Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

1982. október 23. Képújság 3 Építőipari értekezlete Domboriban Tegnap Szekszárdra látoga­tott dr. Ábrahám Kálmán épí­tésügyi és városfejlesztési mi­niszter. Kora délelőtt az MSZMP Tolna megyei Bizottságának székházában K. Papp József megyei első titkár fogadta a vendéget, s aktuális kérdésekről tárgyaltak. Délelőtt tíz órakor kezdődött az építőipar vezetőinek értekez­lete Domboriban, a TÁÉV üdü­lőjében. Tizenhat vállalati és jelentős építőipari szervezet (igazgatója, vezetője vett részt a tájértekezleten, ahol az iparág aktuális kérdéseit vitatták meg. Bevezető előadást a miniszter tártott, majd a szakmai kérdé­sekről dr. Kádár József és Szi­lágyi Lajos miniszterhelyettesek tartottak vitaindítót. Ezt köve­tően a vállalatok vezetői sajá­tos Droblémáikat, a szakmai kérdéseket vetették fel felszó­lalásaikban. A vitát, a tanács­kozás tanulságait dr. Ábrahám Kálmán foglalta össze. A Domboriban tartott tanács­kozáson részt vett Csendes Béla, az OTH elnökhelyettese, Ribling Ferenc, a Tolna megyei Tanács elnökének általános he­lyettese, az építésügy, valamint a Pénzügyminisztérium vezető munkatársai. Az építők szak­szervezetét a tanácskozáson He­ring Károly osztályvezető kép­viselte.-Pj-CzS ­Tagcsoportok tervei Előadások, lAz' Üdén is november első két hetében kerüli- sor a megyéi M SZBT-napok re ndezv ényei re. Tolna “írnegye ötven tagcsoport­ja a-z ledidlijgliiniéf is Több és sok­rétűbb re n:d;ez V élnin yel ikészült az MSZiBT-inapokna. 'Három év­fordulóhoz kapcsol ódnak a rendezvényeik. A -minden évbein visszatérő esemény, a nemzet­közi 'munkásosztály nagy ünne­pe, a Nagy Októberi Szociia- li'-slto lFonradla!lio.m- évfordulója. Az Wen a- Ô5. Hatvan 'évvel 'ez­előtt, i19,22-!ben taMcult íme g a Szovjetuiniió. A 'harmadik' dá­tum 'speciálison Tolna megyéit Taimbo'V és Tolnia testa/iéT,kap­csolatai immár 10 évesek. KÖZPONTI RENDEZVÉNYEK Az iMSZBT Országos 'központja -két alkidiát, ’iililleitve- vetélkedőit lis meghirdetett, Iklözivéttenüll1' a tag­csoportok számára. Meijelent a 60 'év, hatvankét rejtvényfüzet. BiiiZonnyaiP nem íkiits példanytszám- ban, Tolnia miegyében imégis kevésnek biizOmyiulllt. Annak el­leniére íigy vám ez, hogy iaz Or­szág-Mill'ágibain, az MiSZBT ké­pes 'hetiíllaipljáiblan is van hasonló -réjtvlénypáilyáaait. INem lehet tudni, hogy a diíjlak vonzzá'k-eta pályázóikat, vagy egyszerűen csak az- érdélki őld|és, 'illetve la játékos kedv. A írejtvényifüzet tematikája, átfogja Szovjet­unió elmúlt hlatvain évének mű­vészeti, tudományos 'és sport­életét, 'Nobei'-idlíijias tudósok ké­pe éipp lúigy. szerepel1 a kérdé­siek között, mint ü1 sportwiJ'ág csillagaié, nem mlamad ki b sor­ból a képzőművészet, az irodla- bm 'és a; Zene Sem. A verseny eredményeiről' 'közvetlenül a tagcsoportok, illetve- az egyé­nileg nevezők kapnak értesítést. A Távoli városok, közelii ba­rátok Versenyre kollektívák, bri­gádok, KISZ-szervezetek nevez­hetitek, éz iránt is nagy az ér­deklődés. Ebiben a versenyben a 'megyéi döntőre Szelkszá.rdon V érül sor noveimiber 13-ám, d megyei 'művelődési központban. iMáir .111 éve iműlködnek a. leg­régebben alakult tagcsoportok. Az MSZBiT VIH. országos érte- kezileite aélluiP tűzte ki, hogy őz egy területen, működő tagcso­portok kéressék dz együttmű­ködés lehetőségéit egylmóssiall, ugyanakkor hatókörűiket kitér- jesizltve keressék a. 'kapcsolatot ai nem. tagcsoport üzemeikkel, intézményeikkel1, nyújtsanak se- giíitslélgét a 'Szovjetunió jobb megismeréséhez. A határozat miinél jobb végrehajtása érde- kébeni az országos elínölksélg tagija&rvak közreműködésével fel­mérés készül a ImunikaimiódSze- réklrőil és az eltelt 11 év talpas,z- tallataliiról1. A felmérés eredmié­vetélkedők nyelt 'ismertetik a tagcsoportok­kal!. Tolha megyében Szekszár- don találkoznak b legrégibb tagcsoportok ügyvezető elnökéi, november elején.. KÖZÖSEN Az országos pirogiralmnlaik megfelelően a megye tagcso­portjai egymássá!' lés nem tag­csoport intézményekkel közösen ünnepük a Nlaigy Októberi Szó- oiiailliistla. Forradalom évforduló­ját, természetesen összhangban az Metlé'kes pártlsizervékikel és p á ittezervezetekkel. Az együttműlkiöidlésinek már sok éve Mbll'alkiuillt hagyományai vainnalk, i'lylen például1 a tamási járás teirülletién működő ta'gioso- pontok talállkozójlo, a szekszár­di MEZŐGÉP és a IV. isz. Tsík.ola kapcsolata, vagy a iBonytháidii Cipőgyár és az általános Isko­la együttműködése. A cipőgyár az lildén is vetélkedőt szervez az ál'ta,l'á'nos Iskolások számárai, a MEZŐGÉP péidii'g 'diavetítést. Er­re az időszakra eislik a szovjet filmek feszfivá'lljla, ennek kere­tében, de eZen. túl is, a megyei mozilüzemi vállaltat, úgy is mint tagcsoport, szovjet játék-,, úti- és lismeretteirjesztő filiméket ajánl a többi tagcsoportnak. Dunától dvá non a glilmmá'Ziiiuim és g'Uimliiijpari szövetkezet tervez és szervez ‘közös 'rendezvénye­ket, közöttük szerepel 'kiállítás, vetélkedő és műsoros est is. Ki­lenc ‘tagcsoport kért azMSZBT központtól klióllMtási anyagot a Szovjetunióról, hét tagcsoport pedig előadót. A szekszárdi tagcsoportok ezt is közösen oldják meg,. A Szov­jetunióivá! Ikapcso,Itatos 'beszél­getésre növemlber 12-én 'került sor a megyei művelődési köz­pontban a, rádió 'és televízió szerkesztőivel. SZEMÉLYESEN Lesznek ezenkívül! „házi" ver- téllkedőlk llslkolösoikiniaik, középis- ko Iá soknak, 'KISZ -Sze rvezeteknek és ifetlnöttbriigöidokniaik iis. 'Meg­élénkül! ebbe n az időszakban a budapesti Szovjet 'Kuilítúira és Tudomány 'H'álz'a, mert több tag­csoport tervez llátogaitást az In­tézménybe. A szem élyes találkozó sóik,, be­szélgetések és vitafóruimok sem maradinak e'l. Lesz több úttörő— pionír, KISZ—iKomiszo mól taíl'á'li- kozó és a tagcsoportok egy ré­sze ébben az Időszakiban .fo­gaid sz ovjet turista csoportot. Ugyaniakkor ü legjobban dolgo­zóik Jutalomban részesülnek a Szovjetunióba utazhatnak. A hagyományoknak megfelelően a fehér aSztail 'melletti beszélge­téseket énék és itónc 'követi. Dr. Kapolyi László államtitkár A I _ r _ 1 _ Tegnap délelőtt megyénkbe látogatott dr. Kapolyi László, az Ipari Minisztérium állam­titkára, hogy az érdekeltek be­vonásával megtárgyalja az ága­zati iparpolitikai célkitűzések megyénket érintő legfőbb fel­adatait. A tanácskozás napirendjén szerepelt többek között Szek- szárd és Bonyhád városok or­szágos földgázhálózatba törté­nő bekapcsolása, a Paksi Atom­erőmű hűtővizének hasznosítási lehetőségei és az ehhez kap­csolódó fontosabb tanácsi fel­adatok megbeszélése. A tanácskozás után dr. Ka­polyi László államtitkár a Szek­szárdi Húsipari Vállalatnál tett látogatást. A megyénkbe látogató ven­dégeket dr. Gyugyi János, az MSZMP Tolna megyei Bizottsá­gának titkára, Császár József, a megyei tanács elnöke és Ta­más Istvánná megyei tanács­elnök-helyettes fogadta. KPVDSZ­aktívaülés iPéhitéken dlélelőltit a megyei művelődési 'központban Szak- szervezet! napot szervezett a Kereskedelmi, Pénzügyi és Ven­déglátóipart Dolgozóik Szakszer­vezetének Tolinái megyei Bizott­sága. E rendezvény kiemelkedő eseménye volt a már hagyomá­nyos októberi kulturális-szakim,ai napoknak. Az ülésen részt vett Pillisy Sándor, a KPVDSZ 'Köz­ponti Vezetőségének tagja, a közigazdlasági és bérosztály ve­zetője. 'Részletes tájékoztatót tartott az ez évi feladataik tel- jesiikésérőf és átallt a, jövő évi te­endőikre. Ezt kő vetően Molnár Lajos, a 'KPVDSZ megyebizöttt- sálgánaik titkára juitallmakat adott át 0' kilmellkedő munkát végző szakszervezeti aktíváknak1. Befejezésül! a Szekszárdi Szö­vetkezeti 'Niépt’áinoegyüttes adott ízelítőt tudásából á' szakszerve­zeti inüipon résztvevő biizlalimiilalk- nalk, szlb-itiíká,tokinak (és gazda­sági vezetőknek. BRAUER JANOS szervező titkár HÉTRŐL I ! I HÍRRE I HÍRRŐL A korrekt, az érdekeket kölcsönösen figye­lembe vevő, sőt azokon nyugvó kapcsolatok mindig meghozzák a sikert, a várt eredményt. Elmúlt heti lapszámainkat újra böngészve mondhatom: a leírt állítást sok minden bizo­nyítja, a tambovi szakácsok és cukrászok szek­szárdi sikerétől a Kínába svájci frankért ex­portált takarmánykeverő üzemekig. Gasztronómia A tambovi szakácsnő magyar étel készítését gyakorolja Maradjunk a szakácsoknál. Szeptember közepén so'k finom ételt megettem Tambov- ban, illetve a várostól több mint 100 kilomé­terre levő kirszanovi járásban, különböző he­lyeken. Nem vagyok nagyevő, mégis sokat tudtam alkikor kóstolgatni, egyrészt mert ki­tűnő és változatos volt, ami az asztalra került, másrészt pedig a pohárköszöntők,kel együtt járó jókedvű poharazgatás serkenti az étvá­gyat. Az év végére elkészülő új tambovi szálloda éttermében gasztronómiai paradicsom lesz, ha az ott dolgozó szakácsok a tudásukat még megtoldják a Szeikszárdon tanultaikkal. Már­pedig megtoldják, azért vannak nálunk, hogy minél többet elsajátítsanak a magyaros kony­ha mestermunkáinak készítéséből. Korrekt, ki­tűnő, kölcsönösen előnyös kapcsolat. Akik el­jutnak tőlünk Tambovba, a következő évek­ben, sőt, reméljük, évtizedekben, azok már magyar ételt is fogyaszthatnak, így még vál­tozatosabb lesz az ottani vendégeskedésük. A tambovi emberek pedig hozzászoknak bi­zonyos magyar ételekhez és amikor eljönnek Tolna megyébe, még jobban érezhetik ma­gukat. Hadd tegyek említést egy napomról, 1982. szeptember 8-áról, amikor ugyanis háromszor kellett igém szépen terített asztalnál rendkí­vül változatosan és kiadósán táplálkoznom. Egy népre, baráti körülmények között, az is jellemző, hogy miit tesznek a vendég elé. Min­denképpen érdekes a dolog, nem érzem ma­gánügynek, így hát lecsippentek egy kicsit az asztalról, s átnyújtom az élmény érzékelte­tésére. Aznap is úgy történt, mint előző na­pon Moszkvában, hogy a reggelihez föltálal­tak jó néhány előételt, ami nálunk megfelel­ne kiadós, sőt majdnem e.lfogyaszthatatlanul bőséges reggelinek. Igaz, megjegyezte a tol­mács, ők sem tudnak mindig így reggelizni, sietnek a munkába. Nos, az előételek között van nyers saláta, kitűnően ízesítve, többféle anyagból van, továbbá tejtermék, például cso­da finom kefir. Ilyen jó, kicsit tejfölös aludtte­jet talán gyerekkoromban ehettem. Tehát nem csupán szalámSfélét, sonkát, olajos halat tesz­nek az emberfia elé. Aztán pedig hozzák, reggel is, a főtt ételt. Elköltve, elpusztítva csaknem mindent, útrakeltünk Kirszanov fe­lé, a széles betonúton többnyire százkilométe- res tempóban haladtunk. Pártbizottsági, igen szíves és tárgyszerű tájékoztatás után a járási székhelyen a tejporkészítő üzemet és a cu­korgyárat tanulmányozhattam, majd pedig asztalhoz ültünk a cukorgyárban, kora dél­után. Itt még több finomság kínálta magát, levesből is, sültékből is, salátából és gyü­mölcsből úgyszintén. Számomra a sült kárász ize volt a legkülönösebb, a valóban felejthe­tetlen. Nem az orosz specialitások egyike- másikai, hanem a sült thai. Ugyanúgy sózva, ropogós-pirosra sütve, miint mondjuk a bala­tonfüredi partom kopható keszeg, de annál fi­nomabb. Az óik egyszerű, és sajnos nálunk nem utánozható az „eljárás". A kirszanovi ká­rászokat teljesen tiszta vizű folyócskából fog­ták. Ez bizony világszínvonalú specialitás. Leállították a gyártást Tiszta vizű folyónk már nem lesz, a törek­vés, sőt a harc azonban folytatódik annak érdekében, hogy a további vízszennyeződést csökkentsék. A 'környezetvédelemről éppen a héten tartottak eszmecserét a megyei tanács illetékesei, az albizottság kibővítésével orszá­gos szervek képviselői is szólhattak Szekszár- don, tanácsot adtak a további küzdelemhez. Csütörtöki lapunkban egy rövid hír is említést tesz a környezetvédelemről, mégpedig radi­kális intézkedésről tájékoztatva: az Akkumulá­tor- és Szárazeleímgyárban leállították egyes akkumulátorlemezek gyártását, mert az elő­állításúik során keletkező ólompor a megen­gedettnél nagyobb mértékben szennyezte a környezetet. Mi a megoldás? Nyilvánvaló, megoldást keltett találni, mivel az akkumulátoraikra szük­ség van. Kooperációs partnert keresték, vagy­is olyan kapcsolatot a gyártáshoz, ami min­den tekintetben korrekt, egészségügyi és üz­leti szempontból is. A hír megnyugtató vá­laszt ad, tömörségével is tudat mindent, airni érdekelheti a nagyközönséget, bennünket, akik nem óhajtanak ólomporos levegőt szív­ni. Az akkumulátortemezeket a jövő év má­sodik félétől sorozatban fogja gyártani a Szol­nok megyei Tanács vasipari vállalatának szászbereki gyára, ahol új csarnok épült és itt kialakíthatók a munka jó feltételei, minimá­lis lesz a környezetszennyezés. Rugalmasan fuvaroznak Versengenek egymással a szállítóvállala­tok, oh/asom egy másik hírben, ugyanis keve­sebb a fuvaroztató, „meg kell fogni" valami­lyen módon a szóba jöhető üzleti partnere­ket, a szállíttató,kát. A Volán érdekes, mind­két félnek kecsegtető módszerhez folyamo­dott: több száz közületi gépkocsit vett át üze­meltetésre, vállalva ennek fejében a tulajdo­nos vállalatok fuvarigényeinek teljes körű ki­elégítését. Sőt, még ennél' is közelebb került a Volán, mint üzleti partner néhány céghez, összehangolják beruházási lehetőségeiket, vagy például közösen szereznek be speciális áruk szállításához szükséges eszközöket. Megtalálták tehát a módját annak, Hogy minden fuvarigényt teljesíteni tudjanak, még­pedig elfogadható áron. Kölcsönösen előnyös a „módszer", vagyis az együttműködés. Ugyancsak kitűnő együttműködést sejtet az a nyúlfarknyi tudósítás, amelyben Kínának gyártott takarmánykeverő üzemekről hallunk. Jó valutát hoz a három komplex üzem expor­tálása. A munkákat az Élelmiszeri pori Gép­gyár és Szerelő Vállalat Irányítja, besegít ne­ki az ÉLGÉP két gyáregysége, továbbá a TRANSZVILL és a TECHNOCOOP Gépipari Szövetkezeti Közös Vállalat. Nyilvánvaló a hír utolsó mondatából, hogy jól', eredményesen, korrekten tudnak együtt dolgozni a felsorolt vállalatok, ugyanis „megállapodás született további három üzem jövő évi szállításáról is”. Vásár minden mennyiségben Mostanában rengeteg a vásár. Nem az or­szágos állat- és kirakodóvásárokra gondo­lok, azokat mindig is megtartották, minden hétre, sőt sokszor napra jut belőlük egy. Az elmúlt napokban fejeződött be a szekszárdi Skála Áruház vásárai, Szekszá.rdon és Pakson szüreti vásár is volt, majd Dombóváron és Tamásiban (20—22-ig) kirakodóvásár. Hirde­tik továbbá a Népújságban, hogy „Sió EXPO" a siófoki vásárcsarnokiban. Rengetegféle árut kínálnak, várják, keresik, invitálják a vevőt. Szinte karon fogják. Szeretnének maximálisan együttműködni a kedves vevővel, eladni neki minden szükséges holmit, ami csak adható. Előnyösen: olcsób­ban. Végső soron mindkét félnek előnyösen, hiszen ha létrejön az üzlet, a kereskedelmi cé­gek, áruházak is jól járnak, üresedik egy ki­csit a raktár, lesz helye az újabb árunak. GEMENCI JÓZSEF Tartós kirakodóvásár Szekszárdon, könyvekből Dr. Kádár József miniszterhelyettes értékelő és vitaindító elő­adását tartja

Next

/
Thumbnails
Contents