Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-26 / 148. szám
lO^fepÜJSÀG 1982. június 26. Rosner Gyula: Társadalmi és etnikai kérdések az avar kori Délkelet-Pannoniában Teophanes görög történetíró munkájában maradt ránk annaík a követ járásnak leírása, amikor először jelentkeztek az avarok az európai történetemben: ,,Ugyanabban az időben (558) bejött Bizáncba azoknak, akiket avaroknak mondanak, a furcsa népe s összefutott az egész város nézésükre, mert soha ilyen népet még nem láttak. Hátul nagyon> hosszú volt a hajuk, szalagokkal megkötve és befonva. Egyéb viseletűk a többi hunokéhoz hasonlított”. E (elírásban benn efog la I ta tik Európa véleménye a keleti népekről. A „többi hun” kifejezés itt egyértelműen mutatja, hogy az európai ember számára vagy lényegtelen volt a keletről érkezett népek megkülönböztetése, vagy képtelenek voltak erre. Ügy tűnik, ebben rejlik a kutatás nehézsége is. Évtizedek óta folyik az avar- ság történetének kutatása. Temetőiket több ezer sírt tártak fel, régészeti hagyatékukat rendszerezték, de a temetőkben nyugvó népesség lakóhelyeinek azonosítására még csak nem is törekedtek. A magyarázat világos: ha namadizáltak - nyájaikkal állandóan változtatták helyüket —, akkor csakis sátrakban, iurtákban lakhattak, s lakhelyeik nyomát megtalálni meddő kísérlet lenne. A vándorlásoknak viszont ellentmondanak a több száz síriból álló temetőik. Nehezen képzelhető el ezek kialakulása úgy, hogy a halottakat még naav távolságokról is „visszavitték” volna a közösség nvuqvőhelyére. A kutatás is elsősorban a fémek vizsgálatára szorítkozott, a kerámia tanulmányozását másodrendű feladatnak tekintették, mert a .nomadizáló" népről fel sem tételezték, hogy saját kerámiamű,vessége lehetett. A Tolna megyei kutatás a vi- lágosszürkére éaetett, korongon formált, rendkívül finoman iszapolt edényművesség vizsgálata felé fordult. E kerámia kutatásának eredményei a következőkről győznek mea bennünket: 1. Ez a világosszürke kerámia csak avar sírokból került elő, ebből következik, hogy csak avarók használhatták. 2. A múzeumokban őrzött darabok azonos technikával készültek. 3. A szürke kerámia előállítása a Kárpát-medencén belül az avar kaganátus közéotenge- Ivében történt. A lelőhelyek sűrűségi Dontiaiból pedig két kerámiakészítő centrum rajzolódik ki. 4. Az elterjedés kereskedelmi úton történt, mely közben felhasználták a méq „üzemképes” római úthálózatot. Minél távolabb esnek a lelőhelyek a vélt cent rum októl, annál gyérebben fordul elő .az általunk vizsgált kerámia. 5. A kerámiiakészítés ténye letelepedett életmód létét helyezte előtérbe. Az eqvre világosabban bontakozott ki, hoqy a készítő mesterek igen maads technikai ‘ismeretekkel rendelkeztek. A finoman iszapok alapanyagból lábbal hajtott gyors korongon formálták meg edényeiket. A szárítás után olyan edényégető kemencékben égették ki az anvaaot, melyben leq- aláb'b 6-800 C-fok bőrmérsékletet tudtak biztosítani. A színezést a mái népi kerámiaké- szítés avakorlatóból ismert „füs- töléses" eljárással érték el. A fehér-izzásig felhevített edényeket a kemencén belüli erős füsthatásnak vetették alá, ame-lv következtében a füstben lévő koromszemcsék az edénvek pórusain keresztül ..beivódtak” a cserép falába. A kerámia anyagából és a kora'beli útviszonyokból adódóan — tömegesen nem szállítható messzire. Ennélfogva o külkereskedelem és a külföldi mesterek munkájának feltételezése kikapcsolható. Figyelmű rtk két teljesen új típus - a kiöntőosöves edények és a kulacsok - készítése, formavilága felé fordult. E formákat sem a gepida, sem a longo- bard anyagból nem ismerjük, de a bajuvár vagy frank kerámia sem jelentheti előzményét. Miután a helyi és nyugati ere- deztetés olyan nehézségékbe ütközött, melyek áthidalását nem láttuk elérhetőnek, vizsgálatainkat azon területeken folytattuk, amelyeket az avarság bölcsőjének tart a kutatás. C. P. Tolsztov chorezmi feltárásai közlésekor, a Dzseti-Aszari 9. kurgán (temetkezési halom) második periódusából, V-Vil. századi leletek között olyan kulacsot írt le, melynek közvetlen párhuzamait a magyarországi Tószegről ismerjük. M. T. Vorob- jeva a Kalali-Giri élőhelyről a Rónai Béla: Az anya nyelvével ismerkectó tanuló a szóalkotás ritkább módjait tárgyaló nyelvtanórán találkozhat a népet ímológiáVal. A fogalom tisztázására általában nem vállalkozik senki, de minit a nyelvtanórák egyhangúságát hatásosam oldó lehetőséggel sokan élnek. Az ismert tanpéldáikat: utca, tálca, előterem követik a humorosabbak: tubarózsa, szilogféreg, fenerassz- póra, körorvos (a kirurgusból): és esetleg a göregáboros szemléletet tükröző kandoktorral (konduktor), Bádog Leóval (Ba- doglio) és társaikkal folytatódik a sor. iNépetimölógiia azonban korántsem csupán nyelvtani érdekesség, nemcsak a nyelvi humor forrása, hanem nagyon is jelentős része anyanyelvoktatásunknak, a helytörténetnek és a szülőföldlsmeretnék. Erről győzött meg a Tolna megyei Népújság 1979. november 28-i számában az „Osztályfőnöki óra a Víl/b-ben" dímmel megjelent tudósítás. A köznevelés e jelentős eseményének különös érdekessége, hogy az órát az újságíró, a cikk szerzője tartotta azzal a szándékkal, hogy kiderítse, mit tudnak a VM/fo-sek városuk, a megyeszékhely múltjáról. A híradás szerint a tanulók e Iszom árit áa.n keveset tudtak, de legalább érdeklődtek. Megkérdezték például, hogy honnan ered a város római kori neve: Alisca, A következő kérdés a Boriiba névre vonatkozott. Minden szekszárdi tudja, hogy ez a szőlőhegy egy dűlőjének, az oda vezető hosszú utcának, s az utca elején álló ABC-áruháznak a neve. A kérdés úgy szólt, hogy ez a név valóban a .Bort inna !' „felszólításból” származik-e. A cikkíró zárójelben a következőket jegyzi mea : , Képtelenség, nyelvünk sza bá íyai szerint se lehetséges, de ez ostoba pletyka (én emeltem ki - R. B.) tehet, írtba tatla nul tenyészik s él tovább.” Úgy vélem, semmiképp nem megnyugtató a tanulók egy részének ezt a,z ismeretét, ti. a Bartina—Bort inna összekapcso-' lódását ostoba pletykának, nyelvtani képtelenségnek nevez, ni, mert nem más ez — minden együgyűsége ellenére — mint né pétim otógíá. A népetimológía főként a) az II. századi rétegekből finoman iszapolt, világosszürkére égetett, korongon formált, előlapján erősen domború, hátlapján ívelt, fül nélküli kulacsokat közölt. Ugyanerről a lelőhelyről, a III. századi rétegekből az azonos formájú és technikájú kulacsok vállán megjelennek a fűtek előzményei, valamint az előlapokon a befésült koncentrikus vo na Iköteg -díszítések is. A Muzsntak-Tepe II. periódusából megismerhettünk o:lya>n. kulacsaikat, amelyeknek azonos párhuzamait a Tolna megyei Ci'kón, Szekszárd-Palánkon és a Szekszárd, Bogyiszlói úti avar temetőben találtuk meg. Ezek utón nem lehet meglepő, hogy a Kiiev környéki Szaltován előkerült VI—VII. századi kulacsot M. I. Artamonov — rovásfélira- tai alapján - a Kárpát-medence egyik leghíresebb kincsleletével, a jNaqyszentmiiklósi Kincs”-csel hozta kapcsolatba. Amen nyiben bizony ítottna'k vesszük a kulacsok eredetének Közép-Ázsiiába nyúló szálait, azonnal szembetűnnek a kiöntőidegen szavak; b) az elhomályosult összetételek, elavult szavak; c) a tulajdonnevek csoportját érinti. Közülük ezúttal a harmadik csoportból is csupán a földrajzi neveket emelem ki. Szekszárd nevének Pesty Frigyes szerint „a hagyomány vagy inkább némely deákos emberek véleménye utón fennmaradt származtatása: Egyrészt a rómaiaknak hat oltárát jelentő Sexarae szóból; másrészt a hat magas hegy jelentésű Sexardlus imontilbus szókapcsolatból. Pesty, aki tudálékos íródeákok és más hivató Inolkok (jegyzők, bírók) etimológiáit változtatás nélkül átveszi, a fenti kettőt mint tudománytalant elvetve, a következőket mondja : „Szegzárd az ő nevét saját fekvésétől nyerte, vagy is minthogy Bátátóil Szeg- zárdig a hegyláncz egy zugot képez, a zugot pedig szögnek, szegletnek vagy szegnék is nevezték és nevezik jelenleg is, és a zugot a Szegzárdi hegy éjszaki vége bezárja: innét eredhetett Szegzárd neve először is Zugzár és így idővel Szegzárd . . ." A laikust, de méq az etimológia elméletében és módszertanában kevésbé jártas filológust is könnyen megtéveszti ez a látszólag tudományos apparátussal végzett szófejtés, amely csak a Kiss Lajos szerkesztette Földrajzi nevek etimológiai szótárával (= FNESzl szembesítve lepleződi'k le. Szekszárd a FN'ESz szerint „a m. R. szeg- szár, sötétsáraa, barnasárga, szöqsárgo" - d képzővel egészülhetett ki, és szn-vé válva előzménye lehetett a Szeg- szárdnek". Ide sorolható a megyenév és a vele azonos helységnév ere- deztetése a Tolnában meglehetősen qyakori Dolinából a zöngétlenült Totina átmeneti alak közbeiktatásával a ‘ második nyílt szótag magánhangzójának kivetésével. (Vő. FNESz 650.) Bonyhád nevének két magyarázatát is adják a műkedvelő etimológusok. 1. A mai Béke-szálló helyén állt a Banya nevű csárda, Banya (Banyád, Bonyhád) a névfejlődés sora. 2. Az újdonsült város egykori német lakói a maguk etimológiájával is kifejezésre juttatták a városhoz való tartozásukat. Eredetileg: Bonn in der A népetimológia földrajzi neveinkben csöves edények azonosságai is. A kora avar ilyen jellegű edények mindegyike gömb vagy körte alakú, világosszürkére égetett, koron g olt, finoman iszapolt, hangsúlyozott (profiléit) peremű. A 'kiöntőcső ktesé »ölesé rés végű, megközelíti a peremet, vagy hozzásimul. A széles szalagfül a kiöntőcsővel ellentétes irányban, a peremből indul ki és a vállhoz tapad. A közép-ázsiai Pendzsíkent területén folytatott ásatások anyaga e problémakörben is közelebb visz bennünket a megoldáshoz. Míg a nyugat-európai hasonló daraboknál éppen a fülek felszerelése, a kiöntőcsö- vek alakjának és helyének meghatározásában mutatkoznak a legnagyobb ellentétek az avar kerámiával, addig a keleti anyagban pontos párhuzamok sorát találjuk meg. Az azonosságokból feltételeznünk kell, hogy a Kárpát-medencébe az avarok első hullámával, a kül- lönböző mesterékkel együtt fazekasok is érkeztek. Ezek a fazekasok Közép-Azsiában tanulták meg a mesterséget, majd azzal a gépmozgással, mely az avarokat is oly távol űzte eredeti szállásterü’leteilkröl, jöttek az új hazába. A feltételezéséket Szekszárd határában ásatások igazolták. A Bogyiszlói úton feltárt 800 sí- ros avar temetőnek meqtalálltuk a faluját is. A településen, a földbe vájt házak között — Eu- rópá'ban elsőként - feltárhattuk az első avar kerámiaégető műhely maradványait, majd ezt követte a második, mely kemencéinek egymáshoz való viszonyából belső időrendi kedéseik is tisztázhatók. A műhelyekben dolqozó mesterek maqas szintű technikai ismereteiről adnak tanúbizonyságot a. kemencék szerkezeti megoldásai is. Heide — a német helynévadás egy ritka típusának analógiája. Ebből rövidült a német nyelvjárási ejtés szerint: Bonn- Hád, majd a végleges, mai Bonyhád. Mözs Pesty szerint I. Béla, a szekszárdi imonostort alapító király idejében Mézpuszta, méhészettel foglalkozó lakóiról. Mézzel adóztak a királynak. Ebből tót és német kiejtéssel Mezd, Mosd, Mesch, Moss, Mos alakváltozatokon keresztül alakult ki a mai neve. Medina (helyi kiejtéssel: Médina) neve ugyancsak a mézzel függ össze. A szerbek nyelvén Méde volt, jelentése „mézes”. Valamikor ugyanis az egész falu méhészkedett... Dúzs falu nevének eredetét úgy magyarázzák, hogy amikor a betelepülő svábok csónakkal közeledtek a falu határához, s meglátták a Kapos völgyéből a szép dombokat, egymást kérdezgették, mondván: Tu sau? így lett a látod? jelentésű Tu sau-ból a mai Dúzs. Cikó lakói, amikor a falut kezdték építeni, ökrökkel hú- zatták ide a farönköket. A hajtők így biztatták a marhákat: ci kú! — s ez rajta maradt a falun. Ilyenféle mondakezdemény adja elő Varsád, Zsibrik, Rip- szom nevének eredetét német szóra visszavezetve. Fadd, Csibrák, Ozora nevéről, valamint Bambula (41/114), Hamarászó (38/97), Kányata (98/227) dűlőnevekkel ugyancsak monda szól. S ezzel a nagyon is gyakorlati feladatokat ellátó névalkotástól eljutottunk a népköltészet, a népi epika világába. Nemcsak egy-egy szembeötlő természeti képződmény, jellegzetes emberi alkotás, egy-egy megrázó történelmi esemény emléke ad indítást a nép képzeletének, hanem egy-egy furcsa falu- vagy dűlőnév is színes, romantikus, nemegyszer mesébe hajló történet alkotására készteti. Ezek az eredetmondához sorolható történetek fontos szerepet töltenek be. A nép általuk veszi birtokba hazáját, szülőföldjét. Ezért nem szabad a népetimológia alkotta földrajzi neveinket csak a tudomány, a névtudomány mérlegén megmérni. Amerigo Tot grafikája A gödör Az egyik legutóbbi kulturális vetélkedőn nagy feltűnést keltett az az újdonsült asszonykórus, amely nemcsak kiváló képességgel, de furcsa nevével is kitűnt a többi résztvevő közül. A Mártonhely utca lakosaiból verbuválódott dalárda a Gödör nevet választotta magának. Vajon honnan ered ez a szokatlan névválasztás? — kérdeztük az együttes vezetőjét. — Kórusunk története abba az időbe nyúlik vissza, amikor utcánk lakói még szinte meg sem ismerték egymást, ha találkoztak valahol. Akkortájt bontottak fel egy csatornát az utcában, s a munkálatok után elfelejtették betömni a jókora üreget. Mondanom sem kell, nagyon bosszantott bennünket a dolog. Panaszkodtunk fűnek-fának, de a gödröt csak nem akarták betemetni. Az autóval rendelkező lakótársak például csak úgy tudtak átkelni a mélyedésen, hogy kis segédszárnyat erősítettek a kocsihoz, és pár métert repültek. A férjem így lett aranykoszorús vitorlázórepülő. Sajnos, az egyik ugrása nagyobbra sikerült a kelleténél, és átrepülte az Alpokat. Azóta Münchenben várakozik a Trabantunkkal, mert kifogyott a benzin. A fiam is kétszer kitörte a bal lábát a gödörugró versenyen, igaz harmadjára megjavította az ifjúságJlávolugró csúcsot. Aztán a harmadik szomszéd megtudta, hogy új rendszerű aluljárót építenek az utcában, amelynek csak egy lejárata lesz, így felére csökkenthetők a költségek, örültünk, hogy a népgazdaságilag nagy hasznot hajtó újításnak a mi utcánk adhat otthont. A hír azonban valótlannak bizonyult, mert kiderült, hogy olajat találtak. Mondanom sem kell, hogy kollektívánk olajra állíttatta át a fűtését. Ezúttal is bakot lőttünk, mert azok az arab egyetemisták, akiket olajfúróknak hittünk, hazamentek nyári szünetre, és feléje se néztek többet a gödörnek. — IMással nem is próbálkoztak? — Dehogynem. Megrendeztük a Gödör-napokat, hogy felhívjuk az illetékesek figyelmét a tarthatatlan állapotokra. A különböző társadalmi szervek is megígérték támogatásukat, ha pozitív móndandójú műsort állítunk össze. így kerültek a programba a „Buktatók azért vannak, hogy kikerüljük őket", és a „Gödör, mint negatív domb" című tudományos előadások. A helyi búvárok bemutató lemerüléseket tartottak, a meteorológusok mélylégköri méréseket végeztek. Meghívott vendégeink végül is nagyon elégedetten távoztak a Gödör-napokról, és tervbe vették, hogy a város más utcáiban is furatnak kisebb lyukakat, amelyeket társadalmi összefogással gödrökké lehetne bővíteni a művelődés fellendítése érdekében. Ekkor határoztuk el, hogy világgá kürtöljük bajunkat, összegyűltünk a gödör mellett, és elkezdtünk kiabálni. — Gondolom, ezt már az illetékesek is meghallották? — Nem, de nem is hibáztatom őket. Felőlük fújt a szél, és úgy látszik, a másik irányba vitte el a hangot. Egyébként sem bántuk már a gödröt, mert rájöttünk, hogy egész szépen tudunk énekelni. így alakítottuk meg a Gödör kórust, amely sikert sikerre halmozott a kerületi kulturális vetélkedőkön. — Akkor végül lis elégedettek lehetnek. — Nem egpszen. Három fahangú lakótársunk ugyanis, akiket sorozatos félreéneklés miatt kizártunk a kórusból, panaszos levelet írt az újságnak. A lap péntek reggeli száma közölte levelüket, délre két nyugdíjas kútásó már be is temette próbahelyiségünket. Nem tehettünk mást, feloszlattuk magunkat, és átalakultunk kerbarátegyletté. — Hogyhogy? — Az utcánkat teljes szélességben kitűnő termőtalaj bontja. Az autók úgysem tudnak átvergődni rajta, ideje, hogy más módon hasznosítsuk. A szakemberek szerint ezen a homokon a .borszőlő terem imeg leginkább. — Nem félnek attól, hogy megint valami hiba csúszik a számításukba? — Mitől lélnénk? A bort mindnyájan szeretjük... T. SZOCS JÓZSEF A Szekszárdon megjelenő Dunatáj című folyóiratnak most jelent meg idei 2. száma. A gazdag tartalomból két tanulmány egy-egy részletét mutatjuk be. Dunataj 2.
