Szabályozásra szükség van. Mi, akik a gyakorlatban dolgozunk, inkább azt várjuk, hogy hosszabb időre szóljanak és stabilabbak legyenek. Kelle­nek, mert segítséget nyújtanak a gazdálkodási irány kijelölé­séhez, megmutatják, hogy mire van szüksége a népgazdaság­nak. S ezt ki kell használni. Mert ami jó nekem, az jó a népgazdaságnak is. Mondjon a munkámról a piac értékítéletet, mert látható, hogy amikor di­rekt módon beavatkozva tartó­san eltérítettük az árakat a va­lóságos ráfordításoktól, azok nem szolgálták a hatékony gazdálkodás kialakulását. Ma egyértelmű, hogy a nyereség minősíti a gazdálkodást. A sza­bályozók persze félre is tudnak orientálni: 1976 tájékán terme­lési értékben nem tudtuk kiter­melni annak a bérnek a vonza- tát, amelyet adómentesen fej­leszthettünk volna. Ennek követ­keztében majdnem másodlagos­sá vált a nyereség, elsődleges­sé lépett elő a termelési érték növelése. Ami a béreket illeti, nem kell minden évben egy kis álla­mi gazdaságot reprodukálnunk, má már. Ezt a rendszert meg­szüntették, s a ma érvényben lévő szabályozók a hatékony­ságot javítják. Bár a bérszabá­lyozás vonatkozásában még ma sem sikerült megtalálni a hatékony módszert. I- Bármerre is megy az ember, hallja, hogy a bér- szabályozás ma a vállalat- gazdálkodás egyik leg­neuralgikusabb pontja. — Szó szerint így van. A 2,5 százalékos lehetőség, ami a bér­szintben adómentesen növelhe­tő, arra mindenképpen megfe­lelő szabályozási forma, hogy a népgazdaságot a pillanatnyi helyzetéből a javulás irányába vigye. Betölti a kiáramló vá­sárlóerő visszafogásának funk­cióját, de azt is kell látni, hogy a létszámhígítós még mindig eszköz arra, hogy a jól dolgo­zókat meg tudjuk fizetni. Érde­kes dolog az érdekeltség. A vezetők részére olyan érdekelt­ségi rendszert dolgoztunk ki, hogy az éves alapbér 40 száza­lékát kaphatja meg, ha a ter­veit olyan mértékben teljesíti túl, ahogy azt vártuk. Ennek elle­nére előfordul, hogy év végén nem tudja valaki, hogy mi a prémiumfeladata. Az érdekelt­ség akkor funkcionál jól, ha nemcsak nagyságrendjében hív­ja fel magára a figyelmet, ha­nem olyan emberekre vonatko­zik, akik elkötelezetten dolgoz­nak, akik tudják, hogy itt nem munkaidő, hanem feladat van. Szomorú tény, hogy ma a ke­rületvezetők 20 forintos órabé­rért dolgoznak, s a jó szakmun­kás megkeresi a 26 forintot. Ez a mai bérszabályozás fogyaté­kossága. A megoldás minden­képpen az, hogy a teljesítmé­nyekhez kell igazítani a béreket. - Meglepően fiatal, mindössze 32 éves. Ez nem érdem, csak állapit, hisz vannak 24 éves egyetemi tanárok, és ötvenéves ag­gok. Milyen a kapcsolata a kollégáival? — A gazdaságra a fiatalodás a jellemző: a kerületvezetők átlagéletkora nem haladja meg a 36 évet. A jelenlegi beosztás­ba három éve kerültem, előtte öt évig voltam a főkönyvelő he­lyettese. Az volt a cél, hogy ala­posan megismerjem a gazda­ság munkáját, s fölkészüljek arra, hogy a jelenlegi funkciót ellássam. Úgy érzem, mindenki­vel jó, kiegyensúlyozott a kap­csolatom.- Érzékeny ember? — Nagyon. Sokot vívódom, főleg olyan dolgokon, amelyek a gazdasággal vannak össze­függésben. A problémák meg­viselnek, de ezt igyekszem a környezetemmel lehetőleg nem éreztetni. Ilyenkor inkább viccel­ni, humorizálni szoktam. Persze jól tudom, hogy nem vívódni kell, hanem azt nézni, hogy a feladatokat hogyan lehetne jobban megoldani. Ç - Mi dühíti?- A tehetetlenségen kívül leg­inkább az, ha valaki kisszerű, önös érdekeit a közös érdekek elé helyezi. I — Itt lakik a gazdaság központjával szemben. Nem rövid ez a távolság? - Arra rövid, hogy munka után a gazdaságtól elszakad­jak, arra viszont éppen elég, hogy megtaláljanak, ha bármi­lyen probléma adódik. D. VARGA MÁRTA A ma élő fiatalabb nemzedék képviselői közül csak kevesen tudják azt, hogy ki volt a köz­ségben a kisbíró. Nemcsak a név veszett a múltba, de a funkció is alig ismert. Pedig egykoron szinte központi alak­ja volt a községeknek, kisebb városoknak. Ö volt a falu „min­dentudója”. Vállán a kisdob, s ha a dobverők peregni kezd­ték, összefutott a környék, hogy hallja a kisbíró szavát. S a kis­bíró rendszerint, szinte megha­tározott menetrend szerinti idő­ben megérkezett a község adott pontjára, s így kezdte: Közhírré tétetik... % Nos, mit tett közhírré a kis­bíró? A Tolna megyei Levéltár­ban őrzik a községi dobolási könyveket, amelyekbe kézzel ír­va, vagy írógéppel feljegyezve ott van a fontos közlendő. Bele­lapoztunk néhány dobolási könyvbe, s most onnan idé­zünk. Ezek a dobolási szövegek esetenként rendkívül fontos kor- történeti dokumentumok egy kisebb közösség mindennapi gondjairól, gazdálkodásáról, sorsáról. Az értényi dobolási könyvben tallózunk. 1942. február 27-én a der­mesztő hidegben a kisbíró a következő közleményt olvasta fel a község főterén: „Újra felhívja az elöljáróság a munkások figyelmét arra, hogy a miniszteri rendelet értelmé­ben azok a mezőgazdasági munkások, akik még mezőgaz­dasági munkára nem szerződ­tek el, ez évben is legalább oly mérvű munka végzésére szer­ződjenek el, mint amennyit az előző évben végeztek. Azok a munkások, akik elszegődni nem tudtak, március végéig össze­írás végett jelentkezzenek a községházán. Azok a munka­adók pedig, akik munkást nem kaptak, ugyancsak jelentkezze­nek a községházán, ahol a ha­tósági munkaközvetítés kereté­ben fognak tudni elhelyezkedni a munkások és a munkaadók munkást kapni. Figyelmezteti az elöljáróság a munkásokat, hogy aki nem vállal szerződéses mun­kát, az a honvédelmi munka keretében lesz foglalkoztatva, vonakodás esetén pedig inter­nálótáborba kerül.” Ezt követően rövid dobpergés — és kész... A kisbíró ment to­vább, a következő utca sarkán újra verte a dobot. 1942. április 4-én a követke­zőket hozta a kisbíró a község lakóinak tudomására: „Figyeímezteti az elöljáróság a lakosságot, hogy az 50, 20 és 10 filléres nikkel érmék bevoná­sának határideje ez évi június hó 30. Ezeket a közpénzeket május 31. napjáig fogadják el fizetésül, a Magyar Nemzeti Bank pedig ez évi június 30-ig cseréli be acél érmékre. Ez a határidő meghosszabbítva mór nem lesz." 1942. május 25-én a kisbíró a következő hosszabb közle­ményt ismertette a köréje gyűlt emberekkel: „A felsőiregi uradalom veze­tőségétől kapott értesítés sze­rint a bati erdőre honvédelmi munkára kirendelt értényi mun­kások közül legutóbb már csak egy ember jelent meg a hely­színen. Az uradalom vezetősége kö­zölte, hogy amennyiben a mun­ka folytatása végett az érté- nyiek nem jelennének meg, az erdőfelügyelőség kénytelen lesz a munka megtagadása miatt ellenük az eljárást megindítani. Háborúban van az ország, háború esetére kivételes rendel­kezések vannak érvényben, így súlyos büntető rendelkezés van megállapítva a munka végzésé­nek megtagadására is. Az el­járás eredménye internálás le­het. Nagy azoknak a száma, akik­nek katonai szolgálatra kellett bevonulni, azok a köz érdeké­ben sokkal nagyobb áldozatot hoznak. Akik itthon maradtak, távol a háború borzalmaitól, tartoznak nemcsak maguk he­lyett, hanem harcoló magyar testvéreik helyett is itthon dol­gozni. Aki nem érti meg e rendkívüli idők parancsoló szükségét, vagy rossz indulatból ki akarja ma­gát vonni a kötelességteljesítés alól, szemben fogja magát ta­lálni az erre érvényben lévő rendelkezések szigorú megtorló rendelkezésével.” Kimondottan háborús hírt volt kénytelen közölni a kisbíró 1942. július 20-án. „A folyó évben augusztus hó 1-től augusztus hó 10-ig előre­láthatólag a község határának egy része tüzérségi éles lövé­szetre, mint a múlt években is volt, igénybe lesz véve. A lö­vészet tartama alatt az utak reggel hat órától délután két óráig le lesznek zárva. A lövé­szet tartamát a templom tor­nyából kitűzött piros zászló jel­zi. Arra a területre ez idő alatt akkor sem szabad bemenni, ha őrszem nem állana úton. Az őr­szemek a lőtérre igyekvő szemé­lyeket, járműveket kötelesek fel­tartani. Az őrszem utasításának mindenki tartozik engedelmes­kedni... Aki fel nem robbant lövedé­ket talál, azt jelentse az elöl­járóságnál, alkalmas módon je­lölje meg, egy pengő találati jutalomban részesül. Figyelmez­teti a hatóság a lakosságot, hogy esetleg rspeszdarabok is robbanhatnak még és szeren­csétlenséget okozhatnak.” A fenti hirdetés még úgy szól, hogy esetleg éleslövészet lesz. Egy héttel később pedig már így szólt a „Közhírré tétetik...": „Páncélos járművek, harcko­csik olykor közúton is közleked­nek, ezért figyelmezteti az elöl járóság a lakosságot, hogt ilyenek elől az úton térjenek ki, mert ezek a kocsik nagy súlyuk miatt nehezen kormányozhatok és könnyen közlekedési baleset okozói lehetnek.” A kisbíró ezen a napon újra nyaka közé vehette a dobot - és a lakosság örömére jelent­hette : „A tüzérségi éleslövészet au­gusztus 17-től augusztus 27-ig terjedő időre lett elhalasztva.” 1942. szeptember 5-én a kis­bíró a légiriadóról és az elsöté- títési kötelezettségről dobolt. Néhány mondat a hosszú hír­ből : „Ellenséges repülőgépek megjelenése bármikor várható. Az ellenséges repülőgépek kö­zeledését a templomtoronyban a harang kongatásával, harang félreverésével jelzik. A légi­veszély elmúltát rendes haran­gozás fogja jelezni, esetleg a lakosság közvetlen észlelésből: motorzúgásból, bombák, löve­dékek robbanásáról értesül a veszélyről. A mai naptól kezd­ve szürkülettől napkeltéig min­dennemű szabadba sugárzó fényt meg kell szüntetni. A lakó­házak ablakait, ajtóit úgy keM elfüggönyözni, hogy semmiféle fény a szabadba ne szűrőd­jék ki." A gazdálkodással összefüggő kérdések is gyakran szerepeltek a kisbíró listáján. Például 1942. november 24-én a következőt hozta a lakosság tudomására: „A szőlőkötöző raffiaháncsból jövőre sem lesz elegendő a háború miatt, így mindenki gondoskodjon már előre jövő évi szőlőkötöző anyagáról: pót­anyagként felhasználható: ku­koricaháncs, fűzfaháncs, sás, kákalevél, gyékény, rozsszalma és hasonló anyagok." 1942. december 1-én újra szi­gorú intézkedéseket hozott a kisbíró a lakosság tudomására: „A fejadagként megállapított és meghagyott kenyérgabonából egyhavi mennyiséget be kell szolgáltatni. Ezért a gabona­alapjával és a kenyérgabona­jegyével mindenkinek jelentkez­nie kell a községházán... És lehetne folytatni tovább. 1943-ban,-1944-ben egyre szo­morúbb, és egyre szigorúbb közleményeket olvasott fel az utcasarkon a kisbíró. Nem ő tehetett róla, hogy ilyeneket kellett közhírré tennie. • De az értényi dobolási könyv 1945-ből is tartalmaz közlemé­nyeket. S valószínű, hogy a kis­bíró vidámabban olvasta fel az alábbi közleményt: „Felhívja a Földigénylő Bi­zottság mindazokat, akik a teg­napi nap folyamán földhöz ju­tottak, haladéktalanul kezdjék meg a bevetetlen terület meg­művelését. Ez ellen a rendelke­zés ellen senki semmiféle kifo­gást nem emelhet.” Kár, hogy elfeledték — tán örömükben - az iratra rávezet­ni a keltezést. így a földosztás pontos idejét homály fedi. K. BALOG JÁNOS Kovács Józseffel, a Hőgyészi Állami Gazdaság gazdasági igazgatóhelyettesével

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents