Tolna Megyei Népújság, 1982. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-16 / 269. szám
1982. noveinber 16. SrifepÜJSÄG 5 Labdarúgó NB II Győzelem négy hét után Kettő-kettő után jól hajráztak a hazaiak--------------------------------------------------------------------------------------------------------------— Egy vásárhelyi helyzet: Pólyák kezéből kiperdült a vizes labda, a védők nehezen szabadítottak fel Sakk évadzáró A megyei sakkszövetség megtartotta évadzáró elnökségi ülését. Prantner János, a szövetség elnöke értékelte az 1982. évi versenyek tapasztalatait. A versenyek színvonalát jónak minősítette és külön hangsúlyozta azok sportszerűségét. Az első és a másodosztályú csapatbajnokságról megállapította, hogy az őszi fordulók zavartalan lebonyolítása nehézségekbe ütközött. Emiatt az első osztályból a Harc -Sióagárd csapatát törölni kellett, mivel kétszer nem álltaik ki. A másodosztályból Felsőnyék együttesét mát a negyedik forduló után törölték, miután kétszeri távolmaradásuk okát nem közölték az elnökséggel. A csapatbajnokságok megrendezését tekintve többen javasolták, hogy tavasszal több fordulót iktassanak be, így az őszi kevesebb mérkőzés a nagy őszi mezőgazdasági munkák előtt lejátszható. Tálos János, a TAÉV SK szakosztályvezetője javasolta, hogy az I. osztályban a tavaszi fordulók után az első négy csapat rájátszósos körmérkőzést vívjon — oda-vissza alapon - az 1-4. helyért. A többi csapatok a további helyezésekért szintén külön csoportban mérkőznének, így a leendő bajnoknak több lehetősége lesz erősebb ellenfelekkel játszani, ami egyúttal jól szolgálná az osztólyozóra való felkészülést Is. A szövetség elnöksége a javaslatot jónak ítélte meg és azt elfogadta. Javaslat és határozat született az ifjúsági versenyzők versenyzési lehetőségeinek kibővítésére, ezáltal fejlődésük további elősegítésére. A határozat szerint az első osztályú felnőtt csapatba jnöksággal párhuzamosan csapatonként kétfős ifjúsági csapatbajnokságot ír ki a szövetség. Természetesen, továbbra is kötelező a felnőtt csapatbajnokságban együttesenként a két ifjúsági versenyző szerepeltetése. Ugyancsak javaslatra módosította, öttagúra emelte fel az elnökség a másodosztályú bajnokságiban részt vevő együttesek létszámát. Kitétel: mérkőzésenként egy ifjúsági versenyző szerepeltetése itt is kötelező. Az évadzáró elnökségi ülés foglalkozott az 06 ll-es paksi csapat korábbi értékelésével is. Tudott dolog, hogy minőségi versenyzők hiánya miatt az utolsó helyen áll a paksi együttes, s minden valószínűség szerint kiesik ebből az osztályból. A tavasszal megtartott értékeléskor a szövetség azt javasolta, hogy az illetékes TSF vezetője és az Atomerőmű SE vezetősége keresse meg a Szedres! TSZ SE és a TAÉV SK elnökségét, próbáljanak három-három versenyzőt átigazolni az OB-s idényre. Az Atomerőmű SE ilyen kéréssel mind ez ideig nem kereste meg a két említett egyesületet. 1 Az elnökség foglalkozott továbbá a női és az ifjúsági versenyekkel. Megállapították, hogy a nőiknél egyéni versenyek vannak, amelyeken csaknem kizárólag a szedres! sakkozók indulnak. Az elnökség kéri ; a többi szakosztályok is találják meg annak lehetőségét, hogy női versenyzőiket szerepeltessék a sportág különböző rendezvényein. Az ifjúsági korosztályúak versenyeztetése kedvezőbb képet mutat. Az értékelő beszámoló és a javaslatok megvitatása után ünnepélyes díjkiosztóra került sor. Az I. és H. osztályú megyei csapatbajnokság 1- 3. helyezettjeinek osztották ki az érmeket és az okleveleket. Szekszárdi Dózsa-Hódmezö- vásárhelyi Metripond SE 4-2 (2-1). Szekszárd, 1500 néző. V. : Lovassy. Szekszárd: Pólyák Páizs, Tapaszti, (Kniesz a 46. percben), Varga, Somodi — Bonnyai, Márkus, Adorján - Magyar (Tóth a 77. percben). Laki, Megyeri. Edző: Teszler Vendel. HMSE: Ulbert — Tassi, Hegedűs F., Szenti, Talapa — Varga, Fehér (Fi ta la a 75. percben), Maján, Fodor - dr. Bálint, Stark. Edző: Bánkuti László. Hatalmas lendülettel kezdett a hazai együttes. A 3. percben Adorján 16 méteres szabadrúgását Ulbert csak nézte, szerencséjére a labda elkerülte a bal sarkot. A 11. percben vezetést szerzett a Dózsa: Márkus partdobásánál Magyar fejjel megcsúsztatta a labdát, Adorján 14 méteres lövése az egyik védőt érintve az elmozduló Ulbert mellett a kapu közepébe vágódott. 1-0. A 19. percben tovább növelte előnyét a pályaválasztó együttes. Paizs indította remek átadással Bony- nyait a jobb oldalon, aki a vonal mellett elhúzott, beadását Megyeri az ötösről előrevetődve a hálóba fejelte. 2-0. A 22. percben Maján 22 méteres lövését Pólyák röviden öklözte, Varga szögletre mentett a berobbanó Fodor elől. öt perccel később Somodi viharzott el a bal oldalon, egy „köténycsel” után középre adott, Megyeri 12 méteres lövése az egyik védő kezét érintve levágódott, a bíró továbbot intett, Márkus elől Ulbert előrevetődve hárított. A 32. percben a kiugró Födőrt Tapaszti buktatta, sárga lapot kapott. A megítélt szabadrúgást Stark végezte el, akinek 20 méteres, nagy erejű lövése a sorfalon megpattanva a bal alsó sarokba vágódott. 2-1. A 39. percben Tapaszti elemi hibája révén Varga húzhatott kapura, TAÉV SK-fadd 7-1 (5-0). 'Fadd, 50 néző. V: Stumpf. TAÉV: Hujbert - Both, Anszló, 'Molnár, Baki, Böröcz, Mics'kó, Dobos, Éberfing, Veress, Lerch. Csere: Balázs, Schönhardt. Edző: Újvári István. Fadd: Honti — Fehér, Páti, Józsa, Takács, Palásti, Csákvári, Török, Márkus, Balogh, H. Szabó. Edző: Fenyvesi János. A csúszós talajú pályán lényegesen jobb csatáriját ékkai, biztosan győzött a szekszárdi együttes. G: Éberiling 3, Veress, Molnár (11-es- ből), Anszló, Lerch, illetve Balogh. Jók: Anszló, Molnár, Lerch, Éber!ing, illetve Póti. Iregszemcse-Tengelic 2-1 (0-0). Iregszemcse, 100 néző. V: Lehel. Iregszemcse: Agócs I.- Szuhai, Agócs II., Grósz, Máié, Németh, Borzok, Gyónó, •Cranauer, Kránitz, Sztöjka. Csere: Sávoly, Kovacsik. Edző: Sza'lai Jenő. Tengélic: Bálint - Acsádi, Junkuncz, Bán, Matus, Nagy, Kovács, Pámer, Merkl, Barabás, Öberlender. Csere: de 16 méterről elhamarkodottan a léc fölé emelt. Szünet után is a hazaiak kezdtek lendületesebben, de negyedóra elteltével kiegyenlítődött a küzdelem. Az 56. percben Varga csavart szögletét Pólyák a gólvonalról öklözte a mezőnybe. A 62. percben dr. Bálint elől Pólyák merész lábra- vetődéssel hárított. A 75. percben Magyar „beforgatta” őrzőjét, már a 16-oson belül járt, de lövés helyett oldalra cselezett. Egy perc múlva a csereként beállt Fitala lövése kivágódott a vetődő Pólyákról, a kapus a földön maradt és a berobbanó dr. Bálint a tétovázó Katona. Edző: Molnár József. Végig zuhogó esőben, nagy küzdelemben szerezte őszi első győzelmét a pályaválasztó csapat. G: Gyónó, Kranauer, illetve Kovács. Jók: Gyónó, Kranauer, Grósz, illetve Kovács, Nagy, Junkuncz. Tevel-Bonyhádi Pannónia 2-2 (1-2). Tevel, 100 néző. V: Horváth. Tevel: Szabó - Barabás, Szentes, Weidinger, Miklós, Nagy, Illés, Hoffmann, Csegezi, Kerekes, Túr búk. Csere: Bodai, Fazekas. Edző: Fláding János. B. Pannónia: Varga — Fábián, Weiszen'burger, Bajkai, Guth, Csaboth, Lőfincz, Kiss, Incze, Bányai, János. Csere: Sántha, Potzner. Edző: Kovácsi Ferenc. A mély talajú pályán igazságos döntetlen született. G: Csegezi, Bodai, illetve Bányai, Incze. Jók: Szentes, Weidinger, Miklós, illetve Weiszenburger, Lőrincz, Kiss. Kocsola-Simontornya 3-2 (2-1). Símontornya, 100 néző. védők felett a kapu közepébe fejelte a labdát. 2-2. A 83. percben Tóth tört be a 16-oson belülre, közeli lövését Ulbert szögletre tornázta. Három perccel később Lakit két védő is buktatta a 16-oson belül, 11-es! A büntetőt Tóth értékesítette. 3-2. A 89. percben Tóth a felezővonaltól egyéni kitörésre vállalkozott, buktatni sem tudták és 14 méterről, a jobbösszekötő helyéről a bal alsó sarokba bombázott. 4-2. Az esőben, csúszós talajú pályán mindvégig jó iramú, küzdelmes 90 percet vívott a két együttes. A négy hete nyeretlen Szekszárd óriási lendülettel, V : Kiss. Kocsola : Bessenyei — Szűcs, Ceglédi, Botos, Szíjártó, Fábián, Fazekas, Balaskó, Tóth, Kocsis, Borsi. Csere: Tress. Edző: Fábián András. Símontornya: Halbax - Csepregi, Va- czula, Kardos, Németh, Molnár, Ihász, Kovács, Balogh, Fodor, Váezi. Csere: Perger, Csömör. 'Edző: Szelei Ferenc. Küzdelmes találkozó - végig zuhogó eső- 'ben. A játék összképének a döntetlen jobban megfelelt volna. A 42. perdben ihász 11-est hibázott. G: Fazekas 2, Szíjártó, illetve Ihász, Fodor. Jók: Ceglédi, Szíjártó, Fazekas, Kocsis, illetve Csepregi, Kardos, Molnár. Nagydorog-Ozora 2-1 (1-0). Ozora, 100 néző. V: Dörnyei. Nagydorog : Balogh — Kisgyörgy, Bányai, Gondos, Kovács, Honti, Kollár, Miklós, Újvári, Virág, Pesti. Csere: Haszeg, Kapás. Edző: Domonkos János. Ozora: L. Kovács — Rúzsa, Porgo, Czirákí, Horváth, Lázár, Kovács, Sárközi, Varga, Pfeiffer IL, Pfeiffer I. Csere: Burányi, Veng. :Edző: Kiss István. Végig esőben, csúszós talajú pályán sok gólhelyzetet hagyott ki a hazai csapat, s ez megbosszulta magát. G: Virág, Pesti, illetve Pfeiffer II. Jók: Balogh (a mezőny legjobbja) és az egész dorogi csapat, illetve Rúzsa, Czirákí, Sárközi. Nagymányok—Bátaszék 4-0 (3-0). Nagymányok, 300 néző. V: Szinger. Nagymányók: Sass — Dávid, Németh, Incze, Kovács, Vincze, Zombomi, Balogh II., Túrós, Bíró, Barabás. Csere: Tamás, Bakó. Edző: Kozma József. Bátaszék : Korsós - Lados, Révész, Papp, Mezei, Pozsár, Bősnyák, Pál, Sályi, Fodor, Fazekas. Edző: Korsós Sándor. Elelszánt hangulatban kezdett, és 20 perc alatt kétgólos vezetés birtokába jutott. Ekkor úgy tűnt: képtelen magára találni a „padlóra került” HMSE. A vendégek azortban nem adták fel, s a dózsás védők hibáját is kihasználva egyenlítettek. A találkozó hajrája új fordulattal szolgált. Ezúttal a pályaválasztó csapat mozgósította erőtartalékait, és akaraterejét sl|<er koronázta: négy perc alatt lőtt két góllal megérdemelten tartotta otthon a két pontot. Jók: Megyeri, 'Paizs, Somodi, Márkus, illetve Tassi, Talapa, Varga, Fodor. ső félidei jó játékával magabiztosan nyert a Brikett SE. A 30. percben Révész kiállítva. G: Incze 2, Túrós, Bakó. Jók: Incze, Barabás, Bíró, Németh, Zömbori, illetve Pozsár, Mezei, Pál. Dombóvári Vasas-Dunaföld- vár 2-2 (2-0). Dombóvár, 150 néző. V: Páffi. Dombóvár: Szálai - Berta, Engert, Kovács, Csatári, M'ikalics, Nagy, Havasi, Ko'lllmOno, Lamm, Fekete. Csere: Álló, Bencze. Edző: Újvári Kálmán. Dunaföldvár: Péter — Jakab, Dunai, Vígh, Primez, Varga, Pálinkás, Flőrich, Tóth, Medveczki, Szabó'. Csere: Cséh'i, Gáman. Edző: Jákhalmi Károly. Szakadó esőben, megérdemelten szerzett pontot a végig lelkesen és jól játszó Du na-parti együttes. G: Havasi, Nagy (11-esból), illetve Varga, Csehi. Jók: Szalai, Havasi, Nagy, illetve Jakab, Dunai, Prihcz, Medveczki. Aparhant-Tamási 4-1 (0-0). Aparhant, 100 néző. V: Ódor. Apaihant: Lipavszky — Heidecker, Sébestyén, Juhász II., Törő, Cseke, Gáspár, Juhász I., PeChár, Palkó, László. Csere: IHaimpl. Edző: Szabó Elemér. Tamási : Banász — Agócs, Kui, Bazsonyi, LieSzkovszky, Bóta, Pruck, Kiss, Bocz, Tóth, Vaszari. Csere: Farkas. Edző: Németh Miklós. Kitűnő játékvezetés ímel- lett a második félidei játéka alapján az Aparhant ilyen különbséggel is rászolgált győzelmére. G: Gáspár 3, PeChár, illetve Bocz. Jók: tipovszky, Sebestyén, Juhász II., Gáspár, Pechár, illetve a vendégcsapatból senki. Eredmények NB II.: Siófoki Bányász—Debreceni Kinizzi 1-1, 22. sz. Volán- Sopron 3-1, Dorog—Eger 1-0, Keszthely—Tapolcai Bauxitbányász 3-1, SZEOL AK-Volán SC 1- 1, Kecskemét—Nagykanizsa 5-1, Baja-nNagybátony 3-0, Ózdi Kohász—Ganz-MAVAG 3-1, Salgótarjáni TC-Kazi ncba rcika 4-1. Területi bajnokság: Kaposvári Rákóczi—Mohács VTE 0-0, Sely- lye—H. Táncsics 2-1, PBTC- Komiló 1-1, Bóly-PVSK 2-2, Nagyatád—Mázaszászvár 3-3. Megyei ifjúsági bajnokság: Tevel—B. Pannónia 2-0, Sirnom- tornya—Kocsola 8-1, Nagymá- nyok-Bátasrék 3-0, Aparhant- Tamási 1-2, Fadd-Sz. Dózsa 2- 11, Iregszemcse-Tengelic 1-0, Ozora—Nagydorog 7-4, Dombó- vár-Ounaföldvár 3-1. Körzeti bajnokság: SzokcsAttala 2-0, ifi: 0-1, Döbrököz- Dalmand 1-3, ifi: 0-3, Tolna— Bogyisrló 0-0, ifi : 3-0, Őcsény— Zomba ifi: 3-0. Bajnoki táblázatok NB II 1. Volán SC 15 9 4 2 34-13 22 2. SZEOL AK 15 8 3 4 32-20 19 3. K.-barcika 15 8 3 4 28-20 19 4. Szekszárd 15 7 4 4 20-20 16 5. S.-tarján 15 7 3 5 27-21 17 6. Eger 15 7 2 6 30-23 16 7. Siófok 15 5 6 4 22-19 16 8. D. Kinizsi 15 5 6 4 23-21 16 9. H.-vásárh. 15 7 1 7 29-27 15 10. Sopron 15 5 5 5 21-22 15 11. Bauxitb. 15 5 4 6 22-23 14 12. N.-Kanizsa 15 6 2 7 27-30 14 13. Keszthely 15 6 2 7 23-27 14 14. Ózd 15 5 4 6 23-29 14 15. Baja 15 5 3 7 20-19 13 16. Kecskemét 15 4 5 6 21-21 13 17. N.-bátony 15 5 3 7 19-29 13 18. 22. sz. Vplán 15 3 5 7 24-31 11 19. Doroa 15 5 1 9 20-29 11 20. G.-MÁVAG 15 3 4 8 16-37 10 TERÜLETI BAJNOKSÁG Drőva-csoport 1. K. Rákóczi 14 9 2 3 26-10 20 2. Siklós 14 9 2 3 18-9 20 3. Komló 14 8 1 5 24-16 17 4. Sellye 14 6 5 3 16-12 17 5. Kisdorog 14 7 2 5 25-19 16 6. Nagyatád 14 6 4 4 21-17 16 7. Dombóvár 14 5 4 5 17-12 14 8. Boly 14 5 4 5 25-25 14 9. Bonyhád 14 4 6 4 21-21 14 10. Mohács VTE 14 5 3 6 10-14 13 11. iH. Táncsics 14 4 3 7 25-28 11 12. PBTC 14 3 5 6 15-22 11 13. PVSK 14 4 3 7 22-30 11 14. Mázaszászvár 14 3 5 6 14-24 11 15. Paks 14 4 2 8 20-31 10 16. Enying 14 2 5 7 20-29 9 MEGYEBAJNOKSAG Felnőttek 1. Nagymányok 14 11 1 2 49-12 23 2. TAEV SK 14 9 2 3 35-18 20 3. Dombóvár 14 7 4 3 29-11 18 4. Dunaföldvár 14 7 3 4 32-17 17 5. B. Pannónia 14 7 3 4 35-22 17 6. Aparhant 14 7 1 6 33-26 15 7. Bátaszék 14 6 3 5 20-19 15 8. Tevel 14 6 3 5 30-38 15 9. Tamási 14 6 2 6 31-19 14 10. Kocsola 14 6 2 6 24-23 14 11. Nagydorog 14 4 4 6 24-30 12 12. Simontornya 14 3 5 6 21-33 11 13. Tengelic 14 4 2 8 25-31 10 14. Ozora 14 4 2 8 21-34 10 15. Iregszemcse 14 1 5 8 14-36 7 16. Fadd 14 3 — 11 16-70 6 Ifjúságiak 1. Sz. Dózsa 14 12 1 1 65-18 25 2. Bátaszék 14 ‘ I2 2 54-15 24 3. Nagymányok 14 9 2 3 56-26 20 4. Tevel 14 8 2 4 36-29 18 5. B. Pannónia 14 8 1 5 52-32 17 6. D.-földvár 14 7 2 5 36-24 16 7. Aparhant 14 6 3 5 48-37 15 8. Tamási 14 6 3 5 34-23 15 9. Dombóvár 14 6 3 5 48-42 15 10. Tengelic 14 4 3 7 31-29 11 11. Simontornya 14 4 3 7 35-41 11 12. Iregszemcse 14 5 1 8 16-36 11 13. Nagydorog 14 3 3 8 40-43 9 14. Ozora 14 3 3 8 28-45 9 15. Fadd 14 2 4 8 23-57 8 16. Kocsola 14 14 7-112 így kellett volna 1. SZEOL AK—Volán SC 1*1 x 2. 22. Volán—-Sopron 3-1 1 3. Salgótarján—Kazincbarcika 4-1 1 4. Kecskemét—Olajbányász 5-1 1 5. Keszthely—Bauxitbányász 3-1 1 6. Dorog—Eger 1-0 1 7. Atalanta— Como 0-0 x 8. Bari—Cavese 3-1 1 9. Bologna—Sambenedettese ,1-1 x 10. Campobasso—Catania 0-0 x 11. Palermo—Reggiana 1-1 x 12. Perugia—Cremonese 0-1 2 13. Varese—Monza 1-1 x +1 Pistpiese—Arezzo 3-1 1 A lapunk mai számában megjelent labdarúgó-tudósításokat adták: Fekete László, Gaál István, Klein Márton, Zerza József, Molnár István,. Orbán Lajos, Kovács Péter, Vida Mihály, Czirákí József, Varga Károly, Szántó Ferenc, Zwick Jakab. A sportoldalakat összeállította : Nyakas István rovatvezető. A megyei labdarúgó-bajnokságért A Nagymányok már őszi bajnok A TÁÉV hét gólt rúgott Faddon Egy fordulóval a megyei labdarúgó-bajnokság őszi idényzárása előtt, a 14. fordulóban Imár véglegessé váll, hogy a Nagymányoki Brikett SE listavezetőként zárja az évadot. A nagymányokiak magabiztos teljesítménnyel, 4-0-ra verték a Bátaszék gárdáját. Szakadó eső, \mély talajú pályák szegődtek hívatlan vendégként a forduló mérkőzéseihez. Faddon nemcsak az eső hullott, hanem a TÁÉV SK csatárai jóvoltából a gólok is. A szekszárdiak 7-1-re győztek. Hiába vezetett félidőben 2-0-ra o Dombóvári Vasas, a második játékrészben a vendég dunalöldváriak ledolgozták hátrányukat. Idegenben - o TÁÉV SK-n kívül <- nyert a Nagydorog és a Kocsoia együttese. A dorogiak Ozoráról, a kocsolaiak Simontornyáról vitték el mindkét pontot egygólos győzelmükkel. Iregszemcse megszerezte őszi első győzelmét: pályaválasztóként 2-1-re bizonyultak jobbnak a Tengelicnél. A pálya- választói jog felcserélésével, Tevelen játszották a . Bonyhádi Pannónia-Tevel találkozót. A két csapat 2-2-es döntetlennel megosztozott a pontokon. Az ifjúsági bajnokságban a Szekszárdi Dózsa ismét a táblázat élére került, a kocsolaiak 14. meccsükön is vesztettek.