Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-12 / 188. szám

I I Névnap: Klára A Nap kél 5.35 — nyugszik 20.02 órakor i A Hold kél 23.49 — nyugszik 13.36 órakor Száznegyven évvel ezelőtt, 1842. augusztus 12-én szii- j letett, és 65 éves korában, 1907-ben hunyt el Farkas Károly ■ vasmunkás, a magyarországi szocialista munkásmozgalom j egyik úttörője. i AUGUSZTUS 12 CSÜTÖRTÖK A SZOLGÁLTATÓ szerve­zetek hálózatának bővítésére, a technikai színvonal növelésére 250 millió forint értékű beru­házás valósult meg az elmúlt évek során Tolna megyében. A szolgáltató szervezetek fej­lesztésére felhasznált összeg 40 százaléka volt a megyei tanács szolgáltatásfejlesztési támoga­tása. * LÓ A MŰVÉSZETBEN cím­mel látható kiállítás a tamási galériában augusztus 13-tóT 31-ig. A kiállítást Grill Ferenc, a tamási járási hivatal elnö­ke nyitja meg 13-án, délután fél ötkor. A A TOLNA MEGYEI Víz- és Csatornamű Vállalat — a gunarasi fürdő üzemeltetője­ként —, keresi a gunarasi gyógyvíz palackozásának lehe­tőségeit. Mivel a korábban ter­vezett kooperáció a Nagykani­zsai Sörgyár palackozó üzemé­vel meghiúsult, a vállalat saját palackozó üzemet létesít a ter­málvíz bel- és külföldi forgal­mazására, még e tervidőszak folyamán. + GYONK nagyközség — mely iskolaközpont is — a kö­zelmúltban 200 ezer forintos tá­mogatást kapott a megyei ta­nácstól olyan ingatlan vásár­lására, melyben két újabb pe­dagóguslakást alakítanak ki. O A HAGYOMÁNYOS nem­zetközi barátság-kupa halfogó­versenyét augusztus 15-én, a faddi holt Duna-ág verseny- pályáján rendezi meg a megyei horgász intéző bizottság. A bezdáni horgászcsapat ismét bejelentette részvételét a ver­senyen. Dr. Ordögh Ferenc néprajzi-nyel­vészeti kutatásaiért Állami-dijat ka­pott. Zalai földrajzi nevek című könyve szakmai körökben nagy si­kert aratott. Bár többször hívták az ELTE-re tanszékvezetőnek és az MTA Néprajzi Intézetébe, ő nem akarván elszakadni kutatásainak forrásától, maradt tanár a nagykanizsai Land­ler Jenő Gimnáziumban. A tudósról szól Rádai Eszter riportja, amely 17 óra 5 perckor hangzik el a Kossuth rádióban. A danik földjén címmel sugároz műsort a tévé 2-es programja 20 óra 30 perctől. Ausztráliától északra, ÚjGuinea szigetén, a Balien-völgy- ben körülbelül 80 ezer paraszt­harcos él: a danik. Az 1938-ban fel­fedezett népcsoportot mutatja be az NSZK dokumentumfilm. A Most és mindörökké című ame­rikai tévéfilmsorozat második ré­szét 21 óra 35 perckor láthatjuk a tévé 2-es programján # DOMBÓVÁRON e hó 29­én avatják föl a városközpont új, 24 tantermes általános is­koláját. Az iskolaavató egyút­tal az 1982—83-as tanév meg­nyitója is lesz. Az OTP dunaföldvári fiókjában kifizették Papp György rok­kantnyugdíjasnak a 29. heti négytalálatos lottószelvényére a nyereményt, amely 120 752 forint volt. Száraz idő A várható időjárás ma estig: kevés felhő, száraz idő várható. A szél mér­séklődik, néhány helyen átmenetileg köd lesz. A legmagasabb nappali hőmérsék­let csütörtökön 25, 30 főik között alakul. Számok és évszámok Paksról .KkStoméáM, la- -ä* Részlet leves __„ J m arhahús-mártás 20 é-vörös 22 ó-fehér 22 mellékétel-fozáék 10 újbor vörös 15 marhapecsenye 25 fél sültcsirke 25 újbor fehér _ 10 ó fehér neszmélyi 100 csirkepaprikas 50 szilva pálinka 120 tészfás (ott 24 törköly pálinka 1002 sulthús keverékkel 20 puncs 501 becsinált leves 21! fehér kávé 24 puncs tojassat 100 limonádé 18 fekete kávé 18 cukorviz 1 SZOBA-UTCÁRA 60 i SZOBA UDVARI 46 1GVERTVA 12-24 1 Fints 30 ÁRAK KR4 Istálló lovakként 5 ZSUPP SZALMA 21 NEGVED VÉKA ZAB 45 4 FONT SZÉNA 8 IJCARBAN Ej Keszthelyi Szabolcs, a paksi Béke étterem vezetőije joggal örült, almikor nemrégiben meg­kapta 130 évvel ezelőtti előd­jének, az ugyanebben az épü­letben működött Zöldfa Kávéház és Étterem korabeli árlapjának pontos reprodukcióját. A közel­múltban restaurált és a forga lomnak ismét átadott Béke (a volt Erzsébet szálló) a megye egyik legsajátosabb hangulatú vendéglője. Az ódon falak közt szentségtörés lenne a „vendég- látóiipairi egység” kifejezést használói. Az árlap éppúgy a vadá'Szteremlbe 'kerül majd, mint azok a régi fényképek és met­szetek,, melyek gyűjtőije az is­mert ipaksli 'helytörténész, (Né­meth Imre. Az árlap is az ő ajá ndéka. lÉrdekes időszak lehetett, ami­kor 8 krajcárért jRészlet levest” (ugyan mi lőhetett?) kaphatott a vendég, lovát 5 krajcár elle­nében köthette be az istállóba, maga pedig egy utcai szdbá- bon 60 krajcárért szállhatott. Jó lenne tudni azt is, hogy a sze­szes italokat iccével, vagy me- szely, netán, pint segítségével mérték-e, amikor is az ó-vörös egységára 22 krajlcár, a szilva- pálinkáé viszont 1 forint 20 krajcár, a cukorvízé pedig 7 krajcár volt. Ezek a számok is érdekesek, de ha a kíváncsiskodó további helytörténeti részletek iránt tu­dakozódik, még érdekesebbek­re bukkanhat. A restaurált épü­let falán az Országos Műemléki Felügyelőség ellhélyeztette a A Belügyminisztérium rende­zésében nagy sikerű kiállítás volt a, fővárosban Életé az előny címmel. A témb: a közlekedési balesetek bekövetkezésének kö­rülményei, ittas állapotban el­követett, halált akozó esemé­nyek. Szemléltető fényképek, tablók és szöveges értékelések elemzik, miiért nő a halálos bal­esetek száma a közúton, ho­szaká.sos tábláit, mely szerint aanak falait a múlt század 20- as évéiben rakták volna. Aligha. A restaurálás során ugyanis nem is egy tégla került elő az épület falábé I, melyeken tisztán olvasható a korabeli tégla jel: „18 UT 48". gyan lehet azokat hatékonyab­ban megelőzni. A fővárosiban több tízezer ember nézte meg ezt a kiállí­tást,. s anyagát Tolna' megyébe hozták. Augusztus 17-én a dom­bóvári művelődési központban nyitjáik meg - délelőtt tíz óra­kor - az Életé az előny című kiállítást, majd augusztus 24-én a tamási művelődési' otthon ad helyet az érdekes kiállításnak. íEz Űj,városi Téglagyár 1848-at jelent, vagyis jó 20 esztendővel későbbi időt, ami persze még így se csekélység és nem vál­toztat azon, hogy az újjászüle­tett épület Paks város egyik leg­szebb műemlékié. O. I. [Egyébként a Tolna imegyei Rendőr-főloaipitá nyság szőkém, béréi most munkálkodnak azon, hogy feldolgozzák több évi ta­pasztalatok figyelembe vételé­vel a Tolna megyei közúti bal­eseti helyzetet. Ezt o Tolna me­gyei kiállítási anyagot a KßT a jövő év januárjában kezdi vándorol tatai Tolna megyei üze­mekben, intézményekben. Gyors intézkedés Egy lapunkban megjelent tu­dósítás és egy ügyészségi be­jelentés alapján hozott határo­zatot még július 14-én a Tolna megyéi Tanács V. B. a Perczel család kiis-kajdacsii, a Jeszensz­ky család- al'sóhjdivégii feltört és kirabolt sírboltjának helyreállí­tására, továbbá a Bezerédj csa­lád Szedres melletti megrongált sírboltja és a Csapó Dániel csa­lád síremlék ének helyreállítása, állagmegóvása érdekében. A határozatnak megfelelően vizsgálták meg a megyei tanács illetékes szakigazgatási szervei a kegyeleti helyek állapotát, és készítették el a helyreállítással kaposo lat o s I e g s zük sé g esebb feladatok tervét, Az érdekelt ta­nácsok vállalták, hogy részben saját 'kivitelezőikkel, részben a termelészövetkezetek építőbb - gádjaívall elvégeztetik e 'hó 31-ig a legszükségesebb helyreállítási munkálat okait. Határidő - tegnap A boltvezető előttem bontja fel a Szekszárdi Sütőipari Vál­lalattól frissen kézbe kapott le­helet : jelentse, hogy a közelgő augusztus 20-i ünnepekre miből mennyit igényel boltja részére... — Na végre, az idén előre felmérik az igényeket — mond­ja, de a következő másodperc­ben máris hitetlenkedve olvassa tovább a körlevelet. Az áll ugyanis rajta, hogy a bolt igé­nyeit részletezve, augusztus 10-ig jelentse a vállalat központjá­nak, mert ellenkező esetben ... Nagy kár, hogy az időgépet csak tudományos-fantasztikus filmekben és regényekben „szo­kás" használni, a boltokban még nincs ilyesmi. Pedig csak az segíthetne ebben az esetben. Augusztus 11-én délután ugyanis csak ilyen módon tud­ná a boltvezető benyújtani igé­nyét előző napi határidővel. —pl— Vándorkiállítás Dombóváron és Tamásiban OL VAST AM Elegáns formaruhák Nemrég jutott tudomásomra, hogy az IBUSZ arculatának áttervezésével párhuzamosan az irodák dolgozóinak is elegáns, környezetükkel harmonizáló formaruhákat készít­tetnek. Tegnapi lapunkban pedig örömmel olvastam arról, hogy a postások is hamarosan kellemes anyagból készült, új egyenruhát kapnak, mégpedig divatosat, sőt a hölgyek maguk választhatnak a kosztümkabáthoz illő szoknya, nad­rág és nadrágszoknya közül. De kik és mikor? Bár az új uniformisokkal már november­től „találkozhatunk", de egyelőre még nem minden posTás kap abból. Ugyanis a postának a régi ruhákból 15—17 millió forintnyi készlete van, ezeket az újjal párhuzamosan osztják ki a dolgozóknak. Viszont az új ruhák elosztási rendje érdekesen alakul: nem a település nagyságrendje szabja meg azt, hogy melyik kézbesítő hordhat begombolható, műszőrmebéléses ballont, s kiknek kell még körülbelül két évig viselniük a posztóból készült „malaclopókat". Ugyanis a régi ruhákat — lakóhely­től függetlenül — azok a postás dolgozók kapják, akiknek méretéből még van a raktáron. így igazságos. —vhm— Van permetezőszer A viszontagságos időjárás, az esőzések, valamint a vasárna­pi jégesővel párosult vihar nagy pusztítást végzett a szőlőkben. A szőlők repedtek, rothadtak, gyors és szakszerű növényvé­delem, permetezés menthet még a káron. A boltok sem számoltak a vi­hart követő kárral, a sok évi szokáshoz híven ilyenkor már nem tartanak vegyszereket, nem is rendelték a nagykereskede­lemtől. -De a szekszárdi és a környékbeli szőlősgazdák qyors megsegítésére sietett a Skála kertészeti ABC áruháza, illetve az Agroker. Erdélyi Gáborral, az üzlet vezetőjével folytatott be­szélgetés során megtudtuk, hogy az Agroker soron kívül biztosí­tott Rézoxiklorid, Topszin-metil és a későn érő szőlőkhöz Ka- ratháne permetezőszereket. E növényvédő szereket a további­akban is az üzletekbe szállítják. Az idei esős nyár, ai kedvezőt­len időjárás következtében már a tavaly eladott permetezőszer négyszeresét vásárolták a kerté­szeti ÁBC-'ben. Az utóbbi napok nagy esőzései a szőlőnek közel sem tettek olyan jót, mint Bősz Sebestyén szekszárdi lakos egyik termé­nyének: a Remete-kápolna fölött lévő szőlőjében három nap alatt nőtt meg a képünkön látható, 2700 grammos, óriás pö- feteg. (Fotó: GK.) ^NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd Béla ter 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchényi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: SZÉLI ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents