Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-02 / 231. szám
1982. október 2. InÈPÜJSÀG 5 Üdvözlet a ES ü lekből „Kongatik már a kádakat...” I ________;_______________________________________________________il*----------------------------------------------------------------------V allomással kell kezdenem, még akkor is, ha a Tolna megyei lokálpatrióták — akiket tisztelek és szeretek — legalább gondolatban megköveznek. Nemrég teljes három hétre átadtam magamat a hűtlenség édes bűnének, és ami még tetézi elvetemültségemet: ezt akárhányszor meg fogom tenni a jövőben is, mert nagyjából egy évtizede rabul ejtett a Bükk vidéke. S olyan sikeresen, hogy titkait fürkészni, természeti szépségeit csodálni az idén már hatodik alkalommal tértem vissza és fölfedezőszenvedélyem mit sem veszített tűzéből. Megyek hetedszerre, akár tizedszerre is, mert viszontlátni legalább akkora öröm — ha nem nagyobb —, mint először látni a hazánk egy magát szépségekkel mutató darabját, mely iparvidékként ismeretes. Azt írják Borsod-Abaúj-Zemplén megyéről szóló útikönyvek, hogy amit Észak-Magyarországként emlegetünk, rövid idő alatt nem tekinthető át, s megismerni is osak felületesen lehet a tájék futóvendégeként. Nincs ebben semmi túlzás. Sokadszori visszatérőként is minden napra érvényes programja legyen annak, aki a gyógyvize miatt kedvelt Miskolc-Tapolca ideiglenes lakójaként többet akar birtokába venni, mint az Európa-szerte ismert barlangfürdőt, vagy a Tapolca ősfái alá telepített díszkertet, a harapni valóan tiszta levegőt, mely páradús. Mozdulni, menni kell, s előbb semmi esetre se négy keréken, vagy kettőn, hanem gyalogszerrel. Előbb csak rövid sétákat téve, majd nekivágva a barlang feletti Várhegynek, föl a Szentkereszthegyre. Itt van a Bükk felfedezéséhez vezető, néhol meredek út kapuja. Illetve egyik kapuja. Több rs van tudniillik, de az az üdülő, kiránduló, aki beéri a karnyújtásra lévővel, a tálcán kínált megismernivalóval, az mit sem tudhat arról, merre érdemes elindulnia. Mikor kell autóbusszal, mikor az erdei kisvonattal megközelíteni a sok „kapu" közül a legalkalmasabbat. Milyen üzenetet bízhat a Bükk megszámlálhatatlanul sok szerelmese közül az újságíróra? Mindenekelőtt azt, hogy válogatás nélkül mindenkit elvár jó levegőjű, erdős rengetegeivel, forrásaival, barlangjaival, fürdőivel. De azokat hívja leginkább, akik abban a tévhitben élnek, hogy látni, megismerni érdemes csak határainkon túl van, itthon nincs. Mi az, ami e sorok íróját legelőször lebilincselte? Diákként, tanulmányi kirándulás címén csak az, amit a tanulmányaiba il- leszthetően mutattak neki Lillafüreden, Aggteleken, Sárospatakon. S akkor még nem fedezhette fel Miskolcot és környékét úgy, mint felnőttként, amikor világossá vált számára, hogy a világon nem sok nagyipari vidéknek ad keretet olyan festői szépségű természeti környezet, mint amilyen a Bükk vidéke, Miskolc és környéke. Itt futóvendégnek ritkán nyílik meg az — amiért nemcsak érdemes, kell is mozdulni, menni — a múlt, jelen, és jövő. Ritkán és nem biztos, hogy maradandóan. Pedig hazaszeretet nem létezik a haza ismerete nélkül, a múlt, jelen, jövő összetartozásának megélése híján. Olvasva megismerni? Hát persze, úgy is lehet, de ez alig több az ízlelésnél. Egyébként — s ez saját tapasztalat — könyvtárat kitevő olvasnivalóval birkózzék az, aki Észak-Magyarország székvárosát, Miskolcot és annak környékét föl akarja tárni. Nem biztos, hogy teljes sikerű lesz a vállalkozása. Az élménye se akkora, mint látva, tapasztalva. Nézzük csak... Aki Miskolcon nem időzött még, nem tud fogalmat alkotni arról, hogy Móricz Zsigmond miért nevezte a legnagyobb jövőjű magyar városnak. Aki járt és kíváncsi volt a régi és új némelykor öldöklő — mert nehéz — küzdelmére, az meg tud felelni azoknak, akik Móriczot költői túlzással vádolják. Különben nem kell ahhoz az átlagosnál élénkebb képzelőerő, hogy az író által megjelölt „legnagyobb jövő” kapuját kétezerben határozza meg akárki. Akkor is, ha nem képes erre könnyedén, mert bénítja az ősi városmag maivá szerfölött lassan alakuló arca, vagy éppen a városrész, Diósgyőr képe, amelyen a toronyházakkal szemben lévő utcasoron törpeországba illő picike, kertes házak guggolnak. S nem biztos, hogy a családi házacskák életének végső határáig. A régi helyét szüntelenül és sikerrel perli el az új. Csak a Bükk a régi, és marad is az garantáltan, 1976 decembere óta hazánk harmadik nemzeti parkjaként. Ősidők óta összefüggő, csaknem 40 ezer hektáron elterülő erdőterületével, mely átnyúlik Heves megyébe is. Szigorúan védett terület ebből 5664 hektár, melyen mindennemű gyűjtögetés tilos. Okkal. A semminek értékét nem ismerők talán már elhordták volna az 500—600—950 méter magasan fehérlő látókövek egyik-másikát is. Pedig itt mindennek az égvilágon környezetszabályozó szerepe van a természetes környezetet igencsak alaposan szennyező nagyipar tőszomszédságában. Nem untatom az olvasót olyan földrajzi ismeretekkel, melyek arról szólnak, hogy az Északi-középhegységen belül a Bükk „társai" mind vulkáni eredetű, fiatal képződmények, míg a Bükk, közepén a földtörténet ó- és középkorában keletkezett. Inkább azt mon- dánom el, hogy oki eddig nem jutott el a Bükk-fennsíkra, — amit a sebes es kristálytiszta Garadna patak lélegzetelállítóan szép szurdokvogye szel ketté —, az igyekezzék mulasztását sürgősen pótolni. Nekem ezt az adósságot az idén sikerült lerónom, és ha eddig nem ejtett volna már bűvöletbe a se a Mátrához, se a Ba konyhoz nem hasonlítható táj, most megtörténhetett volna. Jártam a Nagy- majd néhány nappal később a K'is-fennsikon is. A Nagy- tennsrk hazank legnagyobb összefüggő, 800—900 méter fölé ma- gasodo fenns'kja, olyan szédítő sziklaszirtek ölelésében, mint a Belko, Tarkő, Hegyeskő, Peskő, Vöröskő, Simakő és még sorol- nratnam., Az itt megengedett 15 kilométeres sebességgel órák alatt jártuk meg a 20 kilométeres utat a hosszan elnyúló platón és onnan Ie, Szilvasváradra. Létrástetiőn álltunk meg először az ősborókás- nál, ott, ahol emlékmű őrzli a II. világháború idején mártírhalált halt miskolciak emlékét, aztán a DIMÁVAG sebesvízi üdülőjénél pihentünk, aminek közelében ered a Róka-forrás, majd a Svéd- fenyves következett és Jávorkút, ahol a Leninvárosi Vegyi Kombinát üdülője is van. Nem álltunk meg a teknösi pihenőnél, ahol pedig labdázni, szalonnát sütni Is lehet, mert a közeli bérc volt a cél. Innen nyílik csodás kilátás az Északi Bükk-fennsíkra, Köpüskő nyergére, a szentléleki zárdaromokat és a Herman Ottó turistaházat rejtő erdőségekre, örvénykőre is, ami Tardona község fölé magasodik és ahol Jókai Mór bujdosott 1849-ben. Felejthetetlen volt annyira, hogy legközelebb már gyalogszerrel járom végig a Bükk-fennsíkot, s akkor tán olyan kellemetlen élményben sem lesz részem, mint volt most. Megszegtük a „megállni csak kijelölt helyeken szabad" regulát és leparkoltunk egy kanyarban látva, hogy egy tündéden szelíd hajlatú völgyében lege! o csipkéskúti nyári szállásáról hazafelé, Szilvásváradra tartó ménes. Nem sokáig gyönyörködhettünk a kecses fehér és fekete lipicaiakban. Egy motoros őrszem udvariasan, de szigorúan továbbot parancsolt. íme, ilyen szent és sérthetetlen itt a természet és élővilág rendje, csendje. Szükségképpen. Mint megtudtam később, a fönségesen szép, mindenkit kitárulkozva váró Bükk káro- sítói ellen több mint száz hatósági eljárást indítottak tavasztól őszig az idén. A címbe foglalt üdvözletét abban a hitben adom át, hogy a leendő Tolna megyei országjárók között nem lesznek se természet károsítok, se szennyezők! Sióagárdon a leányvári pincesoron Architektúra Kis puttonyos — nagymamák. Csendélet „Aki” őrizte a szőlőt: a madárijesztő Egy kis kóstoló» ..egy kis étel Egészségünkre 1 Baleset — la —
