Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-16 / 269. szám

A^ÉPÜJSÀG 1982. november 16. Moziban Az éjszakai utazók Az elmúlt héten műsorválto­zás jóvoltából juthattak a szek­szárdi Nagyvilág művészmozi látogatót a „Panelkapcsolatok” helyett „Az éjszakai utazók" című olasz—spanyol Mimhez. Egyik írója Ugo Tognazzi, ren­dezője Ugo Tognazzi, férfi fő­szereplője Ugo Tognazzi, aki­ről ezek után joggal feltételez­hető, hogy fontos mondaniva­lót vélt felfedezni Umberto Si­monéba azonos című regényé­ben, melynek nyomán filmjét létrehozta. Madách falanszterjelenete optimista villámtréfa, Huxley „Szép új világ"-ja hangulatos kabarészövegkönyv ehhez a li­dérces jövőt ígérő színes film­alkotáshoz mérten. Mindenki olyan jövőt képzel el, amilyen fantáziájából telik. Simonetta és Tognazzi nem szűkölködnek fantáziában, az általuk ígért jövő sötét rémálom. Sovány vi­gaszunkul legfeljebb az szol­gálhat. hogy megvalósulásának legkisebb előjelét se tapasz­talhatjuk napjainkban. Szerin­tük ugyanis századunk végén már az egész földfolyón rend és célszerűség uralkodik. Me­rőben célszerűtlen például az ötven felettieket életben tarta­ni, ugyanakkor a tőlük megsza­badulni akaró fiatalok rendér­zékét és humanistának vélt realizmusát sértené, ha egysze­rűen tarkón lőnék őket. Végté­re is a tulajdon szüléikről van szó, esetünkben Orsóról (Tog­nazzi) és iNidhiről (Orneíla Ma­rtom) egy se lelkileg, se fizi­kailag nem elhasználódott há­zaspárról. Megkapják „üdülé­si” beutalójukat egy szuperlu­xus tengerparti telepre, ami csak két dologiban hasonlít a náci haláltáborokra. Az egyik, hogy nem lehet elhagyni, a másik a megsemmisítés. Ez utóbbit azonban egy sátáni kvízjáték során, tengeri hajó­út formájában lehet kiérde­melni, ahonnan soha, senki nem tér vissza. Egyébként a lu­xus teljes, mindenkinek minden kívánságát teljesítik. Különös tekintettel szexuális igényeik kielégítésére, ami természetesen nélkülöz minden érzelmi indít­tatást. Ezt ha a film jelenetei nem tennék meg, a szinkron — a lédús magyar kifejezések gazdag tárházából bőven merít­ve - sokszorosan pótolja. Orsó azonban nem óhajt le­mondani a megöregedés jogá­ról, sőt, á If elszabadult magatar­tása ellenére orgiákban se kí­ván részt venni. Rövidesen ki­derül, hogy mint minden zsar­nokságnak, az itteninek se csak béhódolói vannak, hanem titok­ban szervezkedő ellenlábasai is. Nidhi ugyan a falanszter áldo­zatául esik, de Orsó fellázad és segíti mások szökését. Ez az el­lenállás a film mondanivalója, a szabad választás jogának hangsúlyozása. Az már szinte mellékes, hogy Orsót a saját unokájának golyója teríti le. A jócskán 16 éven felülieknek szánt film persze álproblémát tükröz. Az emberiségnek ugyan­is nem a falanszterré vált kör­nyezetben fenyegető elidegene­dés a fő problémája, hanem az életben maradás. Az egyébként nem sikerületlen filmben környe­zetpusztító öngyilkosságiunk esé­lyeiről éppígy nem esiik szó, mint az atomháború veszélyé­ről. Ami nem mond ellent an­nak, hogy érdemes megnézni, sőt, egy gyengébb altató bevé­tele árán még aludni is lehet utána. Közben nem, amit nem mind­egyik fantasztikus filmről lehet elmondani. ORDAS IVÁN Könyv Hajdú Ferenc: KeHen vagyunk, mindig ketten Vas István, 'egy — a Népsza­badságban 1968-ban megjelent cikkében „pompás" metaforát teremtett, a „költői hagyomány és újdonság kapcsolódásainak” hazai természetrajzáról. A ma­gyar költészet folyamatosságát hasonlítja egy hatalmas, hajóz­ható folyamhoz, (Duna) amely­be a különböző mederszaka­szon új — „friss" vizek torkoltá­nak. Egy ilyen csatlakozás a „régi Duna” vízihez Hajdú Ferenc lí­rája. A csatorna pedig a Ket­ten 'Vagyunk, mindig ketten cí­mű kötet. Már a nyitó vers (To­kaji fák) „Érettünk zug minden vagy felettünk?” - hangzású so­ra elragad, s sodor a „mik és miért vagyunk” gondolat meg­fejtése felé. „Tőlünk lenne jele­ne a jövőnek" — vallja, s — „ha írásjelek közé szorítva is,” eljut a felkiáltójelig. „Énekelj — biz­tat, sorsod, a hangod”. S teszi ezt mindvégig egyéni hangján, elutasítva az izmusok, irányza­tok felkínálkozását. Sorai nél­külözik a „manapság annyira dívó eszme- és stílus-eklekticiz­must". Versszervezése meglepő­en puritán. A forma nála is csu­pán sorskérdés, a versek igazi súlya a jelentéstartalmak meg­léte. Mondandójában a lét ösz- szefüggóseiről megfogalmazottak éppúgy jelen vannak, mint a gyermekkor élményvilága, s a ’ természet. (A mezőn kóborló kis­fiú s a töprengő felnőtt.) Hajdú embertrsztélőn hisz a jövőben, s azon munkálkodik, hogy érettük zúgjon minden, s ne felettünk. A kötet a Magvető Kiadó gon­dozásában jelent meg 1982-ben. BAYER BÉLA TV-NAPLÓ Néprajzi gyűjtemény Afrikából Finta István, a Hortobágyi Nemzeti Park zoológus felügye­lője természetvédelmi szakem­berként két és fél évet töltött Tanzániában. Ez idő alatt ma­dártani rendszerezést végzett az afrikai ország keleti részében, ahol megismerkedett a helyi la­kosság életével is. Tőlük — a maszáj és a makonde törzs tag­jaitól — vásárolt népművészeti tárgyakkal, valamint az Indiai­óceánból származó kagyló- és csigaházgyűjteménnyel tért ha­za a közelmúltban. Többalakos, - ujamaa stílusú ébenfa szobor - készítette a makonde törzs egyik tagja Rádió íratlan szabályaink Nincs olyan társadalom, em­beri közösség, amelynek ne len­nének íratlan szabályai, visel­kedési és egyéb normát meg­határozó törvényei. Ezek szere­pe a legmodernebb korban sem nélkülözhető, hisz életünk min­den apró mozzanatát, minden helyzetet nem lehet egyértelmű, írásos, konkrét utasítással ellát­ni, nem lehet minden helyzet­ben alkalmazható receptet ír­ni. Mindezek Bajor Nagy Ernő, Rázós úton című rádiójegyzeté­nek hallgatásakor jutottak eszembe. Többek közt beszélt a fiatalok erkölcsi nevelésében elért látszólagos — néhol tény­leges — sikereinkről is. A sta­tisztikák, amelyek a fiatalkorú bűnözéssel foglalkoznak, javuló képet mutatnak. Viszont ezek­be □ statisztikáikba nem férnek bele azok az esetek, amelyek nem érik el a szabálysértés szintjét sem, csak éppen a ne­velési eredmény példázatául sem lehet őket emlegetni. Úgy tűnik, az emberi kapcso­latokat, a másik emberhez való viszonyt sok helyütt még nem tartják annyira fontosnak, mint amilyen nagy jelentősége kel­lene, hogy legyen. Bajor Nagy Ernő is említi, hogy az orvosi egyetemeken a jelentkezőktől széles, átfogó ismereteket kö­vetelnek még fizikából is, de az­zal senki sem foglalkozik, hogy a jelölt hogy tud bánni az em­berekkel, kapcsolatot tud-e te­remteni, mások problémái, gondjai felé mennyire nyitott. Persze az élet bármely más te­rületéről is lehetne hasonló pél­dát hozni. Szó volt a rádiójegyzetben egy fiatalemberről, akit az utcai járókelők véresre vertek, mert — elmondása szerint - „szemetelt”. Aztán a szerző faggatózásából az is kiderült, hogy a szeme­telés úgy történt, hogy egy gyer- mekhomökozó belső falán törte szét a kiürült sörösüveget. A merénylők pedig - feltehetőleg — a homokozóban játszadozó kisgyermekek apukái voltak, íme egy jogilag szabályozott példa. A szemetelés szabálysér­tés, az önbíráskodás, a fia­talember béresre verése még súlyosabb vétség. A törvény előtt minden részt­vevő bűnös. Mégis, az emberek ítéletéről érdemes lenne közvé­lemény-kutatást tartani. Tj.­Szórakoztató ismeretterjesztés A kuriózum, a rendkívüli, a különleges iránti érdeklődés min­dig benne élt az emberben, aki ez irányú érdeklődését előbb a pletyka, később a sajtó, netán mindkettő ötvöződése árán igyekezett kielégíteni. Ezt egyáltalán nem feltétlenül kell pejo­rativen lellogni, hiszen ha a lkíváncsiság a tudás atyja, akkor a kiváncsiskodás legalább is a nagybátyja. Mai újságaink ősei, a „hír levelek" éppúgy igyekeztek olyasmivel traktálni az olvasót, amiről az még nem tudott, mint később a napi- és képeslapok „érdekesség" rovatai. Volt ilyen a Tolnai Világ­lapjában, van a Tolna megyei Népújságban, vagy akár az Új Tükörben is. „Televiziósltott" műszaki és természettudományi változata a Delta. A legcsekélyebb valószínűsége sincs annak, hogy amit a kellemes megjelenésű Kudlik lúlia nem kevésbé kellemes hangján és elismerésre máltó beszédtechnikával elmond, kü­lönösebben hosszú ideig megmaradna a nézők lejében. Nem is ez a cél, hanem a szórakoztató, figyelmet lekötő ismeret- terjesztés és figyelmeztetés arra a jólesően kellemetlen tényre, hogy mennyi mindent tudnak: - mások. Ez persze mit se von le a Delta-műsorok élvezetes voltából. Ami abban tetőzhet, hogyha valaki már végképp nem ért egy hangot se valamelyik technikai újításból, természettudományos érdekességből, felüt egy kézikönyvet és utánanéz a részleteknek. Egészen más a helyzet a logi esetekkel, Fluckné dr. Papácsy Edit mindennapjainkhoz legközvetlenebbül csatlakozó, pompás műsorával, A Deltában is, ebben is egyformán részünk volt a múlt héten. A logi esetek minden egyes példája az életből vett, a szándékosan minimális „dramatizál ás" csak a figyelem fokozott felkeltését szolgálja. Szinte nincs is alkalom, amikor az esetekből, vagy a levelekből ne szerezhetnénk újabb és úiabb bizonyítékokat jogi műveletlenségünkre, ami sokszor (lásd a Tegutóbbi adás munkaügyi vitáját) egyáltalán nem­csak az egyszerű kis emberekre, „sima" állampolgárokra, ha­nem felelős beosztásúakra is vonatkozik. A jog mindenkit ér­dekel, hiszen már születésünk előtt kapcsolatba kerülünk vele, és a halál se szakit el teljesen tőle. Részben az érdeklődés, részben amiatt, hogy az ember szeret más kárán tanulni, a logi esetek a tv legsikeresebb ismeretterjesztő műsora. A szak­értők — Arany lánosné dr., vagy a néphumor által már „logeras Pálnak" keresztelt brilliáns humorú és a képes beszéddel buz­gón élő dr. Erőss Pál - a néző legközvetlenebb ismerősei közé tartoznak. Tulajdonképpen meggondolandó, hogy amiként a Magyar Rádió érdekes könyvet tudott kiadni az „Olvastam valahol..." műsorra beérkezett levelekből, nem lenne-e érdemes közokulásul hasonlót összeállítani a Jogi esetek sokszor kri­mibe, vagy kabaréba kívánkozó ügyeiből is. (ordas) Norbert - a szókimondó fiú Nagy a valószínűsége, hogy vasárnap délelőtt fél tizenkettő tájban sok tizennégy éves fiú és lány, s még több szülő időzí­tett úgy, hogy a következő fél órái a tv képernyője előtt tölt- hesse. Mégpedig azért, mert az RTV Újságban a következő volt olvasható a Fekete bárány című dokumentumaim ajánlá­saként: „A film egy tizennégy éves fiú portréját adja". Érthető volt a készülődés, hiszen a tv számtalan olyan mű­sort sugároz, amelyben a szülök hasznos tanácsokra lelhetnek gyermekeik neveléséhez. A mondás pedig igaz, hogy „kis gye­rek kis gond...", így hát a tizenévesekkel kapcsolatban őszin­tén remélhetett a néző „egy kis pszichológiát". Ehelyett pedig mondjuk ki kerek perec, nem ikapott semmit, csak félórányi várakozást. Lényegében arról szólt a film, hogy egy talpra­esett fiút, akinek elváltak a szülei, miként gyötör kérdéseivel tanárnője és a riporter. No és arról is szólni akart, hogy az osztály milyennek tartja a főszereplőt, Vétek Norbertét. Az osz­tálytársak szinte semmit sem mondtak a fiúról, leginkább azt nem, hogy ő a „fekete bárány", Inkább azt sejtették, hogy a srác nem fél a tanárok „betartásátólr', mindig őszintén el­mondja véleményét, bátran kritizál. De ezek a dolgok sem jöt­tek ki tisztán a filmből, mert igazi beszélgetés, fesztelenség, az őszinteség légköre nem alakult ki. Egyébként nagyon tet­szett a szókimondó fiú, akit csöppet sem zavart a sok kamera és lámpa, igen visszafogottan, mondhatni makacsul hallgatott azokban a témákban, melyekről nem óhajtott sem a kérdezői­vel, sem pedig a nézőkkel beszélgetni. Amikor pedig titkairól faggatták, nyíltan közölte, hogy azt nem osztja meg pillanat­nyilag senkivel. Kifejezetten szimpatikus volt akkor, amikor egy­szerűen közölte, hogy „ilyen vagyok, ilyennek születtem..." S azt is hozzátette, hogy majd felnőttként bizonyára megválto­zik, megkomolyodik, is gondjai is megsokasodnak. Én pedig azt teszem hozzá, hogy a dokumentumfilm nézése közben az jutott eszembe, hogy vajon a filmben látott mód­szerek lennének egyebek között a huszadik század kinzóeszkö- zei? Mármint a kamerák, a kíváncsiságával embereket gyötrő riporter, és az agresszív pedagógus? A tizennégy éves fiú pedig a kínzás tárgya, aki egyébként roppant ügyesen „menekült" ki az éles „karmok" közül. Kérdésem pedig az, hogy miért, milyen céllal készítették a filmet? — vhm — Kegyes József-emlékkiállítás Bölcskén Lapunkban már több ízben is hírt adtunk olyan dicséretes, sőt példás kezdeményezésekről, amikor nem kevés költséggel és fáradsággal a múlt egy-egy maradandó darabját szeretnék megőrizni különböző formában. A minap Bölcskéről érkezett egy levél, amely egy helytörténeti kiállítás megtekintésére invitált. Kegyes József festőművészről, Bölcske szülöttéről — annak el­lenére, hogy a századforduló után Bölcskén tevékenykedett — nemcsak a fiatalabbak, hanem az idősebbek is vajmi keveset tudtak. Pedig az autodidakta festőművész itt szippantotta ma­gába a magyar falu levegőjét, itt ismerte meg a paraszti nép jellegzetes vonásait. Az egy hé­tig tartó kiállítás elérte célját: közelebb hozta egymáshoz a fa­lu lakosságát és a művészt. Az általános iskola magyar- történelem szakos tanára, Ud­vari Gáborné előbb a gyerekek­nek szervezett helytörténeti szakkört, majd az idősebbeket is bevonta a szakköri munkába. Ezek után nem véletlen, hogy a kiállításra Paksról kölcsönzött képek mellé a bölcskei padlá­sokról is „özönlött” az anyag, amit szépen restauráltak. A kiál­lítás hatására azonban még a napokban is előkerült néhány kép, amelyet majd később hoz­nak rendbe. Kegyes József — annak elle­nére, hogy sosem tanult rajzol­ni és festeni — kitűnő paraszti tárgyú arcképeket és zsánerké­peket festett. Erről tanúskodott a Bölcskén bemutatott 22 kép is. Az egykori méltóságos asszony és a különböző paraszti csalá­dok képei mellett megtalálha­tók a történelmi nagyjainkrál (Kossuth, Zrínyi) készített port­rék is. Két év múlva lesz a művész születésének 150. évfordulója s ezt egy nagyszabású kiállítással, valamint utcaelnevezéssel sze­retnék meg ünnepeim. Jelenet a filmből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents