Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-02 / 231. szám

6 KÉPÚJSÁG

1982. október 2.

Múltunkból

I- Sokan gratuláltak a kormánykitüntetéséhez?

— Bizony elegen. Elsősorban TÁÉV-es munkatársak, meg a bátaszéki barátok, ismerősök. Előfordult, hogy zavarba jöttem, mert olyanok ;is megszorongatták a kezemet, akikről nem tételeztem fel hogy osztoznak velem az örömben.- Két, eddigi találkozásunk közül mind a kettő a bonyhádi 1/4-es építésvezetőségen történt. Ott napközben aligha tudnánk beszélgetni.

— Hát lehetne éppen ott is, csak számolni kellene azzal, hogy félóránként, negyedóránként abba kell hagyni a csevegést. Nem akarom elkiabálni, de jál ment eddig a panelos lakásépítés a Fáy lakótelepen és vonlaiban vagyunk a 24 tantermes iskola kivitelezésével is,- Nem tenné hozzá, hogy eddig még? A csúszások egy-egy beruházásnál többnyire a kezdésen túl jelentkeznek. Általában . . .

— Általában... Sajnálatos dolog ám nagyon, hogy az építőipar munkájával kapcsolatosan általánosít leghamarabb és néha legkönnyelműbben a közvélemény. Nekem legalábbis mindig fáj, mert tény, hogy objektív okok közbejötté miatt néha később lesz kész valami a tervezettnél, de ez mindig nagyobb visszhangot kelt, mint a pontos, jó és szép munka. Szóvá! az bánt engem, amikor eleve csak a rosszat tételezik föl az építőiparról. Elhiheti pedig, hogy egy építőipari vállalat se kezd mondjuk egy beruházás megvalósításába azzal, hogy „ezt a feladatot a lehető legrosszabban végezzük el”.

I- Maga nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott ember. Úgy látszik, megtaláltam, mivel lehet kihozni a sodrából.

— Van benne valami, mert egyáltalán nem vagyok könnyen fölfortyanó természetű. De visz- szntérve az iskolaépítéshez, meg a szakma becsületéhez, ahol egy beruházás előkészítése jó, ott a kivitelezés során kevés váratlan fordulattal kel! számolni. Úgy látom, az iskolaépítés előkészítése megfelelő volt, ami pedig bennünket illet, rendesen fölkészültünk arra, hogy különféle indoklással ne forduljanak elő leállások..

I — Például?

— Látta reggel azt az autódarut, amivel beemeltük az első Univáz pillért? Ezt a munkát nem ez a gép végzi el, csuk addig alkalmazzuk, amíg meg nem érkezik a toronydaru. Vagy.., adódhat fönnakadás a betonszállításban. Ilyen esetekre számítva van egy keverőgépünk, amivel ki lehet szolgálni a munkát.- Egyszóval van mire föl bízni abban, hogy elkészül a több mint 50 milliós költséggel épülő iskola 84 augusztusára.

— Van bizony. Meg a közönségünket sem lehet fölültetni. Nem is hiszi, hányán jönnek megnézni, mennyit haladtunk, hol, mi lesz, milyen lesz az iskola. Mi pedig jó szívvel vesszük az érdeklődést, mert melyik ember haragszik azért, ha érdeklődnek a munkája iránt?

— ötvenöt esztendős múlt nemrég. Biztosan találkozott szakmán belül is kérdezős- ködésre morogva felelőkkel. — Ami igaz, az igaz. De mi úgy látszik szerencsésen jöttünk

össze. Sok öreg szaktársam van itt, akikkel munkába is együtt járunk a Mohácsig, vagy Mohácsról közlekedő autóbusszal. Némelyiket ugyanúgy elkapta már a,z az érzés, amit nem tudnék pontosan leírni. Fontos, amlit csinálunk és szépen akarjuk csinálni.

I- Azt hallottam, hogy a TÁÉV-nál sok bátaszéki építőipari szakmunkás dolgozik.

— Én azt hiszem, nem több, mint másutt. A szülőfalumnak nagy építőiparos-hagyományai voltak. De azért ma már nem száll apáról fiúra az ácsszéker- ce, meg a kőművesserpenyő, úgy mint még az" én gyerekkoromban. Pedig akkor számolni kellett azzal, hogy munka után nemcsak az országot kell bejárni, hanem a külföldet is. Édesapám, aki ács volt, majdnem többet dolgozott más országban, mint itthon. A leghosszabb ideig Törökországban volt. Tönkre is ment szegénynek úgy az egészsége, hogy viszonylag fiatalon halt meg.

I- így lett a legidősebb fiából már 15 évesen családfenntartó ...- Igen, mert teljesíteni is kellett az ő akaratát, ami az volt, hogy nekem is, a két öcsémnek is szakma legyen a kezünkben. Mindig azt mondogatta édesapám, hogy ő sem tud mást nekünk adni, csak szakmát. így aztán egyik öcsém ács lett, a másik kőműves, mint én.

— Ki volt a mestere?

— Itt lakik nem messze tőlünk, a Liébhauser József bácsi, aki ma is még a legjobb tanulói között emleget. Hogy tényleg a legjobb voltam-e, nem tudom. De azt igen, hogy a mesterem megszerettette velem a szakmát egy életre. Én a hatodik elemi után, tizenkét- évesen lettem kőművesinas, és három év múlva, tizenöt évesen szabadultam, 1944-ben. Hozzám mindig nagyon jó szívvel volt a Józsi bács'i, aki mindkét fiából diplomás építőipari szakembert nevelt. Ügy tudom, egyik Budapesten tanít a műszaki egyetemen, a másik a megye.i tervezőknél dolgozik.

I- Nem fájlalja, hogy magának nem sikerült diplomát szereznie?

— Nem, mert különböző tanfolyamokon, továbbképzéseken szereztem én is az alapszakmánál magasabb képesítést, amire nemcsak azért volt szükség, mert az építőipar fejlődése háttérbe szorította a hagyományos építést, hanem azért is, mert viszonylag fiatalon lettem — 1952-ben — művezető. Próbáltam védekezni mindenfélével a kinevezés ellen, de legyőztek. Komlón dolgoztam, ami akkor épült és ahol mostani munkaadómnak, a TÁÉV- nek a jogelődje lakásokat, ipari célú épületeket épített.

— Ne siessünk csak any- nyira! Engem az is érdekel, mennyit keresett inas korá- . ban és hol állt munkába kőművessegédként.- Az se titok. Először 80 fillért kaptam egy napra, később 1 pengőt. Az első munkahelyem pedig a FUTURA volt, de nem kőműves, hanem rakodó- munkásként. A pályafutásom 1949-ben Komlón kezdődött, aztán dolgoztam Pécsen is. Szek- szárdon a TÁÉV jogelődje 1960-ban csinált telephelyet, akkor jöttem haza, illetve közelebb a lakhelyemhez, Báta- szé kihez.- Hogyan birkózott meg húsz egynéhány esztendősen a művezetői feladatokkal olyan helyen, ahol főleg nagyipari létesítményeket kellett építeni?- Pont ez a birkózás volt, amitől féltem, de nem hagytak megfutamodni. Esténként a szálláson, vagy az építésvezetőség valamelyik irodájában tanított a szükséges műszaki ismeretekre egy nálam nem sokkal idősebb tedhnikus.

I- Ez a szakmai alap. És az emberekkel való bánásra ki tanította?

— Apám, meg a mesterem példája. Mondják aztán, hogy szerencsés természetem van, mert minden szökőévben kiáltom el magamat, és ez irigyelni való. A feleségemnek különben más a véleménye. Sokszor aggodalmaskodik, hogy miért itthon rágódom az építésvezetőség napi problémáin.

I

— Mielőtt elindultunk volna ide, haza Bátaszékre, kis híján elkiáltotta magát... - Dehogy kiáltottam volna, pedig nem tagadom, fölpaprikázott az a fiatalember, aki el nem végzett munkát akart velem igazoltatni. Ilyen se fordul elő sokszor, de megesik, hogy valaki falhoz akar állítani. Szép türelmesen megmagyarázom neki, hogy nem a falvédőről jöttem le.

I- És amikor fegyelmeznie kell?

— Szükség van arra is, de gondolja csak el, az iparágnak a gépesítettség ellenére, nagyon magas az emberigénye. Nálunk sokféle ember próbál szerencsét. Vagy őneki nem tetszünk meg végérvényesen mi, vagy fordítva, neki ellenszenve, ami munkában nálunk követelmény. No de... az előforduló viták, összeütközések ellenére se tudnám megmondani, hogy mikor kezdeményeztem fegyelmi eljárást valaki ellen. Azt tartom, legjobb házon belül, magunk között rendezni, ami arra vár. Ez se megy néha fogcsikorgatás nélkül, van aki rámcsapja az ajtót, jelezve, hogy nagyon haragszik. Jön aztán néhány nap múlva, s mondja „magának volt igaza, János bácsi”.

— Gondolom, az előforduló feszültségeket alkalmanként nemcsak a fegyelmezések elleni tiltakozások váltják ki.- Nem hát. Pénzügyekben mindenki ingerlékenyebb, de akikkel régebb óta dolgozom együtt, magukénak vallják az én hitvallásomat. Mi ez? Hogy az nyúlhat többért a tálba, aki többet tett az asztalra. Több és jobb munkáért illeti csak meg több pénz az embert, akárki legyen is az.

I

— Került már komoly ellentétbe a főnökeivel?

— Vitatkozni vitatkoztam elégszer. Valószínű, fogok is. De azt hiszem, én már innen, a TÁÉV-től megyek majd nyugdíjba. Ez azt jelenti, hogy az életre-halálra menő harcokat vagy én kerültem el, vagy azok engem. Pedig akadt nekem olyan munkám is, aminek a napi gondjai még a hétvégeken se hagytak nyugodni.

I- A legutóbbira céloz? A húskombinátra?

— Arra, de nem részletezném, elég közismert, mennyire nem

volt ez a nagyon szép ipari létesítmény beruházásként köny- nyű feladat.

— Régebben mondta, hogy főleg ipari beruiázások kivitelezésén dolgozott az elmúlt 33 év során. Most meg olyan építkezés vezetője, ahol iskola és lakások épülnek.- Arra céloz, hogy ez pihentető munka? Megsúgom, nem az. Egy se az, ha a követelményszint magas. Egyébként művezettem én már iskolaépítést is, Szekszárdon, az egészségügyi szakközépiskoláét. Az első? Lássuk csak, mi volt az első szekszárdi munka, amin dolgoztam... Három bérház a megyei kapitánysággal szemben. Aztán 5—6 év következett a megyei kórház rekonstrukciós munkálatain. Előbb konyhaépítés, majd a tüdőosztály, amit szanatóriumnak neveztünk akkor. Alakítottuk aztán a nővér- szállást és a mosodát, majd a régi kórház területén az új szülészeti osztályt. Szerettem ott dolgozni, főleg azért, mert hetente legalább egyszer jött a dr. Szentgáli Gyula igazgató nézni, mennyit haladtunk, nincs-e valami gond. Ott mindig jó dolgozni, ahol a munkát érdeklődéssel fogadják.

I

— Ez szép lista eddig, de nem lehet teljes.

— Persze, hogy nem. A Korzó Áruház, a GELKA és a banképület együttesének, a megyei pártbizottság székháza építésének is én voltam a művezetője. Az utóbbit tartom máig a legszebb feladatnak.

I

— Mire emlékezik szívesen?- Arra, hogy virágcsokorral tiszteltek meg iskolájuk átadásakor az' egészségügyi szakközépiskolás kislányok. Aztán a féltucat Kiváló Dolgozó kitüntetés után a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetés... Nem is hiszi, mennyit izgultunk a feleségemmel, amikor megjött a levél, hogy elvárnak Budapesten az építők napi ünnepségre. Büszke is vagyok, boldog is.- Tűnhet szokványosnak, megkockáztatom a kérdést: melyik munkahely okozta a legtöbb nyugtalanságot?

— Volt már szó róla érintőlegesen, a húskombinát építése, amely öt évig tartott, s aminek elejétől a végéig munkása voltam művezetőként. Hát persze, idővel elkopik ám a sok nehézség, gond emléke. A létesítmény nagyszerű és tulajdonképpen büszkeségre is akad némi ok, hogy részem volt ennék a nagy beruházásnak a kivitelezésében.- Jól elszaladt az idő, hallom, visítanak a malacok. Ez a kis fekete tacskó pedig le nem veszi magáról a szemeit ...

— Ilyenkor este segíteni szoktam a feleségemnek az állatok etetésében, meg mindig adódik itthon valami férfikézre váró dolog. Csak ketten vagyunk, van egy kis kertünk, meg ez a ház. Szeretek itthon lenni. De azért az igazi, a hét vége! Sohase tétlen pihenéssel persze.

— Akkor hát elnézést, hogy megzavartam napjainak kialakult rendjét. És számítson rá, hogy a bonyhádiakhoz hasonlóan sokszor leszek kíváncsi az épülő iskolára!

LÁSZLÓ IBOLYA

Aki csak egy kicsit is járatos a közigazgatásban, tudja, hogy nem lehet mindent törvényekkel, törvényerejű rendeletekkel szabályozni. így van ez napjainkban is, de így volt a feudalizmusban és a kapitalizmusban is. A központi intézkedések nem térhettek ki az élet minden területére: amit nem szabályoztak központilag, ott kapott teret az önkormányzat, A törvényhez tóság, a képviselőtestület helyileg szabályozott számos kérdést. A döntés mindig közgyűlési hatáskör volt.

Az alábbiakban Tola vármegye törvényhatósági bizottságának néhány szabályrendeletéről teszünk említést.

AZ ALKOHOLIZMUS ELLEN

Az alkoholizmus nemcsak napjaink gondja, gondot okozott már egy évszázaddal ezelőtt is. Nem mehetett el szó nélkül e társadalmi probléma mellet a megyei közgyűlés. 1883. június 8-án elfogadta a kocsmai hitelről szóló szabályrendeletét. Mi közle ennek á rendeletnek az alkoholizmus elleni küzdelemhez? Csak annyi, hogy igyekezett megakadályozni a kocsmárosokat abban, hogy hitelre nagy mennyiségű italt szolgáltassanak ki. (Az adósságon rendszerint a hét végén, vagy fizetési napon egyediítette ki a kocsmába járó — sa család sokszor csak a részeg férfivel találkozott, akiinek már üres volt a zsebe. A kocsmai adósság elvitte olykor az utolsó fillért is.) Idézzük a szabályrendelet első §-át. „Tolnamegye területén vendéglőkben, korcsmákban és más italmérési helyiségekben — ide értve azon kereskedéseket is, melyek a szeszes italok kicsinyben eladására joggal bírnak — hitelben kiszolgáltatott szeszes italokért bíróilag megítélhető összeg négy (4) foinilban áTIapíttatik meg.”

A rendelet további részében arról intézkedett a megye, hogy aki ezt a rendeletet megsérti, 50 forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető.

Ez a rendelet azonban érdemi eredményt nem hozott. A korcsmárosok nem iiedtek meg a kilátásba helyezett büntetésektől, annál több hitelt adtak az italt kedvelőknek. A szeszes italok forgalmazása jó üttet volt.

A KÉMÉNYSEPRÉS

Valamikor nagyon divatos szakma volt a kéményseprés. A kéményseprőt szívesen látták a házaknál — érkezését szerencsének tartották. S ebben nemcsak a babona játszott közre, hanem az a felismerés is, hogy a kéményseprő a munkájával segíti elhárítani a tüzet. Nem lehetett akárki kéményseprő. Erről az 1885-ben elfogadott szabályrendelet kimondotta, hogy csak az lehet ennek a szakmának gyakorlója, akinek szakvizsgája van, s akit nem ítéltek el gyújtogatásért, tűzvész okozásáért.!

Nem dolgozhatott ebben a szakmában az, akii a hatóság előtt iszákosnak volt ismeretes. (Itt megjegyezzük: a közvélemény a kéményseprőkéit minden időben italozó embereknek ismerte...)

A szabályrendelet 10 kéményseprői körzetre osztotta a megyét, éspedig: Szekszárd, Báta- szék, Tolna, Bomyhád, Paks, Du- naföldvár, Hőgyész, Gyönk, Tamási és Dombóvár. A megye többi községét ezekhez a településekhez csatolták kémény- seprési ügyeikben. Számba kellett venni, hogy egy-egy körzetben hány kémény volt. Egy korabeli statisztikából tudjuk, hogy legtöbbet a bonyhádiaknak kellett tisztítaniuk, összesen 7359- et. A szekszárdiak 4123, a báta- székiek 3557, a tolnaiak 3987, a paksiak 4375, a dunaföldvá- rialk 4409, a hőgyésziek 3746, a gyönkiek 3753, a tamásiak 4670 és ugyanennyit gondoztak a dombóváriak is.

A rendelkezés szerint minden hónapban ki kellett kotorni minden kéményt. Egyszeri seprés díja 5 korona volt. Nem kellett

minden hónapban fizetni, évi díjátalányban is megállapodhatott a kéményseprő és a ház- tu lajdonos.

A kémény tisztításán túl feladata volt a kéményseprőnek az is, hogy a kémények közeléből eltávolítsa, vagy eltávolíttassa a gyúlékony anyagokat.

Érdekes, de érthető a szabályrendeletnek az az Intézkedése, hogy miiként lehet abbahagyni a szakmát. Idézzük:

„...a kéményseprő az elkezdett iparüzletet tetszés szerint félbe nem szakíthatja, hanem ha azt abba szándékozik hagyni, köteles abbeli szándékát az iparhatóságnak bejelenteni és ennek meghagyására az ipart, a hatóság által kitűzött — leg- föllebb 3 hóra terjedhető — időig még folytatni.”

Erre a korlátozó intézkedésre azért volt szükség, hogy a körzet kéményseprő nélkül ne maradjon, a hatóság intézkedhessen más személy munkába állításáról.

A KÖZGYŰLÉSEK RENDJE

Az egyik megyei szabályrendelet nagyon pontosan meghatározta, miiként kell tartani a megyegyűléseket. A terjedelmes rendelet Intézkedik arról, hogyan ikerül meghatározásra a tárgyalandó napirend, hogy a gyűlést a főispán vezeti le, övé a nyitó és a zárszó joga. Ö közbe szólhatott bárkinek a felszólalásába, ha az illető eltért a tárgytól — ezt a gyakorlatot ma sem ártana következetesen alkalmazni —, egy témához egy személy legfeljebb kétszer kaphatott szót, a hozzászólást nem olvashatta (azt is megszólták, akinek a kezében „szempontokat”, „emlékeztetőt” láttak).

A megyegyűlésnek jogában állt büntetni, ha valaki megsértette az ügyrendet, vagy a jelenlévőik közül valdfcit sértegetett. Idézzük a rendelet 'idevonatkozó részét :

„Akii pedig a tanácskozás méltóságát, vagy a gyűlés egyes tagjait sértő kifejezéssel él, s azt rögtön vissza nem vonja, valamint akii a tanácskozást megzavarja, még azon ülés folyama alatt széksértés kereset alá vo- nathatilk, s a gyűlés által, a fellebbezés kizárásával, 100 forintig terjedhető, s közigazgatási úton behajtható bírságra büntettethetik; fennmaradván a büntető törvények súlya alá eső bűntényekre nézve a későbbi megtorlás joga.”

Ezt a rendelkezést gyakran alkalmazták, mert a megyei urak a gyűléseken ugyancsak gyakran összekaptak, s hamar kimondották a büntetést. Talán legtöbbször Szemere Kálmán ellen hoztak széksértés miatt helyszíni bírságolást. Ugyanis, amikor a század elején bekerült a megyegyűlésbe, nem tudta, hogy az urak szidalmazásáért fizetni kell. S az első gyűléseken, amelyeken részt vett, olykor háromszor, négyszer is kiszabtak rá büntetést. A többi között ezzel a módszerrel is hozzájárultak elnémítáisához.

Az egész büntetésnek egyetlen dicsérendő oldala azért mégis volt, mégpedig az, hogy az így beszedett összegeket a vármegyei szegényalapra fizették be, s felhasználták a szociális problémák enyhítésére.

A KÁRTÉKONY ROVAROK PUSZTÍTÁSA, AZ ÉNEKES MADARAK VÉDELME

A megyegyűlés kötelességévé tette minden községi elöljáróságnak, hogy évente két alkalommal, éspedig februárban és novemberben tegye közzé:

„Minden birtokos vagy bérlő tartozik minden év március hó végéig az udvarán, kertében és szőlőjében lévő minden fáról, cserje és eleven sövényről, az őszről maradt hernyófészkeket és tojásgyűrűket leszedetni, s azokat tűzveszélyre alkalmat nem szolgáltató módon élégetni, vagy elégettetni.” A tanítók pedig hívják fel a figyelmet az énekes madarak védelmére.

K. Balog János

Reinauer János művezetővel