Tolna Megyei Népújság, 1982. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-31 / 178. szám
6 Képújság 1982. július 31. — Tősgyökeres dombóvárinak tartják, pedig fad- di születésű. Szigorlóévét Szekszárdon töltötte a megyei kórházban, ahol a pályafutását is kezdte 1969 őszén. — Én azt hiszem, nem sokat számít a születési hely. Jó, hogy van, ahova szívesen jár vissza, haza az ember, aki végül is odavalósi, ahova a munkájával gyökerezik. — Dombóvár tehát az állandóságot jelenti 1970 januárja óta? — Hadd mondjam az egyszerűség kedvéért, hogy igen. Egyikünk se lát tudniillik a jövőbe. Előfordulhat, hogy nem itt érem el a nyugdíjkorhatárt. I-— Tulajdonképpen miért lordított hátat a gyógyító- munkának? — Nem új kérdés, firtatta már korábban és gyanítom, hogy ezúttal már a hűtlenséget akarja rám bizonyítani. — Eszemben sincs. Csak nem értem, ha valaki hét év orvosi gyakorlat után, már belgyógyász szakorvosként a kórtermet tölcsérén az íróasztalok világával. — Az egészségügyi ellátás szervezésében dolgozni semmivel sem rangon alulibb munka. — Nem is tartom annak, csak éppen fényűzésnek, ha szakorvos helyezi át tudását olyan hivatalba, ahol döntően szak- igazgatási, jogi és pénzügyi ismeretekre van inkább szükség. — Sokan vallják ugyanezt és kétségkívül jó szándékkal. Tételezzük föl legalábbis, hogy azzal. Néha magam is elhiszem a fényűzést hangoztatok igazát. De fenntartásokkal, mert laikusként, csak elvek ismeretében nehéz is, kockázatos is lenne az egészségügyi ellátás szervezése, az ellátás gyakorlatának irányítása, ellenőrzése. — Elfogadom, de nem hiszem, hogy azért végezte el az orvosegyetemet, szerzett szakképesítést, mert közhivatalnok akart lenni. — Persze hogy nem. Hétéves gyakorlat után — amit itt folytattam a dombóvári kórházban — kínálkozott ez a lehetőség, a város és városkörnyéki főorvosi állás. Abban, hogy megpályáztam, némi 'kényszer is szerepet játszott. A férjemmel együtt — aki szülész- nőgyógyász — alapjában véve itt kezdtük igazán a pályafutásunkat és amíg ma 11 éves fiunk' kicsike volt, rengeteg feszültséget, gondot eredményezett a munkánkból fakadó kötelességek teljesítése. A nagymamák távol — az én szüleim Faddon, a férjem szülei Szekszárdon —, ügyeletek, nagy lekötöttség, pótmamázás. Ritkaságszámba ment, amikor mindhárman együtt voltunk. Én éreztem ezt legterhesebbnek, én léptem. Ez az állás üres volt, a bizalom elkötelezett. Hát valahogy így... — Idejövet kérdezősködtem a feletteseitől. Azt mondták, „jó kezekben van a város és városkörnyéki községek egészségügyi szolgálata"... — Ha tényleg mondták, köszönöm. De azt is, hogy hozzásegítettek a feladattal el'bol- doaulni, mert nem volt ám azért 1977 januárjától diadalmenet az idáig megtett utam. Jó alapokat kaptam az elődömtől és sok segítőkész vezetőt, munkatársat. Nagyon nagy részük van abban, hogy az ellátási területünkhöz tartozó majd 80 ezer ember elégedett lehet az egészségügyi ellátás szervezettségével, színvonalával. — Kezdetben, amikor kinevezték a városi tanács egészségügyi osztálya vezetőjének, többet volt a kórház-rendelőintézetben, mint itt a hivatalában. „Honvágy" miatt? — Inkább azért, mert előttem átmenetileg a kórházrendelőintézet igazgatója, dr. Zakorcsek Alfonz látta el megbízottként az egészségügyi osztály vezetését is és ezért tőle várhattam elindulásomkor a legtöbb útravalót. Kicsit furcsa volt, hogy beosztottból főnök lettem, de nagyobb problémáim ebből kezdetben se származtak. JMehogy őzt gondolja, hogy ez az én érdemem. Döntően azoké, akikkel együtt kellett és kell működnöm. — Mondják, hogy „Bitter főorvosnő nem szívbajos, ami a szivén, az a száján". Szerencsés tulajdonság ez? — Akár az, akár nem, kimondom, amit gondolok, mert szót érteni csak így lehet. Jól néznék ki, ha elkezdenék diplo- máciázni! Hogy lehet szembenézni olyan problémával, amit nem nevez meg az ember, mert attól fél, hogy az érdekeltek ■között van esetleg mimózalélek is? — A hasonló beosztásban dolgozó pályatársnői panaszolják néha, hogy önállóságukat olykor nem érvényesíthetik. — Akkor én kivételesen jó pozícióban vagyok, mert a város és városkörnyék állami és pártvezetői nem zaboláznak, nem akadályoznak g munkámban. Sőt! Segítenek, ha valamiért verekedni kell. — Ezek szerint kicsi a bors, de azért is erős, mert nincs egyedül? — Nem én mondtam! És vegye számításba, hogy sült galambok csak a mesében léteznek. Várni őket? Akkor ritkán eszünk sült galambot. — No de az egészség- ügyi fejlesztésre itt sincs több pénz, mint a Dombóvárhoz hasonló nagyságú városokban. — Ez igaz. Mellette az is, hogy néma gyereknek az anyja se érti a szavát. Ha például nem kezdjük el hangoztatni a fontosságát, ma nem lenne Dombóvárnak és a városkörnyéknek főállású iskolafogásza. — Nemrég jártam a városközpontban épülő új iskolában. Mi célból lesz ott orvosi és fogászati rendelő? — Komolyan -nem sejti? Idővel e rendelőben zajlik le valamennyi iskolásgyermek szűrő- vizsgálata. Törekszünk egy is- koiavédőnő beállítására is. — Azt hiszem, nem tapsoltak azok, akiken a státus megteremtése múlik. — Erről beszéljünk inkább később. Meg aztán vannakége- tőbb gondjaink ®is. A kórház, intenzív osztály nélkül olyan, mint egy félkarú óriás. De 2 millióba kerül egyetlen intenzív ágy létrehozása! Bővíteni kell legalább 20 ággyal a szociális otthonunkat. Ez hússzor száz- ötvenezer forintos költséget jelent! A városkörnyéki községek kilenc körzeti orvosa közül mindössze kettő lakik korszerű orvoslakásban. A többi szolgálati lakás régi, vagy a réginél is régebbi. Ettől függetlenül van orvosaink között olyan, aki 15—20—25 éve dolgozik a körzetében. — Stop! Mi van Kurd- dal, ahol igen sűrűn váltották eddig egymást a körzeti orvosok? — El ne kiabáljuk, úgy néz ki, hogy most megáll majd az itt sem kívánatos fluktuáció. — S mikor valósulhat meg Gunarasban a 100 ágyas rehabilitációs részleg a kórház-rendelőintézet integrált részeként? —- Talán a Vfl. ötéves terv időszakában. Azért mondom, hogy talán, mert ami a népgazdaság helyzetét illeti, számolni kell a legszebb elképzelések megvalósításának elodázásával is. A jogos igényekkel lépést tartani szinte képtelenség. — Ha igénybe vehetem még a türelmét, beszéljünk az ötnapos munkahét bevezetésének tapasztalatairól. Érintette a betegellátás színvonalát az átállás? — legjPb'b tudomásom szerint nem. Az viszont tagadhatatlan, hogy a dolgozók körében feszültségek támadtak. Nem váratlanul. A kórház folyamatosan működő intézmény, benne a munkának -mennie kell, ha törik, ha szakad. Kaptunk 10 ápolónői státust, be is töltöttük mindet. Tizenhét, húszfős hiányunk a takarítás, betegszállítás, műtősegédlet vonalán van. Hogy egyebet ne mondjak, a műtősegédek háromnaponként ügyelnek és munkájukat az őket is megillető szabadnapok nélkül végzik. — Amig végzik. És a hárommüszakos ápolónők? —■ Százötvenegy, háromműszakos szakdolgozója van a kórház-rendelőintézetnek. Ebből ha jól tudom, csak 3—4 a szakképzetlen. Biztosítani tudják részükre a szabadnapot, de ez alig hangolható össze a családtagjaik szabadnapjaival. Ma még ez csak duruzsolás- szinten jelentkezik itt nálunk. Ősztől lesz igazi a gond, amikor a tanítás is ötnapos lesz. — Nem merült fel az az igény, hogy negyedévenként egybefüggően adják ki a szabadnapokat? — Ilyen kívánságról még nem hallottam. De az egyén szempontjából ez se olyan szerencsés, mint amilyennek látszik. Mert a negyedévi egy hét se hangolható össze a család más tagjainak szabad idejével. — Hallottam olyan hangokat, hogy „a ki nem adható szabadnapokat fizessék meg"! — Ez nem lenne sehol megoldás, mert a pénz nem azonos a pihenéssel. A forintok más értéket képviselnek, mint az ember teljesítőképességét regeneráló szabad idő. — önöknél itt a rendelőintézetben nincs szombatonként szakrendelés. — Van szakrendelés a kijelölt kórházi osztályokon, ambulanter. Ha ez túlzott megterheléssé válna az osztályokon, a rendelőintézetet szombaton is nyitva tartjuk. — S milyen a hét végi körzeti ügyelet leterhelése? — Gondolni való, hogy nem kicsike, de ennek eredője inkább a betegek fegyelmezetlensége, mint a valós bajok hétvégi jelentkezése. A felnőttügyelet forgalma duplájára sem emelkedett. A gyermek- ügyeleten más a helyzet. Itt másfél-kétszeres a forgalomnövekedés. Indokolatlanul is persze. Van anyuka, aki megmondja, hogy ,,a gyerek már szerdán lázas volt", de nem akart hiányozni a munkából... — Ezek szerint a szombat-vasárnapi ügyelet itt is nagyon intenzív munkát jelent? — Igen. De én bízom abban, hogy idővel pozitív irányú változás áll be és nem szaporítják a forgalmat egyesek csak azért, mert szombaton és vasárnap „ráérnek". — Kívánom, hogy reményében ne csalódjék. S meg is toldom valami nem túl kellemessel. Embertelen megterhelésnek tar- ■ om, hogy a kétnapos ügyelet — helyenként nonstop munka — után hétfőn nem pihenni megy az ügyeleti stáb, hanem lehúzni a hétfői munkaidejét. — Ez a probléma nyilván másokban is fölmerül, ha az újságíróban igen. A terhelést én is sokallom, kivált, amikor arról értesülök, hogy 120—140- es volt például a gyermekorvosi ügyelet hét végi forgalma. Vagy feltűnően sok az ambuláns beteg a kórházi osztályok valamelyikén. De ez van. Ez a rend. Változtatni rajta csak nagyon megalapozottan lehet. — Most akkor én kívánom és a magunk érdekében is: kapjon annyi figyelmet a hét végi ügyeletek megannyi stábja is, mint a közlekedési dolgozók, akiknek elő van írva, mennyit kell pihenniök az újabb szolgálatba lépésig! — Semmire se mondom olyan könnyű szível az áment, mint erre. Bár ha valaki, én aztán tisztában vagyok azzal, hogy ez milyen létszámgazdálkodási, munkaszervezési és más gondokat szabadít el. — Valószínű így van. De a fáradt orvos, ápolónő is okozhat „karambolt". S engem — aki bármikor alanya lehetek mondjuk egy életmentő beavatkozásnak —, nem nyugtat meg, hogy „az ügyeletesek meg vannak fizetve". — Erről reggelig elvitatkozhatnánk. Érje be azzal, hogy elvileg igazat adok. Bízva abban, hogy az ötnapos munkahétre való áttérésnek az egészségügyi ellátáson, belül jelentkező negatívumai megfelelő időben kerülnek a változtatásra illetékesek elé. — Gratulálok! Ez diplomatikus válasz volt. — Őszinte inkább. Mi itt nem élünk gondok nélkül, de az ellátás vonalában nem keletkeztek olyan foghíjak eddig, amilyenek veszélyeztették volna az egészségügyi szolgálat zavartalanságát, színvonalát. — Bámulom a maga- biztosságát. Egyben örülök, hogy vitatkozhattunk is! LÁSZLÓ IBOLYÁ Fotó: Dombai István Múltunkból A Tolnavánmegye 1905. január 22-5 számán'alk vezércikke a soron lévő országgyűlési választásokkal foglalkozva méltatva a 40 esztendeje kormányzó Szabadelvű Párt tevékenységét, a; többi között a következőket írta : „...pántunk: ■ a Szabadelvű Párt választási programmja és a pártunkból alakult kormány munkaprogZamimja oly tiszta, oly Világos, oly meggyőző, any- nyird a magyar nemzet szellemi és anyagi életszükségleteihez van szabva, hogy azok önmagukban és önmagukért is ékesszólóan és hódítóéin beszélnek. E ragyogó fényességű, a magyar nemzet államjogi helyzetével, erőviszonyaival és fejlődése lehetőségeivel számot vető elveknek nincs szükségük ingerlékenységre, túlzó so torta, m eg g o n d o'l all a<nsá go k ra, pá rthatalmi erőszakoskodásokra, úgynevezett választási törvénytelenségekre, melyeknek minden fajtáját a leghatározottabban elítéljük". ,JAmi á megyei választásokat illeti, itt is bizalommal nézünk a küzdelem elé. Teljes okunk van hinni, hogy a> kitűnő férfiak, akik pártunk zászlaját fennen hordozzák, azt győzelemre is viszik. Megyénk 6 kerületéből eddig 2 volt szabadelvű, a bonyhádi és szakcsű és ezek mellett most még a paksiban és a pincehelyiben is zászlót bontunk.” Számos esetben méltatták a szabadelvű jelölteket, s egyik másik esetben még azt is megfogalmazták, ha esetleg ellenjelölt lenne — annak veresége egyértelmű lesz. S eljött a választás napja. A kormányzó Szabadelvű Párttal szemben a szövetkezett ellenzék .lépett fel - és „kiütéses” győzelmet aratott. A függetlenségiek, a 67-es disszidensek, a néppárt, az új-ipárt, a párton- kfvüliek csoportja és a nemzetiségiek választási vereséget mértgk a m'agtalbiiztos szabadelvűekre. A szekszárdi választó kerületben Boda Vilmos győzött, s ebből az alkalomból választói fáklyás zenével köszöntötték a győzelem estéjén. A Kossuth párti Benyovszky Rezső grófot a köiesdi kerületben egyhangúlag választották képvi. selőnek - Rátkai László a néppártiak támogatásával szerezte meg a mandátumot Pincehelyen, ahol még a kormánypárti Kiss Ernő melllett a szocialista Beller József is indult. Szakoson viharos választási küzdelem, és feszült légkörben lezajlott választás eredményeként a szabdelvűek elveszítették egyik biztos kerületüket, és a Kossuth párti Szluiha János vitte győzelemre az ellenzék zászlaját. Szluha oly n'agy fölénnyel vezetett, hogy a kormánypárti Haller József ügyvéd, az Eszterházy-birto'kok jószágigazgatója, a szavazás közben visszalépett. Csúfos volt a vereség. Pakson Szluiha István a függetlenségiek jelöltje vehette át a mandátumot. Katasztrofális vereséget mért a ko nmá n ypárt lak legíbi zto sabb győztesének tartott Slmon- itsits Elemérre. Mindössze a völlgységi járás területén sikerült a kormánypártnak Perczel Dezső személyében mindössze egyetlen mandátumot szerezni. (Ezt viszont megsemmisítette a k é pv i se'l őhá z ö s s zefé rhetetl e n ség'i bizottsága. A júliusban megtartott pót-választáson a Kossuth-ipárti Wéber János győzött). A választás azt mutatta, hogy változást igényel az ország népe. A szabadelvűek azonb'an nem ezt vonták le tanulságul, hanem az ellenzék terrorisztilkus fellépését sérelmezték. A megyében talán legjobban az fájt a szabadelvűeknek hogy elvesztették a szakcsi körzetet. A Tolnavármegye 1905. február 5-i számában visszatér erre a körzetre. Idézünk a cikkből : „A község kívül-belül csupa hegy-völgy, vízmosás, árok,-minden irányból mély utakon, erdőszegélyezte szurdokokon át lehet csak odajutni, mindezek a környékbeli elvadult népségnek oly alkalmas búvóhelyeket nyúlita-nük, hogy több helyen kijelentették mór a választóknak legtekintélyesebb elemei, hogy Szakosra jövőben csak úgy mennek szavazni, ha az egész községet rendszeres előőrsién co lattal veszi körül a katonaság. M-inthogy a választási helyis'ég körül is rendkívül kedvezőtlen a terep, úgy majdnem lehetetlen kordonokat húzni, s most is majd minden . nagyobb községből katonai kíséret mellett jöhettek csak be a békés természetű választók...” A cikk második részében mondanivalóját a szerző így folytatja : „Már maga abszurdum, hogy 50 hin-tárd való intelligens ember egy isten háta megett fekvő rossz faluba utazzék 20 tomes, rossz úton, életveszélyek körött...” Azt is szóvá teszi a szerző, hogy ennek a községnek még csak egy rendes kocsmája sincs, ahol megpihenhetnének az odaérkezők. (A szabadelvűek vereségének nyilvéhva-lód-n nem ezek a- külsőségek voltak az okozói). Tehát minden baj volt. A sza.‘ badelvűe-k elkesededésükben, s minden bizonnyal más okok miatt is — feloszlatták pártjukat. De a császár nem a győztes ellenzék soraiból nevezett ki kormányt, hanem a vereséget-szenvedettek köréből. Ez nagy felháborodást váltott ki a pol-it-ikai körökben. Végül csak úgy juthatott a kormányra az ellenzék, hogy feladta választási platt- fonmját, s kiegyezett az uralkodóval. De addig kisebb, nagyabb csaták zajlottak le itt a megyében is, „védte a vármegye az ezeréves alkotmányt". Nem fogadta a kormány által 'kinevezett főispánt —, s n-em fogadta el ezt a tisztséget a megye főijegyzője Sim^ntsits Elemér sem. Az ellenzék 1905-ös választási győzelmének a megyében egyéb következményei is voltaik : A győztes ellenzék úgy határozott, hogy a megyei törvényhatóságban is bizonyos változásokat kell elérni. Az 1907 végén esedékes tisztújításon szándékozott tervét megvalósítani. Ez szükségszerűen számottevő sajtóvitát eredményezett. A szabadelvűek amellett kardoskodtak, hogy az adminisztrációban nagy gyakorlatra szert tett emberek maradjanak meg, függetlenül attól, hogy milyen párthoz tartoznak (ez azt jelentette, hogy az 1905-ös választáson vereséget szenvedett párt emberei háborítatlanul maradnak a helyükön). A győztesek is magukénak akarták a legfontosabb pozíciókat. A függetlenségiek mindenekelőtt az alispáni funkció, valamint a törvényhatóság bizottságainak megszerzését tűzték ki célul. S hogy biztosak legyenek dolgukban, 1907 december végén összehívták a szövetkezett ellenzék megyei vezérlőbizottságát, amely felhívással fordult a törvényhatóság tagjaihoz. Idézünk a felhívásból: „... igazán megdöbbentő az a vakmerőség, hogy vármegyénk közgyűlésében még mindig a régi rendszer hívei akarnak uralkodni. Nyilvánvaló, hogy a törvény- hatósági bizottságban miénk a többség, és ha összetartunk: miénk a győzelem is. Ezen felsőbbségi tudatunkban hívtuk össze a fentjelzett értekezletet, hogy szervezkedve, egységes akarattal vigyük keresztül a vármegyei tisztújítást, és vegyük kezünkbe a jövőben vármegyei életünk vezetését. Elhatároztuk, hogy a vármegyei bizottságokba az egyesült pártok tagjait választjuk be. Elhatároztuk, hogy újrq megválasztjuk a vármegye volt tisztviselőit, akik a nagy küzdelemben — egynek kivételével — hűén kiállották a nagy megpróbáltatást. Elhatároztuk, hogy«, az alispáni állásra oly férfiakat jelölünk, akik nem ingadoznak, mikor a vármegye alkotmányos önállóságát meg kell védeni.” A csetepaténak az lett a vége, hogy alispánnak az 1905-ben vereséget szenvedett és feloszlott szabadelvű párt emberét választották meg, Si- monsits Elemért. A nagy hangon, de csak minimális igényű programmal vívott harc eredményét a megyegyűlésen a függetlenségiek teljes kudarcnak tekinthették. K. BALOG JANOS Dr. Bitter Vilma városi—városkörnyéki főorvossal
