Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-04 / 259. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 259. szám. ARA: 1,40 Ft 1982. november 4., csütörtök Mai számunkból A MÚZEUMI (HÓNAP MÉRLEGE (3. old.) JÁRÁSI 1FJÚMUNKASNAP (4. old.) A {KÖZOKTATÁS KÉRDÉSEI EURÓPA ÉNEKEL (5. old.) (5. old.) Losonczi Pál hazaérkezett Kuvaitból Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és kísérete szerda reggel Kuvaitból hazaindult Budapestre. IA magyar államfőt reggel Szalam-palotabeli szállásán kereste fel Dzsábir el-Ahmed el-Dzsabir esz-Szabah sejk. Ku- vait állam uralkodója, majd rövid eszmecsere után vele együtt hajtatott a repülőtérre. Itt ünnepélyesen búcsúztatták Losonczi Pált és kíséretét. A ikatonazerekar eljátszotta a magyar és a kuvaiti himnuszt, az Elnöki Tanács elnöke fogadta a díszegység parancsnokának jelentését, majd búcsút vett az em írtől. Amikor a magyar államfő beszállt az elnöki különgépbe, dÍ5zsortűz dördült el. A repülőtéri búcsúztatáson megjelent Szaad el-Abullaih el-Szalem esz-Szabah sejk, Ku- vait állam trónörökös miniszter- elnöke és a kuvaiti kormány számos tagja. Jelen volt Horváth Ernő, hazánk kuvaiti nagykövete és a magyar kolónia tagjai. Szerda délután érkezett Budapestre Losonczi Pál. Vele együtt visszaérkeztek kíséreténeik tagjai : Hetényi István pénzügyminiszter, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, Mele- ga Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes és Simon Ferenc, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnök- helyettese. A fogadtatásra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Katana Imre, az Elnöki Tanács titkára, Á'bra- ihám Kálmán építési és város- fejlesztési miniszter és Házi Vencel külügymirti szter-helyet- tes. * A látogatásról az alábbi közös közleményt adták ki: Losonczi Pál, a MagyarNép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Dzsabir el-Ahmed el- Dzsabir esz-Szabah sejknek, Kuvait állam uralkodójának meghívására 1982. október 31. és november 3. között hivatalos látogatást tett Kuvaitban. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke a két ország népeinek barátságát tükröző szívélyes fogadtatásban részesült. Losonczi Pál találkozott Szaad el-Abdullah el-Szalem esz-Szaibah sejkkel, Kuvait állam trónörökös miniszterelnökével és Szabah el-Ahmad el- Dzsabir esz-Szabah miniszterelnök-helyettessel. külügy- és tájékoztatási miniszterrel. Fogadta a kuvaiti kormány pénzügyi és tervezési, kereskedelmi és iparügyi, távközlési, közmunkaügyi, valamint villamosipari és vízügyi miniszterét és megibeszélést folytatott velük a két ország gazdasági és pénzügyi kapcsolatainak kérdéseiről. Losonczi Pál és a kuvaiti uralkodó tárgyalásai a kölcsönös barátság és megértés légkörében folytak. A megbeszélések során mindkét fél kifejezte, hogy elégedett a kétoldalú kapcsolatok állandó fejlődésével és hangsúlyozta, hogy az együttműködés különböző területein további erőfeszítéseiket tesznek azok fejlesztésére. A felek áttekintették az országaik közötti gazdasági kapcsolatok helyzetét és megelégedéssel állapították meg, hogy a gazdasági, kereskedelmi és technikai együttműködés zavartalanul fejlődik. Egyetértettek abban, hogy további lehetőségek vannak a gazdasági és a pénzügyi kapcsolatok további elmélyítésére, különösen a villamosítás, a közúti közlekedés, az élelmiszeripar, a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság és az iparosítás területén. A felék mély aggodalmukat fejezték ki a nemzetközi helyzet romlása miatt és egyetértettek abban, hogy az emberiség egyik legfontosabb feladata a világbéke megőrzése. Hangsúlyozták, hogy minden erőfeszítést meg kell tenni a világ békéjének és biztonságának erősítésére, a nemzetközi feszültség enyhítésére, a fegyverkezési verseny megállítására, különös tekintettel a nukleáris és egyéb tömegpusztító fegyverékre. Hangsúlyozták, hogy fel kell számolni a válsággócokat, valamint a gyarmatosítás és a faji megkülönböztetés minden formáját. Határozott meggyőződésüket fejezték ki, hogy a nemzetközi kapcsolatóknak a kölcsönös tisztelet, a belügyékbe való be nem avatkozás, az erőszak alkalmazásáról való lemondás, a szuverenitás, a függetlenség és a területi integritás elvernék tiszteletben tartásán kell alapulniuk. A leszerelés és a legfontosabb nemzetközi kérdések területén a felek az államok közötti konstruktív, őszinte és komoly párbeszéd szükségességére hívták fel a figyelmet. Hangsúlyozták , hogy a nemzetközi problémák megoldó sóiban növelni kell az BNSZ szerepét. Dzsabir el-Ahmed el-Dzsabir esz-Szabah, Kuvait állam uralkodója és Losonczi Pál rámutatott, hogy az európai államok fontos szerepet tölthetnek be a nemzetközi légkör javításában, és hogy fokozniuk kell erőfeszítéseiket az európai kontinens békéjének és biztonságának megszilárdításáért. A két fél mélységes aggodalmának adott kifejezést a közel-keleti helyzet rosszabbodása miatt, apielynek oka Izraelnek az arab népek és az arab államok ellen folytatott, a megszállt arab területek bekebelezésére irányuló agresz- szív, terjeszkedő politikája. Hangsúlyozták, hogy a közel- keleti válság tartós és igazságos rendezése csak úgy lehetséges, ha helyreállítják a palesztin nép elidegeníthetetlen nemzeti jogait, beleértve jogát az önrendelkezésre 'és arra, hogy létrehozza saját földjén független államát, továbbá, ha Izrael kivonul az 1967 óta megszállt összes arab területekről. Megerősítették, hogy támogatják a PFSZ-t, a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjét. Hangsúlyozták, hogy a PFSZ- nek részt kell vennie a közel- keleti konfliktus igazságos és tartós rendezését célzó minden erőfeszítésben. A kuvaiti fél nagyra értékelte a Magyar Népköztársaságnak az arab népek ügyét támogató állásfoglalásait. Áttekintve a fezi csúcsértekezlet eredményeit, Losonczi Pál méltatta azok jelentőségét és az arab országok együttes fellépése folytatásának fontosságát. A felek határozottan elítélték Izrael Libanon elleni agresz- szióját, a libanoni belügyekbe történő szüntelen beavatkozási kísérleteit, valamint a polgári lakosság elleni kegyetlen vérengzést, amelynek során Nyu- gat-Bejrútban libanoniak és palesztinok ezreit ölték meg. Megerősítették, hogy támogatják a béke és stabilitás helyreállítását Libanoniban és hogy Libanon törvényes 'hatóságainak égisze alatt helyreálljon az ország biztonsága, szuverenitása, függetlensége, területi sérthetetlensége és egysége. A nemzetközi gazdasági helyzet áttekintése során rámutattak, hogy elő kell segíteni a fejlődő országúik gazdasági előrehaladását és aláhúzták, hogy erőfeszítéseket kell tenni egy olyan új nemzetközi gazdasági rend létrehozására, amelyben érvényre jut az egyenlőség és a demokratizmus, az igazságosság alapján minden országnak szavatolják, hogy szabadon rendelkezzék természeti kincseivel. A felek nagyra értékelték a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke Kuvait államban tett látogatásának eredményeit és kifejezték meggyőződésüket, hogy a látogatás hozzájárul a két ország barátságának erősítéséhez, együttműködésük fejlődéséhez. Losonczi Pál őszinte köszönetét fejezte ki a kuvaiti népnek és a kuvaiti vezetőknek a meleg fogadtatásért és magyarországi látogatásra hívta meg Dzsabir el-Ahmed el-Dzsabir esz-Szabah sejket, Kuvait állam uralkodóját, aki a meghívást örömmel elfogadta. New York, ENSZ Magyar felszólalás Az ENSZ-közgyűlés politikai és biztonsági kérdésekkel foglalkozó 1. számú bizottságának áltailónos vitájában kedden felszólalt dr. Prandler Árpád nagykövet, a magyar küldöttség tagja. Szorgalmazta, hogy a jelenlegi ülésszak fogadjon el olyan határozatot, amely meggyorsítaná a vegyi fegyverek eltiltását kimondó szerződés kidolgozását és elfogadását. A világűrben fenyegető fegyverkezési hajsza témájára áttérve a magyar diplomata elismeréssel szólt arról az 1967-ben aláírt szerződésről, amely tiltja nukleáris és más tömegpusztító fegyvereknek a világűrbe juttatását. Egyben rámutatott, hogy a kozmosz teljes demili- tarizá'lása végett mielőbb megegyezésre kellene jutni mindenfajta fegyvernek a világűrből való kitiltása kérdésében. A szocialista országok — állapította meg — ez irányban tevékenykednek a genfi leszerelési bizottságban, ám a nyugati államok az egész problémakört csupán egyetlen kérdésére — a műholdelhórító rendszerek megelőzésére vagy eltiltására — igyekeznek leszűkíteni. A magyar küldöttség nem tagadja ez utóbbi fontosságát. Mindamellett úgy véli, hogy ez a sok közül csupán egy vonatkozása a világűrben fenyegető fegyverkezési hajsza megakadályozásának és az egész témakörnek, amelynek minden vonatkozását csak egy átfogó szerződés keretében lehet megoldani — hangsúlyozta dr. Prandler Árpád. Kádár János és Franz Múlni találkozója Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára szerdáin, a Központi Bizottság székházában találkozott Franz Muhrival, Ausztria Kommunista Pártjának elnökével. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi élet főbb kérdéseiről, vallaimint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom helyzetéről. Megerősítették pártjaiknak a hagyományosan jó együttműködésre és a magyar—osztrák kapcsolatok további fejlesztésére irányuló törekvését. A találkozón részt vett Hans Steiner, Ausztria Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkárságának tagja és Szűrös Mátyás, az MSZMP KB tagja, a külügyi osztály vezetője.. Grisa Filipov befejezte magyarországi látogatását Grisa 'Filipov, a Bolgár Minisztertanács elnöke és kísérete magyarországi programjának utolsó napján látogatást tett a dunavarsányi Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben. A vendégeket elkísérte Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Roska István külügyminiszterhelyettes és Sebestyén Jenő, hazánk szófiai nagykövete. A termelőszövetkezet központjában Magyar Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes és Tresser Pál, a gazdaság elnöke fogadta a látogatókat. A termelőszövetkezet elnöke tájékoztatást adott a gazdaság tevékenységéről. A vendégek nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót elsősorban azért, mert a dunavarsó- nyi tsz természeti adottságai hasonlítanak számos bolgár gazdaságéhoz. A kedvezőtlen viszonyok is arra késztetik a szövetkezetei, hogy azökat a termelési ágazatokat fejlessze, amelyek nyereséget hoznak. Az elmúlt tíz évben például több mint (hatszorosára növelték a tejtermelést, és felépítették Európa egyik legnagyobb nyúl- tenyésztő telepét. A látogatás alkalmával a bolgár vendégek hangsúlyozták: a 'két ország bővülő gazdasági kapcsolataiban fontos szerepe van a mezőgazdaságnak. A jövőben az eddigieknél határozottabban szükséges törekedni arra, hogy az egyik országban elért eredmények — a termelési tapasztalatok cseréje útján — a másikban is minél hamarabb körkinccsé váljanak. A tájékoztatót követően Grisa Filipov és kísérete megtekintette a gazdaság létesítményeit, majd a vendégék a déli órákban visszautaztak a fővárosba, ahol látogatást tettek az Intranszmas magyar-bolgár vegyesvállalatnál. Grisa Fi li pavat - oki Lázár György és Roska István társaságában kereste fel az Intransz- mas budapesti székházát — Gábor András ipari miniszterhelyettes, s az Intranszmos magyar tagvállalatának vezetői fogadták, és tájékoztatták az 1964. óta működő szervezet tevékenységéről, eredményeiről. A vállalat elsősorban raktárak tervezésével és kivitelezésével, szállítópályák építésével foglalkozik. Termékeit Bulgárián és Magyar- országon kívül elsősorban a Szovjetunióban és az NDK-ban értékesíti, de az utóbbi években több üzletet kötött a tőkés piacon is. Grisa Filipov felhívta a figyelmet arra, hogy még számos, kihasználatlan területe van az (Folytatás a 2. oldalon.) Ellenállók, antifasiszták baráti találkozója Tegnap délelőtt a Magyar Ellenálllak, Antifasiszták Szövetsége Tolna megyei tagjainak részvételével a megyei pártbizottság székházóban baráti találkozót rendeztek. Ez évben másodízben került erre sor, először a nyár folyamán hívták össze őket, tájékoztatni a szervezeti változásokról, miszerint a Magyar Partizán Szövetséget átszervezték, és „örökébe" a Magyar Ellenálllak, Antifasiszták Szövetsége lépett. Most pedig az tette időszerűvé a találkozót, hogy megérkeztek az új tagsági igazóiványok. Dr. Rúzsa János, a megyei pártbizottság osztályvezetője köszöntötte a résztvevőket — köztük dr. Kovács Gyulát, a szövetség országos elnökségének tagját és dr. Péter Szigfridet, a megyei pártbizottság titkárát — majd ünnepi beszédében méltatta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulóját. Ezután dr. Péter Szigfrid adta át az új tagsági igazolványokat, majd dr. Kovács Gyula mondott köszönetét a pártbizottságnak a szövetség munkájának segítéséért. Az ünnepséget baráti beszélgetés követte: Dr. Péter Szigfrid átadja az új tagsági igazolványt a bonyhádi Beréti Istvánnak