Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-12 / 188. szám

2 Képújság 1982. augusztus 12, A libanoni válság (Folytatás az 1. oldalról) — Az izraeli légierő kedden este és szerdán ismét bom­bázta Nyugat-Bejrút peremvi­dékét és a libanoni főváros környékén lévő palesztin me­nekülttáborokat — jelentette a WAFA palesztin hírügynökség. A WAFA jelentése arról is be­számol, hogy a kedd esti tűz- párbajban 18 izraeli katona meghalt, a palesztin tüzérség egy izraeli üteget és három szállítójárművet megsemmisí­tett. A bejrúti- rádió ugyanakkor azt jelentette, hogy amerikai helikopterek szálltak le Dzsu- nie kikötő térségében, mintegy 15 kilométerre Észak-Bejrúttól. Egyelőre nem tudni, hogy a he­likopterek csapatokat szállítot­tak-e vagy sem. Egy izraeli hetilap szerint a Begin-kormány azt akarja, hogy az arab országok a Bejrútból távozó palesztin fegyveresek­kel együtt fogadják be azt a mintegy 8000 palesztint is, akit az izraeli katonák Libanon területén ejtettek fogságba. A lap úgy tudja, hogy az Izrael­ben tartózkodó Philip Habib amerikai elnöki különmegbizott ezt a kérdést is megtárgyalja az izraeli vezetőkkel. — Vitathatatlan, hogy köze­lebb kerülünk ahhoz a formu­lához, amely lehetővé teszi a palesztin harcosok távozását Bejrútból — jelentette ki szer­dán az egyik francia rádióál­lomásnak Claude Cheysson francia külügyminiszter. Cheys­son leszögezte: ha megerősí­tik, hogy a harcoló felek mind­egyike elfogadta a terv minden részletét, s ha a libanoni kor­mány erre felkéri, Franciaor­szág azonnal hajlandó elkül­deni csapatait Bejrútba. Elutazott a Irancia szenátusi küldöttség A francia szenátus kulturális 'bizottságának küldöttsége, amely augusztus 5—11 között tartózkodott Magyarországon, szerdán hazautazott. Megbe­szélést folytatott Péter Jánossal, az országgyűlés alelnökével és az országgyűlés kulturális bi­zottságával. Megvitatták a két ország közötti parlamenti és kulturális kapcsolatok aktuális kérdéseit és további fejleszté­sének lehetőségeit. A deleqáció találkozott dr. IKöpeczi Béla művelődési mi­niszterrel és Szarka Károly kül­ügyminiszter-helyettessel. Esz­mecserét folytatott áz írószövet­ség vezetőivel. Látogatást tett a művelődési minisztériumban, ahol a francia nyelvoktatás, iro­dalom és filmforgalmazás kér­déseiről tárgyalt. A küldöttséget fogadta Óvári IMiklós, az országgyűlés kultu­rális bizottságának elnöke. Jacque íLecompt, a Francia Köz­társaság budapesti nagykövete fogadást adott a delegáció tiszteletére. Amerikai-japán tengerészeti hadgyaknrlat A japán halászszövetkezetek erélyes tiltakozásai ellenére szerdán hajnalban nagyszabá­sú amerikai—japán haditenge­részeti gyakorlat kezdődött a Japán-tengeren, a Honsu-szige- tek partjainak közelében. Az ötvenezer négyzetkilométeres övezetre kiterjedő manőverek északnyugati határának egyik pontja közelebb fekszik a szov­jet Távol-Kelet Osztrovszkij- fokához, mint a japán száraz­földhöz. Minthogy a manőverek egy­beesnek a Japánban népélel­mezési cikkül szolgáló tintahal halászatának augusztusi főidé­nyével, a halászok féltik ha­laikat. Attól tartanak, hogy megismétlődik a tavaly májusi eset, amikor a lazac és a ta­vaszi pisztráng halászatának főszezonjában, egy hasonló flottatüntetés alkalmával, ame­rikai hadihajók véletlenül szét­szaggatták a hálóikat. Az oko­zott hatalmas anyagi kárra való tekintettel a hivatalos Tokió kénytelen volt a katonai meg­mozdulás felfüggesztését kérni amerikai szövetségesétől. Ám ilyen kérelem teljesítése idén fölöttébb kétséges lenne, mivel a demonstrációra 18 ja­pán és 16 amerikai hadihajót vontak össze. E haditengerésze­ti egységek a tengeralattjáró­felderítést és -elhárítást, vala­mint a légvédelmet és a felté­telezett ellenfél felszíni hadi­hajóin való közös rajtaütést próbálják ki. A tokiói sajtó szerint nyíltan szovjetellenes célzatú erőfitog­tatáson először vesz részt az Egyesült Államok 7. Csendes- óciáni flottájához tartozó öt­venegyezer tonnás Midway re­pülőgép-anyahajó. A gyakorla­tokat két részletben, augusztus végéig folytatják. Olaszország Pertini újra Spadolinit bízta meg Pertini olasz köztársasági elnök bejelenti döntését: ismét Spadolinit bízza meg az új kormány megalakí­tásával (Telefotó—AP—MTI—KS) Alessandro Pertini olasz köz- társasági elnök szerdán ismét Giovanni Spadolinit, a néhány nappal ezelőtt lemondott kor­mány elnökét bízta meg kor­mányalakítással — jelentették be hivatalosan Rómában, mi­után az olasz államfő fogadta Spadolinit a Quirinale palotá­ban. A jelenleg ügyvezető mi­niszterelnökként tevékenykedő Spadolini a megbízatást elfo­gadta. Római megfigyelők rendkívül nehéznek — egyesek kilátásta­lannak — tartják a köztársa­sági párt politikusának újabb kormányalakítási kísérletét. Az olasz fővárosban egyre inkább eluralkodik a vélemény, hogy az idén ősszel, vagy jövő ta­vasszal előrehozott választáso­kat tartanak Olaszországban. Mint ismeretes, a kormány- válságot a Bettino Craxi vezet­te Olasz Szocialista Párt rob­bantotta ki, amikor hét mi­niszterével kivonult az ötpárti kormánykoalícióból. A vita előz­ménye egy takarékossági tör­vénytervezet volt, amelyet a koalíciós kormányzat korábban jóváhagyott, de a parlament leszavazta. „Családi perpatvar?” Reagan tilalma lavinát indíthat el Sdhmidt nyugatnémet kancel­lár, aki nem hivatalos látogatá­son Ijárt az Egyesült 'Államok- ban, 'régi barátjának, Shultz 'új amerikai külügyminiszternek ar­ról panaszkodott, hogy az ame­rikaiak „tönkre teszik az Atlanti Szövetséget”. Cheysson francia külügyminiszter arról beszélt, hog.y 'Nyugat-Eurápának „na­gyobb határozottsággal" kelle­ne szem befordulni a a kelet- nyugati kereskedelmet bénító szovjetéllenes amerikai embar- góipolitikáivaL Ügy tűnik: íNyuqat-IEurópa ez­úttal nem marad meg a sza­vaknál. A sok kérdésiben eltérő álláspontot képviselő nyugat- európai kormányok, beleértve a konzervatív anaol kabinetet, szembeszálltak 'Reagan elnök gázturbina-szállítást tiltó intéz­kedésével. Valamennyi kormány utasította országában az érin­tett vállalatokat, Ihogy az ame­rikai tilalom ellenére teljesítsék a Szovjetunióval aláírt szállítási szerződéseket, 'juttassák el a Szovjetuniónak a Szibériától Ny-uqat-iEurÓDÓig húzódó gázve­zeték építéséhez rendelt alkat­részeket — mindenekelőtt a tur­binákat. AZ UTOLSÓ CSEPP... 'Reagan elnök rendelkezése, amely az amerikai szabadalma­kat felhasználó európai cégeket rá akarta szorítani az embargó- politikára — nyilvánvalóan az utolsó csepp volt a pohárban. Ez volt a,z a lépés, amellyel a. Szovjetunió ellen indított ke­reskedelmi háború átalakult az Egyesült Államok és iNyugat- Eurápa között vívott kereskedel­mi háborúvá. 'Egy réteggel mélyebben —, de még mindig gazda.sáqi vo­natkozásban — már az ellenté­tek egész hálózata rejtőzik. A gá zvezeték -ügybe n kibocsá tott tilalommal egy időiben oz ame­rikai kormány felemelt .büntető vámmal sújtotta a 'Nyuga.t-IEuró- pából érkező acélszálíítmányo­„Az AEG-Telefunkennek nem szabad meghalnia!” - hirdeti a vállalat tüntető dolgozóinak számos felirata. Ezt a nyugatnémet nagyvállalatot csőd fenyegeti, amely százezer dolgozó munka­helyét veszélyezteti. Az AEG-Telefunken egyike azoknak a közös piaci vállalatoknak, amelyeknek az amerikai elnök meg akarja tiltani, hogy gázturbinákat szállítson több százmillió dollár ér­tékben a szibériai-nyugat-európai földgázvezeték építéséhez. (Telefotó: UPI-MTI-KS) kát. Ily módon alkotja megvé­deni a magasabb önköltséggel dolgozó, drágább amerikai acélipart. A tetejében mindez akkor történik, amikor az alme- ri'kaii kormány — a farmerek nyomására — továbbra, is ad el galbonót o Szovjetunióinak. A vita oz amerikai kormánykörök­ben csupán arról folyt, hogy szeptember 30-án, a megálla­podás lejártakor ne új hosszú lejáratú szerződést kössenek, ha.nem csak a jelenlegi érvényét h o s s zabbítsá k ímeg. A gázvezeték-ügy mélyében tehát arról van szó-, hogy ez Egyesült Államok az általános válságban a gazdasági nacío- nalzmus ülj hűl lámán lovagol. A novemberben esedékes részle­ges választás közeledtével, bel­politikai meggondolásból a leg. szükebb értelemben vett nemzet- gazdasági érdeknek megfelelő­en cselekszik. ELNÖK VAGY ÓVÓNŐ? Ugyanakkor — ezt Tátijuk a gázvezeték 'példájából — meg akartja akadályozni 'nyugat- európai. szövetségeseit abban* 'hogy azok is érvényesítsek: sa­ját nemzeti és gazdasági érde­keiket. Dean Rusk, volt amerikai külügyminiszter megjegyezte egyik cikkében: „Senki sem je­lölte ki óvó néninek az elnököt és a hadügyminisztert Nyugat- Eurápa országai mellé". A gázvezeték ügyében Euró­pától követelt intézkedés, köz­ben pedig a szűk amerikai gaz­dasági érdekek könyörtelen ér­vényesítése olyan ellentét, amely immár a Washington és Nyugat- Európa közötti kapcsolatok vál­ságának még mélyebb, harma­dik rétegéhez vezet. Ez .már kifejezetten politikai kérdés. Itt a NATO, az Atlanti Szövetség jellegének értelmezé­séről van szó. 'Voltaképpen arról, hogy vajon a. 'NATO szuverén, nemzeti és biztonsági érdekeiket önállóan érvényesítő országok szövetsége-e, vagy pedig olyan szervezet, amelyben 'Washing­tonnak különleges uralmi pozí­ciói és jogai vannak, a többi állam pedig a csatlós szerepét játssza. Ügy tűnik, Reagan a gázvezetékturbina-tilalommal át­lépte a „tűrhetetlenséq határát". EURÓPA JOGA A feltételes 'mód használata mindenesetre indokolt. A iNATO európai államai ugyanis válto­zatlanul követik az amerikai po­litika fővonalát fegyverkezési, stratégiai és .politikai kérdések­ben. De fenntartják maguknak a jogot, hogy maguk döntsék el, milyen gazdaságpolitika fe­lel meg nemzeti és biztonsági érdékeiknek. Ha a szembenál­lást korlátozni lehet a gazda­ságpolitika területére, akkor valóban nem lesz szó másról, mint - Schmidt szavaival — „csa­ládi perpatvarról". t-i -e.) A „Kubango” és háttere Szerda esti kommentárunk. Miközben Portugáliában napról-napra feszültebbé válik a belpolitikai helyzet egy lisszaboni hetilap olyan leleplezést tett közzé, amely önmagában is felér egy bombarobbanás­sal. A hatás ráadásul Portugálián kivül nem is egy országot érint: Angolát, Kubát, a Dél-afrikai Köztársaságot, Zairét, Cabont. Az Expresso című lap cikkének lényege: az Angola déli tartományaiban a namibiai gerillák üldözése ürügyén kez­dődött dél-airikai támadás olyan szuperakció része, amely­nek nem kisebb célja van, mint a független Angola kormá­nyának megdöntése. A tervhez Pretoria biztosítja a pénzt és természetesen a katonai-politikai vezetést. Az akció au­gusztus végére vagy szeptember elejére időzített betetőzése­ként a Dél-Angolába bevonult apartheid-erők egyesülésé­nek a még itt működő, amúgy is Pretoria által életben tartott Unita nevű angolai szervezet csapataival. Ugyanakkor Gá­borion át Zairéba szállítandó zsoldosok egyesülnének a má­sik kormányellenes angolai csoport, az FNLA fegyvereseivel, — ez lenne a Luandára irányuló harapófogó északi szára. Ha a harapófogó valóban összecsukódna, akkor a kormány­párt, az MPLA disszidenseinek segítségével megbuktatnák a jelenlegi, forradalmi kabinetet és koalíciós kormányt hoz­nának létre, a fordulattal egyben megnehezítenék, sőt szinte lehetetlenné tennék a namibiai kérdés rendezését is — feje­ződik be a most nyilvánosságra került terv. Ezek után jogos a kérdés, hogyan láthatott napvilágot a leleplezés egy portugál lapban — ráadásul épp olyan­ban, amely közismerten közel áll Portugália jelenlegi kor­mányfőjéhez? Nézzük a tényeket. Angola lisszaboni nagy­követe leikereste Eanes portugál államfőt és közölte, Luan­dában tudják, hogy a „Kubango"-terv (a szó az ott állo­másozó csapatok miatt Kuba és Angola összevonásából született) kidolgozásának és végrehajtásának egyik köz­pontja a portugál főváros és Francisco Pinto Balsemao mi­niszterelnök erről régóta tud. Portugáliában növekszik a tiltakozás a jobboldalnak az alkotmány módosítását célzó tervei ellen. Tagadhatatlan az is, hogy az 1974-es „vörös szeglűs forradalom" után kidol­gozott alapokmány a világ egyik legdemokratikusabb alkot­mánya, azonban a mostani változtatásokkal, a államosítá­sok, az agrárreform megnyirbálásával, s több haladó szerv megszüntetésével — a jobboldal vissza akarja fordítani az idő kerekét. Nem lehetetlen tehát, hogy — valamelyest enyhíteni akarván a ránehezedő belpolitikai nyomást, — a portugál kormányfő azért döntött igy: a lapjában közölt leleplezéssel — közvetett módon — kísérel meg egy gesz­tust az őt biráló baloldal leié. HARMAT ENDRE PANORÁMA BUDAPEST losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, táviratban üdvözölte Ri­cardo de la Espriella-t, a 'Pana­mai Köztársaság új elnökét hi­vatalba lépése alkalmából. * Gáspár Sándor, a Szakszer­vezetek Országos Tanácsának főtitkára szerdán a SZOT szék­házában fogadta John Casteg- naro-t, a Luxemburgi Függet­len Szakszervezeti szövetség (OGB-L) elnökét, aki szabad­ságát tölti hazánkban. A szívé­lyes légkörű megbeszélésen tá­jékoztatták egymást a két or­szág szakszervezeti mozgalmá­nak helyzetéről, feladatairól. BECS A bécsi nemzetközi Unispa.ce ’82 értekezleten szerdán felszó­lalt Pál Lénárd akadémikus, az MTA .főtitkára, a magyar déle- gáció vezetőije. Rámutatott: a világűrkutatásbál a maqyar ku­tatók. a szocialista országok űr­kutatási együttműködésének és főként a 'Szovjetunió segítségé­nek köszönhetően, derekasan kivették részüket. Történelmi je­lentőségű esemény volt az 1980 májusában végróhajtott szovjet- magyar űrpáros sikeres tudejmá. nyos programija. Eddigi eredmé­nyeink alapján vált lehetővé, hogy a magyar űrkutatás 'be­kapcsolódjon az 1984—86. kö­zötti .időszak egyik legnagyobb horderejű, komplex tudományos vállalkozásába: a Venus bolygó és a Halley üstökös megfigyelé­sébe. VARSÓ Augusztus 23-án kezdődik a varsói rendőrgyükos és hét tár­sának pere. Róbert Ch. ez év februárjában a varsái villamo­son pisztolylövésekkel halálosan megsebesített egy 'rendőr törzs- őrmestert. A merénylő éllen vá­dat emelnek erőszakos úton történt fegyverszerzés, valamint óllalmellenes fegyveres szerve­zetben való részvétel miatt is. LOS ANGELES ILos Angeles elöljárósága egyhangú határozatban felkérte az ügyészséget, hogy vizsgálja felül o néhai filmsztár, Marilyn Monroe hlúsz évvel ezelőtti 'ha­lálának körülményeit. Egy Los- Angeles-'i nyomozóüaynökség vezetője ugyanis közölte: tízévi munka után arra a következte­tésre jutott, hogy a sztárt a CIA ölte meg, mert IMonroe nyilvá­nosságra akarta hozni a Fidel Castro kubai vezető elleni .me­rénylet tervét. Az akcióról a szí­nésznő állítólag Robert Kenne­dy akkori igazságügy-miniszter­től értesült. Megfeszített erővel folytatódnak o szeghalmi égő gázkitörésnél a fúrótorony acélmaradványainak eltávolítására irányuló erő­feszítések. (Telefotó—MTI—KS)

Next

/
Thumbnails
Contents