Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-04 / 207. szám

1982. szeptember 4. NÉPÚJSÁG 3 Értelmes célokért mozgósítani lehet az embereket „/Nehéz az út” — énekelte ka- maszkorunik: idején aiz Illés együttes. Hogy tényleg nehéz, hogy mennyire nehéz és miitől, az cs'ak sokkol később derült ki, meg az is, hogy egyszeresek, számunkra szinte minden át­menet nélkül1, felnőttek lettünk, és az ifjúsági mozgalomból ,, kilő re q ed ve " m e gihökk e n tőé n nagy llett a felelősségünk. lEzt peisze alig lehetett köz­iben észrevenni, mert egy gyár­ban, tenmelőiszlövetkezetben, in­tézményiben, hétköznapi felada­tok követik egymást. Azóta a gyerekek már iskolába mennek, a Hajdani szafcmunkást amiIából csoportvezető lett, a KlSZ-titkár- ból pártviezietőséqi titkár és már nem is szakmunkástanulók, ha­nem fiatal szakimiumkásqk irá­nyítása a feladat, az MB ll-es focicsapatot felváltották a vá­rosi. kispályás baijn'okságok. Tóim Ferenc, a' BHG szekszár­di gyárának pártveze tőség! tit­kára kiléndfőis. pártvezetőséggel dolgozik együtt, három ailaip- szervezetet irányítóinak, nyolc­van párttaggal. Pontosan tud­ja a dátumot, 1981. április 24- én választották meg, a nyug­díjba vonult Baka István utó­dának. Szerszámkészítő szak­munkás, csoportvezető. A cso­port szerszámok és délgépek javításával' foglalkozik, két ki­vételtől eltekintve valamennyien az elmúlt hálom évben szerez­tek szakm.u nkás-lbizonyitváinyt. Nem, előzmény nélkül válasz­tották meg. Ebben a qyárba.n volt ipari tanuló, majd a> kato­nai szolgálat után ide jött visz- sza dolgozni, öt évig volt KISZ- titikár, maid tagja az 1979-ben megalakult pá rtvezetőiség pék. — A határőrségnél lettem párttag.. Hogy kértem a felvé­telemét obiban, nagyon sok sze­repe volt a parancsnokaim sze­rmélyes, példájának. Olyan em­berek voltak, akiktől csak ta­nulni lehetett. Itthon azt kap­tam. párt.megbízatásnak, hogy dolgozzak aiz ifjúsági mozga­lomban, igyekeztem megfelelni a feladóinak. — Mi volt a legnehezebb az elmúlt másfél évben? — A mi gazdasági feladata­ink sem könnyűek,, a népgazda­ság ismert helyzetiében,. A ieq- naigyo'bb munka mégiscsak az ötnapos munkahétre való átté­rés volt. A qazdaisági és társa­dalmi vezetés összefogásának eredményeként és a felsőbb szervek segítségével' — úgy lát­szik - sikerült, nggyobb zök­kenő nélkül. Azt is elértük, hoqy a dolgozók jövedelme- nem Az idén tovább növekedett a kisiparosok létszáma,, jelen­leg több mint 114 ezren nyúj­tanak különböző szolgáltatá­sokat, illetve végeznek ipari te­vékenységet. Az év eddig' el­telt időszakában számuk több mint 3500-zal növekedett, fő­ként az új kisipari szakmákban. Személy- és tehergépkocsival való fuvarozásra, például mint­egy kétezren váltottak ki eddig iparjogosítványt. A Kisiparosok Országos Szer­vezete az 1982. januárijában életbe lépett, a kisiparosokra vonatkozó új rendeletek hatá­sait megállapította:, hogy- a. lét­számnövekedés főként a fő­foglalkozású és a munkaviszony mellett dolgozó kisiparosok kö­rére jellemző. A nyugdíj mel­lett ipart gyakorlók száma csak igen kis mértékben növekedett. Az első félévi adatok azit ma­tatják, hogy a létszámnöveke­dés 96 százalékban a városok­ban következett be, az iparukat visszaadok, illetve megszűnte- tőik' döntő többsége a kisebb településeiken, községekben mű­ködött, és az a!a'dsonyabb jö­vedelműek 'körébe tartozott. A vidéki, apró települések kis­iparosai főként lakossági szol­gáltatásokat végeztek, így lét­számuk csökkenése az amúgy is kevésbé ellátott területeken növekvő gondot okoz az igé­nyek kielégítésében. Gondot jelent a nagymértékű fluktuá­ció is, fél év aiatt ugyanis az ös'szlétszáim 28 százaléka cseré­cső kikent. Naigy feladat volt, de sík-e dűlt me gvafó's í t ami. lAaftkor a nagy alapszerve- zetből több kisebb pártszerve­zet allakuilt, természetszerűen voltak zökkenők. Most már úqy látszik, a szervezeti élet is rend­ben megy. Ezt egyébként, a le­hetőségekhez mérten meg is követeli a pártvezetőség. A munkai és üléstervet a taggyű­lés fogadja el, tehát határozat, ha csak lehetséges, véqire is kell hajtani. Nem. volt könnyű dolga a pártvezető'slégnek, de vannak közöttünk húszéves mozqaimi tapasztalattal rendelkező veze­tőségi tagok, Rizsányi Imre, Hajdú Istvánná, Tukovics 'Ist­ván. A resszort-'feladatokat ré- qen csinálják, sok a1 tapasztala­tuk, a-z alapszervezetek életét átlátják, jól irányítják.- Ninos albbam ellentmondás, hogy eayszerre vezető és do1- aozó? Hogyan lehet megfelel­ni a munkahelyén és a párt- műn kában együtt?- Meg lehet csinálni, csak az idővel keil jó! bánni. Nem szeretem a hosszú ülésezése­ket mert ha egy pártvezetőség két óránál tovább vitatkozik, akkor rosszul készítették elő a témát. A f-őblb napirendeket rö­viden, de írásban készítjük el. Ha valaki tudja, mit alkar mon­dani — és általában tudják á pártvezetőség tagjai — akkor elég 15 perc szóbeli kiegészí­tés. Az alapszervezetii titkáraink jól képviselik tagságukat, és az információkat, határozatokat közvetíteni tudják a tagságnak. Csak úgy van értelme az egész­nek, ha a dotaozák értik, mit miért kell csinálni, a minden- n-aDos meggyőző munka nélkü­lözi hje'tetlen. Az információkat továbbítani kell a termelésből és minden más kérdésről is. Az emberek Is sok helyről szereznek infor­mációt, véleményük van min­denről, elengedhetetlen a min­dennapos ideológiai, politikai nevelőmunka, a pontos, őszinte tájékoztatás, A qazdasáqi cél­kitűzésekét is csak meqfelelő politikai légkörben lehet telje­síteni. Értelmes célokra lehet mozgósítani az embereket. Az idén egy kommunista műszak volt, az öreqekért és lakástá­mogatásra,, és a KISZ-esek is rendeztek egyet. A kommunis­ta műszóikon 6—700-am voltak bent az ezer dolgozóból.- Ehhez élő kapcsolat kell -a párttagságga'l, a dolqozákka'l... Nem változott meg a viszonyáig munkatársaival', amióta „ki­emelték'' ? lődött ki. A fluktuáció aránya a városokban, a munkaviszony mellett ipart gyakorlóknál a legmagasabb, 46 százalékos, ami a.zt mutatja, hoqy az ipart kiváltók egy. része bizonyos, meghatározott anyagi célok el­éréséig vállalkozik a többlet munkára. A főfoglalkozású, te­hát a. kisipiári munkát élethiva­tásnak tekin.tők szórnia azonban kevésbé változott, bár növek­szik azoknak a száma,, akik a munkaviszony melletti iparqya- korlást váltják át fő-foqIáikozás- rai. Meglehetősen m.aqas azok­nak a száma, akik — különbö­ző okokra hivatkozva — vissza­adták ipa njogosítványu kát. Az eddig eltelt időszakban legtöb­ben az építőiparban — összesen több mint négyezren - szüntet­ték meg kisipari tevékenységü­ket. A lakossági iqénye'k kielé­gítése szempontjából legfonto­sabb szolgáltató szakmákban 1335 kőműves, 717 vll,lainy,szere­lő, 671 szobafestő, 331 vízveze­ték-szerelő és 255 ács adta viisz- sza az ipart. A textilruházati iparban jelentősebb csökkenés a női és férfiszabóknál va,la- mint a szemfel'szedőknél követ­kezett be. A szállítás területién 762 sze­kérrel fuvarozó adta vissza jo­gosítványát,, tö'bbséqük azért, mert nem képesek versenyezni a gépjárművekke'l, A fiatalab­bak közül azonban többen át­álltak a tehergép'kocsiis fuva­rozásra. — Nem emeltek ki. Nem sze­retem ezt a szót, ugyanaz va­gyok, alk-i voltaim, és nem vál­tozott meg a kapcsolatom sen­kivel. Ez választott funkció, aminek csak úgy lehet igazán megfelelni, ha közöttük mara­dok. Függetlenített funkciót so­ha nem vállaltaim volna, és a legtöbb időt mégiscsak mű­helyben töltöm. Olyan problé­mákkal, gondokká! is [önnek hozzám, amiket az íróasztal mellől talán soha nem tudnék meg. — Nehéz dönteni? — A problémák általában nem egyik napról a. másikra keletkeznek, a döntések folya­matokiból következnek, alig van valami, ami ne érne rá a kö­vetkező vezetőség! ülésig. Per­sze, vannak ügyek, amikben azonnal1 határozni kell, mert nem hívhatok össze miniden ki- sebb-nagyobb kérdés megvita­tására gyűlést, de ezt vállalni kel! és utána tájékoztatni a ve­zetőséget. Azt persze nem le­het, hogy „Tam elvtórsnak” két véleménye leqyen, egyik a párt­vezetőségben, vagy a gazdasá­gi vezetés számára, a másik meg lent a műhelyben,. Vállal­ni kell az embernek o saját véleményét mindkét helyen. A pártitkár minden véleményre, javaslatra odafiayel a műhely­ben is, de meg kell tudnia ma­gyarázni, azt is, ha valami nem. megv, vagv nem azonnal valósul meg. Salinas, sokszor kell nemet is mondani, ment az emiberek°t hitegetni nem. sza­bad. Például legalább nvolc- van iooos lakó sióé nylonk van, de öt év alatt rsok tíznek tu­dunk segíteni.1 Azt is vállalni kell, hogy annak seoft'ünlk. aki nemcsak vár. han°m ad is a qygrnalk. a társadalomnak. — Jó párttiiitlkárnak lenni? — Nem tudom, az biztos, hoqy ez a munka nem akciók soro­zata. hanem folyamatos terv­szerű tevékenység. Nem akarok nagy szavakat használni, de ez a mi országunk, a mi népgaz­daságunk,, a mii ayárunlk. Nem lehet „kiszállni", mert nincs hova. Itt a gyárban szerencsénk is van, mert benne vagyunk a szelektív iparfejlesztésben. A gazdasági mupka növekvő mi­nőségi követelményeivel együtt, illetve azzal, ha ennek meg tu­dunk felelni, erősödik à párt- szervezetünk is. Most jön az idei munka dandárja, a termelés­ben js és a pártmunkában is. Csinálni kell, ennyi az eqész. 1HAROSI IBOLYA Új szolgáltatások HÍRRŐL Szabad idő — jó idő. Itt van előttünk az ősz, a nyár még vissza-visszaköszön, de most, ezen a hét végén is, mint az idén, már min­den hét végén több a szabad időnk. S mi­ként fordítjuk ezt a plusz időt magunk mű­velésére, pihenésre? Képriportunkban villa­násokat adtunk a szabad idő eltöltéséről. S ma, ezen a szép szeptemberi hét végén is kellemesen töltjük időnket, mert mindenkinek van már programja. A betakarításról Mindjárt azzal kell kezdeni, hogy szerte a megyében a kisgazdaságokban megkezdő­dött a nagy őszi betakarítás: zöldséget szed­nek, burgonyát vermelnek, s a savanyúságot készítik télire. Ez a betakarítási szezon egy­ben azt is jelenti, hogy aki maga megtermeli szabad idejében a gyümölcsöt, nem megy a boltba zöldségért, italért. Tehát az ellátás javítását szolgálják a kisgazdaságok, a hobbi­kertek, mint ahogyan annak idején, s nap­jainkban is, a hivatalos politika rangjára emelkedett ez a hasznos hét végi emberi te­vékenység. Természetes az is, hogy a mezőgazdasági nagyüzemekben is hozzáfogtak a nagy mun­kához. A héten több alkalommal írtunk olyan eseményekről — amelyekről szezon idején nem írni bűn volna. Hiszen emberek egész­évi kétkezi munkája, az ország ellátása függ attól, hogy milyen a termés. Azon, hogy mi­nél kevesebb veszteséggel kerüljön be a magtárakba a kalászos, s a kukorica, a nap­raforgó, no meg a dohány is. Segítő szándék és tett A múlt vasárnapi lapunkban a szekszárdi közlekedési helyzetről írtunk. Véleményünk tükrözte a lakosság tapasztalatait, amelyhez tárgyilagos, tényszerű választ adotf a KPM megyei igazgatóságának vezetője. Valóban nehéz helyzet állt elő Szekszárdon, veszélye­sebb a közlekedés. De a szakemberek erő­feszítése azt bizonyítja, hogy tesznek is azért, hogy csökkenjen a veszély, hogy biztonságo­san haladjon útján gyalogos és jármű. A segítő szándék más esetekben is látható volt. Hiszen az Elnöki Tanács is hasonló té­mában hozott fontos döntést: módosították a családi pótlékra vonatkozó rendeletet. A korábbi rendeletet kiegészítették, a nevelő­szülő az állami gondozott gyermek után is kap családi pótlékot, az után a gyerek után, aki egyébként árvaellátásban részesül. Köny- nyebbé, gondtalanabbá válik az árvák ne­velése, s könnyíti azoknak a nem kis fárado­zását, akik vállalkoznak a gyermekek neve­lésére. Még a segítség címszóhoz tudom kapcsolni azt a jelentős eseményt is, amely a megyei tanács elnökének hivatalában volt. A Magyar Kereskedelmi Kamara és Tolna megye meg­állapodásáról van szó. A jövőben a megyei vállalatok több információhoz jutnak, na­gyobb biztonsággal forgolódhatnak a pia­con, s jobban együtt tudnak működnk társ- vállalatokkal, a szomszédos megyék üzemei­vel. Az együttműködés azt jelenti, például, hogy a mecseki liász-program megvalósulá­sában Tolna megye is érdekelt, és köteles­ségünk támogatni azt a nagy vállalkozást úgy is, hogy munkaerőt irányítanak oda, s úgy is, hoqy majd a háttéripart adjuk a nagy vállalkozáshoz. Gondolok itt elsősorban a megyei naqy vasipari üzemekre, a Láng Gépgyár dombóvári gyárára, a MEZŐGÉP- re, az MMG-AM-re, stb. A vállalatok együtt­működése manapság már nem óhaj, hanem tény. is együtt jár, hogy valamicskét hosszabb lesz a tanév, már a kezdés is ezt mutatja, hiszen hétfőn volt az évnyitás. A negyvenegyezer-hatszáz tanuló fiatal te­hát komoly munkához kezd. Úgy tudom, idén nincs annyi gond a tankönyvekkel, meg a tanszerek ellátásával kápcsolatban. Ám hal­lani azért olyan hangokat, hogy késik a könyv, a füzet — s egyik-másik helyen olyan zsú­foltság volt a könyvvásárkor az iskolában, illetve a papírboltokban, hogy alig győzték a kiszolgálást. Persze, könnyebben beszél az, aki még akkor megvette az iskolaszereket, amikor 20—30 százalékkal olcsóbban adták. A kedvezmény módot nyújtott volna sokak­nak arra, hogy a beiskolázás egyébként sem kicsi költségét csökkentsék. Sajnos, sokkal több vásárlót vártak augusztusban, mint amennyien betértek az üzletekbe. Ügy gon­dolom, folytatni kell a propagandát erőseb­ben az ifletékeseknek, hogy az iskolakezdés idejéről eltereljék korábbra a füzetvásárt. Ez érdeke az iskolának, az üzletnek és a gyerek szüleinek is, mert a kiadások két hónapra el­oszthatók. Várakozunk Rohanó világunkban feltűnően sokat vára­kozunk. E témakörbe is csupán bepillantot­tunk egy lapoldalnyi 'rás erejéig, de sokkal többet tudunk erről mondani. Más megvilá­gításban. Például: A rendelőintézetben miért nem adnak minden szakrendeléshez sorszá­mot? Mert sokan velem együtt szenvedtek, s lettek betegebbek a várakozási idő alatt, mert aki erősebb, fürgébb, betolakszik a gyámoltalanabb, beteg ember előtt. S mire a dél elérkezik, sorra kerül az, akit mindig hátra löktek, szédeleg az éhségtől, nem tud­ja, miért rosszabb az állapota, miért fogadja meg, hogy Hegközelebb csak akkor megy el a sebészetre, fülészetre, stb., ha viszik. A szekszárdi hármas híd átépítése miatt kel­lett elterelni az 56-os út forgalmát. A múlt hét végén a betoncsöveket fektették le, s közben megkezdték a hídszerkezet felraká­sát, betonozását is. Beiskoláztunk Minden különösebb felhajtás nélkül elkez­dődött a tanév. Két új iskola, számos fel­újított, s korszerűsített fogadta magába Tolna megye sok ezer tanulni vágyó — erre szorított — fiatalját. A tanév ötnapos héttel kezdődik, s az iskolákban is ezentúl öt nap munka és két nap szabad nap lesz, ami persze azzal Várakozunk, utazgatunk Viszik, viszik az utasokat is, most már több pénzért. Mert köztudott, hogy megemelték a vonat és az autóbusz viteldíját. Ám nem csökkent a várakozók száma. Sőt, már az első munkahéten, a felemelt helyáras mun­kahéten, bizonyos átrendeződést figyeltünk meg: többen utaznak vonaton, mint autó­buszon. S a vonat is, a busz is még mindig zsúfolt. Pedig azt várná el az utas, hogy egyre fokozzák — a járműveken a kényel­met, adjanak „a pénzünkért" valamit, tehát kényelmes ülőhelyet a vonaton, pontosan közlekedő járatokat és figyelmes személy­zetet. * A közlekedési szakemberek, jól tudom, azt mondják, hogy az utasok sem angyalok. Va­lóban így van. Szemetesek, koszosák a pá­lyaudvarok. Mi szemetelünk! Takarítani pe­dig naponta többször kell, mert a környezet, a tiszta környezet visszatartó hatással van arra, aki szemetelni akar. S a várakozás is elviselhetőbb, ha a kör­nyezet tiszta. Bányásznap Még emlékezem arra az időre, amikor Bonyhád adta a mecseki bányák munkaerő­jének jelentős részét. Abban az időben a sokat kibírt bádogbuszok hordták-vitték az embereket a Tolna megyei falvakból Komló­ra, Pécsre. Huszonöt-harminc évvel ezelőtt vidám bányásznapokon köszöntöttük így ősz táján a bányászokat. Csodálatos munkasike­rekről szóltak a hírek, az emberek, akik a föld alól hordták fel az ország energiáját, munkájuk fontosságának tudatában meggyő­ződtek, s hittek és keményen dolgoztak. Ma­napság a szénbányák ismét a közvélemény elé kerülnek. Olvashatjuk az újságunkban is, hogy egyre hirdetik a bányák: kedvező fel­tételeket adnak leteleDedéshez, a munkát gépek könnyítik — csak menjenek az embe­rek a bányába dolgozni. Menjenek, mert egyre több szén kell a háztartásokba, az üze­mekbe, mert a szilárd tüzelőanyag ismét visszanyerte rangját. S ebből kifolyólag a fa is, láthattuk, olvashattuk lapunkban is, hogy az erdei munkások is milyen lelkesen végzik munkájukat. Lapunk egy másik helyén munkatársunk beszélgetését közöljük Fábián András bánya mesterrel. Ezen a hét végén a Tolna megyéből bányákba eljáró munkások ismét ünnepelnek, köszöntsük őket mi is! PÄLKOVÄCS JENŐ Két hét múlva nyit a BNV Két hét múlva, szeptember 17-én nyitja meg kapuit az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár, a fogyasztási cikkek hagyomá­nyos seregszemléje,. A Budapesti Nemzetközi Vá­sár a, kőbányai vásárvárosban szeptember 17-én, pénteken délután 14 órától fogadja elő­ször a látogatókat. Szombaton és vasárnap 10—19 óráig tart nyitva. A hagyományoknak megfelelően hétfőin, kedden és szerdán (szeptember 20—21 — 22.) szakmai napokat tartanak, alkalmat adva az ipari és ke­res k ede I mi szőkém be re fenek, partnereknek a találkozóra, ta- p a s z t a I ateseré re, ü zl e t k ö tlé s e k - re. Ezeken a napokon a nagy­közönség; délután 14 órától lá­togathatja, a kiállítást. A B'NV belépőinek ára a tavalyihoz képest nem változik, a látoga­tók 15 forintos jeggyel, a, szak­mai napok résztvevői pedig 60 forintos belépővel mehetnek be a vásárvárosba. Jegyek váltha­tók a BKV pénztárainál, a met­ró végállomásainál', valamint a nyitástól kezdve a vásár ka­puinál. A kőbányai vásárvárost az idén is az Örs vezér térről induilá 100-as autóbuszokkal, vafalmiimt a Népszínház utcából a 29-es villpamossal lelhet meg­közelíteni, a BKV e járatokat a vásár időtartalma al'att sűrítve közlekedteti.

Next

/
Thumbnails
Contents