Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-14 / 190. szám
6 TnÆPÜJSÀG 1982. augusztus 14. Tóth Tîhamérral, a megyei tanács — Nemrégiben rendezték meg a Tolna megyei borversenyt. Annak idején hirt adtunk róla, bizonyos mértékig értékelve is azt, hogy milyen minőségű borokkal jelentkeztek a termelők. Túl a borversenyen, amely mindig lehetőséget ad a jelenlegi helyzet leimérésére és arra, hogy megkíséreljük fölvázolni a szőlőtermesztés kivonatos irányát, mi a helyzet ma és mi várható az elkövetkezőkben a megye szőlő- és borkultúrájának fejlesztésében? — Szerencsés helyzetben vagyok, mert a megyeit megelőzően valameranyi járási versenyen is részt vettem, sőt a Baranya és a Somogy megyei borversenyen is. Így van összehasonlítási lehetőségem. — Akkor a tapasztalatok alapján, mit mondhatunk szükebb hazánk szőlészeinek, borászainak? — Nyugodtan -elmondhatom, hogy Tolna megyének, ezen belül is elsősorban a szekszárdi történelmi borvidéknek nincs szégyenkeznivalója. Itt a megyei versenyen olyan borok mutatkoztak be, amelyek megállják helyüket bármilyen összehasonlításban. Igaz, nem volt olyan egységes a bemutatott borok fajtája, milyensége, mint például a villányi borvidék esetében, de ez, — azt 'hiszem, jó is volt, mert sokszínűbbet, sokrétűbbet tudtunk és tudunk fölvonultatni, mint -mások. A városi, járási versenyeken csak a kistermelők szerepeltek, a megyein már a nagyüzemek is. Ez még színesebbé tette a palettát. — Közeleg az országos borverseny. .. — -Idén Egerben rendezik meg, megyénket húsz minta képviseli -majd itt. Ennél- több is érdemes lett-volna erre a megtiszteltetésre, amit dr. Kozma Pál akadémikus és dr. Diófási Lajos közismert borász szaktekintély véleménye is alátámaszt, de tartani kell magunkat az előírásokhoz. — Mint a zsűrinek is tagja, milyen tapasztalatokat szerzett a megyei versenyen? — A vörös borok közül a korábbi évjáratok termései, a fehér borok közül az illatos fajták -szerepeltek kiemelkedően. Meg kell jegyezni, hogy szépek voltak a kadarkák és a fehér boroknál -az egyik alapfajta, az olaszrizling is. örömmel állapíthatjuk -meg, hogy a szőlőkultúra színvonalának emelkedésével a megyének most már kezd 'kialakulni az önálló borászata is. Most igazán fajtajellegű, mély, testes, illatban, zamatban -gazdag borok szerepeltek, míg korábban gyakran találkoztunk jellegtelen, vékony borokkal. — A borászat a szőlőtele- pitéssel kezdődik ... — A megyében komoly szőlészeti fejlesztés indult meg. Érdemes, mert országos szinten 'hat- hat és fél -millió liter bornak van piaca. 'Igen jelentős az exportlehetőségünk. Persze, exportálni csak az igazán kiváló minőségű borokat lehet. Azért mondom ezt, mert az utóbbi években a telepítés a nem optimális területekre tolódott el. Olyta-n helyeken egyrészt a kellő minőséget -nem tudják hozni, másrészt a különböző természeti tényezők hatására a termelési biztonság sem a-dott. Általában asztali minőségű borokat tudnak produkálni, amelyek hazai fogyasztásra még elmennek, ellenben exportálni csak a testes, mély vörös és az 'illatos fehér borokat lehet. Ezek pedig csak az optimális -adottságú területeken teremnék. — A mi megyénk ilyen. — Igen, különösen a szekszárdi történelmi borvidék. Jelenleg a megye -szőlőtermő területe mintegy hétezer hektár, nagyüzemi telepítésre -számítunk. Hogy csak néhány területet említsek: Báta, Bátaszék, a szekszárdi Arany-fürt,. Sióagárd, Zomba, Paks, sőt, Felsőnyék, INa-gymányok, Aparha-nt és Mő- csény. Az új telepítések zöme a borvidéken jó minőséget adó kék fajták, a várható telepítésnek ez mintegy -nyolcvan százaléka. Az -egyéb területeken hatvan százalék fehér és negyven százalék -kék fajta telepítése a kívánatos. — Mit ajánlanak a borvidékre? — Kezd kialakulni a -borvidék meghatározó fajtája, ez a kékfrankos. Kiegészítő fajtaként ajánlott a cabernet, a -merlot, az oportó, a kékzweigelt. A fehér szőlőknél az 'alapfajta az olaszrizling, de -mindi-nkább előtérbe kerülnek a korai -fajták, a rizlingszilváni, a tramini, a char- donnay és még említhetnék néhányat. — Különböző növényfajtáknál már működik egy csomó termelési rendszer. A vélemények néha ütköznek velük kapcsolatban, összességében azonban ez a folyamat hasznosnak mondható. Mi a helyzet a mi, tárgyalt területünkön? — Két integrált szervezet érdekelt megyénkben. A történelmi borvidéken a Szekszárdi Állami Gazdaság gesztorságával működő társulás, a másik pedig a -Hosszú-hegyi Állami Gazdaságban működő termelési rendszer. Mindkét szervezet segítséget nyújt a szőlőtelepítést végző nagyüzemeknek, de ugyanakkor segít a kistermelői tevékenység koordinálásában is. — Mielőtt ebbe belemélyednénk, szabadjon közbevetnem egy kérdést: lesz-e „szekszárdi" bor? — A Szekszárdi Állami Gazdaság borászatának fejlesztésére -a Kertészeti Egyetem borászati tanszéke már el is készített egy tanulmánytervet, amely komplex borászati vertikum -lét- hozását tartalmazza. -Ha ez megvalósul, alkalmas lesz a történelmi borvidék önálló borászatának megteremtésére. Az innen kikerülő borokat szekszárdi -néven forgalmazzák majd. — De hát ez egyáltalán nem olcsó mulatság. — Egyáltaán nem. A borvidéken nincs meg az a feldolgozó- -és tárolókapacitás, amely a hatodik ötéves terv végére kellene. Aztán a mezőgazdasági üzemek pénzügyi forrásait az ültetvénytelepítéssel járó költségek lekötik, így a borászat megteremtésének feltételei már korlátozottan állnak rendelkezésre. A termelő- és a feldolgozó- kapacitás összhangjának figyelembevétele elengedhetetlen, hiszen a jelenleg meglévő feldolgozó-kapacitás csa-k a jelenleg megtermelt szőlőmennyiség feldolgozására képes. Mindenesetre számíthatunk a Szekszárdi Állami Gazdaság -gesztorságával létrehozott -és -működő Szekszárdi Szőlészeti és Borászati Társaság szerepére a továbbiakban. — Többször írtunk mi is már arról, hogy a szőlészetben is föllendült a kistermelői kedv. Úgy tudom, a „szek- szári példát" országosan is jónak tartják. — 'Ennek a fellendülésnek mi is nagyon örülünk. Igen sok parlagterületet sikerült már eddig i-s eltüntetni a megyében, elsősorban Szekszárdon. De Pakson is. A hatodik ötéves tervben ötszáz hektár kisüzemi szőlőtelepítés várható. -Egy nemrégi miniszteri -állásfoglalás példamutatónak nevezte a szekszárdi történelmi borvidék kisüzemi szőlőtelepítésének -helyzetét. Ez többek között abból -is adódik, hogy míg -más hegyvidékeken egy hektár szőlő telepítése -eléri, 'sőt meg is -haladja a félmillió forintot, -addig Szekszárdon — a vízlevezető -utak megépítésének 'következtében — kistermelői telepítési formában ez sokkal kevesebb. — Mit ajánl a kiskerttulajdonosoknak? — Kezdjük azzal, hogy Szekszárdon egy egészen kiváló kertbarátklub működik. Rendezvényeiket igen sokbn látogatják, tevékenységük általánosan ismert nemcsak a -történelmi borvidék központjában, hanem me- gyeszerte 'is. .Előadásaikkal, metszési 'bemutatók szervezésével — hogy csak néhányat emeljek ki tevékenységük -sorából — igencsak hozzájárulnak a szekszárdi történelmi borvidék szőlő- és borkultúrája színvonalának emeléséhez. Hogy még mit ajánlanék a -kistermelőknek? Mindenekelőtt azt, 'hogy figyeljék a nagyüzemeket, azok fajtaszerkezetét -és művelés-módját. így nekik is biztos piacuk lesz, a felvásárlás tőlük is biztosított. — Az előbb még bosszankodtam, hogy a beszélgetés és a cikk megjelenése között ilyen hosszú idő telik el, bár ilyen jellegű esetekben ez egyáltalán nem természetellenes, sőt adott esetben indokolt is lehet, most már viszont örülök, mert közben megtörtént az országos borverseny is. Egy kérdésünk már kapcsolódott ehhez. Most, hogy túl vagyunk rajta, ebből a vetületből is mondjon néhány szót a szekszárdi bor jelenéről és jövőjéről és természetesen az országos verseny tapasztalatairól. — Az országos borverseny csa-k megerősítette az eddig elmondottakat. A hivatalos katalógus ugyan -még csak most készül, de azt már tudjuk, -hogy a megyénket képviselő valamennyi -bor -érmes 'helyezést -ért el. Különösen örvendetes, hogy elsősorban vörös 'boraink szerepeltek kiemelkedően. Az országos borversenyen viszonylag kevés aranyérmet -elért vörös borok 'között szép számmal szerepéitek a szekszárdiak. Ez is aláhúzza a termőhelyi adottságok jelentőségét. Borvidékünk, -mint már korábban is említettem, különösen alkalmas a kék szőlők termesztésére. Mindent el kell követnünk ónnak érdekében, hogy ezt az adottságot kihasználjuk és egyre több különleges minőségű vörös bor kerüljön a fogyasztók asztalára. — Köszönjük a beszélgetést. LETENYEI GYÖRGY Múltunkból „Hogy mit kellett megérni! Ellenzék a vármegyeházában" — ezzel a címmel közölt vezércikket a Tolnavármegye és a Közérdek 1911. február 23- án. A szerző, Bodnár István jól csiszolt stílussal arról irt, hogy a hosszú évtizedekig csendes vármegyeháza megváltozott, az addiig. -hallgatag megyegyűlések hangosabbakká lettek. A hónap közepén tartott közgyűlés tapasztalatait összegezi a szerző így. S mit értett ellenzék fogalmán a szerző. Először hosszan sorolja, mit nem tart annak. így például elviselhető, hogy Dombóvár érdekeit élesebb hangon fogalmazták meg, mint korábban, s nem tartja bajnak azt sem, hogy Szemere Kálmán rendkívül éles hangon fogalmazta meg a szak- csiak sérelmeit. Ezt még szinte üdvözli is a szerző. A nagy baj az hogy a közgyűlésen többen szólaltak fel az előterjesztés ellen, amely szerint fel kellene emelni a vármegyei tisztviselők fizetését. Mint írja: „. . . teljesen méltánytalan volt Tolnavármegye derék tisztikarával szemben az a kíméletlen tapintatlanság, hogy a nekik, drágasági pótlék alakjában átnyújtani kívánt elismerés koszorújában, mindjárt belekötötték egyesek ,nem‘ szavazatukkal a sebző töviseket is." S mert a közgyűlés nem szavazta meg a beterjesztett javaslatot, azonnal osztálygyűlöletről írt a szerző. A cikk végén így összegezte véleményét: „Szokatlan hang tehát Tolnavármegye székházában az ok- vetetlenkedés, a mindenben ellenzékieskedő hang, s főleg az osztály, az úrgyűlölet. Az ilyen ,új vér' beáradása nem felfrissítése a réginek, de az erekbe jutott méreg csepp, amely beteggé teszi, megbénítja, sőt, megöli az egész hatalmas szervezetet. . ." A dzsentrik érdekében szólt az írás. Szó sem volt úr- és osztálygyűlöletről a közgyűlési teremben, hiszen ott nagybirtokosok, nagytőkések, vezető tisztviselők voltak, akiknek létük az úri Magyarországhoz volt kötve. Csak éppen szokatlan volt, hogy egyszer-egyszer nem-et is mondottak a megyeházán. A FEJLETT SZARVASMARHATENYÉSZTÉSÉRT Kísérlet történt 1911 tavaszain a,rra, hogy a dombóvári járásban is olyan virágzó legyen a szarvasmarha-tenyésztés, mint amilyen volt a völgységi (bonyhádi) járásban. Ezért a földművelésügyi miniszter a Dombóvár és Vidéke Gazdakörének egymillió-kétszázezer koronát utalványozott, hogy azon a kisgazdák részére siementáli tenyészmarhákat vásároljanak, és azt osszák szét. Az összeg meglehetősen nagy, hiszen akkor mintegy kétezer marha volt megvásárolható ezért a pénzért. A kisgazdák olyan feltétellel kapták meg az állatokat, hogy az árát hat év alatt kellett letörleszteni, lehetőleg tejjel. A törlesztendő kölcsön kamatainak felét (3 százalékot) az állam, a másik felét (ugyancsak 3 százalékot) a gazdakör fizette. Az állatok szállítási költségét az állam magára vállalta. Az egykorú híradások szinte példa nélkülinek minősítették ezt az akciót. Valóban, a XX. század második évtizedében gyorsabban nőtt az állatállomány, mint a korábbi időszakban a dombóvári járásban. A KIVÁNDOROLT MAGYAROK DOLLÁRJAI Érdekes statisztikát közölt a Tolnavármegye és a Közérdek 1911. április Tl-ii száma, „Dollárok Magyarországon” címmel. A posta nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amelyből megtudható, hogy az Amerikába kivándorolt magyarok az ottani megtakarításaikból mennyit küldtek haza itthoni szeretteiknek. Az cdátok a következők: korona 1900- ban 37 240 937 1901- ben 49 334 908 1902- ben 76 454 045 1093-ban 105 488 267 1904- ben 1905- ben 1906- ban 1907- ben 1908- ban 1909- ben 1910- ben A közlemény 85 504 380 120 062 061 169519713 207 294 885 114 350 647 127 499 444 185 209 923 megállapítja, hogy ezekben az összegekben nem szerepel az a mennyiség, amit egyszerű vagy ajánlott levélben küldtek haza, s az sem, amit a visszavándorlók hoztak magukkal. Meglehetősen egyenetlen adatokat tartalmaz a statisztika. Hol több, hol kevesebb maradt meg a keresetből. De a kevesebb is több volt, mint amit az akkori magyar viszonyok biztosítottak az agrárproletárok számára. Ez volt tehát az az összeg, amiért vették elődeink a vándorbotot. . . A LEÁNYKIHÁZASÍTÓ CSŐDJE A segélyezésnek legkülönbözőbb formáit találták ki elődeink. A XX. század fordulóján Dunaföldvárott úgy határoztak, hogy megalakítják a Leánykiházasító Egyesületet. Meghirdetett célja az volt, hogy a szülők bizonyos összeg rendszeres fizetésével biztosítják, hogy lányuk férjhezmene- telekor az egyesület 500 korona hozományt ad házassági segélyként az ifjú párnak. A vállalkozás azonban csődbe jutott. Mindaddig persze nem volt baj, amíg jobbára csak „belépők" voltak, s így a befizetett összeg ténylegesen fedezte a kiházasítási költségeket. De amikor több lett a házasulandó, mint a belépő, egyszerre kiderült, hogy nincs elég pénz... elúszott a pénz, nem lett hozomány. A dunaföldvári bukás —egykori híradások szerint — riadalmat keltett az egész megyében (úgy tűnik, másutt is voltak ilyen egyletek). Mint az 1911. november 27-i újságból tudjuk, különösen nagy volt az ijedelem Tolnán és Mözsön. Tolnán mintegy 200 000 koronával volt érdekelt a lakosság. KULTÚRSZTRÁJK Elégedetlenkedtek a tanítók, s ezért kimondatlanul is kimondta egyesületük — a kul- túrsztrájkot. Mi ez a kultúr- sztrájk? Idézzük a Tolnavármegye és a Közérdek 1911. december 11 -i számának vezércikkét: „Az Állami Tanítók Országos Egyesülete a leghatározottabb formában, a Tanítóegyesületek Országos Szövetsége pedig burkoltabb alakban, de a sorok között elég érthetően kimondta — a kultúrsztrájkot. Egyelőre nem a tanítás egész vonalon való beszüntetéséről van szó, hanem arról, hogy a magyar állami tanítók — minden társadalmi és kulturális tevékenységből kivonják magukat, — nem tanítanak analfabétákat, — nem vezetnek továbbképző tanfolyamokat, — szabad líceumokban sem tanítanak, — nem oktatnak rabokat, — közművelődési, kulturális és társadalmi egyesületekből kilépnek, tisztségükről lemondanak, — nem gyűjtenek mindaddig, míg anyagi helyzetükön nem javítanak, ellenben a legnagyobb mértékben elősegítik az általános, egyenlő, titkos, községien,kinti választójog megvalósítását, mert ettől várják sorsuk jobbrafordulását." A cikk szerzője nagyon sajnálja, hogy a tanítók gazdasági követelései azáltal, hogy azt összekötötték a választójogért folyó küzdelemmel, politikai követeléssé lépett elő. De mintegy vigasztalásul így igazítja el a tanítókat: „Magyarország 30 ezer tanítója tehát ne nagyon bizakodjék másokban, csak saját nagy erkölcsi erejében. Jogos kívánsága teljesítve lesz. — Bízzék a kultuszminiszter ígéretében, az egész ország közvéleményében. Az ,adj uram esőt' fohászra azonban a jóságos Isten sem adja meg sokszor az esőt azonal, de az esőnek azért meg, kell jönnie, s inagyon soká nem is késhetik." K. BALOG JÁNOS *
