Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-28 / 201. szám

6 Képújság 1982. augusztus 28. Múltunkból- Köztudomású, hogy a nemzetközi és a magyar Vöröskereszt is háborúk­ban született, lett ismertté és elismertté. Nálunk, sőt egész Európában, már ne­gyedik évtizede nincs há­ború. Mi ma egy szocia­lista országban a Vörös- kereszt szerepe?- A Vöröskereszt valóban háborúban született, így a te­vékenységének vannak hagyo­mányos területei, amelyeket megőrzött, de megújulva alkal­mazkodott a megváltozott kö­vetelményekhez is, és új munka­formák, módszerek és működé­si területek is kialakultak. Az alapelv változatlan, és ez a segítségnyújtás, a humánum általános elvei alapján. Termé­szetes, hogy ez nemcsak meg­valósítható a szocialista társa­dalomban, hanem egybe is esik annak alapelveivel, ezért társadalmi igény a Vöröskereszt működése. Olyan szervezet és egyben tömegmozgalom va­gyunk, amely a társadalom- politikai célkitűzések megvaló­sítását szolgálja a maga sajá­tos eszközeivel, és működési területén. I- A Vöröskeresztet sokan úgy ismerik, hogy egyenlő a véradással, a véradómozgalommal. — Magam is ezt a feladatot említettem volna először és egyáltalán nem azért, mert úgy gondolom, hogy a mozgalom egyenlő a véradással, hanem azért, mert ez olyan hagyomá­nyos szerepünk, amelyet meg­őriztünk békeidőben is. Azért is ezt említem elsőnek, mert a feladatainkat — úgy érzem — itt sikerült maradéktalanul megoldani. A betegellátást tel­jes egészében ki tudjuk szol­gálni. Természetesen ezt a munkát éppúgy, mint a többit, nem egyedül végezzük. A vér­adásban a szerepünk a meg­győzés és felvilágosítás, a szer­vezést, a szakmai irányítást a megyei kórház vérellátó köz­pontja végzi. Már 1977-ben megvalósult megyénkben a térítésmentes véradás, és működnek az úgy­nevezett készenléti brigádok, akik az azonnal jelentkező igé­nyek alapján segítenek a baj­bajutottakon. Nem szeretnék nagy szava­kat használni, de a munkánk valóságos alapját az teremti meg, hogy minden emberben megvan a természetes érzés és készség, hogy segítsen máso­kon és önmagán. Erre az álta­lános emberi érzésre építünk. I- Hány rendszeres vér­adó van, és vannak-e kö­zöttük fiatalok? — A polgári lakosság hat szá­zaléka rendszeres véradó Tolna megyében. Azért fontos ezt így megfogalmazni, mert mint köz­tudomású, a fegyveres testüle­tekben is hagyomány a véradó­mozgalom. Nem tagadom, öröm, hogy ezzel egy százalék­kal megelőzzük az országos át­lagot. Általában nem vagyok a statisztikák híve, nem is biztos, hogy meg kell előznünk min­denben az országos átlagot, de ez esetben ez a szám mutat valamit. A véradók fele har­minc év alatti. A visszatérő do­norok aránya több mint kilenc­ven százalék, és énnek is van jelentősége, mert azt bizonyít­ja, hogy stabil gárdánk van. Csak azok maradnak ki közü­lük, akik idősek, vagy közben maguk is megbetegedtek. Jelentkezik ezen a területen is az új feladat, az úgyneve­zett plazmaferezis. Csak a vér­plazmát adja a donor, a többi alkotórészt visszajuttatják a szervezetébe. Az országos prog­ram célkitűzése szerint a hato­dik ötéves terv végére ez ösz- szes véradás egyötöde lesz ilyen. Ez azért jelent propa­ganda- és szervezési feladatot, mert bár itt is egyszer szúrnak csak, de a centrifugálás időt vesz igénybe, ezért a donor számára egyszerűbb, ha nem kell ennyit várnia. Az ő szerve­zetének viszont az új eljárás az előnyös, mert csak a plazmát kell újratermelnie. — A családomban és a környezetemben is tapasz­taltam, hogy minden vér­adót köszöntenek a szüle­tésnapján, akik ennek a látszólag apró figyelmes­ségnek nagyon örülnek.- Ezt nem mi intézzük, ha­nem a vérellátó központ, csak az üdvözlőlapot biztosítjuk hoz­zá. Az aktivisták társadalmi és erkölcsi megbecsülését viszont hallatlanul fontosnak tartom, már csak azért is, mert az em­berek ilyen módon érzelmileg is jobban kötődnek mozgal­munkhoz. Régebben rendez­tünk Központi ünnepségeket, de ezekről hamar kiderült, hogy nem biztosítják a megfelelő társadalmi nyilvánosságot, el­ismerést, a véradók és más ak­tivisták számára. Azóta a kitün­tetéseket , tá rsadalmi ünnepsé­geken, a többi dolgozó előtt, adjuk át segítőtársainknak. Farkas Pál szobrászművész ké­szített nagyon szép plakettet és újabb elképzeléseink is van­nak. Az elismerésből eddig va­lahogy kimaradtak például a készenléti csoport tagjai. Már készül egy kisplasztika, ame­lyet a megyei vezetőség dönté­se alapján kétévenként ítélünk oda az arra leginkább érde­meseknek, emléklap kíséreté­ben.- Szerintem is fontos azok társadalmi és erköl­csi megbecsülése, akik ön­zetlenül segítenek máso­kon, de mennyien van­nak?- A Vöröskeresztben huszon­háromezren. Háromszázhuszon­hét alapszervezetünk működik a községekben, üzemekben, in­tézményekben és középiskolák­ban. Ebben nincsenek benne a gyerekek, akik az úttörőmozga­lomban folytatnak hasonló te­vékenységet, mint csoportok. A szervezetnek alapszabálya sze­rint csak 14 éven felüliek lehet­nek tagjai. Az öt év alatt 14,3 százalékkal nőtt a taglétszá­munk és ez is olyan adat, ami már mutat valamit. A munka­helyi és községi alapszerveze­tek mellett lakótelepiek is ala­kultak a városokban, ezek szer­vezéséhez pótolhatatlan segít­séget kaptunk a lakóterületi pártszervezetektől és a nép­fronttól. I- Végül mi is majdnem megmaradtunk a véradás­nál, már alig jut hely a ■ többi fontos terület átte­kintésére. — Annyiban ez nem jogta­lan, hogy a Vöröskereszt több mint 100 évvel ezelőtt valóban a köré szerveződött. Itt hadd mondjam el, hogy a centená­rium és a véradómozgalom év­fordulója sokat segített ne­künk. Sokkal többen ismerték meg munkánkat, mint azelőtt, nagyobb társadalmi nyilvános­ságot kaptunk. Igaz, ehhez hoz­zájárult a gyerekek, majd a rokkantak éve is. Az akkori fel­ajánlások is bizonyították, hogy az emberekben mennyi az ön- feláldozás és a segítőkészség. Két és fél millió forint gyűlt össze a tartósan beteg gyere­kek üdülőjére. Ami pénz az ak­ció után érkezett rokkantak vagy mozgássérültek megjelö­léssel, azt eljutattuk a rászo­rulóknak. Segítettünk a szüksé­ges tárgy vagy eszköz beszer­zésében is. örültünk a siker­nek, de azért ez a munka a megfelelő egyesületek tevé­kenységi körébe tartozik. I — Mit tudnak a befize­tések felhasználásáról?- Nagyon fontosnak tartom, illetve tartja a megyei vezető­ség a visszacsatolást. Minden­kit név szerint, illetve a kollek­tív befizetőket köszönőlapon értesítettük arról, hogy mire használtuk fel az összeget. Elő­fordult az is, hogy mozgássé­rültet összehoztunk azzal a kö­zösséggel, amelyiknek a fel­ajánlását ő kapta meg. A ha­todik ötéves terv szerint 200- zal nő a megye szociális ott­honi helyeinek száma. Ehhez indítottunk akciót, több mint hétszázezer forint van a szám­lán, már készül a köszönőlap. I- Fontos társadalom- politikai cél az egészség- védelem, mit tehet ennek érdekében a szervezet? — Szerintem sokat. Tevékeny­ségi köreink tulajdonképpen nem különülnek el egymástól. Döntően az egészségügy álla­mi feladatait szolgáljuk, de ezen a területen is minden min­dennel összefügg, kiegészíti egymást. Márciusban az alap­szervezeti titkárok igényei alapján elkészül az egész évi program, amihez aztán ragasz­kodunk is. Ebben benne van, hogy mikor, hol, kiknek, milyen előadás, tanfolyam, vagy vetél­kedő lesz. A TIT-től biztosítjuk az előadókat. Témája szerint ez a munka is egészségvéde­lem, de persze általában köz- művelődés is. Törődünk a gyerekektől kezd­ve az öregekig minden kor­osztállyal. Az előző években fantasztikusan nagy munkát végeztek el az alapszerveze­teink, amikor teljeskörűen fel­kutatták azokat az idős embe­reket, akik társadalmi gondo­zásra szorulnak, és ezzel per­sze nem is ért véget a munká­juk, mert a tanácsokkal, az alapellátásban dolgozó egész­ségügyiekkel, a népfront akti­vistáival közösen próbáljuk megoldani a társadalmi gon­dozást. Nagyon fontos mun­kánk a családgondozás, ami egyúttal a legnehezebb, de eb­ben is számíthatok a kis létszá­mú, de annál fontosabb appa­rátus tagjaira. Ahol talán már léptünk is előre, az az utógondozás. Erre szükség van még az állami gondozottak esetében is, mert az kevés, ha elintézzük, hogy a gyereket kiemeljék veszélyes környezetéből. Utána gondozni kellene a családot, segíteni a szociális és a műveltségi hát­rányon. Rendszerint alkoholiz­mus is van a családban. Azt gyógyítani kell, majd megint jön az utógondozás. Bár van a megyében három klub, ahol gyógyult alkoholisták szervez­nek maguknak programot, de ez még kevés. I — Az alkoholizmus kü­lönben is nagyon bonyo­lult betegség és súlyos társadalmi gond... — Én is úgy gondolom, hogy ezt csak társadalmi úton nem lehet megoldani, csak kiegészí­teni tudjuk az állami feladatot. Szerintem a gyógyult alkoholis­ták utógondozásához is hivatá­sos hálózatra lenne szükség. Visszatérve az előbbiekre, ha mindez megvan, akkor a gye­reket is vissza kellene juttatni a családba és persze tovább is ott állni mögöttük, s folytatni a családgondozást. Azért mert mindez nehéz, nem mondunk le arról, hogy . legalább részeredményeket ér­jünk el. Társadalompolitikai kérdés ez, mert itt végül is — sokak hiedelmével ellentétben - a hátrányos helyzet esetében egyáltalán nem cigánykérdés­ről van szó. Én úgy szoktam megfogalmazni, hogy elmara­dott életmódú családok, de ez csak az egyik csoport, mert az alkoholisták között vannak ér­telmiségiek is. A gyerek szem­pontjából mindkettő veszélyez­tető környezet lehet. I- Most már csak rövi­den tudunk szólni a többi feladatról. — Nem beszéltünk még az elsősegélynyújtásról, ami szin­tén hagyományos tevékenységi köre a mozgalomnak. Itt is több korosztállyal foglalkozunk. Van­nak önkéntes ápolónőképző tanfolyamaink, az úttörőknek táborokat és vetélkedőket szer­vezünk az úttörőmozgalommal együtt, illetve azon belül. A középiskolásoknak is az élet­koruknak megfelelő programot igyekszünk biztosítani. Hozzánk tartozik még a lakosság felké­szítése a polgári védelmi fel­adatokra. Szeretnék még szólni röviden — hiszen erről a Népújság már többször írt — a beteg gyere­kek üdültetéséről. Utólag meg­lepő volt, legalábbis számom­ra, hogy itt milyen nagy, eddig fel nem ismert igényről van szó. Ugyanakkor nagyszerű élmény, hogy sikerült. Azzal együtt is így van, hogy bennem mély nyomokat hagyott az a sok tra­gédia, amivel a rokkantak éve óta találkoztam. Ez csak to­vább erősíti bennem, hogy mek­kora szükség van a Vöröske­reszt segítségnyújtására. Egyéni kéréseket is igyekszünk teljesí­teni, és amióta nagyobb a fi­gyelem a Vöröskereszt iránt, jönnek is hozzánk külföldi gyógykezelést vagy orvosságot kérve. — Nem titok, hogy mi tíz éve ismerjük egymást, az olvasók viszont nem is­merik a megyei titkárt. A sok lehetséges közül végül hadd válasszam ki azt a ' kérdést, hogy miért vállalt három gyereket, olyan munka mellett, ami nem osztható be reggel nyolc és délután öt közé. — Azért van három gyere­künk, mert négyet szerettünk volna... Meg kell mondanom, hogy segítség nélkül ez nekem sem menne. A férjemmel kö­zösen csinálunk mindent, ő tu­domásul veszi, ha nekem 10 nap éjjel-nappal a beteg gye­rekek táborában van dolgom, de ez is csak kölcsönös lehet. A gyerekek még kicsik, meg­szokták ezt az életformát, öt­hónapos koruk óta megy min­denki a saját „dolgozójába”. Az is igaz, hogy szerencsém van, nem betegesek, és számít­hatok a szüléimre is, amióta nyugdíjasok. Azelőtt előfordult, hogy félnaponként váltottuk egymást a férjemmel, ha egyik gyerek beteg volt. Nem is tudom elképzelni, ho­gyan végezhetném a munká­mat, ha a saját családomat meg elhanyagolnám. A szabad­időnkben meg tudjuk csinálni, hogy olyan intenzíven vagyunk együtt, ami pótolja a néha je­lentkező időhiányt. I- Köszönöm a beszél­getést. — Én köszönöm, hogy beszél­hettem a munkámról. IHÁROSI IBOLYA HADIKENYÉR A KIRÁLY ASZTALÁN Mem tudóim, mert nem állnak rendelkezésre források, hogy mennyire nyugtatta meg a me­gye 'lakóit az a. közlemény, amely a megyei sajtéban je­lent meg 1915. április 12-én. Ebből a rövid hírből ugyanis arról szerezhettek' tudomást az olvasók, hogy a király Ferenc József is hadikenyeret evett. Az első világháború első esztende­jének végén már egyre jobban akadozott az ellátás, a liszt- és kenyérellátás pedig egyenesen rossz volt. A megyeszékhely is esetenként már hetekig liszt és kenyér nélkül volt. Ilyen körül­mények között jött az írás. Idéz­zük mi is: „Jön a hír a Burgíból, a király lakóházából!, hogy a magyar nemzet jóságos nagy királya, lovaglás fejedelme már hóna­pokkal ezelőtt elrendelte, hogy a királyi udvar, s a királyi asztal részére hadi kenyeret süssenek. A nagylelkű, jóságos öreg úr épp úgy ki akarja, venni részét a hadiállapot következményei­ből, mint bármelyik polgára a hazának. Sőt, még jobban ta­lán, mint a mi polgárságunk, melynek soraiban, sajnos még mindig vannak, akik tiszta bú­zakenyeret sütnek és fogyaszta­nak. A magyar nemzet 85 éves királya megtehetné, hogy szép, fehér búzakenyeret süttessen magának, ám a Felség nemes királyi gondolkodásával nem egyezik meg, hogy amikor a harctéren meggyötört magyar katona, s a polgárság becsüle­tes gondolkodású nagy része is kukoricás kenyeret eszik, az ő asztalára foszlós, fehér kenyér kerüljön. A király szigorú pa­rancsát természetesen keresztül is viszik, s az ellenőrzés is meg­történik, hogy a parancs légim i- niciozusabban teliijeSíttessék". A hitből tehát kiderüli, hogy a király asztalára, legalább ju­tott hadikenyér (!.!) De mi jutott o szekszárdiaknak? A június 1-i újság egyik hiíre így kezdődik: „Mines' liszt, nincs kenyér. A vasúti szállítás néhézségei kö­vetkeztében Szekszárdon néhány nap előtt kifogyott úgy, hogy sok család kenyér nélkül van. Ez természetesem nagy baj, és sok jajveszékelésre, zúgolódás­ra, rémlátormásra ad okot és al­kalmat.” A cikk mentegetőzve írta, hogy a, hiánynak nem o ható­ság az oka... Két héttel később pedig orról közölt terjedelmesebb írást a Tolnavánmegye és a Közérdek, hogy igaz ugyan, 118 zsák liszt érkezett a megyeszékhely lakói részére, de abból mintegy 50 zsáknyi ehetetlen, csomós, do­hos, elázott... A szerző megteszi a maga javaslatát: amennyiben Szekszárdon még lefoglalt ga,- bonakészletek vannak Szek- szátd ezután! lisztszükségletét úgy kellene kielégíteni, hogy a város kapja meg a kiutalt ga­bonamennyiséget és azt a vá­ros maga őröltesse meg a helyi és környékbeli malmokban, ma­ga keverje, illetve a különböző liszteket a keverés arányában utalványokon adja, ki a fogyasz­tó közönségnek!. — De hiába a javaslat, a megyeszékhelyen nem volt már egvetlen szem le­foglalt gabona, sem ! OROSZ HADIFOGLYOK A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGBAN június 21-i számban orról ol­vashatunk vezércikket, hogy a hadiban állá ország a munka­erőhiány felszámolása érdeké­ben igénybe veszi- az orosz ha­difoglyokat, kihelyezik őket gazdaságokba a mezei munkák elvégzésére. „Az orosz aratók” címlmel július 19-én közölt cikk már részletesebb adatokat kö­zöl erről a témáról. „Tamásiból írják, hogy a me­zei munkára, kiadott hadifoglyok még egyre érkeznek. Július Id­án 1022 fogoly volt a járásban, éspedig: Majsaimikl,ős-váron 570, Szemcséden 300, Naqyszokolv- ban 9,2 és Koppány szántón 60. A foglyok 30-rá0 főiből álló cso­portokban. a pusztákon dolgoz­nak, kivéve Nagvszokolyt ahol eqyenkint kisgazdáknál aratnak. Azonkívül T50 osztrák-Hmaayair lábadozó katona van Maljsa- miklósvár községiben és 50 Szemcséden,, összesen tehát 1172 munkás pótokig, a Hadba - vonultakat, ez a szám körülbe­lül 1500-ra, foa emelkedni, mire e sorok napvilágot látnak... A hatóságoknak és a csend­őrségnek persze óriási munkát adnak a foglyok, kiknek csak mégis észre kell venniök, hogy állandó éber felügyelet alatt vannak. Ehhez járul, hogy a já­rásban még 1850 Isztriái kitele­pített is el van helyezve, tehát összesen közel negyedfélezer idegen áll ellenőrzés alatt." A cikk a, lakosság és a hadi­foglyok kapcsolatáról csak jót írt. „Voltak, akik aggodalmasnak találtak a, mi katonáinknak ta­lálkozását az oroszokkal. Ezt az aggodalmat fényesen eloszlatta a simonlmaljori találkozás, ahol 100 orosz és 50 magyar katona dolgozik. A magyarok hangos „szervusz, testvér, öreg masz­káié !” kiáltásokkal paroláz- tak..” Riportok is jelentek meg, amelyek arról számolnak be, hogy jól érzik itt magukat -a foglyok, s nincs honvágyuk. De ennek ellentmondanak azok a tények, hogy szinte naponta napirenden voltak a szökések, vissza! nd ültök O-roszorszá gba. A szökevényeket, ha elfogták őket, a központi hadifogolytá­borba vitték. SZTRÁJK A NAGYBIRTOKOKON Szüksége is volt a megye me- zőgozdgságánalk a hadifoglyok munkájára. Mert bár a háborús rendelkezések megtiltottak min­den sztrájkot, Tolna megyében időről-időre megtagadták az agránproletárok a munkát. így volt ez már 1915 március elején is. Az esetről nem Hallgathatott a megyei lap. Mezőgazdasági munka »sztrájk Címmel a többi között a következőket írta : „.„.Fürgédén a leszerződött keszthelyvidéki munka sok most léptek sztrájkba, 22-en. A csendőrség közbelépésére a többség munkába állt, néqyet azonban a főszolgabíró elé kel­lett állítani, aki fejenkint 15 na­pi elzárásra ítélte őket, és azt fellebbezésiük dacára azonnal meg kellett kezdeni nekik. Fel­lebbezésüket ügyvéddel akarták megcsináltatni, de erre Tamási­ban egyik ügyvéd sem vállal­kozott. Máir egy héttel előbb 14 munkás hazaszökött Keszthelyre, a mostani sztrájkra- pedig az adott okot, hogy az intézőnek nem lévén elég aprópénze, egy nappal később fizette ki őket... Újabban Bistihitz János mai­sai gazdaságában tagadta meg a miunkát 20 zalomegyei mun­kás. Ezekből 10 ember a csend- őrség közbelépésére munkáiba állt, a többit azonban, fel kel­lett jelenteni. A tele.fonhírne a főszolgtabíró kiment a helyszí­nére. A munkások kijelentették, hogy nem maradnak Maisán, mert nem akarnak istállóban aludni, hanem fűtött szobákat kívánnak. Erre azonban szerző­désük szerint nem lelhet igényük és az istálló, melyben jószág is áll, nem túl hideg. Eqyébk'mtaz ideqen munkások mindig ott ta­nyáztak. A sztrájkolok kétségbe vonták, hogy azért be lehetne őket zárni, de nyomban meg­győződtek tévedésükről, mert a főszolgabíró fejenkint 15 napi elzárásra ítélte őket és bekísér­tette őket a, tamási járásbíró­ság fogházába, amely talán melegebb, mint a malisai istálló, de viszont itt sokkal keveseb­bet lehet keresni. De a mun­kás nép csak nem alkarja meg­tanulni, hogy a munkástörvény drákói szigora e!len hiába-min­den erőlködés.” * A háború természetes vele­járója az áruhiány és az ár­emelkedés. Alig Van, lap, ame­lyik ne tenné szóvá esetről eset­re a drágaságot. Az 1915. feb­ruár 11 -i számában a- Tolna-vár­megye és a Közérdek a többi között ezeket írta : A drágaság folyton emelke­dő meglepetései között a fo­gyasztó közönség elképedve szörnyűlködik, panaszkodik, zú­golódik. A liszt, a hús, a ke­nyér, a krumpli, a zöldségfélék ára- hihetetlen magasságra emelkedik, a petróleumot már alig lehet meafizetni. Bab, len­cse, borsó csak na-aVsáqos urak asztalára kerülhet. A Cukor nap- ról-nao-ra drágul az alma kiló­ja 1 korona. A ri-zsa fénvűzésl cikk lett. Általában: a fűszer- üzletek minden cikkének ára naioról-naora emelkedik. És se­hol sem látszik. Hoav mi lesz a végkifejlet az áremelkedésben”. K. BALOG JÁNOS Savanya Gézánéval, a Vöröskereszt megyei titkárával

Next

/
Thumbnails
Contents