Tolna Megyei Népújság, 1982. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-18 / 219. szám

A NÉPÚJSÁG 1982. szeptember 18. Készülődés a szüretre A szűreit m.iifelénlk, Ifegailáiblb'ils a. történtelimi borvidékéül, itt Sziefezá rd környékén., nagy do­log. Flöíkészülnii reá szertárja s, rmagia a míunkla, ünnep. Amaqy- gqzdaságdklbam máT egyre ke­vésbé az, de itt i's megadüá'k a módját, o kliist&rmelolc szőlős- kertjeilben még mindig rangos esemény. Teljés erőivel! folyik ai hozzá- készülődés. iNe tévesszen meg senkiit, hogy egyes hellyeken, íqy pél­dáiul. ai szekszárdi Aronylfüirt Ter­melőszövetkezetben megkezd­ték kedden az oportó szedését — ez még nem, az igazi Az iqo- zliira majd körű Ibiéiül kéí-három hét múlva' kerül sor. Az lesz a nagyiszüret. .VaJalmii'kor Szekszárdon a képvi'selőtestület engedélye kel­lett obihoz, hogy a; szőlősgazdá k n ekikezidlhessene'k a naqyimu'n- ká.ntak, most i'lyesimli már mîmes. Most máislké,plpem véd.iik a mai- diamü bor minőségét íMert védik á m most is. A sző­lőszedés, szüret (?) eleje vol­taképpen még nem is számos, dsalki aimolyam bemelegítés és hír voltában jelentős. Igaza ndlilbol még csak dő- készül'ünk. Errőli és ebiből ad­nak ízelítőt képeink is. Tolna megyében a termő sző­lő területe valamivel több mint négy és fél ezer hektár, ebből a szekszárdi történelmi borvi­dékre másfél ezer hektár jut. Szerény becslés szerint tíz százalékkal várható magasabb termés, mint tavaly. Szekszárd környékének egy részén megje­lent a jég, ez bizony visszaesést eredményezett, de a terület na­gyobbik részét megkímélte a természeti csapás. A termőterület hatvan száza­lékán kék, negyven százalékán fehér szőlőt termelnek a törté­nelmi borvidéken. Ebből követ­keztethetünk arra, hogy minő­ségi vörös borban az idén se lesz hiány. Ha ... ha, mert az igazi szüretig még sokat kinn alszik a szőlő. Két termelési rendszer érde­kelt megyénkben, már ami a szőlőt illeti, az egyik a Szek­szárdi Állami Gazdaság, a má­sik a Hosszúhegyi Állami Gaz­daság gesztorságával működik. A tárolókapacitás a megyé­ben összesen 112 és fél ezer hektoliterre tehető, ebből a tör­ténelmi borvidékre 71 és fél ezer hektoliternyi jut. Az előkészületeket a nagy- gazdaságok és a kistermelők megkezdték. Most már az idő­járáson a sor. L Gy. Fotó: B. J. és Cz. S. Hordók a szekszárdi kisasszonynapi vásáron. A hordók szépek, de az árak is... Végül mindegyikbe bor kerül Az óbor minőségét is ellen­őrizni kell Öreg ember nem vén ember, öreg hordó nem vén hordó. A kistermelő is készül a szüretre.-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—----------------------­-----------------------------------------------------­f l diófa balladája Az udvaron álló diófa kacéran billegtette ágait Bahul Géza osztályvezető felé. Hiába. Az osztályvezető arcán mély árkokat húzott a gond, és éppen az illegető diófa miatt, A vállalat területén ugyanis szolgálati lakás állt a föld­szinten, a hozzá tartozó udvarral együtt. Az év elején Girgácz Jenő (és hattagú családja), mint az osztály kiemelkedően jó dolgozója, megkapta a tenyérnyi la­kást a talpalatnyi udvarral együtt. De az udvaron lévő diófa nem szerepelt a kiutalásban. Bahul Géza, a természetet kedvelő osztályvezető tudta, hogy a diófa hosszú évek után ad először diót, és az előbb említett fa már nyolc éve rendszeresen termett. Bahul Géza még azt »is tudta, hogy ez a fa a vállalaté. Mivel az osztály tevékenysége nem volt gyümölcsözőnek mondható, Bahul Gé­za kötelességének érezte, hogy ezt a csonthéjas gyümölcsöt az osztály eredményeként könyvelhesse el. Bahul Géza, a természetet kedvelő osztályvezető, miután szemrevételezte a kacéran hajlongó diófát, felment irodájába, és hivatta Girgácz Jenőt (akinek hattagú családja volt). — Nézze, Girgácz kartárs! A diófa ügyében hivattam. Remélem, tudja, hogy ez a fa a vállalat tulajdona. Illetve, hát eddig a mi osztályunk tulajdona volt. Amíg nem dönt a vál­lalati vezetőség a fa további sorsát illetően, kérem, hogy ne élvezze a diófa termését! — De azért a családommal alá ülhetek, nem? - kérdezte Girgácz Jenő, a kiemelkedően jó dolgozó (akinek hattagú családja volt). — Sajnos, nem járulhatok hozzá ennek engedélyezéséhez sem, ennek elnézéséhez sem! — szólt szigorú, száraz hang­ján Bahul Géza, majd elnyomott egy ásítási ingert. (Mindig ásitozott, amikor időváltozás történt. Ettől függetlenül a ter­mészetet töretlenül kedvelte). Girgácz Jenő magába roskadva ült tovább. Keserveset akart sóhajtani, de Bahul Géza osztályvezető tovább folytatta. — A mai energiaválságban nem mindegy, hogy mi törté­nik ezzel a fával. A diót pedig nem engedhetjük herdára. — És tönkre sem — szólt kiegészítésképpen Girgácz Jenő. — Ennek megfelelően kérem magától is, hogy megértés­sel vegye tudomásul a vezetőség ezután születendő határo­zatát! Girgácz Jenő családjára való tekintettel (mely hattagú volt), megértőén bólintott, és szomorúan visszaballagott a helyére, hogy kiváló munkáját folytassa. Amikor a diófa megmutatta bő termését, a cseresznye nagyságú bogyóit, összeült a vezetőség. Bahul Géza osztályvezető és természetbarát előadta a vállalat égetően fontos problémáját, kitekintéssel a diófának három ága szemléletre, mely alatt figyelembe kell venni, hogy három árva (van). Mert Bahul Géza a természettel kötött mély barátsága mellett a népballadáikat is kebelbarátjának tekin­tette. — Remélem, hogy megfontolt döntésükkel a vállalat ér­dekeit tartják szem előtt! — fejezte be gondolatébresztő elő­terjesztését Bahul Géza, majd egy apró könnycseppet morzsolt szét a jobb szemének a bal sarkában, ezzel is bizonyítva be­szédjének megható momentumait. A szakszervezet részéről javaslat történt, hogy az osztály dolgozóinak hűsölési lehetőséget biztosítanak a diófa lombja alatt, hetenkénti turnusokban. A bérelszámolás drámai keretek között ecsetelte, hogy nincs több prémium, mert az év során összetörték a megadott keretet néhány túlórával. Ezek után a dolgozók anyagi elis­merését feltétlenül megoldhatják, ha kilós csomagolású diót osztogatnak ki. Bahul Géza ez utóbbi javsalatnál hevesen csóválni kezd­te a fejét. — Szó sem lehet a kilós csomagolásról! A túlórákat is meg a prémiumot is?! De kartársak, mérsékeljék magukat! Elégedjünk meg egy-egy szem dióval! Az egyetértés lágy szösszenete telepedett a résztvevők lelkére. Csak a raktáros feszengett a leselejtezett széken, majd halk hangon hozakodott elő semmiségnek tűnő észrevételével. — Én is egyetértek a kollégákkal, de... Még nem lehetett tudni, hogy mit akar mondani Demeter József raktáros, de aggályoskodása mindenkit felingerelt. — Nem tudom, hogy... — Maga egyébként sem tud semmit! Most minek lopja a mi drága időnket? — szólt közbe Varr Zsuzsa, az osztály titkárnője, akinek az Ínhüvelygyulladása kezdett kiújulni. — Nem tudom, hogy a diófát minek vegyem a nyilván­tartásba. — Állóeszközként! — dörögte Bahul Géza természetbarát ellentmondást nem tűrő hangon. — Fogyóeszközként! — köhintett a főkönyvelő. — Ez anyag a javából, fa! — szólt közbe az anyagbe­szerző. Óriási vita kerekedett. Bahul Gézát leszélhámosozta a főkönyvelő, az anyagbe­szerző pedig sikkasztónak nevezte Demeter Józsefet. A szak­szervezetis bizalmasan megkérte Varr Zsuzsa ikezét a nagy forgatagban. A bérelszámoló az aszta! alatt többször sípcsonton rúgta Girgácz Jenőt, mert nem ő kapta meg a lakást. Bahul Géza, a természetbarát osztályvezető fültövön vágta a szakszerve­zetist, majd Varr Zsuzsa fenekébe csípett, és jelentőségtelje­sen kikacsintott a diófára... De hiába. Enmek oka, hogy a jegyzőkönyv tárgyát képező diófa en­gedély nélkül távozott a vállalat területéről. A portás vallomásából: — Tudom, hogy kiment. De azt ígérte, hogy öt perc múl­va visszajön, csak a boltba ugrik ki reggeliért. Én kérem, mindenkiben megbízok! SZŰCS MARIANN C S ü L I A városi tűzoltóság már ötödször vonult ki, majd vissza. Min­den alkalommal kiderült, hogy csak a hír terjed futótűzként a térségben. , A hír pedig arról szólt, hogy a hét végén felavatják a Léte­sítményt. Minden e körül forgott, kivált, mivel illetékes helyeken a nagy eseményre forgatókönyv is készül. A program felelős gaz­dáit külön is jóleső érzéssel töltötte el, hogy a szalag átvágására szóló félkérést elfogadta Vinkó Ivó, a város hajdani szülöttje, a nagyvállalat mai igazgatóhelyettese. Az ünnepi eseményt lebo­nyolítandó, kezdettől csak az ő neve forgott szóban. Hiszen az előkészítő bizottságba beválasztott könyvelőnő, történetesen a nagy ember egykori felesége, oly meggyőzően hangoztatta: — Átvágásban messzi földön nem találni párját. — És ugye, az asszony, aki lányukat egyedül felnevelte: ezt csak tudhatta... A forgatókönyvben külön program célozta, hogy Vinkó Ivó minden perce kellemes legyen. Ujjairól méretet venni például külön szakember utazott a fővárosba, nehogy az utolsó pillanat­ban derüljön ki, hogy az oly szeretettel és tisztelettel várt ven­dég kisebb vagy nagyobb ollót tud hordani annál, mint amek­korát az Ásó-Kapa Művek helyi üzemének brigádja ez alkalomra külön vállalásban elkészített. Az átvágandó szalagot rendhagyó módon a személyiség kedvenc futballcsapatának színeivel ékítet­ték, miközben a halászati szövetkezet által felkért könnyűbúvárok már egy hete javában trenírozták a legértelmesebb gilisztát, ho­gyan kell ellenállhatatlan csipőmozdulatal odapattanni a járási bajnok súlyú harcsa szája elé. Magát a halat ezalatt természe­tesen távoltartották az eseményektől, nehogy az véletlenül idő előtt ráharapjon megtisztelő megbízatására. Az egyéb programok sorában külön passzust szenteltek a helyi borbélymester ötletének, amelynek fedőneve „faló” volt. A titulus személyesen a férfifaló Bárházy Jucikat takarta, aki má­sodállásban énekesnőként üzemelt a lokálpatrióták kedvenc talál­kozóhelyén, a legjobb és egyszersmind egyetlen lokálban. (Arról, hogy Jucikának főállása is lett volna, nemigen tudott senki.) A műsor után neki kellett mintegy spontán odatévednie a nagy ember asztalához, aki a tervek szerint barátságosan elbeszélget vele, majd — ugyancsak az előzetes koncepció értelmében — szó szót követ köztük. A többi jószerével magánügy, hiszen, ahogy a tradicionális helyi szólás tartja: híres ember nem vén ember. És elkövetkezet a jeles nap, és hála a minden részletre ki­terjedő forgatókönyvnek, az avatás is zökkenőmentesen lezajlott. Az egyéb programok tetőpontján Jucika bizalmasan a díszvendég fülébe rebegte: — Sokat hallottam ám magáról! — Hát igen, mi híres emberek szüntelen reflektorfényben állunk — szerénykedett amaz. — Bocsánat, én egyszerű dalnoklány vagyok, ezt nem tud­hatom — susogta vissza a hölgy. — Nekem a lánya mesélt so­kat magáról, aki osztálytársam volt a gimnáziumban. S az előzetes elképzelések e pillanatban felborultak Tudni­illik szó szót nem követett. RÁC T. JÁNOS Javítják a „Soproni torony" szivattyúját Szekszárdon, az epreskerti szőlőátvevő telepen

Next

/
Thumbnails
Contents