Tolna Megyei Népújság, 1982. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-02 / 231. szám

1982. október 2. A KÉPÚJSÁG Mennyire barátaink az idegenek? Az idegenek ezúttal nem más bolygóról jöttek, s a cím­ben foglalt kérdés feltevésekor nem a sikeres filmre, hanem az idegen nyelvek tanulására, megtanulására gondoltunk. Nos, választ adni akkor is rop­pant nehéz, ha több helyen ér­deklődtünk e témakörben. * A megyei művélődési köz­pontban Serege Mária angolt tanít kilencedik éve. — Milyen eredménnyel? — kérdeztük tőle. — A kezdő csoportokból — sajnos — igen nagy a lemor­zsolódás — mondotta. — Az a tapasztalat, hogy az első év két csoportjából csupán egy marad a második évre. — Mi ennek az oka? — Többek között az, hogy néha hiányaik a fenőtt diákok­ból a nyelvi, nyelvtani Intelli­gencia, pedig például a magyar nyelvtan jó ismeretének hiányá­ban túlzás célul tűzni ki az an­gol — vagy akármilyen más — nyelv elsajátítását. — Kik tanulnak önnél és miiért? — Korra, nemre, iskolai vég­zettségre való tekintet nélkül jönnek a tanulni vágyók, s nem elsősorban az állami nyelv­vizsga esetleges letétele miatt, hp.nem azért, hogy akár turista­ként, vagy vendéglátóként, akár szakirodalom-fordításkor hasznosítsák új ismereteiket, — Mi a véleménye idegen nyelvtudásunkról? — Több felnőttnek kellene ta­nulnia és tudnia. A nyáron ké­szítettem egy felmérést, s e sze­rint a paksi, a dombóvári, a bonyhádi és a tamási művelő­dési házakban mindössze 20 csoportban tanultak 1981-82" ben felnőttek valamilyen fokon valamilyen idegén nyelvet. S nagyon kevesen jutnak el az állami nyelvvizsgáig. A „ke­vesek" egyike Jéhn Jánosné, a TAÉV szekszódi ad minisztrátora. — Annak idején bosszantott, hogy bizonytalan voltam egyes angol szavak helyes kiejtésé­ben, s ez is közrejátszott abban: elkezdtem angolul tanulni — mondotta. — Emellett szeretek turistaként külföldre utazni, s bizony az ilyen utak sikereseb­bé tételéhez lis hozzájárul a nyelvtudás, és ma már a mun­kámban is hasznát látom ennek. — Mennyi időt fordított tanu­lásra? — A három évfolyam idején naponta átlagosan két órát, de aztán mégsem éreztem úgy, hogy megfelelnék a nyelvvizs­gán. — Mégis „kihagyta" az alap­fokút... — Igen, mindjárt középfokú nyelvvizsgát tettem, ám úgy, hogy előtte a megyei művelő­dési központ angol nyelvű tár­salgási klubjában is képeztem magam. Ott egyébként baráti körre is találtam. Bordás István a paksi mun­kásművelődési központ igazga­tója elmondotta, hogy tavaly a TlT-tel együtt német kezdő és haladó, valamint két angol kez­dő tanfolyamot indítottak, s ezenkívül francia kezdő és an­gol haladó tanfolyamat szervez­tek. Az idén a legtöbben — 43- an — német kezdőre jelentkez­tek, s rajtuk kívül október első felétől mások angoul és franci­ául tanulnak majd. — Elégedettek ezzel? — Egyáltalán nem, hiszen orosz nyelvtanfolyam jelentke­zők hiányában egyáltalán nin­csen, s a más nyelvek iránt ér­deklődők folyamatos tanulásá­val szintén baj van. — Miiért? — Sokan rosszul mérik fel képességeiket, lehetőségeiket, s netán úgy gondolják: ha már beiratkoztak, majd csak végigcsinálják valahogy. S hi­ába a nyelvi labor, az audiovi­zuális eszközök megléte, ha az otthoni tanulás sok kívánniva­lót hagy maga után. Ezenkívül megemlítem: hölyes lenne az oktatási tematikát — úgymond — célirányosabbá tenni, tehát őzt elérni', hogy a tananyag jobban kapcsolódjon konkrét munkakörökhöz. * A Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat megyei szervezeté­nél, Szekszárdon németül, an­golul. és 11-en olaszul kíván­nak tanulni ez év őszétől. Né­met haladón például cak 16- an, holott tavaly 42-en kezdték el tanulmányaikat. Hiányos lenne azonban a kéD, ha nem említenénk meg azokat a nyelv- tanfolyamokat, amelyeket a kü­lönféle üzemek igényei szerint indítottak, illetve indítanak. Ilyen volt tavaly többek között a Volánnál, a decsi tsz-nél, az idén pediig Szekszárdon a táv­beszélő igazgatóságnál. A TIT-nél szintén elégedetle­nek nyelvtanulásunkkal, s ez az elégedetlenség — úgy tűnik — alighanem jogos. * Mennyire idegenek, illetve mennyire barátaink az idegen nyelvek? — tehetjük fel ismét a kérdést. Tanuljuk őket az is­kolában. de nem tanulunk meg beszélni ezeken a nyelveken. Aztán beiratkozunk — kevesen — nyelvtanfolyamra, s alapo­son megritkulva végezzük el még a kezdő évet is, pedig a tandíjat előre kifizettük. A legtöbbe azonban az kerül, ha nem tudunk valamit. V. Z. Fotó: B. J. — K. A. A «VI. kongresszus küszöbén Beszélgetés Hantos Jánossal, a Magyar Vöröskereszt főtitkárával A Magyar Vöröskereszt, amely nemrég ünnepelte fenn­állásának századik évfordulóját — e napokban VI. kongresszu­sára készül. A kongresszuson, az utóbbi öt esztendő alatti munkájáról adnak számot. Az elemző beszámolóban elhang­zik az is, hogy e tömegszerve­zet tagjainak száma folyamato­san nő, 1981-ben már megha­ladta az 1 millió 200 ezret. Ho­gyan érték el ezt az eredményt? — kérdezzük elsőként Hantos Jánostól, a szervezet főtitkárá­tól. — Tulajdonképpen úgy — mondja —, hogy mi nem is a taglétszám növelését, hanem a meglévő tagok fokozottabb ak­tivizálását tűztük célul. Állás­pontunk az, hogy a Magyar Vö­röskereszt ereje nem elsősorban tagjaink számával, hanem a vezetőségekben, a munkabi­zottságokban, az egészségügyi állomásokon, a segélyhelyeken, a tisztasági mozgalomban, la véradás szervezésében, a külön­böző szociális gondozó mun­kákban, az ismeretterjesztésben, a polgári védelmi munkában konkrét feladatot végző aktivis­ták számával fejezhető ki. Ép­pen ezért azt tartjuk különösen jelentősnek, hogy a beszámolási időszakban csaknem 100 ezerrel nőtt az aktív tagok száma, amely most jnár meghaladja a 320 ezret. — És a számszerű növekedés — a szervezet életének bármely vonatkozásában — az ön véle­ménye szerint minek köszön­hető? — Mindenekelőtt annak, hogy különösen az V. kongresszus óta, a Magyar Vöröskeresztnek hazánkban tisztázott társadalmi funkciója van. Az egyértelmű elvi alapok teremtették meg a gyakorlati fejlődést. Természe­tesen, igen nagy jelentősége volt a személyes meggyőző­munkának, illetve annak, hogy szervezetünk sok tisztességes ember számára kínálja a vonzó és értelmes munka lehetőségét.- Végrehajtotta a Magyar Vöröskereszt az előző kongresz- szuson kapott határozatait?- Lényegében igen. Az előző kongresszus határozatai alap­ján a Magyar Vöröskereszt Or­szágos Vezetősége arra töre­kedett, hogy sajátos program­mal és önálló tevékenységgel támogassa a párt politikájának megvalósítását. Erre hívott fel az V. kongresszus határozata. A beszámolási időszakban gazda­godott munkánk tartalma, bő­vültek méretei és javult haté­konysága. T- Kérem, fejtse k'< mit ért az említett gazdagodás alatt. ..- Például munkánknak azt az új vonását, hogy tevékenysé­günket tudatosan sikerült to­vább tágítani a társadalom ál­tal igényelt, s a társadalom számára szükséges humánus tennivalók elvégzésében. És e tekintetben legalább ilyen fon­tosnak tartom a módot, aho­gyan ez a folyamat kibontako­zik, nevezetesen, hogy előtérbe kerültek a helyi kezdeményezé­sek. Ami nemcsak egyszerűen a sikeres tevékenység garanciáit növeli, hiszen helyben mindig pontosabban láthatók a helyi tennivalók és lehetőségek, ha­nem a problémaérzékenység és a cselekvési vágy dolgában va­ló jelentős előrelépésről is ta­núskodik.- Milyen kezdeményezésekre gondol?- Valamennyit felsorolni alig­ha lesz hely ebben a beszélge­tésben, de első helyre kívánko­zik például Vas megyei szer­vezetünk 1979-ben indított mun­kája, a fogyatékos gyermekek nyári táboroztatásáért. És az idén, már 17 megyére „ragadt” át a jó példa. És ugyancsak va­si kezdeményezések születnek napjainkban is, ezúttal a hári beteggondozás lehetőségeinek, új formáinak felkutatásában, alkalmazásában. Nógrádban az idős emberekről való gon­doskodásban született szerveze­tünknek értékes kezdeményezé­se, Pest megyében a család- gondozással kapcsolatosan ta­pasztalhatók újszerű erőfeszíté­sek. Mindezeket, természetesen, kongresszusunk elé fogjuk tárni, meg fogjuk vitatni. De a konk­rét eseteknél is fontosabb ta­lán rámutatni a társadalomban meglévő sokirányú, intenzív se­gítőkészségre, amelyet a tár­sadalmilag fontos célok szol­gálatába állítani, okosan moz­gósítani és szervezni, ez a töb­bi közt a mi feladatunk.- A Vöröskeresztnek tehát egyfajta kapocs-szerepe van a segítség, mint készség és reális lehetőség, illetve a segítség, mint cselekvés között? — Igen, így is fogalmazha­tunk. Szervezetünk munkájának hasznosságát fokozhatja az az őszinte politikai-emberi légkör, amelyben nem szégyelljük be­vallani, hogy élnek emberek a mi hazánkban, akiknek szüksé­gük van segítségre. Hogy a szo­cializmus fejlődése nem szün­tethette meg egyes emberek, vagy családok problémáit, hogy az egész nép általános életszín­vonal-emelkedésén belül akad­nak nehéz sorsú családok, gon­dokkal küszködő rétegek. Ami­kor a VI. kongresszuson, az előzőhöz képest egyfajta hang­súlyeltolódást is várunk például a családi élet fejlesztésével, gazdagításával kapcsolatos tár­sadalmi és humánus feladatok javára, akkor ebben nemcsak a helyzet reális felmérése, ha­nem önmagunk kritikája is ben­ne van, hiszen mi is hajlamo­sak voltunk inkább hallgatni arról, aminek nem örülhettünk. Ma azt valljuk, hogy az általá­nos jóban kötelességünk észre­venni a részleges problémát. — Ez a reálisabb szemlélet bizonyára sikeresen terjeszthető majd a szervezet megannyi fó­rumán, a tanfolyamokon, a to­vábbképzéseken, az előadáso­kon ... — Igen, de más dolog felis­merni, megértetni és meggyő­ződésünkké tenni valamit, és más dolog cselekedni. Mi pe­dig ez utóbbira helyezzük a hangsúlyt. Az előbbi is ezt van hivatva szolgálni. És a különfé­le okokból hátrányos helyzetű emberekért sem elsősorban úgy kell többet tennünk, mint eddig, hogy az országos vezetőség ki­találja, elhatározza és meg­mondja, hogy mit kell csinálni. A korszerűbb szemlélethez kor­szerűbb munkastílus illik, tehát a mit és a hogyant ott kell megválaszolni, ahol az felvető­dik. így mérhetetlenül megnő a tettek valódi haszna, és ha­talmas energiák szabadulnak fel a kezdeményezés, az ötlet- gazdagság új lehetőségei ré­vén. Sőt: ez a munkastílus még abban is segít, hogy pontosab­ban lássuk ©I azt a je/lző- funkciónkat, amelyet a szociális kérdésekkel foglalkozó igazga­tási szervek várnak el tőlünk. Például arról, hogy kik, hol, miben, s mire rászorulók. — Nem túlzás azt állítani, hogy a Magyar Vöröskereszt minden korábbinál szélesebb körű tevékenységet fejt ki a szervezet nemzetközi testületéi­ben, sőt irányításában, ön pél­dául alelnöke a Nemzetközi Vöröskereszt legfelső irányító testületének, az Állandó Bizott­ságnak, tavaly hazánkban ren­dezték meg - 24 ország szerve­zete képviselőinek részvételé­vel - az úgynevezett európai regionális konferenciát. Mind több magyar szakember vesz részt a Vöröskereszt nemzetkö­zi szerveiben és testületéiben. Minek köszönhető mindez? — Meggyőződésem, hogy min­denekelőtt szocialista hazánk eredményeinek, annak, hogy a Magyar Népköztársaság külpo­litikája és belső rendje széles körű megbecsülést és tiszteletet vált ki a világon. Ennek szelle­mében s ezen belül, hazai ered­ményeink bázisán, természete­sen mi is igyekszünk hangot ad­ni meggyőződésünknek, s úgy látjuk, hogy a 129 tagország szervezetei illetve képviselői, ép­pen felelősségtudatuk által ve­zettetve, felismerik az idők sza­vát, s hajlamosak a változásra és változtatásra olyan kérdé­sekben is, amelyek a Nemzet­közi Vöröskereszt működésének hagyományait illetően sokáig kétségbevonhatatlannak tűntek. — Melyek ezek? — Kiemelném közülük például azt az általunk szorgalmazott elvet - amelynek, mint említet­tem, mi az itthoni tevékenység­ben is igyekszünk érvényt sze­rezni —, hogy nagyobb legyen a korábbinál az egyes nemzeti szervezetek önállósága tenniva­lóik megfogalmazását illetve el­végzését illetően. A Nemzetközi Vöröskeresztre mind ez idáig az intézményi jelleg volt a jellem­ző, s mi a mozgalmi jelleg meg­valósításáért, illetve elterjesz­téséért szállunk síkra a megfe­lelő nemzetközi fórumokon. Má­sik ilyen kardinális kérdés a Vöröskereszt és a béke kapcso­lata. Idehaza már az is furcsá­nak tűnhet, hogy ez a kérdés egyáltalán vita tárgya lehet, hiszen nálunk ez a kapcsolat logikus, magától értetődő. De a Vöröskereszt bizonyos szerveze­teiben és nemzetközi testületéi­ben ez nem így van, ezért ez ma is vita, sőt harc tárgya. Akadnak ugyanis, akik szerint a béke és háború kérdését a politikusokra kell bízni, a Vörös- keresztnek nem szabad ilyesmi­be avatkoznia, mert ha ezt te­szi, akkor fennáll a veszélye, hogy megkülönböztetésekre ke­rül sor bizonyos események al­kalmával a rászorultak segé­lyezésében. 1975-ben zajlott le Belgrádban a Nemzetközi Vö­röskereszt első békekonferenciá­ja, és mi - ennek is hangot adunk majd kongresszusunkon — szorgalmazzuk egy újabb bé­kekonferencia megtartását, ép­pen azzal a céllal, hogy a szer­vezet nemzetközi méretekben is tudatosabban, egységesebben és erőteljesebben léphessen fel a béke védelmében. — A magyar közvélemény előtt ismeretes, hogy a Vörös- kereszt természeti csapások, ka­tasztrófák, konfliktusok esetén több segélyszállítmányt küldött külföldre . . . — Igen, és az is, hogy itthon anyagi segítséggel, felvilágosí­tó munkával, az egészséges ér­zelmi és testi élet propagandá­jával pótolhatatlan szerepet tölt be. Fennállásának 100. évfor­dulóján Kádár János elvtárs levélben üdvözölte a szerveze­tet, amely megkapta a Munka Vörös Zászlórendje kitüntetést. A Magyar Vöröskereszt igye­kezett eredményesen ellátni a társadalmi munkamegosztásban reá háruló feladatokat. Csakis ezek által, s ebben a folyamat­ban növekedhetett hazai és nemzetközi megbecsülése. CSERHALMI IMRE Az angol nyelvvel ismerkednek Jéhn Jánosné angol szöveget fordít magyarra munkahelyén, a TAEV-nél

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents