Tolna Megyei Népújság, 1982. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-25 / 173. szám

1982. július 25. rttPÜJSÂG 3 A Tolna megyei Szolgáltató Ipari Szövetkezet pavilonja bon Biró István üzletkötővel beszél­gette nlk. — Először állítanak kü? — Igen. Elhoztuk nyomdaipari, műbőr- és fémtömegcikk termé­keinket. Szeretnénk jó piacot találni legújabb termékünknek, a műanyag tusölófüggömynek. — Látóik itt bádogosmunkát is. — Hoztunk horganyzott fürdő­kádat és szüretel őputtonyt Az Alföldön vagyunk és ezek a gyártmányok itt nagyon kere­settek. A bemutatkozás egyik oka ez - meg természetesen az íizfet. A gyönki Sípról szövetkezet is első bemutatkozó. A nagykö­zönség szálmára a szövőszéket hozták. A vállalatok és a ke­reskedők részére pedig a külön­böző előadótermek székeit és faipari marószerszáimokat. Witzl Károly, a szövetkezet műszaki vezetőije: — Egyszerűen arról van szó, hogy be kell mutatkozni. Itt, vannak például a faipari maró- szerszámok. Nagyon sok válla­latnak szüksége van ezekre a létfontosságú szerszámokra, de nem tudják, hogy hol kell meg­rendelni. Ugyanakkor hamaro­san úijabb beruházásba kez­dünk, s már most meg kell kez­deni a propagandát. — Nincs munkájuk? — Dehogynlincs. Már 1983- ra 7,5 millió forint értékben ren. deltek tőlünk szerszámokat, a kapaiditásun'k pediq csak négy­millió körül van. De hogy két- háram év múlva legyen meg­rendelés azt már ma kell biz­tosítani, ott kell lenni a piacon. — A szövőszék? — Azzal úgy jártunk, hogy a kiállítás rendezése közben már ■rendeltek tőlünk és most az el­ső napon, is nagy az érdeklő­dés. Eddig kétszer ötven. dara­bot gyártottunk. De nekünk Óik­kor lenne igazán gazdaságos gyártani ezéket, ha nagyobb szériába kezdhetnénk. És ma már másképp nem lehet létez­ni: propaganda kell. A BONY—IKS pavilonjában vendégeket találunk: Dr. Gyu- gyi János,-a megyei pártbizott­ság titkárát és Tamás Ádámot, a megyéi pártbizottság osztály­vezető-helyettesét. Természete­sen a vendégek körül ott van­nak a kiállító szövetkezetek ve­zetői is: Pálinkás István a szol­gáltatóktól, Balázsi István a A szegedi ipari vásárról jelentjük gyöngéktől és a házigazda : Szelesii László, a BONY-IKS el­nöke. A cipőipari szövetkezet pavi­lonja az igazi meglepetés. Min­den kiállított termék most lát­ható először. Nyolcvan újj mo­dellt mutatnak be a tinédzser­szandáltól kezdve az estélyi „topánkáig”. — A BONY-KS termékeinek mintegy 92 százalékát exportra 'készíti, tehát akkor a hazai pi­acra nem sok jut, de mégis itt vannak Szegeden. Nem ellent­mondás ez? — kérdezem az el­nöktől. — Évente 850 ezer pár cipőt gyártunk, ebből tényleg a leg­több külföldire megy. De a ha­zai bojtokban is ott vagyunk 100 ezer pár cipővel. Egyszerűen nem alkarunk kimaradni a ha­zai piacról sem. A szegedi vásáron, természe­tesen a Tolna megyei 'kiállítók­ra voltunk elsősorban kíváncsi­ak, már csak azért Is, merteny- nyien még egyetlen egy vásá­ron sem voltak. H. J.-G. K. Hét Tolna melyei kiállító Megmutatni magunkat. Ez a szándék jellemzi a Tolna me­gyei kiállítókat. Ilyen nagy számban még soha1 sem. jelent­keztek. Hat ipari szövetkezet - a SIIMOVUUL, a TA-iL'UX, a gyön- kii Spirál, a Tolna megyéi Szol­gáltató, a BOiNY-JKS és a Föld­vár Gumiipari — és egy állami vállalat — a Bonyhádi Zornánc- árugyár — termékeit láthattuk Szegeden. Elsőként Bajcsy Gézával, a s'imontornyai SIMOVIL'L Ipari Szövetkezet elnökével találkoz­tunk. Meglepetést tartogatott: két termékük megkapta a Ki­váló Áruik Fóruma embléma vi­selésére a jogot. Ez azért is meglepetés, mert a Tolna me­gyében gyártott termékek közül a kis háromszöget eddig csak egy szekszárdi kisiparos fürdő­szobai fregolija viselhette. Szá­vai a SI'MOVlIlLL Minaret csiga­lépcsője és a födélébe csuk­ható padfásfeljáró létrája kap­ta a kis háromszöget. A SIIMO- VIUL az idén nem önálló ki­állítóiként szerepel, fgy olcsóbb és egyszerűlbb. A Gépipari Szö­vetkezetek Műszaki Irodája kö­zös vállalat égisze alatt mutat­ják be termékeiket. Következő ütünk a tamásiak­hoz vezet. A TA-LUX két újdon­ságot mutat be. Kalauzunk Kai- már István elnök. — Elhoztuk hagyományos ter­mékeinket is, így a különféle transzformátorokat, csengőket és természetesen a nővérhívó Iberendezést is. Újdonságként, mert illik mindig valamit hozni is, a T 62—24 jelű 4x20 és 6x20 wattos, lakótereik és irodák megvilágítására alkalmas fém- gőzölt terelőráccsaj ellátott fénycsőtestet hoztuk. Ez teljesen káprázatmentes és maga a ta.rtódoboz falburkolattal készült. A másik újdonságunk az író- aszitailfáimpa. A Földvár Gumiipari Szövet­kezet elhozta legújabb gumi­csizmáit, de nem meg rende l öt keresnek - bár az is jól jön —, inkább partnerek kellenének. Az idén is közel hétszázezer csizmát gyártanaik, az 1963-as éviben pedig már több mint egymilliót, de ehhez kooperáló partner kellene. Adnának gé­pet és 80—100 munkást is tud­nának ilyen módon bérmunká­iban foglalkoztatni. A Földvár ipari szövetkezet négy éve jár kiállításról kiállításra: azt mond­ják, hogy meg kell ismerkedni q többi céggel és természetesen a nagyközönséggel is. KÁF-jelvény a STMOVILL-nak A tamásiak nővérhívó berendezése Minden színben szinte minden - gumicsizma Sokat várnak a gyönkiek a szövőszéktől A KAF-jelvényes termékek a SIMOVILL-tól Leningrad és Helsinki (6.) & Helsinki pályaudvara hogy miként élnek az emberek A nagy francia írótól, Mon- therianttól származik a követ­kező, nem éppen barátságos tartalmú idézet: „Az az utazás, mely hozzászoktatja az embe­reket a dolgok felszínes és gyors ízleléséhez, csak a felü­letes és igénytelen emberek számára megfelelő”. Henry de Montherlant, a gazdag úri­ember persze könnyen beszélt, és így se vált feltétlenül igaza. A június 29-én útra. kelt cso­portunk tagjai közt volt több tanár, mérnök, nyugdíjas, ápolónő, újságíró és két disz- tingvált modorú, szolid play­boynak öltözött fiatalember, akikről a búcsúestén derült ki, hogy lelkészek. A közepes mó­dúak' táborához tartoztunk te­hát, valamennyien jócskán ta­karékoskodtunk az útra és egy szó panaszunk se lehetett az Intourist és a Lomomatka kép­viselőire, akik úgy varázsolták pergővé a városnézéseket, mú­zeumlátogatásokat, hogy nem tették túlzottan próbára az utasok teherbíró képességét. Mindent megnézi ugyanis képtelenség, sokat látni vi­szont léhet, főleg ,ha az útra- 'kelő — erről sorozatom első részében már szó esett —kel­lően él az élmények befoga­dását segítő előzetes felkészü­lés lehetőségével. Az Intourist kereken ötven­éves. A Travel Agency Loma- matka Ltd. 20 éves tapaszta­lattal büszkélkedik. Az IBUSZ több mint 80 esztendős: — úgy is viselkedett, mint egy hasonló korú aggastyán. Kamonyi Pé­ter Lertingrádban a történelmi múlt forgatókönyvét pergette le. Éva Poikonen a finn hét­köznapi életet mutatta be. Az IBUSZ kiküldött kísérője pom­pásan alakította az előkelő utas szerepét és nem csinált semmit. Pedig lett volna mit. A sok fakultatív programot is kínáló szabad idő eltöltésére sokan éppúgy igényelték volna a szakképzett idegenvezető se­gítségét, mint akár a mindkét országban fogyasztott (és mind­két országiban kitűnő) ételek megis'melésénél. Semmit nem kaptak. Tegyük hozzá, hogy : — a pénzükért. Komonyi Péternek jócskán 'le­jehetett már tapasztalata ma- avar turistákkal, mert a lehet­séges szabad időket mindig egy-egy barkácsbolt, vagy áru­ház tőszomszédságában bizto­sította. Iskolai emlékeim közt a föníciaiak, arabök, angolok és hollandok szerepelnék, mint nagy keresikedőnépek. Nyu­godtan közéjük sorolhatjuk ön­magunkat is. A bevásárlásra szánt leningrádi szabad idő után az autóbusz csomagtartó­ja, felületes megfigyelésem szerint, a következőkkel gyara­podó«: gereblye (szerencsére nyél nélkül), nagyítógép, satu. tá ska, konyhakés, étkészlet, merítőkanál, ébresztőóra, kö­szörűgép 19 és 20 rubeles ki­vitelben. Értesülhettem továb­bá arról, hogy vízmelegítőt nem lehet kapni, a vodkaszak'üzlet csak kora délután nyit, továb­bá valahol látni lehetett „kóser cipőt 10 rubelért". Egyébként fegyelmezett, érdeklődő és az élmények befogadására min­dig kész, útikönyvekkel jól fel­szerelt társaságunk egyik pilla­natról a másikra átvedlett kú­tárak és levantei kalmárok gyü­lekezetévé. Érkezéskor a repülőtéren ki­nek-kinek vámnyilatkozatot kel­lett kitöltenie, azt is bejelölve, hogy hány csomaggal érkezett. Volt köztünk utas, aki a beho­zott háromszorosával távozott. Fermálházott öszvérkaravánra emlékeztető elvonulásával tér­det csapkodó nevetésre kész­tette a pulkovói repülőtér sze­rencsére jó humorérzékű, ezen­kívül pedig a magyarokat való­színűleg jól ismerő Vámos­asszonyát. Ez is az úti élményekhez tar­tozik és annál inkább említen­dő, mert nemcsak ránk gyako­rolt befolyást a 'külföld, hanem mi is véleményalkotásra kész­tettük a külföldieket. Az udva­rias finnek például nem nyi­latkoztak azzal kapcsolatban, hogy a 'helyszíni fogyasztásra szánt reggeli svédasztalának termékeiből milyen mennyisé­get vittek el felettébb önké­nyes és kifizetetlen úticsomag­ként a magyar atyafiak. Nem volt csekélység. Még egy záróélmény. A ha­zaérkezés igazság szerint már Leningrádban, a pulkovói re­pülőtéren elkezdődött. Egy má­sik magyar csoport tagjaival együtt töltöttük meg a tranzit- várótermet, ahol ott állt a ko­rábban már említett, 1 kopej­kával működtethető ásvány­vizes automata. Egy alaposan talpraesett magyar gyerek pil­lanatok alatt kifundálta, hogy miként csapolható meg ez a szerkezet korlátlanul, de pénz­bedobós nélkül. Az ingyen (bár úgy is mondhatnánk, hogy lo­pott) szovjet ásványvizet pedig az anyja kínálgatta kedves­kedve mindenkinek. Szemláto­mást büszkén arra, hogy néki milyen „életrevaló” fia van. Egymás közt voltunk, senki nem szólt rá. Ekkor kezdtem érezni először az otthoni le­vegőt... Végeredményben — és ter­mészetesen az előbbiek ellené­re — külföldre utazni jó do­log. Tanulságos megfigyelni, másként, mint nálunk. De leg­alább ilyen tanulságos ide­haza, a repülőtérről jövet át­taxizni az Erzsébet-bídon és jogos büszkeséggel megállapí­tani, hogy bármilyen szép Le­ningrad és Helsinki, azért Bu­dapest se eldobnivaló. És Szekszárd sem... (Vége) ORDAS IVÁN Fotó: Ordas András Szállodánkkal szemben horgonyzott az Auróra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents