Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

1982. október 23. 6 ^NÉPÚJSÁG Múltunkból- Kodály Zoltán a duna- pataji művelődési ház ava­tási ünnepségén, 1966-ban beszédében Így fogalma­zott: „A zene múlhatatlan része az egész emberi mű­veltségnek . .. Zene nélkül nincs teljes ember..." És ezt sugározza az egész Ko- dály-életmű, és ennek szel­lemében működik a kecske­méti zenepedagógiai inté­zet, amelynek ön az igazga­tója. — Az intézet alapító okirata 1973-ban kait. Engem 1974. szeptember 16-án neveztek ki igazgatóvá. A gyakorlati mun­ka pedig pontosan egy eszten­dő múlva kezdődött meg. Ak­kor három munkatársa volt az intézetnek, most harminchár­mon vagyunk. Az intézet meg­nyitását megelőző évben kellett kidolgoznom a szervezeti fel­építést Kodály zenepedagógiai koncepciójának gondozása, to­vábbvitele érdekében. I — Kinevezésekor igen fia­tal volt. — A zeneakadémia középis­kolai énektanári és körvezetői szakát 1968-ban végeztem el. Utána rögtön meghívtak taníta­ni egy évre az USA-ba. Azután még két esztendővel meghosz- szabbították kinttartózkodáso­mat, mert egy igen megtisztelő megbízatást kaptam. A New Yorkéi Ford Alapítvány egyik szakmai munkatársa megbízott, hogy Boston mellett alapítsak Kodály-intézetet. Erre kétszáz­ezer dollár állt rendelkezésre. Mint egy hályogkovács . . . Alig- alig volt még a pályán tapasz­talatom . .. I — De sikerélménnyel tér­hetett haza ... Hol kezdte itthoni pályafutását?- Debrecenben. A zenemű­vészeti főiskola ottani tagoza­tán tanítottam két évig, és má­sodkarnagya voltam a Kodály kórusnak. Gulyás György mel­lett dolaozni nagy élményt je­lentett, és rengeteget tanultam tőle. — Négy éven át tagja volt a Nemzetközi Kodály Társa­ságnak, most elnökségi tag­ja a Magyar Kodály Társa­ságnak, ami sok elfoglalt­ságot jelent. A zeneakadé­mia karvezetés szakán 1973- tól tanít. Nagyon elfoglalt ember... ' - így igaz. Mert a felsorol­tak mind energiát és sok időt igényelnek. Úgyhogy a család együttíétét csak ügyes szerve­zéssel, már-már fondorlattal tudjuk megoldani. Feleségem, aki zenetanár, szintén elfoglalt. Két gyermekünknek is van mit tenn'iök. Mindketten intenzíven foglalkoznak zenével. Szóval a kevés időt, amit együtt töltünk, mindig megfontoltan osztjuk be, s hogy úgy mondjam, igen in­tenzív az együttlétünk. Olyan közös programokat válogatunk össze, amelyek mindannyionk- nak egyaránt örömére szolgál­nak. I- Mondhatni, hogy ma­gánéletükkel olyan fondor­latosak, mint Kodály a Háry zenéjével? — Tulajdonképpen igen. Hi­szen Kodályt a Háry János dal­játék megírásával egyebek kö­zött az vezérelte, hogy kedves cselekménybe ágyazva szólal­tassa meg a magyar népdalt. A gyökeresen magyar humorú darab a maga meseszerűségé­vel vonz minden réteget, széles tömegek kincsévé tette a ma­gyar nép ősi zenéjét. Kodály egyébként nagyon szerette e remekmű főhősét, Háry Jánost, aki „nem hazug, hanem köl­tő". Kodály Zoltán születésének századik évfordulója alkalmá­ból most jelent meg először hanglemezen a teljes Háry Já­nos daljáték.- A „Hazafi, a zeneszer­ző, a tanár", ahogyan Yehu­di Menuhin is irta Kodály­ról, december 16-án lenne százesztendős. Az évfordu­lót szerte az országban ran­gos rendezvényekkel ünnep­ük. Mindenütt emlékeznek korunk nagy zeneszerzőjére, aki új életre keltette a ma­gyar zene nyelvét, ön sze­rint teljes a centenáriumi ünnepségsorozat?- Úgy gondolom, igen. A sokszínű rendezvények mellett azt tartom nagyon fontosnak, hogy sokan adóznak Kodály emlékének. Nem csupán ének­tanárok, karnagyok, előadómű­vészek, tudósok... és azok, akik vele kapcsolatban szemé­lyes emlékek őrzői, hanem kor­ra, nemre és foglalkozásra való tekintet nélkül valóban sokan. Nagyon sokan. Csodálatos em­lékhangversenyeket rendeztek és rendeznek idén, hasznos elő­adásokat hallgathatnak az ér­deklődők és számtalan kiállí­tást nézhetünk meg. Sokan ki­rándulnak ide, Kecskemétre, Kodály szülővárosába és adóz­nak emlékének. Ezenkívül sok szép kiadványt is hoz ez az év. No és a hangversenyéletünk is megélénkült. December 16-án a Magyar Tudományos Akadé­mián bemutató hangverseny lesz. Egy japán, egy angol és egy magyar zeneszerző egy-egy gyermekkórusművét hallgathat­juk meg, amelyet a szerzők fel­kérésre komponáltak a jeles évforduló tiszteletére. A követ­kező év tavaszán, áprilisban ke­rül sor az ének-zenei általános iskolák országos kórustalálkozó­jára, amelyet Kecskemét váro­sa abban a reményben rendez, hogy a háromnapos ünnepsé­gen minél több Kodály-gyer- mekkórusmű csokrozódjék ösz- sze - sokunk örömére.- A nagy magyar huma­nista, zeneszerző egyszer azt mondotta: „Senki se túl­ságos nagy arra, hogy a kicsinyeknek Írjon. Sőt, igye­keznie kell, hogy elég nagy legyen rá." És Kodály re­pertoárt alkotott a gyere­keknek.- Azután pedig hozzáfogott az átnevelés forradalmi munká­jához. Mégpedig oly módon, hogy a gyerekek ne csupán a zene hallgatására legyenek ké­pesek, hanem maguk is megta­nuljanak zenélni. Mert „Zene- értővé . .. csak aktív zenei te­vékenység tehet, puszta zene- hallgatás magában nem elég." I — A zenei irás-olvasás ok­tatása előtt meg kell taníta­ni a gyermekeket a zenei hallásra.. — Pontosan. S hogy azt mi­kor kell elkezdeni? Megint idé­zem Kodályt, pontosan az 1951- es gyermeknapi beszédéből egy rövid részletet, amelyet azzal vezetett be, hogy egy alkalom­mal Párizsban vett részt egy művészeti nevelést tárgyaló nemzetközi konferencián, ahol arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei ne­velése, azt válaszolta: „Kilenc hónappal születése előtt”. A választ először tréfára vették, de sorra rájöttek beszélgetőpartne­rei a rövid mondat nagy-nagy igazára. Ugye, nem kell ma­gyaráznom? Most pedig ráté­rek az óvodai zeneoktatás fon­tosságára, amely természetesen feltételezi, illetve jó volna, ha feltételezhetné azt, hogy a kis­gyermek már óvodás kora előtt kapcsolatba kerül a zenével.- Bocsásson meg, hogy közbevágok. De gyakran tű­nődöm azon, hogy rendre szervezik az úgynevezett kis­mama-tanfolyamokat, klubo­kat. A fiatal mamák ott min­denfélét tanulnak: sütni, főz­ni, szabni, varrni... folytat­hatnám a sort. Sajnos, nem találkoztam olyannal, hogy egy énektanárt is meghívná­nak az előadók ‘ közé, aki népdalokat tanítana az anyukáknak. — Igaza van, s ezzel az ötlet­tel érdemes lenne foglalkozni. Számtalan népdalunk van, ame­lyeket csak kevesen ismernek, s még kevesebben dalolnak. Pedig legtöbbje igazi gyöngy­szem és mind-mind alkalmas a zenei képességek kibontakozta­tására. Magyarán: a népdal a legtökéletesebb zenei tananyag. Fontos, hogy a zenei nevelés mindig tudatos legyen. A zene iránti éhséget, szomjúságot ki­csiny korban kell beletáplálni a gyerekekbe. Az óvodákban elindított képzést pedig folytat­ni kell. A meghatározó években e tekintetben az általános is­kolás kort tartom. Ha abban az időszakban a gyereket egyebek között körülveszi a művészet, a széptudomány, az biztosítékot jelent, hogy emberi kapcsola­tokra alkalmas felnőttek válja­nak belőlük. A zenével foglal­kozó gyerekek érdeklődési köre bővebb, közösségi aktivitásuk nagyobb, mint azoké, akiket a zene „hidegen hagy". Fölmé­rések igazolják, hogy gyorsab­ban tanulnak, logikai készsé­gük, prolémafelismerő és -meg­oldó készségük, aktivitásuk is nagyobb a zenélő gyerekeknek. Pontosan ezért bírnak nagy je­lentőséggel a zenei általános iskolák, s ezt a formát nem vé­letlen, hogy Kodály nagyon ideálisnak tartotta. I — Megfelelő számban mű­ködnek hazánkban a zenei általános iskolák?- Sajnos, nem. Számukat ke­veslem. Hogy mivel magyaráz­ható? Részben a gazdasági vonzottal. Másrészt pedig az­zal, hogy kevés azoknak a ta­nároknak a száma, akik ebben az iskolatípusban jól képesek tevékenykedni. Lévén az ének készségeket érintő tantárgy, szükség van a mindennapi „tré­ningre", a zenei érzékre, a to­rokra ... és folytathatnám a sort. Sok énektanárt képezünk levelező tagozaton, amely ele­ve nem biztosítja a napi tré­ninget. Intézetünkben rendsze­resen szervezett továbbképzé­seknek pontosan az az egyik célja, hogy a már praktizáló pedagógusoknak adjunk segít­séget a további munkához. I — Többen beszélnek ma­napság a Kodály-módszer torzulásáról...- Nem értek egyet vele. És először is azt szögezem le, ’hogy helytelenül használják a „Ko­dály-módszer" megfogalmazást. Kodály Zoltánnak zenei nevelé­si elvei, koncepciói, alapgon­dolatai voltak. Fontos oszlopo­kat helyezett el a zenei neve­lés hosszú, több évtizedes út­ján. Csak „címszavakban” né­hány ilyen meghatározó oszlo­pot: az emberi hang igénybe­vétele, amely mindenki számá­ra hozzáférhető; karéneklés; az életkori sajátosságok kiaknázá­sa; minden népnek a saját ze­nei tradícióiból kell elindulnia; s az elindulás a pentaton ze­nei rendszerben a legsikere­sebb; a zenei intelligenciához a zenei írás-olvasás elsajátítá­sa nagyon fontos, mert „Ennek birtokában mindenki részese lehet nagy zenei élményeknek." És — már szó esett róla - el­engedhetetlen a jó tanár, az olyan tanár, aki aktív zenei te­vékenységet folytat, aki önma­ga számára biztosítja azt az állapotot, hogy olyan hatást tudjon gyakorolni a gyerekekre, ami számukra mással nem pó­tolható, állandó szükséggé vál­jék az esztétikus, értékes zene. — Gyakorlatilag a Kodály- meghatározta zenetanitási elveket csak a felszabadulás után, a demokratikus iskola- reform „segítségével" alkal­mazták a gyakorlatban. — És a gyakorlati megvalósí­tásban volt igen nagy szerepük Kodály tanítványainak, Ádám Jenőnek, Bárdos Lajosnak, Ke- rényi Györgynek, Rajeczky Ben- jan.innak, Szőnyi Erzsébetnek, akik az ő útmutatása nyomán írják a módszertani könyveket, s dolgozták ki az ének-zene­oktatás részletkérdéseit. Úgy gondolom, hogy a Kodályt kö­rülvevő tanítványok, fiatal kol­legák mind-mind olyan sze­mélyhez szóló és egyedi indít­tatást kaptak, hogy a későb­biek során képesek voltak egy- egy területen teljes odaadással — de Kodály gondolatkörével azonosulva - haladni a köz­ponti cél felé. Tehát a nagy mester képes volt a fiatal ze­nészek energiáját tudatosan irányítani. I — Kodály mint zenepeda­gógus, világhírnévre tett szert. S mint zeneszerző, ugyancsak. Müveit minde­nütt műsorra tűzik ... — Kodály elsősorban zene­szerző volt. S ezért is fájlalom, hogy zenetudományunk nem foglalkozott kellően Kodállyal mint zeneszerzővel. Szükséges lenne átfogó munka az ará­nyok helyreállítása érdekében. S ebben egyaránt foglalkozná­nak a zenetudósok a zeneszer­ző Kodállyal, a népzenekutató­val és zenepedagógussal. Ta­lán a decemberre tervezett ta­nácskozás e fontos dolgot he­lyére teszi.- Kodály közönségnevelő munkája is rendkívül fontos volt. Azon igyekezett, hogy sokakban elpalántálja a „ — zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolha­tó."- Idézetre idézettel válaszo­lok: „Az általános iskola célja: a teljes embert megalapozni... a zene ügye az általános isko­lában nem is a zene ügye első­sorban ... közönségnevelés = közösségnevelés." S mint nép- zenekutató, Bartókkal együtt próbálta megteremteni és meg­keresni ennek a zenének a kö­zönségét. Új magyar zenét, európai szintű zenét alkotott. Olyant, mely itthon is befoga­dóra talált. De ekkor az embe­reket nemcsak zeneértővé, ha­nem magyarrá is nevelte. Hi­szen a régmúlt korok irodal­mát választotta oly gyakran ze­nei mondanivalója alapjául. S mint nemzetnevelő, a huszadik század legnagyobbjai közé emelkedett. Mert hitte és tudta, hogy „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is.” I — Ezért hálásak vagyunk neki mindenkor és mindany- ny ián. V. HORVÁTH MÁRIA Általánosságban 'elmondhat­juk, 'hogy köziismertek azok a fényképfelvételek, amelyek 1914 nyarán a frontira induló kato­nákról készülitek. A legtöbbjü­kön vildám katonák 'láthatók, akik hittek a. hadvezetésinek, s bíztak aibhain, hogy rövid időin belül' fitthoin tesznek, dicsősé­gesen megvívják a- asötót a dé- !i szomszédok ellen. Tudjuk, nem így történt, s hamar be­következett a kiábrándulás, s ha csak lehetett imáir 1915-ben szökdöstek a frontról, a hátor­szágban ped'ig igyekeztek ki­bújni a hadjimu.nkd triói. A HADIMUNKA SZABOTALÁSA 1915. február 1 -léin a Tolna- vármegye és a Közérdek című megyei lap 4. oldalán jellemi- ző oilkk olvasható „Megugrott fuvarosok" címmel. 'Idézzük a d kiket: „Csütörtökön délután útnak eredt szekszárdi szekértábor nem a kirendelt l200 főmyii lét­számmal 'indult. Hogy hogy se, a fuvarosok, akik amúgyse igen tűrték a fegyelmet és ugyan­csak rászolgáltak a keményebb bánásmódra, az Indulás napiján 35 fővel megfogyatkoztak. 35 fuvaros úgy eltűnt, 'minit ta kám­for. A rendőrség kereste őket föld alatt *és föld felett, de csak igen. szórványos ered­ménnyel. Mindössze 14 volt elő­keríthető, a többi úgy elbújt, va.g.y elbújdosott, hogy nem ta­láltak reájuik. lEz a tömeges meg­ugrás. Hígén jellemző a' mi né­pünk felfogására. 'Nem a há­borúba mennek, csak a katona­ságnak fuvarozni, ellátás és jó napidíj mellett és mégis ellen­szegülnek, holott a személyes ha diszo l gá Itató síi Ikötelezeftsé- ket törvény írja elő. iEz is mu­tatja, hogy népünk mily tanu­latlan, és mennyire nem isme­ri és nem tiszteli a törvényt, a hatóságot. Az ilyen tiszteletlen­ségnek keserves bűnhődés a következménye, és sajnos, en­nek a terhe is a népet nyomja, mert a megugrottak helyett új.a.bb mósoniak kellett helyet­tük ihelyltáillniok”. A cikk szerzője többek között a tamuilatlansággal 'indokolja a „megugrást” — vallójában a há­borúból való kiábrándulás, a béke 'iránti vágy volt a „meg­ugrás” mögöttit. ELREJTETTÉK A GABONÁT Alig három héttel később, 1915. február 25-lén a fent hi­vatkozott újság röviijj, de sokat­mondó hírt közölt: a lakosság o felesleges gabonáját nem szívesen adja át hadicélokra. Idézzük dz írást: „Gabona eltitkolok megbün­tetése. 'Eléggé ismeretes dolog, hogy a szükségleten felül ma­radó gabona-készleteket az ál­lam részére 'kell átengedni. Ez valómén nyiönk kötelessége ak­kor, midőn a ‘hazáért 'küzdő vé­reink 'ellátásáról van iszó. Saj­nos, azonban még akadnák, kiik igyekeznék gabonájukat a, re- quirálás alól eltitkolni. — A köz­ponti 'járás főszolgabírója, mint elsőfokú rendőri 'büntető bíró, ezen egyénekkel 'szemben súlyos büntetést szabott ki.” A 'háború előrehaladtával egyre szabadabb folyást enge­dett a kormányzat a kenyérga- gona relovirálásmak, s úgyszól­ván imíimden 'szem begyűijitötit ga­bonára rátette a kezét. Május elején, 'hozott rendelkezés sze­rint — amit a To Inává nmegye és a Közérdek május 13-án közölt -, az összes 'begyűjtött tengeri- készletet igénybe vette a föld­művelésügyi miniszter, ,,'és ezen­kívül! f. év. április 15-SkS rende­leté alapján zár alá vett kész­letekből mlég 50 000 métenmá- zsát, emberi táplálkozásra. Ezt a kukoricát a legközelebbi vas­úti, vagy 'hajóállomáshoz az Il­lető 'készlettulajdonos köteles odaszállítani. 'Az a termelő, akii az önként bejelentett tengeri­nél többet szállít, a többlet után is megkapja a kivételes art. A nem önként 'bejelentett tengeri­ért a miniszter a maximális árat fizeti. IH'a a törvényhatóság ki­zárólag saját lakóinak élelme­zésére a zár alá vett készletek­ből! a már addig kiutalt ímeny- nyisiégen felül még requiiráil'nl akar, az akadólyba nem ütkö­zik, almit megnyugvással Ve­szünk tudomásul” — írja, az új­ság. '.Ebből! 0 hiínbál' nem nehéz ki­olvasni, hogy a monarchiának gyorsan fogyott a gabonakész­lete, ezért iprémiulmmal (fel­árral), és szigorral kívánta biz­tosítani 0 hiányzó mennyiséget. Ilyen körülmények között érthe­tő a lap ileil'kendezése, hogy az aratás végéhez közeledve arról adhatott hírt, miszerint a ga­bonatermés 1915-lben igen jó, búzáiból! holdadként elérték a 9 és fél mázsás termést. MENEKÜLŐ HADIFOGLYOK A Tolna megyében levő 'nagybirtokokra nagy Számban helyeztek ki orosz flb.liifeglyo- kat mezőgazdasági munkára, már '1915-lben. A nagybirtoko­kon általi óiban rossz volt az el­látás,, s a foglyok egy része so­ha sem szántott-vetett. IHa, le­hetőség kínálkozott, megszök­tek, s útjukat hazafelé vették, így tett ,,Volkov Grigori, Bodon Vaszili, Glillow Iván és 'Aljejev Alesi" orosz hadifogoly is, ők az Újdomobvárhoz tartozó Bor­ja d pusztáról szöktek meg. A dombóvári járás főszolgabírója 1915 júniusában ezért körözést adott iki «Illemük, azzal a meg­hagyással, Hogy megtalálásuk esetén irányítsák vissza öklét Borjádpusztára. A főszolgabíró nem tudatit személylleírást adni, csupán ainlnyit közölt a szökés­ben lévőkről, hogy orosz kato­nai egyenruhában voltak. Arról nincs hír, hogy megtalálták-e őket. 'Sorsúik ismeretlen. LEÉGETT A BONYHÁDI MALOM (Tragiilkius Hírt közöltek a lapok 1915 aug'Ulsztus végén. Idézzük az egyik híradóst: JNlagy tűzvész Bonylhádon. Kedden éjjel nalgy tűz ütött ki„ amely a Oslilk-Sélé gőzmalmot és a benne levő nagy meny- nyiségű készleteket, valamint a malom teljes 'berendezését el­hamvasztotta'. A kár jóval meg­haladja a 'kétszázezer koronát. A maiam leégése különösen a jelenlegi viszonyok 'között, ami­kor az köziszülkbé'get jelent, igen érzékenyen sújtja, nemcsak ^ 0 tulajdonost, hanem az egész közönséget”. TILOS A ZSEMLE ÉS KIFLI SÜTÉSE 1915. decerrtber 6-án jelent meg a belügyminiszteri rende­let, amely szerint tilos Magyar- országon a zsemle és k'ifl'i ké­szítése és árusítása. A 'Milkulás- niapi ,,ajándlék”-iról szóló rövid tudósítás így hahgzik: „A kormány ma megjelent legújabb rendelete Szerint ehó 10-től kezdve 'kenyér, kenyérne- műek, vagy más sütemények előállításával ipar-, vagy kere- setszerűlleg foglalkozó vállala­tok, üzennék, üzleteik vagy egyé­nék búzánlak, rozsnak, árpának és keverékeinek őrleményeiből zsemlyét, kifliit, vagy más apró péksüteményt nem állíthatnak elő és 'illy süteményeik előállítá­sára 'semminemű megbízást nem vállalhatnak. 'Ilyen sütemé­nyeket forgalomba1 'hozni senkii­nek sem szdlbad. A beliügymi- nísizter ezt Oi filol'mOt akár az egész ország területén, akár an­nak egy részén a magán ház­tartásokra ils kiterjesztheti. A belügymiinliSzltieír, vagy fölhatal­mazása alapján a közigazgatási hatóság egészségügyi okból ki­vételit engedhet. Nem esik a rendelet Hatálya állá' a cukra sz- sütemiény”. Hiába, a 'háborús viszonyok között a szűkös készletekkel gondosan kellett bánni... K. BALOG JÁNOS Erdei Péterrel, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatójával ■:4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents