Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-13 / 189. szám
AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 4 XXXII. évfolyam, 189. szám. ARA: 1,40 Ft 1982. augusztus 13., péntek. Mai számunkból TÁVOL A VÁSÁR ZAJÁTÓL {3. old.) POLGÁRI VÉDELEM (4. old.) OLVASÓSZOLGÁLAT (5-6. old.) LAJOSMAJORBAN ÖTNAPOZNAK (3. old.) A népfront és a fiatalok Senki sem kívánja, hogy a fiatalok a népfrontmozgalmat érezzék közéleti kibontakozásuk legfőbb színterének, hiszen erre ott van az ifjúsági szövetség, és még sok más társadalmi és tömegszervezet is létezik, ahol feladatot kaphatnak, illetve vállalhatnak. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a népfront nem létezhet a fiatalok nélkül. Már csak azért sem, mert közülük kerülnek majd ki a későbbi „öregek”. Éppen ezért a mozgalom is tudatosan törekszik önmaga fiatalítására. A tisztségviselők legutóbbi, két évvel ezelőtt tartott választásán Tolna megyében a bi- zotsági tagok 19,5, az elnökségi tagok 13 százaléka volt 30 éven aluli. Ám nyilvánvaló, hogy ezekkel a számokkal még akkor sem lehetünk elégedettek, ha önmagukban keveset mondanak a népfrontmozgalom hatásáról a fiatalokra. Kedvezőbb ennél az arány körzeti népfrontbizottságokban, amelyekben a tisztség- viselők 23 százaléka tartozik a fentebb említett korosztályhoz. Annál is inkább indokolt ez az arány, mert körzeti bizottságok a városokban mű: ködnek — lakótelepeken is —, ahol a fiatalok aránya meghaladja a falun élő fiatalok arányát a népességben. Talán a körzeti bizottságok révén lehet majd lassan közelebb kerülni a gyermek- gondozási szabadságon lévő fiatalasszonyokhoz is, akik nemcsak a munkából, a közéletből is kimaradnak ebben az időszakban. A megyei népfrontbizottság önállg témaként rendszeresen számba veszi a mozgalom ifjúságpolitikai feladatait, annak ellenére, hogy szinte minden tevékenységi körben jelen vannak a fiataloknak szóló programok. Lehetőségük van a gyerekeknek már tulajdonképpen általános iskolás korukban megismerkedni a népfronttal és ezen keresztül a közösségi élet számos területével. Itt most nemcsak a szülői munkaközösségekre gondolunk — hiszen ezt a gyerekek kevéssé érzékelik még akkor is, ha remélhetőleg hatással van nevelésükre —, hanem például a honismereti mozgalomra, annak nyári táboraira és az olvasótáborokra. Figyel a népfront illetékes munkaközössége a veszélyeztetett helyzetű gyerekek sorsára. Az aktívahálózat hatékony segítésére is képes ma már, főleg a városokban. Falvakban nem mindenütt szüséges ez az aktivitás, mert jobban ismerik egymást az emberek, nincs szükség olyan mértékben a felderítő munkára, a figyelő szolgálatra. A környezetvédelem is azon területek közé tartozik, ahol már az úttörők tevékeny szerepet kapnak a feladatokból és ez már elvezet a társadalmi munkák sokaságáig, ahol a KISZ-es korosztályra mindig lehet számítani. És itt kell megjegyezni, hogy mindezt a népfront nem elszigetelten végzi, hanem a többi társadalmi és tömegszervezettel, a tanácsokkal közösen és egyre javuló összhangban. Nyugat-Bejrút Izrael fokozza terrortámadásait A közel-keleti béke megteremtéséhez a libanoni rendezés önmagában nem elegendő — jelentette ki az ENSZ főtitkára, — ahhoz a válság átfogó megoldására van szükség. Pérez de Cuellar Bécsben, elutazása előtt tar tott sajtóértekezletet. (Telefotó) sait Phi Kp Habib amerikai elTisztavatás, víziparádé, tűzijáték Budapest készül augusztus 20-ra Míközbeín Philip Habib, az amerikai elnök különimegbizott.- ja a „diplomáciai rendezés igen közeli lehetőségéről” beszél, a>z izraeli erők egyre hevesebben támadják a Nyugat-Bejrútiban körülzárt palesztin harcosokat, s a jelek szerint' az agresszor hosszú időre akar berendezkedni Libanoniban. A PFSZ felszólította az ENSZ Biztonsági Tanátisát, hogy fokozott felelősséggel' foglalkozzon a Bejrútiban kialakult helyzet egyre veszélyesebb kiéleződésével1. Szerdán, az ENSZ székhelyén nyilvánosságra hozott hivatalos dokumentumban a PFSZ állandó ENSZ-megfigyelője felhívja a figyelmet arra, hágy mind súlyosabbak a levegőből, a szárazföldről és a tenger felől a város ellen intézett izraeli terrortámadások. A hét vége óta az izraeli légierő szünet nélkül bombázza, tüzérsége pedig ágyúzza a várost — mutat rá a PFSZ dokumentuma. Míg Habib izraeliben tárgyalt, a 'Nyugat-Beijrútot ostromló izraeliek összesen tizenkét órán keresztül áqyúzták a városrészt, az izraeli légierő válogatás nélkül bombázott. A WAF'A palesztin hírügynökség jelentése szerint a szerdái bombázásokban 70 polgári lakos * * halt meg. A támadók veszteségeit a WAFA 25 hatottra, illetve sebesültre becsüli, Izrael kilenc katonájának eles.tét ismerte el. / Husszein király, jordániai uralkodó szerdán hivatalosan bejelentette, hogy orszáaa. kész be- foa'adnü azokat a palesztinokat, a'k'k érvémves iardánlai útlevéllel rendelkeznek. Eddig hét arab ország — Jordánia, Irak, Szíria, tuin“7'0!. Szudánt, Észak-Jemen és Dél-Jemen — közölte, hoav belfooad[ia a Béjrúi*ból távozó pa'esztinokat. 'Salfik el'-Vazzan libanoni miniszterelnök csütörtökön váratlanul felfüggesztette tárgyalának! különimeglbiízottal. Mint közölte. mindaddig nem látja értelmét a palesztin harcosok Bejrútiból való kivonulásával összefüggő tárgyalások folytatásának, amíg Izrael nem hagy fel a libanoni, főváros bombázásával. Vazzan szerint Izraelnek továbbra is eltökélt szándéka, hagy elpusztítsa Bdjlrútot. Abu Safif, a PFSZ egyik szóvivője Nyugat-Bejrútban egy sajtóértekezleten közölte, hoqy a csütörtöki bombázásoknak csak a nem palesztinok lakta negyedben közel 250 halálos és sebesült áldozata van. J assz er Arafat, a PFSZ vb- elnöke csütörtökön felhívást intézett Hafez Asszad Szíriái államfőhöz és a többi arab ország, vezetőihez, hogy „zárják szarosra soraikat a minden oldaliról fenyegetett arab nemzet jövőjének érdekében". íEzzel egy időben Jeruzsálemben botrányos körülmények között ült össze a knesszet (parlament),, hogy a háború követ- kezményeirőil1 tárgyaljon. A vita előtt ugyanis a knesszet elnökének döntése alapiján, kizártak a parlament munkájából két kommunista képviselőt: Meir Vlilnert, a párt központi bizottságának főtitkárát, valamint Taufik Zaljáldot, Nazaret polgár- mesterét, mert Ki,foltoztak a libanoni agresszió ellen. Az ülésen Memahem Begin izraeli kormányfő úljalblb durva kirohanást intézett Franciaorszáq ellen a PFSZ mellett való kiállásáért. IA minlíszterelnök csodálkozásának adlatt Bangót afölött, hogy „imiág Izrael barátai is, maga Mitterrand él'nök is, támogatják a iPFSZ-t, és meg akarják menteni azt”. Szükségesnek látta hozzáfűzni: „meg fogjuk ebben akadályozni őt”. 'Augusztus 20-án - immár hagyományosan - a Kossuth Lajos téren ünnepélyesen avatják néphadseregünk új tisztjeit, ismét megrendezik a Parlament előtti Duna-szerkószán a vízi- és légiiparádét, este pediq szín- pompás tűzijáték nyújt látványosságot — tájékoztatták az újságírókat csütörtökön a Magyar Néphadsereg és a Magyar Honvédelmi Szövetség képviselői a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában. A már esztendők óta kialakult programnak megfelelőien az ünnepnapon délelőtt 10 órakor kezdődik a tisztavató s a Parlament és az Állami zászló előtt. Az idén először tesznek esküt a néphadsereg középiskolai katonai kollégiumából a főiskolára került 'ifjú tisztek. A tiszt avatást követően fél tizenkettőkor kezdődik a vízi- és léglparádé, amelynek rendezője a. Magyar Honvédelmi SzöSzűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizotságónak tagja, a KB külügyi osztályának vezetője csütörtökön találkozott a pihenés céljából hazánkban tartózkodó Gerry Pocock-kal, Nagy-Britannia Kommunista Pártja végrehajtó bizottsága vétség budapesti szervezete. Az idén immár huszonegyed,fk alkO- 'lamímaí veszik birtokukba a Dunát és a légterét a Parlament előtt az MHSZ sportolói, és a szövetséggel együttműködő szervek képviselői. A vízi- és l'éq'i- parádé résztvevői már javában készülnek a bemutatóra. A 21 órakor kezdődő tűzijá'- iték szirupom,pás fénykaronót varázsol málj'd Budapestre. A Nlit- rokémia Ipartelepek dolgozói és a Magyar Néphadsereg katonái * különös gonddal készítik elő az aIkotmánynapi tűzliljátékat. A petárdákat és a röppentyű- kek hagyományos helyükről: a gellérthegyi' Citadelláról, a keleti sétónytetaszokról, valamint a Gellért-iralkipa'rton elhelyezett kilövőáll l'amá sokról bocsa tjá'k fel, A félórás programban felhasználásra szánt robbanóanyag súlya meghal adja a 10 tonnát. Több mint Î600 különböző űrméretű és színhütású petárda kilövésiét tervezik. (MTI) politikai bizottságának tagjával, a párt külügyi osztályának vezetőjével. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről és a két párt közötti kapcsolatokról. Szűrös Mátyás és Gerry Pocock találkozója Nyári talajmunkák, szál ma betakarítás A tegnapi napon kapott tájékoztatás a mezőgazdasági munkákról az augusztus 11-i helyzetképet tükrözi, tehát az alább ismertetett adatainknál a mai napon valamivel többel számolhatunk. Augusztus 5-e és 11-e között szinte mindennap hullott több-kevesebb csapadék úgyszólván a megye egész területén. Ez 10 és 40 milliméter között mozgott. Talán mondani sem kell, hogy az esős időjárás zavarta, akdályozta a munkákat. A tetejében a múlt hét végén — mint arról lapunk keddi számában is hírt adtunk — Szekszárd térségében jeges eső esett és ez a cinkai, csö- tönyi és iván-völgyi szőlőkben kárt okozott. A nagygazdaságok közül a szekszárdi Arany- fürt Termelőszövetkezet 26 hektáros szőlőterülete szenvedett jégkárt. Az őszi búza aratásával augusztus 11-ig mindössze három termelőszövetkezet nem végzett, de az összes terület sem volt számottevő. Bölcskén vízborítás akadályozta az aratást. A még visszalévő terüleÜtcmes a termékfelvásárlás lekről a betakarítás csupán az időjárás függvénye. A szalma betakarítása mintegy hetven százalékban meg- törént, ezt a munkát is az ismétlődő esőzések Hátráltatták. A szalmabetakarítás, természetesen, kihatott a nyári talajmunkák végzésére, de itt sem rossz a helyzet, s ha folyamatosan csapadékmentes lesz az idő, a pillanatnyi lemaradást könnyen be lehet hozni. A napraforgó-területeken a gombabetegségek elleni védekezés folyik. * A búza szerződéses átvétele zavartalan, a keddi napon mindössze néhány százalék volt hátra. Ugyanígy történik a többi mezőgazdasági termény-, illetve termékféleségek felvásárlása-átvétele is. A nagyüzemek ugyanakkor olyan munkát is végeznek, illetve végeztetnek — tanúság rá képünk is —. amelyek a mezőgazdasági termelésbe majd csak később lépnek be, így például a Szekszárdi Állami Gazdaság talajelőkészítést végeztet a Szekszárd-paksi Vízitársulattal Görögszón. A vizitársulat gépei újabb területet tesznek alkalmassá Görög szón szőlő telepítésére.