Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-03 / 128. szám

1982. június 3. "mÉPÜJSÀG 5 Házi gondozás — gondokkal Közművelődésünk kérdései. Terjesztés, bizománybán Mi legyen az idős emberrel, ha teljesen egyedül él. jórészt ágyhozkötött, magát önállóan ellátni nem tudja? Mi legyen vele, ha eléri azt a kort, ami­kor számára még a napi tej, kenyér megvásárlása is gondot jelent, mert megszédülhet, el­eshet az utcán, mert nem bírja a sorbaállást, vagy éppen mert aznap reggel egyszerűen kép­telen felkelni és felöltözni? A környezet, a szomszédok - sajnos többnyire passzív - saj­nálkozására mindenképpen szá­míthat. „Szegény X néni!’’, mondják majd, „hogy kínlódik!” „Nem élet az ilyen", bólint rá az állítólag melegszívű ember­barát, „jobb lenne neki már...” És sokan számonkérően jegy­zik meg, hogy „miért nem viszik őket szociális otthonba", ahol ugye mégiscsak . . . A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű. A szociális ott­honok férőhelyeinek száma - országosan és Tolna megyében is — jóval kevesebb, mint a je­lentkezőké. De ennél is kemé­nyebb tényező, hogy az idős ember, aki segítséq nélkül nem tudja ellátni maaót, még nem magatehetetlen. Ezért szíveseb­ben marad otthonában, réqi measzokott környezetében, ha valaki segíti napi teendőinek ellátásában. Az ilyen idős emberek segí­tésére alakult meg sok nagyobb településen a tanácsok szociál­politikai csoportjainak szerve­zésében — a Maqyar Vöröske­reszt nem jelentéktelen közre­működésével - a házi szociális gondozói hálózat, a hatvanas évék végén.. „Szolgáltatásukat" bárki igénybe veheti, aki öreg­korára teljesen egyedül maradt, s már nem tudja magát ellát­ni. Ez a szolgáltatás kisnyugdí­jasok, járadékosok esetében díj­talan. / Ennek hangsúlyozása azért fontos, mert akik a gon­dozónők segítségét kérik, több­nyire kevés pénzből, nehéz szo­ciális körülmények között élnek. A házi szociális gondozónő feladata mindaz, amit gondo­zottja egyedül nem képes el­végezni. Bevásárol, gyógyszert vált ki, postára, könyvtárba megy, ebédet Hoz, rendet rak, fürdet... és így tovább. A há­lózatban egyaránt dolgoznak hivatásos és tiszteletdíjas gon- gozónők. Az előbbiek vannak kevesebben, az utóbbiak töb­ben. Aki a gondozást főfoglal­kozásként választja, szerencsés, ha rendelkezik ápolónői okle­véllel, vagy egyéb középfokú egészségügyi végzettséggel. Ez esetben ugyanis 3000—3700 fo­rint a fizetése. Ha szakképzet- len, 2700-3000 forint körül ke­res. Tiszteletdíjas gondozónőnek általában jó egészségnek ör­vendő nyugdíjasok, vagy GYES- en lévő kismamák jelentkeznek. Ök többnyire ebédet visznek leaalább öt helyre, vagy elvál­lalják eqy idős ember gondo­zását. Havi illetményük: 1000 forint. A szerény anyagiak főként a hivatásos gondozónők esetében okoznak problémát. Egyre ne­hezebb új munkatársakat talál­ni, a fiatalok pedig eleve ke­veslik a pénzt, a „kötetlen” munkaidő sem csábítja őket. Eav hivatásos gondozónő a leg­jobb esetben is 3-4 idős embert képes naoonta ellátni, ám van amikor 10-12 gondozottal kell törődnie. Ilyenkor nem elég a napi nyolc óra a feladatainak ellátására. Mert a napi 20-30 forint értékű bevásárolnivalókért (öt deka felvágott, fél liter tej, egy szelet hús) ugyanúgy sorba kell állnia, mintha egész hó­napra való elemózsiát vásárol­na, és lehet, hogy mindezek után még szemrehányásokkal is fogadják: „Hol járt ennyi ideig? Mór úgy vártaim!” És minden helyen „úgy” várják. Mert a gondozásra szorulónak sokszor a gondozónő az egyetlen ba­rátja, rokona, bizalmasa - az a szól, ami a gondozottat a kül­világhoz köti. Igaz, hogy a gondozónői fog­lalkozást (szinte az egyetlen megbecsülésként) hivatásnak tartják. Az is. Hit, felelősség, emberszeretet nélkül semmi­képpen sem lehet ezt a munkát jól végezni. Érdemes lenne elgondolkozni azon, mit lehetne tenni a házi szociális gondozónők munka- feltételeinek javításáért és jobb anyagi megbecsülésükért. Nem lehetne-e például aszerint, hogy hány idős embert gondoznak, valamilyen kiegészítő juttatást nyújtani, munkahelyi pótlékot megállapítani részükre? A házi szociális gondozás­nak — mint, ahogy azt már többször is elmondták az arra illetékesek — ha nem is végle- qes megoldásként, de naqyon fontos szerepe van a szociálpo­litikai teendők sorában. Átme­netileg meanyugtatóan oldja meg a szociális otthoni elhelye­zésre váró elhagyott idős em­berek gondjait is. Félő, hogy mór csak kis ideig. Egyre kevesebb ugyanis az új jelentkező, s egyre több gon­dozónő közeledik a nyugdíjkor­határ felé. Ugyanakkor a segít­séget váró, kérő, gondozásra szoruló idős emberék száma nö­vekszik .. .-a­Gyöngyfűzők szép tudománya Levelek, albumok beszélnek A decsi öreg utcai ház kapuján belépve, az érke­zőt mindig ugyan­az fogadja: csend és csend. Oláh Istvánná Berekai Éva és lánya, Oláh Éva ennek a háznak a lakói. A megkülönbözte­tés miatt az if- jabbat Vici néni­nek szólítják itt, a Sárközben. Éva néni egy abrosz- szal terített asz­talnál ül, előtte kiürült nescafés üvegekben szí­nes gyöngyök. Szemüveg, na- g>'ítólencse, tű, cérna, meg 'az asztal szélén, de mindig kéz­közeiben egy vaskos kis könyv: Szenczi Molnár Albert versfor­dításai, kálvinista zsoltárok. Nem kirakat ez, ami minden találkozáskor látható. Nem be­állított kép, hanem jó idő óta két idős asszony — Éva néni 90, Vici néni 67 éves — mester­séggé emelt munkájának, a gyöngyfűzésnek szín- és hátte­re. — Mit mondjak? Nem tudok én beszélni! Édesapám se volt szószátyár, csak szépen énekelt, oszt úgy tartotta a vendégeit. — Éva néni a félkész gyöngy­soron babrál. Elhallgat. — Olyan az én eszem már, mint vízen a bugyborék! — szólal meg aztán, lányát kere­ső tekintettel, hogy az kisegít­se, vagy rábólintson a mondot­takra. Vici néni egyet sem szól fö­löslegesen. Nylonzacskóba cso­magolt levélköteget vesz elő, meg egy fotóalbumot. Ezek be­szélnek, míg ő folytatja a mun­káját. Legfölül a legfrissebb levél. Feladó: Népi Iparművészeti Ta­nács, Budapest. Címzett: Oláh Éva, Decs. „Kedves Éva néni! örömmel értesítem, hogy a NIT 1982. májusi tanácsülése elismerte népi iparművész cí­mét .. Faggatom tovább a levele­ket, bontogatom a borítékba zárt tegnapot. Egy bélyegzővel ellátott meg­állapodás szerint Éva néni a szekszárdi Béri Balogh Adóm Múzeum részére zsűrizett gyön­gyöket szállít árusítás céljából. Egy. korábbi levél a bíráló bizottság válaszát közli: nívó­díj. (1981. június.) Tucatszám érkezett felkérő levél népművé­szeti vásárokon való megjele­nésre. — Ki gondolta volna, hogy ilyen keletje lesz valamikor? — néz az ölébe kapaszkodó feke­te macskára Éva néni. Amikor ismét megszólal, fél évszázad­ból hangzik a hangja: — Leány korunkban mi ma­gunk fűztük a gyöngyöt, csak otthon lehetett, mert azt nem lehet vinni, mert szóródik. Ken­derből font házicérnára fűztük. A gyöngyöt itt a boltban vet­tük. „— Ignác bácsi, kérek szépen gyöngyöt!” „— Van pénzöd?" „— Van két krajcá­rom!" Aztán adott. Mi meq da- lolgattunk magunknak, hogy „ez a kislány gyöngyöt fűz, ég a szöme mint a tűz ...” Most meg Pestről hozza a Vici a gyöngyöket. A két asszony örömeinek, tragédiáinak pillanatait őrző albumból egy Kodály-fénykép csúszik ki. — Ez meg a tanár úr — mondja csöndesen, a képet kö­tényéhez simítva. Aztán hozzá­teszi : — Járt itt is. A falon oklevél: „Oláh Já- nosné, Berekai Évának a nép­művészet fejlesztése terén ki­fejtett munkássága elismerésé­ül a népművészet mestere cí­met adományozom". (1969. mű­velődésügyi miniszter.) Vici né­ni vásárra csomagolja a lá­nyok, asszonyok ünnepi díszeit és közben nevén nevezi azokat. — Ez nyaksi, ez csipkegyöngy, ez meg nyakbavető. Ez dupla- soros csavart. Ezt rnár én csi­náltam! „Édestű” láttam vala­mikor, most már nyugdíjas va­gyok én is, fűzöm, de csak ha kint végeztem. Jöttek ide úttö­rők is. A Nagy Zolika itt a szomszédból olyan ügyes. Szí­vesen mutatjuk. Még Nyíregy­házáról is voltak itt a nyáron tanulni. Megint csend telepszik ránk. Hallgatás a tegnapról, csöndes készülődés a holnapra. Amint visszazáródnak a bo­rítékok, úgy csukódik mögöttem hangtalanul az öreg utcai ház kapuja, hogy holnap ismét be­zörgessen rajta valaki. DECSI KISS JANOS Alapvető a könyv szeretet« A könyvterjesztés falun, vá­roson egyaránt fontos — úgy is mo ndhatná nk néík ü lözhetetle n — segédcsapatát alkotja a könyvbizományosi hálózat. Tag­jainak zöme nem kereskedő, „csak" betűszerető és tisztelő ember. Az országban sok ezren, itt Tolna megyében több szá­zan lettek a művelődésügy név­telen munkásaivá az elmúlt év­tizedekben azzal, hogy a könyv­kereskedelem hivatalos vonalá­ból „kiközvetítik” a könyvet a mu nkahe I ye k re, I a k ók ö r ze te kbe. A százalékért, ami a forgalom után kapható? Azért is. De el­sősorban azért, hogy amit ők szeretnek, azt más is megsze­resse, igényelje. Mert így, ez­zel épül az ember korunkhoz méltó műveltsége. A bizományosi hálózaton be­lül a szövetkezeti bizományosok jelentik az élcsapatot. Ezért ke­restünk föl egyet közülük. A Szekszárd—Sárköz és Vi­déke ÁFÉSZ évek óta foglalko­zik könyvterjesztéssel. Az áfész szekszárdi és vidéki üzleteiben jó ideje vásárolható .mesekönyv, művészeti album, szépirodalom, és krimi. Zágonyi Bálintnét nem talál­juk ott, ahol mi gondolnánk. A kedves arcú, szekszárdi fia­talasszony két hónapja a szekszárd-szőlőhegyi élelmiszer­bolt vezetője. Zágonyi Bálintné röviddel két óra előtt érkezik a nyitásra. Már várnak rá a buszról érkező sző­lőhegyi háziasszonyok. — Közel nyolc évig dolgoz­tam a szekszárdi 160 lakásos ház alatti élelmiszerboltban — mondja, miután kenyérrel ^és cukorral megpakolt vásárlóitól kedvesen elköszön. — Nagyon jó volt az ottani kollektíva. Ma­ga a bolt is! Nem túlzók, ha azt mondom, hogy boltunkat az egyik legnívósabb üzletként tartják számon a városban. Én a pénztárban dolgoztam, de a szeszkészlet is az én reszortom volt. — Könyvekkel mikor kezdett foglalkozni? — Két éve. A szövetkezet a szekszárdi sajtérlelő melletti épületben egy könyvraktárt lé­tesített. Főnököm kérte, hogy én legyek nálunk a bizományos. Jól tudta, hogy sok könyvem van otthon és nagyon szeretek olvasni. Elvállaltam. Egyáltalán nem jelentett megterhelést. Újabb vevő jön, várunk a folytatással. — Egy hónapban kétszer vá­lasztottam könyvet a raktárból, atnit az áfész kocsija hozott az üzletbe. Leginkább olyan köny­veket válogattam, amelyekről gondoltam, hogy biztosan ér­dekelni fogja a vásárlókat. Aki tudja, hogy hol van a 160 lakásos élelmiszerbolt, az jogosan csodálkozik. Kpzvetlen a Babits Mihály könyvesbolt mellett érdemes-e könyvbizomá- nyoskodni? Most ezt kérde­zem. — Erre mindenki gondolt. Higgye el, hiába van mellettünk a bolt, elkelték a könyvek. Megszokták a vásárlók, hogy inálunk is találnak könyvet és éltek is a lehetőséggel. — A forgalom? — Havonta tízezer forint volt a legkevesebb, a nagyobb ün­nepek táján elértük a húszezer forintos forgalmat is. A terjesz­tett könyvek utón hét száza­lékot... — Kapott ön — vetem köz­be, mert eddigi tudomásom sze­rint a könyvterjesztőt jutalék il­leti. — Nem! — világosít fel Zá­gonyi Bálintné. — A hét szá­zalék jutalékból a bolt egész kollektívája részesült. illme egy kivétel. Nem hiszem, hogy ezt minden könyvbizomá­nyos vállalná. Körülnézek az üzletben. Megtudom, hogy kö­zel hárömszázféle áru van a polcokon. — Hogy miként kerültem ide? — mosolyog. — Tizenöt éve dolgozom a szakmában. Jött ez a lehetőség. Gondoltam, ki­próbálom saját erőmet, azt, Zágonyi Bálintné hogy mire vagyok képes. Ket­ten dolgozunk a boltban. — Háromszázegyediknék tar­tani fog könyvet is? Zágonyi Bálintné bizonytalan kissé. Érthető. Két hónap múl­tán az új megismerésén túl, eddig alig foglalkozott a könyv- bizományosság gondolatával. — Megpróbálom később, hogy itt sikerül-e. iNem vagyok jós. Azt azon­ban tudom, hogy Székszárd- Szőlöhegy e tekintetben ellátat­lan terület. Szabad tere a már megkezdett könyvbizamányosi munka nak... — szíj — Fotó: Gottvald Virágkötészeti verseny Dombóváron Dombóváron háromnapos, országos virágkötészeti ver­senyt rendez június 11—13. kö­zött a Magyar Agrártudományi Egyesület kertészeti tagozata. A házigazda szerepére a MAE a városi tanács költségvetési üzemét kérte föl, lévén az üzemnek egy elismerten jól mű­ködő kertészete. Mint megtudhattuk, az or­szág különböző vidékeiről 22 kertészeti vállalkozásának 64 versenyzője hivatalos a szép­nek és izgalmasnak ígérkező parádéra. A versenyzők négy kategóriában pályázhatnak a legjöbbakat illető díjak elnye­résére. A témák: kötelező fel­adatok; úgynevezett meglepe­tés; kegyeleti és menyasszonyi csokrok készítése; továbbá asz­taldíszítés ünnepi alkalmakra. A verseny június 11-én reg­gel 8-kor kezdődik és tart fél egyig, majd délután négykor kerül sor az eredményhirdetés­re. Ezt követően nyílik meg az a kiállítás, amit a 64 verseny­ző csokor- és koszorúköltemé­nyeiből rendeznek. Semmi túl­zás abban, hogy virágköltemé­nyekre számíthatunk, hiszen Dombóváron a legjöbb 22 ker­tészet legjobb szakemberei ran- devúznbk. A város ezúttal elő­ször lesz házigazdája országos virágkötészeti versenynek. A bázastársak közös vagyona A napokban egyik ismerősöm „előrelátó" férjére panasz­kodott. Húsz éve házasok. Együttélésük első percétől mind a mai napig dolgozik az asszony is. Igaz, jóval kisebb a keresete, mint autószerelő férjének, de ha tehette, külön­munkát is vállalt, no meg mindet} fillérnek megnézte a he­lyét. így aztán a hosszú idő alatt szépen gyarapodtak*. A nőnek eszébe se jutott, hogy saját zsebre dolgozzon. Ezért (jogosan) éktelen haragra gerjedt, amikor tudomást szer­zett „ügyes" férje „befektetéséről". Mintha a legtermésze­tesebb dologról számolna be, úgy említette feleségének, hogy vett egy kis nyaralót a Duna mellett, de ezt csak a sajátjának tekinti, úgy is készítette el az adásvételi szerző­dést. „Nem vitathatom, hogy ennyi különvagyon megilleti őt, hiszen mindig is többet keresett, mint én — mondta a fér­jem. És az én takarékosságom, a hárommüszakos látás- futásom, a rengeteg házi munkám, amit mindig egyedül kellett csinálnom, azt ki fogja honorálni?" — szegezte ne­kem a kérdést az asszony. A családjogi törvény értelmében a házassági életközös­ség alatt szerzett vagyontárgyak — a különvagyon tárgyait kivéve — a házastársak osztatlan közös tulajdonába kerül­nek, akár egyenként, akár közösen szerezték azokat. Ebből következik: ha az ingatlan megszerzésére vonatkozó adás­vételi szerződést csak az egyik házastárs kötötte, a törvény rendelkezése alapján a másik házastárs is tulajdonosa lesz az ingatlannak. Ha ilyenkor a másik házastárs (akit a szer­ződéskötésből kihagytak) kéri, hogy öt szintén tulajdonos­ként tüntessék fel az ingatlan-nyilvántartásban, ezt az egyezségüket nem is kell közokiratba foglalni. Elegendő az, ha a szerződést egyedül kötő házastárs hozzájárul ahhoz, hogy a tulajdonjogot a másik javára is bejegyezzék. Ilyen­kor szó sincs a közös tulajdon megosztásáról vagy a tulaj­donjog átruházásról, hanem csak annak a tulajdonjognak a bejegyzéséről, amit egyébként mindketten megszereztek. No, persze a probléma éppen az szokott lenni, hogy a titokban gyarapodó házastárs éppen hogy nem akar osz­tozkodni, Ezért jó tudniuk, hogy a telekkönyvi bejegyzés tűrésére a biróság is kötelezheti. A per ilyenkor nem ked­vez a „maszek zsebre dolgozónak". DR. KERTÉSZ ÉVA Éva és Vici néni — anya és lánya. A pult mögött

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents