Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-11 / 213. szám

1982. szeptember 11. 2 NÉPÚJSÁG Az Arab Liga terve _ I a közel-keleti rendezésre Rakéta­kudarc ■Választások a kínai kongresszuson Befejeződött a csúcsértekezlet Fésben Csütörtökön késő este véget ért a marokkói Fésben az arab csúcstalálkozó. A záróülés után, II. Hasszán marokkói király fési palotájának ülés­termében, a nemzetközi sajtó jelenlétében olvasták fel a zá­róközleményt, amelyet a csúcs- értekezletén részt vett húsz tagállam fogadott el. A marokkói uralkodó záró­beszédében bejelentette, a kö­vetkező csúcsértekezlet színhe­lye Rijad lesz, időpontját még nem tűzték ki. Az Arab Liga tagjai által jó­váhagyott tervet Mohamed Bucetta marokkói külügyi ál­lamminiszter, a konferencia szóvivője olvasta fel. Ennek pontjai a következők: — Izrael kivonulása az 1967- ben megszállt összes arab te­rületről, beleértve arab- (ke- let)-Jeruzsálemet. — Az 1967 után megszállt területeken lé­tesített valamennyi izraeli te­lepülés felszámolása. — A je- ruzsálemi szent helyek látoga­tása. és a vallásgyakorlás jo­gának biztosítása minden val­lás hívőinek számára. — A palesztin nép önrendelkezési jogának és elidegeníthetetlen nemzeti jogainak megerősítése a Palesztinái Felszabadítási Szervezet irányítása alatt, amely a palesztin nép egyet­len törvényes képviselője. — A Palesztinába visszatérni nem kívánók joga a kártérítésre. — Ciszjordánia és a Gaza-övezet ENSZ-ellenőrzés alá helyezése ideiglenes jelleggel, néhány hónapnál nem hosszabb időre. — Független palesztin állam létrehozása Jeruzsálem fővá­rossal. — Az ENSZ Biztonsáqi Tanácsa szavatolja a térség összes államai — beleértve a független palesztin államot — közötti békét. — Az ENSZ BT szavatolja ezen elvek végrehaj­tását. A csúcsértekezlet húsz részt­vevője által hosszan vitatott béketerv döntően Fahd szaúd- arábiai király tavaly nyáron közzétett rendezésT javaslatán alapul. Az új kormány leglé­nyegesebb újdonsága, hogy — az Arab Liga korábbi határo­zatainak megfelelően — vilá­gosan leszögezi: a palesztin nép önrendelkezési jogának valóra váltásában a vezető szerep a Palesztinái Felszaba­dítási Szervezeté. A terv ki­mondatlan formában, 7. pont­jában tartalmazza Izrael elis­merését is. Libanonnal kapcsolatban az értekezlet résztvevői élesen el­ítélték Izrael legújabb agresz- szióját és az ENSZ Biztonsági Tanácsának 508., illetve 509. számú határozatának azonnali végrehajtására szólítottak fel. — A konferencia — hang­zott a záróközleményben — tudomásul vette a libanoni kormány kérését az arabközi békefenntartó erők megbízatá­sának megszüntetéséről. Egy­úttal tárgyalások kezdését szor­galmazta a libanoni 'és az arabközi békefenntartó erőket adó Szíriái kormány között a konkrét intézkedésekről, az iz­raeli kivonulás fényében. Az Arab Liga értekezlete sajnálkozással vette tudomá­sul az Irak és Irán között dúló csatározás folytatódását, ugyanakkor egyértelműen Irak melett állt ki. Szomália és Etiópia konfliktusában pedig egyoldalúan Szomáliát vette védelmébe. Számos kérdésről, amely va­lószínűleg szintén a napiren­den szerepelt, nem tájékoztat a csúcsról kiadott közlemény. A marokkói uralkodó záró­beszédében elismerte, hogy a közös álláspontok kidolgozásá­ban támadt nehézségek okoz­ták az értekezlet egynapos meghosszabbítását, mint ahogy azt is,, hogy a csúcstalálkozó nem talált választ minden fel­vetett kérdésre. Mindenekelőtt Libanonra utalt, s felajánlot­ta, hogy országában kezdőd­jenek el a palesztin—libanoni tanácskozások. Az államfők egy része már az éjszakai órákban elutazott Marokkóból. Mint az várható volt, Izrael azonnal határozott nemet mon­dott a fési arab csúcsértekez­leten kidolgozott közel-keleti béketervfe. Az izraeli külügy­minisztérium pénteki nyilatko­zata mindenekelőtt a tervnek azt a pontját utasította el, hogy hozzanak létre palesztin államot a megszállt Ciszjor­dánia és a Gaza-övezet terü­letén. A nyilatkozat egyáltalán nem tesz említést arról, hogy Fés­ben az arab államok közvetett módon elismerték Izraelt. Tel Aviv ehelyett ismét azzal hoza­kodik elő, hogy az arab álla- moik külön-külön kössenek ve­le békeszerződést, ahogy azt Egyiptom tette. A libanoni kormány elége­detlen az arab csúcs határo­zatával, amely támogatásáról biztosította ugyan Libanont az izraeli megszállás felszámolásá­ban, de másfelől nyitva hagy­ta a Szíriái és a palesztin je­lenlét kérdését. Az arab állam­fők tudomásul vették azt a li­banoni kérést, hogy vessenek véget a Szíriái arab békefenn­tartó erők libanoni megbíza­tásának, de az izraeli csapatok kivonásától, a kétoldalú szíriai —libanoni tárgyalások ered­ményétől tették függővé az ügy rendezését. Szíria közölte, hogy csupán az összes külföldi erő — s köztük természetesen az izraeli hadsereg — kivoná­sáról kötött átfogó egyezmény keretében hajlandó hazaren­delni Libanonban állomásozó egységeit. Pénteken eltávozott Bejrútból a nemzetközi haderő 800 ten­gerészgyalogosból álló ameri­kai egysége, amely 16 napos kikötői szolgálata alatt fel­ügyelt a libanoni fővárosban bekerített palesztin gerillák ki­vonására. A nyugat-európai közös űr­vállalkozás keretében pénte­ken Kouruban (Francia-Gu yana) felbocsátott Ariane ne­vű rakéta harmadik fokozata elromlott és két műholddal a fedélzetén a tengerbe zuhant. (Telefotó: AP-MTI-KS) Az OPEC új elnöke Yahaya Dikko, a nigériai el­nök olaj- és energiaügyi tanács­adója lett a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) új elnöke - jelentették be a szervezet bécsi székhelyén. A Kínai Kommunista Párt XII. kongresszusának péntek dél­előtti ülésén megválasztották a 210 tagú 12. központi bizottsá­got és a 172 tagú központi ta­nácsadói bizottságot. A 11. központi bizottság 201 tagból állt. Az új központi bi­zottság összetétele egyelőre nem ismert. A központi bizottság póttag­Reagan veresége Az amerikai törvényhozás csütörtökön, súlyos csapást mért a Reagan-kormányra, amely kö­zel másfél éven keresztül rend­kívül sikeres volt a kongresz- szusban. A képviselőház vissza­utasította Reagan elnöknek a kongresszus kiegészítő költség- vetési megajánlásával szembe­ni vétóját. Reagan elnök ugyanis meg­vétózta a képviselőház egy 14,2 milliárdos költségvetés-kiegé­szítő megajánlását, amely szo­Merénylet Burgaszban Halálos merénylet áldozata lett csütörtökön a burgaszi tö­rök főkonzulátus egyik munka­társa. Mint a Bolgár Távirati Irodának a pénteki bolgár la­pokban közzétett közleményé­ből kitűnik, a 45 éves Bora Su- elkant, a burgaszi török főkon­zulátus attaséját, szeptember 9- én délután lakása előtt gyilkol­ták meg. A gyilkos merényletet ismeretlen tettes akkor követ­te el, amikor a török tisztviselő vásárlásból tért haza. A bűncselekmény színhelyén egy orvosi kesztyűt, egy 7,65 milliméteres Walter típusú re­volvert, négy töltényhüvelyt és egy fehér ruhadarabot találtak, amelyre angolul a következő szöveget írták: „Megöltünk egy török diplomatát: az örmény népirtásért igazságot szolgálta­tó harci csoport.” Az OBT és a TOT nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) gyermekeket mészárolt le San Vincente megyében. A dolgozó magyar parasztság, a termelő- szövetkezetek egymilliós tagsá­ga nevében elítéljük a salvadori rendszer újabb bűntettét. Köve­teljük a felelősök megbünteté­sét, és felhívjuk a világ orszá­gainak szövetkezeti mozgalma­it: támogassák a salvadori nép­nek az elnyomó rendszer meg­döntéséért, az 'imperialista be­avatkozás ellen és a független, demokatikus Salvador megte­remtéséért vívott harcát. A ma­gyar temelőszövetkezeti paraszt­ság együttérzéséről és támoga­tásáról biztosítjuk a népelnyo­mó rendszer és hadserege ter­rorjától szenvedő parasztokat, a salvadori népet — hangzik a nyilatkozat. A brit szakszervezetek állásfoglalásai A dél-angliai Brightonban pénteken befejeződött a Brit Szakszervezetek Szövetségének (TUC) 114., évi kongresszusa, amelynek politikai és érzelmi töltése erősebb volt az előző évekénél. Ennek közvetlen oka a több mint egymillió egészség- ügyi dolgozó bérharca, amely­nek támogatására a kongresz- szus most az egész szakszerve­zeti mozgalmat harcba hívta. A kongresszus elutasította az idén novemberben hatályba lé­pő új foglalkoztatási törvényt, amely — 1906. óta először - kollektív felelősségre vonást he­lyez kilátásba pénzbírság for­májában mindazoknak a szak- szervezeteknek, amelyek tagjai részt vesznek az illegálisnak minősülő rokonszenvsztrájkok- ban. Gazdasági téren a kongresz- szus felhívta a következő mun­káspárti kormányt a mai kon­zervatív tőkés gazdasági irány­vonal teljes megfordítására, a leromlott gazdaság újjáépíté­sére, de elutasította, hogy a TUC a jövőben bármely kor­mánnyal — munkáspártit is be­leértve — tárgyaljon a bérkö­vetelések önkéntes mérséklésé­ről. A tárgyalt nemzetközi kérdé­sek közül kiemelkedik az a kö­vetelés, hogy számolják fel az összes brit nukleáris támasz­pontot, hatálytalanítsák a ro­botrepülőgépek és az Ameriká­tól vásárolandó Trident-rakéták rendszerbe állításának tervét. A közel-keleti válságot ille­tően határozatba foglalták a palesztin népnek a független államalapításhoz való jogát. El­ítélték a kormánynqk a salva­dori rezsim támogatására tett lépéseit és ismét pártfogásukba vették a lengyelországi „Szoli­daritást”. A berni túsz-dráma után Az ékszerrabló „ezredes” A Lengyelország svájci nagykövetségét há­rom napon át megszállva tartó_ terrorista cso­port vezetőjének múltjáról közöl az eddigi­nél részletesebb adatokat a lengyel távirati iroda. Florian Kruszyk, miután Lengyelország­ban különféle bűncselekmények — sikkasz­tás, rablás, okirathamisítás •— miatt országos körözést adtak ki ellene, 1967-ben illegálisan elhagyta Lengyelországot, Ausztriába szökött. Ott sem Hagyott fel bűnöző életmódjával és különféle politikai ügyekbe is keveredett. Az 1940-ben született, középiskolai végzett­ségű férfi az utóbbi időben Hollandiában élt. A nyugati tömegtájékoztató eszközöknek „Wysocki ezredeseként nyilatkozott, azt ál­lítva magáról, hogy az 1830. januári varsói felkelés hősének, Wysocki zászlósnak a le­származottja. A „Die Presse" című osztrák napilap jelen­tése szerint 1968. januárjában Kruszykot ví­zumhamisításért 10 hónapi börtönbüntetésre ítélték. Még ugyanebben az évben felaján­lotta szolgálatait a nyugatnémet titkosszolgá­latnak. Azt állította magáról, hogy a föld­alatti lengyel „Nemzeti Felszabadítási Ta­nács" tagja, és politikai menedékjogért fo­lyamodott a nyugatnémet hatóságokhoz. Ké­sőbb, 1969-ben, amiatt tartóztatták le, hogy fegyveresen kirabolt egy osztrák ékszerkeres­kedőt. A fegyveres rablásért kapott 9 évi bör­tönbüntetés letöltése után 1978-ban — mint azt Kurt Furgler svájci igazság- és rendőr­miniszter közölte —, tartózkodási engedélyt próbált szerezni a svájci hatóságoknál, de nem kapott. Hollandiába utazott, ahol fele­ségül vett egy holland nőt. 1979-ben Hollandiában megalapította az „Emberi jogok lengyel bizottságát”. A szer­vezet célja az volt, hogy „erkölcsi és anyagi támogatásban részesítse" mindazon személye­ket, akik „harcot folytatnak a lengyel rend­szer ellen". Gyakran nyilatkozott a holland sajtónak. Az interjúkban hol a filozófiai tu­dományok doktorának”, hol magas rangú ka­tonatisztnek adta ki magát. A továbbra is hontalan Kruszyk 1981 ja­nuárjában — egyelőre nem tudni: milyen pénzen — Hágában megnyitotta a Chopin éttermet, amely hamarosan a lengyel emig­ránsok fő találkozóhelye lett. 1981 végén ter­rorista támadást akart szervezni a hágai len­gyel nagykövetség ellen, s el akarta rabolni az egyik diplomatát. Kísérlete kudarcba ful­ladt, mert a lengyel nagykövetség felkérte a holland hatóságokat, hogy figyeltessék Kru­szykot. A közben csődbe jutott Kruszyk a hi­telezők elől menekülve elhagyta Hollandiát. Egészen mostani, svájci feltűnéséig Kruszyk- nak nyoma veszett. Nem ismeretes, hogy mi­ként sikerült Svájcba jutnia, és kik segédkez­tek neki a terrortámadás előkészítésében. A terroristák, akik három napon át meg­szállva tartották a berni lengyel nagykövet­séget, kezdettől durva lélektani nyomást, sőt, fizikai erőszakot alkalmaztak foglyaikkal szemben. A PAP lengyel hírügynökség Bernben tar­tózkodó tudósítója beszélgetett négy kiszaba­dított tússzal. Elmondták, hogy a nagykövet­ség egyik fogva tartott munkatársát azonnali kivéazéssél fenyegették a fegyveresek. Rá is lőttek, a golyó centiméterekkel a halántéka mellett süvített el. Egy másik túszt tettleg bán­talmaztak. A terroristák azzal fenyegették túszaikat, hogy ha a hatóságok nem teljesítik követe­léseiket, akkor csoportos kivégzés következik. Közölték a foglyokkal, hogy robbanóanyagot tartalmazó csomagot fognak erősíteni vala- mennyiök hátára, ezután odakötözik őket egy- egy székhez, és távvezérléssel felrobbantják őket. — Nagy elismerés illeti Zygmunt Droba- szewski katonai attasét és Jósef Matusiakot, a nagykövetség munkatársát (ő ugrott ki szer­dán este egy második emeleti ablakból), mivel elbarikádozták magukat a nagykövet­ségi épület egyik részében, és rendszeresen tájékoztatták a hatóságokat a fejleményekről. jait és a központi fegyelmi bi­zottság tagjait a kongresszus ma választja meg. A péntek délelőtti ülésen elő­ször jóváhagyták a három köz­ponti szerv tagjelöltjeinek lis­táit, illetve a szavazatszedők lis­táját. Mint a hivatalos kínai jelen­tés írja, a választás titkos sza­vazás útján történt. a képviselőházban ciális célokra egymilliárd dol­lárral többet, katonai célokra pedig 2,6 milliárd dollárral ke­vesebbet irányzott elő a kor­mány tervezeténél. A képvise­lőház most 301:117 arányú szavazással felülbírálta Reagan vétóját. Másfél év alatt most először fordult elő, hogy a tör­vényhozás pénzügyi kérdésben leszavazta az elnököt, méghoz­zá tetemes fölénnyel és 81 kor­mánypárti képviselő részvételé­vel. PANORÁMA BUDAPEST Az Elnöki Tanács kijelölte az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakán részt vevő magyar küldöttséget. A dblegáció vezetésével Púja Frigyes külügyminsztert bízta meg. # A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Pesta László nyugalmazott fővárosi tanácsel­nök-helyettesnek, az országgyű­lés jegyzőjének több évtizedes kiemelkedő közéleti tevékenysé­ge elismeréseként, 80. születés­napja alkalmából a Magyar Népköztársaság rubinokkal éke­sített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács el­nöke pénteken adta át. Jelen volt Apró Antal, az országgyű­lés elnöke és Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetője. MOSZKVA Újabb figyelemre méltó dá­tumhoz érkeztek a Szaljut-7 űr­hajósai: pénteken a 120. nap­jukat töltötték az űrállomás fe­délzetén. Az eltelt csaknem négy hónap alatt Anatolij Be- rezovoj és Valentyin Lebegyev - főként erőforrás-kutatási, asztrofizikai és biológiai kísér­letekből álló - tudományos programot hajtott végre, s az általuk nyert új információk fel­dolgozása már megkezdődött. VARSÓ Baráti látogatásának befejez­tével pénteken Bécsbe utazott Varsóból Moamer el-Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom ve­zetője. Vendéglátójával, Woj- ciech Jaruzelski hadseregtábor­nokkal, a LEMP KB első titká­rával, miniszterelnökkel a csü­törtöki megbeszélés után pén­teken újabb tágyalást folyta­tott az észak-afrikai ország ve­zetőjével nemzetközi kérdések­ről és a kétoldalú kapcsolatok bővítéséről. RÓMA Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet veze­tője a jövő héten Rómába ér­kezik. Arafat a palesztinai nem­zeti tanács küldöttségének ve­zetőjeként részt vesz az Inter-, parlamentáris Unió kedden kez­dődő ülésszakán. KOPPENHÁGA Paul Schlüter, Dánia új, kon­zervatív miniszterelnöke pénte­ken bemutatta kormányát II. Margit királynőnek. A négy pol­gári pártból álló kisebbségi ka­binet egy héttel Anker Jorgen­sen szociáldemokrata kormá­nyának lemondása után alakult meg.

Next

/
Thumbnails
Contents