Tolna Megyei Népújság, 1982. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-03 / 154. szám
1982. július 3. Képújság 5 A gyestől i tudja miért, de úgy vagyunk vele, hogy a jót hamar megszokjuk, természetesnek vesszük hogy van, nem kutatjuk az eredetét. így magától értetődőek a társadalombiztosítás forrásaiból származó, a bevételeinket egyértelműen növelő, többnyire készpénz formájában megnyilvánuló juttatások. Hogy ezek a valóságban mit jelentenek, akkor tudnánk igazán, ha egyszercsak nem kapnánk meg a táppénzt, a gyest, a családi pótlékot, vagy netán teljes összeget kellene fizetni a szemüvegért. A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának szekszárdi igazgatósága a napokban adta ki az elmúlt évi munkájáról készített statisztikai tájékoztatót. Érdekes, tanulságos, elgondolkoztató adatok gyűjteménye ez a kis füzet. A számok világában otthonosan mozgó embereknek valóságos csemege lehet, mert még a laikusnak is izgalmas képet mutat. Olyan oldalról látjuk ebben a tükörben magunkat, ahonnét igen ritkán szoktuk megnézni. Mit is tudhatunk meg? Például azt, hogy egy év alatt több mint tíz százalékkal nőtt a kifizetett táppénz, hogy több mint kétszáz százalékkal nőtt a gyógyászati szolgáltatás költsége, 56 százalékkal a tsz-tagok baleseti táppénze. Kiderül, hogy a megyei igazgatóság bevétele még az itt kifizetett, havi 45 800 darab nyugdíira sem futná, ha az állami költségvetésből nem egészítenék ki. De lássuk részletesebben: Az egészségügvi ellátásra jogosult állampolaárok száma megvénkben eav év alatt pontosan ezerrel nőtt, ígv jelenleg 259 000. Tolnában nyolcvanegy- ezer-négyszázan jogosultak táppénzre, több mint száztízezren családi pótlékra. A táopénz kérdését érdemesebb kicsit bővebben is mea- ismerni. A táonénz iaénvbevé- telére ioaosultak száma eav év alatt 260-nal nőtt. Az esztendő minden napján négyezer- huszan voltak betegállományban. Ez arányait tekintve megegyezik az elmúlt évivel. Eltérés mutatkozik viszont ott, hogy a kórházban kezelt táppénzjogosultak most közel 15 százalékkal kevesebben voltak, naponta ,,csak” négyszázan feküdtek bent. A betegállományban lévők közül napi átlagban 150-en üzemi baleset következtében nem tudtak dolgozni. Az egy táppénzes napra jutó költség napi tíz forinttal emelkedett, így most 95 forint, ezzel az egy dolgozónak kifizetett összeg meghaladja az 1400 forinot, ami 128 forint növekedést mutat az előző évihez képest. A gyermek ápolása miatti táppénzt igénylők száma viszont csökkent, mégpedig harminccal. A megyei táppénzes helyzet az arányszámok tükrében jobb, mint az országos, amely 5,8, nálunk viszont 4,9. Ez azonban meglehetősen széles skálán szóródik. Feltűnő például, hogy az ezer dolgozónál többet foglalkoztató megyei üzemek közül a bonyhádiakban van a legmagasabb arányban beteg (cipőgyár 7,9, zománc- órugyár 7 százalék) és a Paksi Atomerőmű Vállalatnál a legkevesebb: 3,3 százalék. Egyébként pedig a legmagasabb betegarányt a szekszárdi Patyolatnál lehet találni: a dolgozók 8,4 százaléka, és itt gyermekápolásban is elérik a 7 százalékot. Megjegyzésre méltó, hogy az ipar (5,7) után a kereskedelemben a legmaa nyugdíjig gasabb a táppénzes arány (5,1). Az iparon beiül továbbra is őrzi a vezető helyét a bőripar a maga 7,1 százalékával, míg a legegészségesebbek — a tavalyi állapot szerint — a szállítás és hírközlés dolgozói. Kétezer-hétszáznyolcvanketten szültek a munkaviszonyban álló nők közül. Ez harminchárommal kevesebb ugyan, mint az előző évben volt, az egy napra jutó társadalombiztosítási kiadás viszont több, mint öt százalékkal emelkedett. Napi átlagban 1020 kismama kapta a gyermekágyi segélyt. Ma már ott tartunk, hogy a megszületett gyermekek 98 százalékánál az anya munkaviszonyban van, tehát anyasági segélyt kap. Figyelmet érdemlő adat, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagság alapján juttatásra jogosult nők közül tavaly közel kilenc százalékkcíl szültek kevesebben, mint azelőtt. A születések után most egyetlen mondatot az élet elmúlása után kifizetett pénzekről. Az alkalmazásban állók közül 1981-ben harminchárommal kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban, de a temetési segély kifizetett ösz- szege így is jóval meghaladta az egymillió forintot (országosan közelíti a százmilliót). Most pedig egy sor pozitív adat következik, ugyanis a családi pótlékok kapcsán szinte kivétel nélkül minden szám az örvendetes növekedést mutatja. Családi pótlékban 23 153 család részesül, ahol is összesen 43 655 gyerek van. (A tsz-tag anyukák szülési számának csökkenése itt is tetten- érhető, ugyanis ebben a társadalmi csoportban 193-mal csökkent a gyerekek száma, amit azonban az alkalmazotti kategória 813-mas növekedése megyei szintre vetítve végül is pozitívra változtatott.) A gyerekek számának 1,8 százalékos növekedése a kifizetett pénzt 7,6 százalékkal növelte meg. Ennél a témánál egy kis kitérővel azt is el tudjuk mondani, hogy számszerű növekedés csak az egy- és kétgyermekeseknél van, a három- és többgyermekesek száma változatlanul csökken. Legtöbb a kétgyermekes család, amely százalékosan meghaladja az ötvennégyet, őket az egygyermekesek követik, de arányuk nem teszi ki a 19 százalékot sem. Van viszont egy olyan család, ahol 13, és egy, ahol tíz gyermek van. Mindent egybevetve azonban az az igazság, hogy az egy családra jutó gyermekek száma nem éri el a kettőt sem (1,93), ami azt mutatja, hogy a felnőtt lakosság még önmagát sem pótolja, és ez aligha mondható jó dolognak. Ez utóbbi mondat burkoltan felszólító része természetesen nem vonatkozik a nyugdíjasokra, akik tavaly pontosan ezerrel voltak többen, mint tavalyelőtt, fgy a megyei össz- népességnek 18,1 százalékát teszik ki. Számuk ugyan csak 2,1 százalékkal emelkedett, de a részükre kifizetett nyugdíj ösz- szege 9,3 százalkékkal nőtt. z „esztékától” kapjuk a gyógyászati segédeszközöket is. Itt csak kuriózumként említjük, hogy 20 231 szemüveget „írattunk” és szinte megszámlálhatatlan mennyiségben pótoltattuk a fogainkat. Csak a fogunkhoz kevés híján egymillió- háromszázezret adott a társadalombiztosítás, amelyről ezek után aligha mondható el, hogjr a fogához verte a garast. (0 A háziszőtteseket valaha otthon, a szobába állított esz- továtán szőtték telente az asszonyok. Mást nem is tehettek, hisz vászonneműt az üzletekben nemigen lehetett kapni. A szőttesekre szükség volt a ruházkodásban, a gazdasági felszerelésekhez, a lakáskultúrában. így készült az ágynemű, az abrosz, a törülköző, a szakajtókendő, a zsák, a ponyva, és persze a tarkára szőtt pokróc. Ezt az egyáltalán nem könnyű munkát ma nem szükségből, hanem szórakozásból végzik az asszonyok. S nem ruhaneműnek való vásznat, hanem lakásdíszítő szép szőnyegeket szőnek, főként művelődési házakban, szakkörökben. Mondják, a hímzés, a szövés a legjobb nyugtató: miközben dolgozik valaki, a munkán kívül másra nem gondol. A lengyeli szakiskolában a héten harminchat Tolna megyei asszony tanulta, gyakorolta a gyapjúszövést, forgatták a nyüstöt, a vetélőt, ismerkedtek a csík- és színritmussal, hagymahéjjal, dióhéjjal, gyógynövénykrvonatokkal festették a fonalat. Saját tervezésű, egyszerű szép szőnyegeikkel az otthonaikat szebbítik majd. Fotó: Kapfinger András Dr. Guzorán Gáspárné saját tervezésű mintáját szövi Szövés a parkban Rauth Ferencné Németkérről, Tigyi Istvánné Paksról... Alakul a minta Szabó Józsefné csíkmintát ragaszt
