Tolna Megyei Népújság, 1982. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-10 / 160. szám

© NÉPÚJSÁG

1982. július 10.

— Egyszer már régebben is szóba került közöttünk, hogy kellene beszél- Akkor ez elől kitért. Miért?

— Két okból is, ami tulajdonképpen ugyanaz. Nincs semmi rendkívüli abban, amit csinálok. Hogy mi is valójában a népfrontmunka, azt annak, aki még sohasem csinálta, nem tudom meggyőzően elmondani. Ennek a munkának nehézségei és szépségei csak menet közben bontakoznak ki az ember előtt. Amikor a beszélgetésről először szó volt, még kevés időt töltöttem ahhoz a népfrontban, hogy erről egyáltalán legyenek valódi tapasztalataim.

Emberekkel foglalkozni, rajtuk segíteni, ha lehet, a mozgalom áttételes módszereivel, de úgy beleszólni az életükbe, hogy annak nyoma maradjon a további gondolkodás- és életmódjukban, hihetetlenül nehéz, de ugyanakkor szép feladat. Ezt csak az értheti meg, aki már csinálta.

A másik ok, ami ebből tulajdonképpen következik, hogy amit csinálok, azt nem egyedül, hanem az aktivistákkal együtt teszem, akik fizetést nem kapnak ezért.

A népfront nem én vagyok és nem más, semmiképp sem ez, az egyébként is kicsi apparátus. Nincs is talán a társadalomnak még egy olyan területe, amelyben annyi minden múlna az aktivistákon, akik önként vállalnak feladatot másokért. Sok-sok olyan része van a társadalom életének, amely nem nélkülözheti a lelkes társadalmi munkásokat, nem is nélkülözi, de egy sem ilyen széles alapon, mint mi, a rétegpolitikai munkák során. Ezer szállal kötődünk az emberekhez, csak rájuk számíthatunk, nálunk hiába zseni valaki, egyedül semmire sem megy. Azt tapasztalom, hogy a népfronthoz kötődnek az emberek, nemre, korra, társadalmi helyzetre, világnézetre, pártállásra való tekintet nélkül. Iqy aztán magam helyett beszélgetőtársul, tizet, vagy akár százat is ajánlhatnék, olyanokat, akik már sokkal hosszabb ideje végzik ezt a munkát és több eredményt is tudnak felmutatni, mint én.

— Próbáljuk ki, kiket lehetne kérdezni Szekszár- don a gyakorlati népfront- munkáról.

— Elsőnek mindjárt itt van az elődöm, Eszenyi Antalné, a társadalmi munkások, akikre ma is számíthatok, még az ő idejében kezdtek el a népfrontban tevékenykedni. A neveket nem fontossági sorrendben mondom, hanem ahogyan eszembe jutnak, [ró Lajosné, a nőbizottságunk vezetője, Szabó Isvtánné, a család- és ifjúság- védelmi bizottság tevékenységében fáradhatatlan. Lencsés Lászlóné, az óvodai, Kamarás Józsefné, az általános iskolai, dr. Rosner Gyuláné, a középiskolai szülői munkaközösségi csoportot vezeti. Huszti Pálné a várospolitikai, Sipos Márton a béke és barátsági, Dömössi József a környezetvédelmi munkabizottság vezetője. Van nyolc körzeti bizottságunk, vezetőik közül csak hármat mondok, de lehetne többet is. íme a nevek: Koczka Mihály, Gál Antal, Rúzsa Pál, de folytathatom a sort dr. Kiss Sándor- néval, aki az egyik legaktívabb segítőtársam, pedig igazán nincs már tizenéves korban. Még nem esett szó a kertbarátkor vezetőjéről, pedig vele is lenne miről beszélgetni, őt Ferenc Vilmosnak hívják, és végül az elnökünk, Szigetvári Ernő is tudna mesélni a népfrontmunka szépségeiről és nehézségéről, ugyanúgy, mint Wirth Jánosné alelnök.

— Hányán tevékenykednek Szekszárdon a népfrontban?

— Ezt nehéz számokban kifejezni, ha összeadom csak a testületi tagokat, tehát a bizottságot, a munkabizottságokat, a körzeti bizottságokat, az máris legalább háromszáznyolc- van-négyszáz ember és ezzel még igazán nem is mondtam sokat, hiszen ennél többen vannak, mert kapcsolódnak hozzánk a lakóbizottságok, a tanácstagok, nagyon sok munkát köszönhetünk még a védőnőknek.

— Mit gondol, miért vállalnak az emberek közéleti szerepet, társadalmi munkát?

— Ennek több oka is lehet, vannak akiknek ez belső kényszer, nem tudnak másként élni, és nem is akarnak, mint a közösségben dolgozva. Ök azok, akik úgy érzik, rajtuk is múlik a szocializmus sorsa és e szerinti lelkiismeretességgel és lelkesedéssel látnak el minden feladatot. Nem különlegesek ők sem, egyszerűen csak ilyen emberek és itt dolgozva az ember boldog, hogy milyen sokan vannak. Sokkal többen, mint sejtenénk, és annál is többen, mint ahányat már felfedeztünk a mozgalmunk számára. Vannak, akik nem akarnak tolakodni, ezért meg kell keresni őket, aztán jönnek örömmel. Persze, kár lenne tagadni, hogy van közöny és közömbösség, másra várás és tehetetlenség is. Itt van például a környezetvédelem. E munkában minden állampolgár segítségére szükség lenne!

Mások azért vállalnak közéleti feladatot, mert valamit illik csinálni. Vagy egyszerűen azért, mert ezt kapták pártmegbízatásnak. Ezért végzik becsülettel.

— Mindig többes számot használ, pedig jóformán egyedül dolgozik az apparátusban, főnök és beosztott egy személyben, egy

' gépírónő segíti.

— Hát még mindig nem győztem meg, hogy milyen sokan vagyunk? A gépírónő meg valóban a segítőm. Szigorú főnököm is van, a lelkiismeretem.

— Elhiszem, amit monI

dott, de azért én már találkoztam olyan „ aktivistákkal", akik csak a magamutogatásban, a sikerben aktivak.

— Nem tagadom, hogy vannak ilyen emberek, de ők hiába jönnek a népfrontba, itt nem maradnak meg sokáig, mert ezt a munka természete teszi lehetetlenné. Sok a tennivaló, kevés a siker, itt nem lehet csillogni, csak tenni, tevékenykedni. ..

Nálunk lehet válogatni feladatokban, már a • nevek felsorolása is mutatta, a beszélgetésünk elején, hogy mennyi terület közül lehet választani. Ezek az állandó feladatok töb- bé-kevésbé folyamatosak, de még ebből a fajtából sem soroltuk fel valamennyit. Évről évre visszatérő programunk a cigány gyereknap, amelyet a nőbizottság irányít, nem szóltunk még a klubokról, az olvasó asszonyokról: a déli kertvárosban például, a körzeti pártszervezettel együtt működtetik a nyugdíjasklubot.

Szerveztünk sorozatot kismamáknak és kisgyerekes szülőknek, kicsit léptünk a lakóterületi klubokkal is, ezektől független volt a Családi kör sorozat. Felmértük az idős, gondozásra szorulókat és működik az őket segítő hálózat. Ez a munka például mérhetetlen kitartást követel, mert nem elég egyszer-egyszer benézni, az ebédet a rászorulóknak mindennap el kell vinni. Igyekeztünk feltárni, hogy mennyi a veszélyeztetett gyerekek száma és velük is többet törődni. Itt rögtön felmerül az együttműködés kérdése is. Kapcsolatunk van — szerintem jó munkakapcsolat — a területi párt- alapszervezetekkel, a tanáccsal, a Vöröskereszttel, a NEB-el, az MHSZ-el, a KlOSZ-szal, a művelődési intézményekkel, az iskolákkal, az üzemekkel, szocialista brigádokkal, a KISZ- szel, az úttörőelnökséggel. Nagyon hálásak vagyunk a megyei művelődési központnak, mert helyet és szakmai segítséget adnak a klubjainknak, a rendezvényeinknek. A tanácsot támogatni a településfejlesztésben kötelességünk és közös érdekünk is. Itt azért még mindig lenne mit javítani, változtatni. Jó lenne például negyedévenként összeülni és megbeszélni, hogy ki mit csinál, mit tervez, mihez, kitől, milyen segítséget vár, mert jelenleg az együttműködés gyakran eseti és sok a párhuzamosság, amit könnyen el lehetne kerülni, ha jobban koordinálnánk.

Mint említettem, a bizottságunk szinte egyéniségre szabott munkát tud adni mindenkinek, aki tenni szeretne valamit. Sok emberre van és lenne szükségünk, de nem a mennyiségi munka a lényeg, hanem a minőség. Maradjunk az előbbi példánál. Lehet, hogy sehol nem fogják elszámolni népfrontmunkának, ha valaki időnként meglátogat egy idős embert és elbeszélget vele, ami igazán nem megterhelő és akkor végzi, amikor ráér. És mégis lehet, hogy az a beszélgetés életmentő volt.

— Mi jelent az önök munkájában sikert?

— Itt nincs két egyforma nap, két egyforma feladat. Nem is lehet egyiket a másik után csinálni, ezért még az az érzése sincs meg az embernek, ha egy munkával kész vagyok, ezt elvégeztem. Mégis, egy-egy rendezvény eredményes megszervezése után érez az ember örömet, a részfeladatok megoldása már sikernek számít. Meg aztán lehet örülni az aktivisták lelkes, odaadó, segítőkész munkájának is. A legjobb az, ha valakin segíteni tudunk. Úgy tapasztalom, hogy az utóbbi időben annyira rohanó tempóra váltottunk, hogy nincs időnk az emberi kapcsolatainkat ápolni. Az is jól esik az embereknek, hogy van ahol meghallgatják őket, tanácsot adnak, és néha még segíteni is tudnak. Mindenkit meghallgatok, erre sohasem sajnálom az időmet, mert úgy gondolom, ez is a népfront feladatai közé tartozik. Nagyon áttételesen politikai munka ez a „lelki tanácsadás" és ügyintézés, de hatását tekintve mégiscsak az, mert segít megteremteni az állampolgárok jobb közérzetét. Mindenhol elmondom, ahol csak tehetem, hogy mennyivel szebb lehetne az életünk, ha az emberek jobban odafigyelnének egymásra, ha mindenki szánna

arra egy kis időt, hogy meghallgassa a környezetében élőket.

— Említette a cigány gyereknapot, arra szeretnék most egy kicsit visszatérni. Tudom, hogy sok ember sok energiát fordít minden évben ennek a megszervezésére, lebonyolítására. Hasznát sem vitatom, de valahogy mindig egy kicsit jótékonykodásnak érzem ezt az akciót.

— Pedig nem az. Annyi egészen biztos, hogy feladatunk segíteni a cigányok további beilleszkedését. Abban is bizonyos vagyok, hogy ezt a gyerekekkel kell elkezdenünk, mert ők a legfogékonyabbok minden hatásra, ugyanakkor kiszolgáltatottjai a szüleik életformájának. Nem a gyereknappal kezdtük; igyekszünk elérni, hogy minden gyerek kerüljön óvodába, csak így csökkenthető a hátránya, amire iskolába kerül. A ruhákra meg szükségük van, másnak pedig felesleges, akkor miért ne adnánk azoknak, akik még használni tudják.

Ezeket az alkalmakat felhasználjuk a szülők egészségügyi felvilágosítására is. Ma már nem is egészen kívülről, csak mi szervezzük. Minden telepen vannak felnőttek, akikre számíthatunk, csak szólni kell és mindent előkészítenek. Őket ilyen módszerekkel lehet bevonni a közéletbe, a gyerekeknek meg mire felnőnek, természetes lesz a népfronthoz való tartozás, a részvétel a közéletben. Ezzel a megoldással, ami nekünk is sok örömöt okozott és reméljük a gyerekeknek is, mást is sikerül megvalósítanunk. Készülünk szabás-varrás és főzőtanfolyam beindítására. Az elsők, akik ezen részt vesznek, reményeink szerint a többieket is megtanítják arra, amit ők már tudnak. Nem vagyok idealista és nem hiszem azt, hogy látványos eredményeket és gyors sikert érünk el, de ha csak egy felnőttet és néhány gyereket sikerül megismertetni egy másfajta életforma szépségeivel, már érdemes csinálni,

— Hogyan lett a szekszárdi népfrontbizottság titkára?

— Ápolónő, audiológus voltam, majd szakoktató az egészség- ügyi szakközépiskolában, egy időben tagja a városi úttörő- elnökségnek, majd a KISZ-bi- zottság középiskolai felelőse voltam, 1977-ben a Magyar Nők Országos Tanácsába is beválasztottak. Tíz évig minden nyáron építőtábort vezettem. Biztosan a mozgalmi gyakorlatom miatt kaptam az előlegezett bizalmat.

— Ez a munka sok esti rendezvénnyel jár. Az egészségügyi főiskolát is munka mellett végezte el. Hogyan egyezteti össze a családdal?

— Nehezen, de meg lehet csinálni, a családom sokat segít ebben. A házimunka gyakran késő estére és kora reggelre marad, de ez legyen a legnagyobb baj.

—• Köszönöm a beszélgetést és gratulálok az Ifjúságért Érdeméremhez, amit az építőtáborok megalakulásának 25. évfordulóján vett át.

— örülök, hogy ezúton is megköszönhetem minden segítőtársamnak, aktivistának a munkáját, kérve további támogatásukat a politikai, gazdasági, kulturális feladataink elvégzéséhez.

IHÁROSI IBOLYA

Múltunkból

Dunaföldvár megyénk legészakibb települése. Szinte a „szélső háznál" húzódik a megyehatár. Nagyközség, számottevő vonzáskörzete volt évszázadokon át, és van ma is. De ő maga is beletartozott egy másik, nagyobb hatósugarú körzetbe - olyikor mondvacsinált o'kök miatt. Ez utóbbi nem más, mint, hogy időről időre megfogalmazódott Fejér megyéiben az igény: csatolják Dunafö'ldvárt

Fejér megyéhez. A Fejérmegyei Napló 1932. augusztus 10. száma is foglalkozott ezzel a sokaikat érintő kérdéssel.

A dunaföldvári'ak körében is esetenként tért nyert ez a szemléiét. Ennék az volt az oka, hogy szerették volna fejleszteni a község idegenforgalmát, az ipari és kereskedelmi életet kívánták fel lend ítenli, és szerették volna, ha a község köziigazgatási és jogszolgáltatási központtá fejlődik. Nos, ezt a törekvést használta ki a Fejér megyei szerkesztőség fél évszázaddal ezélőtt. Az általuk közölt áíklkben - érthető - szív- fájdítán ecsetelték a Tolna megyei közigazgatási és bírósági állapotokat, o középkori útviszonyokat és Tolna megye mostohagyermekének nevezték ezt a szép Duna menti, községet.

iNem kellett több a Tolnamegyei Újság szerkesztőségének sem. Válaszul cikksorozatot közöltek a lapban, élesen - olykor szinte gúnyos hangon - utasították Vissza, a „belügyék- be való beavatkozást", s hosszú listát készítettek, bizonyítandó, hogy Dunaiföldvár boldogulása kizárólag Tolna megye kebelén lehetséges. Szólamszerűen nyilatkoztatták ki, hogy „Duna- földvár sohasem panaszkodhatott jogosan, hogy Tolna vármegye nem részesítette, megyéjének népességére nézve eme második legnagyobb községét és az oda gravitáIó nagy vidéket a legteljesebb jóindulatában". — írta a lap 1932. augusztus 27-1 számában. Ezt követően jött a felsorolás, a bizonyítás. Mint írták, annak elleniére, hogy a községnek kiváló vízi útja van, vasutat is kapott, jó a közúti összeköttetése a fővárossal, Szekszárddál, Székesfehérvárral, Dunaföldvár fontos kereskedelmi központ - érvelt a cikk szerzője. A szerdal és a szombati piacokra a Fejér és Pest megyei községekből mindig hosszú kocsisor érkezik, hozzák a környék termékeit és itt értékesítik. De ott vannak a piacon rendszerint a Tolna megyei szomszéd községek is, Bölcske és Madocsa. Fontos „bizonyítékként” idézi a szerző, hogy a vármegye vezetőinek személyes jó kapcsolataik vonnák Dunaföídvárral, s már csak ezért lehet a község a megye mostohagyermeke.

S ha mindez nem elég, a szerző kész volt a legf rissebb indokot is bevetni. Idézzük:

„Hogy Dunaföldvár a mai nagy és általános gazdasági krízissel járó pangást, amely az egész csonka országon észlelhető, nem érzi oly mértékben, mint más város vagy nagyközség, abban óriási szerepe van az 1930. november havában felavatott hídnak, amely a Dunántúlt összeköti a Duna—Tisza közével.”

A szerző alapijában véve egy kérdésiben ad igazat az elszakadást szorgalmazóknak, hogy ti. megilletné a járási székhelyi funkció, de, ...de nem más megye keretében, hanem a duna- földvári járás kettéosztásával, annak északi és résziben Fejér megye déli részéből kellene ezt az új járást kialakítani.

A vita később elült, tette mindenki a maga dolgát. Dulna- földvár megmaradt Tolna megye keretében, nem lett járási székhely. Később, Dunaújváros megjelenésével, új helyzet állt elő. Kettős hatás alá került Dunaföldvár - ennék ellenére szépen fejlődik. A vitát alapjában az élet döntötte el...

KISGAZDAPÁRTI

MEGYEI VÁLASZTMÁNY

A harmincas évek elején megújult a Kisgazda Párt. Amikor kiderült, hogy a gazdag parasztság álma - a hatalom megszerzése — nem valósulhat meg a 20-as évek politikai gyakorlatával, szakított az Egységes Párttal, s új utakon indult el.

Újjászervezte a párt a vidéki szervezeteit is. Szekszárdon 1932 szeptember első felében tartották meg a párt Tolna megyei választmányának ülését, amelyen megválasztották a párt megyei vezető testületét. Jelen volt Tildy Zoltán és Gaál Gaszton is. Tildy a gyűlésen,, Gaál Gaszton pedig az azt követő ünnepi ebéden fejtette ki a párt liberális ellenzéki programját.

Elmondották: a párt azért

szervezkedik, mert a kormány, a fennálló rendszer nem valósította meg politikai programját. Visszautasították a hatalom oldaláról jelentkező gyaoúsít- gatásokat, mely szerint ok a népet izgatták, s ígérték, hó a pártjuk hatalomra jut, megváltoztatják az adópolitikát.

Ezen a megyei választmányi ülésen lépett a pártba Klein Antal paksi földbirtokos, és Erélyi Aladár is, akik látványos külsőségek közepette szakítottak az Egységes Párttal.

A megyei kormánypárti lap, a Tolnamegyei Újság élesen támadta a liberális ellenzéki szervezkedést. Az eseményről szóló tudósítás végén gúnyos hangon így összegzi az eseményeket:

„Volt tehát Szekszárdon is alakuló ülés, választottak pártelnököket, pártigazgatót, és ami a legfontosább: volt soksok beszéd: Qkos is, retorikailag sikerült is, de olyanok is, amelyeknél a szürke ve rá bek is különösen énekeltek volna. A Szekszárdi Szálló nagytermének fullüsztó gőzéből rózsaszínű köd vonult a reménykedő kisgazdák szemei elé, dé nem foszlik-e hamarosan szét az ünnepi hangulattal együtt ez is, mert bármily szépen énekeltek is az egyes vezérek, ettől még nem lesz paradicsom a trianoni békében meghagyott kis földdarabból, régi boldog gazda, a most nyomorgókból" (Csak megjegyezzük: amikor még nem volt Trianon, akkor sem volt Paradicsom Magyarország).

A gúnyos hangú cikk olyan nagymérvű ellenszenvet váltott ki a szerkesztőség iránt, hogy szeptember 17-én terjedelmes cikkben igazított helyre, magyarázván, hogy nem úgy gondolták a dolgot... (Ugyancsak megjegyezzük: a Tolnaimegyei

Újság kezdettől fogvia, mindig élesen támadta a kisgazdapártiakat).

FORDÍTOTT SZTRÁJK - LEÁLLTAK A MALMOK

Nem mindennapos lépésre szánta el magát a Tolnamegyei Molnárok Szövetsége 1932-ben. A szövetség Szekszárdon Fekete István malomtulajdonos elnökletével ülést tartott, amelyen szinte valamennyi malom- tulajdonos jelen volt. Az értekezleten sérelmezték a malom- ellenőri intézményt és annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy ennek fenntartása a malmok teljes tönkremenésé- hez vezet. Hogy helyzetükre felhívják a figyelmet, úgy határoztak, hogy október elsejétől beszüntetik az őrlést, és elbocsátják alkalmazottaikat. Döntésükről írásban értesítették az alispáni hivatott is.

A döntés egyhangú volt-a végrehajtás azonban nem. Mint a későbbi tudósításokból megtudjuk, nem állt le a bonyhádi — ez nem vett részt a határozathozatalban sem — és folytatta az őrlést a nagydorogi, a kajdacsi és a bikácsi malom is. Hangsúlyozták azonban ezekben a malmokban is, hogy nem értenek egyet továbbra sem az ellenőri rendszerrel, s elvárják a kormánytól, hogy sérelmeiket gyorsan orvosolja.

NEM VOLT ÁPRILISI TRÉFA

A Budapesti Közlöny nyomán a megyei loipok is hírül adták, hogy 1932. július 1-1 hatály- lyal ismételten leszállítják a tisztviselők fizetését - ezt a gazdasági válság indokolta. A csökkentés mértéke 2—5 százalék volt. A rendeletben arról is olvashatunk, hogy egy évein át megszűnik minden előléptetés. A csökkentést a nyugdíjaiknál is alkalmazták, ott annak mértéke 2—4 százalék. A rendelet 1932. április első napjaiban jelent meg.

K. BALOG JÁNOS

V

Kiss Istvánná n é pfro n it it ká r ra I