Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-25 / 225. szám
1982. szeptember 25. KÉPÚJSÁG 5 A jövő a mával kezdődik Iskola a kolostorban Nem vagyunk mindig előrelátók, létfontosságú dolgokban sem. Nem készítjük elő a jövőnket és a gyermekeink jövőjét. Pedig a jövő mindenképpen a mával kezdődik :■ el lehet dönteni, kellő mérlegeléssel, körültekintéssel, mi és hogyan lenne jobb, s ennek érdekében hogyan munkálkodjunk. Gondolnunk kellene a holnapokra építkezésben, a gyerekek nevelésében, szabadidőnk eltöltésének megválasztásában, vagy például a munkahelyeken folyamatosan kellene gondoskodni az utánpótlásról. Külön-külön is nagy téma mindegyik, de összetartoznak, hiszen a lakás, a család, a munkahely és a szabadidő mindennapos, szerves része az életünknek. Hallom a napokban egy rádióműsorból, hogy hazánkban járt külföldi újságírók valósággal elborzadtak néhány budapesti lakótelep házainak egyhangúságától, sivár egyformaságától. Dicsérték a műemlékvédelmünket, de nincsenek elragadtatva paneles építkezésünktől. Persze mi magunk sem tapsolunk. Különösen akkor nem, ha túl közel vannak egymáshoz a házak és a megmaradó kis területeken nem a zöld veszi körül az embereket évekig, hanem csak az aszfalt és a por, esetleg gyér tű. Megyénkből lehet jó példákat említeni az előrelátásra. Szekszárdon is változatosan, humánusan történt a városfejlesztés, valószínűleg a lehetőségek maximumáig. Pakson a távlati fejlesztési, rendezési terv radikálisan mellőzi a kockaházakat, sőt a négyemeletes házakat is, az átépítendő terület nagy részén. Dicséretet kaptak a tervezők, mert terv máskülönben modern megoldást tartalmaz, javasol a lebontandó házak, utcák újjáépítésére. Tambovban jártam nemrég, testvérvárosunkban, ahol az átalakulás hatalmas méretű. A városi pártbizottság másodtitkára - építészember - nagy örömmel, lelkesedéssel mutatta, mennyire újszerűén modernizálják a várost: a Szovjetunió más köztársaságaiból rendeltek terveket egy-egy utca vagy utcarész átépítésére, így esztétikusán sokarcú lesz a jövő városa. A tervezők, építők még a kis zugok, terek beépítését is egyedi módon valósítják meg. Láttam szép faragott kerítéseket például. Mindehhez hadd tegyem hozzá: nagyon értenek a parképítéshez Tambovban. Egy nagy tér közepén éppen befejezéshez közeledett a szökőkutas park készítése, kísérőm mondta, délután már megláthatom a szökőkút működését. A szálloda ^s a műemlék templom között bővítették és felújították az egyébként is szép parkot. A kis folyó túlsó partján horgászok ültek, de az innenső part is háborítatlanul szép, természetes, és a folyó vize tiszta. A túlsó félen végtelenbe vész a kertek, kis ,,hétvégi telkek" sora. Itt-ott házikók épültek már, tehát paradicsomi pihenővidék. Közvetlenül a város mellett. Csak átlépnek valamelyik hídon. Mégis nagy gondot fordítanak arra, hogy maga a város ugyancsak csupa fás, parkos, üde zöld legyen. Hogy embernek való település legyen, magasra épített házakkal Ás. Gondoskodnak róla, hogy a jövő városa ne váljék rideggé, szürkévé, egyhangúvá. Megvalósítják, még akkor is, ha némelyik ötszintes panelház kevésbé szép, mint néhány régi taház. A szovjet példánál maradva: Moszkva szélén, az egyik sugárút mellett 'kilenc vagy tíz családi ház áll egy sorban, mintának, mindegyik más, szebbnél szebbek. Drágák, mondta kísérőm, de hát hol olcsó a házépítés. Mindenesetre van lehetőség arra, hogy aki tud házat építeni, válasszon valami szépet, egyéni arcút a leginkább megvalósíthatók közül. Az említett magyar rádióműsor a budapesti panelházak többségének riasztó sivárságáról kemény ítéletet mondott azáltal, hogy közölte a hallgatókkal az egyik külföldi újságiró véleményét, miszerint tizenöt év múlva nem lesznek hajlandók ilyen épületekben lakni az emberek. Biztos vagyok benne, hogy még az utódaik is ott fognak lakni, mert nem lesz más választásuk, az esetek többségében. Közben persze fölépül sok újabb nagy ház — a lehető legtöbb, hiszen a lakásgondok enyhítése, végső megoldása egyik legnagyobb programunk — és az a kérdés, milyen házak épülnek ezután. A jövő a mával kezdődik. Tehát ma mit tesznek azért, hogy merőben megváltozzék a paneles építkezés jellege, esztétikai-formai újításokkal? Előrelátók-e azok a szakemberek, állami és vállalati vezetők, akikre ezeknek a súlyos gondoknak a megoldása tartozik? Kérés, panasz, biztatás, dühös véleménynyilvánitás volt már elég, évek óta folyik a „társadalmi" vita ez ügyben. Minden lehetséges fórumon. Bertha Bulcsu saját kibírhatatlan helyzetét tárta a nyilvánosság elé, ecsetelve az óbudai lakótelep azon részének állapotát, amelyik a Szentendrei út pokoli lármáját és zsúfoltságát sínyli. Esetenként ádáz harc dúl egy beépíthető, de parknak sokkal inkább való telek üresen hagyásáért, tehát hogy ne építsenek rá újabb házszörnyeteget, hagyják meg füves, fás, játszóteres, pados helynek, legyen levegő, élettér az ott lakók számára. Gyanítom, mi lehet az oka annak, hogy néhány hónappal ezelőtt elzárkózott az interjúadástól egy budapesti tervező, aki főszerepet játszott Paks részletes rendezési tervének kimunkálásában. A terv nagyon jól sikerült, említettem is már, hogy dicséretet kapott a tervezőgárda. Tehát az interjú egyáltalán nem lett volna kellemetlen az illető tervezőmérnök számára, ellenkezőleg, sok szépséget, érdekességet tudott volna elmondani a munkájáról, Paks révén. Hivatkozott arra, hogy mindig meggyűlt a baja az újságírókkal. Az a gyanúm, megsértődött a fővárosi ingerült vitákban. A sajtó és a nagyközönség kritikáját jogtalannak véli egy-egy csúnyára sikerült középülettel kapcsolatban, másrészt pedig a lakótelepek sivárságát számon kérő megjegyzésekben. Pedig hát alapvető emberi igényről van szó, arról, hogy embereknek készüljön minden ház, minden lakótelep, legyen kellemes, szép, de semmiképpen ne legyen riasztó, a pihenést akadályozó. Véleményem szerint nem elutasítani kellett volna az interjú lehetőségét, ellenkezőleg : kapni az alkalmon, hogy most megmondhatja, milyen akadályok vannak a jobbnál jobb tervek megvalósításának útjában, hogy merevség, hivatalnokszemlélet, kényelmesség, túlzott óvatosság, rosszul értelmezett takarékosság szüli a szürke és szimpla lakótelepeket, szóval megmondhatta volna egy napilap hasábjain, miképpen lehetne más utat járni. Félrehúzódni, megsértődni könnyebb, mint vállalni a kemény küzdelmet. Ez sok mindenben igaz, nemcsak a várostervezésben. Sőt, talán ez a legszűkebb területe a sértődésnek. De ennél a témánál maradtam. Megismétlem, amit leírtam az elején: el lehet dönteni, kellő mérlegeléssel, körültekintéssel, mi és hogyan lenne jobb... A lépcsőházban Közel kétszáz éves épületben tanulnak a dunaföldvári Magyar László Gimnázium tanulói. A ferences rendi kolostort 1790 körül építették, később volt laktanya, majd kórház. A gimnáziumot éppen harminc éve, az 1952-es 53-as tanévben telepítették ide olyan módon, hogy két cellát egybenyitva alakították ki a tantermeket. A műemlék jellegű épület kétségkívül hangulatos, de az előnyei mellett megvannak a hátrányai is. Ami a legjobban hiányzik, az a központi fűtés, télen részben cserépkályha, részben pedig olajkályha melegít majd. Az épület előtt húzódik a csatornahálózat, de az iskola még nincs rákötve. A Magyar László életéről szóló állandó kiállítás, a képek, virágok szépen díszítik a folyosókat, tantermeket. Az öreg falak között ebben a tanévben huszonegy pedagógus neveli és tanítja a 232 diákot. Gottvald Károly képriportja Mai fiatalok az ódon folyosón Dull Béláné és tanítványai biológiaórán Szünetben GEMENCI JÓZSEF Évszázados fakorlát Ä könyvtárszoba őrzi az eredeti hangulatot
