Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-04 / 129. szám

1982. június 4. 2NÉPÜJSÂG Púja Frigyes befejezte kanadai tárgyalásait Mark MacGuigan és Púja Frigyes. (Telefotó - AP - MTI - KS) Lázár György fogadta Leonyid Szmirnovot Ottawában szerdán befeje­ződtek a magyar-kanadai kül­ügyminiszteri tárgyalások. Púja Frigyes külügyminiszter a hiva­talos eszmecserék második nap­ján elsősorban a kétoldalú kap­csolatok kérdéséit vitatta meg kanadai kollégájával, Mark MacGuigannal. A tárgyalások kedden kez­dődtek a kanadai külügyminisz­tériumban. Az első napon a mi­niszterek a nemzetközi helyzet számos időszerű kérdését vitat­ták meg. Különleges súlyt he­lyeztek a nemzetközi biztonság és a leszerelés problémáira, s annak megvizsgálására, milyen szerepet játszhat Magyarország és Kanada ezek megoldásának elősegítésében. Áttekintették természetesen azokat a kérdéseket is, amel/e'k- ben a két ország álláspontja eltér egymástól, de elsősorban azt vizsgálták, mivel járulhat­nak hozzá a feszültségek csök­kentéséhez. Ezzel összefüggés­ben mindkét fél üdvözölte a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok megállapodását arról, hogv június 29-én megkezdik a hadászati fegyverzet csökkenté­sével kapcsolatos tárgyaláso­kat. Púja Frigyes a tárgyalásokon külön aláhúzta, hogy Magyar- országot földrajzi helyzete mi­att különösen aggasztja az európai biztonsági helyzet rom­lása, s közös érdeknek tartja az európai feszültség csökken­tését. Maayarország szüksé­gesnek tnrtia, hoav a nyugati kormányok konstruktívabb ma­gatartást tanúsítsanak Lengyel- országgal kapcsolatban. Magyarország és Kanada po­litikai, gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatai kedve­ző irányban fejlődnek — álla­pították meg az ottawai tárgya­MIRE ELÉG EGY NAP? Attól függ, hogy ki gondos­kodik az eltöltéséről. Mert ha a szervezőiképességükről híres németek, akkor igen sok min­denre. És miután az NDK kül- ügym-i nisztéri urnának sa jtóosz- tályán kitűnő szervezők dolgoz­nak, olyanok, akiknek maguk­nak is van újságírói gyakorla­tuk, pontosan tudják, hogy mi­lyen módon lehet a legtöbb, jól továbbítható információihoz juttatni a toll embereit. Képe­sek például annak a megoldá­sára, hogy nem egészen hu­szonnégy órán belül üzemláto­gatással egybekötött tájékozta­tót adion a ludwigsfeldei IFA tehergépkocsigyár vezérigazga­tó-helyettese, egy megyei mű­velődési központ igazgatója be­mutassa az intézményét, annak helyzetét és terveit, egy megyei szakszervezeti titkárral hossza­san beszélgessünk, majd még egy növénytermesztésre szako­sított termelőszövetkezet vezető­ivel is eltölthessünk néhány órát. Az már igazán mellékes, hogv közben két-három órákat autóztunk, mert ugye Ludwigs­felde és Neubrandenburg nem éppen egymás mellett van sőt egyik sem Berlin tőszomszédja. NAPI 120 IFA Peter Kruse, az IFA-kombinát vezérigazqató-helyettese az üzem szokásos reaaeli operatív megbeszéléséről érkezve azon­nal azzal kezdte, amire egyéb­ként — magunk között már elő­re megbeszéltük — az első kér­désünk vonatkozott volna: mi is értendő az NDK-ban a kom­binát fogalmán? Nos, a lényeg nagyon röviden a következő: egy-egy iparág, lásokon. A két miniszter alá­húzta, hogy a több tízmilliós nagyságrendű árucsere-forga­lom további jelentékeny növe­lésére is lehetőség van. A magyar külügyminisztert szerdán a délutáni órákban fogadta Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök. Trudeau nagyra értékelte a két ország közötti kapcsolatokban elért eredmé­nyeket és a mostani külügymi­niszteri tárgyalásokat, amelyek az együttműködés szélesítésé­nek további lendületet adtak. A miniszterelnök kifejezte egyet­értését azzal, hogy fel kell lép­ni és tettekre van szükség a le­szerelés és a fegyverzetkorláto­zás érdekében. vagy annak egy számottevő ré­sze olyan szervezésű irányítás alá kerül, amelynek a legje­lentősebb üzem a központja. Például a teherautó-gyártásban részt vevő húsz üzem — közte egy külkereskedelmi vállalat - az IFA ludwigsfeldei gyára köré csoportosul. Vezetője a vezér- igazgató, akinek közvetlen fe­lettese a miniszter. A kombinát vezetése nem tartozik a leg- irigyeltebb feladatok közé, már csak azért sem, mert a dolgo­zók száma negyvenezerre rúg, a törzsgyár szerelőcsarnokát na­ponta százhúsz kocsi hagyja el, ami még csak bonyolultabbá válik azáltal, hogy ezek a ko­csik a piac liqénve szeriint vagy ötven speciális igényt elégíte­nek ki, de még a színük is lehet vagy tízféle. A kocsik bemutatására kár lenne itt szót vesztegetni, hisz az ez évre érvényes államközi szerződés értelmében négyezer darab érkezik hozzánk (cserébe autóbuszt küldünk}, de remél- hetőleq a iövőben a most ki­fejlesztés alatt álló, legkorsze­rűbb IFA-dízel járja majd a magyar utakat. SZINJATSZÓFESZTIVÁL Nyolcvan méteres színpadot ritkán lát az ember. Neubran- denburgban is most volt ilyen először. Vonattal vitték át Ber­linből, hogy a munkásszínját­szók idei seregszemléjén legyen elég hely a műsorok bemuta­tására. Május utolsó napjaiban ez a nem mindennapi esemény tartotta izgalomban a nyolcvan­ezer lakosú meqyeszékhely ap- raját-maayját. Kétévenként ösz- szeiönnek az orszáq minden ré­széből a munkásszíniátszók, hoav a hagyományoknak meg­felelően számot adjanak tudá­Puja Frigyes szerdán látoga­tást tett a parlament mindkét házában. Külügyminiszterünket fogadta Jean Marchand, a ka­nadai szenátus elnöke is, aki­vel a kanadai—magyar parla­menti kapcsolatokról esett szó. A külügyminiszteri tárgyalá­sok befejeztével Púja Frigyes magyarországi látogatásra hív­ta meg kanadai kollégáját, amelyet az köszönettel elfoga­dott. Ottawai hivatalos programjá­nak befejezése után Púja Fri­gyes külügyminiszter csütörtö­kön a Kanada nyugati részén fekvő Alberta tartományba, az ország egyik legdinamikusab­ban fejlődő vidékére látogatott el. sukról. A találkozó színhelye természetesen mindig más és más város. Most a főszínpad a néhány éves, több rendeltetésű, és főleg korszerű szellemben irányított művelődési ház elé került. Ez utóbbi két megállapítás némi kiegészítésre szőrül. Egy példa arra, ami a több rendel­tetést illeti : a kávéház és étte­rem keverékére emlékeztető te­raszra a művelődési ház kiállí­tótermén át vezet az út. Egy másik teremben viszont meghitt környezetben filmeket vetíte­nek. A néző közben rágyújthat és eliszogathat egy konyakot, vagy sört. A nézőtér ugyanis egvben hatvanszemélyes presz- szó. A vezetési korszerűséget iga­zolandó, nehéz a sok kisebb- nagyobb momentumból válasz­tani, hisz szólni lehetne a „lá­togatók tanácsának” működé­séről, vagy arról, hogy a nő­napi műsort adó fővárosi mű­vészeket egy hétre letelepítet­ték íNeubrandenburgba, és hogy minden helybeli lány és asszony megnézhesse a pro­dukciót, naponta volt előadás. A végén azok a férjek szégyell­tek magukat, akik nem tették lehetővé a feleségüknek, hogy láthassa. Az alapelv egyébként az, hogy a ház olyat nyújtson, ami­hez máshol nincs mód. Tehát ne a tévét utánozzák, meg ne is olvasni hívják az embereket, mert azt lehet otthon is. Sőt, nem akarják a látogatókat minden áron oktatni sem, mert- hoay az megint mások feladata. A fő profil a tetszés szerinti szó­rakozás. Ennék érdekében nem átallották megszervezni példá­ul a házaspárok táncos össze­jöveteleit. De naqy sikere van a képkölcsönzőnek. Igen, fél év­PANORÁMA BUDAPEST Fejti Györgynek, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága első titká­rának vezetésével csütörtökön Prágába utazott a Demokrati­kus Ifjúsági Világszövetség 11. közgyűlésén részt vevő magyar delegáció. A küldöttség búcsúz­tatásán a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Andrej Barcáik, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság budapesti nagykövete. * Korom Mihály, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csü­törtökön Budapest XII. kerületé­be látogatott. Felkereste a Ma­gyar Optikai Műveket, ahol a tájékoztatót üzemlátogatás kö­vette. Délután Korom Mihály az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézetbe, majd a Testnevelési Főiskolára látogatott el. Látogatása befe­jezéseként baráti eszmecserét folytatott a kerület vezetőivel. * Csütörtökön a Bolgár Kultu­rális és Tájékoztató Központban Georgi Dimitrov életét és mun­kásságát bemutató kiállítás nyílt a bolgár és a nemzetközi mun­kásmozgalom naqv alakig szü­letésének 100. évfordulója al­kalmából. A megnyitón megje­lent Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság magyarországi nagykövete. PÁRIZS Ma este kezdődik meq a versailles-i kastélvban az Egye­sült Államok, Franciaország, lapán. Kanada. \ Olaszország, Naav-Britannia és az NSZK ve­zetőinek csúcstalálkozóig, ame­lyen a Közös Piac bizottságának elnöke, Gaston Thorn is részt vesz. WASHINGTON Az amerikai külügyminiszté­rium meatapadta a beutazási vízumot 348 japán békeharcos­tól, -akik az ENSZ rendkívüli leszerelési ülésszakának mea- nvitó naoiára tervezett New York-i béketüntetéssn akartak részt venni. re bekeretezett képek kölcsö­nözhetők, hazavihetők. Hogy mit szóinak a képkereskedők, az más kérdés. A GOTTHUNI NÖVÉNYTERMESZTŐK Tíz évvel ezelőtti elhatározás nyomán a téeszek kettéváltak. Vagy csak növénytermesztéssel, vagy csak állattenyésztéssel fog­lalkoznak. Gofthunban 3200 hektáron gazdálkodnak. Gabo­nát, krumplit, de főleg takar­mányt termelnek. Erre specia­lizálódtak, ehhez alakították ki a gépparkot. Ök termelik meq a szomszédos állattenyésztő téesz számára a takarmányt. A téesz központja a pontosan 249 lakosú község, amelynek ta­nácselnöke (ottani szóhaszná­lattal élve polgármestere) igen­csak szép jövőt jósol a falujá­nak, hiszen már el is kezdődött az üdülőkörzetté alakulás a va­lóban festői, hattyúkkal, vad­kacsákkal és állítólag halakkal is bőven benépesített kristály- tiszta vizű tó jóvoltából. Ez a számítások szerint jócskán meg­emeli majd a közséa lakóinak most évi 9400 márkás átlagos jövedelmét, ami egyébként így is tisztességes megélhetést biz­tosít. UTÓSZÓ HELYETT Gotthunban éppen úgy, mint a -berlini hivatalos, vagy ma­gánbeszélgetéseken az újság­írók hivatalból Is élénk érdek­lődésén olykor a vendéglátók még túl is tettek, (gy aztán nem is egyszer előfordult, hoqy sze­repcserén kaptuk magunkat. Mi tagadás jól esett az a figye­lem, amit hazánk, népünk sor­sa Iránt tapasztaltunk. Mert végül is az ilyen kisebb és na­gyobb epizódok is bizonyítják, hogy barátok vagyunk. És azt is, hogy ez a barátság mindkét nép számára nagyon fontos ! FEJES ISTVÁN Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke csütörtökön hiva­talában fogadta Leonyid Szmir­novot, a Szovjetunió miniszter- tanácsának elnökhelyettesét. A szívélyes, elvtársi légkörű esz­mecserén részt vett Marjai Jó­zsef, a kormány elnökhelyette­se, valamint Vlagyimir Bazovsz- kij, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Leonyid Szmirnov, aki hivata­los magyar meghívásra érke­zett hazánkba, egyhetes ma­gyarországi látogatása befeje­zéseként Marjai József minisz­A mai nehéz világgazdasági helyzetben különösen nagy a KGST-országok közötti gyártás­szakosítás és termelési koope­ráció jelentősége. Sok példa igazolja, hogy éppen a szoros együttműködés teremtette meg a nagyobb sorozatú, gazdasá­gos gyártás és a műszaki fej­lesztés feltételeit, s kölcsönös bővítése egymás termékei szá­mára a piacot. Az idén a ter­vek szerint Magyarország rubel- elszámolású kivitele 8,9 száza­lékkal emelkedik, ezen belül azonban a két- és sokoldalú együttműködésben gyártott ter­mékek exportja meghaladja a 13 százalékot. Hazánk és a KGST-hez tartozó más országok vállalatai, intézményei között több mint 90 sokoldalú és 150 kétoldalú gyártásszakosítási és kooperációs megállapodás van érvényben. A gazdasági együtt­működés a gépiparban, illetve a számítástechnikában a legki­terjedtebb. Az együttműködés leqúiabb vállalati eredményei­ről készítettek összeállítást az MTI munkatársai. A veszprémi Bakony Művek az idén KGST-kooperációs meg­állapodás keretében már hat autógyárnak készít autóvilla­mossági alkatrészeket. A Lada, a Moszkvics, a Polski-Fiat 126- os személygépkocsik és a Ka­maz teherautók után az elmúlt évben kötötték meg a Zasztava kooperációs szerződést, s az idén megállapodtak a Dada- alkatrészek gyártásában is. A nagy volumenű gyártáshoz ha­tékony kutató-fejlesztő munka kapcsolódik, ami valamennyi autóvillamossági termékre ki­terjed. Már kialakították a sa­ját korszerű kürtcsaládot, a kormányzó ras gvújtáska peso lót, az új ablaktörlőt is. Éppen a fejlesztés eredményeként vált lehetővé a kooperációk bővíté­se. A korszerű gépkocsi-alkat­részekkel fokozatosan felváltják a KGST-kooperációban eddig szállított hagyományos terméke­ket. Az esztergomi Labor Műszer­ipari Művek ezékben a napok­ban indította útnak második számítóqépes agrokémiai ta­nácsadó rendszerét, amelyet Moszkvában állítanak munkába. Az első rendszer már két éve üzemel Kisinyovban és a tapasz­talatok nagyon kedvezőek. A világviszonylatban újszerű labo­ratóriumot számos magyar ku­tatóintézettel és több szovjet intézettel együttműködve alakí­totta ki az esztergomi vállalat. Felhasználtak olyan műszereket A szombati környezetvédelmi világnap alkalmából kihelye­zett ülést tartott tegnap délelőtt a Hazafias Népfront megyei el­nöksége mellett működő környe­zetvédelmi munkaközösség Ka- posszekcsőn. Tíz évvel ezelőtt az ENSZ Stockholmban Rendezett Az em­beri környezet védelme címmel világkonferenciát, ez ráirányí­totta a nemzetek figyelmét a téma hallatlan jelentőségére. Erről beszélt Csajbók Kálmán, a HNF megyei titkára is a meg­emlékezésen, valamint szólt a terelnök-helyettessel, a magyar —szovjet gazdasági és műsza­ki-tudományos együttműködési bizottság elnökével tárgyalt a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok időszerű kérdései­ről. Áttekintették a gépipari ágazatok terén megvalósuló együttműködés helyzetét, meg­határozták a további közös tennivalókat. A szovjet kormány elnökhelyettese több ipari és mezőgazdasági nagyüzemet ke­resett föl, amelyek közvetlen résztvevői a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudomá­nyos kapcsolatoknak. is, amelydket a moszkvai egye­sülés készített. A tanácsadó rendszer 200- 400 ezer hektár termőterület gazdaságos kihasználását szol­gálja négyféle komplett labora­tóriumával. Az alig ötven dol­gozót foglalkoztató számítógé­pes tanácsadó rendszer nyolc óra alatt hat-nyolcezer analízist képes elvégezni. A Labor Mű­szeripari Művek a VI. ötéves tervben évenként egy ilyen rendszert szállít a Szovjetunió­ba. A Videoton Elektronikai Vál­lalatnál a számítástechnikai be­rendezések harmadik generá­ciója született meg, s ebben je­lentős szerepe van a KGST-or­szágok számítástechnikai együttműködésének. Az érdekelt államok több mint tíz éve egyez­mény keretében szakosodtak a szá m ítá stechn i ka i be ren d ezé­sek, számítógépek gyártására, s a nemzetközi munkamegosztás­ból hazánk a kisszámítógépek és berendezések gyártását vál­lalta el. Országaink az egyez­mény értelmében alkatrészekkel, berendezésékkel segítik egy­mást. A Videoton számítógépei­hez, berendezéseihez Bulgáriá­ból az úgynevezett disc-ek és a mágneses perifériák, az NDK- ból a mátrix-nyomtatók és kü­lönféle alkatrészek érkeznek. A Szovjetunió mágnesszalagos egységeket, félvezetőket, integ­rált áramkörű szerelvényeket szállít a székesfehérvári gyár­nak. A Videotonban az elmúlt tíz év alatt megháromszorozó­dott a termelés, s az idén már 4 milliárd forint értékű számító- géprendszer, perifériális beren­dezés és display készüli. A fej­lesztési munka legújabb ered­ményeként megkezdték az SZM -52 nagy teljesítményű, sokolda­lúan hasznosítható számítógép- rendszer gyártását, hozzáfog­tak a kisüzemek'mezőgazdasági és ipari szövetkezetek igényeit kielégítő,” olcsó kisszámítógép- rendszer, a VT 20 készítéséhez, s megkezdték a képi grafikus megjelenítést is biztosító video- terminálok gyártását. Hozzá­fogtak az új display-család gyártásának előkészítő munká­lataihoz is. Jövőre kerül gyár­tósorra a különleges ergonómiai feltételeknek is megfelelő dis- píay-család első tagja. A Video­ton számítástechnikai termékek nagy része a KGST-piacon ta­lál gazdára: a berendezések, gépek 70 százalékát a Szovjet­unió vásárolja meg. népfront feladatairól s azokról az eredményekről és akciókról, amelyeket a mozgalom szerve­zett, illetve ért el Tolna megyé­ben. A megemlékezést követően dr. Weszely József körzeti fő­orvos, a helyi népfrontbizottság elnöke számolt be a községben folyó környezetvédelmi munká­ról. Ezt követően Csajbók Kálmán öt aktivistának adott át a kör­nyezetünk védelméért és fej­lesztéséért végzett társadalmi munkájáért kitüntető jelvényt. Az NDK a béke országa (III.) ; / ff: ' • -, . ___ ^ _ : _ E redményes KGST-kooperációk Környezetvédelmi világnap Megemlékezés Kaposszekcsőn

Next

/
Thumbnails
Contents