Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-16 / 243. szám
1982. október 16. Képújság 9 Nemzetközi együttműködés az Antarktiszon Az Antarktisz egyik nemzetközi állomása Az 1961-ben érvénybe lépett Antarktisz-egyezmény értelmében ezt a földrészt az aláírók demilítarizált övezetnek nyilvánították. A béke kontinensének is nevezik, ahol számos eredmény jelzi a nemzetközi együttműködésnek eddigi hatékonyságát. A szovjet—francia kooperáció, már az Antarktisz közelében fekvő francia déli-sarkvidéki birtokon kezdődik. Itt vannak a Kerguelen-szigetek, fontos francia halászati és tudományos kutatóbázis. Több mint két évtized óta folynak itt közös szovjet—francia magaslégkönkutatási kísérletek. Tíz évvel ezelőtt indították be a Fu- sov-prograimot, amelynek során a magas'légikör szennyezettség! fokát mérik. Eddiig 20 szovjet légkörkutató rakétát indítottak a Kerguelen-szigetekiről. A méréseket részben itt a helyszínen, részben szovjet, illetve öt franciaországi laboratóriumban dolgozzák fel. Port-aux-Franca is (a Kergue- len-sziqeteken) egyébként a „Marion Dufresne" francia óceánkutató hajó bázisa. Ennek a hajónak a személyzete 1973 óta végez biomassza-, ezen belül krilikutatásokat az Antarktisz vizein. Az Antarktisz kontinensen, tehát magán a Déli-sarkvidéken is több szovjet—francia közös glaciológiai és meteorológiai kísérletre került sor az e'l^ mú'llt évtizedben. Az Antarktiszon Egyébként bármely országnak lehetősége van bázis létesítésére. úgyszintén bármely ország csatlakozhat az 1961-ben érvénybe lépett egyezményhez. (APN—KS) Zöldség üveg alatt A Riga szovhoz Lettország legnagyobb üvegházi zöldségszám tója A Szovjetunió idén elfogadott élelmiszeripari programja szól a zöldségtermesztés nagy ütemű fejlődéséről is. Ez 1990- ig csak az esetben valósulhat meg, ha a védett, melegházban nevelt zöldségfélék meny- nyiségét tovább növelik. Természetesen eddig is nagy termő- területet fedtek be a biztos termés reményében, most viszont- ahol az időjárási viszonyok elengedhetetlenné teszik — az üvegházi termelésnek általánossá és tömegessé kell1 válnia. Ilyen a Baltikum egyik köztársasága, Lettország is, a Szovjetunió észak-nyugati részén fekszik. Éghajlata miatt nemigen teremne meg másképp a szükséges mennyiségű zöldféle, mint üvegházakban. Ehhez segít például a Riga szovhoz 1350 dolgozójával. — Nincs Európában még egy üvegházas gazdálkodás, amely ilyen széles termékskálával dolgozna — mondja Marisz GialiílütiiS'z, a szolhoz igazqatáia. — A Lettországban termelt 28 zöldféléből 23-at nevelünk ültetvényeinken: uborkát, paradicsomot, spárga-tököt, salátát, zöldpaprikát, karalábét, hagymát, zellert... Jelentős a gombatenyészetünk is. Évi 10 ezer tonna zöldséget nevelünk 36 hektárnyi melegházainkban. — Az üvegházi termesztés azt is lehetővé teszi, hogy a lett főváros lakóinak asztalára mindig kerüljön friss zöldség — uborkát februártól, paradicsomot pedig áprilistól decemberig termesztünk, üvegházi zöldségből az egész Szovjetunióban a mi szovhozunk termeszt a legtöbbet Olyan szállítási tervet dolgoztunk ki, hogy terményeink félórán belüli a rigai fogyasztók asztalára kerülhetnek, abból az ötven sza kiűz létből, melyeiket rendszeresen mi látunk el áruval. — Az utóbbi években gyors fejlődésnek indult a melegházi technológia. Az új konstrukciókkal, az automatizálással nálunk 65 szakember foglalkozik, akik szoros munkakapcsolatban árinak 12 lettországi, ukrajnai, OSZSZSZK-beli észtországi kutatóintézettel és tervezőirodával. Idén telepítünk először Ida nevű, éjszakai fagyálló svéd hibrid partaidiiosoimoi. Já! bevált nállunk o Farbio holland hibrid uborka. Sikeres hazai fajta a gyorsan érő Birjuza. Csepegtető öntözéses rendszerrel dolgozunk, íay jól tudunk gazdálkodni a hővel, a vízzel is. Átlagos terméshozamunk — ágazati rekordnak számít. Célunk, hogy 1985-ig ugyanekkora területen másfélszeresre növeljük a zöldségtermesztést. APN—KS Bronzkori vár A bronzkorból származó, legalább három és fél ezer éves vár maradványait tárták fel szovjet régészek Kelet-Kazahsz- tánban, az Isim folyó partján. A kutatók eddig úgy vélték, hogy megerősített várak csak jóval később, időszámításunk előtt a 7—6. században épültek a Szovjetuniónak ezen a részén. Az újonnan talált erődítményt mély árok és védő földsáncok vették körül. A védővonalakon belül kör alakban építették a földbe vájt lakóhelyiségeket. A vár közepén lévő téren gyakran gyújtottak tábortüzet, erről tanúskodik a nagy mennyiségben felhalmozódott hamu. Az ősi vár lakóhelyiségeiben százszámra találtak napábrákat és geometrikus mintákba! díszített edényeket. Találtaik bronzeszközöket is: sarlókat, késeket, nyílhegyeket. Gazdag szénmezők Jelentőls Szénimezők húzódnak a mlozaimbiiki INylassra tartomány észak-nyugati részén. Az itt kiaknázható szénmennyiséget mintegy 200 millió tonnára becsülik a feltárásban segítséget nyújtó szovjet szakemberek. Bár a nyasszai szén minősége nem olyan jó, mint a Tete tartománybeli széné, de ennek ellenére is érdemes kibányászni. Szovjet geológusok egy másik csoportja alumíniiumsziilikát, szienit rétegekre bukkant Me- tangula közelében, a Chissin- do-hegyen. (BUDAPRESS—AIM) Völgyzórógát műszaki berendezéseinek szállítására hirdetett versenytárgyalást a mozambiki vízügyi igazgatóság. A mintegy százmillió dollárba kerülő létesítményt az Umbeluzi folyón építik fel, Maputo városától 130 kilométerre. A Pe- quencs Libo-mbos nevű qát építése során szabályozzák a folyót, s így biztosítják Maputo jobb vízellátását és mintegy 16 ezer hektárnyi mezőaazda- sáqi terület öntözését. A kor mány az Afrikai Fejlesztési Bank segítségével finanszírozza az építkezést. Szövetkezetek a rokkantakért Bulgáriában az állami és a társadalmi szervezetek nagy gondot fordítanak a rokkantak rehabilitációjára. Jelenleg az országiban 44 üzemiben és vállalatnál működik rokkantakat foglalkoztató részleg, műhely vagy egész üzemrész. A különleges igényeknek megfelelően kialakított üzemrészek többségét — mintegy 33- at — a szövetkezetek tartják fenn, s 40 ezer rokkant dolgozó részére biztosítanak jó munka- lehetőséget. Ezeken a munkahelyeken a rokkant dolgozók részint fogyasztási d'lkkeket termelnek, részint szolgáltató tevékenységet végeznek. A munkahelyek tágasak, egészségesek és világosak, minden vonatkozásban megfelelnek a megkívánt körülményeknek. Az orvosok is rendszeresen ellenőrzik a rokkantak munkahelyeit. Az orvosi ellátás sokoldalú, a nagyobb intézményekben például munkafiziológiai és pszichológiai laboratóriumokban vizsgálják a csökkent munkaképességű dolgozók képességeit. Tanácsadószolgálat és rehabilitációs központ is a rendelkezésükre áll, ahol fizikai és pszichikai állapotukat mérlegelve irányítják őket a számukra leginkább megfelelő munkahelyre. Ma egy belgyógyász, egy szociológus, két ápolónő, két gyógytornász és egy egészségügy! szakszolgálatos dolgozó jut minden 500 rokkant dolgozóraA rokkant szövetkezeti tagok munkaideje állapotúiknak megfelelően változik: lehet 2, 4, 6 vagy 8 órás- Dolgozhatnak a szövetkezetben, de vállalhatnak otthoni, bedolgozói munkát is. A rokkant dolgozók normája természetesen alacsonyabb, mint az egészségeseké. Munka- képességük szerint három csoportba osztották őket: az első és a második csoportba tartozók normáját 30—50, a harmadik csoportba soroltakét pedig 15—30 százalékkal csökkentették. A normakedvezmény mellett fizetés-kiieg.ésiziltéS't is kapnak. Ezt beszámítják a nyugdíjukba is. A szövetkezetek gondoskodnak rokkant dolgozóik üdültetéséről és utazási költségeik fedezéséről. A rokkant-részlegek üzemeltetésével járó kiadások fedezésére a szövetkezetek nyereségükből külön aldpot létesítettek. Románia Mezőgazdaság A mezőgazdasági termelés évről évre 4,5—5 százalékkal növekszik a Román Szocialista Köztársaságban. Különösen szembetűnő a fejlődés a közelmúlt esztendőkben: 1976—80 között 8,5 millió tonnával több gabonát takarítottak be, mint 1961—65-ben. 1981 is jó esztendő volt, ekkor 20 millió tonnás gabonatermésről adhattak számot. * A mezőgazdaság fejlesztésén fáradozó szakemberek felhasználják az öntözésadta lehetőségeket is. Constanta megyében például a Cora su öntözési rendszer segítségével több mint 132 000 hektárnyi földterület termését gyarapítják. Az öntözési rendszer a hasonló nevű, 42 kilométeres csatornáról kapta nevét, amely az 58 kilométeres Neqru vodá csatornához csatlakozik. A szavak gyógyító varázsa Ritka és súlyos .beszédzavarokkal küszködnek a moszkvai 60-lais számú iskola-inte-rnátus tanulói. Felcserélik a szavakat és szótagokat, képtelenek a imondiatalkotásra, s ezért szókincsűik kicsi.- Azok a gyerekek kerülnek hozzánk, akiknek a kerületi logopédusok a konzultációkon nem tudnak segíteni - mondta a bentlakásos lisikolta ligaz-gat-ó- inője, Ljudrmla 'Poctkolzina. — A mi növendékeink egytől egyig szisztematikus, egész napos foglalkozást igényelnek. Az első három éviben az óráikat logopédusaik. tartják egész Imás ta-nterv szerint, mint a közönséges iskolákban. Hiisz itt nem írni, hanem beszélni kell tanítani. A helyes hiangképzést addig gyakoroltjaik, amiig óz osztály mind a 12 tanulója meg nem tanulja. Ha kell, az elmaradókkal a 'nevelők is foglalkoznak a tanórák után, 'hisz ők is szakemberek. SZÓ ÉS KÉP Mint az igazgatónő tájékoztatott: a hangok után a betűik elsajátítása következik, ide mindig külön gondot fordítanak a ibeszédikészség további fejlesztésére. Ezért óz órákon gyakori a sziluáidió-játék. A szó, ha képhez kapcsolódik, sokkal inkább megjegyezhető. Az osz- táilytermékiben ezért rengeteg a makett, a modell, ta rajz és a táblázat. A gyerekek rendszeresen d.iáznak, filmeznek, de sok órát tartanak a kapuikon kívül is. Az „állataik” témakör például sokköl érthetőbb, éimény- áústabb, Ihta az állaitkertben tartják a tanórát. A hagyományos évzáró fesztivál jelszava: „Egyetlen helytelen hangot se!” Színpadi felolvasások, szavalatok, ímese- imondás van ilyenkor műsoron. A meghívott szülők örömmel hallgatják, hogy korábban hallgatag, szégyenlős, ideges gyermekeik milyen magabiztosan Szólnak a padiulmon. A továbbiakban már szaktanárok tanítanak, mint bármilyen im-ás iskolában. Persze, a beszéd- készség tökéletesítését minden tanár szem előtt tartja : külön figyelmet fordítanak az új fogalmiak Imágyarázatóra, nemcsak a jelentésiére, de a hangzására is. KÖLTÉSZET ÉS TAPINTAT-Ebben az iskolában különös gonddal ügyelnek o gyerekek közérzetére. — lEgy pillanatra sem felejthetjük el, hogy neveltjeink között sok az ideggyenge, sérülékenyebbek az átlagosnál — mondta 1. Podkolzina. — Állandóan figyeljük őket, s ha valamelyik fáradtnak látszik, sápadt, figyelmetlen, rögtön orvoshoz küldjük. Rendelőnkben nemcsak gyermekorvos, de ideggyógyász is van. Szükség esetén fizikoterápiás kezelést kap a gyermek — erre is Van házon belül lehetőslég. Súlyosabb esetekben az orvos könnyített tanprogra- imot írhat elő. — Általában fokozottam vigyázunk tanítványaink kfegáUa- poitárö. Nálunk m-emcsalk kiabál - mi tilos a gyerekre, de még emelt hangöt sem szabad 'használni - teszik hozzá a pedagó- gusók. 5 a nyugodt tónus, ta nevelők türelme, gondoskodása, kedvessége fokozatosan megteszi a magáét. A szülök, a gyerekek minden szombat-vasárnapot együtt tölthetnek. A Ihasznos időtöltéshez tanácsokat is -kapnak a szülők. VISSZATÉRÉS MAGABIZTOSAN Az linter-nátuisl élet, oktatás 11 évének imiim-den költségét a szovjet álltam viseli. Nyolc osztály anyagát ugyanis a gyerekek 11 év alatt sajátítják el. Ha nzanlba-n valaimelyilkük ijó eredményt ér él, s meggyógyul, bármelyik tízosztályos iskoláiba átíratható. Az orvosi-pedag óg usi tanács határozza meg az oktatás stratégiáját általában és egyedi esetekben iS. IMimden évben megrendezik az öregdiák-találkozókat a valaha 'itt tanult pedagógusokkal, orvoSokka-l, nővérekkel, könyvtárosokkal. A sikeres, magabiztos emberek valaha szintén szégyenlős, törékeny idegzetű, hallgatag gyerekek voltak. EDUARD ALESZIN Lena Markova másodikos kisdiák ad számot a tanultakról a beszédhibás gyermekek moszkvai 60-as számú bentlakásos iskolájában