Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-11 / 213. szám

Mai számunkból AZ ÉKSZERRABLÓ „EZREDES” (2. old.) AZ ÖNTÖZÉS ARA ÉS HASZNA (3. old.) AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 213. szám. ARA: 1,80 Ft 1982. szeptember 11., szombat. Előreláthatóak voltak-e azok a világgazdasági változá­sok, amelyek népgazdaságunkat 1982-ben különösen ér­zékenyen érintették, vagy azok sorscsapásként értek-e bennünket? A gazdaságirányítás 1980-ban és 1981-ben már a nép- gazdasági tervezésben figyelembe vette a világgazdasági bizonytalanságokat. Erre utal, hogy a hatodik ötéves terv lényegében nyitott jellegű, ami azt jelenti, hogy éppen az előre beláthatatlan változásokra számítva csak a legfon­tosabb arányokra vállal kötelezettséget. Az 1982. évi terv és a szabályozók egyaránt a világgazdaság pangását vet­te figyelembe. Ebből is következik, hogy a gazdaság- irányítás bizonyos mértékben már előrejelezte a romlási lehetőségeket. Igen ám, de az előrejelzés alulbecsülte a várható rom­lást, állapították meg többen. Ez igaz, de egyáltalán le- hetett-e pontosabb prognózist adni, s arra stabilabb ter­vet és szabályozómértékeket kialakítani? Az 1982. évi világgazdasági változások, az egyre mélyü­lő válság előrejelzésének minőségét szerintem csak úgy szabad értékelni, ha figyelembe vesszük azokat a tényeket, amelyek helyzetünket megnehezítették, és azok előrebecs- lési lehetőségét értékeljük. A prognózisok alapját képező különböző nemzetközi in­formációk 1981-ben és 1982 elején már a fejlett tőkés országok igen szerény mértékű gazdasági növekedésével számoltak és a válság kifulladását valószínűsítették. Ta­valy a magyar vállalatokhoz intézett körkérdések is ilyen szellemű válaszokat eredményeztek, a gazdálkodó egysé­gek általában nagyobb növekedésre számítottak, mint amilyenre valóban lehetőségük nyílt 1982 eddig eltelt idő­szakában. A kiinduló információk alapján az 1982. évi terv és sza­bályozómértékek nem tartalmaztak túlzottan „optimista” elemeket, de a bekövetkezett változások előnytelen hatásai még a legborúlátóbbak elképzeléseit is túlhaladták. Ennek okai elsősorban a nemzetközi politikai légkör változásában keresendők. Közismert például, hogy az amerikai gazdaságpolitika ma már logikailag sem követhető fordulatai is a kiszámít­hatatlan tényezők számát bővítik. Gondoljunk itt csak az USA kamatpolitikai manővereire, vagy a különböző irányú kereskedelempolitikai intézkedéseire. Ezek a változások nemcsak számunkra, hanem az amerikai szándékokról lé­nyegesen jobban informált nyugati országok számára is a meglepetés erejével hatottak. Kétségtelen, hogy az előrejelzés „minősége” hazánkban volt olyan jó, mint a többi országban. Más kérdés az, hpgy a kialakult helyzetre való reagálásunk még mindig vi­szonylag lassú. Az év első két hónapjában már erőteljesen tapasztalt jelenségekre a szabályozó rendszerben csak az év közepén vontuk le a szükséges, ám a vállalatok számá­ra gyakran igen fájó következtetéseket. Ráadásul nem egy példa van arra, hogy viszonylag alacsony értékű importtal .való „takarékosság" magasabb értékű export elvesztését eredményezi. Mennyire tekinthető tartósnak a jelenlegi, szigorú intézkedéseket is követelő világgazdasági hely­zet? Feltehető, hogy az adott, a vállalatoktól nagyobb tel­jesítményeket követelő, a belföldi fogyasztást szűkítő világ- gazdasági feltételek nem múlnak el 1982-ben, hosszabb távon azonban a külgazdasági feltételek bizonyos szerény javulásával számolhatunk, mert az sem valószínű, hogy a tőkés világgazdaság ne mozduljon el a jelenlegi holt­pontról. Meggyőződésem, hogy napjaink kihívása — ha jobban dolgozunk és levonjuk a szükséges tanulságokat - ellen­állóképesebbé teheti gazdaságunkat, s ez normális viszo­nyok között a versenyben előnnyé válhat. Népgazdaságunk fejlődését a jövőben úgy kell irányítani, hogy kellő tar­talékaink legyenek a nem várt világgazdasági változások következményeinek mérséklésére. WIESEL IVAN Elutazott hazánkból Mauno Koivisto Pénteken elutazott Magyaror­szágról Mauno Koivisto, a Rinn Köztársaság elnöke és felesé­ge, Tellervo Koivisto. A finn ál­lamfő Kádár Jánosnak, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titká­rának és Losonczi Pálnak, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására baráti munkalátogatást tett hazánk­ban, A finn és magyar nemzeti lo­bogóval díszített Ferihegyi re­pülőtéren búcsúztatásukra meg­jelent Kádár János és felesége, Losonczi Pál és felesége, Púja Frigyes külügyminiszter, vala­mint állami és társadalmi éle­tünk számos más vezető sze­mélyisége. Jelen volt Matusek Tivadar, hazánk helsinki, és Osmo Vöinölö, Finnország bu­dapesti nagykövete is. (MTI) EGY NDK-BELI ÜZEM MŰVELŐDÉSI HÁZÁBAN (4. old.) SZÉNSZÁLLÍTÁS (4. old.) BELSŐ ELLENŐRZÉS (5. old.) MÚLTUNKBÓL (6. old.) MILYEN NEMŰ A KISCSIRKE? (9. old.) A HAUSZA-REJTÉLY (9. old.) A DUNÁT AJ ÚJ SZAMA (10. old.) SZÁZ ÉVE SZÜLETETT GELLÉRT OSZKÁR (10. old.) Az OBT és a TOT nyilatkozata Az Országos Béketanács pén­teken nyilatkozatot adott ki ab­ból az alkalomból, hogy a bé­keszerető erők világszerte szep­tember 4—11. között emlékez­nek meg a chilei nép antifasisz­ta küzdelméről, a fasiszta junta által meggyilkolt Salvador Al- lendéről, az ország legendás hírű törvényes elnökéről, vala­mint a népi egység haladó gaz­dasági, népjóléti és politikai vívmányairól. A nyilatkozat hangsúlyozza: csatlakozva a Béke-világtanács kezdeményezésére indított akci­óhoz, szolidaritásunkról és együttérzésünkről biztosítjuk Chile és más latin-amerikai or­szágok népeinek demokratikus jogaikért, társadalmi felszabadí­tásukért vívott küzdelmét és az észak-amerikai imperializmus támogatta katonai önkényural­ml rendszerek ellen folytatott harcát. Követeljük a demokra­tikus szabadságjogok helyreállí­tását Chilében, a börtönben sínylődő chilei hazafiak ezrei­nek azonnali szabadonbocsátá- sát. Támogatásunkról biztosítjuk a chilei nép hősies harcát, melyben maga mögött érezheti az egész világ haladó erőinek a szolidaritását — hangsúlyoz­za befejezésül az Országos Bé­ketanács nyilatkozata. A salvadori hadsereg leg­utóbbi bűntettéről értesülve a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa pénteken az alábbi nyilatkozatot tette közzé: A magyar közvélemény is fel­háborodva értesült arról, hogy a sälvadori hadsereg védtelen parasztokat, asszonyokat és (Folytatás a 2. oldalon) MILYEN LESZ SZEKSZARD 2000-BEN? (7. old.) ORVHORGASZOK APARHANTON (7. old.) A SZAKSZERVEZETEK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI (8. old.) SALJAPIN GITÁRJA (8. old.) SZÍNHAZAINK TÖRTÉNETE (11. old.) ESZAK-KOREA LEGSZEBB BUDDHISTA TEMPLOMAI (11. old.) UTAZAS A RHONE MENTÉN (12. old.) TURISTAUTAK A SZOVJETUNIÓBA (8. old.) AMÍG A RÉPÁBÓL CUKOR LESZ (12. old.) FECSEGI, A BOLOND (13. old.) A TÖMEGSPORT ÚTJAI ÉS ÚTVESZTŐI (14. old.) A nyári aratási munkák már régen befejeződtek, az őszi nagy betakarítás még nem indult meg, illetve annak csak a kez­detén tartanak, hiszen már folyik a silózás, a napraforgó, a burgonya, a cukorrépa betakar itása. Ezen a képen naprafor­gót űrit egy kombájn az öcsényi termelőszövetkezetben. Az 5. oldalon látható felvételeket Faddon és Mözsön készítettük. Fotó: Bakó Jenő. A kihívás erősíthet is

Next

/
Thumbnails
Contents