Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-15 / 242. szám
1982. október 15. NÉPÚJSÁG 3 Beszélgetések a lakásgazdálkodásról (I.) Tejipari beruházás A tanácsok új feladatai ii utolsó előtti órában A lakásprobléma megoldása hazánkban továbbra is kiemelt társadalmi, politikai feladat, amint azt az MSZMP XII. kongresszusának határozata megerősítette. Ennek alapján és szellemében hozta meg a közelmúltban ismertetett döntéseit a Minisztertanács a lakásellátás és -gazdálkodás fejlesztésével kapcsolatos intézkedésekről, s hagyta jóvá az ezzel összefüggő miniszteri rendeleteket. Társadalmunkat nemcsak azért foglalkoztatja ez a kérdés, mert a lakás az életszínvonal egyik meghatározó tényezője, tehát a szóban forgó döntések, intézkedések széles körben anyagilag érintik a lakosságot, hanem azért is, mert nem egyszerűen a lakbérek emeléséről, konkrét pénzügyi intézkedésekről van szó, hanem a fejlesztés, az elosztás, az értékesítés, az építés, a korszerűsítés valamennyi feladatkörét érintő lakásgazdálkodásról. Ami nemcsak anyagi, hanem szociálpolitikai, s így politikai kérdés is. Ezeket a kérdéseket tárgyaljuk a mai nappal kezdődő interjú-sorozatunkban. Elsőként azt kérdeztük meg Buda Gábortól, a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatala elnökhelyettesétől: melyek voltak a most hozott kormány- határozat előzményei?- Mindenekelőtt meg kell állapítanunk — mondotta -, hogy a lakáshelyzet hazánkban az elmúlt években számottevően javult. Nemcsak mennyiségi javulásról beszélhetünk, hiszen felszeréltségben, komfort- fokozatban, sőt még a lakások méreteiben is jelentős a fejlődés, minden létező gondunk ellenére. A lakásépítés, -elosztás, -használat gyakorlata azonban az utóbbi években már nem felelt meg az 1970- ben elfogadott elveknek, és ezt sokoldalú, jogos bírálatok érték. Az élosztás és a fenntartás terhei nem oszlottak meg megfelelő arányban az állam és a lakosság, illetve a lakosság különféle rétegei között. Ez szükségessé tette, hogy továbblépjünk, merit a válltozó körülményeknek megfelelő, hatékony lakásgazdálkodási gyakorlat még nem alakult ki.- A lakásépítés központi irányítását, a településpolitikai meggondolások befolyásolták. Lehetséges, hogy ez is hátráltatta a tanácsoknak a helyi igényekhez és lehetőségekhez jobban igazodó, önálló munkáját?- Feltétlenül. Mostanáig a Oé'lcso p o rtos lakásé p ítk ezé s pénzeszközei meghatározóak völtak, de a fenntartás céljaira adott állami támogatás is a települések jellegéhez igazodott. Ez gátlókig hatott, akárcsak az, hogy a családok az építési és tulajdonforma alapiján kapták a szociális juttatást (tehát nem a családi helyzetük alapján), vagy éppen foglalkozásük, adott társadalmi réteghez tartozásuk szerint. Szükségessé vált, hogy a Központi Bizottság és a Minisztertanács az ismert döntéseket meghozza, hiszen a korábban helyes, de a ma már túlhaladott rendelkezések, jogszabályok változásokat 'igényeltek.- A tanácsrendeletek elkészítésének melyek a főbb rendező elvei? — Első helyre kívánkozik az a már korábban is említett tény, hogy a célcsoportos lakásfejlesztés rugalmatlannak bizonyult. Nem mozgósította kellőképpen a lakosság anyagi eszközeit, sőt bizonyos mértékig kivárásra ösztönzött. Ezek ismeretében tehát indokolt és szükségszerű a tanácsok lakásgazdálkodási tevékenységének a fejlesztése; nagyobb önállóságot kell kapniuk a lakásgazdálkodási elvék alkalmazásában, a lakáscsere feltételeinek megteremtésében, a mennyiségi-minőségi követelmények kielégítésére irányuló erőfeszítéseikben.- Erre most megkapják a felhatalmazást? — Igen, az ő feladatuk a területi lakáspolitika teendőinek a megalapozása. Nagy felelősség ez. Hiszen a rendező elveket a helyi körülményekhez és lehetőségekhez igazodóan jól és alaposan kell végiggondolni. Hogy példát mondjak: Ózdon vagy Bácsalmáson, Kőszegen vagy Mátészalkán, másmás a helyzet, hiszen e települések és lakosságuk körülményei között lényegesek a különbségék. Tehát a tanácsoknak a maguk illetékességi területén is nagyon differenciáltan kell határozniuk és cselekedniük. — S néhány konkrétum e nehéz „lecke” jellemzésére?- Például az, hogy a középtávú és ezen belül az éves terveikben is komplexen kell meghatározniuk az építés, a fejlesztés, a korszerűsítés egyenrangú, s egymással összefüggő céljait. A másik fontos tényező, hogy a tanácsok a helyi igények és lehetőségek ismeretében maguk határozzák meg, hogyan kívánják a lakásigényeket a legcélravezetőbb módon kielégíteni. Tehát eldönthetik, mennyi pénzt használnak fel új lakások építésére, menynyit személyi tulajdonú beépítési területek előkészítésére (ami, egyébként, úgy gondolom, a korábbinál helyenként több figyelmet érdemel), menynyit felújításra, mennyit közművesítésre és más támogatásokra. Ismét hangsúlyozom a differenciáltság fontosságát. Mert egészen mások lehetnek az igények, s a léhetőségek olyan településeken, ahol főként csak bérből, fizetésből élők laknak, és más a helyzet ott, ahol jövedelmüknek nem a bér az egyetlen, vagy éppen a meghatározó forrása. Ezt azonban éppen a helyi tanácsok tudhatják a legjobban, tehát mi sem indokoltabb, mint hogy öúék legyen a döntés joga és felelőssége. — De ahogy mondani szokták, erősen „belejátszik" az építőipar helyzete, állapota is.- Természetesen és még sok egyéb. Éppen ezért a tanácsok megkapják azt a lehetőséget, hogy a pénzügyi formációk, az építőipari kapacitás, a közműlehetőségek és a lakossági szükségletek ismeretében határozzák meg például a lakásépítésben az alapterületet, a lakások minőség szerinti összetételét, a lakásépítés különféle m ódozata i nak ai kálmazá sót. Megint csak példával élve: nyilvánvalóan más a helyzet ott, ahol a szomszédban van házgyár vagy ahol a lakosság reáljövedelme az átlagosnál magasabb, és ott, ahol esetleg e jellemzőknek az ellenkezője érvényes, tehát ahol mondjuk csak hagyományos technológiával, vagy éppen házilagos módszerrel kedvezőbb a lakásépítés. De még egy településen belül is lehetséges, sőt szükséges a többféle építési mód. — És a közműhálózat?- Lakásépítésnél elvi és meghatározó lépésként ki kell dolgozni a közműhálózat fejlesztésének pénzügyi, megvalósítási formáit és leghatékonyabb módszereit. Eddig ezt főként állami eszközökből finanszírozták, de mindinkább előtérbe kerülnek a lakossági társulások, egyszerűbben szólva ; a lakossági teherviselés. Ennek lehetőségeit és természetesen tűrési határát is nagy felelősséggel kell felmérni.- Mi a megoldás? — Az, hogy nem elég deklarálni a tanácsok abbéli kötelezettségeit, hanem meg kell teremtenünk hozzá az anyagi feltételeket is. Átgondolandó- nak tartom a telkek használatbavételének eddigi gyakorlatát. Ezt úgy kellene továbbfejleszteni, hogy megtaláljuk a mindenki számára elfogadható formációkat. A tanácsi rendelet keretében dolgozzák majd ki a lakásgazdálkodás helyi szabályait, ezeken belül a szociális és egyéb juttatásokat. Az a feladat is rájuk hárul, hogy javítsák a csere feltételeit, és az új lakásokon kívül a meglévő lakásállomány bevonásával bővítsék a lakáscserealapot.- Milyen intézkedések várhatók a lakásfenntartás fejlesztésére? • — A főbb rendező elvek közé tartozik, hogy fel kell mérni a lakások állapotát, meg kell állapítani a használati értéküket, ki kell alakítani a lakbér- övezeteket, továbbá a lakbérek helyi differenciáltságának elveit és mértékét. A lakbér- imegáliapítások nyomán előfordulhatnak reklamációk, fellebbezések, de ezzel együtt is vállalnunk kell ezt a semmi mással nem pótolható és kikerülhetetlen munkát. Meg kell keresni a fenntartás anyagi forrásait és egyeztetni a szükségletekkel. Ehhez korszerűsíteni kelj az állami lakások fenntartó szervezeteit, aminek egyik lényeqes feltétele, hogy kettéválasszuk az alapellátás (tehát a fenntartás) és a felújítás munkáját. Mindehhez kutatni kél! az ingatlankezelési szervezeteken belül, e szervezetek megtartásával vagy újabbak kialakításával, a helyi adottságoknak megfelelő, rugalmas fenntartási formákat. Hatóságilag ellenőrizni kell a fenntartási munkát és irányítását, amibe célszerű az eddiginél sokkál nagyobb mértékben bevonni a társadalmi szervezeteket.- A közvélemény érdeklődésének homlokterében álló intézkedésektől milyen eredményeket várhatunk? — Az egész lakásgazdálkodási rendszer nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan bontakozhat ki és hosszabb távon juthat csak érvényre. A helyi szervék önállósága sokirányúd n bővül. Lényeges társadalompolitikai cél, hogy az építés és a fenntartás arányai az igazságosabb teherviselést szolgálják. Társadalmi méretekben támogatni keli, hogy a lakásépítés belső aránya meny- nyiségi csökkenés nélkül megváltozzék: több legyen a saját szervezésű vagy a munkáltatók támogatásával létrehozott lakás. A korszerűsített lakáselosztási és -fenntartási rendszert a nyolcvanas évek második felére szeretnénk kiteljesíteni.- A lakosság így feltehetően aktívabban együttműködik majd a helyi tanácsokkal... — Ez kívánatos is. Alapja az a tény, hogy a lakosság érdekeltsége közvetlenebb lesz a helyi településpolitika kialakításálban, ami segítheti az életkörülmények javulását és visz- szaszoríthatja azt a szemléletet, mely szerint elég, ha mindent az államtól várunk el. E szemléletváltozás nem puszta óhaj, hanem éppen a megváltozott helyzet teremthet hozzá feltételeket. Ugyanis a lakosság számára nem lesz mindegy, hogy lakására, vagy lakóhelyének környékére mennyire vigyáznak, hogyan védik, ápolják, hiszen ami létrejön, az egyre nagyobb mértékben saját munkájának és anyagi tehervállalásának eredménye, amelyben mindenkor számíthat a tanácsok segítségére. CSERHALMI IMRE Ennél lényegesen nagyobb létesítmények is vannak megyénkben, hogy az országosokat ne is említsem, de mégis lenyűgöző, ami Szekszárdon, a Keselyűisi út jobb oldalának legszélén történik. Adatait megírtuk már, csupán emlékezetfelidézés céljából ismételek most meg annyit, hogy a nemsokára üzembe lépő szekszárdi tejüzem tizenkét és fél hektáron fekszik, elkészülte után napi 700 ezer liter tej feldolgozására lesz képes. Zöméből sajt készült majd, a többi a város és városkörnyék ellátását szolgálja, akár tej, akár kakaó, akár egyéb tejtermék formájában. A beruházás mintegy egy- milliárd forintba kerül. Ezeket az adatokat Kovács Gábor építésvezető segítségével idéztük föl. Ő kalauzolt bennünket az építkezésen végig s nem minden büszkeség nélkül mutatta be a nemsokára átadásra kerülő művet. Szándékosan használom a „mű” elnevezést, és itt szabadjon egy nagyon személyes véleményemet közbevetnem. Irigylem ezt a fiatalembert, hiszen egy ilyen alkotás fölött bábáskodni, pontosabban egy ilyen létesítmény életreh ívásá ba n irányítóként részt venni, nagyszerű érzés lehet. Hogy nemcsak lehet, hanem valóban az, mutatta a lelkesedés, amellyel végigkísért bennünket az építkezésen. öt fő részből áll a tejüzem. Hűtőtároló, sajtüzem, városellátó üzem, citopánüzem és végül, de korántsem utolsósorban a különböző szolgáltatásokat végző rész. Az első résZ gyakorlatilag elkészült. Univáz-szerkezetű épületkomplexum. Debrecenben már épült egy ilyen, onnan adaptálták a technológiát. Ebben a részben találhatók az üzemirodai helyiségek, a konyha-étterem és természetesen az orvosi rendelő. Átadásuk határideje ez év utolsó napja.- Meglesz? — Természetesen. A sajtüzemet az építők már átadták, most már a technikai szerelők dolgoznak, az úgynevezett finombeállítás történik, a technológiát szállító NSZK- beli cég szakembereinek irányításával. Az üzemcsarnok és a berendezés láttán az a jól ismert meghatározás jut az ember •eszébe: elöl bemegy a disznó, hátul kijön a kolbász. Kovács Gábor itt és ezt mondja : — Pontosan. Elöl bemegy a tej, hátul kijön a sajt. — Készültségi fok? — November végén próbaüzem. Innen a pasztőrözőbe vezet Kovács Gábor. Ez az üzemrész készen van. Errejá rtunkban óhatatlanul kibuggyan a kérdés: — Előfordulhat-e majd nálunk is olyan, mint az emlékezetes budapesti eset, ahol mosószer került a kakaóba? Az építésvezető a leghatározottabban megnyugtat: — Semmiképpen. Ott emberi gondatlanság okozta a bajt, itt, ha még gondatlan lesz is valaki, a számítógéprendszer alkalmas arra, hogy az ilyesfajta gondatlanságot megakadályozza. A városellátó üzemrész is gyakorlatilag kész. Ugyanúgy a gépkocsifogadó is, ahol egyszerre négy autó tudja majd kiüríteni rakományát, hogy utána azonnal a mosóba hajtson át. Ugyancsak az átadás előtti közvetlen stádiumban van a Citopánüzem is, amelyet az Anhido dán cég szállított. A lenyűgöző méretékre csak egy példát említünk: az üzem, amely a paritást végzi, óránként hatvanezer köbméter levegőt igényel. Abból a szükséges mennyiséget 300—320 °C- re melegíti fel. Ennyi kell ugyanis ahhoz, hogy a folyadékból por legyen. Ez az üzem nemcsak tej portására képes, Zalaegerszegen például, hasonló módszerrel már tojást is porítottak. De akár mustot is lehet pori tani. S ezzel a jobb minőségű must- porral fel lehet javítani a gyengébb minőségű mustokat. Hogy sor kerül-e majd erre, egyelőre nem tudni, majd eldönti a jövő és főként az igény. Legvégül találjuk a gépkocsik javítására, szervizelésére szblgáló üzemcsarnokot. Készültségi foka ennék a legalacsonyabb. A két igazgató, a beruházóé és a kivitelezőé megegyezték abban, nem baj, ha ennél a területnél az eredeti tervhez képest némi lemaradás lesz, de az építésvezető szerint, feszített munkával, itt is el lehet kerülni a lemaradást. — Márcsak a presztízs miatt is — mondja Kovács Gábor. LETENYEI GYÖRGY Fotó: CZAKÚ SÁNDOR Itt fogadják majd a tejszállító gépkocsikat Az utolsó simításokat végzik a citopánüzemen A sajtüzem lényegében már elkészült Részlet a szennyvízkezelő egységből
