Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-09 / 237. szám
AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 237. szám. ARA: 1,80 Ft 1982. október 9., szombat Az országgyűlés ülésszaka Az országgyűlés őszi ülésszaka pénteken délelőtt 10 órakor kezdődött meg a Parlamentben. A tanácskozáson részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Az ülésszakot Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Megemlékezett a nyári ülésszak óta elhunyt Venéczi János képviselőről, akinek emlékét az országgyűlés jegyzőkönyvben örökítette meg. Horváth István: Az országgyűlés által jóváhagyott napirendek : 1. A belügyminiszter beszámolója a közrend és közbiztonság helyzetéről az 1977-81-es években; 2. Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének beszámolója a vízgazdálkodás időszerű kérdéseiről; 3. Interpellációk. Ezután Horváth István belügyminiszter tartotta meg beszámolóját. A közrend és a közbiztonság kiegyensúlyozott A miniszter bevezetőben megállapította: a magyar nép nem gondok nélkül ugyan, de szilárd belső békében él. Szocialista jogrendszerünk betűje— és szelleme egyre átfogóbban érvényesül. Belső szilárdságunk erőt és önbizalmat ad a nehéz feladatúik megoldásához. Mint mondotta: - Társadalmunk életében még nagyobb lett annak az értéke, hogy országunkban a közrend és a közbiztonság hosszú évek óta kiegyensúlyozott, közállapotaink mentesek a bűnözési hullámtól, a terrorizmustól, nálunk nem robbannak bombák és továbbra sincs szervezett bűnöző alvilág. A hatóságainkra is szigorúan kötelező törvényesség elegendő garanciát ad arra, hogy aki tiszteletben tartja a törvényeket, az nyugodtan éljen - hangoztatta a belügyminiszter, majd így folytatta:- Az utóbbi években nálunk is tapasztalható néhány százalékos, kismértékű növekedés a bűncselekmények számában. Az összbűnözés csaknem 60 százalékában vagyon elleni bűncselekményeket követnek el. E cselekmények kétharmada az állampolgárok tulajdonát károsítja. Nyugtalanító, hogy az utóbbi évékben növekedett a szervezetten, csoportosan elkövetett és jelentős kárral járó bűncselekmények száma. Az értékek őrzése, a társadalmi fegyelem erősödése, a biztonság- tedhnika, a felelősség és gondosság nem tart még lépést a megváltozott viszonyokkal. A társadalmi szemlélet is elmaradt, mert a legtöbben még w • ŐSZI mindig „csak" rendőrségi ügynek tekintik a bűnüldözést. A miniszter elemezte azokat a jelenségeket, amelyekkel a közvélemény is meglehetősen sokat foglalkozik: a helyenként megnyilvánuló vandalizmust, az erőszakosságot, a rongálást. Mindez a lakosság nemtetszését, jogos megbotránkozását váltja ki. Horváth István a közlekedés biztonságával kapcsolatos tapasztó la tokról elmondotta: a dinamikusan növekvő forgalom mellett a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek száma nem növekszik. A közlekedési morál azonban korántsem alakul kedvezően. Intézkedések vonnák folyamatban, amelyeknek célja a közlekedési szabályokat szándékosan súlyosan megsértők sokkal szigorúbb felelősségre vonása. A miniszter szólt a határőrök, a tűzoltók fegyelmezett és nagy felelősséggel végzett munkájáról, e tevékenység önkéntes társadalmi segítőiről, az ifjúgárdisták és az úttörők közreműködéséről, amelyért az országgyűlés előtt mondott köszönetét. Befejezésül megállapította : a szilárd közrend és a közbiztonság, a belső rend és nyu(Folytatás a 2. oldalon.) Mai számunkból HÉTRŐL HÉTRE, HÍRRŐL HÍRRE (3. old.) ITT MINŐSÍTIK A HEGESZTŐKET! (4. old.) NEM LÁTTÁM SOHA TÖBBÉ (4. old.) NEMCSAK A BORÍTÉK (5. old.) HÉT VÉGI BESZÉLGETÉS GYULAI ISTVÂNNÉ TANÍTÓNŐVEL (6. old.) A DOLGOZÓK BIZTONSAGA (7. old.) A NÉPFONT A FÁSÍTÁSÉRT (7. old.) GYŐZTESE (8. old.) A MIG-CSALAD DIADALÚTJA (8. old.) LAOSZI VÁLTOZÁSOK (9. old.) A SZÖKEVÉNY RECEPTJE (9. old.) BAYAMÔBAN KONFLISON (9. old.) A KABÁT (10. old.) TAMBOVI KÉPZŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA (10. old.) KIVONULÁS (11. old.) TEXTILUTÓPIA VAGY LÁTLELET? (11. old.) KESZTYŰ BANDITÁK ELLEN (12. old.) MERRE JÁR AZ AUTÓBUSZ? (12. old.) BUBUKA IMÁD BETEG LENNI (13. old.) „HULLÁMOK HATAN” (14. old.) Elutazott a Brazil Szövetségi Köztársaság alelnöke A magyar—brazil hivatalos tárgyalások befejeztével pénteken elutazott Budapestről Antonio Aureliano Chaves de Mendonca, a Brazil Szövetségi Köztársaság alelnöke. Búcsúztatására a Keleti pályaudvaron megjelent Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, New York, ENSZ az Országos Tervhivatal elnöke, Garai Róbert külügyminiszter- helyettes, ott volt Varga Sándor, hazánk Rio de Janeiró-i nagykövete és Francisco de Assis Grieco, a Brazil Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete. A leszerelést és az enyhülést sürgetik a felszólalók Az ENSZ -közgyű lés XXXVII. ülésszakának általános politikai vitájáéban csütörtökön a ciprusi elnök, a nicaraguai, a csehszlovák, a mongol és az etiópiai külügyminiszter szólalt fel. A felszólalók egyöntetűen állást foglaltak a leszerelés, a nukleáris fegyverek betiltása mellett. Szpirosz Kiprianu ciprusi államfő hangsúlyozta, hogy visz- sza kell térni az enyhülési politikához, alapvető fontosságúnak mondotta a nemzetközi problémák békés megoldását és síkraszállt a szovjet-amerikai tárgyalások folytatása mellett. Országával kapcsolatosan sürgette Ciprus mielőbbi demi- litarizálását. Miguel d'Escoto Brockmann nicaraguai külügyminiszter kijelentette: Washingtonban már régen döntöttek a nicaraguai intervenció előkészítéséről, mivel az Egyesült Államok nem tudja megbocsátani, hogy Nicaragua az önálló fejlődés útját választotta. Az agresszió felvonulási területének Hondu- rast jelölték ki. 'Bobuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter rámutatott, hogy az enyhülési politika az európai nemzetek történelmi vívmánya, és Csehszlovákia biztonsága szempontjából döntőnek nevezte a NATO rakéta- telepítési határozatának visszavonását. Mangaljn Dügerszüren, a mongol diplomácia vezetője időszerűnek mondotta, hogy az ázsiai és a csendes-óceáni térségben fekvő államok meg nem támadási szerződést kössenek egymással. Dügerszüren síkraszállt a térség problémáinak békés rendezése mellett. Feleke Gedle Giorgisz Etiópia külügyiminisztere az atomfegyver-kísérletek teljes betiltását sürgette. Iparművészet, formatervezés Kecskeméten, az Erdei Ferenc megyei művelődési házban osztrák iparművészek mutatkoztak be az elmúlt héten. A kiállítás címe » utal az ott látható tárgyakra: Találkozás az osztrák designnal. Hogyan lett a kocsikerékből, alumínium gépkocsikeréktárcsa, vagy melyik szék kényelmes, a telefon, mint kiállítási tárgy, az ipari formatervezés példája. Képriportunk az ötödik oldalon, a kiállítás megnyitóján készült.