Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-16 / 243. szám

©NÉPÚJSÁG

1982. október 16.

Csorba Lászlóval, az IBUSZ megyei igazgatójával

I- Igazgató elvtárs! Szeret utazni?

— Igen! Sajnos egyre kevesebb rá az időm, pedig nemcsak egyéni örömöt jelent, hanem a szakmámhoz is szükséges.

I

— Merre járt már határainkon kivül?- Sokfelé. Az összes európai szocialista országot felkerestem már, Albánia kivételével. Továbbá voltam Ausztriában, Olaszországban, az NSZK-ban, Svájcban, Angliában, Francia- országban, Liechtensteinben és Monacóban.

I- Egyénileg, vagy csoportosan? Azt leitételezni se merem, hogy esetleg IBUSZ- utasként..,- Az esetek többségében egyénileg, mert van gépkocsim. Csoportosan inkább barátokkal, ismerősökkel. De ez még nem jelenti azt, mintha a saját vállalatomat akarnám bojkottál- ni. Egyszerűen csak arról van szó, hogy egy IBUSZ-út idején nem tudnék kibújni a bőrömből, és ha mindent szakmai szemmel néznék, az se nékem nem lenne pihentető, se a csoport vezetőjének.

I- Szakmája, bár én szívesebben használnám azt a kifejezést, hogy hivatása szerint feladata mások utaztatása. Nehéz ez?

hozzávetőleg ugyanennyi. Ez a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva létszámemelkedést jelent.

I- És gondolom, bevételgyarapodást!

— Nagyon! Nem szabad szégyent hoznunk elődeink munkájára, hiszen mint bizonyára tudja, az IBUSZ több évtizedes múltú cég és ez nem csekélység. Ugyanakkor a nem köny- nyebbedő körülmények között az utas teljes joggal vár el megfelelő szolgáltatásokat a pénzéért. A bizalomnak meg kell felélni.- Minden további ilyen jellegű kérdésem természetesen megyénkre vonatkozik, ahol ön vezeti a legnagyobb múltú (és remélem, jövőjű) idegenforgalmi szervet. Milyen utasok vagyunk?

— Ha van ilyesmi, úgy az „alapválaszom" az, hogy egyértelműen jók, Jók, mert szeretünk utazni és ezt a hajlandóságunkat sikerült divattá tenni. Pénzről mindig kockázatos beszélni, de később - remélem - számokkal is igazolni tudom, hogy ez ideig volt pénzünk az utazásra.

— Kezdjük a bizonyítást! Kik utaznak? Valami olyasfélére gondolok, amit mérsékelten Ízes magyar szóval „rétegeződésnek" szoktunk nevezni. Tehát afféle statisztikára, ami egy beszélgetésbe még belefér, és az olvasó képes elolvasni. . .

— Rétegeződéssel tulajdon- képen nem szolgálhatok. Aligha lenne helye rá, hogy az óvodások bábszínházba járásától a téesznyugdíjasok útjáig, vagy speciális igények szerint összeállított szakmai utakig mindent felsorolhassunk. Az talán mond valamit, hogy az idei év első kilenc hónapjában mintegy 8000 megyénkbeli utazott szervezetten, a mi szolgáltatásainkat, ajánlatainkat igénybe véve. Az egyéni utasok száma- Kétségtelenül, de az áremelkedések ellenére — hisz valószínűleg erre céloz — nőtt a drágább utazások résztvevőinek száma is. Ha mindenáron csoportosítást kíván tőlem, akkor elsőként a törzsutasainkat említhetem, akik főleg nyugdíjasok, vagy nyugdíjhoz közel járók. Őket szinte toborozni se kell. A vállalatokhoz, szövetkezetekhez természetesen mi megyünk. Vittünk fiatalokat autóversenyre, ügyvédeket Velencébe, nyugdíjasokat hajókirándulásra. A legjobb akarattal se sorolhatok fel mindent, és mindenkit.

— Én meg közben szép csendesen kezdek rájönni, hogy tulajdonképpen hazabeszélek. Az utazás lévén tán az egyetlen hobbim. Mit tesz a megyei IBUSZ annak érdekében, hogy lehetőleg még sokáig bírhassam pénzzel? — Higgye el, hogy ez okozza nekünk is a legtöbb fejfájást! Az áremelkedés tény, az utazási költségeké éppúgy, mint a csatlakozó szolgáltatásoké. Nekünk csak egy lehetőségünk marad: - a szolgáltatások színvonalának emelése.

I — És sikerül?

— Remélem!- Az IBUSZ üzleti vállalkozás. Mégse tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ugyanakkor népművelői munkát is végez. Tisztában vannak ezzel?

— Kétségtelenül igaza van abban, hogy az IBUSZ speciális kereskedelmi tevékenységet folytat, és ebből nyereségre kell szert tennie. Ezért aligha lehet rá követ vetni. Ugyanakkor abban is igaza van, amit a népműveléssel kapcsolatban mondott. Sőt, én még tovább mennék! Az emberek megismertetése más országok lakóival, politikai feladat is. Ez nemcsak a ki-, de a beutazásra ugyanúgy vonatkozik. Az. utasok legnagyobb része nemcsak a műemlékek, nevezetességek megtekintését igényli, hanem azt is, hogy emberek között forogjon. Semmi kivetnivaló nincs abban, ha például vásárolni kíván, amíg nem ez utazása fő, vagy netán egyetlen célja. A vásárlási kultúrából is lehet ismereteket szerezni.

— Valamilyen furcsa és torz beidegződés jóvoltából az „utazás" szó hallatán többnyire távoli országokra gondolunk. Bevallom, engem mindig dühített, ha valaki már járt „Spanyolban", „Olaszban", de Nyírbátorban még soha. Seregnyi fővárosi ismerősöm van, aki

ha egyáltalán idevetődik, akkor bort inni jön Szek- szárdra és leesik az álla, hogy milyen szép városba került. Mit tesznek önök a belhoni idegenforgalom érdekében?

— Meggyőződésem, hogy ez egyre erősebb fejlődésnek indul. Kiemelt feladatunk is. hiszen árban még eladható. Utaztatunk a megyéből az országba és fogadjuk más megyék utasait minálunk ...- Nem érzi suta dolognak, hogy ha a magamfajta, aki nem autótulajdonos, felkerekedik a zempléni tájak megtekintésére, akár az OTP-hez is fordulhat kölcsönért, mert az utazás-szállás olyan drága?

— Nem akarom vigasztalni, Az OTP belhoni üdülésre nem ad kölcsönt, de személyit bár' mikor, tetszés szerinti célra. Tény viszont, hogy hazánkban az olcsó szálláshely kevés. Egyelőre az jár jobban, aki a csoportos üdülési formát választja. Korábban minden jobb vállalat, gazdaság fenntartott valahol egy üdülőt, melyben azóta a dolgozóik sűrűn megfordultak és meg is unták azokat. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az 1-3 napos kirándulásaink, 1 hetes üdüléseink iránt növekszik az igény, mert vállaltuk ezeknek az ország bármely részébe való közvetítését. Amit az Imént Szekszárddal kapcsolatban mondott, abban egyetértünk. Persze, maguk a szekszárdiak is jobban vigyázhatnák városukat, melynek nemcsak bora, hanem emberközeli léptéke is egyik vonzóereje.

— A borának áráról most talán inkább ne beszéljünk! Ehklyett arról, aki megissza, vagy meginná . . . Milyen a kedves utas? És milyenek vagyunk mi, a kedves utassal?

— üzletpolitikánk sarkalatos tétele, hogy minden utas „kedves” . ..

I

hozzánk érkező kedves utassal? Remélem, egyre elfogadhatób- bak leszünk !- Gondolom, ezen belül azért akadnak fokozatok!

— Kétségtelenül. A legkedvesebb minden bizonnyal az, aki a lehetőségekhez mérten felkészül az útra. Ha mór vett részt ilyenen, akkor tudja, hogy nemcsak a saját, hanem egy egész csoport érdekeivel, lehetőségeivel számolnia kell. Például az, akit nem érdekelnek a várkastélyok, aligha leli majd örömét a Loire menti várkastélyok felkeresésében. A világ nem az utas körül forog, ezt tudomásul kell venni, továbbá, viselkedni is kell külföldön. Hisz ott az ember „A" magyar, és nem X. Y. Szekszárd valamelyik utcájából. Nehezebb a bizalmatlan utassal bánnunk, aki már eleve feltételezi, hogy útón-útfélen be akarják csapni. Általánosságban elmondható, hogy utazási kultúránk örvendetesen javult, persze, még van rajta mit fejleszteni. Például a „bevásárló" túrák határozottan csökkentek. Megfordítva? Milyenek vagyunk mi, a

I

— Osztom reményét. Sok panasz érkezett már önhöz a szolgáltatásaikkal kapcsolatban?

— Szerencsére nem sok! De mindegyiknek utánajárunk, egészen a jogos pénzbeli visszatérítésekig. Nem magunk mentsége, de idegenben a szolgáltatások egy része nem tőlünk származik, bár persze felelősek vagyunk azokért.

I

— És az ellenkezője? A dicséret?- Mondjam azt, hogy ebből élünk? Ez sikerélményeink fő forrósa és többnyire összefüggésben van 19 kipróbált idegenvezetőnk talpraesettségével, rugalmasságával, azzal a képességükkel, ahogy váratlan problémákat megoldanak.

I- Szekszárdon és Pakson hány dolgozójuk van?- A megyeszékhelyen 12, Pakson 5. Javarészt fiatalok és többségükben nők.

I- Jóvoltukból hogyan alakult a forgalmuk?

— Tavaly 88 millió forint volt, az idén várhatólag elkerüli a 120 milliót...

I- Én ennyi pénzt nem tudok elképzelni, tán más sem. Miből adódik?

— Elvileg nekünk minden reális utazási' igényt ki kell tudnunk elégíteni. Feladatkörünk komplex. Mégis, hogy jobban érzékeltessem: a programok eladása mintegy 10 milliót jelent, a bankszolgálat 52 körülit. Növekedett a külföldi menetjegyforgalom, sejthetőleg sok autó- tulajdonos előnyben részesíti a vonatot. Az XX-es gépkocsibérlés mintegy másfél milliót hoz...- Meg se merem kérdezni, hogy hány belhoni révén. Inkább azt, hogy milyen kapcsolatban vannak a partner irodákkal?- A szakmai szabályokat betartva egészséges riválisoknak kellene lennünk és jórészt azok is vagyunk. Kiegészítve ezt a kölcsönösen előnyös üzleti kapcsolatokkal.

I

— Ha jönne egy mesebeli jó tündér, a legnagyobb szakmai kívánságát teljesítendő, mit kérne tőle?- Már csak megye- és városszeretetem miatt is elsősorban azt, hogy legfontosabb beutazási vonzóerőnk, a gemenci program belföldre és külföldre egyformán, kifogásmentesen és egyöntetűen kitűnő színvonalon értékesíthető legyen!

I — Várjuk a jó tündért!

ORDAS IVÁN

Múltunkból

Gyakran megssebb a megyei nemesi közgyűléseken, hogy megfogalmazták a megyék sérelmeit, s a listát átadták követeiknek, terjesszék azokat az országgyűlés elé, védjék a megye érdekéit. Az 1728. évi má- juss 11-én Dunaföldvárott tartott megyegyűlésen megtették ezt. Egy bizottságot neveztek ki, amelynek feladata volt a sérelmek pontokba foglalása, s még ezen a napon a megválasztott Daróczi Ferenc és Dalmata János delegátusok kézhez is kapták. Mint a későbbiekből tudjuk, a két delegátus híven képviselte a megye gondjait, sérelmeit az országgyűlésen. Mit tartalmazott a lista? Kilenc pontban sorolta a gondokat. Idézzük ezeket annál is inkább, mert bepillantást engednek a több mint két és fél évszázad előtti megye életébe:

1. Súlyos és a szegény nép nagy romlására van, hogy Győrben, Komáromban és itt is, ott is, másutt is vámot követelnek. Ezt a vámot sem a törvények, sem az ősi szokásjog nem engedi meg; hogy töröltessék, kérelmezzük.

2. Mennyi költség, kocsi- és kézi robot van elrendelve Szigetvár erődítésére, a szegény nép nyögve érzi és utána meg is gyászolja, ha ennek az ingyen munkának végét nem vetnek.

3. Itt ebben a vármegyében nincs értékesítési lehetőség, sőt állandó lévén a kiszállítási kötelezettség, a szegény nép ahova csak lehet menekül, üresen hagyva lakóhelyét, magával viszi még a rá kivetett porciót is (a vármegyének fizetendő terményadót a katonatartásra — a szerk.). A tervbe vett úrbéri törvény, ahol már megvan, ott megtartandó.

4. A svábok és a frankok részben kihaltak, részben visz- szatértek oda, ahonnan jöttek. (Ezt azért panaszolták, mert nem maradt a vidéken munkáskéz, amely a nagybirtokokat megművelte volna - a szerk.)

5. Nyilvánvaló, hogy az 1715. és 1723-as országgyűlési törvény 15. paragrafusa a száraz- és kevésbé szükséges vámokat megszüntetni rendelte, de ezek mégis mind ez ideig fennállónak a kereskedés kárára.

6. Nem kicsi nehézséget jelent a bécsi kereskedők sérelmes gyakorlata a marhák elszállításában, a kereskedők ugyanis, amikor a bécsiek számára veszik a marhákat, az eladók szájától elveszik a hasznot.

7. A vízen, vagy szárazon való átkelésikor fizetendő vám) a nyomorult nép legnagyobb sérelme.

8. Mindezek miatt a nemes vármegye terhe nagyobb, mint a háborúban volt, ennélfogva ez irányban is megértést kérelmezünk.

9. Ezeknek és egyebeknek elintézését követeink ügyességére bízzuk.

A CSELÉDEK JÖVEDELMÉNEK SZABÁLYOZÁSA

Nem egy alkalommal idéztük már, hogy a feudalizmus idején miilyen kötelezettségei voltak a cselédeknek és a jobbágyoknak. Kevés szó esett viszont arról, hogy milyen jövedelemmel rendelkeztek.

A nemesi közgyűlés 1726. január 8-án szabályrendeletet fogadott el, amely eléggé pontosan körülírta, hogy a cselédség milyen munkáért mennyi bért kaphat. (Nem biztos, hogy ezt meg is kapta.) Tizenhárom pontba foglalták össze a munkaköröket és a végzett munka utón járó bért. Néhány tételt idézzünk az egykori szabályrendeletből :

1. Amelv magángazda külső és belső gazdaságnak helyes gondját viseli és maga is egyaránt dolgozik a többi szolga rend között és azokat a gazdaság körül szorgalmasan vezeti és oktatja, de meg azokon kívül is minden szükséges szerszámot, u. m. kereket, ekét, taligát, jármot, tud csinálni, lészen készpénz fizetése a gazda kenyerin frt 30

Ha pedig a maga kenyerin fog lenni, évenként fog járni neki kenyérre 18 pozsnnvi mérő búza, só funk numero 30, egy darab esztendős süldő vagy mázsa hús, fél mérő borsó, annyi lencse és annyi bab.

2. Egy öreg faragó béresnek, aki mindenféle aprólékos, szekér és éke körül való faragást tud, a gazda kenyerin lészen fizetése 20 frt, bocskornak pedig feloserzett bőr. Maga kenyerin pedig lészen a bére 15 pozsonyi mérő búza, 80 font hús és só 20 font.

10. Egy értelmes gondviselő majoménak, aki az marha körül úgy az 'baromfi körül - is szorgalmatoson tud dolgozni, évenként lészen fizetése frt. 15 és 12 pozsonyi mérő búza, 20 font só és 50 font hús.

11. Egy sza’kácsnénak, aki az kenyérsütéshez is jól érti magát, évi fizetése frt. 15 és koszt.

12. Egy közönséges kenyérsütő, főző és mosó szolgálónak évi fizetése frt. 10 és a koszt.

13. Egy alábbvaló szolgáló évi fizetése frt 7 és koszt (női cselédről van itt szó — szerk.)

A rendelkezés ezt követően kimondja, hogy amennyiben a cselédeknek kisebb-nagyobb birtokuk van és annak szántását a gazda végzi el, annak díját a bérből le kell vonni. Ugyancsak kitér a szabályrendelet arra is, hogy amennyiben a cselédeknek marháik vannak, a szükséges széna, rét biztosítása ellenében bizonyos összeget a bérből le keil vonni. A levonás mértéke alku tárgya volt.

ADÓPOLITIKA A 18. SZÁZAD ELSŐ HARMADÁBAN

1726. február 5-én fontos döntéseket hozott a nemesi közgyűlés. Megállapította a kivetendő adókat. Valószínűleg lelkesedéssel fogadták sokan ezt a megyei szabályrendeletet, ugyanis számos kedvezményt tartalmaz. Idézzük a közgyűlésről készült jegyzőkönyvet:

„Elhatároztatott, hogy azt kell jobbágynak tekinteni, akinek legalább két ökre vagy ugyanennyi tehene, illetve két lova van; aki személye alapján is viseli a poroionális terhet és vagyoni helyzetét figyelembe véve erre képes is. Akinék csak bora van, de az annyi, hogy a fentebb előírt vagyoni képességeket meghaladja, vagy azzal egyenlő értékű - azt jobbágynak kell tekinteni. Elhatároztatott hasonlóképpen az is, hogy — bárhol lakjon is az illető — csak olyan barmok és jószágok után kell adót fizetnie, amelyek lakóhelyének megyéjében vannak; azok után azonban nem, amelyeket mások területén avagy a bérelt pusztákon bír."

A szabályrendelet kimondotta azt is, hogy a mocsarakban való halászat után is adót kell fizetni, ugyanakkor a sörfőzők kedvezményt kaptak, ők ugyanis a sörfőzésből származó jövedelműik után nem tartoztak adózni. Jól jártak a hentesek is, szakmájuk után nem adóztak, de ha más vagyonuk volt, az adóköteles volt. A molnárokról a szalbályrendelet a következőt tattallmazza :

„A molnárók személyük után nem adóznak (vagyonuk alapiján azonban igen) és mentesek a fuvar- valamint a beszálláso- iási kötelezettségtől — a vendégfogadósokhoz hasonlóan.”

Arról is intézkedett a szekszárdi gyűlés, hogy a megyei hajdúk és a huszárok vagyonuk után semmit sem adóznak — de ugyanakkor megtiltják, hogy nagyobb gazdálkodást folytassanak.

A rendelkezés további részében arról olvashatunk, hogy a vaskovácsok a vagyonuk alapján adóznak, személyük után nem; a barompásztorok és az őrök csakúgy, mint az erdők, szőlők, rétek és vetések őrei (csőszök) mentesek a hadiadó alól.

A szabályrendelet nem részletezi, kit miért köteleztek adófizetésre, s kit miért mentettek fel e kötelezettség alól.

Ugyanezen gyűlésen még a többi között a következő szabályrendeletet alkották:

„A királyi úton lévő községekben az adócsökkentést a szolgabíró urak saját lelkiismeretük szerint hajtsák végre és az így megadott mérséklést adják hozzá azon mezővárosok és községek adójához, amelyek nem a királyi út mellett fekszenek.”

K. BALOG JÁNOS

/