Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-18 / 219. szám

1982. szeptember 18.

SsÈPÜJSÀG 7

A nők a mezőgazdaságban

Beszélgetés Orosz Tibornéval, a TOT nőbizottságának titkárával

Néhány hét választ el bennünket az októberben megtartandó III. országos nőkonferen- oiától. Hazánk nőtársadalmának képviseletében a Magyar Nők Országos Tanácsa számol majd be az elmúlt öt esztendő nő- és családpolitikai eredményeiről, közte a mezőgazdaságban dolgozó nők élet- és munkakörülményeiről is. Ez alkalomból kerestük fel Orosz Tibornét, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa nőbizottságának titkárát.

— Mit vár' a termelőszövetkezeti mozgalom az országos nőkonferenciától? A mezőgazdaságban dolgozó nőkkel kapcsolatosan milyen eredményekről, gondokról hallunk majd?

— Tavaly, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek IV. kongresszusán a küldöttek — a gaz-, dálkodás értékelése, megvitatása mellett — összegezték a szövetkezeti mozgalom társadalompolitikai eredményeit is, Meghatározták a szövetkezetekben dolgozók, köztük a nők élet- és munkakörülményeit javító tennivalókat. Reméljük, hogy most az országos nőkonferencián is megfelelően foglalkoznak majd a termelőszövetkezetekben dolgozó nők helyzetével, problémáival, és segítséget kapunk nőpolitikái feladataink teljesítéséhez.

— Ma már megfelelő a nők helye és szerepe a szövetkezeti mozgalomban?

— Általában igen. A 930 ezer tsz-tag mintegy 40 százaléka, az aktív dolgozóknak pedig egyharmada nő. Ök végzik az összes mezőgazdasági munkák 40 százalékát. S ha hozzátesz- szük azt is, hogy az 1981-es adatok szerint a háztáji gazdaságok termelési értéke csaknem 34 milliárd forint, s ez köztudomásúan nagyrészt a lányok, asszonyok keze munkájából ered, már választ is adtam kérdésére.

— A mezőgazdaság szocialista átszervezése után és különösen az utóbbi öt évben sokat változott a falu. A nagyüzemi mezőgazdaság iparosította, városiassá tette a községeket. Hogyan hatott ez az ott élő nőkre?

— Amióta a nők bekapcsolódtak a szövetkezetek gazdálkodásába megoldódott rendszeres és állandó foglalkoztatásuk. Ez a változás kihatott családi életükre is. Közelebb kerültek a városi életformához, ami jelentős eredmény. Persze, ez nem jelenti azt, hogy az ország minden pontján ilyen ma az élet. Vannak még nagyon szűkös körülmények között gazdálkodó tsz-ek is, ahol nem tudják tagjaikat, köztük a nőket folyamatosan foglalkoztatni. Találkozni még olyan véleményekkel is — igaz, csak elvétve —, hogy az asszony továbbra is maradjon csak a „családi tűzhely őrzője".

— A mezőgazdaságban milyen körülmények között és hogyan dolgoznak a nők?

— A munka minősége, a nők munkájának magasabb szintre emelése a cél a tsz-ekben is. Bár azt hiszem, hogy a mező- gazdaságban sokkal nehezebb e téren előbbre jutni, mint például az iparvállalatoknál. Ma a termelőszövetkezetekben dolgozók között mintegy 180 ezer a szakmunkás, és csupán 9 százalékuk a nő. A dolgozó nők 43 százaléka betanított munkás. A 20 ezer felsőfokú végzettségű tsz-tag és alkalmazott közül pedig 2000 a nő. Ezeket a számadatokat azonban nem szabad kiragadva értékelni. Látni kell azt, hogy a nagyüzemi mező- gazdaság előtt a kisparcellás földművelés nem igényelt szakképzett dolgozókat. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a mezőgazdasági termelő- szövetkezetekben igen mdqas a

nők életkora, és az idősebb generáció már nem szívesen vállalkozik a továbbtanulásra. Nehezíti a nők szakmai előbb- rejutását az is, hogy a mező- gazdaság iparszerűvé válása, a technika térhódítása a szakmunkásigényt elsősorban a férfiak körében növelte. A családi teendők miatt kevés nő vállalja, hogya lakóhelyétől távol levő iskolába járjon. Más megoldást kell keresni.

— Hogyan alakult a mezőgazdaságban dolgozó nők jövedelme az elmúlt időszakban? Érvényesül-e az egyenlő munkáért egyenlő bér elve a termelőszövetkezetekben ?

— Lényeges javulás tapasztalható a nemek közti béraránytalanságok csökkentésében. A szövetkezetekben dolgozók 70 százaléka a végzett munka minősége és mennyisége szerinti teljesítménydíjazást kap. Gond ott van, ahol a teljesítmény nem mérhető, például az adminisztratív munkakörökben. A férfi és nő közötti bérkülönbségek csökkentését bizonyítja, hogy amíg 1973-ban 56 százalék volt a keresetek közötti indokolatlan különbség — a nők kárára —, addig ma már ez mindössze 10—12 százalék. De mint minden átlagszám, ez sem tükrözi a kirívó, konkrét eseteket, amikkel, ha elvétve is, de találkozni lehet még.

«

— Milyen a nők aránya a vezetésben, mennyire alkalmasak az irányító munkára?

— Nemcsak a mezőgazda- sági termelőszövetkezetekre vonatkozik az a megállapítás, hogy egy helyben topogunk a nők vezető munkakörbe kerülését illetően. 1415 termelőszövetkezetünk van, ' az elnöknők száma pedig tíz. Érdekességként mondom el, hogy közülük 4 Csongrád megyében dolgozik. Az elnökhelyettesek között 20—25 a nő. míg a főkönyvelők 27 százaléka nő. A középszintű vezetők között viszonylag sok a nő, 8—9 százalék. Az a tapasztalatunk, hogy a nők megállják helyüket a vezető posztokon, és elfogadja őket a tagság is. Az elmúlt 5 évben javult a helyzet a vezető és irányító testületekben mintegy 40—42 százalékkal ’ nőtt a nők aránya.

— Hogyan segítik a mezőgazdasági termelőszövetkezetek a nők, a családanyák életét?

— A TOT IV. kongresszusán is elhangzott, hogy a szövetkezeti tagok élet- és munkakörülményeit a társadalmi célokkal, valamint a szövetkezeti gazdálkodás eredményességével összhangban kell javítani. Ezt figyelembe véve a szövetkezetek a jövőben is igyekeznek javítani dolgozóik élet- és munka- körülményein. Például támogatják a körzetükben lévő gyermek- intézményeket, bővítik a dolgozók üdültetési lehetőségeit. Kiemelten foglalkoznak, törődnek a nagycsaládosokkal, és a több mint 50 százalékot kitevő nyugdíjassal és járadékossal. Ma már 256 tsz-nek önálló üzemi konyhája van, 22-ben pedig üzemi büfé működik. A mezőgazdasági csúcsmunkák idején a helyi vendéglátó segíti megoldani a tagság étkeztetését. A tsz-ekben is jár a munkaruha, és a lehetőségekhez képest kulturáltak a munkakörülmények. Túlvagyunk már azon az időn is, amikor az asszonyok kaszával a vállukon 3—4 kilőmétert gyalogoltak a földekre. A szövetkezetek megoldják a dolgozók szállítását is. Egyszóval sokat javult a mezőgazdaságban élők, köztük az asszonyok helyzete azzal együtt is, hogy még vannak nehezebb körülmények között gazdálkodó szövetkezetek. A fejlődést igazán csak az képes lemérni, aki ismerte az ötvenes évek faluját, aki tanúja volt a múltnak. A szövetkezeti mozgalom fejlődésében pedig vitathatatlanul érdekük van a falun élő lányoknak és asszonyoknak.

Nógrádi Tóth Erzsébet

MOhelyszagú vagy papírosízű

Kell-e kalapácsot reszelni

a szakmunkastanulonak ?

Tamásiban, a Vegyépszer gyárában beszélgetünk Horváth István igazgatóval és Végh Győző tanműhelyvezetővel. Az igazgató nem sokat kertel :

— A pályaválasztási rendszer papirosízű! Szerintem rosszul koordinálják a szakmunkásképzést. Az összhangot kellene megteremteni.

— Szeretném, ha erről bővebben beszélne.

— Hétmillió forintos támogatással építettünk egy korszerű tanműhelyt, ami összesen 14 millió forintba került. Vállaltuk, hogy vasszerkezeti lakatos és hegesztő szakmákban megoldjuk a környék — és természetesen a magunk — szakmunkás-utánpótlási igényét. Ugyanakkor szükségünk lenne még forgácsoló, szerszámkészítő, villanyszerelő szakmunká. sokra. De, ez nem megoldott itt Tamásiban. Azt tudjuk, hogy csak akkor lehet az iskolában osztályt indítani, ha van 12 tanulóra igény, és van összesen 12 tanuló. Nekünk például nincs szükségünk egyik szakmában sem ennyire. De, ha összeszámoljuk az igényeket, itt, a környező üzemekben, akkor már lenne. Ezt kellene koordinálni. A másik kérdés: tudjuk, hogy

az iskola nem tud felkészülni minden szakma oktatására, mert nincs annyi szaktanár. Ebben is tudnának segíteni az üzemek. Sok mérnök és technikus vállalna óraadói munkát. És ezzel egyszerre „két legyet is lehetne ütni". Jó kapcsolat alakulna ki az iskolával, a gyerekek pedig közelebbről megismerkednének a műszaki szakemberekkel.

— Ezek szerint nehezményezi azt, hogy az esztergályosok Szekszárdra járnak iskolába?

— Igen. Távol van az iskola, így nehéz a kapcsolatot tartani. Másodszor pedig az üzembe csak harmadikos korúkban kerülnek.

— Késő ez?

— A magunk gyakorlatából tudjuk, hogy amint lehet, az üzembe, valóságos körülmények közé kell helyezni a tanulókat

is.

— Erre miért van szükség?

— Egyetlen tanműhelyben

sincs olyan felszerelés, mint az üzemben. Gépsorokat kell megismerni ahhoz, hogy később dolgozni tudjon. Vegyük a hegesztőket példának: a tanműhelyben nincs argon védőgázos hegesztőberendezés, csak az üzemben.

— Azt veszem ki a szavaiból, hogy elavult az oktatási tematika.

— Jelentős időt fordítanak a fűrészelés, a reszelés, a szegecselés, vagy a gázhegesztés elsajátítására. Ezt is meg kell tanulnia minden szakmunkásjelöltnek, de szerintem nem ilyen óraszámban. Hiszen már vannak korszerű fűrészgépek, szegecselést én már nem láttam legalább tíz éve. A véleményem az, hogy a legkorszerűbb technikát kellene elsajátítani, a jó szakember végül a szakma régebbi fogásait is megtanulja.

— Egy kicsit mintha maximalista lenne. — Nincs és nem is lehet olyan oktatási rendszer, amely tökéletes szakmunkást nevel. ön ezt várná el.

— Ez így nem igaz. Sőt. — Azt mondom, hogy a tanulókat minél hamarabb üzemszerű körülmények közé kell vinni. Ugyanakkor a végzett fiatalok számára olyan rendszert dolgoztunk ki, amely biztosítja, hogy fokozatosan illeszkedjen be a termelőmunkába. És ez a kettő nem ellentmondás.

— Milyen rendszerben dolgoznak a frissen végzettek?

— A szakmunkásvizsga után a csoportot egy fiatal vezetővel együtt tartjuk. Erre azért van szükség, mert tapasztalataink szerint ha öreg szakik közé helyezzük őket, akkor csak gyengén kvalifikált munkát kapnak. Módszerünk szerint a fiatalokból álló csoport megfelelő feladatot kap, és azt együtt oldják meg. így mindenkinek jut olyan munka, amely szakmailag előrehaladást jelent. A másik dolog: az első három, hónapban számukra 70 százalék a norma, ha ezt teljesítik, akkor megkapják az órabérüket, ha túlteljesítik, azaz 75 százalékot érnek el, akkor 105 százalék bért kapnak. A következő három hónapban már 80 százalék az alap, később pedig a 90 százalék. így egy év idejük van arra, hogy beilleszkedjenek az üzem életébe, és tudják teljesíteni azt a normát, amit az idősebbek.

JAVULT A TANULMÁNYI EREDMÉNY?

Vég Győző tanműhelyvezető már ismeri az elsősöket. Tizenkét hegesztő és tizenhat szerkezeti lakatos kezdte meg tanulmányait a Vegyépszer tanműhelyében.

— Sokat panaszkodnak a pályaválasztással kapcsolatban állók, hogy szakmunkástanulónak csak a rossz tanulmányi eredményű gyerekek jelentkeznek.

— Javult valamelyest a színvonal. Évekkel ezelőtt ketteshármas eredménnyel jöttek ide. Az idén már három egésznél is jobb az átag. De, ezen túl még azt is megfigyeltük, hogy a tavalyi elsősök és másodikosok között kevesebben végeztek elégtelen osztályzattal, mint a

iskolából minden évben jönnek a gyerekek gyárlátogatásra. Végigszaladják az üzemet, de nem látnak semmit. Szerintem egyes szakmákkal kellene megismerkedniük. Ismételten azt mondom, hogy csak úgy lehet, ha együtt dolgozunk ezen a téren. Az előbb arról beszéltünk, hogy termelni kell. így igaz, tehát arra nincs idő, hogy az üzembe beengedjünk diákokat.

— Pályaválasztási klubokat javasol?

— Igen.

JOBBAN TÁMASZKODNI AZ ÜZEMEKRE

A megyei tanács középiskolai felelőse, Sebestyénné Miklós Julianna nem mindenben ért egyet eddigi beszélgető partnereinkkel:

— Tamásiban a koordinálás hiányát vetik fel. A koordinálást a munkaügyi osztályok végzik. Ök gyűjtik össze az igénye, két, s ezt az iskolák részére kiadják. Végeredményben az a gond, hogy minden iskolát nem lehet felkészíteni minden szakmában. Ehhez komoly beruházásra lenne szükség. Ezért van az, hogy az esztergályosokat Szekszárdon képzik, és még több szakmát is. Mindenekelőtt jó elméleti oktatásra van szükségük a tanulóknak, ehhez pedig jól felkészült iskolák kellenek. Azzal sem értek egyet, hogy kerüljön mindjárt üzemi gyakorlatra a tanuló. Nem lehet egy-egy szakmát megtanulni automata gépeken. Lehetséges, hogy a tanmenet nem jó, de korai lenne róla véleményt mondani, hiszen az új rendszer bevezetése óta még az első csoportok nem is végeztek.

— A pályairányítás, pálya- választás okoz inkább több gondot.

— Abban igaza van minden nyilatkozónak, hogy a pálya- irányításban még sok a tennivalónk, de ez együttes gond, a Szülőtől kezdve az üzemekig,' mindenkinek ki kellene venni a részét belőle.

— A BHG-ban érdekes ötletet vetnek fel.

— Először arról, hogy veszélyes a gyerekeket az üzembe beengedni. Rengeteg mód lenne rá. Kommunista szombatokon egy-egy osztály elmehetne dolgozni, vagy szakmát nézni. Felvetik, hogy barkácsklubokat, vagy pályaválasztási klubokat kellene alakítani. Nagyon jó lenne. Városokban még meg is oldható. Nyitottá lehetne tenni a tanműhelyeket, s oda a nyár során általános iskolásokat vinni1, hogy megismerjenek egy- egy szakmai fogást. De nem a nyolcadikosokkal kellene kezdeni...

— Az idei év beiskolázásának tapasztalatai mit mutatnak?

— Először szeretném elmondani, hogy örülök annak: az

üzemek érdeklődnek a pályaválasztás iránt, tehát tenni is akarnak. A kérdésre: Az elmúlt tanévben 3548 nyolcadikos volt, közülük 3210-en beiratkoztak valamilyen középfokú intézetbe, csak a fennmaradó közel tíz százalék nem-tanul tovább. Sajnos, a divatos szakmák miatt nagyon sok gyereket kellett átirányítani. Ez pedig egyértelműen a pályaválasztás, a pályára irányítás hiányosságait jelzi.

Hazafi József Fotó: Gottvald Károly

harmadikat végzettek. Ez is bizonyítja, hogy jobban felkészült gyerekek kerülnek ki az általános iskolából — mondja Vég Győző.

— Kényszerűségből kerülnek a pályára?

— Á mostaniak közül nincs egyetlen egy sem, aki más szakmára jelentkezett. Véleményem szerint felkészülten jöttek a gyerekek. Volt és van alaptájékozottságuk.

A következő helyszínünk Szek- szárd, a BHG 4-es számú gyára. Mártonfai István tanműhelyvezetővel és Tamás István személyzeti osztályvezetővel beszélgetünk.

— Kell-e kalapácsot reszelnie az elsős szakmunkástanulók- nak?

— Szerintem egyértelműen kell — mondja Mártonfai István. — Minden szakmáb'arv el kell sajátítani az alapot. Az tényleg igaz, hogy kicsit mintha sok lenne a reszelés. — De én azzal nem értek egyet, amit a Vegyépszernél mondanak, hogy a hegesztőnek csak a modern gépekkel kell megtanulnia dolgozni. Igenis, kezdje az alapoknál.

— Nem szeretnék vitát indí-. tani a tanmenetről. Inkább a pályaválasztás problematikája érdekel.

— Ez fontosabb is — mondja Tamás István. — Alapvetően az a gond a pályaválasztással, hogy nincs kapcsolata a szakmákkal a gyerekeknek. Fontosnak tartom, hogy a szakmaválasztásban együtt kellene dolgozniuk a szülőknek, a pedagógusoknak és az üzemeknek. Ebben kellene összhangot teremteni. Van egy alapvető gond: a szülő általában a

saját szakmáját nem ajánlja a gyerekének: „azt, amit én

Csinálok, azt te ne válaszd!” elv alapján.

— Az előbbiből a vállalatok szerepére szeretnék kitérni.

— Igen. Az a gond, hogy nem agitáljuk eléggé az embereket. A vállalatoknak nagyon jó kapcsolatban kellene lenni a pályaválasztással foglalkozó pedagógusokkal.

— De, a vállalatnak termelni kell — vág közbe MártonfalVi István.

— Igaz, de az utánpótlással is kell foglalkozni — mondja az osztályvezető. — Az általános

Amióta nincsenek inasok, tart a vita. A szakmunkás- tanulóknak a szakmát kell-e megtanulniok, vagy művelt emberek legyenek? A pedagógusok természetesen ragaszkodnak a műveltséghez. Az üzemben meg azt mondják: a keze járjon, ne az esze!

A polémiát nem érdemes folytatni, nincs értelme. Olyan munkásemberre van szükség, aki művelt, és képes arra, hogy az ezredfordulón is dolgozni tud, ismeri, kezeli, irányítja a majdani automata gépet, az ipari robotot.

De, maradjunk a mában.

Ismerkedés a szakmával. Az első órák a Vegyépszer tan műhelyében

Hegesztőtanulók készítik a V egyépszer kerítéselemeit