Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-14 / 190. szám

1982. augusztus 14. KÉPÚJSÁG 7 Édesanyám, házasodni akarok A gyerekek megnőnek, és családalapításra vállalkoznak. Ki korábban, ki később, de „megérik”,' s egyszercsak ko­pogtat szüleinél, hogy háza­sodni kéne... Decsen,-Öcsény- ben a házasélet kezdetének szokásai évszázadosak, a la­kodalom hagyományait be kell tartani. Decsen, Öcsényben a múlt héten több lakodalom is volt. Egyre meghívást kaptunk. . . ^ * CSÜTÖRTÖK, DÉLELŐTT KILENC ÓRA Az öreg utca elején fiatal- asszonytól kérdeztük, hogy me­lyik az öreg utca. Ö azt nem tudja, de ez a Hunyadi utca... Amint száz méterrel arrább haj­tunk, idősebb ember mondja, hogy éppen jó helyen járunk. Különösen alkalmas helyen álltunk meg, mert itt lakik ép­pen Márkus, az öregebbik. Eb­ben az utcában három Már­kus János is lakik, az öreg, a fia, meg annak a fia. Igen, igen, mindegyik János, de a legkisebb, a „Jancsi”, az nősül most. De ő az apjánál lakik még, a 28-as számú házban. Ott fékezünk. A nagy vaskapu szépen kifestve, a tornác ajtaja frissen lakkozva, a gangon álló oszlopok ragyognak, szint­úgy a kövezés. Meg a falak. Festve, mázolva van itt min­den. Az udvaron már nagy a nyüzsgés. Jó helyen járunk. Jön a ház asszonya, Jutka néni, középkorú, jól tartja magát, az ilyen asszonyokra mondják, hogy tűzről pattant. Az ember valahol a tanácsház udvarán jár, a sátrat ellenőrzi. A fiú, a vőlegény éppen most érkezik Wartburg autóval, ő is ügyet intézett. Előadjuk a jövetelünk célját. Tiszta szobába invitál­nak, bort tesznek az asztalra, harmatos szódásüveg kíséreté­ben. » — Hát akkor, tessék monda­ni — szól az asszony, a há­rom nap múlva örömanya. — Képesriportot szeretnénk közölni a fiuk esküvőjéről. En­gedik-e ezt a munkát? — Ó, nagyon szívesen. Csak tessék dolgozni. De velünk ne törődjenek. Mi csináljuk a dol­gunkat, maguk meg a magu­két. .. — Este találkozunk — mond­ja a fiatalember. CSÜTÖRTÖK, ESTE NYOLC ÓRA Vagy húszán sürögnek az udvaron, s a szép nagy ház szo­báiban. Most nincs „tiszta szoba", az ágyakon metélt tészta kiterítve. Az a helyzet, hogy legjobb az ilyen levesbe- valót házilag készíteni, mint ahogyan a baromfiak is elke­rített ketrecben várják sorsu­kat — valamennyit a lakodal­mas résztvevők hozták. Szem­lére invitál a házigazda mun­katársa a pincébe. Tucatnyi ládában sör. Hordószám a bor. Meg is kóstolnánk, ha ép­pen nem „kormánybiztosok” lennénk. Kezdődik a vacsora­előkészület. Most tartja a „fiú” a legénybúcsút. Néhányon már bent ülnek a középső szo­ba hosszú asztalánál: Illés Fe­renc lakatos, a feleségével, Fü- löp János a feleségével, ő lesz majd a vőfély, a BHG-nál rak­táros, Kemény Csaba hegesztő, ugyancsak a feleségével, Kozik László festő-mázoló és Tóth Zoltán hegesztő „szólóban" van, ők még legényemberek, „hál’ isten” — mondja gyorsan Tóth Zoltán és megüti az asz­tal lapját, balkézzel, középső ujjával, alulról... Mind fiata­lok, alig túl a huszadik éven. Fülöp János a legidősebb, hu­szonöt éves. Közben előhívják a halfőzés­hez értőket. Ponty, kárász és apró csuka már megtisztítva, a hűtőben várja ételié válását. Meg is történik, negyven perc alatt. Ez idő pedig elégséges ahhoz, hoqy megismerjük Már­kus János — az ifjabb és az idősebb — életútját, családjuk történetét. A ház, amelynek vendégei vagyunk, négy személynek ad otthont. Tehát: Márkus János, az apa, traktoros a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság­ban, felesége — Jutka asszony — az iskolanapköziben sza­kács. A leány az egészségügyi középiskolába jár, most máso­dikos. Az öreg utcában lak­nak már igen-igen rég óta, úgyhogy az emlékezet nem is jut el odáig, hogy pontos dá­tumot halásszunk elő. A négy­szobás ház összkomfortos, há­tul az udvarban két hízónak- való — a harmadikat pénte­ken vágják le —, számolatla- .nul az aprójószág, és a he­gyen egy kis szőlő, új telepi- tésű. A szőlőnek hozzák az idei borát, azaz a tavalyit. Szép bor, jó, éppen ez való a ha­lászléhez, mert így aztán nem hiszi az a hal, hogy kutya ette meg, mivelhogy nem vízzel öb­lítették le. Ezt Márkus Zoltán mondja, a gabonaforgalmi raktárosa, az örömapa öccse. Vége a vacsorának. Azt vár­nánk. hogy a fiataloktól, a középső szobából majd vala­miféle nóta hangzik, netán pohártörés zaja. Ám hiába vár­juk csőre töltött fényképező­géppel az „eseményt” — csak csendes ajtónyitásra figye­lünk, és elköszönnek a fiúk, feleségeik. Hajnalban öt óra­kor kezdik a munkát legtöb­ben. Mi, „öregek" a hallban még tartjuk a frontot egy da­rabig, a sok-sok munkáról, a nehéz traktoroséletről beszél­getünk, „megváltjuk” a vilá­got, de már éjfélre jár, indu­lunk haza. PÉNTEK, DÉLELŐTT ÖCSÉNYBEN Illések háza, a menyasszony otthona Öcsényben, a Bethlen Gábor utca 16. számot viseli. Illésné, Kertész Rozália nagy és erős szólítgatásokra kerül elő, mivelhogy itt aztán igen csak sok ember tesz-vesz. Fe­hér kötényben minden asszony, az emberek némelyike már kicsit hangosabban beszél a szokottnál. Érthető, hiszen a Rozália leánynak holnap be­kötik a fejét... A család né­pes. Illés István, a termelőszö­vetkezet kőművese, felesége az iskolanapköziben szakács, a fiú — ugyancsak István —, 24 éves és a TÁÉV-nél asztalos, a leány fodrász. öreg Kertész mama fényesre koptatott kampósbotjával áll meg mellettünk. Kézcsókolom- mal köszöntjük a nénit. Remeg a keze, szemei könnybelábad- tak, tüsténkedik, „hozzatok már a vendégeknek kuglófot, meg italt" — hozzák is mind­egyiket, rövid italt, hosszút, sört, kuglófot, omlós kalácsot... Kertész mama sír. — Kilenc gyerekemet háza­sítottam ki. Most meg az uno­kámat. Könnycseppek hullanak az idős asszony szeméből. Akkor meg igencsak elérzékenyül, ami­kor az unokája gyönyörű szép menyecskeruháját — sárközit természetesen — bemutatja a készítője, egyik leánya, Vidáné, aki más tisztében a főszakács. A főszakácsnak ugyancsak van dolga. Rá vár az egész la­kodalmi „apparátus" irányítá­sa, a készletek számbavétele, a nyersanyagok kellő osztása. Kétszázötven vendégre előké­szítettek, már tegnap levágtak egy százhatvan kilós hízót, öt­hat férfi most ennek a húsát trancsírozza : pecsenyének, hur­kának, kolbásznak. Az udvaron három csoportban dolgoznak az asszonyok, közöttük csak egy a férfi. Az egyik brigád a csirkét vágja, s az üstben for­ró vízben fürdeti, majd a hosz- szú asztalra dobják, ahol a fürge kezű fehérnépek megsza­badítják a csirkéket tollúktól, másutt pedig a finomabb pu- colást végzik, lángon pörkölik a tyúkokat, kacsákat. Százhú­szat pontosan. A harmadik csoport, ha le­het, még „fehérebben" öltö­zött: tortákat készít. Tegnap kemencében megsütötték a tésztát, most a krémet keverik, a díszítéseket készítik elő. Négy nagy vájdlingban négyféle ízű krémet kevernek. Százhúsz tor­tát kell megtölteni, földíszíte- ni. Az öreg gazda, azaz a menyasszony nagyapja úgy ci­garettázik, mint egy kazán, bodor füstje mögött hol ide, hol amoda küld epés, tréfás megjegyzéseket, bizonyos ba­romfinépek, azaz a „csirkék állapotáról"! S közben szíves invitálást kapunk, mivel a készülőknek már föltették az ebédet, birkapörköltet. Annyi a nép, mondja a nagypapa, hogy a készítőknek külön kel­lett vágni állatot. Az ürü nyolc­vankilós volt. Most már for­tyogó pörkölt. Még átszaladunk Decsre. Ott is lázas készülődés az egész házban. A reggel levá­gott, ugyancsak százhatvan ki­lós hízó „alkatrészei” rnár bog­rácsban abálódnak, más hú­sokat pedig hozzáértő kezek a holnapi töltöttkáposztához, pecsenyéhez, hurkához, kol­bászhoz készítenek elő. Kis­kocsik gördülnek ki a portá­ról, kiskocsik jönnek, fehér ab­rosszal gondosan letakarva mindegyik. Ismeretlen helyre utazik ki tudja miféle holmi a kocsikban. Azt viszont kézzel fogjuk, és minden érzékszervünkkel ta­pasztaljuk, hogy a reggelire kínált kerek kalács fölséges ízű, valóban lakodalmi, azaz királyi eledel. A friss, meleg kalácsot borssal, zsírral, ízesí­tett tejföllel öntik nyakon — ez a készítők reggelije. Őcsény- ben pedig az a szokás, hogy minden készítő hazavisz egy- egy ilyen kalácsot. Ott 270-et itt 220-at sütöttek. Volt dolguk a decsi-őcsényi pékeknek bő­ségesen — mondani sem kell, hogy mindegyik kalács remek példány volt. SZOMBAT, DÉLUTÁN ÖCSÉNYBEN ÉS DECSEN Illetve odavissza a két köz­ség között legalább tucatszor vasárnap hajnalig. . . A leányos háznál is, a fiús háznál is tartanak lakodalmat. Az előbbi helyen 250 vendég, az utóbinál 150 ül majd este asztalhoz. A szokás évszáza­dos. A lakodalom helyi illető­ségű, csak a menyasszony, il­letőleg az új pár jár lakodal­mas háztól lakodalmas házig. Most például az őcsényi mű­velődési házig a decsi tanács­háztól. A menyasszony és a vőle­gény „készítése" a nagy ese­ményre különösebben nem ér­dekes. Ugyan eljutottunk a küszöbig, belesni a szobába már a sok asszonyn'ép nem adott engedélyt, de hát a „kész termék" az érdekes, jelen eset­ben a gyönyörű szép menyasz- szony, a csinos vőlegény és a vőfély. Fülöp János egész éj­szaka tanulta a verseket, a kikérőt, meg a tálalásnál el- mondhatókat is... Hát elindulunk vőlegényt ki­kérni. Ez szokás. A vőlegény elmegy a szülői háztól, tehát a menyasszonyék kikérik. Elin­dul a menet először Öcsény- be a menyasszonyért. Oda is, vissza is hosszú autókaraván, feldíszítve még az autóbusz is. Felpakol áz Illés-család apraja- nagyja és elindulnak a decsi öreg utcába. Hangosan mond­ja a vőfély a kikérőt. Kiadják a fiút. Beül az autóba és me­gyünk Öcsénybe, vissza. Ott már a leányt kéri a vőfély a vőlegénynek. Kiadatik, amint az illik is már tizenkilenc éves korban — ha nem előbb! No, a kikérés megtörtént. Indítás pálinka, bor, sör, meg kóla bevétele után — a tanács- házára. Itt az esküvői szertar­tásra természetesen nem fér be mindenki, forgalmi dugó van az utcában, s bent meg- illetődötten mond igent a két fiatal. Most hova menjünk? Tán­colni lehet már a művelődési házban, Öcsényben, az alag­sorban a finom italok várják a meglettebb korú férfiakat, akik mind ott nyakalják a bort, a sört, merthogy esik az eső, dörög-villámlik körös-körül, azért meleg is van, ünnep is és szomjas is az ember... A sárközi ember szeret mulatni, ünnepelni... Hát ez történik Decsen is. Mindkét helyen erős hangú zenekarok játsszák az Isztambult, a sárközi nótákat, „jazzosítva”, amint mondja az egyik öreg néne, akit az bosz- szant, hogy nem cigányzene vidítja a lakodalmas népeket, úgy mint az ő idejében, pon­tosan hatvan éve. No, hát megy a tánc. Fiatalja, öregje ropja, rúgja a port, a hangosítók fel­erősítik a dalt, hogy lakodalom van a mi utcánkban, és pörög- forog az öreg szülék szép sár­közi ruhája — pattanásig fe­szül a dús keblű menyecskéken, lányokon a textil, s a krónikás azt is kénytelen megállapítani, hogy jóltáplált a sárközi la­kodalmas nép, és ezen felül, s e mellett kevés ember öltözött az ünnepi alkalomhoz méltóan, azaz sötétbe. Az a néhány öreg szüle, aki csodás szép ruhá­ban pompázott, természetesen kivétel. Essünk túl az első táncon... Jöhet a vacsora. Öcsényben kezdjük. Finom húslevest hoznak első fogásul, a vőlegény elé, meg a két násznagy elé teszik az első tállal. Ezt csirkepörkölt követi, majd pedig sültek, húsok és végül torta, majd legvégül disznótoros, szabad merítéssel, válogatással. És jönnek, egyre jönnek a csinosabbnál csino­sabb fiatalasszonyok, hozzák a tálakat szép sorban. Amikor asztalhoz érnek, ott két férfi veszi el tőlük a tálat, és teszi az asztalra... Decsen vagyunk már, mert a fél vacsorát az új párnak a fiús háznál kell elfogyasztani. Éppen most konferálják be '’Tífalackodó verssel a jószág fü- lét-farkát, a töltött káposztát, majd a húsos tál következik, aztán rántott hús, pörkölt és torta. . . Evés és evés! Az asz­talok mindkét helyen roskadá- sig, alig várják, hogy az italos üvegeket levegő töltse meg, azonnal cserélik borra, sörre az üveg „tartalmát”. Közben persze a zene szól, azaz har­sog, beszélgetni alig-alig le­het, az ember a szomszédja szavát sem érti — no de mit tö­rődik ezzel az, aki órákig ké­pes limbózni.. . Mert csárdást, szép nótát alig-alig húztak a talpak alá, a minden bizony­nyal jó képességű zenészek. ÉJFÉL ÖCSÉNYBEN ÉS DECSEN Tizenegy órakor elvonult a fiatal pár, átöltözni. Kellő asz­Menyecsketánc szisztencia kísérettel természe­tesen, sok üakodalmat-átöltöz- tetést megért, rafinált asszo­nyok kíséretében. Pontban éj­félkor elhangzik az új asszony eladását kezdő akció, a zene tust húz, csárdást kezd játsza­ni és a vőfély táljába csusz- szannak a borítékok, boríték nélküli pénzek. Telik a tál, az örömszülők ott állnak az üres asztal előtt, nézik, miként „vi­szik táncba” Rózsikét, meg a legfiatalabb Jánost... Decsen folytatódik a me­nyecsketánc. Itt is gyűlik a bo­rítékos, meg a szűz pénz a tál­ban, folyik a veríték a fiatal párról, örömtől ragyog min­denki ábrázata. Aztán — jó egy óra múltán, amikor már „mindenki tett” — itt is a fia­tal pár után dobnak egy por­celántányért, hadd törjön mi­nél apróbbra, hadd szaporod­janak, sokasodjanak. VASÁRNAP HAJNALBAN, ÖCSÉNYBEN ÉS DECSEN A vígasság nagy és teljes. A férfiak jó része külön éne­kel, az asszonyok karbafűzve táncolnak, még fél tucatnyi gyerek is limbózik a felnőttek között, a zenekarok pedig fá­radhatatlanok. A négyszázas lakodalmas seregből csak a pénzt számláló ifjú pár nyug­talan, most kicsit izgatott. .. Mert vége van a lakodalom­nak. A szakácsok mulatságán, hajnalban már alig két tucat­nyian éneklik csak, hogy la­kodalom volt a mi utcánk­ban. .. PALKOVÁCS JENŐ Kapfinger András A lakodalmas menet, elöl a vőfély, mögötte a násznagyok A tortát férfiak tálalták, a „szóvivő” versét mondja Csipetkekészítés

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents