Tolna Megyei Népújság, 1982. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-03 / 154. szám

6*ÊPÜJSÀG

1982. július 5.

Barsi Mihállyal, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetőjével

— Most reggel 7 óra van. Általában korán kel?

— Ennél sokkal korábban. Ha minden program a megszokott tempóban megy, akkor kelek, ha följön a Nap. így van ez amióta dolgozom. A gyakorlati munka rászoktatott a korai kelésre és kezdésre.

— Hol volt az első munkahelye?

— Sióagárdon, a szülőfalumban kezdtem dolgozni 1966- ban, miután végeztem a gödöllői agrártudományi egyetemen. Már főagronómus voltam, amikor még nem volt diplomám, hisz az agrárképzés akkoriban négy és fél év volt, s félévet üzemben kellett dolgozni.

— Sióagárdon is lakott?

— A szüleimnél laktunk a feleségemmel és a két gyerekkel.

— M'vel foglalkoztak a szülei?

— A tsz-ben dolgoztak, édesapám alapitó tagja volt a szövetkezetnek, és mint magtáros ment nyugdíjba. Még ma, 72 éves korában is dolgozik, raktáros a tsz építőbrigádjában.

— Az agrárpályán kívül más szakma nem érdekelte?

— Eszem ágában sem volt agrárpályára menni, engem inkább a technika érdekelt. Mit láthatott a falusi gyerek, ami ízámára új és érdekes? Traktorokat, munkagépeket és mozit. Én természetesen mozigépész akartam lenni, a mozis ugyanis megengedte, hogy vetítsek, és ötször is megnéztem egy filmet. Amikor a nyolcadikat elvégeztem, édesapám elé álltam: engedjen engem mozigépésznek. . . Apám akkor azt mondta: „Jó, jó, fiam, de előbb érettségizni kéne”. így kerültem Palánkra, az érettségim jelesre sikerült, s időközben egy gyakorlati versenyen is helyezést értem el. Az egyetemre simán fölvettek, s itt sem volt különösebb nehézségem, jól tanultam. Sőt, még zenekarban is játszottam.

— Meddig dolgozott Sióagárdon?

— Négy évig. De nem volt módom bizonyítani, annak ellenére, hogy az első két évben nagyon jól éreztem magam. Ebben a zárt közösségben ismerősökkel, barátokkal, rokonokkal dolgoztam együtt, s egészen addig nem volt semmi baj, amíg egy szerencsétlen egyesülés kapcsán olyan helyzet nem teremtődött a tsz-ben, hogy úgy éreztem: azonnal el kell jönnöm. Nagyon komoly konfliktusforrás volt ez abban az időben másutt, más vezetőknél is, főleg azoknál, akik hasonló kis településen dolgoztak. Ha valaki sokáig dolgozik egy munkahelyen, s főleg régi ismerősei között, igen szoros kapcsolat alakul ki. Mindenki tudja, mi a dolga, kialakul egyfajta termelésszerkezet, munkafegyelem, rend és simán megy a verkli. Az egyesülésnél óriási bajokat okozott, hogy például a két tsz-ben

másként fizettek, az egyik helyen 14 forintot, a másik helyen 16 forintot ért egy hektár szántása. Azt megtenni nem lehetett, hogy minden munka- területen a többet fizessék, s a dolgozók ezt nem fogadták el. Az egyesülés utón csupán egy évet dolgoztam Sióagárdon. Én ugyanis nem akartam az egyesülést, úgy véltem, és ma is az a véleményem, hogy szakmai és közgazdasági meg- okolás nélkül egyesültek a tsz- ek, és sok helyütt ezt még ma is nyögik. Bejelentettem, hogy eljövök onnan, mert nem értek egyet a vezetés munkastílusával, a két táborra szakadt községi és szövetkezeti vezetés miatt a munkámat felelősen ellátni nem tudom.

— Ekkor került lomhára?

— Az még egy kicsit odébb van... A járási pártbizottságon azt mondták, hogy még minimum egy évet dolgozzak a tsz-ben. Ennek ellenére ragaszkodtam ahhoz, hogy azonnal eljövök. Ekkor töltöttem le a hathónapos katonaidőmet, s mikor visszajöttem, elmentem a Szekszárdi Állami Gazdasághoz, hogy munkát keressek. . . Föl is vettek — a kajmádi kerület igazgatója lettem volna. Munkába állásom előtt két nappal kerestek meg a zom- baiak.

— Hogyan találtak önre?

— A bonyhádi és a szekszárdi járási pártbizottság két titkára ismerte egymást, ismertek engem, s tudták azt is, hogy én mikor, mit csináltam, mit tettem, mit mondtam. Zom- bán nem volt főagronómus, és engem ajánlottak. A szövetkezet elnöke és párttitkára felkeresett a lakásomon. Mondtam: nagyon sajnálom, de két nap múlva már dolgozom. Azt mondja akkor a szokott kacs- karingós stílusában Lakatos Antal, a tsz elnöke: „Hát azért meg kéne azt nézni, ne mondjon látatlanban nemet”. Gondolom, úgy volt vele: nem tudja, ki ez az ember, de hát ha ajánlották, megpróbálják, aztán lesz, ami lesz. A dolgom felől ráértem, elmentem Zom- bára szétnézni. Megmutatták a gazdaságot, akkor épült a sertéstelep, félkészen állt a szarvasmarhatelep, bejártuk a majorokat, megnéztük az öreg magtárakat, a kastélyt. Én a tsz számaira voltam kíváncsi. Ahogy nézegettem az adatokat, rájöttem, hogy ez a tsz nem azért rossz, mert hanyagul gazdálkodnak, hanem azért, mert a két új beruházás olyan pénzügyi helyzetbe hozta őket, hogy önszanálást kellett végrehajtani.

— Noha a pillanatnyi helyzet nem volt éppen a legrózsásabb, mégis megtetszett önnek ez a tsz . Miért?

— Látszott, hogy minden területen óriási a kihasználatlan lehetőség. Az egésznapi beszélgetés után egyszercsak azt vettem észre, hoay úgy tárgyalnak velem, mintha már ebben a tsz-ben dolgoznék. Jól beesteledett, mikor megkérdezte az elnök: No, akkor megegyeztünk? Azt feleltem, igen. Kevesebb volt a keresetem, mint az előző munkahelyemen, de enqem ez eqyáltalán nem érdekelt. Négy év alatt került

a szövetkezet olyan pozícióba, hogy nem jelentett gondot a gazdálkodós során a pénzhiány. Persze, sokat segített az IKR elődje, a CPS: ötéves hitelre adta a teljes eszközsort, s ezt abból a többlettermésből kellett törleszteni, ami az új technológia bevezetése során keletkezett.

— Könnyen vagy nehezen szokta meg a tanácsi munkát?

— Az az igazság, hogy nem tudtam pontosan eleinte, hogy mi lesz a feladatom itt a tanácsnál. Most már úgy érzem, ezt a mesterséget is megtanultam. A pontosság, a precizitás a tanácsi munkára is éppúgy érvényes, mint bármi másra. Itt mindennek írásban nyoma van, s a munkánk a bizalmon alapul. A tanácsi munkát adminisztratív munkának bélyegzik, ami szerintem nem igaz, amolyan pejoratív kicsengése van.

— Ez a munka másabb, vagy felelősebb?

— A felelősséget nem lehet abban lemérni, hogy milyen nagy a munkaterület. Hisz egy ember sorsa is már igen nagy felelősséget jelent. . . Az a felelősség, ami közvetlenebb, mégis valahogy jobban nyomja az embert. Itt a tanácsnál az emberrel szembeni felelősség áttételezettebb és nem is szorít annyira, mint a gyakorlati életben.

— Mi adja itt az osztályon a legtöbb munkát? Melyek azok a neuralgikus pontok az ágazaton belül, amelyeken változtatni kell mielőbb?

—Véleményem szerint a leg- trzékenyebb terület a személyzeti és a kádermunka. Hozzánk tartozik a 64 tsz személyzeti és kádermunkája: a tsz-el!nökök

minősítéstervezete például az osztályon készül. Ez — egyeztetve a TESZÖV-vel, és az illetékes pártfórummal — a tsz vezetősége elé kerül. A tervezetnek olyannak kell lennie, hogy azt jóváhagyja a vezetőség. Minden tervezetet alaposan, gondosan átolvasunk, hisz emberek és üzemek sorsáról van szó.

— Mit tart akkor hát a legfontosabb vezetői tulajdonságnak?

— Olyan vezető, aki minden előírt kritériumnak megfelel, nincs, illetőleg ha van, akkor annak a szentté avatását elő kellene készíteni. S hogy mégis mi a legfontosabb? Talán az ember, az egyéniség, a szubjektum, az, hogy mindenki úgy, ahogy van, vállalja önmagát. A kölcsönös szimpátiában döntő szerepe van a bizalomnak és csodálatos érzés, ha érzi egy vezető, hogy minden emberrel élő a kontaktusa. A bizalmat félteni, ápolni keli, mert ha ez megszakad, akkor az emberek közérzete, a munkához való Viszonya és a termelés eredménye is visszaesik.

— Hányán dolgoznak a mezőgazdasági osztályon?

— Az engedélyezett létszám' 41, az átszervezés előtt 17-en dolgoztak itt.

— Több mint duplájára emelkedett a létszám...

— Mindenkinek megvan a feladata, informáltnak, tájékozottnak kell lennünk ahhoz, hogy a ránk bízott munkát becsülettel ellássuk, s ez bizony időigényes. A létszám soknak tűnik, de munka az van elég. Aki tőlünk eddig elment, az vagy nyugdíjba, vagy magasabb beosztásba került. A termelőmunkában igen eredményesen dolgoznak, s tudjuk, hogy a munkaterületükön nincs probléma.

— Az osztály feladatait hány emberrel lehetne megoldani?

— A jelenlegi létszám kétharmadával, ha nem veszne el a felszabaduló létszám bére. De azt nem szabad elfelejteni, hogy tőlünk követelnek, a követelményeknek, amit Viszont nem mi határozunk meg, kötelességünk megfelélni.

— Ezt azért kérdezem, mert a különböző nem termelő szervezeteknél igen sok „improduktív" agrármérnökkel, mezőgazdász- szal találkozom, s tudom, hogy milyen nehéz a (székben például egy megüresedett ágazatvezetői állást betölteni.

— Ez így igaz, bár például a termelési rendszereknél dolgozó szakemberek nem íróasztal mögött ülnek, hanem nagyon komoly gyakorlati munkát végeznek. De például az érdek- képviseleti szervnél valóban sok a diplomás ember. A tsz-eknek Viszont valóban szükségük van a mozgalom szervezőire, s munkájukon minden kongresz- szus igazít valamit. Abból, amit az érdekképviseletben csinálnak, igen sok hasznos dolgot szűr le a megye, az ország vezetése. Mostanában az agrárközvélemény valóban megkérdőjelezi a szükségességét, aminek az az oka, hogy ez a szervezet a tsz-ék költségén üzemel, s nem biztos, hogy azt a segítséget nyújtja, amire a tsz- eknék szükségük van. De hogy szükség van-e rá, vagy sem, azt megítélni nem az én dolgom.

— Valóban így van. Beszéljünk inkább másról. Például arról, hogy mostanában a nagyüzemből sok minden kikerül a háztájiba. Mondjuk, a fólia alatti zöldségtermesztés...

— Én ezt nem sajnálom. Ellenkezőleg, örülök neki. Nézze, a mi mezőgazdaságunk abban igazán nagy, amit nagyüzemi- leg léhet és érdemes előállítani, s ez vonatkozik mind az állattenyésztésre, mind a növénytermesztésre. Minden élőmunka-igényes növény termelése sákkal nagyobb hatékonysággal végezhető a háztájiban, mint a nagyüzemekben, mert a család minden tagja kora reggel, vagy késő este is dolgozhat, s igaz, ami igaz, a tulajdonos a sajátját igen gondosan műveli. A nagyüzem integrálása nélkül a háztáji és kisgazdaságok nem tudnák azt produkálni, amit jelenleg adnak. Ez egyaránt jó az egyénnek és a társadalomnak. Nekünk pedig, aüeik a mezőgazdaságban bármilyen szinten dolgozunk, az a legfőbb érdekünk, hogy az ország, a megye és az ember a számítását megtalálja', s jól érezze magát ott, ahol éppen dolgozik.

D. VARGA MÁRTA Fotó: Kapfinger András

Múltunkból

'Napjaink politikájának, közéletének szerves része, hogy a választott szervek és azok tagjai meghatározott időközökben megjelennek a választóik előtt, és beszámolnak a testület és a salját munkájukról. A választóik ezt követően véleményt formálnak az elhangzottakról, és számos új tennivalót fogalmaznak meg, felhívják a figyelmet a megoldandó feladatokra. Ezt követően mindenki megy a dolgára.

Éppen ötven esztendővel ezelőtt is volt egy beszámoló gyű: lés. Pallaviesini György őrgróf mintegy 3—4000 ember jelenlétében, az ódomlbóvári vasútállomás melletti Szigeterdő kocsmájának nyitott teraszáról mondotta el beszámolóját. Vele együtt voltak gróf Apponyi György, B ródy Ernő, gróf Cse- konics Iván, Friedrich István, Ho- dossy Gedeon, Kállay Tibor, Klein Antal, Lázár Miklós, Nagy Emil, gróf Sigray György és Tauffer Gábor országgyűlési képviselőik is.

A „beszámoló-gyűlésen” nemcsak Tolna, hanem Baranya és Somogy számos községéből is érkeztek hallgatók. Valóban hallgatók voltak. A Tolnameqyei Újság 1932. rúlíus 2-i számában a többi között arról tudósít, hogy „telies csendben és rendben folyt le” a gyűlés.

Pallaviesini a beszámolóját két részben mondotta el: a tömeggyűlésen arról szónokolt, hogy „a régi rendszert el kell söpörni" — s tett néhány említést a királykérdésről is. A beszéd másik részét egy közebéd keretében 'mondotta el. Erre az ebédre Pallaviesini egy üszőt és 15 birkát vágatott le (nem tudni, hányon lehettek a közebéden - erről nem szól a tudósítás).

Mit tartottak fontosnak elmondani a képviselők 50 esztendővel ezelőtt? Erre a.'kérdésre a tudósítás egyértelmű választ ad.

Friedrich István a régi politikai rendszer megszüntetését tartotta szükségesnek,

Csekonics Iván gróf Ottó király visszahozását és trónra ültetését sürgette,

Lázár Miklós csak az általánosság talaján maradt beszédé, ben,

Pakots József a Rassay-párti demokráciáról szónokolt,

Kállay Tibor a gazdasági és pénzügyi helyzetről igen mérsékelt ellenzéki hangon szólt, kiemelte a kormány által tett intézkedéseket. Méltatta a Nagyatádi-féle földreform jelentőségét, s a gazdasági válság által kikényszerített intézkedéseket.

Nagy Emil is mérsékelt hangon bírálta a kormányt - és óva intett a szélsőséges mozgalmaktól. Különösen a polgárságot óvta ettől.

Bródy Ernő Rassay üdvözlő táviratát olvasta fel és az általa elképzelt demokráciát méltatta..

Hodossy Gedeon „hazafias elgondolású beszédet mondott” — azaz nacionalista jellegű hozzászólást tartott az ebéden.

Tauffer Gábor a vidék és a főváros közös érdekeiről beszélt,

Apponyi György gróf a kb rálykérdést ismertette.

Sigray György gróf is a királykérdést tartotta fontosnak - végül

Klein Antal az Egységes Pártból való kilépését magyarázta, majd beszélt a főbírói és csendőri erőszakoskodásokról. (Ez utóbbihoz a kormánypárti Tolnamegyei Újság zárójelben azonnal hozzáfűzte: „Ilyenek nem voltak Tolnában, de ha lettek volna, akkor azoknak a tolnai követ csak az előnyét, nem pedig a hátrányát tapasztalhatta volna az utolsó előtti választásnál.” - A lapnak ez a megjegyzése nem fedte a valóságot - bőséggel volt főszolgabírói önkény Tolnában — a levéltári források bőségesen tájékoztatnak.)

Az ebéd meglehetősen hosz- szúra nyúlt, a dombóvári toronyóra már rég elverte a hármat, amikor a társaság szede- lőzködött.

A fent ismertetett „beszámolók" egyike sem arról szólt, ami igazán érdekelhette volna a lakosságot: a gazdasági válság, a nyomor, a munkanélküliség, a 3 millió koldus sorsa. Nem arról szóltak, miből élnek holnap és holnapután az emberek, hanem jöjjön-e vagy sem Ottó király.

Ugyancsak ötven esztendővel ezelőtt zajlott a szekszárdi hentesek és mészárosok „jégháborúja” - mint annak idején a lapok nevezték. Ugyanis a szekszárdi hentesek hűtőberendezéseinek állapota - enyhén szólva — kívánnivalót hagyott. Eljutottak egészen odáig, hogy szakembert kértek az egészség- ügyi minisztériumból, aki megvizsgálta a húsiparosok és vendéglősök hűtőberendezéseit. A helyszínen nem nyilatkozott, visszament Budapestre, és ott készítette el értékelő jelentését. Biztos, ami biztos, a hentesek és mészárosok nem vágtak és nem vághattak állatot, a város friss hús .nélkül maradt. Ezzel az eljárással akartak nyo- matékot adni tiltakozásuknak. A város erélyesen lépett fel: Herczeg Mórt, Zaratka Jánost, Hirschfeld Ignácot, Róth Testvéreket 80-80, Hirschfeld Testvéreket 60, Szigyártó Lajost és Méth Mihályt 30, Török Józsefet 20 pengő pénzbírsággal büntették, nemfizetés esetén megfelelő elzárásra ítélték őket, mert mint azt az indoklás mondja: „nevezettek az ipartörvény rendelkezései ellenére egyik napról a másikra beszüntették a friss hús forgalomba hozatalát, holott azt csak három havi előzetes bejelentés mellett lett volna szabad tenniök.”

Az egész „háborúnak" kiinduló pontja az volt, hogy a jégvermekbe fertőzött vízből származó jeget gyűjtöttek a mészárosok és hentesek, s ezt használták fel hűtésre, holott műjeget is használhattak volna.

A város polgármestere, hogy a város friss hús nélkül ne maradjon, prólbavágást (kényszer- vágást) rendelt el, ezáltal a lakosság a korábbinál olcsóbban juthatott husihoz. A megyei lap meg is jegyezte, hogy ezzel a

„háborúval” a lakosság járt jól.

*

Ugyancsak fél évszázada annak, hogy a magyar kormány a gazdásági' válság súlyos következményéi miatt kénytelen volt elrendelni az adótartozások behajtásának korlátozását, az úgynevezett moratóriumot. A megyei lap 1932. július 16-án vezércikket szentelt ennek a rendeletnek. Bevezetőül a többi között a következőket írta:

„A mezőgazdasági válság során a gazdák egy része annyira eladósodott, hogy tartozásaik pontos fizetése lehetetlenné vált. Nehogy az ilyen fizetés- képtelen gazdák folyó évi gazdasági munkáját az ellenük folyamatba tett behajtási lépések megzavarják és ezek állandóan ki legyenek téve az árverés veszedelmének, a kormány gondoskodott arról, hogy a követelések behajtására a gazdaadósok négyhavi kímélet! időt nyerjenek. Ezt az október hó 31-ig terjedő kim életi időt kormányrendelet szabja meg, amely ideiglenesen erre a négy hónapra a gazdatartozások behajtását korlátozza."

A rendelet a gazdákat két csoportra osztotta: az elsőbe azok tartoztak, akiknek adóterhe a telekkönyvi bejegyzés szerint meghaladta a kataszteri tiszta jövedelem hússzorosát. A másodikba azokat sorolták, akiknek adóterhe a tiszta jövedelem negyvenszeresét érte el és még a kamatokat sem tudják fizetni. Ezek a súlyosan eladósodott gazdák kapták a kevesebb „kedvezményt”. Ha remény volt arra, hogy valami módon kilábal az adós a súlyos helyzetéből, könnyítő tényező lehetett, hogy november 1-ig nem volt szabad az ingatlan haszonvételére végrehajtást elrendelni, vagy ilyet foganatosítani, nem lehetett zárgondnokot bevezetni, nem lehetett ingó módjára végrehajtani a termények, gyümölcsök és egyéb hasznok előállítására szolgáló gépeket, állatokat és egyéb eszközöket. Nem lehetett végrehajtás alá vonni a gazda és családja által lakott saját házában lévő lak- berendezési használati tárgyakat. Az inqatlaa terhére árverést november 1-ig nem lehetett megtartani.

De mi történt november 1. utá n ?

Változatlanul megperdültek a dobok, s az addig is legszeqé- nyebbek végleg fö'dönfutóvá lettek ... A gazdasági világválság a legsúlyosabban az agrár- proletárokat és a szegényparasztokat érte.

K. BALOG JANOS